* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
61.38 MB | |
2013-02-11 13:54:11 | |
Nyilvános 1478 | 5832 | Rövid leírás | Teljes leírás (749.21 KB) | Zala 1915. 224-246. szám október Hiányzik: 236, 247-248. szám Zala - Politikai napilap 42. évfolyam A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: jJJL Fnr* - - \' nrpfr ■f 1J1S. aktéfcar 1 pómtak TP I |A«YK AMIZ tA niMMff & ma ^■OADÖMVATMi issar > M M »*• 4 kárpáti falvakért Ar ország minden részében hó „ipok óta folyik már az «^«l—ág i vad orosz hordák által földük kárpáti községek helyreállítására. A aujyar nemzet átértette, hogy azon b országrészen, amely védőbástyája volt a! hazának, minden követ or-nágos adakozásból kell helyér* ál-Utini; a ráfi, elpusztult otthon he* lyett ujat kell adni a boldogtalan hajléknélkülieknek. Nagykanizsa várója tegnapelfltt elhatározta, hogy csatlakozni fog ehhez a mozgalom* hoz. Megállapíthatják, hogy Nagykar ■na város hazafias közönsége előtt kevés akció volt olyan szimpatikus, mint az, amely szerdán indult meg. A város lakosságát teljesen áthatotta ii a gondolat, hogy nekünk különösebb mértékben kell kivennünk [tizünket kárpáti testvéreink aegité- i téböl. Istennek hált, bennünket közvetlenebbül nem sújtottak a háború viharos, véres, rombold hut- I, limai. Házaink épek, családi szói* letyeink érintetlenek, ha sok bál távol HmnnÉ á ■ AgésuVsauMiJt miitír lacbs szólított a hasa védslms Nekünk nem kellett az ellenség Irtn, az ellenség garaágait, becs ükniégeit végigszenvedni. Másréaz-ríl tz ország éber figyelemmel kisért, kofy kik miként mily mértékben jkaltsk a megpróbáltatások napjában az áldozati oltárok elé, hogy amint mérj« a jutalmat a béke noynapjiűban. Nagykanizsa váróénak meiazeható, nagyszabású tö-lörekvései vannak, amelyeknek el-étiénél föltétlenül szüksége van a kormányzó körök jóindulatára. Erre pedig csak akkor sxámithat, ha büszkén - elmondhatja, hogy ennek a városnak ügy a hivatalos vezetősége, mint egész társadalma minden le-hettft megtett a nagy ügy érdeké-<*» A I kormány elnök kijelentése ■Mint magyar nemzet a világ-báborubsjn megméretett és súlyosnak tdíkatett.* De a mérés tovább .folyik. Mértékre kell állnia mindennek. S ! aki súlyosnak nem t«Wut»k( aki hazafias kötelmeit «n teljéiitette, vagy nem abban 1 mértekben, amint módjában vtolak,\' — a béke napjaiban 1 kutónai gyászmagyarok suisása * Nagykanizsa\' közintézményeinek tTrölen szervét, — társadalmának T^den tagját nem léhjnk ettől a Ahol ugy lobog a lelkes, «■fiss W rlmal kéasaáf tüze, miat ott a hazafia* jótékonyság *»H«»iiúb sikere az estmével együtt *** meg. A Kárpáti gránicoktt épfltüak igazi balhetet * *fl**get, ha az ottlakok sm r* Mühctjök a magyar haaa iránti Wetét. KII A POLITIKAI NAPILAP ■tv Tombol a franc íja offenzívai CtMMnpaMMi U\'.:töré»l kísérlet kudarcot vallortt. — UmMm rtHritMM ang X aiiéa. - Mag* sammlsitatt al lanaégaa dandár Az ellenséges \'afiensáva tegnap as egész vonalon szüi iatak, esek a Champagne ban volt rendkívül heves áa véres az ellenség áttőrm i JdSérletje. Amint az alábti hivatalos j«(bntésből kitűnik, az ellenség a uegbon akztöbb ; vár áldozatok dacára is wk eg rp magaslatunkat tudta elfoglalni; inig a fali rendkívül óvatossággal végrehajt itt ellentámadásunk számbavíhttÖ áJdc ¿at nélkül hajadt előre Loss I üiajláánn.\' Ricára ja uionyu el-keseredéssíji j int« :ett tiamátashnttr a rettenetes jveSztesí gnek. a francaik és angolok minden t in adása flsrtanmlntt Ma már lopglehet allapitarji, hogy joffre őszi oMeásiwi|* ii, jaz! előeőek sorsára jutott. A Üarfc ráér telén hetekg iog tartani, de caak állit» hogy «■MÚk fölgönygyölitéjs és • némtítek francia földről ábriáad maradt csupán. A nyugati Karctér legújabb eseményeit as alábbi hivatalos ielántés mondja al: Berlin. fraptjafrbw 30 A nagy i AaaKaaaég átttfM IhW^lil ¿egnap caak riijiMii Ansaa-nil ypanü úttól Mm levagőba röpítettünk egy állást, amelyet kót angol ssAaad tartott aseg axállva. Loaatél éesakra ellantá madáaunk -UaanFÍ előrehaladt Souch eitől délkeletre aikarfllt a franciáknak két kisebb helyen vonalainkba benyomulni ok Ott folyik i a hava. Anaatól dóira a franciák agy ráexlegea támadását kdanyen vi.uavertük Raima «a aa Argonok kMtt al kaaaredatt harcok folytak. St.-Marie a Pytől dátre agy nUassaó gaa dandár áttört lagelaő árok-áltáaahiknta óa tartalékainkkal karült ssambe, »melyek ellentá madáaban an ellen »egbol nyoic átfogták, a többit padig ■^aaiAashilatHk A Py Hoaaia ut ée a MaUaraaga at ahoaál vaant kMtt tagnap _ Budapest, arnpt i gab harc vonalon ajt a mellő-szakaizori volta tágnak a Qmsj Preaa szoros ellen megkiser ságüak utasította ran Madroa h*tK*H ■ XX A tUoli ijiyuj ■jak éjjel ju Aoaj t harcok As ellaal intól nyugátra levő dtl támadását tü«ár| u A* olaszok q WkhyttUntk votíai MM óni karc titád akunai|wf.; \'A Vilgereuth fensikoe ttiptén éjjel tásaadj ták aseg kát izben Ugyaiosak tUmtimm^ hadállásunkat Hatonlólcép meghiusultali a karínthiai hjarcyonalpn a Bpmbascl Graben^ól (Pontifelhéj) nyuritra leví megerós tett állásaink el en ¡átesett éjjel támadásaik. Talmssaall és ódába éasjaori a harcok még tartanak. A Mrzli Vrh előt! óz ellenség korábbi katiálldsataa vonult vissza. \\ Dojlje éjién iámételt(jámajdást intézett, de mindign ifujMWfNI^ At ol» szolc a tolmeim térület elleil intézett tüzérségi tüfelést, nmely már tagaaa igen élénk volt, ma ¡reggel ujta meg] kezdték. Hó/er. hajót sülyesztettek al. tatok rendkívüli nagyságát titkolják Hz oiz IlÉziilír: k 4 géppuska a raékmüny Berlin, aaspt 301 Hindenburg táj boroagy Ssdctoportja Dilnaub urgtól délre as ellenséget a wesselovtól keletre fekvő keskeny tó-kőa&k re switOttuM I vissa. A Orijsrojaty-tó és a Poriawj vidéke kőzött vivőit foyaasádi harcok á I hadosztályra aéava sikeresek ¡voltak a I Morg utói keltlre Lá eileits«g(4 éj-lást rohammal «löHBk. íier orasxi közlük h^t jlsztét tljogftínkj és) hal ágyat, aéky géppuskát ksákmápyofr tank Morgoetól IdénJ még tart a hard. Upót bajor hetcih; nbtrMgy hádeta portja az ,itfl<nmnpr az ercronal kű-mot szaktsza elun j irfrtyeiti réstleget támadásait wMseá ] vitsztMrtt. — Mackensen tábornak hadcsoportjánál k helyzet változatlan. Linsingen tábornok hadcsoportja at oroszokat sí Karmai felső folyásánál kUeti iráaybali Vissza-vetatre. Mintegy |>y|lduáz. foglyot! ejtés-tünk és kát orösld lébi lármüveflelŐttünil;. Bmkpttt, «Uepi. SO. Kelat-Galiciá-ban, valammt az ¡Ikwa és a PutilowkJa menten a helyzet vákozatlaa. A Kormia patak vidékéh osktrik magyar | és némi csapatok rohammal fogiaitalij al töl támpontot áa as alkkldminal ntgy om Mattét ét J^jrJ Mqtf léféHftégipt elfogtak. Két iltJigSa repülőt tünk. A Litvkniábaá fcűzdÖ cs. i csspatbk az orost ftámadásokit vfi vatták. A harcok UslyUldnt l|ám tusájá ~HénMf \\ nagy ¡¡üezteségje frönt" ----\' Bulgária. Blrtia, okt. I C fiaads offanziváiól ezeket faja fejlődtek Át a* namttámC i RB!R altábornagy Délkeleti kaóaafastós i Budapeát szeptember $ Nfe* újság, Hg/lm\' [ \' o SSzerMat iíniijtt. Párit, október 1. Vtvianl ét Doh tasté megerősítették at antant dliama* ama elhatározását,\' hogy SwMf mf-támadása esetén támogatni fogfák. A román mozgósítás. OtV, «sas/. SS a lelsiia. kav Rtmtil* a»l»|»a*e » enttaMt •MMie-•■aietett *e e< «ee leealea. naap rewia USSe aeMU nuraaseltt* • nela SimiUII. Ba S>«|tan PMevteMi Panaaae, LM* SMMa> n«»aa«n. BnharMOsa, *e<«. ben *• NIbShui leljrneh ms««Mn>. R Földközi lenem. Berlin, okt. I, Konstantinápolyi utasok beszélik, hagy a Földközi tengeren a német buvárhajók sok angol és francia F At álde saigaraaa Szófia, okt. I. A bolgár hvák hosszabb kihallgatáson fogadta a Bulgárián átutazó konatáfttwápolyi námet követel.__ mám, ii. i? w switr«<r*wv ■ Daloaaaé kllttgyalalaatar fogadó napJén naa jalant oag. ■bkfll a franoia-bolgár vlasony II frsiciáJc íilereje. A Kölnitche Zeitung nváró! ezeket faja: A nemetek négy-ötszörös túlerő eéaa harcoltak, As ellenséges csapatok berúgva rohamoztak A francia áa aagol hadvezetőségek határozottali számítottak a Belgiumon és Luxenbuigoa át való gyors elŐnyomulásra. Az angolok irtózatos veszteségeik daaára uj csapatokat vittek előre, amelyeket a német gépfegyverek a drótakadályok.előtt garmadával kassabokák le. Jl svájci batár ilzárisi. Pórit, okt 1 Prancsaorsság svájci határát a személyforgalom As a póata alől elzárták Dilin I9I6HI IH Kopenhága. ufept. 30. A Nevejs Vremja jelantáae szerint Charitooov, aa orosz állami számvevőszék vezetője elrendelte, hogy aa állatni hatóságok költségvetését áa mámiitiHt abból ax elvből kiindulva vezessék, hogy a kákara át egész 1916 ik esztendőben tartani bg. UJrasorozás és a fölmentettek toirása, fts^aar. tétáétr ti A kaüaafié-Naottaáf Jtrimngi \'ui Ii A koá-védatna atislatki atraadalK a» Ö«:» uaa adkfllőíbeíientég etmém M-mentettek •aaaaáreait, iwiliié •> taak>aactő> - aegyvanMrooiig m ^liiuiuitA Hogyan dolgoznak a kémek ? 4U — ioatot uarcp* vu a kiaaaoigáiataek. Jő) (adják ad ,a Wvbetfi felek ia >4*4 «tért nladeoitt uigoraaa b&ntctík a kémekeá niirni kaiilaL A lagtAbb wrtbw k«t4l vagy golyó a Ua MiWh. Mlodfca ■■■iilil kötött aa olas bOntoUM a kgmegvvtSbb fii kfcrawcat veiény loek a tettpi} (pctisak <p agy ISirik. agyon. A héUMm da%a«d kinek «a irtait naiii^i a bfnpőrd gyakraa jMnriilail la k a*gj pnflrlpnw% eJfilí. A kém; iegffibb feladata cl»5 Kwk.o fa ax, kotr Vtöoö wfaliMprt képei »íggel alóli jobban elvilloxUua ered «ti arait, alakjai. MrJt caak as a Ua lud kt>i«rtM\'\'« .cM«0«»l". aki W^alaaea ia aludta Mttaii avof kai a a*ki idegen icSnytaelbea. Éppcp azért lefutveMbUo l>lá»l |> a Mai lk papi. mnrtti rukák* is a caiaoaabbjai aig ai apiaarakélM ia k.l«aataakUaifc ■mi Sal—»: Dr. ScCta Faakaat P«tri Q*. Tkiii» JdaaaJ i WMfUlWk «lat, Vfc3 AaUl: RM«taw,Dn<HM. Kinfe-W aa), UkUr Enulke; A Mao. teüM jog atapmtfIM! aao leket Uila-bit MBÁdml aaMÜj, Hogy mi • Mriki W-¿y« tódjikjleg. Mw£ldh * Ml a fagyat* I JkÉ <f • MÉMkÉriaha ktottt ia * ukb <dylk Iliméül ll wrmi. aaaly mlod • Ml MM leUÜen klaíigki. Ab r a ■ agaaiHi (art, nntrilcjatt ni| ijfrll\'l k«K Ükben iM papok, JoídI vAirtaaafc. m}ik wattal aa ottaal ^UtijWÉLil £ mtaáém jptapak kaUktat ától d.Wa- A apl.ili Udlg mgj (tere) oda* fog HillllJiI, kigy m &W* fogai gWIatrf papr kai W>kii»|h>cai«». aiarinrt a aonalkla baltáiba ■<■!»> pn\'fjok hwtWMt Ufcetfioi jlegU A «¿nuiédti*; oUn H ifBUk ktdgle> uj térképe okii kladjahaa la aagjefeoI éata K IJD. Kapható FMM FMp. Fia kieyk» iwkiihlha Nmtwkiti Aki Butfaputrt tttwÜk, nézze meg m +wmím UMMMWVY Al ómat tffdm kadi ¿átvéngmmégmJ m 0 ad kérdőt« a porta laidijilil a t- Inaar Aa ea|ta ? -Na«! - volt a váiatt. — Pad% hü taal mtatt jihMMM voltáé SoaÜ, — ata^otti aa oroaa tiaxt ia. axooui be la bizonyította, aait aoaiatt, a*rt aindaa agya tárgyaak a Wjit, (tjtakM \'fej -1—\'—1 aacgaevezett, aait kicaeNkak, a» Kiváló minőségű hazái k TMMlK J jipiook. övék fcbben á möteraegUca a pUi Ugy Akoikodal, agy üad. agy tbtjftmi jatootiatt aaaki fla ao tadps atat a t&m aroaa japá« kába a Htlgn aapaga^ aaai* Fogorvoii ptüterem a harctéren. Ház no ester gyeHbeictriM dilát f, fthetőleg WŐntav« állást nyerhet Clm a klidóhlvilaiban. Oyy«l fehérvár? óno MMHl fti\\ dteW. - Cim a kiadóm vatalban. 12604 w8 I FHT imp GYULA X BARCS, jarifa ■tfndig ii afaakM aiksal luial a aftaML N*. IWt J<* inlja»«|iml(a ja* aMC¿ ■Mit tanyájáról. A WMNtk ai «liinik — HM M OHU» Igy k vak -a aMMaéMÉbal n IMfcoa k*6 drfefefc H.»«a nhd áJu Ah* a rMdtlSi aéladoakik » Vf* 1.1 J»" vaa- aak aaaká loglyok, próbáikon aaokkal kim* «**Li**r *tr4 \' • • U*JM*>. kllllaBai la. (áradt iz ibzr mwii ts Éli flaMíl t^Vábbá hetflap- és képes folyóiratokra előfizetéseket kdivetit és Hirdetéseket; felvesz a ..ZALA" kiadóhivatala Nagykanizsán, a laf»kaa t»»lanl»W •tlllM-tlhl «• MNMM árftlaa — akár postán küldve, álcár Uiku hordva — WmIm p*«t«Slj tik; kftltoég aélkSI URANlA MHGOmVKA« 1915. Október hó I -én. déliteken | Fehér \'fátyol; fekete fátyol \'_d/átta 4 ftclyoiiásbyi. , És még a remek kUérfi S mflaor. S {Szombaton éa vasárnap kerftl astarc t A CSELSZÖVŐK regényes! detfrftlv diám a. VkMkrlI előfizetési te hirdetési dftjk (Mata kOlttfg «Akli, a „Zala" beftretts lapjain («záma 12132) továbbithatók. II arak, htólgyek ¿a gytntaekak itein hadicipők éa katonai bArfakaaralteak, Gyufoy-ttlki, orvoaí Uaka, jawaarhai. 8v«ííj, Mttmi bétzsÉí t: a legjobb nun5*¿fbeq kapható 3 Miltényi Sándor és Fia ilpHtabáaékaa. Ffiot, várnai btrpálata t msyiekaayv-tárakból lányos JJ¿t Cir»a kiadóhivatalban ^yialmiT és tudományos ÉTI 4 SZltíS IlUS, ^^ikbW)tiaéHrk>l —- Kiméi iuizl6-uteo 8. §l I. cmtta. fy i3M kalavérmegye L uo falitérképe vászonra húzva Mttd ellátva 22 — Kcrona, Kaptató: l^j) Fülöp Pia kóny vkereske désében Nagykanizsán. LKA LM I HETEI ELADÓ egy rövid nöi pemalcabit Bővebbet Klón női kaiapüiletében I2W9 Jttis asszony levelez. Irt.: TImSHé) btvte M orón fuiuly MUaakból a aapv levél : *mk kgaakeiabbea kan, biiooyára aiért, 1 .ea tudják detrae al a eantnrán, kogy >*m beleírva. Sok fchiüh kai iglárala, •»»abból lkad agy olyao ■■■ki, aki va. i * la* aipinl la, a aeg btaoayoaaa, ka ^ Eredik elfitta a kvél, kiaeyeo calaál • ötvenet. Erra rá|3t» sár a foglyok k agy \' »ágil a doigaa. kegy a B ""k tigy németül íratta, vagy padig oro-Ufkiaanfab ll.iujMaa alkar ér ka, "■wul van írva, eiakbagy akkor mag «* 1 k kagy Ittkoa u*m tadjék aaa afakaiai * ■■gtrtcaL oroa M borokba* pedig vaa arríl a k^M* káva eaber, mert ax ogyUc car*-** k att volt Praaayai «MI Uttt», afcor A bayii aanoay, akinek agyar eaak ott « «". Uinua Ilyes mwk i jil « Wra-ka«L NtU. lorgatji. aaa ML VW \'■Wdokbaa, aaok aoai ár tik. . ~ Hát a arai, Lluajoaa a arad, * ~ »oadják acld —, aat aaa Hba* kegy aaa aa róka. mmt kttna rk kát — kM Jnfil — eaak aataig. n.pal* k rá NahS akkor . , . Hmm ^k» Inal aaaU. A*faka A ZALA TÁRCÁJA. Iptehs kefestetik rézágy éa réz éjjeliszekrény Cim a kiadóhivatalban I kárpáti <a \' le agyak aságl karctér Midében akteteas taMftaaé*! <Ma aa: léteiltetiSak uea aékól, bogy i «iMri Ltaaell Ma luúutiaiak mkumUátát it hazatxéllMétét «U tjoriabbaa wiHrtlhwIt. Trattl»« al váMatmk ajáa kodk ürbkiUtaokra, végei exkaaáléat éa [ ^aiálllláif kmwu uátrtáai ea-fl Íreket s minden a célra axolgálá «ura ir tokát Mimi & mm wn TtvrrxEzÉsi vAujoata UNGVÁR. Kl.kld.utca 3. uáa. •« OLOSVARY a. HAHCZfJt UNOVAlt baaaa a A Papdl taayé» k akaata • akt kd - J4 kAjéai * aa, ba * aaadka mm tad a^an rr — Hét m aái taa, — Báfd otyao k tad. a kaf — Ma*4* » karcáktL ákl a áL — Nla iái - aaa aaa tudok ta -riad W Jtefc -aáaaoOI Xi - kdt ká- — Tadak^la. «ka aéaaHL én ■teák m»á »kid a jarata ka aa- a^ aaja tmam JdÉi aaaaag . tebáa aaa tad|aa aak eikStdjak á Vagy m Igy baaidké^M h aabat, dai ríjSé, kogy a egénafl rendben kai. — A béta* oro ni aaaááa doka«* a lá- ván baaaa, 8 aeg (laoadja JiMilinl ral. Jattt ilfogktva kaUgatJa . . . ktaaaa, aé-lyaa r inTiT jön, »»tán blroütöe bakid ¡M& boni. Kérdeii la, akt Mk, bogy ahU tárta-dk a aűiaa égéit ? — Naa arról — —* - --- - ZALA MII Levélpapírok MM vá|LiJckbaJ k»ph*ók Fischei Fülöp Fia kö.y \'kUMMWU\' Nagykan||sánN= i legjobb alkalmai kínálják minden adáHihli » Arvarési bird Köshkri tcsarük, hory egy át «elben kwedelaiM vevő költségére é. veszélyére kb, 240 drb J90 S00 ^ tinó a Nagykanizsa vuutpo 1915. október hói4-én lután 2 ónkor iben el fog állatni, Mindenféle Irodai felsrare-léc. Iskolaszerek, sokszorosító késztttékek, Irógépkel-lékek, z diszjlévélpaplrok, üzleti könyvek, zsebköny-vek, dlszmüvek, imakönyvek, zenemflvék ¡Éb.» stb Könyvkereskedés Nyamtatványrafctár | I Konyvkcteszet Íirt7a«rTMMrauírTv^ !éa k&nyvi»* I l«galaadbb —Injae^n tjéajatHwik. \'qss I Aki valamit eladni, vagy venni akar, Aki lakást] keres, vagy kiadó lakása van, Am ótokmiBxert akar venni\', vagy eladni, Aki alkahfcottat keres, Aki állást] Hares, Aki gazdasági eszközt akar venni, vagy eladni, Aki bútorozott Szobát keres, vagy bútorozott szobért] akar bérbeadni, Akl^oeelédtet, szakácsnőt, házmestert keres, | az leghelyesebben cselekszik, ha kis hirdetést közöltet a Zalában. Egy kinWtt ára 28 széle 1 korona. ^HI^Éilföl • Mi MftfMlÉ potfeiilslvéiiyon MMéímNMM a mmm i amnÉÉin, sjt* 4,ééi A Ms HM«l黫ii wlw<H «Mr* TELEFON 76. kereskedőnek m érdeke, Q[] hogy üzleti nyomtatványai ízléses kUHNásMn, a modern tipográfiai eszközük Igény be vétővel készül-Jenek, mert csak Igy lehetséges, hogy a vásárló közönség figyelme jüzletére Irányuljon Ehhez pedig csak. az ketl, I hogy nyomtatványait a ZALA r«Mh mrtwirti TÓTH ZOLTÁN. NYOMDA s készítse al. s NyumM ijjojlaiNagykanizsa, Sugárét 4 A Eatarnyojinda a legmodernebbül Hrwndezcttj nyomda. könyvkötészet, ypijaloző intézet és üzleti könyvgyár. íns. «k<«bw % JSm rrr m ^TRANttlA ^sioMTtmi . POLITIKAI HAPILAiP ük litvlIlinLfr orosz hadszíntér. A suszterinaaról köztudomásu, hogy ^or fütyöl leghangosabban^ mikor I le {jobban fél. A kereskedő is akkor dicsekszik legjobban, mikor a bukás adta áll, igy akarván aj hitelét megerősíteni. Mindezeket pedig azért mondtuk el, hogy a közönség ne tulajdonítson nagy fontosságot az olyan híreknek, amelyek arról regélnek, hogy n ellenség milyen pompásan van fölszerelve a Oroszország már a jövő évi háborúra is készülődik a a péké gondolata áll tőle legmesszebb. Semmivel sem. jelent ez többet, mint a suszterinas füttye és a bukófélben lévő kereskedő djcstekvése. Tessék! csak agy , kicsit el elmélkedni ezen a dolgon Elgondolható-e, hogy. az ulleoeég, bár ■ennyire le legyen is verve, beismerje tthetetienaégét ? Szó sincs róla Már csak azért sem lehet erről szó, mert az ellenségnek a föntebbi követeiének kel ugyanas a célja, mint a suszter mainak és a kereskedőknek, akik r *»•* f&tySMiek és dicaekeunek, hogy a képzelt rémet elijeszszék a hogy a hitelüket növeljék. Rögtön rájövünk erre magunktól ia, ha megffiapitjuk, hogy ellenségeinktfii az ördög ae kérdezte, hogy mennyire vannak fölkészül ve A suszterinas mért fütyöl ? Mert fél. Az antant mért henceg ? Szintén csak szert, mert fél. Sőt az ilyen kijelenté-•ek éppen a békeremények alapoaaága ■ellett bizonyítanak. Mert menjünk csak tovább az okoskodásban. Mért hangoztatják ellenségeink az ő nagy erejüket éa harcikészségüket? Ugy-e bar, csak azért, hogy ezzel ránk ha-| tast gyakoroljanak? A hatás pedw miben nyilatkozna meg ? Caalris abban, hogy mi —* hitek adva az elleni •égés dicsekvésnek — olcsóbb béke-kötésre is kaphatók lennénk. Azonban az antant - mint már annyiasor — ezúttal is csalódni fog A füttytől oent ijedünk me^ s a dicsekvést nem hono? fáljuk hitellel. Mi igen jól iaaaijtfj ellenségeink erőviszonyait. De ha neok ismernénk, akkor sem rémülnénk mag \' • hatásvadászó kijelentésektől mart ismerjük a — saját erőinket. Tehát e*ak fütyöljenek éa dicsekedjenek al* knség^iak a saját népüknek. Azokat muszáj bolonddá tenni, mert a való tények ismerésében bizony már régen elsöpörték volna ámitóikat a helyükről. Arra sem vagyunk lávánciiak, hogy az orosz meddig akar hábo-"«ni, mert a mi fegyvereinktől függ» k°gy meddig /dg harcolni, A szerb harctér. Budapest, okt 1. A \'délkeíaii h«*ssint éren nlooa úja*«. Höftr ollábontagy. telte hiába előretöréseil é. né« Ingén: rndt k. A szeptemberi eredmény. Berlin, okt, I. Hindenburg tábor-hagy hadcaoporaa Dünsburgtói nyugatra Grendaanaél rohammal meg egy Ellenséges állást foglalt el, |A liadhnor-ról keletre Holyt harcokban, valamint a pmorgon ésj Wischócw köztit arcvonalon jaz orosz támad^aok as elliena4g an-lyoa Tsulsságsi mellett ftsssaon-lottnk. Es a kndcaoport t^gnnp •sAkiroiassiskatvan oroszt «1 [fogott. Lipót bajor herceg tábornagy hadeabportjp ellen Uz ellenség megismé-réaslettámadáaait Összes iiltasitottiik, HM tirat «vonaté cy főnyi és hnt géplngjans na Mackeasen tábornagy hadcsoportján áj a helyzet nem változott, Linsingen Tábornok hadcsöportjanál támadásunk tovább haladt A lémet etapotok tzeflember kovában a keleti hadszíntéren négyszázhaszonegy tisztet, kilencyendtez^égyszázhatvcinncgy főnyi legénységét- MfArt él. hamincMt úewt- kétszázkiltncvennyolc géppaBtat és égy repülőgépet zsákmányoltunk, BudOoeSt\', okt. t. Kelet Galiciában nincs jelentősebb esemény. Azt oroszoknak NovoÁAlexinieCnét magiosériett támadása már az plőjcészSletek\' közlpen megittasult tüzérségünk tüzébefi. Az lkva mentén éa a volhiniai Várterölaten a helyzet ném változott. A Koibin patak mentén al szövetségesek újra tért hódítottak. Az ! oroszok eilentémadisail visszaverjük bt ellenségtiek égy ilyen előretörése «almával 5\' osztrák-nutgyar lovannásid 2 tisztet fa 400 ¡főnyi legénységit fogott tl éa egy gépfegyvert zsákmányolt Ezen a tel Bleften á két legutóbbi harcnapoft 10 ittSZttf ét 2400 fSrtyl legénységet fbgtudk je/J , HÓPQR altábornagy A görög anyakirálynő Pétervárott. Étkén, okt anyakirályné sotti As anyakirályné a oar nagyb^tyjjSnak lánya a Így XA. togatésának nagy Jalentóaéget tulajdonítanak. fliÉik Bikaiiiiln Bádapetl, október I. A Magyar Távirati Irbda jelenti; A besárábiai határán aa orozott tegnap jéggel 6 órától 11-te három roksaaát fartártah elle nunk. Csapataink mindannyiszor verték ja tamadáaokat Bukovina keleti jéaiáhan tüzérharc folyik, ban sikerrel bombáztak aa arnaa hadállásokat. A bukovinai Iwlp\' legszélső aÖaSbf «éa ellenséges caapataaos-dulatok éas 1. 01«a görög FétJrváfrrn |utn- Berttn, okt 1, A főhadiszállás jej lenti: Aa aianaágaa taonitórok ered] saénytnienül l&ttéU I .pmbaijtzj|de éj Midelkerke környékiét, jljegnip I aa anf gólok nem kíséreltek\' áijg ujhbbtámaf dást. Ellentámadásaink jtoostpl fesz§krjt az ellenség héveJ éfejiálláia meljj tovább haladtak előiíj Nihákiy gply, kát géjjpuika qs agy, vető jutott kftzÜnkre. \' I— A kiiérlctei, hogy S^udlatél llehjtre NeuvillatŐl észsjkra1 tért nyerjclnelt, neiji sikerűitek. ChaaapqgneUan az, ilanaá* nek nagy erőkkel kindatt tíUadál» Auborívetői keletre mi ighiusuu Epp ily sikertelenek voltak \' ríjfrandák (M támadásai a Mastjige^p iiafhJuniwj tevő vidéken, ajme|yckUen hét kü|ónbö*6 hadosztály cauMpéaaal vettek ráa* A champagne! thmaUások alkalmával eddig ejtett (oglyók uáma -aátmégf tetrakM|i«M>iaHlia| HaW legényaégm emelkedett. Eredményes aknarobbantéari k j mcgrongáltáld | Veuquois melletti ¡ftaJJis hadállikt, fhtflj da repülők bomifákéi idobtak Hetit Uepardn ét iz által \\nblc panda polgárt megöltek. Nekünk nem voltak vaatteségeink. AilH olasz vereses Budapest olttóbUr I. A ttíoll Jt a karintioi harcuonalon ¡tegnap csak ; tüzérségi harc tioflj A Bombai Grabentöl nyugatra levő megerősített hadállásaink eüen intézett [- o égnapi jelentésben említett [-- tmtmát >fat derék salzburgi lövészeink visszaver ¿k- Az olaszok tegnap reggel a, Mrz/í Yrhet ét \\ t kegy délnyugati leffőjtt n ajgy haderővel | ká-I romszor támadták i tég síkertejenűll Ez alkalommal IgeÁ slrnos veszteségeket szenvedtek■ A Mlmátl hídfő egyes pattjai éllek megfiitlérti ¡támadásokat iun-tén visszavertüki nfff mindig, ffőftr altábornagy Az uj olasz! tengerészeti mnmgter. l. Corsi CaaűJ ó ellen- észak- Luganó, okt tengernagyot olfcaz térré neveztek ki. Érdekes iéngereszeii miniv letés. Bécs, okt. 1. (Őfelsége SlucW b-zedést az el|w j ositilyu arany és i ezüst vitézségi érmekkel I (űntatte Id. Stuiker aa olasz bJtídta MaodmnM aj több óra hnaatm nagy f olasz csapatot bujtott föl s az ellenséfbŐl negyvenet agyonlőtt, százat ■niibM\'*W A trónörökös szép boaséd hhl|il«if tÜttf föl az énnaket a hős tizedes\' Tüntettek mellettünk Szófiában. Szófia, nkt 1. A magyar tnf német konzulátusok előtt tüntatáapk voltak! A tüntetéssel a lakosság i okonszenvét akarták kilajatni a központi hatalmak mal-mellett. A diákcsapatak magyar, német éa bolgár zászlókkal vonultak végig ak utcákon s lelkesen éltettik Magynror-szagot. Ausztriát ás Németországot. A tüntetők a szerb kozulátus előtt » .SMvetkeaatt rablók* cimü népszerű bolj gár indulót ánakalták A tüntető menej tat a közönség az utcákon lelkesen üd[ vözölte A tüetetés nyugodtan, méltóság} teljesén folyt la. Románia elitéli az ellenünk folyó üzelmeket. Bukarest, nkt I. A félkltatalai ■ajtó Mély rangbotrénkoménanl tárgynlja Tnkn Jnnaaannnk ét FUlpeacunak n kSzpmall hatal nsnk ellen folytntoM Oanlaseit A félhlvntnloe orgánumok nsrial mindkettőjük ellen végtntnkljt\' menő nonkftaftkkn! kell nlj4.nl, fatert illmliMaa poUtík á;dk caődjét — n király én a konkáttjr ellen intézendő témedéaanl akarják megkezdeni nknasnunkAjuknl A Temps haditerve Párit, okt 1. A Taaapa most már határozottan követeli, hogy az antat lépjen fal fegyveresen Bulgária ellen. Tegyenek partra csapatokat Dedeagasban a ugyanakkor küldjenek Szalonikin Ice-resztül Macedóniába ia nagyobb sereget, as orosaok pedig a ssabass-topofi flotta fedezete alatt Bar-gaszban éa Várnában kihajózva, nyomuljanak Konstantinápoly ottan. Ugyanekkor természetesen nagyobb csapató-kat bocsátanak Saasfaia rendelkezésére ia, kogy a központi hatalmak támadásai eOan védekezhessék. Ebben a nagy koncepciójú tervben a legnagyobb faladat Olaszországra vár, melynek még nagy tartalékjai vannak. Románia és Görőgorazág ia bizonyára mag fogják tanai kötelességüket aa ántánttal szemben, ugy, hogy a három Balkánálam ás az ántánt abban asaaotben egyszerre megfojthatná Bulgáriát áa Tőrökországot. Harag hír a bolgár kormáeyváleágról. Szófia, okt 1. Hivatalosan megcáfolják art a fairt, hogy a halná» király Malinov eróutísztcrelnőkneji; föl^áalotta • kabineUlakitást. Radoszlavov Iá ssl aára semmi ok sincs, mert aa erahnéé teljes bizalmát éhnns. A trónórököfl Bécsben Bécs, ekkábar t A örökös Triesztből Bécsbe kéanatt. kan jelentést tagyen Őfelségének a hadam fronton szerzett tspaastats^uról, Njoffinrii, IM afcg»Ml iH»l»i Hr ItoiWJ\'SW karonilt, i puulr Jmniiiti Mfté ■barink ¡k«4a|a\'»l ag LatJkokbao UH IfataUlk«, VaStajrJ I biffti. A Mid HÍREK — UtttaUtéa. JiMarta AtírW«, • «W Bankmcla IlllllfHH IwMtll AU. »égi kdjj tfna i» in itt Mm Ma mtikt • F««e JlaaÜnM Uatikeraattttvii Jöntpíte U. Sehwwit Aüréd SektatatK %nfa oagykaalLal tekginró Fi». , \' L [ - Painiiliijn ■ kwMMpk A 30 <k lioúvídirysto;,;fi|íd téayM«« littt I Ut» uimibitt a Untkad Hiwlnk tflrtMakt G*fi lar« ét téekár Canté» IftMbagUakat ntaaitnntiki léptettél «M. a»»Éta el Tgtt LinU Imilia a aamaat»/ ani so. kmüíjdl^iHii Odfitó Úkpéa taifihlli katohik réailri raadeteU UaMVam iéíl|illHiUl Ugy negragadia lelkemet nt a ■I|)a«la UUIó él\' néi, kogv toádttuttom cím4q1 ill—MiilHai. iwn tn( Manirara kek mér; míjdiem mtadaiHn tai a kMMa éi Maal a in >nk«>. MMiyljiaak a lat-kibe m m toilaa ultim lyoaOd^ll le aaafk a világtörténeti nHmlmlpit. Uulir motk a P&U&o a pir^tlantig «tkardiia lotabel Aa 8 taiMikWi WkAkUI WUa etak Mátéi mén, magaavaakatetM li¡dthoal lÉMt\'kl lelki vilégtalaMggal jiré köwnjt éretkj mér ebbil a lijdalomMI la. Da aa a tMij)iM, »eljet TyU Unió ilattadat mlnil| tsáalkkiiá aa M&tötctcpcD, megjtdU .a klitn aajUta abboi, kogy a iMlgttaléirtl rettaaataaaégirt a kwirtlit«lt baoem hatáséit, andnéajMit ■éiWgaial t adjak. Migadka aekik a itaki viie-|m«i tagkitalamehll ntkflail, aa otrual éa Irat (udial. A Moaagyerakak oküM t-éé Intelt raaflkMtt trdekn vtmgélatia a kaLaal llaiiii ki vél makfMUk u v«luk t«\'«v «0« makértft «epadagdgok ta, akik miodnyijaJ iffu gyöayónuéggW kiHgilllk aa MalkktafrOMie-lyaa 20 Mlgaiéjéatk ném tataiam lalataitat, glplii kéauéggal «aló megtapftea ^Hft*--utvaiéata éa hiaiktk, bogy 0 két alatt J%ií teépM ta btaymn aaglnalltai bal, awaU k M ■ IMrafrbaa ia aa ««aMaégggyi Mt-i\'iatlM u m¿r ktaélé tnéaéajt tttrk L — A .»iilgtló-kboUaigbao vokak ¡ Tyű Mtaató ilucdu, mtat elnök. /diathg Btla liW, illantapateaaaak. d<, WWtaerSiódat «o»véd Iftotvoe, di. Hajdm Cyaie, Kadó Nándor. /Va»y Zaitáa badngyok ¡ üitkay lat« Mgid étit« \' — A vaédtgek aeráfcn valtak: tarkót Vám*. Jaagaraé, ñtka Ua. éáamí taakó^i Aori« Joléa ¡ dr. Stumann Bde MtakW, ¿Ltey Sé odor, alt lf«nt|l¿ laatté, HaUu J««¿ Itr. taató, Ctdnyí Ltailé Uplfek — rtt kra tiiMái dOaMia Toki TMWt WcMlttfc áU. taaMA a aaétttaaéi Tüh L4— klaiégl —n|tí\'< rajié: Polgár Jn« kfiaa. Ifétrt. u i|ta II» igyttl bimay Déaltl rW. tanUá. Aaiegkifkan m*$ rikaré «ingikjt «téa 7 jfll Láatló detŰdaa tftlia kedvet kñnallaatlfgil latésatt uJtíl-■t bttiditó besitócl, a téalolyaai hallgtljSIboi éa UaMt kaaaMk a timikar ijtaillM A Vnt-1| kaUftWl nevében ATdnáibi 1/áMm k«a*éd —tyea értakaaata alltiaW. duiley kintlld UoSata meg- ac tlniiiai Jl^ai tSIIoáta a at "i\'ii\'iinkli BARTA ÉS FÜRST Weisil Miksa i női divatáruhál« Nagykanizsán. Ajicjlja eltóranfu, a divat fcirie aaérv-adó ujdont^ait aa iaal Ukyri Női kobpengek, N$i ifooso/c, Nói ruhmzötmUk, igasMxongi kelengyék, Mosó áruk, Chiffonok és vássnak legjobb kivitelben. Mónikák sxkbottj árakon. Minták «ItMÉra k«MatWk t m rti »1 A aajéktakitt M|>| illíi aj MWéétaÉ ¿Upjá l^fiáa»!\' Hjildtl Ma* ii «at ■ A «ni* atíf mftM kéttjw «aaaak. a «ük •tok ftaa k tafiMMaf M a ka « \'«kan Mlék H ö»gy IMketei dteéi flieariték | a MkMék jMkaai|jr, 1 lalkl |vil|,\'üí»»if ImbI «MMaUk (—i Aa ileUlaawr WnÉéa eteMgea rmedaajtea. A Ola \'l«bk takaa, pHiia cJil\'HW twkillki», .éffHlr, kogy KM«lta«\'>l»fli téglagaa mlnkll a kwk; vagy* kUktj anal • kdH k.rt ér goV Irrt ve««4ktaé ltpkil>n| aa a ft*--*—nf éirlnéatat ottata ti«(uSalrtA*ér«. — SgfgtMak «i oraJtgaa kauialliii a kegy ak eatk a HaVcHtS kll alflldlai, kim a t<a-taéMkr« ta tatfafik wg ai liHilnaatat PU-t«fi«ank ke vM*égét a litaangnja, kagv a faart tayak philtkl taéa>a ta am aa ilinnM kalyeakadeit. Aa I Etti Ufaág ar « a kévetka. atkat Írja: Ba-Udeii fikoaalgéatk agyrt Innékb vigy», kogv HÍ14« végri valaki, aklMaa-iet teremi a ditgatég Mgéb.a A tfl»« raa kete c«m lagéwka taabad, mar* aaak lajlipittn »aittktti I Hátiéiu l Mm kkat Mgltaal i sal MyttMa. Egytégat, at agéw thrljri lű|«j«ll rdatmra vaa ■»«ég Nem atak a a^ykmakadB ét kuk tankod«, Itai a imdl réttoe mag\'ktl éltapluai al miatmélta taai eaaak atm vetat an.i kallS ^tUtr. el kai raaddal « rek.Uélni, még ptjig bgtfetHkéea*a. a »..«tméllaaél ¡ével el*, ««éoyatak Maa, VnetUe «I a (éaaéá éa i min «I at tavfét, aki lkakkal akar agyaimé Ne péoákaatatfaMl aa|taák aa taérkads-kej, kiaaa a lémlrtakitk a tngicy Dép-M|i)r javéra nké ilkokiáiaiel I A kor-maoy balérotia mag «rt t»kaa a lar-«mM, uti)ka léail ét kkkankill itak éHéltafim-emr aaakté a kaMkté, *4al k ilfcmUul snjkwl. kml lik at iáink és fakfiujUk Idtaailaa aaaké|a 4a a ad dvjkgatfg Mm Um tgy Ukk Urnaartaa kamalllvltt kaAMÍa. E«tki>llilik «erfet a knatai ta mft-gUvi um ext a lÉMtktégt»« é&dlk. A uú ia inÉiaiit atariwdgt drdaat mtfdlkJíéiM VMnak\'fcaáiki >n ui> érti jé. UatékeméM Ujtbb atUJI\'i* a taiakf, db agy, kagy *wfc5(eH még mindig BsejtJuij« a mtga ewttwéjré kknméi-agy « Hrrn^é, <ln i ll attMkWanitt fMladkét aáeeéayért kéléa \' » \' \' - >MJ J, ImmIM dtiU. """ r n ——m | P nirr - niinim» m Aj kMÉgán kkéiig1 pénteken kánaa kléaéi »ajtott iSagaaakb kluéggri. ■Mai drégébbn mérta MOKÍI natiáik. -1«- kataaét* Mnttgataa a r«a- - A ii-4é iaiiak Wpilnlki . kdtoijai «gyanúlr IStUna « Udiaat íae) llU. idétatéali «viaiya •« Liptilhallkal, akta tiéttijkliavaaétt« igéayt littaaak, — ra »«-dtafcJe* kérvéaylkrt ItgAitHb ekéékar ÍHg a^iiaiék ka. — taignil |g«v. tarnak» jilnak, kagyj Sva]e Itgétgjakk HaOgyirt aakkaaéa kiwáaéMkaa Mgatt. A mok *Uii buatai tfker l«tta ktléHt. Maaa li il\'» lili) una, aegy- Jngaibiigljtk 70 Fi Mér Pixavon a kagWyeaabbeidaéa^r áprláafaa éa a kaj Nanok éta baOft «I akii leaye-atgtlt klnán «4 Ita éretkailk Nagykaataaéa. «ata a\' tat. A találtak idjmn dar lada «ata ta lita ii i ilHiii I. ka i«d-aU«k a aaUl Uak taméi katék-éklakWkaltaa aérl Ion p utca min-A lahak k6it ■ kóatakédti betekre MMakadt. WUyfen klaa»g ta» «elaa «agkaai tdiaiaakM »< fltapt>iata ktjgegliikktl — M*g tag|. ntatt atata attak talMtan. \' tkefitij adott migk ■ «gy kM—.M.i, kt >n Illa«él mér abaataltaak UUek, ■HgflUi klI ik. iakaúik Htjaal )mí IX «a. éi bit, gialagcáred téatliiAll. H.Jnal Jéaaal dr kai tfal«|l ailglgi\'l ItMgiiili iMI, .kl a magyar ttbéélM kktta.4 «1 ll likikÉ taMMMlé Wéln tífea, »ajfáirtnt Ttáel-aa énaid kaf léraa eiaárrt SaUai mellét, gyitaifcik dMIt taekaL Mér láyata larfg tartotték a lyétaj. «Uw H»i«i Jaafl egyik Haaihaii at#l pteiiteUe Ha|ata Jéaail dr^t, |a«y Ita r. Mbnél.lUa&l aa anMtjoU lagtigába keröM. Rdyídj M» MM Marta, Lgy • Muliln Hiti* tjtaytag Mm tata« I « >alétéft. -giktlai »tal MaMta lUatl jtatf mié». « íeveM bt wBtataak, «Uitiy k&til, kfjgy «ri« IfígJigbrf V*a(t.í A«iit|l6« a taMal agy Han adtai ta—ataiaill. M|oMaa*n Maaankdk a (tflfé^U arán ok eéUUy a Mir éa ■ «af «taauit « tag-ttafMt Mkrfj Ht^kl JM ntW*81 tanét taáqrt fnkknaA mmk, kka bnxtu uitalai iliiiii»» d klaata H UUyvtak, kbar Mm PjSH» wnta* k.^Wék PUekal fié^ • «nr éré*nk«b«gy kaaa^d »■kJbéJ. ad|a «t pe*-kriM mtaga U>rH — A lanflta Irak Mdkakn ém lilakai Ugall tatfka íkk-ag|—k kf a ktMmaaMé m aaékaaé Mtanaaua fltgjrf I árak valtak tavÉayk««. aata a klilmigal • «akna tata bwry ltiín 9«ntaflMia Mlkilaáitéa aaadbaa A aagyka«taaal trafik atrki a iakéayérak KSMmltfaaégJk Sdkaa Mar Ktadté fi oö» Mrék KWÉr Pkaataaéay Hataagaviaa gtakilL Imikig........ ) Saaal AatkW ) S>MIÉIVÍ - K 03 ». I K ML Ara ««alta S IC Mi J K Ml - K 901 a k «i tk«L i K 7B l - K 44 L I K 301 -K 41 I K Ml K 311 i-KVl Aádat MŰ a_ Ukééam matatja, an NagywaJb iiH Írják: lénklikll bmkiiitaéll mtgym Mh aékak agy om>portja kéM tataraáltaég aMa maal HrtW g jötték. Twa SaaiaUkn aa ontrik aagya itataatl «ért ré|«k. akt «gyM anta vdM Oafovn ét Vtalnti II lg, A magyar Mn kaaaaaggy aaglg égeitak magUgy ttai italt ki •fr\'b bittaak, U,oetn*TÍcj )in, a M«jn Pal>am éa Ttagaki|ltétl Rétava«yMnaaág Vitkiga aavt bijéjlatk mtmllyaiHfd MM swrb tagntgka. A b»fi juhot 26-éa Ktadma tífltl iUattj a kapiUaytj aégy mákéit, kii ta a i\' ili| in, két gépéati éa a iaata gtaánlki, majd Hignltabí vMék. — A atarbak aaM aétailiaadk. — It Mm talnUa, érpa «an Utmalt. AmiJU mt, OnmaaraaigiUM kaptak, tűképp*« M\'k tan M. Aa ill a«M a aaaHk étaan MM taéagtalu •an Ilii I. imwI aém aaMad. Aa kan-akluk Nagjwtkaakgl tavibb «Uakak KAiata »IgruliM énimiii _ jpi|_g WM kálil\' kagyaméayowit kttjagyM okiratai la«tttt vaginitatait iniki*igin Keot 14» gát«» kamtot UmmMaa kdgti nr toaantit. a "j-n-\'-1 —mbaa a végfnidr Hagy bagyaa vanwtt ta a ataép JnkaMaiMt mm\' a. aa a Ham tikiéi b , Járványoknál s minden ragályos betegségnél kipróbált óvinMikadta p Matton i n* Uiesshiible Savanyu vif LfflVAlÓ MINŐSÉGŰ HAZAI I termék a Mozi-operator a tűzvonalban német musl —ba, aki ik engedélyévé! idr. a l Uhhlt fedezékünkbe }3tt háborút lotogra-p^ idege*eo tálta a elgaretts (tatul éij Ujantalan aa óHsjára nézett. Minden njoxdo Ub mgütszott, kegy lMptlása -vsd. Mait kd eiSuö- tdtimoslba; ma van a aagf nap, Itala* Un i| Ünr vég»* alj) igazi ütközetet, rohamot] I bamiiitaiiao borzalmakat > p^kábteai At ezrede« megható udjraiias-¿jpl igerte meg támogatásit la lengeni I úddt ki mellel hogy segitiqgérojleglek. * A aatató g orsan közeledett ■ két Likai, 11 iltaláaoa támadás aeeaatlU Mft- psukoi. Körülöttünk patroeokat osttogsttsk |i i ktteftéfaak, némelyU még »trtve meg-Uotrilkoiott, a tisztek: egy atolíó pillantást RUtttk a térképekre és óMseigasito^ak asj SriikiL At operator mohón munkához Ittolt J tdfeolU gépét, siótolt. eétua, Ipniiott, ■Ub — olyss tsmpóbss, aatst a Tarhlia —f Itptai kezdte aikésaBlkk fogaatynjtt. i p\' • — Olyan felvételt ciiaátak, — Leadlill ietfaés tóiba a, — hogy «z lesz at idei Woa slágere. Lépést tartok a rsjvDoals1, Wgciinálom as egész ütközetet ; azt sál km, ks Kolyót kapok: es s kép megéri! |{ p* laposéit es a lelkesedés, ex a{ hósiet aaslssg, mely minden tüzóo krctilQI a# t»J< Vaióulani ax eddig aef nem való MM. At ezredes halkan jelt adott * láa» Ikkot. Si.ygatott vere .y-zavak, integetések, p a katonák nagyobb térközökre nyitódta*. ff operatör céloz, verklizlk oébáayat, ajr* (Hm. azután pedig hirtelen mcgállottJ Fejét Maija:. "(T \' I M \' — Kérem, ezredes ur, azok a katonák « iebt*a zárkózzanak kóaslebb egymáskoa, Nrt in az (fid kép szétesik aa ^wálaat, s*M. Ienttj «. a^hA , kor M>- BbbaL aM ii IÉ {tárái* * si As -ajak Idk^i. • féi viasaatslé. De ekkor aalr tfkrts csattok az mtok .|*pofUk, ,Hj ■! II » w- Ufy«t«lk. tép. »k, vagjy más ttsérségl aé|%l tU tf»-a moságtpet. As eps^Cr ro-m I^\'ImW. M Hi !■\'. ksMa a isiét éa mikor be«| * fsdezékikkbe. már ■ isgaWaatpi éa az fodtafetól. — JaM sá tágítok | Ha térft\'rnakad. Mikor kLiujlta: magái J újra átkukdclkáli « kAttés ideit, | — Ktlnlikfihii LiÉHt.—siiLáti — most sjrsi Ittll Mist • 1 ] Meftnejk jeli elé a \'MsUst »ÓV5 bftrytaidalok.. .1 1K11> 11 ifc^ ujrs elörej .i i . dWI eáMaysi ott marslssk .ti aáaaa.k vuaJaMé . . . blrosváis a I J ebei öltek . . . Most <*Ir |> ki düUdtím, isakafUllatal ropo\'ítak a iLyWek. aJ operatőr feU\'IKatta a gépit, ctiUjdti ttazltottJ kötbUzott. - — Ctakhaty most] kellenének éa Sá oroszok. Ho-jy íij ettanséfij Is rajta leljed . .\' I Amikor TI i\'iijiiiLUfc . L a két fél ,Tj . tndja a csata . . ember enjbjer ellen . J . \'« ró* htm ... . KanasLl ■ataasii mag nekem póato-saa, hdl vasiak Ut oroiioi? — nógitolL — H]«ü attláa Is sisretném inttnl, meg as aandéa isi meg a többi tiszt éa : mladea katona . . . ssiMMekl. Nwsaa arra, búsé 14* jobbra, ett vinjlcsy erdSbárcella, aooUi a IM kozt ásti be ImÍMit as euaaf(. As ap«isiit mefajUt arccal, cslááibWss b kaiul a misa4wh»i ?I.Ü. beásta mjjgái? . L: \' De biszaa én I ett csak agy ebaosódott lakflta lakat látok, jmal értaliae, ka aat lefotogr»-tálom Hol J ellenség [? Nekem A ellenség keil Boát ldaj a képre 1 L . Tudja, smlat Ham iádösik egymást a ssaioayokkal Hksaa kt tagam? A puskják rppogtkk, eitévedt goiyo! stl-PáifchllliM, d* as npaijl jr Male-saa kutblliolt. — Kérem, ások már npoa aMSma «a*, aak, a képen majd neaal léiai ogychjtt, mirtt apró hangyákat a aag] i laké (olt MkOzepéa. KQtéabea seéa leket tovább da%oaal, IsatálN a kód, süi ü a koasály . , 1 Leüit mellém ét tdagasaa rágta a karmái. — Mit csináljak? Kérem, ma Adjon untaiét I Hnase aa ágast Ssoskam egy labsttat sem al Kél szar matar I Ez nem a bábotal Es | agraléá johkra bska, aUkekasié* é hbbsa, mfgküt», ajrs slóre .. .1. Est oUkosi d íiTikorióitjien Is Saag íjhct esi-\' oá isi. Kar tiárti as «Mámét isttknotio. ^^^^jttttfl | iiffttfftfHf! lET&My- -rré-laLSztéfc • nöi éa gyvfask felöltök, CtttÜM, ruha, éa Btam kelmekbea. vászon arukban éa artayagakfcaa. Oiosoo bcuarflihalMk E1SINGCR divattniháiábln, NagyksmiM, Deák-tér. >tt egy tanuló felvétetik. M. Az ezredes elaeretl magét - ISzó sinks róla I Még sxéjjaiabb k»rr lyltódiaaaa, mart kftlóabea sagy « Hatosa kisgrik ■agát éa Ussaa sáórs ka-idó mulvs ntgy, azstác mir.cket\'6, végre mtgladel As operaiSr saargJmstda A rs|voaal kastlk aUrf, kos fir, mdk ¡ennyit eJtüs- j Egfazarre Mgíl, hatraVágjl M-s lejtCn. Ki llirokat * égési raj\' Wtstja.a kmbfil Ml «ty mélyen ke- ágolt f*Mkla deyell tket és val memtmk-aW A kmWf saegid, as ofvL >*r tgy-l« másodperc g ksbemk, igaikogdtt. Naáüa nuiUréd lötötjt, ártsa Igoadbl — ászai és as »jipmálBssil együtt .knnjl-, Utókéi. Mk csinál? — kérdezem. — laasa arfr semmit sem Mtek;sseTv«k M- As erőnek aost egyse IM. Feási»-Mok tehát arra a Ida kopása kalomr*. Oasáa UMka ís már aulád k Meghajlott deríkkd * »illío tfpaéi WaomMha mfcuytle«»: k>mo ét gruU sak Ugor a "■\'i fIHi. — BizdnyJ Igaza van, — rlgajklaltam a\' megbukoltj sLsrjlflrU - Aa a habon», ami Itt elóuSok (olyik:,_ as igazi háoora, amint vé> sioora prójli iilqdik, már Basa kelti a valóság fliozlójat As ¿igazi" itk*un, aa ,sckt" tssU: álig látható, ledLsékek toögé UájtatcWI ember csoportok; — - rsivoaalaki —r véletlen Ida dasr-tlastikal élbe Jyejkedése, mozgása, ritkulása ás összesürüsöc ékeJ Vezejkluí tisztek e isndetCk, akik nem a Maf- *» ákayékloMok dekorstiv alou ódáis, szeinpootjábi 4, törvények i| asl skciokj diámsi fljizBltcége ksaem |taktikai- é< slr.tégisi keverik ezeket a csqpor] I elvevő gép afUt kiayiiák, dobáij^Vlj I portokat A ktre ne« Igaz stéljes, bkonytslae, v%dei> I kJ Hu. talán maróben más, adat aafM a mom sxsbilysl detsrmháliak, TsMt sL bsrasas » valótégat, ®topi\'< á valósit lltazl«átj4sjne Itt * hjirsi téres, hraem te bój taMtsfausa, a réndezS intéseiben és a i^iHárt Ualatml játékábss. A valóság eaajk dtísBokatJ nSaaszbkat, ötleteket, szóval: cikk ayarStajnagéS adhat finnek; késs képat, kirrektörs j ntlkül; lejáthxhstó (ilmet lahassm. Es st én szerén* velcmanyetlt. titea önnel I A aaort —kar! siUt s| veló|aáaUev lekurbllíott egy máaik hűUcájt: MaUMájdta^ kulisszákkal, fcSrőgjutabi, I PÍPM ádyokkal; egy míslk háborút] a^a^faaj rojde^i látra saaek el as ei sibb, mint sai a háborít, áme^hed lálhaUtlae ágyak akácéit a hálálj; s lka bét bélkol tata» esik valaki, M lakai a vássikoa issgáila|d|ial, hogy megbotlott e, ¡»ajy golyo Mrta fit a szWét ? Mennyivel aatásOssbb smegjátatott kábera és ksUI | KitünS elsőrendű T B_____1 ■MBf» Mii es tátszerészsli üzlet Keszthelyen, bevánt ás bővebb feUrilágoUnai MARTON látLzch alt I átadó TRASSER kan! rtNT5ZtN magas bálejlwitáiű, hátiHitaláai ás ipan oáfekra, háihoz szállítva, kicsinyben áa nagyban, jotfnyosan kapható wm PollAk Ignác mész- éa száaaagykaraa. kedSnél Nagykámzsa, Kiráhyutea 49-(Bargar^ála ház.) tsiaa Fűszeres tanoncnak felvétetik agy jó bázbó) való fiu. Mascbanzkar Mártsa Teleky-ut 47 aaak, hölgyek áa gyanaakek rónára hadicipök áa katonai bflrfelsisrsHask.\'^ywky-táska, orvosi táska, p—Hr*y óvsztj, esíkfipeiy. \\\\\\nii t: a legjobb minőségben kapható Mlltényi Sándor és Fia dpóérskárébaa, Fönt, városi bérpalota. lASSE! nlzsán. Mejíetelti I kerestetik, egy rézágy és íéi éjjeliszekríényj Cím a kiadóhivatalban ■ 1111 111 I I I I I I I I I 11 I I I I I I I I I I I I I I ■ 2 Mindenkinek érdeke, hogy az őszi és téli szükségletét ¡¡j j Kisfaludi és Krausz j 2 rőfös és | clivatáiju üzletiben az ,,Arany kakas"-hoz üü ■ NAGYKANIZSA. Ejzsébet királyné-tér 21. - aa Moskowitz cipó üzlet mellett szerezze be, akol meg olcsá ár asallatt sz alant • áa felsorolt cikkeket kaphatja. 2 1 hl \'\' •• Z Női- és gyermekkabátok Z «■» nagy választékban, losztQm-kelinék, bjouz, pon- "a * gyola és aij kelmék, gyatjju flanellók, pargétok, nagy m és kis téti kendők, berliner kendők, selyem kendők, L, m fejkj\'endiök, bársonyok, seWmek, kreppdeschinek, ágy- aa m »emüekre lanaviszaak, vásznak, schiifonok, damaskok, m m rumburger vásznak, aszta nemö, törölköző, zsebkendő. C ■ Hadbaoon \'dók fészéte tríkójhg, nadrág, lábszárvédő, ■ 2 \'«vettet, keztyQ, harisnya, hősapka árengedménnyel. 2 Kész ér. Késg választék « nagyabb vásárlásnál eredeti gyári Í. , saját műhelyünkben blouzjjk, aljak gyermtkruhák nagy ij^burnhák 24 óra alatt kéesűtnek ■ iitf iiiiiiiiina ii na ULA IfiJ --- >.. Veszek"^gajn1 szépirodalmi és tudomártyjo;} művöket. Cim a kiadóhivatalban N—z—■\' : \' \' Trn Állandó nagy \' Yaktáru ál \' vagfon éa kt>c«rakoa»ánj|u ; | \'tűzifa ós kőszén Iteraekadéeeasat \' haroniiléeoai nuatt Schntidt Zaifaaoadiofia kanalni-MagynMitoa 13. TaMoa 1Ö8 12698 Tiaatahttal LEHR OSZKAK Csak nagyban a legolcsóbb árak mellett áruatak fésűket, kefeárukat és toilettczikkeket. ■AIIIUJiH ALTHijllI Wien VÍG. Larchanfeldaatraaae 66. Mfflló ember bnaanái wiiiriiwua kataras, etayélkásodto\'lwrBiék bOgto aMan Htoiéls« a |4M Kalaer féle Mell-kar amellák gOrcsOs cukorkát — 8100 kflita«y»dUa« btaaayttváar orvaaokíéfta máfiajiitaél a bÉMaa hatásról :: RsndkMU battaaei a |toa bM>iai> Csomagja: 30 «a 40 fillér dobOM 80 HUér. Kaptáiéi Neaaaaa AMái ia IMk Qpria SssM Albert, Kikúrál 1 Árpid ia A kár piti 4« teagyeio saágt baretáf kOiillhin eltOrendU tewetkeifcsl »illa latot Mtaaltatttak uaa célból, hagy a esatatéraa elesett Ma hatottatok tiffumdlátál U kmtmuéMnété* akti paraabbaa eaibétélheaeék Teastheaéel véVatatank ajáakadk slrtolkatotisokra, véges exbnmiUát éa kasaasáilttáat. btsxerex axáltltM aa-f*d lyeket a minden e célra sialgéié Atazaa Irt tokát imv m fi uium m ÍYIálTKEXÉSI VÁLLALATA UNGVÁR. KiaUd-mea 3. nia SürjtMjtm: OLCSVAltV i> HMCZBt UNQVÜa ÍURANIA 10—OWfl UlCjl 4 eaáaa | miaor. SO—OWtWlCjj « aaáat $ | Kéfny iitektiwúrafflaj Oktékar U 3 éa 34a\' ■■■>ulti ta |A cselszövők t detektív-trükk dráma 3íalinaéatiai f t--J_ I { Éa még a remek Ideérd | Hétfőn éa kedden kárál bemutatóra t A narvaabanda kiasasato|>éiai bAbfeat } ^ A u Minden kereskedőnek ÍT1 érdeke, [T] hogy (teleti nyoeitatvényal Iiíum kkHitlMbon, a modem tipográfiai eszközök igénybevételével I .késtfH~ lenek, mert csak igry lehetséges, hogy a .vásárló közönség figyelme flileÉ i Irány uljoji.Eljhez pedig csak az kell, hogy nyomtatványait! a mmm Nyomdai iroda: Nagykanizsa, Sugar-ui 4. A Zala-nyomda a legmodernebb berendezett nyomda, könyykötésze Vonatozó intézet é* Üzleti Könyvpyú NYOMDA r Készítse el. s Aki valamit eladni, vagy venni akar, Aki lakást kerea, vágy kiadó lakása várj, Aki éiélmleiert akar venni^ v Aki alkalmazottat keresi Aki MM kerea, AM QSTrtmÉfll eszközt akaj- v AM bútorozott szobát keres, aaobát akar bérbeadni,\' j AM pééMdet, szakácsnőt, háznnestert Kéret, az leghelyesebben tíseikkázik. haj kis hirdetést közöltet a Zalában, j Eb MtMbs ára 28 szóig 1 korona. VtOtatarOi atalg mi<g|ie»oatnmartvény»fi xMéchaoctetan 11Ümtmtüiimiiiiii. snaaíéihí ám A ZALA kislurdefesei a legjobb alkalmat kínálják niíiden adás-vefell ügylet megkötésére. igu enni,vagy eladni, bútorozott ! Tűzifát | (Uktaaital eMkari aataMlMt MmtoUwai fagy natf Nta «aaéma ma%dltonaan Ü 1« OQU kg-éfct & éSaato N^náaataas 4JJ K *Mak •Mavátaai M K tagtaéé toidltaa 1 KLEIN GYULA MICk tatata mftantota LÍÍLÍMíÉH ELADÓ agy rövid *6i p aiásk aga liövebbct Klein nőt kalapWitékm 1; ísszes budapesti továbbá hetilap- éi képes folyóiratokra elő Sütéseket kézvetit ég hirdetégeket felvesz • „ZALA" kiadóhivatala Nagykaniuin, g lnp»k«a InllHataiall nléllar félni 4a klrdriéal érak.n skir postán küldve, akér hájboz hordva — nlaéta |>aatataij. Végy \'IC.»"\'b kWtoáC aálliSI VIdákról előfizetési éa hirdtittl Uiiak pósta költsé»\' nélkfii, • Zal«" biljrrtfs lapjain (száma 12122) tcvábblthttók. Vizvczeték, lakatos és kútfúrási vállalatomat kaalraal régi áüaad > megrendelőim klvin-ságáru Nngvkanlíái" megnyitottam, taejy caélra a RoagciyNitca •> saám alatti Scbgvd«féia a^iM r. b a: , kibérsliia. a i írtaUUAsta UaaaBiliaa keHÜ rttaraadii éSnak i HbatoéaMsI ERDÉLYI JENŐ tÓTH ZOLTftN. Fitelto lajos igaigstéi raoa g«HO. -;! J\'s• i \',, ^1-fllffl; kiaa* l\'T^tal, Itoctaaan^a jjjl évfolya 0,-m a ayÉMTH (llYltANIZSA J. uAM ^MDAOiVlTVAm. | ■Ti M Hl* > tk *11 ■■"» * MtHttlh^SaattktSe i| - — >i||i M á. nfMnuimi 1, T-T ......*"«*! •• * . — ....... ««« \' \' \' IT!■\'\'M\'HWPWrWI \' \' "fll"\'—PTT mi <ww«. nmk f K^/Iffl\'-ii \'¡/I 1—¡TTr I i\'i] f " r!9r 1: Ü% /W-1 \'•■¡Ä\' ! §ä® Ul inm M jöttre hadparancsaJ Hogy képzelték a franciák a nagy offenzívát ? ! Birtin, mt 4 A Wolf ügynökség (irati A német hadvezetőségnek Italát jutóit Joffre francia fővezér legutóbbi tlpipirancsa, (amelyet szeptember 14-én, njü ti általános offenzíva megkezdése 0 bocsátott ki. A parancs fölhivja a ¿trttkcl, hogy világosítsák föl a legényét a kővetkezőkről: Támadásunk azért cákségcs, hogy a németeket kiverjük frucwországból s elragadjuk tftlBk az tg ív óta megszállva tartott értékes Inkteket A németek fölött aratott fé> ijes győzelem a semleges államokat judokra fogja befolyásolni Mindent M|ttttünk, hogy tetemes erőkkél ha tálul anyagi eszközökkel megkezdhessük 1 tiaudást. A territoriális és partra -Billott angol haderőkkel nagyszámú kdotztá yt tartunk készen a tárna ásri. Haderőink dj hadisz erekkel S tcadeikeznek. A géppuskák száma meg kétszereződött, A nehéz tüzérséget je-tmiek*aya megerősítettük. A muníció pltlás VaWvWdja a legnagyobb meny üjiseget. A támadásra az idő alkalmaa, atrt az uj angol csapatok partraszállók, másrészt a németek jelentékeny nőket vittek az oroaz frontra. A támadás atalinoi leegyen, Több frontoa történjék. A német front mégingatáaa után a tartalék oapatok is támadáaba menjeneV át, hogy a ellenség közt rendetlenséget idézzenek idő. A csapatok éjjel-nappal pihanéa stíkül nyomuljanak előre, áttörve a aáaodik-harmadik védelmi vonalat ia. A timadáiban részt vesz az egész ovaa-ii, hogy a támadások szilajsága •tiakadályozza a németeket a gyalog-úfi.és tüzérségi tartalékok őaazegyüj-télében Eddig tart Joffre hadparancsa. Tagadhatatlan, hogy az offenzíva szépen »olt elgondolva. Csak egy hibája volt: nem sikerült. De as nem Joffrén, •í s francia csapatokon nem mult. Egyébként az ezredparancsnokbk Joffre pzrancsához ezt,fűzték hozzá: Erőfeszité-naknek olyan következményei lehetnek, ^ k háború egy csapásra véget *"*t Az angol hadosztályparancsnokok *Oegyzése ez volt: A csata ktmené-telntol függ az angol nemzet torsa. A *aet hadvezetőség pedig igy kommen-% Joffre parancsát: ■ Az ellenaégns "ffümva eredménye az, hogy 840 látó-•"\'wes fronton egyik helyen 23, másik \'"\'y«" 12 kilométernyire visszaszorítottak énünket a második, de nem utolsó vonalunkig1. Ellenben a franciák »«■tesége halottakban, »ebesültekben, fokban 130000, beleszámítva Anglia f(5nyi veszteségét A németek "■kaége ezen azáaaok ötödéi aaaa k>. Hogy az ellanaégnak etek után Mkenre remény«, nem i labat vita OC.ITIKAI NAPILAP 3 A nagy íffihadi Ellefséfas »salterék Utáni ¿at kakástak fUrdä k&rnyákáaa. Aa talt lidsMaHka|y folyamán a Looatól vasat itt tnrfllatat lanaát iák, leljanaat ilkjWtah nnk asarndtnk Aa attasaaóg aa* lyos vataaágak éa halyamklat al kaaaradatt kőa itharcok uvan falj\' hagyott támad áaaivnl Souchax tői kalatMj, a frnnciáknnk agy slfcstőréw jalantékeny ember tömngnk áa gáigrnnátok karcba vitáin alléméra nangkiuault. Aa ellessaéfajek Nini villától kalntm fekvő aifulak állások állon bs-táaett nUfiAdl Izinártatát súlyon ▼aaztaaáéOk m ellatt viaaxavartfik. A támarjáat kl v*tő ájasakal kézi kan ágy uagywan aaÓ-áijokráaat alvaastat-tngnnp Chnzn-h gyklngaágt nt natn Innaátalták á lyusása váltakoaó gel t ovább tartott. Le áanakra kivetettük aa egyj álláaalak Irányá árokból. L^Me-la jel oték ny vewtaaáget aaenvedett A WlUa aur Tooébátólíánxak nyugatra le vő álláaárt folyt kézigránátharcban aal maiiwMi fiUL Aa dkmkg megiaraábelte repülő táaaeiláaaH Lnon áa Vonalén rUen. Mindkát helyen lámát több polgári személy esett a ledobott bombák áldoaa-tánl. Bethel hTTiajihim laaágáasa kámyaaailtettQk, aa Alaacc nevű fremde léghajót a a beauseOlóket elfogtuk B ídidli tlftizlvi. Sadapasf, okt 4 A \' Gbaaapeiaenea a francia ottcaziva lejraap mtr W|ltln gyta-*ébb volti A nem elek ArtbcrivelBI ayafatra tébb Ünujdiist. eioelyeket b.gv Wiírsí^i eM* késshés vjoietelt bei kftaojrat vl«J«ápl*$jtoU*ki Egyes kikikiB Jkaáfcateek fdytak éa ktaéiré. liwisiiilíltkl il Liimirtil a HaaaMk, akik a| Illii4»> Uaaaa arápMk SKgJ kaay a n-V Berlin, október] 3. j Hindenburg U-borank hadcsopprtjá: K>oczianytól détra lefolyt lovassági ¡harcokban aa allanaé gat Mjodajolkáa tul vetettük ¡r|vissza. Egyébként léfcyajgns esemény nam tjör-tént. Lipót bajor herjeeé éa Mackensen. tábornagyok hatjcsdpowjánál a helyzet változatlan. lÜnsingén wbornagyi hadoso-portja: A Camay esi jéreség éa ettől a helységtől éaiakia lövő arcvoüil ellen intézett összes oroaz tamadásokj ¿>eghiu-l sulisa után as oroazoUiKennyn nyugati partját, egyes átkelési I pontokon yalőj kisebb 6rállások kiUtéjével, föládltákl Aj német csapatok áltld e tett foglyok száma kétazernégyazázra «jmaikedett. Alegf&b4 hathuttíbéjr. ] BtOapésl, .aktkbsii 3« Az aBaeaégl előző napi \'tirajménytilaa éa aulyaa veaz teségekkel járói támealhmi által olrti. gáava, tegnap jodapagvta a K.örmia-paf tak alsó {fnijj^aának nyugati psrtjál Egyébként égjakkalalna nincs jetyalfl sebb esemény és a helyzet vahozatlan TPBfffr matek . ■ á a fatestén* kegyaaá kkmtt »lalélél, lalltka. ta-pír al iJmtéeak Msrlat a pirit! |pfl|aai varra nap-nap atéa l asaka-datíánul M"aai t i nbpáilil mlMlí voaa-aláit ttalsln van tabatikaá-KSfMea raagelag tebaaHl érka-yByasnilss Is. A IraaeUk .te-iS sóM ojfcnsMfc : MB I k s miaií Píriában a taagjkt a« aliltááá a Ibansia *as»-25-304g Maálkara* ■lae Boa» ssitwWit *á kaliWHi baótfá. az olasz fro^it mogott. A hívntalot naraMri jelentét azerínt az olasz fijont nvögön rendkívüli i események tőrtéawak a a relannai vasutakon igen élénk a fotfyalom. Hogyi mi a célja á front mögötti] nagtr élénkségnek, azt nam emliti aj hivütaloj jalfatóaj Igán valószínűnek tartjuk azonban, hogy a kedvezőtlen idájfáráé katáaa alatt az olaaz hadsereg (ijeffeUzivába lép aj egyes csapatokat a francia i harctérre szállítanak -j- legalább ia a francia |tadvezető-aég epekedve varja az olaaz segítséget. A HŐfer jeljsntés asj olasz hárctéri keményekről a követkUzőkát mondjk: Budapest, okt B. Az olaszok tjsg nap hajnalban tj dóit erdői fe\'nsikj éaask-nyugati aiakaaza eljm nagyabb tárna? dáara caopartoakkaU. Tüáraégfiajk n£g-, lepte a támadóira ikpszeá álló papitokat, t lastlililál InLgyr^szt széíugrksz tolta. Így aa aBanJée vidlalkozájw» fagy zászlóaljnak a sdWussitia—san-ina rtjnoi ull mentén vngnaavitjl alőtöráóitá tat^go-rodott összeiíEzt a I táajadátt, Mamint agy másikat, aUU déltájban > kisfrd-tak mag, vi—Llátja, L Masoalókjépp meghiuauk aa flaUépaék arra iriafuló Inaérieta ia, jboiy I Redipugl|ától keletre előrenyomulionJ Éhoajps, ¡az elleitég harcvonala jnögütt idglmmsMg moz<|ula-tok, valaajUt a váléaeai valutakon jész-Wbatő élénk í| rjJajiom, nea|\' kerülték al a figyelmünket!* A [«hj iggM haiijiari tfibb pontjáén ftintaj jalaa*^sabb ewJény,1 1 7 U " I r , Ssófiából táviratoasAk, hogy aa antant, mielőtt Bulgária kimondta volna aa utala* ásót, aég agg utolaó ajánlatot tett a balgát» kormánynak a fagyvaraa baavatkoaáa elkerülésére . áa antant lagutalag Jagya éke állítólag aat tartalf ■aaaa, hogy Bulgária a Vardar folyóig rögtön magaaállhatja Uaoadónlát J> a többi vltáa ta* rálát földit padig a taábora után áflntaaak, 4a aa ahtani garantálja, hogy alaáaa ^agaa bolgár áráak klalAgftláaí fog eyaral, á bolgár kormány már ip la tárgyalta a lagutalaá Javaalatot a válaaaát eár lag> kSaalabb átnyújtja aa aataat képvlaelOinek. Az antant hősiessége. Konstantinápoly, okt. 4. Két allaa-ségaa buvarhajó mintegy saáz lövéat intézett Crívak község ellen, ahol a Vöröskereszt kórházát rommá lőtték, rtajtf Kaimoklban g kuftnszm. ..ititiiam jótékonysági intézményéit rombolták stét Megrongált angol cirkálók. Berlin, okt 4. Október másodikán vitt röpülöink Tap Panne előtt bombákat dobtak két angol monttorra, amelyek megrongálódtak. A német diplomácia győzelme Oenf, okt. 4. Aa antant féihivataioa lapjai szinte egyöntetű szövegezéssel megállapítják, hogy a némát diplomácia fényes győzelmet aratott a Balkánon. Bulgária fagyvaraa beavatkozása miadan pillanatban várható a azzal szemjben Románia éa Görögország mozdulatlanok a csak abban as esetben fognának fegyvert, ha a határaink afflan történne támadás Szóval Németország elő tudta Idézni Bulgária kőzbeiépjését a Románia éa Görögország tétlenségét. Ez annál csodálatosabb, mart aa aataat ajánlata sokkal kedvezőbb volt aa említett államokra. Vüaa Riga Pétervá*. k ujnepi uradaíon N nem szállít tejet Nagykanizsának. Szombaton ■ aggal kellemetlen 14* trte MOM ■ unknlnd esaUdoktVas^é-lyek IsjiTÜkségietükst nrzteedők óte az uradalomtól asrrrrték W Aa eradaloa Sgyo^k kijelentette, kotr stsheiplál kód ve Ml a ttálHtáat, M \'a i|náM|Mi meg a tejárának flIatsHktt. El a b aa— ban csak a kösőaságel lepte M(, de | a inSnipt aca, aart\'dt aa «aUn efy hefe bejelentette, hogy Hagykieksáijk a— bsjlsadó a jtlsslrgi 28 MMraa kai iraa tejet adni A adt Uaap vígé falé ugyji-nls Elek Ernő ujnépt Ugyblrtokos ffilki Krútky Irtván k. rskaptttáayi, aUtSI a tej k sági árának 34 UUérbén] való megáUapil kérte. A k. főkapitány] mielőtt a kérelei érdemleges valtait adott volna, kijélantte, hl előbb megiktrja vizsgálói. fönnálltnak e okok, amelyek a tej árának ■■■iáiét Ind tennék, mert hasonló ¿bajjal eddig aég ae fordult a readóraégees. A k. (Sk-pUai lelkiismeretet utánjárás atáa megállapított hogy aa érvényben lévé 28 fillére* ár#taH«dh méltányos — a erről áttéjritelte Elek Eredt. A nagybirtokot a • váiaM ezzel a kijelentőit «1 vette tadométol t • — Akkor a tejet máshova vittem. NagjjK kankss kedvéért nem Vagyok hajlandó ezrek* kidobni e ttsbembóL Ax uradalom ekkéot la cnlikedett a null amikor a lelketlen éleiolttei aiaura követkéz * tében á tej (¿táplálkozási cikké vált, — ami* kor a buthiány kóvstkestébes ktlöeössa a gyermekek majdnem egyedéi a tsj* és tejek ételek logyaartására vaoaak elalva, jelentők tejmsasyiság sarad el a ksstail pitéiéi. Aa uradalom dkalérotáiál Mák sajnálkozva f agadíj haljak, da be keli látssak, hogy a rsadhsál nem taijasitkettr, nem «lelt szabad levetítenie ■S uradalom kiváaaágát, mert lm aa aj tépi lej árát lólsmeü. akkor isMe|i kallett volna £ többi tej árát is. Mát pádig azt az ajnépi ura. dalmon kivit aenkiaem kívánta. Eddig at hua« tejtermelők megvaltak elégedve aa feakkall Még átok a kisebb termelók ts, akik agysaóU, váa pár tehaakéjükböi éiaek. Vannak aradaH| mak, ahonnan a lej kmWUll sakkal köitsá-gatabb, atherebb, mint at ajaépl urad i lom héj a aaek mJt kérték a hatósági ár W—láaál. Aa ajnépi uradalom mla«iálM||i a tejet, »kova akarja. Azonban vaoaak miiek «miket a vágyóé, társadalmi s«s|ilis a husiiéig áa a! humanizmus ia kőtelet valaaairt. Kaiócöeeo olyakat, akit abbaa a nasutsét kelyttlbeo vaaoak, hogy éppen a háború következtében több mint SuOCO korona évi IteU jövedelem etán t fizethetnek hadiadét. A kezdeményeiéinek, — ami féW — hamar követésre Ultikat, lammlantra sem lelt volna tiabad az ujsépi ersdiloMél\' kiii dúlni. Árm. fH Svag ii ■■■■■ K.ZÍ Aki kévetketeiessa mlndta ■ nap kasza Uja az Odott, as mai tadéaaak sterlat at slkép lelhető legjobb száj- ás fogápolási gyakorolt. * Ha 6róm* van, vagg ax ím isgadtlmét várja, nt ftlndkn ták mm a vak katonákról Weisz Miksa n&i divatáruháza Nagykanizsán. Ajánlja elsőrangú, a divat terén ■érv- adó újdonságait az őaal Máii/ii-■ ■ Női köppenyek, Női blousok, Női ruhaszövetek, Menyasszonyi kelengyék, Mosó áruk, Ch;/fonok és vásznak ■»rffegjóbb kivitelben, mérsékelt szabott árakon. Minták vMé\'.te kOIáotnok I - 0. _ tts iaépl aa Mai( k réHaJk sevwapiái. Ebb« ss aldiaH ma i ttetóttji tíz érakor Mtx a ¿malist aa«\' a a ál lemlombsr, ipa ilyes a ¡roti, IM éa kaMtal hstéiégsk fejd la i az/ ¿mik Okláker S-éa dilslétt Ha érti ak srodl ilililmk smklitailln lest ti los gyáaaiUsattateiet, smstysa a «áras gs vset részt. Marsig klini e kadikB !ooSmro. Hdin\'VéwsIjsik gyBáySiSeii ári HÍREK k, hogy Msaá »* h«awM> Mát s ls»sMiia kM Mát) í sáMdk. ka» a Mát hsétp. UpSS pSálját stalgOatta a veszprémi «gyhez-j smnlyahk ofbo^ot püspöke Hornig Ktoóijl .fj\'árd as első és második hadttélct*a-bil kát miBU kórokit,! a\' Mkápulaa pedig s^gy aailRó ksaasál ¡egyseit. A aawpilml 16-V ¡kihatva a pMleadás fontosságátél J ig esik ezután klltáosájtandó Ill ik kadikM-ctfeuMl la HIsstéksayM khtaM s \' réséét. A bi isi is pilsplki o;y«M|s sgymWHé koronát, a se fcaskfoalsa pedld kát millió keroaáe »¡abb jegyzétt jsicotett b: Nogykoaáasoi kMk koléla VajMasá\' két haretérrők érkezett hsláUdr kel-SssMd aagy részvétet a városban. As egkft: ttflr aijrél stáipl be, hogy IQabb Ukn El ii ioSbsUgaiéi. twtaiékna vadé.|ksdst(yo<, |Emü aagykjseMai égyvéd szép ramé-ikrev Ijitgoaitolt fiát a harctéren dleoiégrs go yó, saLs|8lte. A fájdalmat eseaioyrM ifjabb US tének s századnartocioóka értesítette aj mi yen ijlt—jUtt adál, aklask a tehetség«!, ko obly, löiíekvfi, aziipsiikss Hataieabsr ejf> eüenj gyí rmoké volL IfjabU Lóké Emit a mozgősitási kei vonult be t most arfaodbbea volt a kardé rsa, As MÓ alkalommal asbaeéken tért vietts, me lén aj Mlsöksl aiLffitl vttérségl éremmel Pö ipüléte atáa tákily kétig ittboo Idtb á netirágibrn tért vistta a harctérra, ahol h-d* na| gyá lépett s!6 A város kéeóoságs Igtt rét véttei osztozkodik a gyáwfeae. — A másik gyí atHir Ritkái Lajos /Mgyksaisssl klmáoy arp é mester hőti hsialát j louH bo. Rálksi oégy Sri iával sgytit voaoit a bareiárrs, akmá at» sok ka k»«etta őket ez ötven ! évea lólüli apa is. tálkái Lajos derék, tirektfS Iparos volL A lm I ál III ktisllisfiglisl. kötalsss gtodátával váii ki a aláaiasis aoroski.il őrmssisrré lépet c)6.! Hssseeaynlitálkás véglett vsls a ksk I. Éietét sUmsigm trapasD \'állottá ki. — Ap a,\' fivérei pkeleg h s blltka vasnak. A Ml Uő Iparos kalála azéiss körbeo keheit bt ats eást.étet — 11A kSHadgvatds Beaaadnitáaa. A \'áros | .lövő évi kökaégveséséosk Sasze> ái\'Ui aával már régse d kellwt volna ké-mll d, sJotjban ahhoz U- értssttiésBsk szerint — Mf kossá se foglak. Így tsMa érthető, hogy mért nem marad a képvissIStestO\'stl tagoknak slegeoáé idtjék aa slŐiráoysat áitannlmányozá-táraj s asétt. ksl azt miadlg »halálban Istár-gysíd taa e kslogslé isadsisiiel végre m-kkaai hallás, mart még sem helyes, hogy bt-soayas klsyiiol msmpnsiokssk miodig a köt-Qgy lássa a kárét — HSstkaUU. Uw^tk Jésstf •!»(< királyi kMaplat Tibor Isj a 374kgyalsg-strsd hadssgya iisplsmbsr dtsensgyedlkás a rovnöl áltiatslgw autábta kimlekls alas-\'téges geMMél tsléivm, Msi halált balt A Halai HM a sterb kadjárSM k végigkttdöOs a a saaesvaá jWkfisttliss Mtisiiiljsita magjss bMttt. Sebéi qti eaasesaa klhaVerte, s ápri- | Kaka efra 1 kas«MaS aáiM. Az«U folyton\' e froatoo voa. mig matt s\'érte kMk vlgtsls iUBMáa. M?ly részvéttel értért-link, kogy Vagsls jóttrl ereestooyl jegyző s sigyksatzasl kOakórházba» hssasss saesvsdéa utás siksláloaeM. A vdrsssgysseeats ismert, b». etlk köuégi jsgytő korai sMmyta Nagrkast-tsáa to áhalánm tészvéM ksMtt. At ákmmf. tat dtrék Stíléin kivfll kdisss, kásiáays, to-vibbá tsrtvársi: Vsgeia Károly aagykaakssl ét Vegeis Lajos Vsgeis Károly 20 Ik d. a. 4 hdatálSSbMl is ||iaU válhatna a jtttsattes kórsak WbtmyaMlták) a kutak vl-á pisdbsa meny; a szemetet ^kkeJ bóoaotritora rotttad a kelkáák és yetj trágyldombik ¿Misik. A klsls rétke agyjUtálkij sem ruppklátjs I BgyeheeitaMH, a imm ké »sasa ds ó*dééMsks4*MÍ m^lálsUiél *d-|eó sem lesz, amíg a kttáséc«mbm«| Me-a (örva aa« áUspitJái meg a malsstlé-a MatfikaMaág a lagm%n ilik magasai alkaUszsa a bflhöa kiaésy alias. IS. A p4ljáJ| sunlkal, a mlkk|kjilg kikkaig-ssDc át ámbcrUltyli asi|l>| Igy tehát lőlttk ttatunk cákavsH idlielrsM Mivel at óiékfáskidiaik ítégtehajtáss ma polgárt, kaaam ánatll kaloosi érdek is, e^l hisssék, kogy a kalusal parsasaaoktag iát erre s célra e polgári iaára ngl i\'-" erőt — De barmiképpen oldja k meg a htlöaág ert a kérdést. ■ - mlndeo körtilmlsyrk kost ssMkidal kell. Még pedit asoaaaL H- Aa ormos harctér iegárteUithalébh aj térképe olcsó kiadásban Is eaeaiaiast ée ára K 1 ja. KspSrtó FiseM Vili? fim klWyks-rsakcdsaébsa Nagykistrsás 4- Nlmsa.láaat m váMakaa Dtaére ansak, hagy 1 MUmi rMíjgyi , mMsrtar \'hlvalaiés laimtihaidlla sasriat ekkea ss en-issdőbeo fásai több gfJmmt tsrmstt mist s mail éirben, I- Nagykaaiasáa krtak éta eaak a lega^gyobb sAásslágsI s hassnsáb aárv bee leHet a íjasgulg M méteéglaM kisiá gitteL Ennek: pedig eJ ss oka. llogy a kormány méf adadig sem httárbsla megl hogy stáiayi gawotjápemOt Ivásérolha^ éssas fis várat és igy a vákáiUsI ssjgsdályl ak adta Jég. A kssáss több iabss, ijy iegatóbb pár ak 1* lávirsU-Isg lárntta meg as igy\' tlillsliH a kor-mlJfiali, »tanban IlUtk\'edés I mig máig so lönént El peulg saaéil keflemejlenebb, mert a virrjj jikotjs\'n, tisztén la Frtae Lalám fásokéból kutblst korlátoit — ke teasta sasira ssm eisgaadp menyiéi»« IWihei A makim kSl-n\'f ~ p|- a HtaM, de ha a gaboeavétár-iásl Lengedély még abki kétik,.— arra a izlvitígfn áa számithstixnk. HJlyin valónak tártdnánk tekdf, ha a viroa kuláiá» tseméiyet kőabsrjiráa oHáa sürgetné mag [se eSelásM as Wsléáas mihlaziérluJban, m«M a gabona-vásárlás elé nalpról napri több akadály bánt r-lfaMPasB a torfjegyj iátárló Ideámét, ikody tor/iegyeifcet folyó kéj fr-álg átvenni atlveskeéjesak. Misiin ás idS rSvidaége aslslt házhoz Hpcdsni nem tedsm. Kik á IV. eastáiyt még át ásm vitték. atáaiBitlásM átvehetik as V. osztályú«, ifi. Hinchkr Méla tőzsdés m o-zitiyi Jíjsgy ératitó. — MéaaM ayoév tsmildaa a aaagyar Iskolákban Egy oémet lap ejojaéo as sgétt aaagysr Jajtót Bejárta ss s bír, áóty Jankovict haismalilMs» |8inálkis a aíiiet \'syrlv lo> tentfvebU Untartt Lksrj» Ukminl a magyar Iskolákba A ndnisrterndt ez a Mva aem keltett lMl||il lelkesedért as mssigki«, assrt Bysa tervek ■^nHiMliliS fokjJ Mm tarifák ttk a mai időket Mj^kOsjdthatjaV, atsUsl foglalkozni to|e»aá Móaisgsa, • r" ZMe irvti ntlúnt 9 Bntmmthmm ttttb Qyma^. aaiértaattkaa k. \' saaMM a sMMMaHfe k*á Hm azok eefMalgtt. imOnMdk Ms sttM « kftzoklaUrtlgy) mintatér ««aaát, taMktgy « a gyermekek egtezjégűgyáoek IdMMM ^a kiadat, smstynsk megold isit» aa éaemawa ta » t wartilnaasi karQitve kell liraaeeM Sa aat hogy a\' ttagényaorsa beteg paaM kaka,ss-séaak Igyt s tsnctlólljuság WkMtthsa aa^. közrtebb éa engedélyt adott ana, hogy sissm. Ifjúság s gyerrnekszanstóriam Mdttta gyljtttt ssrtBsBlksmsn Rákost Jena gyönyörű asiaaat lordul mo*t a lanulóiljuírghcji, hogy néhány tí-lénél e aagy áa szent célok tMeagtMékáe hooi. |tnd|saek A gyűjtéshez sxolbild iveket s aak-tízetek laaártl "és Miié lói iekrt ksssl tt ugyancsak m ttfeoiéMes keli) a begyűjtött Mm get Uszotgl Mai. Mindea fillér, mellyel s gyer-mekszanatórluniot stolgtljt. Oromét *s skiaM tag fakasztani, aaart nincs a világon irgalfcssaág siebb ás megbstóbb, mini smey a szegény bt tag gyeimsksh ágya folt kajljfc. Felkérjük tahit a lanttiótljuságoi, hogy a lejriueleglebb éMtté, déaM Mamgaas k azon 10 sÉtvátr, kqgy a gyer-mekszsnatótiáail gyOjtés aaaM eredménytstbb legyen ea ko»y a magyar gjmrmekvtdatsm «W-sorban éreztesse sMássli atoSoa a MsraoeMta beteg ktsdedeáen. saitntk ap|uk a leaantt kt-borabaa tiattSnk MslMI I — ügy taáiktata t bead a Islspls asas A nagyvilági ia fóau^\'hOrOkbta m«a együtt01 sem hmssktsfc, nwtt srról, kogy maist lipliaM le egy sMhámns htunk sáiilyrfll k>-sM, hogy ss rglai banda csupán qgy oaatly-bü ád. Hagy mllttpss *M keetségss s áafeg, azt ats báSia is kobtap bsddSa sSasrsaabiadt* oim aisif mutatja be aa tliaala moa^áaSpastaSát. AM tehát sas jil ssérsbnssl is sabal ne tatai akar. at ma tasa)an el aa Utaaia motiiw. Szerkesztői üzenetek. IALA Hrl^énvcktt kelleti rrpalöt.Anek kgalább 150 aéM ndkilatáat, akkor tgyW- ..At Illető^ Béka napokig Időitek lal.n baazaaikatallaa. Ha a Idilliét aSél léfbaa, vérváa a ka|lvss> aa- dlea történhetik. akkket lényegen« tágEM kirakat ét ctak akkor katératták I »aa a brjoa, enapaytbeá f*P rltMskk 146 a leiaiáUáwa, ka aJpéaa att- aalva aUahhta éa crijavoorikto aadkaéfca kór&laéay Mkert Utstdfc bltlotilatii. laaaaa tléri a aiéheégea aagaatágo« L etak Ckavtá Sk*l*a 1 * k»»alkta«l kérdje t<U afcéot f*t- akaroat eatStaaU. aklaak itShatjit ^ • \'¡"4 UgyatastM katalaaaa ktlyfrMtl laklHwta. 4« W4T H* «eUaéetko Mgy mi. aa- á leaélléakoi logott. cterbea hagy- P*"*\'»1 rtpHIéll jmloni SMgáld rWritk geé éa aréanagi aetkély aagaarátbó U 1900 "f" Vaaaak a laagtr MUtt, toéa lati a sokat r M agot itt »állal- hóonyebben el tagiak IMptaM a kegyek *a- i Chavat lUNattélraa aérigéeakat •""«" u Sokkél nráeicbb err Uf asaaaiso adyekaek néhány aap aalva áldó- M«6 .ó^jrbíl tp 23Q0 aéttr aag aa hágót ML A hébora atoobaa ■tgtcrlori éuepú ni. kOat t|> 300 aétera.ira a taÉar ,Botiét ét kélóaóaea [epQl6lnk.lt sebe MIM 16»« értégjől 1200 méterre iraki. Lktfa-e.a hJlil Llndén egyes Repülés hadai Marikét eaklbtn aaak 1000 aritar aa ^kgUUSotótöbb III a lik n latri- fi Ikié áa, de lőj» ariter a htgytégkta éa (itakUk mar, Lfy álaltkat aa ka- 1000 aéttlr a ¿kijijoa nem jélaat egyet. A (ugya ét ¿Wd, mtI tlidjik, hogy ritka kégyj lavégtj tekiélélyee txertpoi jíiatik. íaMgaktói lOgjr, nemcatk a uját A «aruj.Js.ok alatt lévé tavagSpánMi karáé jeá sok aatr teát cmbojnck áá élaéa képoteíga a latatatgkai vjoonyltv« biko- M la IMIdkakl sakat a safát Híg ill ayo^ aeilékb«« ktökkU. EJkkm aég alaa bk, akik isÁpL goadolhotaak, nett körtiaaay ia kotMérol hogy a motor ttMe repülét áekéa leUdalfajakj aeá riMUpaalga íjoklt vaérit a mindinkább rilkhld SdteM taaáblgn lakola át a kárpáti levegőben! A ipöltgépjak mcUepö rtkordjri kaka ntiá WWHnf aa örök kó ki lakát aaak Hlh<ld»ta klépét njjnjtják a hJdi- k rájok vktkité Ifsiksstliti fal- ¡gépek igáid liljii nijiiilgljifc | aagoldték i . Ij I | A karatéraajearitLa kilvaa aérva kfit- ifeladatok aabéaaéaa lUk i lak vaüaattl a kéaék b iJhiiiiIiI MIM itliw- mSrekkel vannak dlátw. Gtllkía és P, miig ktrtarria jíiiagUly maUtiágban ■a«akat a np>Hkl>ilL akol Lír bitfami éreiketlk magnkáH a giiksll létli-kW bta éa a Mgli i|IMOtátiak árapoel|tl rttkéaéHk ti fflwt. j Miié4n Upwd elleni had ■Maa érdakeaaáge A moÍtt* kábora .¡Jrtólí ajotssaett kMl, kétstgaakMI yj^b uótlérdemel,« Ufl jkarc, K||„vt- • 4s annak Tasa- Tvm elaberi Itatásié aÉlllk, alkat Ll4%> reP««». sllikllill ni ^ probléaii* logUlkotUtU leféléekebkaa. Obiarire legtrea mondva ék mt\' ± a «TÍatiká as ttalsl,\' decá^ata alatt, aHMttt á» norgaloa, éa tok ltoü Ma, aUlepfi módotj Irilead&H. Aaaa. y I blke ab tea hozta aag azt a léké-u^tgtt. *a|iiyri a kábora ktavasuM ij»n tlt. A aai Moérra btails)Jis vWká ÖMtw »ivminyátt Iféaybé vaéti it^tira át t ttlrtSlgm pá^eelos ]á|-ónltvek, a jai« itlne alatt aékidB buvájb.jtk etia L-iraat\'tta it eddig attk képtelttbka £16 «fliitcot lt., SíimtaliM tikárát repQlétt mulat (al aér | jgf it a kábpru kréalké|a, éa a legnagyobb lEiacriil atigni atak a legnpbb", ázat a dél-, L,ttiti karetéraa mllkSdS raplUUak éidcadlk HdlU rltírnck at utóbb nevezett káretéreek ipapiilUI valé Méttatfaire, ¡»anéak lílltnláit arra at IdSre vitat«, álkor atg \' j ralt Ulitik egy Olaasortséf ellepi had. Mt A »ttágújkora eddigi tartava alatt ra-ptiEnV oly mnukft Végeztek, melyet ataMtt laa Urtottunk volna lakitaégatatk. Ealékaa-\'dok euk viitza arra, kogy a háború elölt lipak Bt]dneni minden, eaak aakéay Uoaé. imyi tárreptléát is alat valaai klIftMa Ma-Mttd diu6itettek. Ha egy piléta a Rákotról Hitrtalg »agy pláne Bictbt replb, meg IkWt a kSséaség alltaaréta lalSI gyödén. MII jtltat azonban mindezen kékorepéik ikkot a tilrilili i légi laldarké átkoz Usat, aelyakat kadirepölólok as rijanlfgel lutabea vágattak. Béka idején au)d aledea kkrillái kadraaS IdSbea Ubtéal, a gép aaa ,-J taltégaaaa megterbelve, elég US átaétra a áslkslgas tllklssglsÉtiba. aa! Mtbta a lagfaaéesebb: aaa tlliniégta lövedék, at aapoallaziUak tta »mél)til<lt> taa a (Mt, ica v<tetfljét A »ilégkébata alatt alndaa {Uktrópkléá »alélágat játékká törpöU. Akkor lipMil, amikor BÜkiágial vélt, éa rotsa Mlbta, vlkaiban éa nélbea éa as tMiaitga Uttdékakkal aca tőrfidlek, Madéa aa elleniéi állatainak kiffckéaaéae kertttkedtek at utóbbi 4 mMtta.- L Nagyban lokoaódotl repélfllok Iriádalai-áik ntkéttéga tél Idején, mldCn a likktisaell Urpátok lOlé kaUeM aaalkcdaMk. A kkUg Ah altban tea elSsyót a robbanómotorra aéara a t katytégak la b\'toayoa aakíaségekat mákk t rcpülitntk. Sok erre tnarikaeé ér-Wtet UpntULaloí szereztek piUtünk a Br-Mt Kiipilok- Ideit vkló rcpSMselli köíbsn Atntlfcn mindet eaak a Kárpitokra »éaatkotik. A ,tttk\' aóval as. Alpokkal taaabit való kba kéliabaéget aktrom kieaahai, mely ntéb-kkk u Olattcmég állani Wjárathaa nlatéa WtMné váltak. Egéftea oj, nehezebb ét ve-kridmettbb fel.dtlok vénük Itten a pilótára. t*kkaa«ak Ctak vittta, agy óvatoaaa kartl-kt daiata a kegyeket ét aeddig tákolt, mlg « tfafi oatrék atgya pilóta — NiUner H5-M««gy — a Staaeriagat átrepülte; Ma agy ■ kttyctuetoa raaikadg aalékaaalop jaitalja ■kk as akkori martat tettet, éa egy haorié vilálkoiit manapság aaak ártaüaa •"•rtpélétaak taklatkaté. Nem k ritkán vetMik M a kétóa.ég Mrákaa a kérdéa: *agoa aáaükataak-a AWbaa egyéltaláe repfttólnkroT Naa a *•** *toa rdék kléay« kedvet« karil é W Mkkaa ét atet-a Jétarik a ritka kegyl hvagé \'Mai atrtpat? Maé a llp ajkili k )ago. Matk keB trkiatcaéak, k,blr a rőpSlít tér kogy aér évek éta Mfaak a iiplllglppri MtMsy télUathall kóvttllméayekit kellett mpOMUkaCk taljetlteniófa. At Uietfik néha napokig klóittk vaUaely riliybaa, »érvéa a kadvaté at- taerológiai d aagukat lt" lelsséflátra, ka fontolandó tÓrülmény tikért MtssdH Mrtorilasi. Példa kyaaént etak Ckaita SMpléa tcia\'tl aliéti akuoa ariitori, aklaak aét|jlt plkarittt a iahkiss k4»»lési IsMMwáa, éa aldAa már t lettéllátkot logott, cterbea kagy-lék at Idagal és aréaélagi aatkély aagaará«bó való laakilalt latt a tokai imligalaM vágat-koaát vége. Ckavat littvtilélrii «érOlraekrt ■tvadaU, Wriyakaak néhány aap anlva áldo-aatéal Is Ml A kábora atoobaa aafaotlatf-tott beanBoket éa k«|lliliii | epüUSIokJt. .Utóbblak, pklkra a haléi Llndéa egyes repklét alkakaával jaj fkgkSIdntaaSbb iormkbanf letol-kadik, atagtsakUk mtr, kogy gát Okét na bU esBljék taiaagya ét éppen, mert tadiék, hogy legtöbb öaauanktói Ugk aaswlk Ll stUl életük, hatjea sok m* ÍMs embojnek át élete lt, azért aéa\' it törödaokj sokat a kaL Olyank, akik iná|fcL geadelüsaatk, it birnak i rapélét áakéa leladaláiiakj aag leicM. A galíciai tanibikot Itkolal és a kérpM ifnká atéa JeplU8in|i m &rSk M bi radaMékak rájak vlkakLé Isgskhssslili iaU adatoka lt atgtlUik, | Eaao i labdátok aobáaséao >é|ló> a U-kezdödik. ¡A áeWBlát ktadoMs a levegő etak igen aaakély nyométv gyakorol a koraáaytlkokra, agy, hogy a! menetiiányt poa-lOtaa betaltani aijrlaka kKpidaaség^ Ha aott még nldiléril it kaasl|éta< ép -a sbithdly kei kaay, aai jwoa a riéékaa | gyakari jdentég, akkor pát pillanat maira étitknkn saaaa kever a gep v^aaeM asaktiHkbaai vagy aas éek lejtöcl Ebbél Uljak, hmgy eiöaaér Is M-jtdriaw iék alkségit a bjziot MtaáMaksa, Ciium katorazstt lakást konyhával «Ma — Cl» a ktedófc«vata*«a Ügyes elárusitónó azonnali belépésre alkahaaiirt nyerhet ALT ét BOHM cégnél Nagykiatiia. IKALMI YETEL ELADÓ agy rövid nöi parsaakabát Bővebbet Klein női kalapüséatééwa ÍURANIA ■OSOOMTVUTCA 4 | Október bó 4 éa S-éa hétfőn éa kedden kerül bemutatásra s jl szarvasbaHda I vígjáték 4 felvonásban. f Ca még m remek hliétffi . ♦ — * _ — k t SS müaor. jjj f Szerdán és csütöst^pón j : irtihiMnMBllilllfto V PjkémilalbM: Ripsnefidii borbély a f EJŐkéssületbon : Rípacsfalvi borbély 9 1 éa Psiiaader legújabb kisátiiójs 1 I Na játaa a tözzai. I A kárpáti 4a kagysM aségl harciét közelében elaéreaéa temetkezés! vétia-«tatot létaoiaittiak aaoo iMál. kagy a iiamtlria kieseit kés balottalak txfiumá/éjdt 4» haxaixáMdiéi sstaét gyarsekkaa eszkOzölhsstOk. Traatkaoéri váUatalank ajin kodk tlrta katatáaokra. véget asfcaariMet éa kasaaakUHést, beatarai «zálittáal M* gaé lykket s| minden a éélra mlgllé összes Iratokat mii} ÍTU & KUtl MM TEMETKEZÉSI VAÍJLALATA UNGVÁR, Kiihld otet 1 mám. SSrfSaycba: OLjcSVÁRY <a HARC2ER WtOVAlt arak, kólgyéfc és gyomekek részére hadicipók éa katonai liHifalAurslésuk, Gyubjy-táaka, orvosi táska, gamaarhni. övsüj, esikopeny, feítzsik C a legjobb aánőaágben kapható 3 Miltényi Sándor éa Fia Fő«!, rita Zalavármegye ttj aagy fadUrkipe viaaBasa hatva ttunkkal aUtva 21— Kosaaa. KiaMt;| Fi ehet Ptlte Pia könyv« Nagjki ZALA Az összes kuipfi továbbá hetilap- és képes folyóiratokra előfizetéseket közvetít és hirdetéseket felvesz a ff ZALA" kiadóhivatala Nagykanizsán, .1 topokon l»ltl*telfU rlUlii IM éH Iiirdcifiii árukon akkr poklán Kőid ve, akár házhoz hordva 4~ minden pMlaálJ, tik/ nym köllnéje nélküli I öli Vidékről előfizetési és Kiidctéki dijál: P-\'íta Hjllaég réUQI, a „Zala" befizeti .l\'jpj»! (ttáma 12122) nvAbbttliiU VJzvetctjk, \'sliatos és kntfaráii víHilátomat ottam. ately czáh-a a Rotf»° 9. «zám alatti Síihavel fc|r| műhelyt Uiiia>wa 1 •■••\' t> jliiájiiii\'ii . Ntar Ime ErdéklBdőknckj .t.sjcnöUvjcs elö-Keli teferenclak állanak rendel-I [ilillm. [ Tiazteleltel. déíyí jeniö Fischel Fülöp Fia Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 8. sz. Legnagryobb választékú Mindenféle Irodai felszere- lé», Iskolaszerek, sokszoro- sH6 készülékek, Irőgépkel-lékek, z dlszlftvélpaplrok, üzleti könyveke zsebkönyvek, dlszmüvek, Iriaköny-vek, zenemüvek »tb., stfr Könyvkereskedés Nyomtatványraktijj | Kiínw&ilíszBt otl^-^Llj kfuHn^tüs | Ifll TELEFON Ti. kereskedőnek !m érdeke, Q] hogy üzleti nyomtatványát ízléses kiállításban, a modern tipográfiai eszközök Igénybevételével készüljenek, mert csak Igy lehetséges, hogy a vásárló közönség figyelme üzletére Irányuljon. Ehhez pedig csak az kell, hogy nyomtatványait a ZALA NYOMDA 5 készítse el. = Nyomdai iroda: Nagybaniba, Sugár-utl A Zala nyomda a legmodernebbül berendezett nyomda, könyvkötészet, vonalozp Intézet és Üzleti könyvgyác. AZALA kishlrdstÉsei a legjobb alkalma! kínálják minden adás-vételi ügylet megkötésére. »■ ■ - Aki valamit eladni, vagy venni akar, Aki lakást Keres, vagy kiadó lakása van Aki élelmiszert akar venni, vagy Aki alkalmazottat keres, Aki láNást keres. Aki gazdasági eszközt akár venni, vagy eladni, Aki putórozjptt szobát kertes,\' vagy bútorozott srobát akar bárbeadni, Aki IcselódA szakácsnői házmestert keres, az leghevesebben cselekszik, ha kis htraetést közöltet a Zalában. Egy MfMfe áfa 20 szóig 1 korona. ¡V»Séáfdf MaLrdeléepoatanKN«»»unkBUii <f immmtmmmrn, s*ra i mm * wiwüe »\'<" liiiixi mm d&S® NI /[fc\'a ■Haptl.ai a ky—<a S-T««* © gjLévfoly A tisztulás. A balkáni válság legkritikusabb napjai bojÍ folynak. Rövid időn\' belül el kelt ¿ülnie, hogy a semleges balkáni államok me|yik halalmi csoport melle csatlakoz!-ük. A színvallást tovább hálogatm *n lehet Bulgária már cselekedett is, Az eddigi intézkedések senkint sem hagw bálnak kétségben a bolgár kormány el kitárolását illetőén. A legszimpatikusabb balkáni népfaj nem feledte el a kétél\' előtti gazságpt, amibor az antant ütötte d óriási áldozatokkal kivivitt diadalnak yyümölcsétőlj. Nem feledte ell hogy a megpróbáltatás kemény napjaiban csak Magyarország, W uSztria ás Németország án-talc melléje legteljesebb rokonszenvükkel. Kitőrülhetlenül emlékezetükbe vésték, hogy a központi hatalmak tiltakoztak leg-crtlyeiebben a bukaresti békesMrződes eUen, smely Bulgáriát legértékesebb részeitől fosztotta! meg. A közpMfU hatalmak igézetet tettek, hogy a legelaő kedvezŐ\'ai-kalommal Bulgáriát viaszsMgitik elrabolt területeik birtokába A kedvező alkalom itt van a ezt ragadta meg olismerésreménó bölcsességgel Bulgária, amikor néhány tmn III t lilám dolgában srímpretss dokiért hozta. De a legrövidebb idő alatt dÍ5fa-tanie kell Romániának és Görögországnak ia. Sajnos, a viszonyok aligha alakulnak ufy. hogy ez a két állam továbbra ia fon« tarthassa semlegességek Akár ellenftak, akár mellettünk, de cselekedniük kell. A tisztulási folyamat megindult. A balkáni •emleges államok kardja még nincs lei* húzva, igy nem ia tudhatjuk, hogy asmák ele merre fog sújtani. De\'ha felénk sij-tana is, jobb, ha előbb történik az, mint később, összes szomszédainkkal tintában akarunk lenni Titkos pajktálást tovább neai tűrhetünk. Nem egyezhetünk bele, hogy akár a Balkánon, akár másutt függő ügyek maradjanak fön, amelyek Európa eljövendő békéjét továbbra is hábo rítsák. De nem engedhetjük meg azt scan, hagy bármelyik állam ia — a tenne-jesaég leple alatt — bizonytalanságban tartson bennünket. Ha valamelyik államnak aftár ellenünk, akár eUeniw* feink ellen . aspirációja van, m! , lépjen érte sorompóba. Egész Európa érdeke azt kívánja, mart ha az Összaa érdekeltek végleges szint vallnak, — hamarabb érnek meg az eeemények is a békekötésre. A aai köreinket r»em igen zavarhatja I meg az a knititmjny ha ellenségeink száma megszaporodna, mert minden eshelőeájiu jó deve elkészültünk A presszió kifejté «ben aem fogjuk az antantot követni. Olya. napokat élnek most a balkáni államok, amelyekben bün volna a (befolyásolásuk Igazodjanak a saját ¿«kaik ás bölcsességük szerint De ke« követelnünk, hogy mieiÖbb *4ák meg arra a kérdésre a vfigsö T*h»zt, amely imaaár több múat (egy "** nyitva álL Az áaisaa harcban illló felek olyan előkészületeket! tdtaiék, minlbft a Halkánon akarnájk megvívni döntő harcaikat Az angolok.\' hanc&y, oroazokjés olagjok nagy <jsi ipátokat izáUitfirj|»k részben Szerbia segítségére, részi azt az összeköttetést, amelyet Németország akár la« az «Mi harci előkészületeket megtette már, >k !el| a a moagőaitia « befejezés előtt áll. E*kk4l él lyozzák Bulgária a hatéról ben uee i lehetnek tétlenek az eddig semleges balkáni állanK k se Gmögorakág falkán! hogy msgsksfá itjapú Törökországgal, csapatok mennek ésemcnydkkel szám- már tiHikosoH. hogyterÜletán át áátant-csapatokat siáÉtaapa| mélység teen hallgat. A balkáni eseményekről követkalÖ tsyirá s>zerdia neszül a Doigat háborúra L . (1 Bfds, aki t. Nlid JelaaaMis aasM a Bolgár! a «Hánt saerk csaMtmk paraaee-aekságit Stepirl Itefarl« lákareok át NUböi a saMialmltomsk, kn »U. kf4ata\'>jok, keekok «IköMstak A kormány Prtamtfaáka tsMe át aaák helyét A íJkosiág la Ul|haly]a HWt. Bulgáriában őrzik az antant követelt. Szófia, okt. 5. Aa ittUni |serb aa oroas klvataéicaket la rend* flraág Arai, part as elvonuló aanetjsaailóeljak «a slakdaaeg együt|t * tüntet Oroasorases áa ■ agwiia Lww.1 1 \'¿-In «4 —«"»j Az antant balkáni operációjuk j \' Ldganó, okt. S. A Secorto értesd lése skérint Franciaország ea Anglia t SzaloelKiben, Oroszország a Fekete tesg>p#L n*Ha[ pádig ■ balkáni partvidék más pontján fogják a balkáni operációs csapataikat partra száll I ti litlJ Olaazorazág Ötvenezer emberrel vesz részt a balkáni ope-rádöpbajt. Franciák és angolok I- Szaloníklben j Budafaest, akt. 5 A Magyar Tdv j/ati trad^nak megkésve jelentik Szalo-nikibil: H amilton tábornak az égisz vezéri arátal, továbbá, husz angol és franc a rtzzf ét nog^tbbsidma francia és angol katona Szdlonikíbe érkezeit. Az Idegen katonaságot a Latauche és T>eWt/e jrancii cirkálók is egy angol torpeoóndszád, hozta A külföldi katona tiszta: szállodákban koptak lakást, míg a kgé&ywtget; magánházaknál szállásom el] Athdn, okt., 5j Veniseloss al* ni ss te ír elnök na angol ée f ran-olaksvntnacakn|á]lbabalantatJta tiliakaaaakt a waalagaaaág aegáart*aa ellen, jamaly ugy tőrtáaaak, ma ^áraMjiTlk görög kikötőién iTraaala, tagy angol onabatikát asáU-1 tanának part. ra, jaaint aa antant tarvaai. Ígárla hajthatatlan. dapest, okt 5 Stófiaí Urak saa-IgSria áB\' uWmiöllaitrtrt lor | lak (aszes követelésieket viaazaataaitotU. uiaszorszag helyzet. London okt i szerint Pgtrá nlaaa k o irmán y frontról ja bnvnnta aaon tankea- kosasokba, sa«: taajai éá ■ kar folytattak tar» ya a balkia yakat a koriiny ülolóalaiilaaMlt. á tadMaklláa bl heliraat. A szerb Budapest, jotyU hivatalos ta llanta i reni a Driná al tármás folyik Air. olr alig tött Ilyen rÖviq jel mint féléve áem harctérről Hdfrr csak azt áljapil jelentősebb r helyzet változ talos ielenfes támadás yíssjs^s« fsáról | a|d amelyek közölj a veszteséggel jlái jelentős igy szól Berlini okt las jelenti :| Hltjáé had.opopcjrtjl p nap bfiaágea aaitáa «ttáa gnn köaöttj arotonaionj lnádltag tán kftlanuí na t lett öaaisp sikertelen«I caa éjjen a |DÜnamt(ati nyugatra ii aa a^l«a|i(a többi had\'oi váltoiatlai A belga Románia egydUSre iáink számolnak pat es a balkáni Római .) alenftéa tábornokot as viaasahivtk harctér. bar 4, érint a t>lyáaánál A naakyar iarb haKcté* élénk i caa> Mpp dt valami. hatk, aant mai több irinMM jelentése PRiimn o^énjyek neikui telt almaat neves pr\'- y ni | két ijcyik, killÖnöaen az oroMoara IA nagyi főhái abarg tábor Aa oroaaoki\' is ér a égj ij éli Istawi |á|B a aknaa ka a Irü temas» aara, laslr sat-raastanégOa belőtt . Ugyanésak karadtajk rá^sle- llalkoáaaali onewadentöl 111-aaaautáaitoituk aldrataráaMÍi, a dpbrtnál la taajtvaat partvidéU bombázása- Rotterda réggel hadi vtd^ire. A leadtak, dtá látni nam Zcebrügge föl tak A fjart av atikasokat ala vették. október 5 HmáJdSáp ík tüzeltek aj bdgUlparf-miután ajtámöS löváat A ködben ajU itett.l A köd Jétszrasl után ptt (ürü füstiéi hők ej lát-Mat röpOS L mÍimáI^L ^ \' ---I BfBMitK neves KR lesz* lásra ¡káeysaeSpttak a álaaaa-alö tisztet aKigtáft. Francia harctér Berttn, okt 4. A sapUkadi aaálláa jaleoti i A nyugaÜ hwl ■alnUsaii. SaabgUgya sUtt tagnap raggal Bt antoasltor Jnlamt angi amdysk a taagtrpartot halia-nélkül lia aAá vettík Bimm belgiumi laköa aaatt aa ágyút ü. áldozatául. Parti tiUéráágöok el-talált agy aaonitort, aaaalyt aa-lyoaam asgaériüvs al kallatt fta-tatai. L—at6l taxatora aa angol armaaltál, Halraeatöl nyugatra levő állásaink altan ájjal allzarta-lam kirohanást üaténtak Táamái műveleteink aa arcvonal altom lámát aWbrahaladtak. A frányák Sondaaa pataktól délre. Cl várnákétól éacaknyugatra aaó magalala-ton agy kla árokráaakan mag tudták vetni lábukat. EttSI a aaagaalattól dáftra franciák támadásait «toaaavartBk NanvUtotóí északkeletre lámát - elfoglaltunk argyyaa méter koannn árokrásrat. Ckaaap gnaban a fraadák tagpap délután MaadgaatBI áaa ,>ka>B gatna áa Villa aar Tourbató! karnak-, ayagitra állásunk cílan h íÓeatt aróa éjjeli támadásuk ágy« áa géppuska tfls&akbea súlyon vaaá* tea ágaik malla .t Saaxaomlotjt. —• Ckalonl pályaudvart, amely a champagne! francia táaaadáaaa-port atáapótlá sárnak fögygjtó-halye, egyik lágkajómk ma áfjal látható sikerrel b—káata O/ Én harctér Budapest, október 4. A tiroli harc-I vonalon aa olaszok élénkebb tsvákaey-l ságet fejtették ki, amely a vilgereűthi aa latrauni lensikon nagyobb áa tartöa har-I cokká fejödött ki. A Ton ala makasaee i az ellenségnek az Albiolo-csucs elles intézett,, heves tüzérségi tűzzel előkészített támadását tegnap este véresen vise-| szavertük. A vilgereűthi fen síkon d Tla-uton ia Maroma-hegységtől északra)levő | hadállásaink kora reggel óta nabáa áa I kÖzápső kaliberű lövegek\' gyasrstusS alatt állott, Délelőtt a rohamra készen álé olasz ellenséges gyalogság lósebB csapatai eredménytelen támadást kisársltsk meg, Este sz ellenság est a támadási ae-gyoobszáaeu, főképpen bersagfieri ás ó pini csapatokból összeállított haderővel megújította áa aaegkósel tetts akadályai« kat Éjszaka sikerült agy tábarmariea megerőntett támpontunkat alfogkánáa de csapataink szívós karc után, amely a mg-geli órákig tartott ajra Ussarilsáták «sanan áa igy öaases kadáBáaaaaá birtokunkban máradtak, A kliensi \'iiiailri már tűzérséjgí tússlásflaak aséyna «ssaáa-aágakst ohaauW as atom gyalaaságask. amelyet viassaveesáftMi nymnMtwk. A Bocbeiulawi aaaáaaaott is kwebb aftoe-ságes esspsiek alóiíjMiaialásál klaanrea megakadályoztuk A tttti ^aii i aaaaká i aásessesk Itoyegesakb eaaaaáajpek. Httfer altábornagy A nagykanizsai törvényszék . megbélyeg n a háborús uzso A Ukm UM dka láttánktól «oktdti kai n Ü tfcit4tlem tia legfőbb ideje ti emberit** kötelékéből If ■•■- " mb I -il\'b •kik ■ httsBís iUtniUfM| Mfjik it an htrmilják föl, hogy tmhsrtáináhil kiosseféL] iák. Meg kell exeket fosrttni miadea eabXi jo«»ól; kákáit! kalahoalo akra 6t»l,t hoíJ aég unokáik k iilg|itkatiiih mlattak, maH a legtőrtelmeaebb bfial kávetik el. A naiH ariao virága a knknkt véneik magyar csalid, amelytől a legnagyobb M oa kiváaaá a kasa s amalyrt a addbb lóikat Utséggel na kssos aég nini becsületes hau& Nem ildlili tehát emberi »átóttághii «okkal, akik kik gtxtággal a uját taahilkst léalh mikor a nemzet vérével, anUjénl, nemes érzelmeivel a kasa alaritoallrikHl érdekelt szolgálja. Mtgaiégadéuel tölthet é mindenkit, hogy S aagykatéaal királyi tSrvéay^ tték k erre as állátpookt helyezkedett al a becafiltttértéti pórban, amely ssoah folyt la a folebbyiteii bkéoág előtt s i>d)i4 tácUUte elé nagy érdaldödéaaai nézett a *érot jogatzvtlaga. As erdeket pór alíWaáqjll a kővetkezők: Pollik Alfiód gráti szénbinyatnlajdonM még a béka idején toikérté Wmm Emilnagyj kaaitaai karaakadőt, hogy vtUtlja el a Dántól talon as 4 képviseletét. WaáSt vállalta a megj lést t Igazán értéket étlrtaákal gyarapitottj a gráci békyahdajdooot lenekeütn zsebellj PaMék ar módiólótt mag vett elégadvo ■agjksiiiiiil étiaTtékal t nem la vek aladoildtig, amíg a kában ki aem tőrt, Ekkor tg/mm lm kljtlaalatta, kegy a Waki álul kőtőU él Utakat som tudja leboayoütaai, iá. Watt azoobaa roaan ■ tgtadta, hegy taak régi trkaa mart magosabb ároa a derék gréel ar mindenkinek aajri ttaoet izáiiitott, aaenyi na ki keltett. Ezen a bcoiBietes nagykanizsai ktraa-^ kodő nódlölótt fölháborodott a nU|Stssl követe,to, bogy as addig köt&tt ailttekot kaiadékttlaaal boayolitaak Le, aMrt a bánya ktptilllgli ik IfpiasÉjgd nem kajiaodó Má-éléesai bdaU jóhlraevét A gréd ar oallaoséfc annyira nM, hogy I aúr tértagetni k amlahodall a magyar kereskedőt, sijtltoliéa, hogy maaaal llartas tégtetenebb hangon Ír WkiSt, annál kevésbké ér aait s a bánya kglöabao sem hajlandó az ő esztelen igényel kieiégkcoi. Érthető, kegy erre Wotat % claagyta aj ágogth^l s sáyaa [levelet Irt vitass, amelyet a gyáros. aem tatt tz abkkéht, htnrm aaaak abqpaa a aagy-kanizsai királyi jatéabiiáság előtt becaülct ¡sértési port indított Waias ellen, A tárgyalás korán a nagykanizsai keraakadő [ rimayádat jemelt Pollák Alfréd «Ilon azokért a sértsek árt, amelyeket as htf átt illeit at előző llislaslsik idején. A járáabkóeag aaonbaa ■éadtaHlilikit íoímcatettc. kimondván, kogy a tértét kMiolaót volt. [llpthhali lolytan ttoah^nt as égy a téréáapaatk löiebbvboU tanácsa elé került A tárgyaiévá Kennedy Imre táblabíró elnökölt Weitz Emilt dr. ¡Tamás János Bgyvad védte A por aay.gáaak koartettae aáan dr. Ttattt aa gyatráit Rgyo* limtimlhó védőbeszédben kérte Védeooéaak IBImtaltiét éa PnlMkatk a sMIéoét, kiaaaUt vén, bogy a tértéit a gtód gyérot kradte t IVasz a sértő Htjsséatku tiölöui jogot lölhá-buiudéaéfcao haéiaálti. i laéj i> a sJltsil való atsoiáshodás keltett htttl. Kérte a bMségot, kogy as ilyco uzsorást kargatae ki is ifataág taolgákatáa etapokéból. A kkótág etataa ■agy érétkBdéa melVctt hirdette hl La keidet, amely Weisx Emilt teljese* Jöhnaűtéfc, Pollák Aíftiéti ellenben bunösriek tolatta a tártát vtttéfébtM a esérl oféen korona ptnx-bSntetfsre t JtO korona pU o«ff Ultiig mmf Jtiilflíir HU* As ítélet Ikdnhűlita valúaággal • kW ék Igaztág km m # aáf a ádáarat aégmm I mkéi I • r 1 j \'ni. \'ii ■ " — aL A biáaáára roáa Idő kaod járat. ylHlREK *t l4Uh* ¿•Imi Upettl adott Ahoayi dr.-l aaélaa kfrboa Ismerték Nkgykt okado ¡k, iÜ baaaMkb lésig l|j iMjtlHlli jvódőttj BosM, teh rtíjfg it mankMárSái vofe a /■Wt^k k.|Arcoá iW vénát kötete, amely Nlgl>|ll>lh jelentj mer, — értéket költői tébeto«WB} titsaksjlitt. Amikor oUavtdol ovaett, jpoWwvároá 11 lenedéit l«,«hol merit aőaőlL A kii, de «aisiasi fejlődő vlfooka körfMfW® Itgfllt nerepett [átnőtt. Dombtmér áláek. jiasccirkéstMt tárak, ki. Htláia Dombóváron él- kokett. —Xetskr Ignác Zt\'a- f>m der\'k In hárcnlt a harc p lesajlo értrsWSt, - hogy 1 évek Móric te a 37 évos yalLgfid tartalékot ka4> ■rcUren hősi \' hálák áühak Jk lia k katona. Hic* tijoi oagykátdsstl lagi tanlfai állátában üját kfcsktérs meghagyta, Illetőleg! a kitmárkl álL lakflkaraak itkoiákoi való éMiafr elteiét át IrUtzavonU A roodairt biaooyátá örömet fog ¡kelteni ss érdekek salak és iaalák körékta, annyival k inkákb, mart vaiásskm, kogy a mlnbrteiinm jövőben It mlkftyijlsl lógja fqee Ltjos kiváló taaéri képettégeft. — Oyáotrovst- Tsgaap délutte dánkor temtíttk al a róla! katjhu temető halottat kásából a keráa eUmayl Végok Jóssal oroas-tooyi kOti^gytőC A gVááSsssUstléeua magjiliot PáUy Láatió poetai lőttolgabkó vasattolisl S. járás jtguJHkaa, Orotztoay kórtág =iöi,áró-tága, Geke köztégből Krootsar Daatő plébéooa, Kagler Sándor jtgyt^ Ott voltok még a kk^ ádóhivatU tUrtvMÓU Sariéy kolal Igazgató ás még sokaa t éa barátai kőtkL A baaoootaléat ss araHtooyi plébéaos i lguli taijea sagédktlri. — A salai aaölök. A tapolm natl magyal« jalacU: A ultmagyei kas a retkedét lokosódik, kár ss utóbbi ma-•gabb éh mtrm aapok a saM érésén jó haláttal voftak. A isflrotot ttkiay UrmoM mér ■tg km dia. VérkaM mMség alg kielégítő. Mostot 70—80 ktrióétll vistft — Mskknat katomatiaatok folvé tale aa egiatasaae. A possoayi egyatom [rektori Uvakslp a kövotkotő kérik ki s Zala mmkaartaiágét lká loly.máa *t«jelaat at o altliHiit Ifi. mely aigkogiél, kogy jnindtsoa magyar koooa thitak, katonai MsstvkoMk éa Htstjalél-tok, akik é UMshodavag, htdúeagarétiot, honvédiég vtiy etendőrtég ¡tényleges állomány áhot taraotakk, a ¡Vtti-lk jlngoítálylg be-cárólág ét a jMaa kabonbaa rokkanttá válnak, bdttségi bkanlilvány és MvétaH vizsga akiké! IllikalkiakdMa^tk rendet hallgatok gyaaáat a ta bánsalyflc világi karán. Eo> bek leltél ikyietu at, kogy léaylagat éiia-Uauyb« tje előtt tlkaRol elvégeiték vata-atgiaWő Sándor népit- falatra alklla^lltaok rokkaat liimio|ti ha-(ytttetletJ ■ lé ik koU kaa^al at lik«« igy^iatii Caa-aklsgnl Uvoatéatt, k) a vég-Maaroiaaa kapi a iogaia jára aáort hhnis|lliásyl. a) aisgaliké katonai liat i aééal nkkiatt d) kaloaai katöaág kim )lllll, a jalaalagi káhtara >1 iltkal rak kaataag Wytáa a és ¡a, kagv Wáéra •hsan fnvatUáti I fn tlélarmilukoklnl I d ML A kUaishidfl I liUtrért llljd■ A fca atkáid csak Ikrei .többel, ka kejrenjtb aknnyitákdt vdtérol. ortjagy vásárló loM-DlyójUö 6-éig átvenni Ifaaék Mlátáa át Idt kóvidtége alatt kardkai nmf lodaa. Káf a IV. oostélyt ortg ál aem vették quofttrtaiásl <1 V.Tanti iyntJ ///. HirmM* Mfcta iaSH)ji|il|agy éruiBró. A Mlda latda. W hétfőn követelt hatósági aaalkd ssabadJ fdUrt alMk j-let kójgyrt indi|ottj|k iéHkt. alábbi\' pöládoi bau p\'4, »7, k |69. 70, •I, 9 , M, K a Isi s lajá dak f ykaoU« ttMUajtte i nttaéJgi Akksi at dahfet kövatkaaő-aastbaa, ka kkoratkaMböt i Híadjá, helyi akkor. B0 fillért eokar kilőjél kóaöa-ssáallhat kilónál Mspar oa. aaáar ¿íló/a I tagasp léptak a piacos: A Márt 32 fUMrl k jamlkoJ ■gfatssaaMMá, bogy a ér at fillér; HHIS I Igy érvek : Ht L oagjMgos Ilikék a akid lg\', a M érái, akkor ^ aéglt>nh Is aői arra % alnJk tanotok kfWbiak k tkjért, d bttjcat kofa kaoayo ■ kóal ttbo vágja at> kaaaávaL A ratl htkkallk a .mdariágvt s meg-eNLe a bBatttyl ás klbágátl el- golL A kerskkedalU«gyi rendelei e sssrtst a kariatlMM alakialéai i kővktkeztébea Mától lébarjpaaaaaéaokrs leket etdiaagot 6. .01 13, k lé. 15, k 17, 19, 32. a, 20, 27, tn, 3qJ »i, ba, 33,35, jg. 42, 44, 47, 48, SO, S2, p3, S4, S5, 56, 59, 6 , 61, B2, 64i 71, 7Í 73» 7íŰ 7ÖJ 84, 8SL 86, 87, 88,1 89J 57, M^ 1Ő6, 101, ÍH2, 106,110\', lk»ü 109J 110, t|l. I 118, fllk lW I2\'I 13, IK Ite, iu,i L> I mi 1371 1», 141, I 154,1 15 I, tu] 1571 15», 160, 141, 165, ló Ip7, 171 171, (75, 1^7, I8i, IS ; 1B3J IM 20p, 201, 207, 3UI, 209, 319, 23i l 231, dán, a II, S9, Übotí aJLlÉl^ali Dm+érn mm iiklilkNi jA.aéklH paalai ó, 66,67, 68, 17, 71 79,80, o, 9i, n, »3, tO, ÍM, 106, % l»3,j ■al| 144, .63, 178, 204, 217a SML 305, m 330, 007, aua, 413, 6lk ÓH, blb, 630. Eaaa a cimzeut aagéaaoaaagak hc-kapon: iüiőn, kcMea és aMt-¡SÍ, 125,| 144, 169jé« 186 r 214 214, 215, 3 222, 229, 224, 301, Vtt, 303, 313, 3ll 314, 326, 32328, 355, 5U1, 502, 602, 603, bm. 114, 130, 130, ¿64, 179. 206, 2.H. 353, 304, 331, 350^ 5U5, iikiitiÉ III I > ILU piétg o lattlpaj a későbbi kezelés kMk él sék aag, éértl psrtéSW kádaT ti mm . - i . a. r*s agotoaof«. kat, ééaroa lartkalpak IdkadMkl ét bd «aytt kin iidhsi gd^od IfctMi A kslaaáask, de a tok I III 11. tértél lassankint tipattlok stag klkgaaaák NkM kri atotaI. Bs aag Is tfrtéoA. dr » é aaát «prósájivm, sasi tnegkSanyiU a aakét atalgá lalcjt, Mlőoéteo a mart követktaő abag Időirakbtn. Mily jól e»lk pélééal vfy pár t jycyw\'a Upcdt Mkasal a léft helyett. A haaal rél küldött jé aoleg feWwWjl te i 1 kltBoé anlgéktot loaal Ht minden oakd etak aékiay darabol ad, elljUbaljuk ta öaaaa m*gyárörsxági csapatokat. Magyar atttaofok, magyar leányok I Hozzátok ssél késéiSik riat-torban. KSutítk han^ft*, Iti dk »41. tdkt Aki jahkia agara varral, alól kitol, at k lkat a hatoaaaégaak. Káaiiltaaaá szövetből llaétthiitgll. jé ktitg kdlésMt, vagy iiaésHittiit olyan battíkot, aae lylk ttatiih a tejet, hanem a vállakat It védi a t>6, sz eső é« a izél aNsa. Vsa s baillkn.k agy oly00 fajtája Is, amalylkai a lopAa akit kéaoyMb ctlnálnl, a kaSkávalá ly llaaeil elŐkartl minden nlislikréaykéL XWtt AésapAéá mmti mm Mimtk, résdol, start kavte gyapfMaedl vao, i4ateá aart Még van k dall kémlat. Most agy a agyit vékoay, Ii|dan ■! 1 lll to;tgkél alatlják a hóaap-kékot 1 aaaak alyao a ilakji, Vikt agy aáé, mér alodbét végén opfevo vaa. EgysaarS, ét Jé te kaatsao darab. Aa k kaaaas ádesaoyt ayaK aki köteti tál kaápott paaka. vééew gys>ijliböl tgyapjaarövabŐI) jkéstlt álk | i kasaaéfe, aagvoat, vagy dtostjél aak nlyaa rahadarabból Is kénUbetS Uyán tál, a atrtd-vékybai pedig egypár kapca k kiktsll Hogy alt, fcqgyaa és allyao anyagból ka arra sétn alodoa lalrtlégmlllil honvédaial alaltitorlaa Hmémjilgxó [f \' £ hivatal tájákostatól boctájl ki, tkkSI alodoa asgladkstosk taak, akik lidilMteit katonáink sorss kéaL Főispáni te tasiilgi híréi hivatalok, kéaségi «ttljárHágok fogják tké-aatkaa mag kapni est a rajtokkal altatott lájt-kozUtöt, éa ssávaaoa atgkIllik ■éséiiklii>. aki bért. A Hiéstgllytl Hivatal (Budrpnt, KápvkalBkéi épfilci) kkJOoboa U otgy kén-tággal t Untai minden hozzá intézeti érdeklő éN rendd&etétre ttokaak, ikábaa t\'ó>o(alDÍ akarják. A Itkdnll meleg éaérokÉkkos való gyapja Ionéi nemsokára aér kapható kot. Isdipiiitta a Pmtí Hatat Emi Tsési Ifyliirá\' Is s Magifar Ciiséaktk ds PéntváUó Bank ön-ont IiHiiisIiiII, továbbá vidéket a Mtapéoi te ItetilgakkM MTtltteksM — Islitisiiittii gyaaovoaatl mag-állá boly. A bodapesl—préjerboli voostoo es 201 «M nálunk* folyó tel október át kampókban k főtétel««» aag logatk allai .,4 Á ÍHatbt" bakteriológiai ipisili részvénytársaság ptSStajakti egereket; 216 betegség tpecihfcai tMMél tenyészti. E praoparáéas^ melye\' gooa»RjOío* IiaasrkteiinHiig leobilier toca ja JUtta" Inrgaloottii, s patkkayol n éstgantes bakterlologiti fl mm égsisa a Jtasto" sasi 1 akik a jótékony mánk közlekedő 304. .Ik*. 0Í. október 1 T kofT a hareztéren. ^ & katona feljegyzéseiből. A plp«. A nagyér (oeditfi e. dohány oi, de áa le o«y< teoac valami. j— Itt e * értéke vaa a plpiask, Uj, bpel és olyanok ia mauMm ilhhlaj »¿luk, »kik otthon legteHefeb ^ dohányzók számát növeHék ■ jn ngy itt Is bekövetkezett a ritkáig. I jj hamar. Napjára ugyanis ezsk eyy ig károm krajeirpz pipadohány Miit. Ha gl gé( ferdesén megkaptak «oka, de aéka mp, miikar meg kopp roll. ElAlordalt o<yap - maikor hífomrnégy paklit kaptqhU de kit j0 aki szenvedély a dobáayiis, hogy art l4,tri kbcsaae. —i lfy estin egyik nap v*gea tytólt a ki* makra| m|g a mialtc éap éaaSdal m KuoyéVilt a kesyemssak kfllaS rjrkeszé»\' fa, akol elffirás szerint a dohinyzp készséget yktt elhelyezni. De mivel hogy a szükaéf ^¡¡i csak vagy ar, azért spórolás zzejmpont-M wf pipa blanybőt igen sokan „dga i rtJH"-ilck Igta ám, de ehhea meg papír kel. Ml volna, ami megint csak nem volt. Az as aketotl galíciai zsidó meg nem merészkedett | lakira sem nézel a l&véssirakask Nem volt Ul olt tenni, mint ajsigpapbba, irkaltpokbaj Mf a bírom krajcáros pipadohány takarói »bal asiarai a cigcredllt. Ez élt nem kellett pínJ sa, mivel a srapnel! által *osszerombe«° Is(h te mindez föltalálható volt. Micaoda pokoli elpreüiket sodortak a kevésbé BfyeS emb*« ni, ut el sem lehaí f«cdciini. Egyik rivi. kkb, a másik hosszabb volt, mivel seald sem aaku ki oiyaa aagyoa a papirt. Volt Mm, Ul tátott la, plpadoháeybaa lev® caemák kl M narkáijik a aaaradt ia. De azéit csak fOef * u. Hogy a linem ciferedHpapirt, kl kel-Wt\'ittnn»!. wt kézben jól i Hilmil | Ead Is IdO telt, ez zem volt as aksU azónL lm. Gyakraa előfordult, hogy a pasasaira, nfy a nyaka aitfcStt. Ennél aagyebbl zeeran-adlenséf nra is érhette volnz e pmáe embert. Ami kihukaló hajlékoey suttyó veit, art aad végig próbálták, meri már aéiktl sehogy-m Uhct pipáiéi. Drót as akadályoknál akadt, oapaa a Ilikéjét kellett afcávoiitanl. Többsakr ktlm zsineggel megpántolt pipákat] mloek atiri óakénteJeetl k kaeagaom kellett. Űtk&-Blak atáa, ha jrllillaall ba| asatt a pipában, I im non hálálkodott a kásásait, hogy aridemból simmiraéein magmaaskltt, bánom khégbe volt esve, hogy oi less most ejir •ds, i mikor oda vaa a pipa. Egy-egy csempe lkának lobasea volt Uyea magas árfolyama. A lágyat kra|ciros makrspipáért barminc-. «||W krajcárt k adlak. A kttlóeésea diaica I HUásfok eaaék ss áraik a daplájáa keltek P 4 A kgaagyobb Soncp akkor vek a Uborbsn, ■álkor decemberben mlodenkl kapott egy kU abi|iUl s hozzá vidocatuj m agy la szárat. . > \' i A gyufa E nélkül a fotiatos pipa sem ért kapt6l4t sem. Hozott magával mindenki aa«aa Wól gyulát meg pedig fiáom szaloagyujít, ■aéyik nem a mdrágizáron gyal mag, haaea * «kataiyá|áo- Eleinte oiyaa eieto-pitéaak foa-*hak a kabcral, mlat mikor otthon öaaaevear-»«k á legények s pár én alatt alapoaea h«y (ha hagyják jjgymáat De bizony aem igy fett - ¿ág as hosaá, h«*y a hasakéi hsealt CNk kun élfosyott. As az áikaaett ■awki \'\'■niiiail taayira zaagiewl beaalake». hogy %ea volj Idfiek gya<Msraima. M\'liiill. hegy aagjvaa Üws ^h ara II katkisétt egy mai gyufa. Dohány aa <aak >og. mI máadig |8Uek aaaaa ha-ai emberek, akik elvoltak veié látva b« Eaekntí gyula Is liMkninH. Egy szál segysea ember k Meaysa rágj ajlaM pipézáz nkha.ik oUadoa« r± U*u dpeÉ*. lüilpktee l^t |teskéa>d Itársaság Mgéa pM •eket», U Msat Alákaak. a Isg agy aatak faj migsaaséss vek. f aiessaak. Magtldtbl, hagy e^g darah Wtttadikk elp*flah hat k«*métméL f M h nbadjaa a ttlr, arról —fi gea- Csinosa«! btttofozotl 2 szobát, Ikkást jconyhávál gioniial« kereatk. öw Li |ttk^6Ww><átt>|n* | glllí LIHLlil UTEll ELADÓ egy rSvid! aS perzsakabát Bővebbet Kleén nSlkalapoz kaka, aaatt Mrta h#a. Sz. Gy. és leagyeio sságl karctár alstreadt tesaetkeséal vtlia iSfljettOtakj szon jrilbólj hogy eletjetk\' hfis halottsiak sur^ara^dAfadf * ] Aa*oi*d///M»<Hj • minél gynrsgbbaa eaakOaö haartk TeanNkeslsl viUUatunk aján kőzik sirfe kataliankra, végez HtiaMirl és kaaaaajáUMáat, feees£es izá lltmil \'rin> ged lyeket s mtüdei\' e célra Juoffcáló összes Mdtolmt. m\\m ítoia & niczii vuiu teubtkezébi vállalata UNCVÁR. Kllhjd-uiba 3. sjlm. swxs^oj,: olcsváry] ia hajtczzr ungvár és kateasa börfelszérdcsek, Gyussy-) táska, orvosi táska, «¿aschni; ővsaj[ il t: áj légjobb minőségben kapható Miltényi Sándor és F&i clpéiruhizibjin, PöuL viroá! MapaMl. B llll llllIIIllllllllIlllll llll III ™ Mindönkinek i érdeke, hogy az őszi és téli szükségletét j Kisfaludi és Krausz : divatán YKANÍ atáru| ttáetében az JArjaiig kaka\' NAGYKANIZSA, Erzsébet királyné-tér 2^. M^sloowitz cjipoüzlel mellett szerezze pe| ajiol : Női- még olcsó ár aaallstt az alant felsorolt cikkeket b«pkimi { ;f||n jaa j j I es gyermekkabátok kosztfim-kelniék,\' | nagy válaaztékbaa, gvola és alj és kis\' téli 4tf ílouzj OOQ- kelm^k, gyapjú flaneilok, plar^etokl nagy kendők, berliner kendők, selyem kendők, fej kendők, bársonyok, selymek, kiféppdesahinekL agy-neraüekre kanavigznak, vásznak, schiffbnokL damUskok, ru mburg^r\'vasjmaK, asztalnemű, törülköző, zsebkendő. — • veget s as mar a wm aákar mtt »!»■ halas ilg|Spaaaak -US agy mim agy amksr mm áa Hadbavonulók részére trikóing, nadrág, lábszarvédö, !■ szvetter, keztyü, harisnya, hó sapka ár^ngpdmmngeL ¡¡¡¡J Kész fehérnesrt&ek nagyobb váísárlásnal eredeti gyári aa áil Kész pongyolák, blou^ok, aljajk gyermekruhák nagy | választékban. -H flyászruhák. 24 óra aíaét készülnek m áUljKlirfÉl« saját műhelyünkben ******** U |IIÉlíllÉéllllllllllllll|felllll||B Olaj- is pitrolifli tartályokat tölthető állapotban :: aannnal vásárol gfarlL olajáré Vasa L Kragerstrame 3. moat Igm alapoasn hl mert latos, vörheny, kanyaré, typkua, himlő és sgyébb rsgilyoa betegségek s I hiboru utált lokbzoitabb erővel Mpsah W. j rnkfl más idökkcq, miért Is stlbUa ; hogy ssladm háatartlabes egy megbUhsté | | lertöllenlMJ sser Mesél legyen. A (etenkoi kgaiegtitahalúNh hüMmaft szem a | sssgaiss, aem mérgezó, olcsó és emdetij üvegekben Pa fillérért minden gyégy-(senáibaa és drofirtibm kapható Hátim LilBar, Vcrtun, Pertik, Vaa, stbj Intézeteinek vizagilatsl szettet gyors és biztos, miért k az Osasm orvosok betegágyak llertöUcjiltésére, sntlsepttkna hMO-aésskafel (sstMtos dagastekm) ké«- áa SKswéásrs éa ragályok elhirljáisára, Stb. mlndeákor ajiniják. z ¡szappan Unom gyenge plpereszsppsn, 1%\' lyací-lormot tartalmaz és «¡ntlseptlkus liatistL Alkalmai halt) a legkényesebb bőrre k szépíti, megpuhítja és Illatossá taszl sMrt Egy ktaérlet és On a jövöben tkáréhg ezen szappan^ fogfa bssznildl ára K.. IllFodormeota lysolori M m ertem sittfacptikus hstása saáftk. Szil-büzl rOgtfin és nyomtalanul eilDnttt és a fogakat konzerválja. Használandó további ontott maaMs szerint 4oro|c-hdmü, gégebintabnsknál és nitiui eseu{a gurgulázásra; Néhány csepp elegendő* egy Ml pohli visa, MtiBnile.lllir.li ka phatík minden gyógyszertárban, dm#-liiban. KMasSm bárkinek hpaaH bérmentve megküldjük aa .Tg\'nilg áa fartMamMée" ca. ésamm saagma. Br. (iliti is Nirii|j »agj áaaatl gyára ZALA továbbá hetilap- és képes folyóiratokra előfizetéseket közvetít és hirdetéseket felvesz a y „ZALA"! kiadóhivatala Nagy kani t4 a topok«» íelttliiteOU el«li*4 téHl (>* hirdetni árukon ♦ - r postán t üídve, akár házhoz, hordva •W minden poHtudlJ. TM) költ«¿u ■«IfcM. • V i<lékr«l .előfizetési és hirdetési dijati písta költség nélkül, a „Zala" {beüt lapjain (száma 12122)\' tjuvábbitha ók\'] alavármejrye aag> te\'Ü^rkép« ánoata bozv« ífcp^eklel alatta 22.— Korona, Kap, sió | :hrj Füldp Fia kAayvkatgakefaéber\' URANIA tOlOOMTl-UTCA 4 Okb bar tói4 áa 54s hétfőn ás tedderi kerül bemutatásra: 1 Él vigjáták 4 felvonásban. nég a remek kisérő műsor. ¡»zjardári áa csütörtökön ; 4 i SilMililfHiliHHKI ff«; | jEIŐk< szülőt bon : RipacsiaM borbély 1 " 1erj legújabb kreácttája | I jktsa a tüaael. i t ke m. Fischel Fülöp Fia Nagykanizsa, Kaztnczy-utca S. sz. Legnagyobb választékú Mindenféle Irodái felszere lés. Iskojaskerek^ sokszorosító Készül^K^fc lijógépkiel-l lékek, i dls^levélpapirok, üzleti könyWjsjkj zsebkönyvek, diszrofarek,¡ jmaköny-vek, zenenjifivéK Istb,, stb Könyvkereskedés Nyomtatványraktár:: könyvkötészet I titésas kereskedőnek érdeke, hogy üzleti nyomtatványai ízléses kiállításban, a modern tipográfiai eszközök Igénybev ¿telével készfll-lenek, mert csak Igy lehetséges, hogy u vásárló kö/önség figyelnie Üzletére irányulion, Ehhez pedig csak az kell, hogy nyomtatványait a (w ZALA NYOMDA s készítse el. s Nyomd ii iroda: Nagykanizsa, Sugár-tói A Zoli-nyomda a legmodernebbül berenc ivortolc ezelt nyomda, "konyvköfészet, zö intézet és Üzleti Hönyvgyár. >y ül A ZALA kisiiird a legjobb {alkalmat kínálják Éitte adás-vate ügylet megpesére; ----s Aki valamit eladni, vagy venni akar, Aki lakásf keres, vagy kiadó lakosa v«u Aki ólelmwzert akar venni, vagy eiaő Aki alkalmazottat keres, Aki állástkeres, Aki gazdasági eazközt akar yenti|, vagy jMHni, kkl bútorozott Szobát keres, vagy bútorozott szobát akar bérbsednl, Aki cselédet, szakácsnőt, házmestert keres, az leghelyesebben cselekszik, ha kis Hirdetést közöltet a Zalában Egy hirdetes ára 20 szóig 1 korona. VWéfcrtH a ¿ja hlrdaita pegla«>isSw»aii H MS i Mii iNitiiifci jfcmmimmmm. sorsi*** ss»A Ma lélilÉiilt min Mm *Mr* .......... mm "•Ottt LAJOS Igargstö: FISCHEL ERNO. a SMs MikgMaáá 4a Myaarik t.-t^aát, M«4aa4N4a HJL étínlji* ttUL «kUWr 1 tn ^nMBHkn; «¿«TKAMIZSA pr^uMH 4. iU« dffUÚMVAIMl 2Mlf A acr" • POLITIKAI NAPILAP Kétféle igazság. Anglia Németország; legnagyobb bü- azt hozta föl, hogy Belgium sem jtgcoégét megbántotta, amikor rajjjta ke-ftfftvl gázolt Franciaországba. A nép-j^ok föltolt védelmezője, Anglia állító j| csupán ezen sérelem miatt üzente nj a hadat Németországnak. Ne Ite-Kiiük most azt, hogy Anglia idézte dl i igész szörnyűséget; hogy 5 hozta tétre s világ i\'egerkdlcstelenebb szövet-Mgét, sz antantot, hogy kezenyomát i nsrajevói merényletben is meglehet uUlni; ne keressük, hogy Belgiumnak vígban voltakolyan megállapodásai az eateattei, hogy német támadás esetén hadseregét, pénzét, földjeit az antant jzolgálatába bocsátja,\' — hanem higyjűk 1 d, hogy Anglia valóban a Belgium semlegességén esett térelem fölötti nemes haragjában rontott Németországnak bigyjük el, hpgy Belgiumnak szent elhatározása volt a semlegesség megtartása. Ámde ha igy áll a dolog, akkor Anglia, a semleges államok sérthetetlenségének jtina v edszentie miként tartja most ^suMgyezt\'etjhelShelf t9f( MIMIM. Hogy Görögországi semlegesságének megsér tétével Szalpnikiben csapatokat rakjon partra, látszólag azzal a céllal, hogy azt Szerbia segítségére küldje, — valójában pedig azért, hpgy fegyverrel erőszakolja ki Görögoráaágnak a világháborúba való beavatkozását. Mert azt cssk nem mond hatja, hogy Görögország beleegyezett abba, hogy Belgium soriára jussod Sót Venizelosz eddigi politikájával ellentét\' ben, energikusan tiltakozott idegen csa patok partrasrállitása ellen Ámde Anglia nem elégedett még a »német példa* \'követésével. Németország megelégedett aizal, hogy Belgium teriiletét aegszállva tartsa. Egyebekben az egész belga lakosság jogait a legnagyobb tisste-letben tartja- Anglia ellenben nem elégszik meg azzal, \' hogy csapatokat zzállitson görög tiltakoz ía.ellenére is Görögorsaágon keresztül; nem elégszik meg azzal, hogy a görög függetlenség ás semlegesség lölrugásávsl kikötőt fogUljon el erőszakkal, hanem Görögországot beleskarja kényszeríteni a Iliiig ál iáaslr szóló hadüzenetbe is, mint ahogy bele is fogja kényszeríteni, mert Görögországnak aem erkölcsi bátorsága, sem anyagi ereje nincs arra, hogy Angija szörnyű nyomásának ellenálljon íme, a népjogok védelmezőjének jóvoltából igy jut Gö \'ögország a Belgiuménál sokkal saosao-mbb sorsra. Angliábanl — régi dolog — érdekek szerint igazofük as igszság, amely lehet két, meg tjöbbfále is. De *zek után végre lngiMaak föl s belga Pöda szüntelen fölbáaytorgatássval Amit •»öst az antaat Görögországgal művelt, * a népjogoknak, pz I állmok fűgge*-\'•••égének a rilágbisbSriél»n is páláát-I«»«! illó aljas ..IjalahaaUai volt A Balkán sorsdöntő eseményei. A ligamhk IslaaMaak sasaim Begárti még aam adta L* a válásai m arass ultimátumra, de Máig m fér bwzaj hsgy asUat fog\'{ Imagwdla Maitt. ki tudjuk, km Olaasorasig Mváelével aa óaaca lllastt* lliSá dbarrták már Bulgária tarüiatél. Aj antant n ii itnilÉHail lelyeak.llig GalUpoii lllaale n ki M k kl la^sáh \' L csapkto^at a igyl* Dardanellákjöjrtrjptpi akknmaaajn. A kakáéi nimct akció Angliái bitÜot [4|adjlaahi mert aMál[Hk kwr a násast\' tiaésaséf ®«í¥lsmlg meg sem Ü, sejteni jaamamdT aaalwaa kl • kezére keiblhct 1 érékre vége m aag+l vflátasalmaaak. A legutóbbi awsáél|ii atajaáayah köatju jeicnlSi, íjoéy ftominU A igilLimádliia Ulialll vett Ml egérig sWnMatti pedig kjeim tette, begy J g«Mg—laark saamMáaéál tojva bttalm km r\'gf-\'l i\'ti "ajflill a$Hi imiiM^nl hibemha hiaiimssal. Egyj&kétit aJ aitaat eteáal egytMrjs caak Mnaáifl szÁllje asag tóiU giria cMH 4 ki tudja. A itegdap MÉnsfpsbk asaaaéeUia a BskáarÜ) kegy a magyar ia osztrák cnJaiek már Szerbia jnttalla jlthak a ott asspatókiri k légtak i. A ftamMa \'«Utal alkeres hatéi* téaaMdt kSzSUt igyMri magasakh érdakak Ultják,j A tythiei uimlaMhr« a kivetkező djebH *rt<néMeelah ttimthuh ha: j Görögország jyí OFOSZ harcolni fog. Lugsáó.lokt 5. Venfytiott gfrOg ihiniszteranö\'t tegnap a kamarátfan bejelentette. hogy át antant visszavonta Bulgáriáiul intézett, békát javaslatait Görögország, megkérte a szerb jwr* mányi, hagy egyezzen bélé a szerb görög egyez nény publikálásába. Kálón-ben mondta Venizetoss -J npf| belem, hagy OÖrögország kötelet küz deni minden Bulgáriával szövetséges állam ¿ma, mely Szerblát megtámadja. Magyar csapatok Szerbiában vannak Badapett, bktj; 5. HMar aHábar-—gjaalt séma as eresa, aem as oltana harctérről sánca jelenteni valója. A aaerb harctérről aat jelentik a főhadíazálláertli Caa patai iskj s Driaaa asamti ka tárt il kiindulva asarb területen portyáz tak áa foglyokat asAIUtottak be Egyéb a\'razeteaebb »ármány Itt ■aimcs. j Görög csapatok megszállták a szerb vasutakat v London, okt. 6 A SzilonílÚ-Mot nasztir vasúti vonalat KénÜig, s Bzáloj niki-ÜszUüb vasutíyonalat Gogbeknél görög csapjatok megszállták, mm a \'görög hatóságok ezen vonalakat sajat felügyeletük alatt akarják tartani. Románia kölcsönt kapott az antanttól. Pnresi okt. 6, A WfraJ Ügynök; aág JlljimHa Románia Lomoonban MfcifcÉt,\' Mwu, Miijifc n a hivatakoa körök laonájársslását In m^gjaj ^rta asár. A srörög partoknai elsífilyedt francia gőzjös, \' \' Marsaflimbőt jelenlik: [A Reuter űgynöaág print október Mn partok mnakéi i 35Ö0 tonnás nevet vjselő tanma góeŐst. -patokat azsfli^ott, lip rmnéí, októb * Oreszoraaágnak i amj riáknsl ipiezett ult i mát urna tegnau dálpán négy óaaknr adatott m Rad<Máa«ió SMffg, október mátumol, amelyhez Anglia ih caatlakdztak, öt órakor nyujtpMpk tumhoz nem inó ipatui 5.1 .HkraMas) csatlakozott. A vpkmc >J . A beevstiijttak a dolgok iljglákippUl fejlőd\' tiuiaziaw az antÉit Követel. Szófia, okt. 5Í Olaszország, Franciaország,; f— Szérbia és Momenegjró követei kikérték | útleveleiket és elutaztak, i Az angol követi még itt fáradt, hogy Bulgáriával az antant végső javaslatait köz$|je, de már elkésjett. Csapatszállltások. Sffla, Októbár 8. Blstoa hkhek ss.er\'ínt as antant ajegkanate osápataioa* OallipolJrol wtló v 1 aasevenaáat, Ebből Legililla-pitbat«, bdgy a* antant a Dar-áaaal.la-ak«l*l abbahagyta L i BnkarSaltjoklábm 6. Beígér for ráa asarial Oresaoraaág a Dfaaa aUófolyáaa ima. tóm Drakaváig akar csapatoka Az 4ntápit célja. Stófla, oKt. €. A Szalontltiben palrtra-: szállitott antant kmjámgg. sjnely [7ijKX)0 főnyi leaa, — TSzejtjbia segitaégéfii \' fog szolgálni éa Macadóniába fogjak dirigálni Az akriónak első Uwban demonskatív célja lan BnUáriát« szembdn. A németek SiMzli#z Iparkodnak. arról ¿dnion, bkt:p. vaaaak ■MM>0iftdret tógy Ml aő-metek mrgfogjfch hiiirafcl BilgÉ-riáa éa rfcÉ rsiéa kpragtttB Cgylm-taaba Hatoljál, tmetk caa toráét iHMsMBgrtMi NMEI ismák.i L Az orom db-Franciaorazág és tegnap deistán it liá&á n uljimá-hangúlat kéaSiáva Francia harctér* A nagyfőhadiiaáláa jelenti: Az angoloknak a Loostól északra levő erödmü el* leni sikertelen támadásaik alkalmával az angolok halottakban és sebesültekben szenvedett igen jelentékeny veszteségeken kívül több mint nyolcvan foglyot és két aknavetőt hagytak kezünk között. Azon árokrészt, melyet a franciák a Givyntől északnyugatra fekvő magaslaton megszálltak, tegnap visszafoglaltuk. Eközben négy francia gépfegyvert zsákmányoltunk. Cham-pagneban az ellenség erő-sebb tüzérségi tüz alatt tartotta\' a Souaintól északnyugatra levő állást, ahol az ellenség támadó szándéka felismerhető volt-Ágyutüzünk megakadályozta az ellenség előrenyomulását. Nagoisnál aknarobbantásokkal megelőztük az ellenséget Az ellenség számos aknáját szétzuztuk. Ellenséges repülők a, Maastól északkeletre fekvő Biache st. Naast helységre bombákat dobtak. Egy polgárt megöltek, egyéb kár nem történt Német uniformisba«. Bertta. <;okt.*5, Hindenburg tábornok hadceoportja: Aa pro» ssek október baraaélkéa aaaa* veáett Téraségeik után élla. aalak allaat taaaééaalkat tegnap osak gyönge aastasakkal laaátélték. - Köóayfi asarral ▼taasavarttk Ikst, — A tékkt haéosopnrtaél lagsi léaragsa aem ¡tőrtóat. Orees Jérérék, «int ast kétaéttalaatl a#gil-lapítottak, csapataioh aagté. ▼aaatéaa sí Íj akó} német ataa. hot viselnek Magatai Irtell. élk, hogy as llysa araaa kata-aat aaaaMlrakkal, ka kasaakra kartlaak. a MÉiJag ásartat kaapak al. A nt& jModfudVát ZALA 1915. október 6. H1P E F — Az első adomány a kárpáti helységek segítésére. Egv slkaimi bizottság csak nemrégen határozta el, hojy Nagykanizsa városa öná;ló akciót irdit a kárpáti falvak segítésére. A város tanácsának fölhívása me? meg se jelent, de az első össrég már befolyt a nemes célra. Kedde-j d~!után megje lent a Zala szerkr s7».őségében Bogyay Lajos kapitány, a cs. és kir. V-fk számú Jógyüjtő állomás kiváló ps-accsaoka s az állomás tisztikara és legénység nevében 405 koronát adott át azzal a rendelt ttíssel, hog/ a tekintélyes ősszeg felit a kárpáti falvak fölsegélycz^sére indult nagykan\'zsai akció cé?jairat a másik felét pedí? a Zala szerkesztősébe által a vak katentk javára iodiiott gyüit\'is ¿»yarapiiásjire forditsuk. A parancsnok or nyomstekosao hang-sulyozta, hogy a pénz jelentékeny részét a legénység saját elhatározásából gyüjtöt\'.e. A nemes adományt rendeltetési helyére juttattuk. — Nagykanizsán nincs kolera. Az elmúlt napokban Nagykanizsán hét kolera gyanús megbetegedés történt. A keierag yanusokat természetesen rögtön zár alá helyezték, a pozsonyi baktecrológiai iatézrtet pedig sürgő-seu fölkérték annak megállapításán, hogy valóban kolerával állunk-c szccben. A bak-teorolőgiai Intézet VÉ\'áibza most érkezett meg. A bét eset közt egyeden kolerás Eegbetege-des sincs. Így teh¿J. Nagykanizsán a veszedelem megszűntnek tekinthető, ami azonban korántsem teszi szükségtelenné az óvintézkedések megtételét — Emelkedtek az újság árak. A papír drágulása, — amelyről több Ízben adtunk már hirt — ugyiátszik, igen közelről érinti a nagyközönséget is. Akinek iskolába járó gyereke van, az mw régebben megérezte az áremelkedést az irkák, rajzpapirok, tankönyvek drágulása révén- De érinti a közönséget a papirdrágulás azon a réven is, hogy az újságok a papírgyárak többszöri áremelése következtében kénytelenek fölemelni az előfizetési dijakat. Zágrábban október elsejével az összes napilapok ára emelkedett. A horvát újságok közös nyilatkozatot tettek közzé, amelyben a drágulást a nyomdai cikkeknek, különösen a festéknek és papírnak drágulásával indokolják. Zágrábban a * lapok kényszerhelyzetét annyira mé;tányolta a közönség, hogy az előfizetők száma az előfizetési dijak emelése után jelentékenyen meggyarapodott. A magyar vidéki lapkiadók cagy része október elsején szintén emelte az újság árát — Bevonuló polgármesterek. Prc-fuma Beia Újvidék polgármestere és dr. Mtrczekovich Imre, a váios h. po gármestere a 42—50 éves népfölkelők ¿orozásan szintén beváltak. A két főtisztviselő elhatározta, hogy nem kérik fölmentésüket, hanem eleget tesznek katonai kötelezettségüknek. Már be is nyújtották kérvényüket régi tisztirangjuk elsyeréseért. A hanyagság, amelyet fogazatukkal szemben igen sokan tanusiiawak, gyakran meg nem bocsajtható. Gondatlansc guk által elsorvasztják az eaiberi tesi egyik legszebb és \'leghasznosabb szervét. Megérthető volna ez a könnyelműség, hogyha a fogazat gondozása nagy munkába kerülne, de a száj ápobsa végtelenül egyozerü és kényelmes. Csak hozzá kell szoknunk, hogy szájunkat naponta kiöblintsük néhányszor Oaollal. Már-a jó közérzet végett is, ameiy az Odol öblítéseket követő felfrissítő hatással jár, rá kelleni magunkat szánni az Odol haszn¿lat¿ira\' Jó lelkiismerettel és nyomatékosan ajánljuk tehát mindenkinek; aki toga, t épen és sz jüre-get szagtalanul óhajtja tartani, hogy szokja meg . az Ocioilal való szorgos száj polásí. Odoi az egyben száj_ víz, amely a lekiva-lobb fog-bygiéni-kusok ve- ieménye szerint a foghygié-nia mai követel- ^ ményei-l nek teljesen meg teld wnnr* — Ujrazorozás Nagykanizsán. A város tanácsához ma érkezett le a honvédelmi miniszternek az a rendelete, amellyel azon 1873-tól 1896-ig terjedő évfolyamú B) osztályú népfölkelők ujraserozását rendeli el, akik a háború folyamán tartott sorozásokon nem váltak be. A miniszter értesiti a tanácsot, hogy a sorozás határidejét a vármegye utján fogja körölai. — Elmarad az országos vásár. A nagykanizsai járásban föllépett száj- és körö-n-fájás miatt a jövő hétfői országos állatvásár Nagykanizsán elmarad. De további intézkedá-s:g, illetve a járvány megszűntéig elmaradnak a heti állatvásárok is. Ezen intézkedés követkertében természetesen a környékről állatokét vidékre rzállitíni nem szabad. így remélhető, hogy Nagykanizsán a busának rövidesen lej ebb szállnak, mert vészrnentes vígó-áHetokat csak Itthon lehet közfogyasztás céljaira éledni és levágni. — Mesére van Szerbia Muraszombatból két mezei munkára kiadott szerb fogoly megszökött s napokig a lendvai járásban csavarogtak. Tájékozódni azonban nem tudtak s igy egy gyerektől kérdezték meg, hogy messze van-e még Szerbia. A gyerek vállalkozott, hogy megmutatja nekik sz. utat s elvezette a bálslkod* szökevényeket a csend őrségre. Ott persze ^tartóztatták őket. — Nem lesz vasárnapi munkaszünet «"vasutaknál. Értesülésünk szerint a délivasutak és államvasutak igazgatóságai legközelebb fölfüggesztik a vasárnapi munkaszünetet. A készülő rendelkezés szerint a rendkívüli viszonyokra való tekintettel vasárnapon és ünnepen is iöl kell venni, illetve ki kell szol* gáltatai az élőállatokat és teherárut. Kétségtelen, hogy a teherárufergaiom sokat fog nyerni ezzel az intézkedéssel, amely Ausztriában már meg is történt. — Szétugrasztott rablóbanda. A Muraközben hetek óta négy szökött katonából álló rablóbanda garázdálkodott. Tiz községben követtek el az elvetemfllt emberek betörést s nagymennyiségű élelmiszert, ruhaneműt s tekintélyes pénzösszeget sikerült összeharácsolniuk. A stridóvári csendőrségnek végre sikerült a banditákból egyet, Novincsák Györgyöt ártal inatlanná team, a többi azonban megszökött, Noviccsakot bekísérték Nagykanizsára s innen fogják cs2pattestehez szállítani — A besorozott községi birák fölmentése. A kormány rendeletileg intézkedett arról, hogy mindazok a községi birák, aki* a legutóbbi népfö.kelői szemléken alkalmasainak taiaitattak katonai szolgálatra, ezen szolgalat alól való fölmentésüket kérelmezhetik, ha iga-zoiai tudjak, hogy a községben tisztüket mással pótolni nem lehet. — A burgonya mayimális ára. A hivatalos lap keddi szamaban jelent meg a burgonya mtxunaiis árára vonatkozó rendelet, amely ugyancsak tegnap már életbe is épett s szóról-Sióra így szói : A burgonyáért követelhető legmagasabb ár métci mázsár kent (10Ü kg.) tiszta súlyra a következőleg ¿uupatali* meg: az étkezési burgonyáéit, nevezeteden «Rózsa, Hópehely, Mag cum bosum, Kilii, továbbá a sarga héjú és fausu burgonyáéit 1915. evi oktober 3l-ig be zaróiag 9 korona, november l-tői 30 ig bezárólag 9 kor. 50 iiiiér, december 1-től 31-ig bezárólag 10 koíona, 1916. évi január 1-tŐi feb-luár 29 ig bezárólag 10 korona 50 fiflér, március 1-tól május 3l-ig bezárólag 11 korona; midden más burgonyáért 1915. ,é,i december 31-ig bezárólag 8 korona, azontúl 9 korona. Ett a\' legmagasabb árat, amely magában foglalja a rakodó állomáshoz való srnHitéa kőit légé: is, zsák nélkül, készpénzfizetés mellett törtető eladas esetére kdl érteni A recdrlet 3 ik §-a burgonya kicsinybe« árusítására vonatkozik. Eszerint az emberi fegyabztásra szánt bur-genya kic»hybeai eladassál csak olyan árat szabad számítani, amely a fönebb megállapított maximális árnál nem aránytalanul magasabb. Szerintiek a kicsinyben! árat is kormányrendelettel k.llett volna megállapítani s nem az eladók lelkiismeretére bízni, hogy mit tartanak „nem tráaytalanal magasabb árnak". így éppen csak a kis exisztecclák nincsenek megvédelmezve az uzsora tulkapisai ellen, akik csak kilónkint vásárolhatják a burgonyát. _ Diogenes lámpája. Lukács Ádám 42 éves nagykanizsai lakos tegnap ffnyee nappal petróleum-lámpával járta be az «teákat. Valószínűleg olyan embert keresett, aki a közönség rovására nem használja ki a háborús állapotot Később betért a readőrségre, ahol rögtön megállapították, hogy őrült, ó izetbe vették s legközelebb fölszállltják a lipótmezei elmeiotézetbe. _ A királyérem. A háborús művészet legsikerültebb alkotásai közt is elsőrangú helyet érdemel ugy történelmi becse, onnt művészi tökéletessége révén a Királyérem, mely a Hadsegélyző Hivatal k!«=dá-ábao kerül forgalomba. A n\'gy lak« bronréren egyií oldalának donbormüve a királyt m*g a»\' tábornoki diszegyenruhábio sb-ázo\'js, másik o\'da-lán pedig királyunk sajátkezű Írásának reprodukciójában ez a történelmi nyilatkozat áli: „BiZom népemben s ügyünk igazságábanu. Az emlékérem ára diszes tartóban 22 korona. A háborús időt e gyönyörű produk\'umát a magvar társadalom örömmel és lelkesedéssel fogadta és már eddig is több ezren megvásárolták. A Király érem, a Hadsegély zö Hivatal gyűjtő és propaganda osztályában (Budapest, Képviselőházi épület) readelbető meg. — Mérget ivott, /¿cs Sándorné 57 éves nagykanizsai asszony öngyilkos szándékkal lugkőoidatot ivott. Beszállították a városi közkórházba, ahol megállapított J^ hogy állapota nem veízedeimee. Kihallgatása során elmondta, hogy1 esztendők óta köszvény kínozza s a szenvedések elől skart a halálba menekülni. — A 43—50 évesek bevonulása. Néhány nap múlva befejezést ryer a 43—50 évesek sorozása. A legilletékesebb helyről szármázó információ szerint azonban egyelőre, hacsak rendkívüli események közbe nem jönnek, ezeknek bevonulására jó hosszú ideig nem kerül a sor. Hir szerint ugyanis nincs szándékában a kormánynak addig, amig ezeknek tényleges katonai szolgálatára szükség nincs, ezeket behívni. — A kormány kebelében az a komoly szándék is megvan, hogy ezeknek tényleges katonai szolgálat alól velő felmentése elé kevesebb nehézséget gördít, ha a felmentést gazdasági okok indokolják. A kormány ugyanis tisztábsn van azzal, hogy a fiatalabb korosztályokból sokat hi/**k be s igy nagyon sok gazdaság, műhely ellátása és vezetése lett ezeknek az öregebbeknek a feladata Miután a fiatalokat elvitték, he most az öregebbeket is behívnák tényleges szolgálatra, ezt a jövő évi termés és a gazdaságok eilatáaa sinylené meg. Ezért gazdasági nélkülözhetetlenség elmén nagyobb lesz a 4J—50 evesek közt a felmenthetők száma, mint vok a fiatalabb évjáratúak közt — A Hadsegéiyző Hivatal tájé koztatója. A m. kir. honvédelmi minisztérium Hadsegéiyző Hivatala képes tájékoztatót adott ki feladatairól, az elesett hősös özvegyeit és árváit, valamint a rokkantak alapját gyarcpitó jótékonysági akcióiról, továbbá a Hivatal Jótékonycéiu kiadványairól és propaganda cikke rői. Az ízléses gonddal összeállított tájékoztatót levélbeli kérelemre késztéggel küldi meg minden érdeklődőnek a H&dsegé-lyező Hivatal gyűjtő és propaganda osztálya (Képviselőház.) Weisz Miksa női divatáruháza Nagykanizsán« Ajánlja elsőrangú, a divat terén mérvadó újdonságait az ősti idényre. SB Női koppenyek, Női blousok, Női ruhaszövetek, Menyasszonyi kelengyék, Mosó áruky Chiffonok és vásznak a legjobb kivitelben, mérsékelt szabott árakon. Minták vidékre küldetnek! — Fegyházra vetett hiénák. Dtbrt. cenből táviratozzák: A törvényszék két mp: tárgyalás után Kupfler Jenő gazdag keny£ gyárost a hadsereg részére szállított élvezht. tetlen, dohos kenyérért négy évi börtönre négyezer korona pénzbüntetésre, öt évi Mv«.taS vesztésre és politikai jogainak felfüggesztésére ítélte. A törvényszék a gyárat a súlyos Ítéletre való tekintettel letartóztatta. Szegedről súrgön. zik: A szegedi királyi törvényszék csakae* két hónapig tartó főtárgyalás után tegnap hirdette ki tz Ítéletet abban a bűnügyben, ta-. lyet a szegedi cs. és kir. katonai élelmezés fiókraktár által vásárolt élelmicikkek és szükségleti tárgyak beszerzésére vonatkozó szerződések megkötése és teljesitése körül elkövetett visszaélések miatt tettek f olyamatba. Az Ítéletben megállapítja a királyi törvény, szék, hogy a terheltek a ííókraktárt vezeti élelmezési tisztet, valamint az annak segédkerS katonai őrmestereket nagyobb összegS zel és ajándékokkal megvesztegették s ily módon kieszközölték szt, hogy a katonai igazgatás a milliókra menő szállításoknál a piaci árakat messze meghaladó árakat fizetett, további hogy egyes esetekben silány áruk is átvétettek, a számlázott és kifizetett mennyiségnél kevesebbet szállítottak, ugy, hogy egyesek vagyonokra menő fiktív szá.litásokkal károsították meg a kincstárt, végül vesztegetés utján katonai fuvarleveleket szereztek és ezeket jogtalanul a saját szállításaiknál felhasználták. A királyi törvényszék Loria Henrik szegedi kereskedőt egyévi és ha thónspi börtönre, bolti Lipót Pál szegedi kereskedőt kétévi fegyházra. Beregi Béla szegedi kereskedőt háromévi fegyházra, Bokor János szegedi gőzmalomtulajdonost hatévi fegyházra, Kárász József szegedi gazdálkodót hétévi fegyházra, Bőhm Sándor szegedi kereskedőt nyolcévi fegyházra itelte el Elítélte további vesztegetés miatt Velisz Géz* szegedi kereskedőt nyolchónapi börtönre, Gos-bos Géza szegedi kereskedelmi ügynököt egyévi és hathónapi börtönre és Holzer Ede temesvári kereskedőt egyévi fogházra. Mellék-büntetésképp valamennyi terhelt ellen tetemes pénzbüntetést szabott ki és megállapította valamennyi terhére a hivatalvesztést és a politikai jogok gyaJcerletásck felfüggesztését is. Az (télét ellen az elitéltek valamennyien semmiség i panaszszal^éltek. — A pécsi társulat uj művészei A pécsi Szintáraulat művészgárdájának négy ujonan szerződtetett elsőrendű tagja vac, akik Újvidéken most mutatkoztak be. Az Újvidéki Hírlap a következő sorokban mutatja be ő/ et: A naiva Zsigmond Margit. A mit ez a mái is állandóan tapssal fogadott szioésznő produkál, igaz naiva művészet: meleg szioü, élénk beszédű s temperamentumu, gyerekes, bájos egyénisége bearanyozza a színpadot, melynek akár hol fog működni, mindig egyik büszkesége lesz. / * Csige Böske, régi kedves ismerősiak. néhány évi távollét után visszarepült abba az őt szerető városba, a honnan első számycsat-togásaival a magyar művészet szines berkeibe annyi dicsőséggel röppent C\'ige Bőiké, aki a magyar sziaéfiet egyik disze, sohasem volt perfektebb művésznő, mint ma; elegánsan modern a modorában, felléptében, illésében. Igen értelmes, intelligens színésznő, aki alkotni nemcsak akar, de tud ii. X * Borbéig Sándor jóizü komikus, aki a közönség kegyét máris megnyerte. Beszédével leköti a néző figyelmét s aki a sziaházbin van, akartalanul is nevet s tapsol nekL A társulat határozottan nyert a szerződtetésével * Csanádj Irmát közönségünknek ujSól bemutatni nem kell: nagyon jó s temperamentumos színésznő, aki itléses énektudásávaí m\'.at énekesnő is kiválik. Mindig decens, mindig kiváló : a közösség méltán szereti. — Jubileumot 11 az Uránia mozgó\' gép palota, amennyiben ma és holnap tartja 25-ik előadását. „A szép Kathlyn kalandjai44 cimü r-gényes drámának. Ez a sorozat VI ik, s egyszersmind az ntolsó. — Közben nagyban folynak az előkészületek az Urániában a rRi-picsföldl borbély" cimü remek film bemutatására. — Pénteken „Zsiga formába jönM cimü nagy vígjáték kerül színre. Minik fiiYiliiki! BART A ÉS FÜRST dlTttUnAAxit, hWW SM W — M bukni atSákm •gy HU- mint Ellen- Készülnek drátakadályok. — Ah — Mai Icoide — mill cricoid I — i séw JgH - Két örrnem ** jfaaáaUlaaal néztek nyugat ^nwitv« kcxükkoi fcryvartket: ^niar Upém ^ , lövészárkokba^. Owi szemek nézték as A bajorok, jól tudták eit waa|,em kerülte d gliV oyitv* volt. Az t| csendé* volt, plfH, tg élelmezési m*t lehetett hallani De egyszerre u egyik bijor, ki Zsírok legszélén állt, meglepetne UriÜ. Nyóixörgést hsllott. . A közeli csalitból hallatszott a nyös nely mintegy öt ■Omi volt as i Az ilyaa hörgéshaz már rég boui «ok\' W tz Idegek, százszor éa iMso t véres világban. Osnaa a caalitoa oldalról ■ elleniig a német lövészárok ellen, de at-lerteleaüi, mert a bajorok vitézül «lédeksztek, racJSitek a Iranciákat éa wlórial, kogy tauavoouláskor a nagy slatségbia egyik aa-bsstitjtkst ott I elejtették. — . . . Aa mi de Diaa . ,\'i — lataa Mvébee, hsllstsrott a sóhaj. A bajor szemeivel méregette a távalaé l«L Hét ayolc lépést katlaas tanie ledcaák séUal, kogy ka • sebesültet alkoaaé Nsgyoo dig arra, kogy tízszer la a fűbe harapjon az dhustgss puikagoiyók zápora alatt. No da ■iért Is hozná el, nam kér ■ hass—tilsáért. Eggyel kevesebb. Veszekedjék meg, akol fan, ■ondá cseadeaao. .........éj., .ki ksft. leiével bólintott. Törödtek a franciák a némát sabesUtek kd? Tudva levő dolog, kogy az eUewé| atzszor Is megtatte azt, bogy «abns&itiO fa küdvén a földöa, hátairól a) orozva) a német kitoaákra IStt. Most ez. ki la esafthan fekszik, Mabódjék a többiért is. Bikonyos Usecslj gondolt ezekre a bajor Őrszem.! Oda át agy darabig csend volt De sitin újból kailstizott a atbaatU aókaja: — . . ♦ ,Par pitié .. . irgaloi . . . falla tanra, sssggalva, aaiatka mlidea szótsg közt lir ciörgedezne. A bajor önmagával küzdőit a Wlattirs, — Nem aegitek — moadá Ismét >tu — vigyenek el a Iraaolák. fiai szóm sí Hja Inq bólintott. De kBlönöi I A sóhajtás mintha megeis »«wdett volna éa kossá elunnék.] Habár « Telt és a trsacia a eaalitbaa ftkidt agy, *<>tr seaUaem lábalta, ko«b kot nyiszörög, •**!« agy tetszett a bajornak, miéibe • Sabe-«thtl maga elölt látsá, h iliiiékkklöl mwtdl csend k&VMta MmsMMII Settle ma- meg éa 8 hideg vérrel • ttUllL kik b nem caásxáréft hallatszott hajtant. A bajor |át, izzadság verje Ili hómlokátl Kaifioös! Skázsjt mag azáaat mm láttára kaitak öll-e med többahal, kaxtóft? Igen, dk ölj nein voltak Isgyiaitdaask a halélnami magaahasl are. A* Ilyent segítség nél-kll hagyni soklul r< sszabb, mink agy aabzatt ab mellett elmenni, ez annyit t*ana, mintha agy gjaimah a vizba esae éa Ujlmi nyújtaná kezét, hegy ki am alj I, — Én elmegyek, — egjmend ssomszédj aktot és kmalantam hadaagy árnak. Megladalt tehát a bajor óamuMiall az esetet hadnagyáaak Aztáa bajtár aálrai a csaUthoa mot, bogy eiboazókja sAssImI Tál • talaldstea is hallották a nyösaöc géat, tád tudták, hdU miért jött ai< a imia-zékböl aj két bajor, mert nem Itkzailnk rájnk, mindnyájan éroetékj1 hogy kis IdÖre jnigszin. tok illaiLtgik lennu a részvét hidat vert egy sraaaajl Idöra ez elaoaégea ulvek kösölt A trarcla nem hall awg, CS*k nagyon ki volt majülye éa elgyengülve. Mliön e bsjo| letelte e sebeiflitet a tá bori orvos elölt, páU teher osetlí le aahréröL Azt gondolta, bog)! sokasam lett volns királyának méltói katonlja, sohaaom »Qtbette volna el lagyiiaét nyegoftan az eOaaaégre, kogyh azt a saigéay testvért alt a esalMbtn segítség oclkal elváréiul balyja. Az Ál ni N. pelt után \\\'r \' j QtalaJL U i w tcgipolia b»h Ujir* tea nioo-nali belépésre kerestetik JiMm lehet ROTSCHILD ZSIGMOND««! Nádor-utca 6. * 1SNS Ugye« fehér varrónő C/m o ■ K&poatU eltevéete és törköly gyűjtéar^ alkalmas ételolajoa h o r d ó ki kemény [lábol jutányos ár-:-tt M kaphatók a ::-::! hPATRIA- nagykanizsai Pót kávégy Árnál. azonnal felvétetik, vatalban. tiádóhi 12694 lülMI ELADÓ egy rövid nSt perzsakabit. Bővebbet Klein női kelapüxlitében IMM Allaodó ^ —Lyj liktAitt II | \' vágjon és kocsirakomán yu tűzifa és kőszén kereskedésemet bevonulásom miatt Schmidt Zsigmond fon* hwhi. Magyar-utca 13 l\'Maloa 198. 12698 Tiaztelettal ||EHR OSZKÁR. r" Vízvezeték, lakatos és öasze* mellékhelyiségekkel. S&»- KlatM Csón y i László- utca 8. L em. 12695 Csinosan hÉrozott 2 ssobáf lakást keretek. — Dm a konyhával azonrialra kiadómvata bam. BIS — Ostobaság — beszélt macában, ezek 1 Vsgarr János szemei, U tegnapi agy iám •tstll, mikor mailettem elesett, éa ja gondolat, bajtársa eleslébea Ián a nyöszörgő sebe-•"•ark Is része van s Igy nem méltó a ssiaa-kwt, felvértezte öt a szánalom ellen. Valahogy egysxeree felmerült elölte aa idea kfpe. - A tárta advsr, as édes *?*- Bizoajrosaa most is a káfcha maSelt üt *|H <S szokás szériát varTOgat vefy Ion agat. W egy magsabbatH .kutya mállott J M^t a ló magieguÜ 4s \'sgljÉMg 11 b-** • labaa Akkor édaa anyja Ml eiaadfá —adagat.óa. .Ta li j I la■ kS-^ Mm Sajaálod a ssagéay newredö álla- ----- . Wlr Snttságtm. hogy épen «faUst rezébe "Na. Lák«é«ai topege«, mast kW« «aS m ÍJ*^ *» sm geadoll, bogy a asbastk *»kogy . im eis Mskkt nam balal. * ■ Wk »yJ Olaj- éi pslíoleum taitály okát tölthető állapotban i anaaal vásárol :t ufer ML olajgyára Wien L Kruger»lrasce 3, HÉBMtfn\'s ii Hm ktttfuf\'Hsi vállalatomat kanizsai régi állandó I megreadclAta kívánságán Nagy kanIgaán megnyitottam, moly czélra a Rozgonyl-utrn S. szám alatti Schavel féle muholyt C na kibérelteas. a >i p Thamatiiáia aufciaáaa tarán M Msa karaaatSI ........ M elml>aM mint p|ahwM ta-paailalatalra, itt 1 vawhaaam auluaámba aégé WU r&tméapcaabb Iiéi tall> - , \'lm , éa kárfeáy aaayaaaáaaa atkaawUatia, maftinS Érdeklődőknek tixcnötévea «16-kelö referenciák állantdc rendelkezésükre. Tisztelettel: * - ERDÉLYI JENŐ gófóaa és sIsiliiilsiihsAas gyermekek urak, hölgyek ni\'-iT^ri.MHn» líTfeug\'y Trá.lsLöztplc nöj es gyermek fdlSitök, Coslüm, rjiha, és Bleus ti sínéit ben, vászon árukban és szönyegf kben. (pkaóij beaamhetfik. ¿1S1NGER divstáruházában, Nagykinizsa, pcák-tér. egy tanuló felvétetik. hadicipók éa katonai bőrfelszereléaek, Gyulay táska, orvosi táska, gasnaorhai. örsay. lesiliieiy, kitiiík I t a legjobb ■iitilsl ii kapható 2 Ii i legjobb I Miltényi Sándor és Fin II rlgHimktiHaa, Ma». *Wa> V ra Ah Budapestet LSvéaérhát! As 1AM továbbá betítap- es képes folyóiratokra előfizetéseket köz vett és hircTetésekei (elvesz i i 99 ZALA" izLáunj,. kiadóhivatala Nagykani a lapukon féitU»teU>tt «Imi téni éa hirdetési árakon akir postán kü dve, akir házhoz hord \'a -f miiiden ptlstadlj. vau y \'K\'ááfc bkltoé« nélkül. Vidékrél előfizetési és hi.detési dijak p. bta költség nélkül,\' a „Zala lapjain (száma r «asss|«ss*ss URÁNIA KOMOMTMnrCA 4 m<Mr>**9 Szerdán, ás mfitfrtékóe szil KitMn küHlfai «1 ruz: regényes dráma Vl-ik, utolsó sorozat I j ilS fsivonásban. És még a remek kiaérő I 25 1 mfiaor. ¡55 | Péntekén IcertH bemutatóra; I Zaiga formába jön ! nagy v%játék 4 felvonásban || Előkészületben : Ripacafalvi borbély f Psilander legújabb kreációja ] Ne játsz a tűzzel, sealana mt-m -»«»-m f Zalavármegye nagy falitérképe vászonra húzva ezekkel ellátva 22.— Korona. Kapható: gjel Fülöp Fia kOayvkeietkédésébtin | . Nagykanizsán. Minden kereskedőnek i | I m érdeke, [T] hogy üzleti nyomtatványai ízléses kiállításban, a modern tipográfiai eszközök Igénybevételével készül Jen<pk mert csak így lehetséges, hogy a vásárló közönség figyelme üzletére Irányuljon. Ehnez pedig csak az kell, hogy nyomtatványait a ZALA Nyomdai irodai Nagykanizsa, Sugár-ut 4. NYOMDA = készítse el. = A Za berendezett nyoít.icla, kun yvkölcazel. vonul jzo intézet és UzlefWtönyygyáf Fischel Fülöp Fia NagykanlzsaJ Kazlnczy-utca 3. sz. Legnagyobb; választékú papír bs iroszerraKiar Mindenféle irodai felszere lés,lskOla*z erek, kekj sokszor o- sttó készülékek, Irógépkel lékek, s diszl^vélpapirok, üzleti kttnyvekL zsebkönyvek, disz müvek, imakönyvek, zeneművek stb., stb Könyvkereskedés Nytintiitiáqfráktár : Könyvkötészet ányek és iSnyvek I késaUlnek. a-nyomda a legmodernebbül AJ 1 H Iriohirrloffi^os H ik\'ullii liuluiiiii a legjobb alkalmat Kínálják minden atenffelf i ügylet megkötésére, Aki valaérilt eiadnl, vagy venni akar, Aki lakást keres, vagy kiadó lakása var Aki élelmiszert akar venni, vagy iriatin Aki alkalmazottat keres, Aki állást keres, Aki gazdasági eszközt akar venni, vagy eladni Aki bútorozott szobát keres, vagy beforozott ! szobájt akar bérbeadni, AM osel|fcdet. szakácsnét, házmestert keres, az ¡leghelyesebben cselekszik, ha kis hirdetést közöltet a Zalában. Egy Mrütác ára 20 sz^f t korona. yie*kra«4k»aHliiaaf>pDfm>a<aéa»owfclÉ»a<Ska * I III............ SfSí-el IÉÉI 1 j f L*** %"•»*•< má " > ■ j... ------)UII L UJL éfhiyuL 00Hfea a OMÉMOH: JASYK ANIZSA tfAB W «. (UH nianwjwwmf mupea sséieoei r I ímhíi J- •• w A balkáni esémények. A balkáni válság dolgában kát nagyfontosságú esemény érdemli) meg s kiemelést. Az egyik sz, bogy Bulgária az orosz uMnUtumra tagadó választ adott, mire az orosz követ rögtön megszakította az orosfrpalgár diplomáciai összekötte- ¡¿st s elutszott. Ezzel Bulgária végleg a központi hstslmak sieniációszámban menő esemény Venizelosz görög mi utóbbi napok eseményei azt látszottak bizonyítani, bogy G5i Bt és a király fölött teljessn Venizelosz lett úrrá i ss tört istant-csapatoknak átadta szalomkii kikötőjét, — 4 kamaráb tattá az antant fegyveres segitásét is. Bizonyosnak látszott fegyveres beavatkozása. Azonban a legutóbbi 24 óra esetné 16 \'állt A másik ik bukása- A leg> gországban a nem-amit I akar. Aa pedig ateg szavaz lék után Görögország |y«i szerint — ÍVeni- jelosz még se föltétlen ur. Sőt most már éppen nám ur. A | király bebyzonyitotta neki, hogy a kamarában cssk azért volt többsége,! mert e Semlegesség ¿hajtó képviselők zöme — s ők lettek volna a többség H elmaradtak az Misi ól, vagy ■cm szavaztak. Az elmsrsdásuk azért történt, mart nem akarak magukat Venise* lesz lelkeden terrorjának kitenni. Miütin nyilvánvaló, hogy jljj módon aem síkot náoyoa többség hozta meg a kamara döntését, -a ¡király Erre követkesett be Venizelosz visszalépése,\'" amely] most sai izág tehát semleges marad. Olyan nagy kudarca, se sz amely az egéaz balkáni akcióra is végzetes hatással lesz jelentés kimutstjs, hogy azzal a százötvenezer emberrel szí küldhet Szerbia védelmére, Törökország ás Szófia éppen e Etek után nem nehéz megjósolni, hogy a Balkánon az anl amely a világháború folytatására is alighanem képtelenné la JkiitksfoH ahhoz, végleges Görögor-i»t diplomáciájának, Egyébkánt egy berlini sn, amelyet az antant ymilliéit ¡tud kiállítani, ktra olyan kudarc vár. Venizelosz - lemondása. Venizelosz görög miniszterelnök — aaint a Eala kifüggesztett távirata tag-aap már jelentette — lemondott. A lemondás okáról most Athénből a következőket aürgönyzik : Athén, okt 7. Konstantin király Vtnizeloazazal eremben rámutatott arra, hogy a kamarából nyolcvankilencen távolmaradtak, tizenketten pedig nem azavaztak. Igy a befolyásit többség világot képet nyújt aekl arról, bogy mi aa < razág valódi alkotmányos akarata. Erra következett Venizelosz lemondása. A szófiai tüntetések. Szófia,\' október 7. Az orosz ulti-nátum közzétetele után a lakosság őri-ábi tömegben s magyar konzulátus elé wnult s lelkesen tüntetett >a központi hatalmak mellett. A tüntetők folyton azt kiáltozták: .— Vesszen sz antant I Nis bombázása. Pária, október 7. NiMH felentik, hogy olt október 4-ért ellentéget röpüIS-t*P röpült a várót fáié ét a várót kó-ttpért több bombái dobott. A robbanót-sak hat embe^Uotata van. Görögország sem-v lege%jmarad. Betfinből táviratozzák a Magyar Távirati Irodának j Aa antant száz ötvenezer emb*rt fog Saaskla aa gitaégére killdeni Easal Bulgária áa Törökország agyüt tősen agy millió kitűnő sn fSLsxe ralt eoreget mozgóalt O&rSgee aaág minden valóaxiniiaág aaorint samlaias marad Szerbia megfenyegette j az antantot. Káéénhdgai tikt 7. A Fáriri jelentések szerint s szerb korssány közölte ss antanttal! hogy bdlgir esetén — ha nem lup hathatós segítséget — aláveti ssamt a központi hstshtiaknak, A szerb ultimátum következménye lett sz saUot-caapahJr nlloniki i partra szállása Ujabb tartalék behívása Olaszországban. | imanri. skttfnar 7. Nápolyban öt magavanfu tttrb tiszt mtgérkeséséi f* lentik, akik tovább atomok Rámába. At olatt fbvárotmaa at sji olatt tartalékotok | behívásai arra maggarátiák, hogy olasz csapatoknak Vtdonán ét Darazsán ál Stmbiába való küldését kizzitik *l&. Oroszország és | Bulgária szakítottak. Pétmntfr, okt. 7 A táviüti ügynökség októberi ötödikén keit közlése szerintI a bolgár kormány az orosz latímátuán^ délután kélj órakor nyújtotta át a válását A válaszjegyzek tartalmát [Oroszország nem találta kielégítőnek. Az orosz kömet a diplomáciai viszony megszakítását Radoszlavov mi-niszterelnölcnek bejelentetté.Az orosz érdekek védelmét Hollandia diplomáciai képviselőjére bízták. Az orosz barctér. Berlin, ott. <?. kalit 1 hadssin-tér : Hindenburg tttaomatf tasd-osoportjs: Aa ellenség a Dry SSjatt t& Jé* K/iswo j közt jij ¿01 nagyobb tásiadá||okí|t kesiette A táaadiacjk egy réásét vlaasa-vartok, aáalk réssé tflsO&kbaa ösaseoalott. Aa sllsnség Ko-slaalnal és \'a wésaewaítótól kösvetlenttl délre klalate al. kereket éift alj de elledti4a-dáaial a bslysstst aa <jllfa-aégzak súlyos vessteségel Hallett ismét JsvunkrS fordítottuk. Lipót! bajsír hsroeg tabor-nagi ós Msoksnsen tébornsgy hsdosoportJa: s helysetváltó-satlaa. klnalagea tábornok bsd-oafiportjs: Ossrtoryskt61 nflrn. gatrs hsrook fejlődtek. Miniszterelnökség sajtóosztálya. A magyar jelenté. Oroaa ksdsdstári Nincs változás Olaaa kantár: A vÜgerapada fsnsskon éjfélkor az oiakmk égy erős támadását, gaaetyr helyealnet magkóaaii-tetta as alajilpád, végleg visszavertük Délkeleti hadaaiatór N.nr.a újság. HOfer\\ altábornagy J Közös minisztertanács. Béct, aat 7. Tegnapi délelőtt tíztől délután egyig közös saásésStsrtsaácS vok, amelyet ammin ¡háromkor! foIyUttjdc ás ötkor fejeztek be. ÖSSZEOMLOTT a legújabb francia offenzíva Berlin, október 6. A nagy tfkadi mállás jelenti: NeuvilletŐl északkeletre emelkedő magaslatokon a franciáknak egy kézigránáttdm adását visszavertük. A Champagneban a franciák tegnap megkísérelték, hogy eddig támadó arcvonalakon az offenzívát megújítsák. At ellenség azt hitte, hogy erőt ágyútűzzel, amelyet délután a legnagyobb hevettégig fokozott, állásunkat a tervezett általános támadás céljából képes lesz rohamra magérlelni. Ezen közben pedig at egész arcvonalon rohameta-patait készenlétbe helyezte. Aa attaa-aág kiinduló állásaira aehaaedő ágyutUxttnk alatt a franciáknak caak agyam helyeken sákardlt caapataikat rohasasa eléraheaaá. Akol rohamot Ustáatafc ott matyoa laaitaaségalb sa ellett vlasmvsr tik őket. Igy a aoaaaas Ipy eoeaal-•i milnt mállott több labam «Sf laasátalt rrhaaialV taljaaaa Ismaa omlottak áatáaaadáaalk, Beau-scjour ~ferm*ié é*zokra éa étzakketttn,, valamint VlBe-tar TourbetÓ! északnyugatra h teljesen sikertelenek mtvadlak. At angolok 1915 október elsejéről keltezett Jelentésekben ott áUliják, hogy a légi harcban repülőinkkel etemben fölénybe jutottak. Étről a kOvetkeéő összeállítás adja a legfőbb tájékozást. Szeptember havában a németek hát kgijármávet veutettek. Ugyanezen Idő alatt at angolok nyolcat, a franciák huszonkettőt, tehát összesen harminc légijármavei vesztettek A magyar-osztrák nagykövet utazása Vathington, okt 6. Dumba msgysr osztrák nagykövet, akinek álláss smáatt rendült meg, mert az anaarikai magyar és osztrák alattvalókat \'hkfpriM akarta a municiógyértés abbahagyására, — ma kagyts sl Amsrikát. Tisza Bécsben. Bécs, október 7.. Ttasa István gróf Biniss\'t|reln$k basaata. kssott Stürckh esatrik mini ss. tsrelnőkkel. A III. Nemzeti Hadi-I lagkOzaiatkb kOné-teendő srsdsd aláírási fattétatak maSitt A jegyzések megkönnyítésére Pesti Magyar Kereskedelmi Bank nagyfcaÉizsaij íiókja mini hivatalos aláírási tofr Űr már&ost fogad el bejelentéseket pnagas kölcsönöket nyújt rendkívül előnyös feltételek mellen. bankflMftj POLITIKAI ÉA NAPILAP H*4> Apiaczi forradalom. Fogházba ítélt városi képviselők. A mMni( • moh év wnaktr M-ben léptette életbe bfeagymtabstvl iiiWiJi • pbel élek ■iflB^BéiK F.illkia*n mik mlcioda forradalmi Iga» nini taramtctí as le mlilali u Soafbel Mrl pUCon. A kb-kanbaabk sahogyaem akartak beienyagadsl, hogy aaaatal aa l|T lomtsgsmáh pobilkiiatot, amint nekik tWtók • a astasfg reada> salainak ordtaa aaamorabb a lennel iHlil vfeod kUtanáesee éa aeM adtatta a kérőm bhaa olyaa ■aaiartek, mmíjt a Ugaal|ae»hh klilalff t óriást ke 1, hagy voaja magéval. A éa véroai képviselik «gya.ii egy atkalomi a rcodSrt kötelességteljesítés kőiben a piacon tárna«Ilik meg a többszáz Mari ki lég Jelenlétében egyikük ieararáaaal b gette. Máa alkalommal a magokról kaaett voaárléiiiak .városkái. udtarára be agy nagyobb eaopert éléa a aa raadflrl szolgálatot tel|esitS népfölkdlö részesítették a lagsalyosabb Inzultusban rendörök nem sietnek védelmére, talán ba| U történik. Harmadízben a ki népvezérek a nagykanizsai piacot bojkott helyezték s valósággal terrorizálták zsaUkat. kogy kerüljék a nagykanizsai piai Sót vasvillával fölszerelt emberek a köm] beli falvak népe elöl la abárla a piacra vev utat. A két aifibbi eset miatt aitla bOnfee sljéráa ladait mag a bajtogatók és vaotaík ellen. Sajnos, a harmadik eset aem kar«lt a biróaág elé, mart valahol valamUéiaképpsa átsimították as aeetat A két alsó ügjrben ma itélkeaatt a nagykanizsai királyi tflrvéajsa» Uatató tanácsa A vádlottak a kóvetkesó városi képvbalók éa tanácsosok voltak t AaU Jóaaef, fltaadm Boldizsár, KarMes Jtae«» as MáUl Jóaaal. A tárgyaláson K.aady Imre táblabíró aWAóU- A tanács kaaisi valtak) Mulunbachcr Edvin éa Stmbmdg Lőrinc töt véaysséki birák. A jegyzi könyvel Cóspa Aladár jegyző vrzette. A kösvádat dr. Kladse Endre ügyész képviselte, a vádlottakat Rtmtu Géza Bgjrvód védte. A Uargyaláa magas alwW iáért a azért, hogy aa agám bónágy Molyl» táaát a saai readkiv&ii Idók* mtMaylá aabb saesepoalok uralták, Kaaady bírót, a bftatetó tanács Ugjait Igyéazségat különös aiismarii UleU mag. |A tárgyalás saomora képét ssolgábstta a apec\'jl 11a nagykanizsai kSziüspo toknak. Kit lat, kok a nagykanizsai potentátokká! asambea a renf-örsóg majdnem teljesen tehelatlaa a valtak saembea még akkor sem ssar klvelsloskslelménéll teljes súlyával, szigorával föllépni, maikor iá potetaátok lázadást síitának s rendőrt köietr> kat a városkáza tpMallhea "it-1—1L meg. Bírói mákból állapították ezt meg szerdán. W tárgyalás lefolyásáról as alábbi réisletes ludé-alttaaak Ilim I ha. / Kmmdy Imre elaék isaacrtatte a védbetdt, amaly tdjaa igtialksa Igy. mondja d ladakó! t btnpör megWditáelra isiilgljiV kon rll Sdr déielótti intoba rtitaíf»! Attak réaabea desie tányló mama. g lava tábla, a a kMM A kóbora okote A vádirat. ■ Jma^MJ. I 1 1 _ "WOBÇ lOIJfBI ^X nigyoK Stagdr ágáltak. Im fllklVk. Azonban sa árakat a heti bop megHtat si» adtak., Mafcfk a N__ alialkne tartozó k lak sali isi Mauset, mag aa ■gsdiaU ám Mtatták iai — Miissslisis aap IU4wlkiég|||)àlt| Hlflj m ti l.ataté-jt oly nagv Saaseget követeltek. hogy tlljlSlt kizártnak lőhetett tartani, begy at a jéaifánií hsa UvM máaok Is l g III id a ata, hitadI eaaaly maMjrblgli átitatta a tsjwm a Isii*illTlil ks.áhfc raadgrt aailgli mag la I ah HiÜtital két Aa —dp Hayi Sdvra adták, fa támadó i llárt la ii hl kis atkdkkil Kálmáa aa aaatat kijilaaHlta á vtaéraapaa Saly ^IpiifeiU a a adtaeáde^Hta a/taááaái álWojált, Bllfesifr egy* A rwsbáa\' «ókból hkdwiKeBBllHMI JU s*i Aaak Jójjsef\'iait kér-»Maga ae. aki a piacos dlitkál^\' ■raAmsak Jóassl ós Pb sdar loldb ■MÉPMra nem ¿amW isTta dbfMéab »sedarstget. Illetve a ¿állítat, 4- éa móg egyket ki i piac.a, ugy ott agyon ttiak. Mská megintst jnkj lük. íj t lek aa hállak, mór tftbt > llytn jött-mebtlU Iá aMntaV*. Ekóatiaa s lömMbfil robtwn «it kiabálták, kagy\'t «Agyő i kaM Mai" Ba atabeüj i mstlym liilimaits>kil héammk la slstilkuoáik keresztjll vihnl, ha a rendőr Öábélj a dsár ssorall hsl|iAi lavl Sély Kál-asagyódéaéra raadfclk nem ja||jaask meg. " "í^nsapr* vsgyls\'ZZÍZL ataotérao tartott hetlv« oároo Baka kóarendór a hivatkozott __y klak.almi alád Isi ^«kifogásolta. IgaisM \'iSár H«r »Hs HlNaMa rindan aaoi ■ia ko 22 t ». Prrenc 28 fillér Mi* dást rendir i laiürn ta triea itóeági aaaiimyaaa A aóv ba- lalta, mára éa agy ba aadóraégra tjej után ka-a tej ódótt IdrH »gy káp«| f»tn>iimmai edénipt Iflle elvette hogy azt akkéal • asszony azonban a H pptt, aa ódéay a gynrek laiáifll las lett a lódra Isiyt. — Erre agy eaopmlM «Ua s sLaah éléra állott a kát gyaaádtatt s aseo kivti Káriivki Jóaaal át Matés József ta a readór eU foglallak Ul.> ajáelybpl aa létasott, sok leaaékiek ót mag Is tómadal ta 14 Oki alttal vessél jl sit Aaak Jozset a rendó.I maiiba le iókta, skajd ssalséhae Sagkaóotl. adat alU kést akar stflvsaal. I Ki b MaOtaM% hagy rógtóo ftU* sMa a réuUrt. Es a ■isslmlésah] s fyaaad-Utlihiik s hagy kóeUük Aaak Jóaaal mellbe is Iókta ti ráadó, t, SÓi kaaaaak rdndör aiaa kést I* használni,— Igi gysnasitqlták a rendőrt a további Sari cjjfásábaa, arra akarták k k«gy a kérd ésas raaifilat álljon, —íhogy hivijtsJi eijáráaa tettleges báatalmmáasal fanyagetti József tényleg báoUlsusta is. — adod a aágr gyaansüott a . ság téstale táré ta saaak Uisllita d«rva soádaa aat a bsisllsSséiló kjssaéMil: nTI haaymrtiaa vi fisstlak\' benneteket, nekünk aem slotóbb Jtfask Jósaid raadóriókapUáayra 4a agyaacaak aá mosdották; A ifikaplttoy ép miat vsbmrns|l reedór. vádlód ^M«ltBB]Li. hogy • Farkas aat Id a piacra s egyaa e|ak JB lóaaágt« Baba rantórl l«*as bepttaagi Ma ataaKáal la wmm A sésaabáaa mdsaadm. I iaó Kálmáa readfct mol^álam. k iimstl népfÜkeifi, taaa elt falija 11 Naaaaabar l&4a HseÉbM vazényelvnl a Hasra illsalrtssl a njcgillipitott árait betkrtáaát. ÉsarCvettem, faLgy igy asszonyi s ílesás 10 fillér helyett ladMIMta. PWskartanJ Ml a nevét, db « nlem ataadta meg. A kérdésaava, hogy sjl aUa, aat laWta: I .Hitniijl jlánoa*. Mikor ajlahaataM állítani aj readaaslgM aa egyik siáraiiu asszony 1 lüsskékht akarta hossám vuni á kénytelen voltam fagyvart használni, Ebból I keletkezett d ssvbmhs» IS-iki ssat ajnikor 30- 35 fóhyl ISIdkaJbwl csoport ojrm* ml be a eáreakas adsás>a s a raad6r saaha ajtai ab «a rámtámadt.k Aaab rámkláliatt i 4 Maga as a Sail ? i \' IgaalC vélasieewa fat jawodta: 4 Ha méd Sgysaar hl mm mannt a pjscrs, ¡hát aMMhA hogy; M óra altat n taaa, m& ««|SaSS|ak. Mag-lé iz felniig Aaak Kjtrilovlcs József elad 3 rendbeli, -■ Máté sliaa kát rsadbsd vétség > hogy jog sót Anek gyaMkkor 1 mgány-atkosóan küajaséal atyai, ml icaoltok" Jósscf zsivány, Jóestl latt vádlottak Ä vtilsHÉk A vádbal tan arm Isi atáa kihallgatására kerOlt a aor, akik pafaaa daat tagadtak. Ugy «llllották ba L dolgot. a ^esdiriig a pisai bnaiiksl||»glslssai zaklatta volna m alisa Ura Inal Aat gy a piaci árak A bírósággal Is babf «i aaak a waátaség tataiplill akarták sssaaksdflnML Esette a tssavjomtankra kertül a sár. ¿aáa Fame raaMr átagaita. hagy aotomber |22.én azzal aa atsiüásaal taent kl a lldalaam aasarát i^ikadá lyoaaa. BklsÉss fUl\'lMl» hogy agyIÉ tejáama lány a ma^áUapMotl M Mita tadjaM --- kár a Mik Ml#ilrdiali tótat 4a a Nal S8 MUrt aki Kariovi ca kg ; Eme a Mkap*áay akartam faárai a EkBabia shjk ál kttalyt Ekkor a ^ kár öl. akt of üraami viuak tablet alba 4? Ai. im Kimk Hmm rawUs : Látta, mikor g» p éa a MikllhMl tSssegj s slroshtai u 4 varán Saly aépfóJkaióre*d«rt .megakarta faMeoH,* A katonát a tóm« aUH ba kegatt ráataali fcsnühiU. Búik: Na as latt voks a kllalml gUc, h^i kat Mát rántsák be, haasm hagy aaMtaajssopestalj III llsli I ilk t rSgMa M-klaérjék SS lg^aaafgr% akta! vafe kóetak kér-rUelB, akár mm. I «Jm* Oéaa Wdó tatni taaUa^ hagy parkaealta mm a vtaoeháaa alótt A zs^ak ott gylllaksaiwk. J Bèm : Elég jbaj. Iai m|a| b a igiMi plthatam3 Ojyae awy a iislsrtsialli, hagy eláiiják aá egta gyilstfelS S ktatailg alMs a ilm III tag aam gsiidiihidm * 4H* <oor gaa asksÉ hérask, m áraval agytat a aüáráa véaett áffitaák aáó a Máltai rÄd Űy Kálmta náp! ItT Ért taptosk aa ló- Mimik Oéaa< Ugyan adnd ttafeaNkT] Taaa; Hü sa aem aMg. ba a rmttt t^ak idlli Mtál aa I lliái ll fe 11 és eba nagy M mag alóli migtlmi^M » fitatf i Mag ms vtaM m sUgadia , i Mi mail ? (Du gilí lg.) WaM Ma Jefes ds iliil ó«s Heg, gfe la i im taedaaasaak aaekatasMSa a kétata Ima 0 áradta november IMs a Hm s mj maphiHiiAI mifinhh taaa s ta ♦ védataJ bee szították a klgataillh a pbal lómdb Elmoödj«, hogy aaért feaba augasabb*\' mea tejeik mast máaok b agy adtak. íbfe i Pecase, agy sast« akarták ah aaajlan a vevók bóiél laayaaai. Eaaal a bbaeyita, véget ért. Aa Métal Dr. Ktaasa Endre kkrályi ágyás» tart aa, galldag Émalti» vád bestédé klvrtkm erotán. Bizonyítva látja as ,«ikaagnmi valtai sakkal a vádiattak tarkára rótt naelakméi Tekintettel arra, hogy a megbántott halta ■■■llyik a kas Irdakébaa jártak ai, amlka kBaBaelg ktaasoróaáaát megakadályozták, tekintette) ama,- hagy a vádlottak- városi k via all k. akiknek klttalnkh hllibiiil|tk hatósági latéikad taak at lilalalkaá tartani legszigorúbb bSatetéa httaaktill kéri. kamale Cása védó kiwaitih baeséd kai vódaaeS^daimlre s jobb tgyhóa haagalammal Ipaitadlk s vad llltaprmlfrM gy gttaat . A tón la| aalk aagy tadaMddta i hirdette M Mótatát. amaly Aeada« ta Pia« hót-kól na Ik ell, — It alii nil taMátám tag agy agy raadhai haléiág afeaai arta »IIa lg Ik ia találta hislinak s eaárt yfaata hèmapi ffkàtra h S00 tmrnm ptaiséA Harm, — /Handtar mitfü hotmpi fafutt* 400 âaraaa Vartiattataia, — Harfseiim« ádaapf /hgátarai ta 200 Imtmm páa.1 Intal j— Mmmt ptdlg ti---Hm aaita ft hmm 100 harsam ptaaérlililtim Imám. A Mró egyedüli aaykfeó kórtlméeyeaá a vádlel k Blüm lay, hogy as amagy b izgatott han| latot Ukataáá. Kariovks i III Uli II klióa* aalyoabMó kóiOlmány, hogy teal kókaaác vett réeat s irá óh ah asataàstaay elkóvetéséi s se álul aMMéaflie volt aaask a tmm datagMk, hagy e klskiibsilil bojkott haiyették a nagykanizsai piacol s a i vidékieket magllmidllt —latt, hagy a k« yád ottakal ai aal aal, pór msgfadfeóedie a «ta| a /liliahmlil s ádataM raadlrdlil étgf, a sóraémaódrt áfeafej Aa Mita etlea e királyi ógrésaság l| eebaáaárt, a vádioMak a^éfetataik afean Irai attak M fóttsbfcetáel. «S. ekübrn 7. HÍREK — B^imm** 0rt nem vásárolhat fiagy kanizsa _ gabonát. A múltkoriban megírtuk mán hogy t oagykanizsai üáetckben a lisítkereső töiöriséget csak a legnagyobb üggyd-yjj tudják kiszolgálni, mert a malom gplc korlátolt mennyiségben bocsát bsz-Ml s váras rendelkezésére. Ennek pedig u oka, hogy s város a belügymi-júztertól eddig csak hatvan vaggon (^r. bevásárlására kapott engedélyt, n pedig már el is fogyott.sfK multán tudósításunkban azt mondtuk, hogy a liszthiánynak egyedül az az oka, hogy a belügyminiszter még mindig nem állapította meg, hogy Nsgy-jonizsa mennyi gabonát váaáralhat s így a vásárlási engedélyt se adka ed dig meg. Ezt az információt a város-házáról kaptuk s most megállapítjuk. Hogy az nem felei meg a valóságnak. A belügy miniszter a vásárlási aagedéiyt meg aa adhatta, mert n erre vonatkoaó kérelem anég (51 se lett kossá terjesztve, mi rsl az Zalaegerszegen, a vár-megyeházán elakadt. A vármegye ugyanis első ízben azzal sz indokolás-al nem terjesztette föl s vásárlási kérelmet, hogy Nagykanizsa váras köz gyűlésének erre vonstkozó határozata meg nem emelkedett jógerőre. Majd pedig azt kifogásolts, hogy s kérelem nem aokásszerü formában lett kiállítva. Most pedig — értesülésünk szerint — axert nem mehetnek föl sz iratok, mert bevárják, mig s vármegye területéről náabonnan is beérkeznek s hasonló kérelmek. Íme, még ezekben a\' nehéz napokban, harmincezer ember leg-ezutenoiálisabb kérdésében is s copfra ügyei a szent bürokratizmus. A copfon nemi is esett sérelem. Meg van a jogerő I jSzabá.y szerű a kérvény kül alakja. Fujts van minden pont, vessző, aubályszerü s ki-bekezeies. Az aztán nellékea, hogy egy nagy város liszt nélkül áll s hogy\' s város vaüószinüleg végleg ¿lesett attól, hogy a szükséges gabons mennyiséget beszerezhess mert nyílt dolog, hogy Zalában és Somogypan, a város vásárlási területén; minden termelő visszatartja a ter «ését további spekuláció céljából. No de. a közönség megnyugodhat Most már tudja, hogy miért ninca — és "úért nem lesz - elegendő kennyerünk. kweMaaa fefkdt könyvet k kft ar eaU hóeapokoe tilun levette! libáról, ■aat tovább folytat)» kai, amkÉ egy hetykel Bél magtai%k, Levele1 . fisaáld [harctéri Igazgató Ur KM a vájt kk kaajHakan nt tadMham MA, máará^t, he | lek aiért . Uh réay Igényű kis hány nap óta lesett! a etet sorban liia leket bünké vagyok) és bee cotkodó munkára Bár fcakera dofgitiin (ajttfj köny) gyengkn illünk, oégaaei aáatkaeea\' Hp nincs agyéba szórsjkpzakom, elbesxé gelek derék migyar JegénytonJef, jóravaló lólj»tmm«l II otthont kjarütményewót Bentiek nekik kezeli békeciiátásokról ,|de Ul Istenem l A IBvisiárofchaa Is eseteim a másét . I . Sdv*. Iyesen 9dvSt|i le. Igazflktó Urat íszlnte tiszte lettel [ : 1 jOr. Mmt twrnc. — fldLdah aa dljaknlaam a métákra Hogy mit tetsaek ¡as utbeiszaraaaoragjh, aak bassédas példáján az alábbi megtörtént eset? iail|Jit szerepleje egy tanulatlan, egy< szerű aetésiizUló, ki iBvIU félév aku három. stiiacgyvcaaqrSleeacr [korpáit keretjeit, aég pedig a köJelkeiSL aam la koapiikék, éaak lelkiismeret l^o módon. A kiváló axijjuitu fí/fiu vett íéiév előtt 600 dJa. legy-egy aétifwiaai sulyu diasnUt dafabllkiét 35Q Ikeroeáert. Ahhoz, bogy! a sertések dtrabjét kai mizsásra táplálja, kdlttt ocki dlrabookiat kétszáz korona ára kakoric». A kekoAkát 20 keroaís u«Miá-Us ér helyén 40 ko-opáert vette. Egy 2 méter mázsás bízott éuxió tekét S504r200»u0 koronájába került. Cladta at disznóit a egy diaanóert kipott Ú6űl torosát EbMU vonjak le as 380 koronát; mkrad beázna egy dleaaóa caaáély MD koronái; vagyis agsaaaaayi, mennyibe neki a disznócska került. Volt pedig ennek e „Ukepeaí" etitéskblalóedk 1600 darab disznója, amelyen 348.000 koroeécakét keresett léi év alatti És Itéeiysk közét! panaszolta bogy ka caak egy népig vér\', a\'dtasáhkal -r-a lene egyé Mg —¡24.000 korooával lóbbet kapott vol^a. Magáién meg azt gondolta, hogy kisaea aeai adott A 40 koronát egy ■étaraaáaaa kakaricééat, kaaeaa csak 30 koronát, lekét nem ót azáaót venbe, csak kelült darabja annak ja 600 darab dlasaóesk, amelyekért daraboekéot aiaaiáikatvau koronát kapott, vagyis .kbidiiaMi koronái nyeri egy Uitsmin, ¡600 daruban pedig iidS-acn 396.000 kor.núí. Elég szép] jövedelem fel esztendő alatti ; Megjegyzendő: a 600 disznóból egyetlen egy aem puiztuk ei. Ím, Uyee péasqket keraaaek ma az ieltllgina. a ■ llll Ulf III IIIIMIII Ilin aiiiiiia ¡¡¡¡I Mindenkinek érdeke. hogV az óen éd téÜ $zQk»égbtét " éi-IHll rőfös és \'pivat&pi üzlétében az .Arany kakas\'-hoz NAGYKANIZSA. Erzsébet királyné-tér 21. NíLkowitz típöüzlfct lm ellett aeeiesaa be, még olcsó át mellett sz felsorolt cüikeket kaphatja. J&L Z Női- és gyermekkabátok Z nagy választékban, kosztüm-kelmék, blouz, pon- < gyola és alj kelmék, gyapjú flanellok, parfétok, nagy és kis tefi keodÖk. berliner kendők, selyem kendők. , fejkendők, bársonyok, selymek, kreppdeschinek, ágy i nemQekn kanavásznak. vásznak, schiffonok, damaskok, rumburgjer vjPiznak, asztalnemű, törülköző, zsebkendő. I "■ . Hadbaxn nulók részére pikóing, nadrág, lábszárvédő, szvetter, keztyü, harisnya, hó sapka árengedménnyel. Kész fe hérnem&ek nagyobb vásárlásnál eredeti gyári ár.\'Késk pongyolák, blouzok, aljak, gyermekruhák nagy választékban. — Ggászrúhák 24 óra alatt készülnek zaját műhelyünkben úúúúúúúú I I I 11 I E 1111 I 1111 I 1111111 1111 11 11 Ujyéail kirendelés. A pácai királyi **tlút dr Klaust Endrét, a pécsi tMgyész-beo! ztott királyi ügyészt károm heti "otgileUétilre a cagykanizsai királyi üjyfcz JV« «adelte ki. Kliusz dr. Kka László 3gy< Bt kctytttaskl, akit ideiglenesen a Igyéaaaégkes rendelt kl az igazsig-(■©»¡nUzle . \' — hadapródok. A benvédetmi kklRtei Nagy Ki Isin népfölkcUi kaapród-él liagy Károly, Taal Kilak, Dokisz mné, Hegi ¿Ss József néptölkelS kadapródokat I* !Oik koevádgyalogevedkes néplölkeU •baléaeká^ nevezte ki 1 ~ A vkrtaakadáa dldoeata. SakwiHxrr ^ mmkpaka.l rlri.1M>ád ■sjiaia áUr ,4«tt t saját kevee temperamentBanáoak alapoeaa hiaaiisik s mihi Anyába, puszta Sáléval hasaaott agy ¿^Mt. A esengek aaeakaa átvágták a a ka rSgtSa nem Mal es erved Sivértik. Állapota Igy k ébtveaaé In IWi íl , kOefcáakáaka. arakniatlanj munkától ggrajadfl taaali, szcgéay emberek báréa öom ágakat hizlaló aartéaspeka-léasok, mig a kisfizetésű emberei a zálogkézbe küldik legkedvesebb kázi IBkaertllLl tárgyaikat, bogy ikl kiié adtt vásárolhassanak, mert gyérek doni kérfj— Ilyen derék sertés hizlaló áa aok vaa ! az egéaa arajilghaa, aki minden szdiaai {munka nélkül többet ketjes -ILlÜiiiOli^-^iiC JadiaE kostatój HadargélyajS Hhjai ki faladatától as árvift, valamiét a jótítónyaJjti jótékonyeéfn cikkeiről. As Miül I H rtf >• küldi meg m! lyeeS HWUl (KépviHKkáz.) m térképe okaó U ? 1J0. Kapkató F| lya« Hivatal Ujá honvédelmi mtnlnterUm kép«\' tájékoztatót adott tt kdsBé özvegyeit és alapját gyssapkó továbbá a Hivatal klíjratról éé Srepageada 1 IÜLMI VETEL| EL A D Ó egy rövid női perzsa ka bét Bővebbel Klein nóilkslapüxleté I 1 I lu s betegápolás ban iajár-I taa azonnali belépésre kerestetik. Jelentkezni lehet ROTSGHILD ZSlGMOND-né| Nádor-utca 6. 12703 szoba 2 bútorozott szép ■ konyhával éa osazaa mellékhelyiséggel azonnal kiadá. 17W lliltoilMitauM aaiyaU iii|ni;i Ram aránylag bjcfió árb^n ksphalój. AHal Siaal, a aémt ajaleaen eae-San, IrSaSaa éa rtvaiáakaa SaaNSS asmai vall etepee éta 1— haraaa. Attai smaaa, tatai ak hala dóknak maaéntaaulélsia Sra V— bei eaa AHal Saaaé, aaeasa« néaael. Némaa aMgyw ■eeseaémi ara h- laar. SSaai eaSamaaSi FISCHEL FÜLÖP FIA klayvkafakaaéaÉaae NesrSaalaea Vleékra piaM« kasvs asaae taS-tat aa miérvet urak, hölgyek ás gyuuaekek hadicipők és kstoosi bőrfelszerelések, G/iday táska, orvosi tásáa. gamasrhai, öimij, esikipeiy. iilnii t a legjobb minőségben lopáap 3 Miltényi Sándor éa Pia dpóérahárébaa, Föai, vároei ftirpdlsls, Olaj- js pitrolioi tartályokat tölthető álspotbsa \' ::jazonnal vásárol:: Elfer ML olajgyára Wien L i Kragentzassa 1 Hz Összes budapesti MM tUl továbbá hetilap- és képes folyóiratokra előfizetésekéi kőzvetü és hirdetéseket felvesz tt ZALA" \' t, kiadóhivatala Nagykanii sin, a lapokom ieitUntetett elf I*e-tési ém hirdetési árakon - akár postán küldve, akár házhoz hordta — minden peatodlj. vagy tgj Ab költség aélkW. VIdákra előfizetési és hirdetési dijak pósta költség nélkül, k „Zala" befizetés lapjain (száma 12122) továbbithklók! URANIA ■osoéMVurrcA «i Szerdán és csütörtökön: irwenyes dmms VI -ik, utolsó sorozst 1 ! ]* 5 felvonásban ü 1 1- \' \' 1 I Ea még a remek kisérő i SS müaor. — i jjT i | ■ . \'-- t Pénteken kerül bemutatóm; * Zsiga formAba jön »\' [ nagy viijáték 4 felvonásban ¥ Eiökámületban: Ripacsfalyj bprbéjy i ás fhilsndsi legújabb kreqcziójs j Ne játsz s tűzzel. Zalavármegye tj nagy falitérképe vászonra húzva I letekkel ellátva 22.— Korona. Kapható: Iflschel Fülöpi Fia könyvkereskedésében Nagykanizsán. Flschet Fülöp Fia Na«yluuiksat|lUztezy-iateia 3. sz. Legnagyobb választékú papir te irószerraktár Mindenfélé lé*. Iskolaszer 1 felszerelő kszoro- stl6 készülékeké lrógépkel-létek, a dlszlevélpaplrok, ttzleti könyvek, zsebkönyvek, diszmúvek. Imaköny*-vek, zeneművek stb., stb Könyvkereskedés Nyomtatványraktár:: Könyvkötészet wénne hMNMasu nyomtatványok *s kanyvek = laaslBSÉfcS arana gyorsan keazfllnek. 355 P^J Minden kereskedőnek m érdeke, CE hogy Üzleti nyomtatványai ízléses kiállításban, a modem tipográfiai eszközök Igénybevételével készül ienek, mert csak Így lehetséges, hogy a vásárló közönség flgyelme üzletére Irány ul|on. Ehhez pedig csak, az kell» hogy nyomtatványait a s ZALA NYOMDA = készítse el. = m Nyomdai iroda: Nagykanizsa, Sugár-írt 4, A Zala-nyomda a legmodernebbül berendezett nyomda, könyvkötészet, vonajlozó intézet és Üzleti könyvgyár. A ZALA kishirdetései a legjobb alkalmat kínálják minden adás-vételi ügylet megkötésére. Aki valamit eladni, vagy venni akar, Aki lakást keres, vagy kiadó lakása van Aki élelmiszert akar veipni, vagy eladni, Aki alkalmazottat keres, Aki állást keres, Aki gazdasági eszközt akar venni, vagy eladni, Aki bútorozott szobát keres, vagy bútorozott —obát akar bérbéadnf, Akt cselédét, szakácsnőt házmestert keres, az leghelyesebben cselekszik, ha klsj hirdetést közöltet a Zalában. HrÉM ári 20 szóig 1 korona. fajjalktphlrdatéa<------»j ..„ujunr hu mm i mmmm m-* 4 mm * A Ma Mrd......i mtortg ^ nn,,^ : Tóra i iTAa. Peteise kteés man. LAjot, ^asastéi nsdm. iwá. - > és nmamn *yr.a* »»ím > » gjl, feMfaa. IMS. aktéba* I pétié. m |itTKANIZIA aitsüfs SMTA aer- PQC.IT1KAI NAPILAP A balkáni háború. A Görögország "tal támasztott meglepetésből még máig ss tért magéhot az ^ diplomációja^T*enizalosz bukása és Zsimist kormány elnöki kinevezése de-lilbil lecsspö villámként hatott Az antant sajtója j megállapítja, hogy « kor-jjayváltozás Görögország végleges semlegességét jelenti Konstantin király bol-0Íf« és bátorsága tehát megmentette a görög nemnetet a vérengzések borssá* lótól. Mára kitűnt, hogy ss antant közel sem szállitott eddig Szalonikibe annyi am-Ht partra, mint amennyit dobrs Qtötti hanem jóvsl kevesebbet. Tehát ss antant, amily t képzeletbeli hadosztályokkal dobálózott, csak Bulgáriára akart nyomást gyakori. Látjuk Bulgáriának Szerbiához intézett ultimátumából hogy milyen sikerrel ¡,gy u antant-csapat nem lehet valami tulságps erős. abból a táviratból is Utűaék, Jtiy szt jelenti, hogy az antant-caapatok egyelőre csalt vaauti\' vonalakat fbgnak m A legutóbbi nap legszenzációsabb eseménye, ham csapataink több helyen ttfomultak Szerblába, elfoglalták Belgrád egy részéi a váras más részében tdig elkeseredett utcai harcokra került a sor. Bécsi aenzurált táyirat adja, hírűt, igy a szerb f Óváros északi része ke Tünkben van, á hogy a szerb helyőrség Mkig menő ellenállást fejt ki, de a hivatalos jelentés még nem emlékezik meg |5l Vslósrinü, hogy a mai napon hivstdtossn is bejelentik egész Belgrád bevételét- Az ujjgörö? miniszterelnök. «vonulás Szerbiába. Budapest, október 7. Osstrák-Birsr *s nSaet osspstok teg-up s Drina torkolata *s a lukapu kösött ssSaos ponton Mnrsssrltették kl as átkeláat t5uns—Ssávs vonalon. A sssrb •Uosspatokat visssavetetták. Isler altábornagy. ion a Bukarest, okt 8. Ax Independance toaaunln szerint a Sicrbia elleni ■re döntő kltnenctelB lehet a vllág-iboru soraára. A béke oaaaa kl, ahonnan a háború IdlndaK. ingol vélekedés Görögországról. Berlin, okt 8. LomdoaJ kor-■ányfiörökbaa kixártasak tartják, •ty Görögország aa antant ol-klán harcoljon A Baaalar Aa-•dfei | értesülés* sxarint a páriái lkö| | kövat tüt*k:»ó jegyxáket Tájt»« át a francia koraaáay ■ak f ancia csapatoknak Ssalozü khen való partrasvállása ellen. győzött a felség-jog. Athén, okt. 8. A ¿írög és bolgár köti a legutóbbi napokban le táviratváltás nagyban hozzájárult [jJJ®*« hogy mindkát országban éllek a "•fcofoá gyakorlásával. [Hohenlohe Bukarestben. S\'ófis, old- 8. Wnhamlnhs kar tagaap délelőtt Bukaraatba **»*t, ahol aáliáay napig fog «•ttakodal. ! ^Koiajevic« a Balkánon. okt 8- A pétervári lapok Mkolajevict nagyherceg, a volt fmralisti »"»« október hónapban Nitbe k bt utazni Basel, okt. 7. Konstantin kbftigndl igen fontot tanácskosátok folynak Makin falmnir lemondását a király elfogadta, magához kérette* as őttmt Bohhktd pántok vetéreét ét a tmit kdnéatttrebMdkeé. A tanácskozótok eddigi endniinytkónt biztosra veszik, hogy koalíciót kormányt alakítanak ét miniswterelnok Zaimitt less. Történelmi jelenet a török kamarában. | Bwdapé^t, okt 8. Konstantinápolyból jelentik,, hogy Enver basa, as isteni -tett hadügyminiszter tegnap jelentette be a török kamarában, hogy SZ antant Gsl-lipoli félsziget ellen felmillió embert küldött EbbÖl kétszázötvenezer ember Gsl* lipoli földjében pihen, kétszázötvenezer pedig sebeseltea tárt vissza hazájába. A bejelentés leírhatatlan őrömet keltett á kanyaréban. ; Ak antant nem támacQa egyelőre Bulgáriát. Lagánóí okt 8. Az olaszországi diplomáciai testületben azt >«*—\'*\'[ hogy s szövetségesek egyelőre megelégszenek azzal, hogy a szófiai kormánnyal megszakítják s diplomáciai viszonyt. A szö-vetségeeek jelenleg nincsenek abban s helyzetben, hogy Bulgária ellen támadó-lag lépjenek föL Az aniaat-caspatok sz erősítések é<keiéeéig csupán s szerbr görög vaauti vonalak védelmére szorítkozhatnak. Az antant hencegett?1\' Athén, okt. 8. A lacqtöhbi táviratok sseriat as eddig psrtrsssállitott osspstok ssá-■a sokkal kavfaekk, aint as antant kireajstelta. Máig alndOsssa néhány eser eaber áll görög földön. Az olasz harctér Budapest, ekt 8. A délnyugati harc-vonalon a harci tevékenység tegnap aj szokásos tüzérségi | harcra spwAkoeott i Csak s doberdői fensik ésíaltí részei ellen kíséreltek megj egy olssz mobil tai-jj lic-ezred osztagai íWano millett támadást. Ea a vállalkozás /ebesen mtghiu-SOlt. Csapataink alz: | elmmágit éjjel clő<| őrsi vonalén tul iikték viasza. Hőfer, al-l tábornagy. Az orosz harctér. Maétpaet, nldt 7. A jissssaéhisj határon és Krsa^aaiecaél, Volhiniábaa többi oroaz támadást vertünk vissza. Egyébként s kflatgaliclai b arcvonalon és ss Ikva mentén csend uralkódott Dubíj nótái északra éa n\'Putilovka mentán eS aHenság számos helyen nagy lőszerkészlet igénybe vátsjáysl nagy haderővel támadott, mindenütt nagy vtutmégakkel utasítottuk vittté Néhol j elkeseredetl kézitusára került n sor. Így Olyakánái is, ahol az orossáltkal s linzi hadosztály szállott szembe a megrakott hidegvérrel. Mintegy nyoteezáz > főnyi legénységet és több ! tisztet fogtunk el. -f> -Olykától északke letre, á Süniből Köveibe vezető vasút j miijdkét oldalán az eUenaég egyes helysksn s $tyr ngagak partjára nyomult előre Osztrák-stagysr és német csapatok rilkmtámsdéss itt sikeresen halad tlfn.! Osztrák- magysr zászlósljsk elragadták az áronoktól a Styr mellett fekvő Kullkovicét, amelyet as ellenség szívósan védelmezett Itt hétszáz orozzt fogtunk el. IwMt csapatok elűzték as euentégft s Cartoriskinál lévő állásaiból A Szeara félaő folyásánál lévő osztrák-magyar \' csapstoknál nincs újság. Höftr attjleniMf. Az orosz harctéren is előhaladunk, Berlin, októUr 7Í Hindenburg tábornagy hadcsotfonja j Düiiaburg élatt csapataink öt | kUoaiMataa aaékp-•égben benyamsátak az aUcastjg állásai pa. A Üryyraif látói délre éz ellenséget ismét ¡ hátrább szorltött^k. Egy robamra I! indlult MOSg lovf|s-daad it Osszelőufink. A Boginskoe tó és Smorgon Mdifke kőzptí az oto-szok mpgismétéíték\\vesziesegteljes átfő* réti kísérleteiket, melyek kitétel niim, részben közelharc atdn, meghiúsullak. Tizenegy tisztei ¿íjezerháromszázfőhyi legénységei ettogiunk. Saggaoeaaél <« rigai Offil mellett) parti Qtrgeink súlyosan megrongáltak egy orosz torpedónsszádot Lipót bajot heréeg tábornagy hadCtap^rtja-. IMbb esemény nem történi. Lüuingen tábornok híd csoportja-, A CkrMM melletti harcbk-ban az eBtmébet a haM/gttt ríva-gaha elterülő Mőkbői UvelM. Rigát föladják? Péttrvár, okt. 8. Az orom lapok katonai szakértői \'megállapítják, hogy Riga föladásét tovább hslssitsni lehetetlen, ha a német átkaroló mozdulatok északi irányban tovább terjednek. A franciák ismét kikaptak. Berlin, okt 7. A nsgyföhadiszéllés jelenti s nyugati hadszintérről; Cham-pagneben a frnaeia offenzíva tovább folyt Erős és lassankint a legnagyobb hevességre fokoaádő ágyutfiz után tegnap virradatkor ¡sasét megkezdődtek a támadások Spuajntől nyugatra a franciák hat tömegtámadása ^igen súlyos veszteségeik mellett összeomlott, mi közben két tisztet és tzáznyolcvan főngi legénységet elfogtunk. A Somme Pjr aouain országúttól nyugatra két ujanan érkezett hadosztály részelnek egy helyen st Marié irányában sikerült legelői tevő vonalunknn tul előrenyomulnia. Nyomban megindított ellentámadásunk as el lanságst ismét kivsrts. Tizenkét tisztei, hatzonkilenc altisztet ét ötszázötven főnyi legénységei elfogtunk ét kél géppuskát zsákmányoltunk. Nevezett országúttól keletre sz sl snség tömsgtá-mn^Mr nem tudott essÜtésre méltó á-kert elérni Egy, s Nawann majortól keletre fekvő kis árokrém ellen, amely ben as elleneég a lábát megvetette, támadásunk folyamatban vsa. Csak Tabura mellett és attól északra tudott sz sSsn-ség ide-oda hulláaasó harc után körülbelül nyolcszáz méternyi tért nyerni. A támsdást ellentámadásainkkal magái Ütöttük. As ellenségnek arra irányuló Iti-I séristsi, hogy állásunk st Beau Sejour majortól éasakra éa éaxskkelstra áttörje, msghiusuksk. — Abbl as wűsnség árka inkba behatolhatott, ott megsemmisítet tük, vagy elfogtuk. Aa áSáa agáaa terjed el md bon birtokunkban ran. Hár%m tittilt ét háromszáz főnyf legénységei elfogtunk, ét három géppuskát zsákmányoltunk, A reggeli órékben a Vifle sor Tourbettől délnyugatra levő Briqueterie állásunk éden intézett hevea, de sikertelen támadásokat a nap let ja mán cssk gyengébb előretörések kérették, melyeket visszavertünk, avagy ágya-tüzünkbeo csirájukban dhjkHsá A* rastól éssskra esek jilsntiktilin kázr-gránátharcok voltak. Aa Akae völgy mellett Sspignsnlnél a frasciákaak egy előreugró árolnéasánk slnn intézett erőtlen rajtaütése kadmeet i állott, Ha Mm ama. sál meg a sml lak^kdá SALA! A TEJ. A hatóság wélyfMM Intés-KtdélMl folyamodtt. — A polgármester nyilstkOsátgu — Oon-doskodAs « betegek és gyermekek teJszOkságtetéról.—Egy nobilis nagybirtokos. — A város szerződik a szomszédos uradalmakkal v— Megindító Jelenetek s piacon. t— Az ujnápl Uradalom teje. i-; A belügy miniszter az uzsorások sIkMt« A tejkérdés alkotja ma »áiusstm io a legizgelmesabb beszéd tárgyát. Eddig valamennyire rondboa voltnak ezzel a* I elelmícikkel, amióta azonban at ofyjkj uraidalom magvonta est a várostói, számi ] * talan család maradt táj nélkül. A várd! hatósága ia énd már. bogy a tejkor (lest különösen a gyermekek ás a betegek szempontjából, sürgősen meg keli oldani, mert eteket sújtja\', leginkább a tej-hiányj, De különbem sem azgbsd koruknál, vagty. sgéessági állapotuknál fogva tejre arai. rulókat as üzleti spekuláció meglepetésének kitenni. Amint as alábbi tudóa^-tálunkból is kitűnik, ebben a tekintet-ben legközelebb olyan intézkedések várhatók, amelyek sikerrel kecsegtetnek Dr. Sabjfin Gyula polgármester ugyanis kijelentette, hogy sem őt, sem Krútky István h. főkapitányt nem lehet terrorral as élelmiszer-uzsora eltűrésébe belekény* szenteni. Hiába fenyegetőnk bárki iá azzal, hogy Nagykanizsától a tejet meg> x vonja, a hatóság at eddigi ármegállapítást nem fogja megváltoztatni. Ha pedig ennek ¿következtében nagyobb meny nyiségO tejet vonnának el a kanizsai piacról, a hatóság Osszeiratja a városban az összes betegeket és. gyermekeket s hatósági uton gondoskodik azoknak tejjel való eilátásóróli — a kávéházai, kat, vendéglőket s as árra nem szoruld családokat pedig eitiUJa a tej használ latatól, hogy a betegeknek és gyerme kehnek Jusson. Remélhető azonban, hogy erre nenj kerül sor. Neqt pedig átért, mert a kör! nyékben van bőségesen tej a csak g lelketlen spekuláció , szándékozik azt önző nyeréatktdéti, vágyból, vissza* tartani. — At utóbbi napok siomonj tapasztalatai után jólesőleg, meg nyűg • Utólag hat az a levél, amelyet egy —, nemcsák predtt^bimJfoall hanem lelkével ia\' nemes - derék nagyj birtokos, Ktitz Sándor cs. éa kir. ka msrás intézett ma a rendörséghez. -4 Ez a lelkes. hsisfias. emberiesen éncŐ éa gondolkodó ur megkönyörült a nagykanizsai gyermekvilágon éa a betegség^ ben sinylödókön a önként, nemes ni»« nek sugallatára jutányos áron talaján • lotta a palini tejtermelését a város bí< zönségének. Megörökítésre méltó levele-\' nek erre vonatkozó rési* igy hangzik; A város tejszükségietinek olcsóbb ettá\\ fásához hationdó lennék tejgazdaságom szerény mereteivel hozzájárulni, ha a vd/os. a terjti a heiyszjaén hterenkud 22 fiiléeégt átverné t a saját kocsiján szállítaná el ÓmeitoságA még; azzal a jó Uoasscaal is szolgál, hogy a váras hatósága ipactatiékA* MbsyAWiitfibk». tejtermelővel ia basoaló megállapodásra jutna. CHje* szép, n•mm, s Ugaüwshb sikerrel kscs^tatő caillkirlst ez, hogy »—-r— A NAOYKAMIZSAI BANKfcWSÚLCT / :: :: RÉSgVÉNYtARSASÁq :: :: nJlnt hivatalos aláírási Hély, mér nUmi Bllogkd jegyzéseket a harmadik 6 Vos magyar nemzeit had (kölcsönre, eredeti teltételek mellett. eléggé méltányolni m. ia lehet., Ez a nemes ajánlat i a benne foglalt életrevaló Ötlet egy csapura végét,fogja vetni MBCSik a tejuzsorára vonatkozó kísér-lélcknejc, hanem u tejm\'uériánpk ia. ÍA rendőrség ŐrpmniM ragadta meg at ön ként kínálkozó alkalmat t a palini tej még (zen a héten Nagytonmg várót köf/óklföZtátdra serül. A rendőrség ugyanis kiszámította, hogy ha saját maga dilit be kocsit lovak a tej befevsroeá-aára, a 2i filléres nagybani vételárral itt is oUebet érái, hogy a tej Utasjét hatosáéi iron alól bocsáthatják a közönség rcndelkaaéeére. De nftm baj. ka a fillért síimitansk ig lite-rjenkint a tej pefuvarotáaáért; a közönség őrőmmal fogjs láisú i hatósági árak föissámitásával ia aj hamisítatlan, tíszts, kitűnő palini tejet. | Egyben S rendőrség Mf • héten tárgyalásba bocsátkozik tpbb környékbeli uradalommal is, hogy a föntebbi módon engedjék át tej ter* mékOket Ngfykanisia közönségének. A rendőrség bizonyosra veséi, hogy at uradalmak hazafias es hamánat kötelességnek fogiák tartani a vároe aagitaSél. Aki ma a piacon járt, szivlacsaró jeleneteknek volt j könyekig megindult tanuja, Sápadt, kétségbeesett anyák járták sorba a tejárusokat a at „isten nevében" kértek pénzükért gyermekeik sjtámára tejet. — Ha latent ismernek, csak fél-lilert adjanak a kicsikéimnek, — rimánkodott sírva az egyik. ) Azonbsúfk sem cj, Mm * venni szándékozók nagy rész? nem juthatott tejhez. A kannák üresen álltak, minden csöpp tej elfogyott, A kannák nagjP része különben mar üresen ia érkezett a piacra, bal az óvatosabbak még útközben megvásárolták szükségletükét. Sokan kilométeralore elmennek a falusiak elé. IgfUÍfV nem lehet tőlük rossz néven venni Bizony nemesek szomorú, hanom felháborító dolog is ez, mert nyilvánvaló, hogy a környékbeli tejtermelés bősége-sén törlői hatná s|s egész város szúk-■MlHit \' i \'. A riport teljessége kedvéért meg , kell jegyeznünk, Hogy at njnépi uradalom lejUi psKbse a napokban végleg elmarad ailumimai fogyasztásból. Amint már említettük, jat uradalom néhány cáaltd fchétrtéval1 összes kimesaf^ainak beszüntatte a tejuállltást, még pedig egyik naprőt a másikra, mert Nagykanizsa város > rendőrsége at uraslalom á|elmlann didjgilásl kísérletét nem vok hajlandó boatorábá. As téadalom nem tett kivitek tfa tUessötéves kuncsaftjaival seas, s aem vettó figyelembe, bogy a tejarijpws hirtelen megazüatatéaével azon talál mádM erre Is, bsQ eTldk keéáa Akai *igNtikMftt#Í Müfe I Nk a káafonptstástt «fcmk* j lék mm Isfyisisi A Odatár* teszi 0 MégyMMHIr, ángy m kótonségrt arrm Agyetmeammt é —írtul*» ért Mifé ér ii Hkttelét été ettt kétaé) koejtő halgazt «lé állította Ezen aiUátolt nagy rfisze még máig aeim ta-dott !ejhez jutni- At! uradalom nébáqy nópig át Erzsibét Imi «kastély" ban árusít }ttp tejtermelésének egy részét. T(rm ísüstesen Itt isi egy-kettőre azét-kdpki idiják a tejet • appen azoknak nem jidoti \'tónk legjobban rá lettek volna slbru vaj Ma aztii/a .kastély* udvarán rcsadi \'áaps tábla figyelmeztette a közön-mM. hisgy gondoskodjék tejszükségle-tcjnelf máshol váló bfcskarzáséről^ mert lép« uradalom tejének árusításit itatik. As uradéit» tehát valóban hájlandó Nagykanizsa kedveért atllcidobálu a zsebéből. Pont. —, élelmiszer uzsorásokra, tehát lelftatlen emberekre, akik a mos-időket is vagyonszerzésre ¡fölhasználni, wégre teljes sstgor-le a kortnány. A belügyminiaa-ml szigaju rendeletben kai hibUsy tjörokvée ellen s "HMitoi is Mtow^WWl\'Wnki tkfi uux- viselőit,! igy Zálamepln alupápját is, hogy as élsJmissjarral föíténd viaaaaáláaek ellem elnaaztó példát j srnlg^ltasaanak, A bcJugyminisrlfr k(ilénbei>, erélyeaen kjsliinliJ hogy goodpfkbdnt log ar/ól is, hogy az üzérmtdeg által viswatsrtoU élelmiszerek a kjötfoky liszt átlói elvonhatok Ipa legyenekl A ¡«resairíóa rendeletről, amelyet jóakarattal i ajánlunk a nagy kanizsai lelketlen éljslmiszeruzsorások fínwgléfea, r. kSymUrmpfikrlt Írja a lélbivaU- lo* i Budapesti jradMAo^ Azok a i«i-k^di^kiWiapgáMWi, akik a mos- tazé Időket vsgyasiwnsHs ekar-jak küutaznáiiu. minden teWfmtaúu nálMi., lkUepik, a hatóságilag megaita -pttaft muiiaioiis ámomqkpt% Sándor /űwjs btWgyjoioitttét \\ ertettUl arról, Aoeju <u ilyen visszaiMttk nem találnak megtorlásra, tát bizonyos eiutzesjtea réksésátnek. A mlkitzter vegei akar vétHÍ ennek a Mehetetlen helyednek. E cmál ¡18568/1915 | tzafu aiqtl rende-kW Intézett valamennyi törvényhatóság elsÓ tisztviselőjéhez, \\ A randolet hjtngauiyozxa, hogy pMjléeégpkaak nemcsak koakrát íölja.as»t«a»k aiapiáa 1« ! aljár-efalí» bainaaa i-yamerniuk kall a sbaaailéaek «tdm a bfoyoasozott •aatwkbaa paiél; efalaaató pá dét kéO siolgáltalníok i A közönséget Jel kell világosítani a/tíöi, kogy a maga érdekét It szol gáljá a visszaélések fdtítíenltoéyeL ami egyúttal bazafiaa kltslp—la ja. -Ami nem kélt félni, hogy a vtttzaélé ter fOtderitéée és megtorlása esetleg élkmlssártdái^ijokaz. Egyébiránt kl családokat, amelyeknek betegeik, j MÍMttl a beiügyanizsiaster, kegy a táplálására kell a tej, sziaU » kérasány komoly ^ \' A gazdasági kiegyezés A bssasáa*esk ae aa gyaláaall aMgbaadl. aa lliaáika, hagy a pcdttSuá Hat halMaO a a kóbora aradasóayalaak Mkaaflaáaaaága arim saakhia a tárgyalásokba»« aaaa labaS <M(g| magvódasá.e laagyar lídahaáal aale t«t Malélfl. r*l L*--rlst\'i1f -gr~ sámnlks. pok, hggf. a kormaoy «eket a llsg| nlal éf palásakat halassza al jobb Idlhra. A kliídmby aaoahae haaúr MSasaai, hogy aa a kóiwnláa aosa Jogos, ae* sMsahaa e keraóay ádaapoatja ennde télben kdogéatalaa. ÖiÖmmtl latjuk taoat, kg aa akaaeóh higgadt abb aóaaa Is est. a lódegM vallja BMgáiaak. e agg tekietályes pátdap Mgraesalá órvtékssel kei a koraáaf é határemwteek vódsNám ... Ast Isid kl nagyon kabaaaa aa a lap,\' bogy a katptag aem s IIagy««ás Wegkótfes mellett Jogiatt adást, hanem hagy e hJagyiaeal tárgyalások anyagól kadi Idóbaa elókászltl, — aa pedig ekaalaasthnat tea kfltdeaaágj A tárgyalások aredmáaye a lóa vagy ktngyaaóa >eaa, — áa akkor Aaaalii!-val ágyfittessa vehetjOk lói amtakkUján mm eraaógokkal a ksrmhsdslei alkadoaáaok leaa let, - vagy nem jón Imra a sasamaala ka á láma hóat aj aaaasódás — óa akhar Magymw aaág mlat lággaika aliam \' Mlll i kót a kilóiddal kmeakcdelau vkasafakaf-, De hagy st aa rtavMm suhiljpasilsa sMaMPe, ahhot, okvotleotti laghaQgas a karmlay ráaalill AaSstrlóval való megállapodás megklsórllse I ha esi a hanaaay rlmulaaaiaaá, aam vtaaikstat al 4 kóvatkaimeay« kárt járO aal| ai UlalóasagaL Tábhat ia maad a móbaalorgó rtlaaiSkl cikk. Kilaps* ugyanis aa| as aba|i»»4, kegy a meglada\'ó kfagyaaóal tárgyalások Aasslrlávd sradmsgyre wmmtomk- . Epf l*ij»( hagy s Ugy varas küzdelem után gazdasági harc fog iatejjujdúlnl aa államok kAat a r< ak aólve Igea kívánatos, hogy abhaa a harcban aa Irgyteá teíjeaaa magunkra hagyva, hanem Aaisldávsf, kót kkumyan ástslambak Hómasmssaggal la gaedasagt.ssAvotságbsa titisk meg azt Amily tslpraeáetlen támogatja as a tiszti« látó aüaaaóki hirjsp a karmóer »Uáspoatjlt, éppoly ógyeaaa oszlatja al a más ailsasMI elddsói lótkaagaó\' aggodalmakat ia. Apsktikd élet kprláliwottslaával asaabaa arra siáaA kogg a áermlwg M* áqgév rmsal a lárggslé tokba rigtniUtl.r káag^daMgf ós poliukai tíoypzöket, amelyek aa S faMágóatt is körete-lések aem >gy pártkarmáay, hanem egy Utólrt karcoló aaaaeal kívánságsioak ós akaratának I l dikhiiSi Htsal ÜaaáhhA báty • klsgyma paciamaati elaakaeesáaa esek a hááara h«lém só«, ttláa kg||U sor. VegiU aaoak a am(g>Aaó-dóaaak ad kdajméat, kogy dkergibet a W-Igyaay .lárgg»éssikm Magyarország k4sgaa-da«ágl ridakeiaak \'a* eddigi. 41 apgyskb mtrt\'áktí\'" órvóaywitéaa. Maga as aa okos óa bdyes admaóM haag padig nagyon haasas kásaoyaára aaaA kagy a kligyaajal tárgyalónak lilidlaa aam »várta mag piiüllkp pdsl|sfaha4 a aam a oly sztkaágas agre* árt ásót óa tegr • harafcg a láigiallnuli sMkásiSásIhia aam agy pMsah. haerp»„^s„ »■ IIk\'«" llaát, kepvftal}. Zalavármegye tij aaty fiáMfp vSeaoswe basvt I«(á«at balaJaa u.KsáHMá. KsV* Flxicl rnlöp Fia mQlMiik. ^ tili okfcÄ» 8. II\' BAU HÍREK -A ilwrt U jtt*- jaiaat aag jSaáu.tUaaak aj ahi. saujbr 1 ¿fj\' n Víi^i1TTÍW»M|5MJ hasgsaljroesa a kMpaan» 4B|E2 ■■■fciniufcá 4. L* ^ Ki" »\'!■■ —» ^ , áéatjfcj mi I m «1 ÉfllrtLHrtlfc ^ m« hanyagolhatja d akkor, -x\'Set a nd,,»^» .k ■! ,i ii m*> ¿A.de s*ó.sA háhpm aaoebai ^ koty aiaca magálig «a a ^ kel aa eradadayafchae. Egy ^ Maípeerópa fog, létrejönni. a ma^lm ^■iniérn-L aagy unUb éa egy világ j.tlidr\' pillanatot ragadhat, mag. - 0hktkm Sldaf*«MUk ■ ga — A koraaaay ebbeli -""f— »cgUlalőcil, kotr a gabonaforgalom feaaaka jlrtl ejeniulyoixa, lagbitealehh Ihtézkéqlk < pfcosa rekunraláaa Iránt. Hlr azetiot oktjóber 31 -én fog hatályba lépői aa nnságoa rakiU-aa* a Jelenlegi maximális árasad tts sfcá* ulekjul olcsóbban fafinitlail —1 Addigi as ¡¿ctg gondolkodhatnak a tói vényutdiágoksar jil g.öonajzükséglctük bjztoaitasierói, aiutin pedig a gazdak keoytelenek icazack oloiój arue itaddkexesre \'bocsátani lrfsrlrtetkr.fr amely dketj 4 és cet éétktl tartottak viaaza. - ls|iljlia • Roagaayt nteal iakaia. A hoavéddad aiaiitttriaa. ■ár aegirtjok, atreadeltc, kogy a tartalék-Utsái*kat| lebetöatg ssariet bankokban lyenek el, as iskolarpatatebrt pedig «djjik át eredeti rendeltetésének. Nagykanizsán a\'tartaiéM .1 kockáz i testre a Tataki-aU ej lahtaajs aógöti iptldtak Hatalmat, vilagoa, Mthdd baakokat, taalyekaek berendezése la ta^aaae saeg log a aagy célnak letelni. A berakok Bár dl* kéo<ek s bar «Untaik aoat folyik. A asj «• Sir. tartal ék-kór Kis lagaleő aorbas a Roi-payi-atsai iskola éptislból lalapkt M as ott eiádycitlt lohéssdl osztályt s az*p&lctat mar a iütü pifrLK-n a város raaáalkaélali i bocaatja. Hibebrt tékát as iakotat régi illa-poltbi helyezik — aai aég ebben a hóna;-baa ai|Hrtiilt, — aa aleal lakota «•!"-löttaiik régi ketyére. A güanáiiua, bereake-dtUi-iakoia, polgári, zaido elemi- takola, óvoda ab. kiürítése szintén rövideaea BMglőnáLiiL agy, kogy a tanháaokat mindegyik latiad a aajat keiyiaégébaa folytathatja. - Mind——I apohelálnhb A reád iiiág tegnap ót haraakadőtől négy meter-■ázaa h igyad kobsott at, aaadyd a teraetíSfc-W a — t-Vf áron ióiti váaároltek, aig pedig ipareagedéiy nélkél. Eiek as artatabarek vaia-meoDyien egy vidéki Bgyaökack aa— ágjaákai. A lAágyaök egy keraakadSaak adta votaa tovább a portékát. Parsaa a ISOgyoök saaa ■airlambftl továbbította volna s a kasasaadg m bcesátolta volna köaiogyaaitáSra aagiataiA uoon nélköL , így dképzalketA, milycja áron Nag|ieau|ola aa ár*. Humoros kmiplis/iülts OkMbar eLia történt, tUts« a bniq ■aegérsU. WmI alStt taglalt k 4 at a ÉUnMfs^sagfsim^ A vfb lead demfao*. HMsk egy^asnt Ép Nakftnk b. a* . Bákatab faltak, bagp még ■ ki beMbk A kakV M« ,«Usn la vMm jatott volaa a kaefasal kagyma a fogyaaztak-lx(i. Ezért van élelaiwetdrfgaMg Magyarof-Rágoe. Vaa bőven ■tndaabftl, kanem öt-bM tenn megy kertazitl aalnden, eaig a káiöa lágkcs iat Ezért kell Udöml az élelUiszer-•zaoiáL A ledftfiraég kStönben a aágy taátar ■ázta kagyaát katótági áron rógtia áinba becaálotls a piacon, a .tgécxk ailaa pedig aagiaditbtta az eÜarést. — lakaiaara. Még agy adat kógjr miéit kúny. A readflnég tegnap egy asssomtnl kobxoU két és W métanaásaa babét, aaaeiyct » éti ti, azergalsaas aatanayiág kát k; tipUcoa vásárait Bsne a termelöktöL De ka ai^g j"*ga talaal Azonban se azari, se «táai 11 éldajés tinbílekiiek, akik a byttl ptatos, a orra elöl baricsoijáld össze f M* %Mztisraa asáat cikket. Ex akr oka, bbjyj a fb« irluok szóba se akaraak , állal saskkal, •kk « éieiaicikkikböl kl»efck aeasyiságel lkaicak vuéroiaá. Paaaa» a kólákra és \'kta.kinycbacaebb Igy baáa^sda^ Li issal. H péaaSk. Meg)«gyazkk, hogy a kua - aswanyrfgssfcisess voü ipa- wmméMgta. A kakerteát bocaétjs _ Akik tekét vásáraiai Mn aagyvaakté Svakra jel- laaag, [hogy aaayiárt aitia akadt le fiaálja. Igr^JfMUQ^ a M-asitp Jdeaág voll. Pad nyolc kflót ayoaott De táa aégta caak •adfct igiUPláS.kMSIla ba a*t számítjuk, kogy edht a péazért békében beafaL le lebete« vásfrolk - A B|áii||||| Hivatal téjé beats4*|a. A m. ktr. kmuláilal minbstetioa HadasaMrsa Hivstd*. Up«, ai\'tkoatatót adott U feladataitól, aa akaett Meók özvegyeit éa árváét, jvalaaiol a rUkllaatdc. alapját gyarapító jótékonysági abaMból. tovább. Jt Hivatal JAtákoayeéW kladiényaitól Ss propaganda cikker&l. Az IsUeea gooddal ■saaiilglnSI tájáköttajUt Uválbrtl kárslaaia készséggel küldi acg aisdea érdeklödfinek a Hadaeg*-lyezö Hiratal |yüj» 4a propaganda ossjilya (Képviselőház.! 4- Paraaeaga jjasalakadatt A es. és ktr. tartalékkójbázbaa tndvalevÖieg sok tsás beteg ás sebea< katona teksatk, akikhez ter-aéazateaea lllilitl áinid a saarstA hitvesek, jaggódój asMSk jevelei. Mivel aa ápollak sekieié vaaaak ataelyava, a pataneaaokaag a laralak gyorsabb kezbnjattalaaa naapomljábiSi s kalooéfcat, hogy «SzrtMaa kják a ebatket ........... hogy aaalyák tpMathte, háayaittk aaeletea éa a^tóaaáa eleit vaaaak alhllyaiva. Ma aatáa, snak következtében a kóvetkesfi ciaiéa» levél árkaastt Cseboriságböl az egyik beleg cseb ksteea réatérel Eaaii Koakíak I Nagykanizsa K. u. K. ReJerv-SpItai n tknft előtt mosd meg a tealil I Ztasnes 11. U. vL Abtatlaag. A bnaoros cúMéanak aa a törtáeSte, hogy a darek eeea\'kátosa a paranca alaiae-taHas dstat iaarhodon hasa kSIdsak Igy jelesto oatl azt aj HtJtlpsste^ásl H aatay minden beteg srobábaa as a|t|Sra vaa Mg-geaiUaj a aaobaaaáa aatllé. H A .Hébatsi Albaa* clmfi ajin-dék-atbumra, meljjet a faaU Nípló döfizetói ingyen kapaak. kalön tesakfik {jgyelmeseé oi-vaeótekét. A háborns badslna Isgélaagasl^bb, lagassbs nptiji w a nagy cswaéaycket egy-beluglaiú poapaa Hiiiai, Mty aok saás ady-eyoatas raatfc kápbea a vdaghabora a lad an aiimiiilM Winillislrt ealikUat megötoklti Az a titáai hat, £5y a eaatataekea folyik a aely oraxágok «orrát vaui hivatva IMMÉt,] oly raeSklvSi aaaaéeye a aaoet ééfi maiaátb aak, hogy egy köayv. aaly est a halal^aa klidaael a képek geidtgságtval szinte aaeei-[éttetöea elénk tárja, tSrtwelmi beczü aA és egyetlcé magyar. cs«iad k>a> laapolnáiét saa hUnyozhat, A Peáli Napló a lad\'S aj elefizc-teje I WálMiilM fl sUsdl ichéidek meliett tei|ea«a ttgyéq kakga at a iisftkH, diatkóteeea könyvjet. A Paati NUpió eUfirétési árat ndgjedtvre B kof^ agg Mapara 2$0ke>. A kiadpWvatet (Badapeat. VL,l Vitaw» eaé-azár-nt 55.) kkabsSégn. báíkineU küld ■ untat* ványazáanot. rl Lajoa ksalee Kidkaúau 1/4 alatti. heal«Mptebfe frisi iá aartteana aladea rénét kg^-kint il 1 árnál 40 fdiénet oleaóbbaa bocsájlja a readdkga^éséte.. Egy bsaibtt« aala. A ■hdiaaifi élet io\'gttaaatM ktjüt a aaagaoy b>nk|io éa Ma tsleieda, aaj aztán Uép es igazak nyéröl d mindjárt klta ta dreaaa. Krallal bá^\'álZ^n ioraétiaa jön" Ihllati aca a dripda Saasa esy re^ltaad i MMlci «a aeeral aaagat, aegy aSvéaaatai pllkl | vaa uó, adyil aa Uadsla íjáblJséii1» ddt.mt mén sisiiCnagy napos taaak aS m haraUbaa aatet be, a a sg»« nish ttémiá. a psrs*kpt. ds de aagA .ss wWbva aakSak. ChbsM* ülU-ijjTTtt *# kkd a Iák MMk ssJ pl pad. oty»»ok»t tapMeálaé as i Ha m i bapeSt. a hasedd ae eaak d ifi ki vaa téei bmí adat a fwfstóís baka sir réget! kjaéÜN Odtaát adaa UksI! - iinh_ blsiálA keiktlee bsUtárBak labbs a aaa éppaa. kUlLtai gondolatba, kngn ba agy bsleadaa grikát pont hegyibe oaap, más ba|a neta ktetéhdl csak aeghai. De vlgalazt«-láad mondhftoU, begy ez oly na gyomul és fájdalom ntíJcüj Urténik, hogjy aa Uletö Saara aem vesd a baUlLt. Két aigida állott tahit egymáaaal isear-baa és e M a magyar ét as ijrosfc A aagyart ugyhjvtikj hogy heeaáA as erem meg agy, hogy livésai A honvédet üjy lualaSák, begy peatt eibte, a lftvteat aragTagy, hogy talbértaá éijtvsszj Egyetlen haaMdóTtalaiéMsága a két eaak as vall, Mg néy pontotan lőttek, Ihegjt mieden lövéaük, teUlt, da njua áa lábat,! vagy kart. aa aem ér sansdÉ, a fejet, a aaeUU, a gyomrot, asévél Lsdag olyan testrészt, Jmetyj tői as ember nem sáeial még, ayoaaoréU aaa UU. asert adalBtS aég ss a aaomaia ieieaaág bekövak akitatt retaa, aar aa Utaké kMaayae aabeaOlt asgétllJ skaadttk, békét kádtl es aiaaitgdMk A kát ssagLlat kéaftU hasddé v&lgy U. aspéa pompás hiaapldééd tárta aá. Saáéa la katatt egy aétar^ aagaa. A lakeaság a habara birérs ataaaakái. még ■Ida« a tanaéa| ba-lakaritotta votaa és a aagyasat |ylaó.ti ott virított gaadapiénal SS btaálgalta aagat, hegy iák. As agéas vaebedfts ea«y gl ped| tnf tott. As ül aaaab heiart bap» ithhd meg, a biamádnb s tgdáji (b Ise kézi áaét a hraapMIsvehbkPV ás Savé efcadott-vlg A buapUihid agyfaraaa Uvolaérralaküdt aa ellaataablBl |A seb iá baataé és aaalioana tél BNgtakak gyoauu hos véd aS mha)l kedvet kapuk a tát krumplira és agdae aXtMS térték a lc|0kct, kogjr kogyaa tadatailT iag-atabb agy sankt i valót --rrnr\' A aataeaaen olyan körei vaSik, hogy vasaadalea ailkél aaaiaik^p aaa I ibstatt a aaaneat ~rg*-tibald Éjjel wtalea vasadeiaaas tóét a ptiíbabeeta. aaat könny ejt Jegelhetett volna, hegy a békés kraapliaseoBt clyakon eaipl egy éppen arra bajkéié orbu járőr Ed padig aea >ta rali agy a honvéd, jniat amennyire tzdreil aüllkiamplitl Vénre toll IsfrMta után azt kogy kraaUlnedésre legi * hajnallj alorkojet, mikor as álaaos aldasik és atabj as ikaég Ügyel, ka| |obbaa aiwwtl a nyugalmat, edetaaéi haidvéand áiwaisaaáé társait agy kjtt Wtella-aal pofoazkáio heevjkd alatt. Aadat dbilliidlb. agy U tőrténtt Még addda aa ér kait votaa, hét Levéd agy aatorlappal éa btaláaókkal fag^yaLkaaSa easeébaa alnpftdiea a knia^liiöd>4 leértek, adr erősen bajaalodott fippal kezdtek a kmapllaardéabe, mikor Utjil hogy UUOk alig pár lépésre két lagyjn saesaas emelkedik kl a laaslg Éri ladék kőzál ta agy hdalass zsák krlmplit eipd \' .baea* Wé. A honvédek ráordít bttak a Steviseshra. A eaevaasok a honvédek littira IjWvcJ dobták el a zsákot ás fatal kezdtek. A kklottfk «W-saediék a asáket és eüt dőltek veié vfessafeg, MikeTla marsi U első IjcdtiégSkMl aagakber térték és látták hegy S áiatak b haltea vaéaéh éa iziatéa legyverfajlea£ aeea aakll atáaak aadtak ée L bl|Sksl iprrebae olyaa eaaaaéay játeoédotl le a kát r.jvoail bdaitt, aaalyet agy ad, fedirrfltgnflliől biamdkidu •ágról a.gldaamie, b^dliea aértkak végig-Az oromak atalárték a haMdákst. A beaaláak aagai aalá tették a Saébat ée tfia pasást t s kik ti st se b esek ritkán kapták a zsákot éa petaikhas, eaak aal as a krumplihoz aem hozhatták e1 ade#4* a pecaeayét is a két Caodálalea, begy aa i egyetlen IMs aaa dőadtk aL Nevetel la bdt néha a eaataamaBbga I Htasea as ég is maiakag aéba, midge adk aa eső. Nydry Által >iat, A aéawt ayMvaak aaa saa, Vaeaa ee etwansseaw tahtte naikut wate alapaa aieaiaskaepra ara í. karaim Áltál aaaee, démat-m«a*ar aaaadl-nasaa Ma hala ttoknak ■aaaaaaSMM.taara ara (• korona. Altat Aaaaé, asaajrai -nemet, wsmet-abiia asaeeaemr aa W- aar. taaa»aaaaiketei FISCH EL FÜLÖP FIA Vteékra peetaw uwva miwaaa aatet ne tniarrai teaa. 2 bútorozott szép szoba konyhával ás összes mellékköltséggel azonnal kiadó. utat Egy esetleg két egymásba nyitó bútorozott szoba azonnal bit dó. Cim a kiadóhivatalban. LULII UTEL =»E L A D Ó == egy rövid nöi perzaakabát Bővebbet Klein nöi kalapinlstébsn 12689 ki t ba-tegápoléa ben is jár-j Jas azonnali belépésre kerestetik1 Jelentkezni lehet ROTSCHlLDZSIGMOND-nál Nádor-utca 6. 1Í705 Szerkesztői üzenetek. r. M ai As éldsdsta- amsiáieá Mbté sábao bazakaa kőldnlgi adadaa beo&ktea embernek kőeramtkődnL Semtatfélc tenortól daaeaiadal nem teabad. A bayakahla aem atokadr jír ki, itt óaretiaa klkmMmaaal a közérdeket froIg#\'j£k, baeea aatéaab. akA a ad aalyee Htkbaa la a kgvetakb aagéa-érdek ondók tegiiadt kkty^flí ee —be d> mellének. K. A be|ks»aaagalaa %|ttaa aem adhstank toeáaeek Tagyée aásdeaM a adét erl Ütése marim. K^gt slHliill M. bb, aaabadalad béMtai *• -fij \\\\ W "T kőrdt m. Oéaeaák Igám vaa. B+m m Hl ái laakarják tgaad, * urak, höijgyek át gyermekek rttiqti hadicipók és katonai bUtkLwMi Gyulay táska, orvosi táskái gamwchnt, pysrij, M4ÉÍ Ép Lbél i Mmw I v4|>| füRANIA "Z I ■koCEGONyi.irrCA « sa*m I,: a legjobb minőségbeli kapható l Mii tény i Sándor és fim \\ M clpóárafcásábaa. Nal, vttse< BéffWota. nagyabb Mi|isé|ft hmn aránylag olcsó árban kapható. ; Zsiga formaba ¡ói ¡ ntgyl vígjáték «jegy felvonásban. j j És még a remek Idsérő 1 =5 mteor. = < Szombaton és vasárnap kerül szinre 1 t át I r i su ¡ krtona\' dráma, ktrfll\' Misre, i Előkészületben : RipacslalvTborbély i és Psilander lejjujabb [kreáciiója Na játsz i a tűzzel. PAPÍRSZALVÉTA r too oa* in fsll j hmm dss. le eos. F1SC1IEL FÜLÖP FIA IUGTKANIZSAN. Fischel Fülöp Fia NafykaMua, Kazfnczy-utca 3. «. Legnagyobb választékú papír és irószerraktár Mindenféle Irodai felszere lés, Iskolaszerek, sokszoro-. sltó készülékek, irógépkei lékek, u dlszievélbaplriokg üzleti könyveik, zsébköny-vek, diszműveki imakönyvek, zeneművek stb., stb Könyvkereskedés Ny(HBtalv^riWi|:: Kűnyvkoteszet Ílzl«>*s wauitasu nyomtatványok ás könyvek I =ts ln»nieatSS fcrtina gyorsan kSaxOin«lt.= I kereskedőnek m érdeke, [T] hogy üzleti nyomtatványai ízléses Klállttáaban, a modern tipográfiai eszkösök igénybevételével készül-lenek, mert csak igy lehetséges, hogy a vásárló közönség figyelme üzletére Irányuljon. Ehhez pedig csak az kell, hogy nyomtatványait a ZALA NYOMDA 5 készítse el. = Nyomdai! iroda: Nagykanizsa, Sugár-ut 4, A Zala4nyomda a legmodernebbül berendezett nyomda, könyvkötészet, yonalozp Intézet és Üzleti konyvgyár. A ZALA kishirdetései a legjobb alkalmat kínálják minden adás-vételi Agyiét megkötésére. ===== Aki Valéréit] eladni, vagy venni akar, Aki lakásjf keres, vagy kiadó lakása van. Aki élelmiszert akar venni, vagy eladni Aki alkalmazottat keres. Aki állást keres, • Aki gazdásági eszközt akar venni; vagy eladni, Aki bútorozott szobát kérés, vagy bútorozott stobéf akar bérbeadni, AM oseléidet, szakácsnőt, házmestert keres. az leghelyesebben cselekszik, ha kle hirdetést közöltet a Zalában. Egy hirdetés ára 21 szóig 1 korona. wwjie O M,kw,tt> poiUuMványm kSáOeesOOO* HwiHiiii i MI MrMit i mmm**. HMÜ aot A Ms WiÍgl<giH nehw*e •*Ors flaat« F*». szert**. lOm. ZOtTAÜ. Ua Und* F«CHEl UJOS. Iga,g«é: mq«. Aanl - iLmmi .Tztf. Skis**» 4e Nyomda A-T^ POLITIKAI NAPILAP U orosz harctér. Budapest, okt 8. Az ellenség teg-L u.egtsz kelelgaliciai és volhíniai ígaonttlon támadott Nagy haderőn! (j hatalmas lőszerkészlet Igénybevételéül véghezvitt támadásai eredménytele\' 4 maradtak. A besszardbtat határon iDnyesztertől északra fekvő magasítón a Sztripa mellett az otoszok ^oszlopai akadályaink elérése előtt fslotlak össze. Tarnopottól északnyugta az oroszok két helyen nyomattak k mészátkainkba, de ma reggel óta Ujj/e/ó osztrák magyar és német segítő lopatok újra • kivmék őket Hasonló Lrf irt a Kremenieetől északkeletre Szatanov falu elleni támadás • is. hfalu elkeseredett harcok központja «ff. Hol a mienk volt, hol az oroszok Mokába került, de most újra szilárdan i hatalmunkban van. Hasonlóképp kéz!\' ódban vertünk vissza Otykától észak-fjegatra túlerőben levő orosz haderőt. Ebben a harcban a 89. számú gyalog mű és a tescheni 31. sz. landwehr-Qalogezred tűntek ki különösen. Kolki-ti északra és északkeletre ettentáma ikont újra ért hódított Btfljgtuttuk o ellenség által védeti Uszoro és fxtszia jatvofat. A tegnapi és tegnap-Mi harcokban Volhinia területén ősz ízesen 4000 oroszt fogtunk el. Az eb meg igen súlyos veszteségeket szenvedett. HÖPEfl, altábornagy. Magyarok és osztrákok sikere az oroaz harctéren. .Berlin, okt. 8. Keleti hadszíntér? Hindenburg tábornagy hadcsoportja : A> »oszok támadásait Kos janytól északra éa »Viichniew-tótól délre viaezavertük. — Lipót ba/or herceg tábornagy hadcstf P°rifn l A helyzet változatlan. Linsingen tioomoh hadcsoportja: Newelnél éa foytnál (Pinkstól délnyugatra) orosz ■jUrsöket elődünk. Támadásunk Csrto jaktól éazaknyugatra elfirahaladt. — Bolhmer gróf tábornok hadsertginek ni• «d csapatai több orosz támadást vitt-***rtek. j Elsiilyesztett szállitóhajók. Btrlin,\\ okt. 9. Az utóbbi napokban ***** huvarhajók a Földközi-tengeren tw*biyi ellenséges szállítóhajót sülyei el Az egyik angol hajó ötszáz in-katonaval merült a tenger lenekére. I Iriicmii feircat BerUa, okt. 8 A nagyffihadisz^llás jelenti i A fjanciák október őtődjkén és hatodikán zkertelen áttörési kísérlete, után a tegnapi nap Chimpagnebaá arány Isg nyugodton telt el A Nawarie-msjor tól keletre jlevfl árokréazt, — Ilyet a franciák még megszólva tartották, M-•lőtt ellentámadással mtgfisstiloUák as ellenséftől, I amely ajkalommal \' néhány fogóly éa Idát géppuska jutott kezünkre Ax c|tenségje* ágyútűz estefelé ismét fokozódott Éjjel egyesi helyeken gyalog-gági támadónkra karén a sor. Valamennyi tánlaclásl vislújutasitottuk. Egy sikéres előretörés ajkaiméval, mélyet St. Marié a Pystól délre «jcllenségnjek egyik előretolt, áUása ellen intéztünk, hat tisztet éa kétstáattven főnyi legénységet elfog« tunk Az Argonnaok^óU keletre Maion* cuurt mellett robbantáé»! .több ellenséges aknatámat szétromboltunk Visszavélt olasz támadások. Budapest, okt. a. Az olatzok a vilge-reutni faoaik allén tegnap ilflUia az afáee-orev^smloa sm^jn »knáaaAvet-af to-—Iáit intettek; eztj ¡1 az adagiakhas hasonlóan Láraaea lewik viasza. Kiló-nösen hervneen tombolt a harc egyik* a Mamiié liaajlfil északkeletre lévő tám pontunk UrfiL Itt bártxn olasz zászlóalj szorosan zárkózott tőéaagban ment rohamra ; bajhatolt a saétromboh akadályokon át,Ide a felső-ausztriai \'4. számú gyalogezeréd osztagai szuronnyal verték újra viaszai Az egész támadás azzal végződött, hogy az nlaaéek vmmtmeaaláit-tek állásaikba, amahakbóll fcfiJkiHk A doberdő! rensik északi részén az ellenség újra eredménytolenül támadott. Selz-nél a 87. saáaui gyalogezred osztagai az olaszokat pitizték egy, a ij arcvonalunkon fekvő kőbányától, visszavertek egy ellenséges támadáat éa szétrobbantották az ellenség állását. Hofer, altábornagy. Az antant csapatok a Balkánon/ Miért nem kell Trieszt az olaszoknak? A Reuter ügynökségnek jilisll Udinébfil: Az olagg föhadtatiiás ereded tarvét, amely szariat Triesztet megakarj tik szállni, ■agváhoitsttáfc A megszállásj ugyanis könnyen azt idézhetni volna aiő hogy as éllenseg | a taagwrflf éa szóm szédos magaslátókról > pusztítsa ezt nemes helyet Májd ha Göreöt, a viláj leghatalmasabb tarmészéti crBdjét elfog lalták az olaszok g tovább vonulhatna! a Karszt fensikoK Triászt fis ai les? vágya Ausztriától. Sserbia Oroaxorsz ban bízik Bukarest, okt 8. Ai .Aém legutóbbi vezetócikke szerint 3a inkább oroaz, mint angol-francia i ségben bizakodik Sxero katonai ki fataÜastihus reménységgel váriák as a sagitséget, amely szerintük lagaléhl 350,000 főnyi le»*, As .Adava ai* 4 «ülése szerint a szerbeket nagy ki ábrás láa fogja árai, Oioaiorssáf csupán huan főnyi expedíciós sarafst szerves, de a az is kétaágaa, hogy ennyit is par tehet e as aknákkal éa német búvárt jókkal védelmezett várnai Idkötóben Bulgária. Seófia, okt 0. Nssb Ifaa kaf bolgár csapa toll Átlépték roim már a aaarb kaiért, ama as, ke*} a asisissk átMrBIdlamak a katá rost. A ksdsswy ayagnátss várja aa akcióba lápáa jelét. A király a balyár badaaraf flrseárlrj Jakow táborok, Isrtuslabs tort asrssla ki Athén. okt. 9. D\'Amadé tábor- | nok gsafoniklban partraasSl. j lott. Csapatainak aiaaa aaáa-/ fltaaar ember. Anglia toTábbi •xpadio&ót asarvas. Bayébkant rsrlabam éa Londonban ^aaaal* ■iaatlmnaan fogjak föl n-kor-■anyvaitosaat. anolr as antant aaarlntj a kösponti hatalnak ayflsolasa. Szerbiának el kell tűnnie. I Bécs, oki. fij. Majna-Frankfurtiból JelantlkjJ A bolgár korf ány réasérOl kladoVt ealdk-irát a kö\'vé.tkas őket ^bndja Európa bábebontójának S főit ssiséroi alj kall MsSla, — Sserbia állandó vaasAlya aa enborl aégnel Egy kultaraabef- I Göröoorszáo aaa klvAoliaija. bogjy továblb la fönnaradjon. j j M bonyodmlombMU. Ax elaő MMÁiUMMM^i I Athéni jelentésele aaanat tejna^ju 1 i^JÜ I____f hosszabb tanácskozást folytatott Kon*- m szerb Harctérén. I tantín kbálfvaf. A Zaimim kabinet tagjai I tegnap tették la az esküi a király ka I zéoe. A Venizelosz-pirt kir szerint li-I aofstjs aa aj kormányt, hogy elkerülja 1 a további bonyodalmakat, mert a ka-I mara sssdayaa fólowlalása mozgósítás idején kaotikus állapotokat teremtene. | Venizelosz poétikai elvbarátainak kijelentette, hogy kormányi s lépése óta igazi egyetértés kőzte ás a király közt sohasem volt, — kivéve azt a kérdést, hogy Bulgária kétszínű magatartása rak aa oka a gőráf moagóaitéanak. — Antmet jelentet Berlin oktíker 8. A ! Drisaáa la Ssáváa ás rn Dunán való átkoláa ksdasatfass [Aolrlk Belgrádtól dói nyugatra aégy ttaalst ón kótaaAa kilencvenhat főnyi layánységat alfogtunk áo kót góppuakát zaAk máayelhiak Rohammal lumbtn, harc atáa bárom ágya Jatett ka-attakra. A legfőb hodvenetóaég. . Budapest,i október 8. PitttiISH lisilsilatk t Az oastrálc-pagyar és né- | met csapatok (oktatták as átkelést a Drina alsó folyáaáaálj valamint a 5aé- I vén éa a Dunán. A szerbek ama kitér- J letei, hogy vlplalkniásaiaket magiasai - Macedónia felé. Szófia, október 8. A .Buigeritcher Lloyd" köaláaa szerint már csak érék kérdése, hogy Bulgária aiflraiUi a macedón területek okknpÜáaát. Bize nyoara vasaik, hogy a szerbek alóra\'át-ható iffrnáttását timarssss asagtóHk. illilLi 8. A Ww* ják. minden pOnton ksghliisnksk ^«Wr, a bolgársMrb határon terepnehés altábornagy | eégek nem rátokák a hadműveleteket U Mm m m _li I As entente étttólagoe partraszáUitásában A Dardanellákon. | •«»«»himnsk, még Um tartat angol vagy francia csapatok kdzi stadaa beavatkozásitól. A Gőrögorzzájwaf való megegyezés átsMéss a bolgár éa gö-_ rög batár kőzött tíz kilométer szélességű I semleges zóna van, smWj minden összetűzésnek és határsértésnek elejét veszi. A központi hafafasli Szerbia atlaa való offenzivájának kire itt lekkatsHaa hatást keltett, amely nagyban boasájánd afchaa. bogy most már igen gyors kövessék egymást a döntő i Xoiufcnri&ii&NMy, t AID. J g g/S tSaér haeoáoa Mérem ■ ■<1 blasisdstt tai|iMs|i liréililllm és HiMdBsSII liitofcij ura. tidild Wigil.l ráluroluk a IttUtec, Mm Az egyA torpadé-aanéd liitliaiStm Ms Métt kl Ene lepfcdzelsSb kOiré-leenM srsttatl au-kOsIfaWttlSlaO wsattatt A III. Némzeti Hacfi-kölesönre a/Pesti Magya^j Kereskedelmi Bank nagykaoizsai fiókja mint hivatalos aíiirisi My már most fograd el bejelentéseket ^rr pf már most rogad el bejelentéseket, ^t Hgyzésglr\' megkönnyítésére p bankfiók njaga$ kölcsönöket nyújt reh előnyös feltételek mellett T ■■—4 A katonakórház \'tej nélkül, i Az ujnépi uradalom nem sxAMit taJat a \' sebesülteknek aam. Tegnap azt hittük, hogy pontot tehetőnk az ujoépi uradalom tej-mani pulációja mögé. Sajna* nem ¡gy történt. Ha eddig undorral foglakoztunk ab ügygyei, ma a legmélyaégeaebb keeerfl-aég és fölháborodna hangján kell írnunk róla. Az uradalom napról nsprs szállítja s visszataszító témát, amely fölött isin sünk lázongása dacára sem térhetünk napirendre, —legfontosabb közügyről lévén sző. Eiek Ernő, sasikor s tej áréj-nsk fölemelését semmiféle premiiéMs sem tudta a rendőrségnél kierőszakolni igy fakadt kit ,1 — Hát akkor fütyülök Nsgykssi) zsárs i És csakugyan fütyül Talán tradíció, -bői, talán sértő szándékkal, de fütyül arra a városra, amely közszerepléshez juttatta. Nem elégedett meg azzal, hogy minden bejelentén nélkül mámtalan családot, beteget, gyermeket fosztott ntog s legnálkülösbetetieaebb táplálkozási cikktől, hanem ezen tettét pénteken olyan ujabb cselekedettel tetőzte bei amelyre már nem\' is telákisk kifejezést a szótárunkban. Aa njaépé urndsűona ntllliramna ms a sshs sttlt éa batag katonák t*»a laennéaalsjaé. Eddig circa 130—130 liter t*s( szállított s nsgykanizssi cs. és leír. tar-talékkörbázban ápolt harctéri sebesültek éa betegek részára. Pénteken aulán ár-j telítette a kórház élzlmetéti vallalkotó ját, hogy a szálhiátt teljesen meg ss unt cl\' S hotttas keretre, könyörgésre ctak annyit ígért meg, hogy még két napig, tehát szombaton ét vasárnap ad kfWi Akkor tette ezt meg, smiknr s polgári betegek és s csecsemők táplálásán) sincs tej e városban s amikor a sebaj sültek tejszükségletát még e legminimé ■ lisabb mennyiségben éem képes a napi piac födőzni s amikor aléja tártak, hogy a cs. és kir. tartattk kórbén sabanfilt éa batag katonáinak agy réaaa olyaa állapotban vsa, kogy tejem kivfiU mim táplálékot nsm la vehetnek magok boa. Hát es a cselekedet, amelynek\' rútságát lefestené nincs kilejezáeünk. Elek Ernő átoktól q szerencsét lenektől vonta meg a nélkOloi hetetlen táplálékot, akik a hasavai együtt az ó birtokát \\ is védték, amela birtoknak védelmében eddig nem hulla tott senki mát véri, mint azok a név telen hőtök, akiknek Etek Ernő matt nem szállít tejet. Afölött már napirendre téri tünk volna, hogy Elek Ernő e váras polgári lakosságétól, a város betegeitől és csecsemőitől tagadja meg e tejet, Annak s városnak a lakosságától betegeitől és csecsemőitől, amely város talajából futott neonégibea es Ebenai paogerek családfája as ujnépi Elekek büszke magyae* nemesi koronájába, —. D« hogy a haza védelmezőivel, bősökkel, kórágyon sínylődő betegekkel bánt el igy, est ssd nélkül hagyni nem lőhet különössé lm ismerjék ss ainesaay rmokat, begy mind«* Elek Ernő afölötti fcwsgajáhis tette, kegy a rsndörhnléaág az 4 álilmissm drégttási halilillt megakadályozta. A sJbesüM kstönák tej én eh megvonásához több sssvnnk nincs. A toll maigásll megbénítja ss sset fölött erzett megdöbbenés és eflceeeradée. Csak még annyit kai megjegyeznünk, bogy s milliomos földbirtokoe a kórkézi tej máBtésáaél eddig sem tsr-totts be ja hatósági ármsgállspitést. mert a tej litejjét a ipigállapitott 28 fillérrel szemben 30 liléi ért szállította as ujnépi uradalom Ma somban ennyiért sincs kj a sebesült én beteg hősöknek, A milliomos) földbirtokos, akinek n zsebét még a haboru is niéseirekkel gyarapította, akii vágyont szerzett araiért is, míg a nemzet vérével, vagyonávál, öomeg-tart óz tatásával szolgálta a nagy ügyet, 34 filléren alul asm adhatja azt a tejet, amelyet a környékbeli uradalmak a agybaara, szegény, betsü etes polgáremberek 28 fillérért szó nélkül szálfitanaé cJek Ernő nem akar katonája lenni annak a nagy harcnak asm, amely a front mögött folyik, amely éppen olyan fantos, mint n ¡fronton való harc s amelyben«, nemes önzetlenséggé), hazafias álderalkésisággsl kell mindannyiunknak részt vennünk a végleges siket érdekében. Elek ErnŐ azzal füsti Iji a tejért könyprgö anyákat, bogy menjenek Krátlty főkapitány urhot, ott majd kapnak tejet A városnsk es e dérék. önzetlen, lefess főtisztviselője mély fölindultséggu jelentette In: — Hs annyi tapan ée vagyonom volna, mint Elek Eraőaek, sandannsp kétszáz liter ingyen tejet sdaák a bed- Strém Ottó kórházi álalasisser-stál któ pénteken délelőtt jelentette be Krátky látván h. főkapitánynak, hogy Eiek Ernő megvonta s sebesült ée beteg katonák tejsziikségletének szélütését s csak hosszas kát éa e-könyörgésre vok hajlandó még kél napi ssükségletet lődözni, Az ilih#sssr szálldó előadta, kogy ss ujnépi uradalom ezen tángre több: mint szás súlyosan sebesült ée ba teg katonát foszt meg a tejtől, amelynek élvezését orvosi rendelet) irja elő. Kérte g h. főkapitányt, nagy s szükséges tej mennyiség beszerzéséről hatóé ági uton gondoskodjék, nehjogy a kórágyon seny védők legfőbb táplálékaidéi is elessenek. | Krátky István b. fökspitány kijei ee tette, hqgy saaaaaf étintkerrábe láp s környékbéli tejtermelőkkel személi, bogy é sebesük katonák, betegek és csecse mők táplálására szfltségss tejmennyiségjet sikerülni fog megszerezni. Értesülésünk szerint ss esetet bejelentik belügy-miniszternek és a honvédelmi miniszter- api isi itK . hírek 2 (z u itMMikilcsli. Nem 1 «as uAluég több er&fesxitéare. Aa Mg a lidMbrfk kftoaaáMaára ada-ékAte^e kedveafl. A kábára Ilitek teS- ! áágaaée dieLa fa ka«*\' i i Hll i\'tdS rí ama aa faaéea, á kamkaH a tgea ee-kat karaa AdMai a hmdl Akli i tf aafaaaná fahsAgask liklt a ka» antik > kel « liiskklnem telét MssaMaé. hé- g^J^JA WdUkkaAAn&l»* Ai. h—ti ■■■ |IIVllllHmM- WIV^IilVBmlt \\-riaa RMWI vSanorotaU mát eaak aáárt la, mart ae ém eifé/m néMaMhal paM ásassa Én IndEnk bktidtoél máié kniklimlgll, akA Ima ilradakaaSkak vénlk llUll ■>. a*, saUoa, életBkfdWdejzásaval Is dlklsiaa ett a ¡makk jövőt, amamet, agy a aaoatanl kat, séf a később! | kerék a ima ütiná fognak esafohiggklaaa éhrasnlJ Ha laiállamik ad, hegy nem állsmaél vaa aaó aaibar hadi kőNttöot fegyttMk. turném itvedatmasQ bellii illsÉ, tőké asekhaa lm á Sisak akik, e At ! jNflfamdAta! Éfhtésh fai ráraak LgsábbA. ab Ae aesá aém-mofcrffeJsndAaiy niaT tiientégetnk. r te ftNbdki aaejrt Mama aa AI te má> l ¡hadikőtcsáaoil isi a»laéa»dé»é la«, a jobb lásőhte 1 bábéra sikerében tik győUnkiUÍ kas msktiie e rétá-i vastagodtak] még k&fiphb, amefe a Aeaa i/UáUa : aaradn élni, testé-hWdbju/níj énM Maki nlaJárf ■UkpNÉd déaa A knaaéik hadikéi fabocaájtái aMu vág« IdászSk a Bí-pnkrilgyi Élaimitkarruk afclll éa bi-arajea maa jUadt: ,iá% eaná W UmH S aa Itdt at attkl etéhmitás, emk% i nk vanl" A bolgárok cárja. A láatla kaséli Fii áli Itl hol#ár elv a aaetléja azt a cikket k|el 1007. Mh> k alaké aartagMa Htaihaa ilieaé t, aki — ba moohatjaV aal — nagy „Ű-lakOMr vok, bár I francia Uaaaey aasradt, akt akmHe ^iesdtégéM bssavegsbneaaa telkesé dIV. Márta CtemaJtlaaJ iitaáael baieagaé egy ■at*B{Kékarg gőtklal khdSI; lerágva il|| lA i fia III Isi k|.akM«a|KMkLMtklártá. bil ttdgfr uónérőktal cakjált; azon a aapee tBnt U, amikor tU „elT-ré! aUknlt lé. — Igy I kladleih aa a Uartmjég Httott U réaaei,hagy (okai a őt FardbaeA ■»■\'*■ L«|es FiUSp loá-! ayjáaLl t milita lamdéatl A Kobarf-kastély I edytt snkmjlbaa KaláBa a keneejget, aki a II. ~ aatefhmagyarkamaaaal IgyamsáHII ilnbi. tei^Hc, kegy egyodaa >Bi<aaab»a sea tafa^ oly aatiaaia, aaáat a halgá aár advaaMI ü, M eaak a «aloe. MKatáa álléptm a ¿ ~ kgtsdblt. Saéaanraaéfbaa KéaMtoraaá«bM » gyeab. Baeak aIfebaigaak,aki \'-* urae.k. ifaaáa a^ aréty amely Nletnbe, Blamwak kaaeia tanttvés^alnak asamébaa embaaak letadk. A tekintély at eaak etnkga, da cél la Ifikor kitört balft\' bábéra, l»maBleeralg — Moh — aaa a «Ha BalgérUaah a baritaifhj éa a támogatását, la a bábéra aeoabta dattől legva buria dini vek. mert — a énr voltl A scsloolkM paletáhaa vaa Urea festmásy, amely Ferdinánd eá ad áalaas bevoantáait ábrázolja Sienl^zétUki, | amely bolgár fővárossá tssa. KI «Ken hatnak Ityoa álmai, ha aaa a \' „leleabedat I cár" ettea ? 1013. jeatau ót« azláa kinyíltak a kevésbé világain lété szemek 1« (ng baadre smMtále bitek aaa ayitottak Bolfkl-inak, a bolgár vezetőknek. Mesélik, hoyy T atpoa, rlgee rágaa. méer aa aeréeal advant | aaa a ha Ük sUameral a nMal trónon battta. berfl Sándor utődjít, a Oaa*%ba lak miit «a áaaals haaa» " | a aaa vakkal tagadta t Ab! le vagy Ferdiaiadl . . , Olya | vagyok, adat Eorópa. . . MagaalaaarUk I... Frtuaalsoraság, aaalyat a bolgár ets Icsala, aaoat qjra aáaeadla g a Cabeig katd sarjat. a Ebben a adiakáMhea cikkben haeudk a iraaela aajtí a bolgár elitéi, aki — i Iriaala éral — végkép la határamltaa a kéa-éardb. Steck enpf erd liliomtejszappan. Baigmaiiii gf Tel caen^B-gySaabdi aiiSilidn taaiaa niia .ai. ai Uá&Maaa n íaMrij lliii. ■si jiitii isiin ijW i f Oríjr aakRil, Bili) i It hMaWá E* tiakltl Sateaaatiidi i kátén in IB ián ia jaánir r ibSéaám «Mrt i - \' •44 táa A ah áh augyas aaég bstgár reodMsb. A bééit hirtelen k*dyit<Hte el éalalsjII. Étre a litodikő iaaravaa a aiaSttle ag^aagy aépadt-v4df szalagot la — aoadta Fardlaéad — m, aÉB Lété jFaltp hordatt. Azt akartaa, hagy f Ha SrStmt van, vagy az Itten tegedebnei vara, na felmdkez éák meg a vak katonákról ezrednek g la WHésnsss) aaOéa peae- , k aatv bátela ai \'vek j ragadtatva, Mg vek k dohra s nem flrtena, begy bflaaiabb a ¡mist, a szivéhez aánsa-aiegg porosz \'^Fe-kete its"Ireaájel.iMByenj éiailmasademal Tajea ■ ¡>g.ad és mafhatfciaaa a aai bai-g¡e ii rt. fiadd) V.gyea, vilaad b^aiaág k» ko^aj heaia Saillma. kdtaMa hada a- A [i njhre isiiiia laatattá« oíftBl Ntasaé-■dad[ kseééiá, «ibaaiat a csér mélyé* a Fekete-teegitt ardtk éí réaaa aaa Lémét VBmoat, a Mercar vaaagadk aaa. galHd lia árt a. bajn a bíbora laataeaii I* — taHmsWil aa őrlési taaérbiáayra, k I) adai laaárt llmliásd as Isltimll- «-*»»* Vilmos, sU a í ii iiliilnlnT asaklsaa lé tam lafdaiaii kapacítis, — hazafi«« kliailud «*| laka Ma Saate %aw*ti*mér laeMnmMl dUtáSát Eaak a tantárgyak jobb kinilmi ta bargfeel\'ak vebm. — A n He alt ég ti Sgyiclait, kegy s aÖa. iagysatt 4V*s ma\' daamnanm Lgj^^^^ — WfWgW »Oaa^WJ^®* dhaéa e W aapSél em hagy Teeb MKaa M MfeaA«r raiiéte Idkd <0 baraaét aéstt til WllllA Méaab 44a nvojtaol anW, ÜM K-saab m~W m, Mimi UtoM ) I fekJbtstlbaL U niM bbt hitet ha« HniHtibfc ligillbb 50000 kariad ittiliU iits mM darabok-Ma v*ió llgi islslte i lilik fl «k |dril*U> »eleket ayejl, melvek k lllétlHlhli i HaMl 10 év akti tgymlB IMHHlililkii hsUallt vtesw, da Usa ktfb ÍMfll te itymó éttkW béredbe« wmImUÉ\' A kéletfa laari-tathe mmém a kötvtayek téajtea** kamtt-IjSvedehaé H» aateÉMa Magyar MdbMteté. retek anabaes étsaétéab«UUMmIM mennyibe^ a UUMk lebooyoU á*áv»l |M I • mlodaaeemS kladé*. hHjttikd «a Uáestáii I illetékei «W lUMakaitaM I P«#t In mm* esti a kMm Jn lékol 11 ts/megtérnl, «milyet a Hit Isin ittflat kaiyok I rimcdélyekeek. A |em«t( kóiréeyek talajóo I aoaaikaak a tdhdMI iWMMWNk «rínyt- I bao fognék kl*4*tnl U* m latéjet által »ddlgíl , te Aimaaáaese ttaxettétnék, A UIM« nagyké- I géaak atgObpIltoláll m letétet figyelemmel I 1 len etrs, horyl a T költaöndkj MMwUd I I iiaip 4 földbirtok M ]8v6daUi«aek mkg-j | takarításéból MahM ét Igy) mUldoaképetj I! a lüldbMok tökaértékéaak IgMyUevétels aél-í I j kBl roatabdte o] töíegVajtéMe I* ¡ óbajt alkat-m*t Rolfálutol A MIA atéá joga* a varai f koxér, bogy a Mafjter f dldkiteletéiatr k ortsé- I gea ¿31 tttlgéail frthilb nal«* aok oly Jegyi- I ■tat fog a hadi illpa mageyand, amelyek I hélóebea eWtrídéáelh éa hrtbatóse* alé I leda aa«llM * k*rm*dlk KUt hlMflnnek alkatét. -Egy »irt» ember Nagyka.l | aaáu. Érdek«] emite» dtttlk mert NagyUnl l ■éa. Ben AfóBy Beji goedol*tolv**d érdeke* eariMr, akt llolóaós miu tllilneéha I képssséaéMjí l^haaM lAiil Irjtl Mg. I Igen Mfcbse dMMÉafci produkál Boa Aroíy I I Bey a gT*ph*l*atol téreo Bárkinek Jillinll I I adata meglepd hatiroaotttágg *l <Mi> Mt I I béséML A pimbologp »Üres Ceblttngbet-I Unt mi iIimMI ImuUL A UM valé ofváííé I I aak te Mim m Ma. I Eeeak teljesen ládd I I méayo* alapi* vea ta Mr nagy tudósuk\' te I I fogUlkojak Ma. Et ** \'érdeke* Me\' i I lím.....Illtlhiis lakit a déteáSM 9— Ulg. I I déMéa 3—Hl hlisi|ggil ág bMaéMég rea-1 I áribmtobi. — A .Nikara* Afcamf elmt «lia- I I dék-albanr*, melyet a Petii Napló aUMiurfóI I I Ingyen kapnak, kQlön Ina* |gy*h****é M> I wiMilit A kikmsi bodalom U^magulóM», I I (egnebb mukké]* m k aagy éstményeket erty- I I baioglaló pwpé* dtajmB, mely aak M* mily- I I oyomM raqaek képben a világháború minden I I aoimtUI maradiadé emlékként megöi öUtl I A* a tMai kart, inely a «Mi*tar«kaa folyik * I mely oruáyák *Ml| van bjvitva ilddnMnl, I oly réMklvlÜ eida^dye a moit éW aaaaadU-I aak, begy egy kouyyl mely M a bitalma* I Madaii*al a képek glmdagaágéM «riela m>m I MMatgea eUnk lét »a, UrtMat beaat mg éa I ayyatien mamar aaalMl MMMmIbMI *ew I kl»i) i<krt A PMIiNaalft -\' rVi~ 1 elW|*e* I t6|e a klidifiliitiliil meftndbkU leltétélék I mellett tel}e*|en lágyáé WpJ* ét a rkedltWOll, i I álaiklMaae kéaflat. A Pe»U Nafté *m*et«i¡ I éra i Begyedevrél V lar» agy btónipr* 2 80 let. I A UltflteiM (Badopeit, VLÍ Vllnto* tné-1 1 nir-ét 55.) Uvinaigrá UrkMk Mid metal- \' I vioyutmot. 4- A áaoMlaai WimU laM a* a I RaM Mm Uaá <é »aehaH aeraét I a* Uréata ■a«e<H> jpabta a Hitte a. fémek IhaMM dráUbaa\' ^Éxombaton éa vaameu» I mut*i]k bei IremtVí adtaer ledbia A W I uerephket Uorr* Waiater aa a ttodét éa M-BhaaévéMé éa Eraa Maraaa atmal I tr«f(Mr UéMfc, A mtlaM léMy •-fTtr\'- éa I a HMl hlr«dó UMft-kttle MMttlllll tt IVéate harcok. I A froit agyH kaagotabb hmb. Tteaeeégy kap éta Meietfiilljc A lltaléi atp-aap éUa lat taitaakk, Még i t| Íróidnak arleylag eaéedaa léaaala te *l rjéhitbatUa. A aMMaaáékal, jtedMketiM, (aUtünkat éa BtuekStS oUlo-lat íerMM fle]iiMÉanit ratokbaa l>Mkk. \'Bombákat doidtk pilyattdtwwr« éa HlíiiUira ét «mbarehet ijüUak la, a Ukaab UdÜut, fonté* poatojkiit kaUaaa aMwntltáol. Ámde atea* eredMéA f MlrkélJk ayltv» teMék ja aaatetketl Hlak MélUagóiaak. SéaM kétaégl. .. Mgh MMMl | Mai keadik ? Aa íaidd la^ertM aa ; Af f anhaoklf uia e nagyMkln aAet a tra»-taak. kétaalekvá voM. Wo0 lagalSbk kél | Héthy! hia>»Ma<M paébélhLatek. N|4an «Ypjra— La Ba> iéa—Ueel>J »n iln, k ilklm i Ratma—Aiiai >m k U|éa, E kél eeag^M» Ha«aaU mfadkUékal diai itáKu k A Bnkt Bbaraba«*. £¡*e j) creta-Ira* «HáeblfB rafénya, a \'$a«M S»ataba»t aé-kéey é\'WAjMelgtl atfra lorjdiUtbtn te mag-jíteatJ A Meyv pétaMaa tlkWto —- rövid IAB alatt 10000,plldéM bm« — ét a Mi ke-fMal arre JadbiMlk a kladM hogy a teljea atéveg wellett eteaé kltétékia Mgye kaoé-iKbtWvé aiaegMartl itaéatl. tm eM ilidta éta a kateen «M, ta 562í otdaM ktedi* érét • NéMuaW ílaj ilili IIillilrt ttlaa« b- éüiUekaa a barMttM tUaeMtU aq A Uh Nal twdbéMm mig|M«t kSnyv a Pli inil IMi hnailkaiiliittnt* wed«IM< Mr- «TVAló MINÖSÉ0U L TKKMtlC HAZAI Ml október 9 mbályewMa HMébaa i Badtpéití 11 Md|l> k dolgok iliMaa itiw etUa, A MMk tegM le «ave ra á alt A I idbteiaA ■Éq«M «a téjd teammtl maaaak. A mu otea maya «lá ata ta Baekaaáfcaaaa aa aIStta baladé kttáb HbMaa | | J aak agy MM- SéMI ta MdMI Mé laémiá Itaaafc ¡ eagolak. AayweMt aaMerate, itft II Odolt, a KIÉiéit —. Ae éttake-lat mtedkét Ólaméra a érre a ! *ttlr> te ak aaab*l| tatai! Utta «ghaigaaaA AautiUr» ta MagyaMaaégra atteM ta|v«r amely ^ nefUoilt mladan arra béeyelé ^ hagy a kéaatelok egyik állam tértleié ,g , aWkke való iteiillla u>|én m trma-kctá*a alél éhroahatók lefeyeeek. j* ott, M M a vteMwyok Mkilgmil a korméay belyl MéakMtaakM lojri* , te|«k tovatarlitatlitaik atJM - Méréati bléHttAa NasybaaiaaAa. amikor m élatedaaar-eaaere letjobban daagaadag wleit jéraak legeiéi m Irtgyoaok óuat/w*w<ded*en, — jói M Mbaaak, bogy mlmlilmpte vatvjtékaa, MM maokéjéoek Artékaa gjÜMIaaliil .lilkiajr\'g * támogat)* Sem PaMM ta a^ abdkdtea omégo* aevé mQviajieH, laatmé-vjelkbBI t Jóléti íródénak a BíJgeMder káa M bvé ontélyáa kiéttlléat r aadeaa* k e a* ibdott képtk véMéréaek étvaa mAMébét •• a Mgyl **!■■! iótékonyaég aé^éra Mjblék lét. Ofy*a a— Melekedct aa, mtl)M koaoré M • közóotég réaeéréi aaaaaai taabe aem fog dwrtdai. A UélUtott képek a kjtt a>«vém lagjave alkotésaiból valók. - A p—tt magyar kateabadalil kaak aagybaMaaaé ftobja máé atee tatelte. miamiét a aéte jtgytaM Il ik Htdiktl-ctóa-kötvények (érek lllllllll- loiyié kó V-l«l laélHltg, a voaatkoeé iMima»té)tá atlaaé-M a uokátoa kivaéaM érék alatt itvabalAk. — Mii|*lim • badaagééyeb tbi-imaléaéért. Aa atérkatatM éteémteeer-aaora, aaely »aprói aapra lékavaadattabbaa garéa éékodlk, legjobban rajqa mdyekaél a etalédlO ImIIwhA, A marii ah lalaaégri éa agrela évae IMB gyer-■akti leiaakiot állag aM 70 Uér. — nyolc tna Arii gyamakal padig 3) Iliiét tiUaal-Mgélyt kapnak akkor, »mikor a bkt, mb id-III* 7 korona leié jár a tejel, t#Ut és lagmékaégeaebb llilmtesat pad% drága na sasa lakét kepei, mivel ildul aWoeK iltmaimlja a ttgjktalaetl piacról és HiIbIiit-tuota. A kaótiavneellak honélMtosóI addig lét-kési maakájakkal sssreaMk Mg a mladsa-••pl Msil lalrijakaé. A maeei is mé* egyéb aaaka aseehen m tm végévél msgilal * künöbün vaa a tél, amely a kUdásokat a* lehassa. Érré vsló tekintettel D*trv*ict Mltea v. etw. képviarid, a Jóléli kedé kamáa bté vaaatóje Idllerjentést leéteeá a póniOgy-l|Mg»ló»ágbo», amelyben kéri, Mtgy a hadba\' raaaltak eaalédU«Jateak SegélySliiegét lakkér-Mtaadóaég elmén haladéktalanul Lmefy* HL ~ Kéteég M férhet koasé, bogy á pémBgytgán pUiif teljesíteni lógja a khllLal, mart ^ Mméayaak Is as m lal*a*ló|a. Hogy a hedbe vaaakak baasébeteaéb a mékaégkae M i tg élj mai - El|egyaóe. Etniplnaer Pál eljegyjaste ■ Nagy Martakét, Nagy Antal leébyát Nagyha-abtán. (Minden kWön értesítés bclyett.) latlae, hugidéit kilipémst, ke(gy A és mérgaa verejték Caéá s MMIm e kslstteL laé* Némstwm r agyéért njry kadai Hl, ayJgSisa te. A gréfaJléli e*«ssi«m banuk a kafcbe, as Ibklkba, m óataa M utakra. ÓréakéM a*er,ie eess )ött. As étben lütltilj ki aaaL Irikólallal, mérgaa géaak labagévaL f|lff Jöttek. tuUuUyal MmpM|>gM! alóte üekaieteé ayaM KSoa ó4 ing s kóbora. Vér, IfSstl kék sivalars. Es vaa méal. A aiéraftia aa ambsrak Lreis és a Mesase doigoinak m orvosok akadt A ■ UMk »mriytk végMhlsask e bsalsináss. Aa eM {óléled Egy sblshbaa baMay. II ábtéeat| egy béa, sMy stg%msg) egy kés« amaly a nttrre tapad. Nyitott a|kak Egy pmmsh kléltjaji .Ua Aagtete I" Itgalott baseMgetéesb. Ot par* e basteen d újra a magstokotl tett Elegén* Maiak ós séléMb. As «tea mér meg- 0 ¿líértelekről, akik M élt betét len világéból befcksalsk tóL négy, Jé sstlidbél való laéayka halad. ¡Cseveg smlgtlaik, valami médlfllfttt mulattatja őket. Nem Itmmééá meg jm sgysgeaihaNksA akik iltipiihilllh ókét, sWIS fftiUlegsaaé esk. A kliHMb tele veeaak. Nem, ssabl nem geedel Ms e kékassaérbe és aa agyag sárga iM wsIss» a kik ma as Udtat baléi ujjat kéaél maaaktdtak mag. Na¿oo mb embert láttak mér agyaamea as atea. CM agy msaeay, aki aémét és kértét árai, mondj* : «így még Jobb. I sgélébb siigamliMih I" Nem h*a*A, da aA Tls érén taketa bala« a véres. Meglel httsb m ágyuk. Aa ataaaerekta pakriokai ragasslsaaki T ss alul aaaMabat a hadUróság baléba ítélte. KlvtgstsSb m* raggal teaa a citadellában. Igy eaóodas utcában lurSáqykaagii aé kiáltó» Arttemléttea bestéd, éeabló ayévogé* tódul U a sóiét hésbél és asak Jó fajó malva értem Mg, a m|t ■abadriteaal lm teli: P*al, MadateMI Egy Órltt kiállót. Nébéey hémal odébb egy bobban mla- daaléte tárgyat árwllaaab t grtoaUrUáokokbú). golyókból HisSMik. Egé*s olyan, mint agy ébmaréa* kirakata. KBsépBtt agy femOlat, gréaátnllánkból való. t rejles ttélS teélka reszten a Magvéhó rét bél öntött Mte t«*ag. Baraherdt Eslsmsm kóbuéiaiyeiM Be, t dBbérgése. ¡MI egyek dmragaab aak. Détégaséj, Ma éütl, hogy a kel bala, ddtÓgaab aaa eféss nap j és I la. Kurta, bmjges kakkan**, mtribs palackból Ü|>g» iBplla* ki, a katoaak lik a IcJOkai. |A sbrapoeHak robbannak és ¡mérge* aéU falbósádjék sak bciólok A kora reggptaa IMriljs Idlöt-tem bwgxík * palkiaétak, agy glslsgjm déköag. A Mbéb ateA agy aajol IjétfedM baaratot* Mféaaaa és IStrta. Aa alakon aetéb sftedslk béaayé iriiMbilitri éa ««-ptéok Igyebssask. A vére* léabaa vaa Etlejfjdllc. A boalar trdo^a* ayaaégasb ** «mhmsh. (tgasb a lémplk, A Idrró art* sUr a Mmb Msé létikelMölt, Fik, *ététaér, aagy ariMMkés bAsbee as ágyat dterogésa. Autó IUUI Ltmpé Vabbve »AbaM el a jltókaUk totea. Itliililljaiglg. fm tillkiii «UbriS segal ttesl «L mrr fc»ds*rtll| )tsa*imi|>, |> ki m , saak alatt |«MI a Hja kedeagt sapka a|lVl£ Vk Weisz Miksa D0i dívatáruháia Nagykaniisin. Ajánlja elsórengn, a divat tarén mérv- adó újdonságait as |bal Idényre ■■ Női kSppenpmk, Női blousok, Női ruhaszövetek, Menyasszonyi kelengyék? Mosó VfrnJt, Chiffonok én vásmak • I m aaa M ai ai I i ■ iáé m tea m ■ a— tk^iMi*hnB* m M WfJODO HVRM) MIIMVI mabott áréban Mlmtáb sMükia kUtlasb I _* , 1 itH «ti*« ^ i] Dilpt barta és fürsf iwlélrfiáiH, MMíiri «tsae* i Csinosan kitorontt 2 szobás fakás\'t kpnyhávsl txt»ni keresek. — On a Madóhivataíb»«, tt 1915. október 10-től 14-ig (vasárnap, hítfö, kedd, szerda és csütörtököd) Ben Hroliy, Bey a koaüaaáa legkiviupb grafologusa í?nyéruonal|p|iő Hagykanizsan uan. Fd il goakist nyújt 1 í smh Jden\'ís JOvöröií uijysiintén jellemrajz,j iiás lés Msykép utáni Írásbeli kérdésekre rögjön váiasaoi Rendelési idő: ©¿lelőtt 9 Arától I óráig, délután 3 örátolj rste 9 órái| a KORONA szállodában első emelet, P. sz rtiu szoba. ___ * 1 :__i-J Krisztus szobor s lövészárokba^. Egy, esetleg két HpW" bútorozott szobú konyhával november l-re kiadó. Magyar | utca 5. sz. özv. Samah ImmísíL iánál. BW KmkiilzsitCBtinciyirlsi ■illái ntsyittti fim mozgókép (urania i. H O ZGON Yt-UTC A 4 * ifÉNTSZtN hólejldsztésü, házi tüzelési és ipari házHoz szállítva, kicsinyben és jutányosán kapható 4"" Jnac mész- ás ssénnsgykeree. kédőtjél Nagykanizsa, Király-utca 49 (Bergei Ule Ul) ijsss nagy raktárit 61 ás kocsirak—ányu Állandó vaggon tűzifa és kőszén keratksdásemet bevonulásom miatt Schmidt Zsigmondi fogja kezelni. Msgmr-utéa 13 Telefon 196. ¿2698 Tisztelettel LEHR OSZKÁR. ■ iivi im 111 inniuk i Mindenkinek érdeke, hogy I I I I I I I I I I I I ■ azi őszi I és téli szükségletét ¡¡J = Kisfaludi és Krausz = | rőfös és divatáni üzletében az |„Arany kakas "-hoz "" NAGYKANIZSA, Erzsébet királjjné-tér 21. i | Moskowitz cipőüzlet mellett szerezze M, ahol ■ még olcaá ár asallatt sz slsnt * l felsorolt cikkeket ksphstjs. abátok Z ♦ Í915. okt. 9 és lÓ-én, mombston 5 és vaaárnap kerül bemutatóra 5á- r i\'eu f remek társadalmi dráma a katonaéletből 3 felvonásban. i És még a remek kisérő | — műsor. Vj ;S5 * A ripacsfalvi borbély I remek . vígjáték km ül színre: * Előkészületben: Alexandra * Port ennel) Ne játsz s tűzzel (P_ | Á pokol vitorlása (Else Frolich) r, | zebub leánya (Ebba Tbomaen) stb. — — ~ » m m wm m m )»-an ■ ider) bel Zalavármegye uj nagy falitérképé vaszunra húzva téciékfcel elditva 22.— Kcrons. Kapbaté: Fl-chel Fülöp Fia könyvkterdakedésében Heffytsntzsán. 1 S ij| • ££t Z Női- és gyerntiekk J nagy választékban, kosztum-kélmtik, Uouk pon-2 gyola és alj kelmék, gyapjú flanellok, bargetok, nagy M és kis téli kendők, berliner kendők, selyem kendők, ■a fejkendőkj bársonyok, selymek« kreppaeschinek, ágy-nemQekre kanavásznak, vásznak, schiffohok, datnaskok, m rumburger vásznák, asztalneműi törülköző, laebkandő. Hadbavonulók részéire trikóihg, nadrág, lábszárvédö, m szvetter, keztyü, harisnya, hósapka árengedménnyel m ■ KéSx fehérnemüek nagyobb vásárlásnál eredeti gyári ár; Cész pongyolák, blouzok, aljak gyermekruhák nagy m .váltisztékban. — Gyászruhák 24 óra alatt késtüineí - MMMjM saját műhelyünkben ******** ■ i ii 11 ni minin viiiiiiiiiiiin I \'Mii és gytrank fs»it«k, Costíim, ruha. ét BIbms kaiméit ben, vászon árukban is szonyegsKbM. Olcsón beessresbstfik- GER divatáruháiában, Nagykanizsa, Deák-tér. gysnott egy tanuló fsl#ft«tik. QfmMmvfvétvft Millió ember használ köhögés isfesdaág, kait hm, etnyéMAaedts kanta gOacaőe sOMgSs elten hisdrőtag t (Mm | Kalaerfále Mell-kar amellák (l MFM (njfovd) cukorkát — 6100 közjegyzőileg SSilmiau bisonyiiviny ötvösöktől és aaagáwoaotlél s biztos batásrőt. :: MM kellemes ét |őtsS bonboa >k Csomagja 120 és 40 fillér doboza 60 filter. Kapható i Neumann Aladár és Relk Órait Saabé AIbet*. Mikovéoyi Aflrijd ti Beint La|m arak UégyssmlBidhnn urak, hölgyek ás gyermekek hadicipók ás kstonai börfelazereléaek, Gyulay táska, orvost táslrn, gaaumdmt, ővszíj, esíkiieiy, bátzsák t s legjobb minőségben kapható Miltényi Sándor és Fia etpőáraházában, Főnt, városi bérpalota. Vízvezeték, lakatos és kútfúrási véjHaíatomat kanizsai régí állaadó megrendelőim kíván-sdgar.< Nagykanizsán ni eg nyitottam, sssty czéira s Rotgoyl-utca 8. teám alatti Sckavel lék mdkalyi r. :: :i kibéreltem. a . t n TéanaahaSaa axknjíw i<nt SS érdeklődőknek tUtsőtn keto rmi satiak Felelős szerkesztő MB ZOLTANL Fetelís kteSé FtSCHEL LAIOS. Igargaté: HSCHEl ERNOJ — s pala ERDÉLYi JENŐ *i\'aa t-T^a, N^maanan 18886950 tart soká. Ai orosz óriás kezére bilin «ekét jlWt i lábát békóba tette e diadalmas Lémet haditerv. Az óriás tehetetlenül vergődik láncaiban; iszonyú erőfesiités-rugdalózik még de s németek meg-| icoimúitő öleléséből kiszabadulni nem (ad. Az orosz hsdsereg — mind bizo-gyotabbá válik — végleg le vsn verve. Ai s körülmény, hogy még harcol, Iád az ellenség ellen,. nem szól \' az előbbi föltevés ellen. Az oroszok érzik levertségüket» s hogy elkeseredetten tá-nadriak itt-ott, annak oka tisztán st, hogy a megsemmisüléstől igyekeznek megszabadulni, \' A (randa offenzivs még tombol, Bonban mindennap vészit erejéből. Mind világosabbá válik- hogy a német állásokat ellloglalni tízszer nagyobb erővel, százszor elkeseredettebb erőfeszítéssel se lehet. A németeknek — tudomásunk szerint — eddig négy védelmi vonsluk volt a francia fronton. Ebből egy vona-| lat körülbelül ötven kilométernyi buaazu-ságban sikerült a franciáknak elfoglalniuk, j Oí Cft -értekkel V • Ktlmnuei. cm. bérük ott hagyta a fogát, a németéknek ! pedig újra csak négy védelmi vonaluk van, mert az elvesztett helyébe építettek ujat. Jól mondta a német hsdsk egyik [ vezére, hogy hs még sok ilysn győzelmük lesz s franciaknak, akkor néhány hét alatt vége lesz s francia hadsereg-oek. Egyébként Joffrének ez volt es utolsó erőfeszítése, amelyre bet hónapig \' készült. Most éjsbb hat hónapra vol«a nüksége, bogy ismét ily óriási erőt és nuniciöt hordhasson össze. Ezt az ujabb türelmi próbát nem állja már ki a francia nemzet: Jotfre árért izzad, dolgozik még, fogy \' a béketárgyalásokhoz sikerüljön kedvezőbb helyzetet teremtenie. A rajnai ábrándról, a betűni vizitről leglázasabb perceiben sem gondol már. r.j Az olaszok kudarca talán még teljesebb, mint\' az oroszé és franciáé. Ilyen énzsi tömeg, hogy hosszú hónapokon keresztül semmit se tudjon produkálni, magunk se hittük volna, bárhogy bíztunk is erőnkben. A lobogó lelkesedéstől lángoló elit csapatok elvérestek az eredménytelen küzdelemben s kedvetlen emberek állnak a mi lelkes csapatainkkal szemben. Mögöttük pedig elkeseredett, kiábrándult nemzet áll. Vérre\', fegyverrel minden olasz tudja már •—• egyetlen bpotnyi terület se lesz Ausztriából ftájiáé. ! Igy állván a harcok az ösazes here kreksn, sz antantnak még csak abban *sn reménysége, hogy a Balkánon saját Hvira tudja fordítani a hadiszerencsét A Begyes szövetség diplomáciája nyiltaa bevallja, hogy a Balkánon várja azt a döntést, amsének véget keM vetaáe a "•^iHthninnth is. kfcgtink íe azt hisz-hogy a végső döntés itt less még pedig Mhefailet.il Csakhogy ] r*m u i a szalmasjáf utájn is] vár. A és magyar döntő jeléa^öségn sikjeri.- jÜg s értékes eítjdraéhyekét irt el A hivatalcfs. jelentéséit így szólnak: A magyar ÍMa — j! ,|bzére boahatnak I\' 1 Budapest, oklőÜ 10.1 A csdszii Bulgmia óriást 1 * csapaidk a\\ M^csvdban fg rövid idjS alatt löntas, amelyet iptjodö antant jmeméMek csak á német ImIiII wHfitaMrii lelkesedésül, bLulajof fölkészültséggel Obrfenovádól ésj^ ¡siketben\'nyomáb iparkodik á multak gslad bűneit a közős sllsn|égsa,j ja szerben, oroszon,! francián megtorolni! meft tupja, hogy Szerbia sohasem MMM mag Macedóniáitól, ha Oroszország éa Frhncijiorskág , bileegye-zésüket nem állják d rabláshoz.^Görögország és Románia az antant kétségbe-esett erafesiittse pacára se akarnak az sntaat oldalára állni, mért már látják a vlághábotu közeli végét a tudják, kitől kjell femjük és jkitől várhatnak jutalmat, ki lesz abban a helyzetben hogy 1 hintethet és jutalmazhat. A világháború, most már* nem alaptalan jósblgatas, —j utolsó és legrövidebb ftfMetéfez énkezett Az erők ösz-szecsspsts a balkáni hadszinjteren már megksadndöttt Drámai gyorsasággal lej-lödnek az események. Az sntsnt most fogja belátni, hogyj Hiába fordul kalandor vállalkozásokhoz, — hiába minden passzió a semlegesekre, as 5 sorsa már -rt «4 rTflrwmlriijMif\'-""\'; H1 Ideig kéli még türelemmel tennünk. az utolsó sldozstot Imii I meghoznunk, hogy e küzdelmek, áldozattok megérett, értékes gyümölcsét élvezh?sijjik. feifréÉBM Neves karcok a város törül. Aj német és magyar ffllihdisíáüások Ijelenttteij vasárnap (számolták be a szerb fóváros bevételével.] A belgrádi citadellán és a ¡szerb királyi konakon magyar, néme| és_ osztrák zászlók i lengenek. A szerb fövátps immár másodszor van a kezünkön, de a második Isiké sokksl értékesebb az elsöliél,! amjkbi kardcsa pás tsjélkül ijuJottWk Belgrád birtokába. Ezúttal a városbpl | elsjörenqü erődöt esi náltslf a ráérő szerbek s a falakat sáncokat angol ás francija nehéz ágyukkal rakták meg. Elkeseredett, bosszú kurdé lem etán\'*9ttülr e szerb lobogd helyébe a mienket s ezejkben a küzdelmekben már sntsnt csapatok l is reszt vettek. — Belgrád eleste most nem hangulatkeltésre alkalmas jelszó, hanem a Balkánon megindult; hatalmas asagyar-néaset offenzivs egyik értékes sikere. Höfer jelentése sr> ról számol be,, hogy csapataink Belgrád bevitele etán nem uyógndfak meg, kanemi a fővárostól délkeletre és délnyu-gátra elterülő magaslatokat támadták meg. A német jelentések szériát a ma^ailato* k>t küzdelmes here után már í irtokunkba is nttttflk s tovább nyomulnnk előre. Szóval a német tábornokok tudománya g aj magyar caapatok iWáisIgs már ed- I nakj előre. A JMmMm béronutt ősit rdkmagyar ét német tzrtdek a várost elkeseredett apm harcok igán m^ff«-tUották a* ellensdglól ét most a délkeletre ét ildtopaflfa fektő magaslatok ellen intéznek| támadott. A folyam etca-lén Itfebb szövetségeseink nagy Mtf-eróvel jutottair mar dl a Duna deli partjára ét ajr ellenséget több állasából tétették Jtk A parancsnokok d*| a etapotok a nagy kilerfedasil Jotyamte-rtueten való mélát nehézségeinek fe» győzése után jelentóscikben meteg elismeréssel eipétezmk míg derék I tu dászamk járat hatatlan hőtlét tevékeny tdgeről ét a L una-floliiu öajeláldptó közreműködése HL Hölei sitábornkgy — A i témet jelentét. — 1 Berlin, ok. 10. ■■jpáá rálon, valamint a délnyugatra éa jUl-ketetre emelkedő magaslatuk klladalaaaalám birtok itnkbam La-nittc. 1 tftratob tkwévwvamksmam Oénm-asavertük s< allnmsdget, ahalalam állott. CsapaUtimk tovább nyontui amik előre A legfőbb hsdvezstOség. Az orosz barctér. Budapeti okt III Az aréuok tegnap te kagyták abba támadásaikat, amelyek mindeddig, ugí most It |eredménytelenek ívoltak, KeletQátíctabaa, ahol az átdjbbi napokban véghezvitt támadótok alkalmával\\ egyes \\oroez ctapattettek néha léttzámuk felét vetítették el, Strypa harcvonalat táiwdták meg. A vósfaver/ ellenség egyet helyeken rendelten menekülésben hagyta el a csatateret. Vothlnlában egyik \\ had-osztályunk akadályai elolt taáedásuk visszaverése után |\'800| orosz hullát számláitok meg. A foglyok tegnap felentett ^ zárna ujabb ezerrel növekedett Az ellenség ama szándékát, j hogy Cartoritztór.áuakro ajra a Styr nyugati partjára Jatton dl, tüzetessel hmqitottnk meg. Höftr altábornagy. 1 m*\'•[J/l■ • I k-íit v Változások a bolgár kabinetben. Szőfia. október 11, A karínét j össsetételében lsaét vsitosss kilőtt! Hs. Rsdosslavov síinlss-tereinők végleg átvette e kői-ügyek v^satdadá. Balügynlnlas-ter Srlaton Popov pelgSraester latt. ísdOgyninlastérré" Nelde-nov tábornokát nevkstékljki5. Szófia^, október 11. Pdrisbél táviratozzák Az Itteni bolgár követtíg tagjai at ette elutaztak Sikereink az orosz harctéren* Berlin, okti! II. A nagy föhsdiszál-lát jelenti: Katatl hsásriatér Mk> dtnbarg iáborriagy hadcsoportja: As , oroszok megkiadrehák, hogy Garbulow-kánál, DOnaboiftől nyugatra, a tőlük elragadott Ullnokat ismét hatalmukba kerítsék; heves közelharcokra került a sor, melyek es ellenség visszaverésével végződlek. A Dünaburg— Poniewied vatúttól északra lluksttól nyugatra körülbelül nyolc kilométer ssdlna aágben elfoglaltuk aa ellsaség állásalt. Hal tisstet ét hétssásötnmt finyi legénységi elfogtunk, St géppuskái zsákmányoltunk. Lipót bajor herceg tábornagy házcsoportja: Ujabb sssmény nem történt Linsingtn tábornok had-csoportja ; Pinsktől délnyugatra roham mai elfoglaltuk Sincsycsy községet, Kucbocka, Wolonal valamint Jasíercy környákén aj lOvsaharcot tartanak, — Rafalowka és a Kővel rownoi vasul közti srcvondba az ellenség tóbbs sfcős előretörését visszavertük és háromszáz-nyolcvanhárom oroszt elfogtunk. Botit-mer tréf tábornok hadaerege Taraopőttől <éiala)S|s>is aagy arőket vart vianaa. Katonai behiváaok Oroszországban. Pétervár, okt. IU Tegnap cári ukáz Jelent heg, amely a népfölkelés egész első tísztdlyát, valamint a nép-fölkelét második osztályának első évfolyamát december 29-re fegyveres szol-gálatra hívja be. Az olasz harctér Badaptat, okt 10. Olass had-aslntér: A belyset aa egéna arovonalon valtoaatlaa. As el. lenség ■#!* ois aasnts ra asiát a vllgejreutbi tanaik ellen nagyobb támadásra. — Kisebb oaapaSek aldratdrdaal elrel-aaaea oaesaealottak. Aa ola» azok itjt as utóbbi napokban mintegyj SOOO embert vesztettek. HÖFEB altdbonlkgy, li ¡pé otaz mm Budapest, akt. II. A szállásról jelentik st Magys Távirati irodának t AjaHtHéVi«. Tnrriaconbem ma ápétadake« tfla má vsttlh s^at otm»J«áős4ka aiaaaok saiyea vsmtsséfakst A görög amíeutsseg. Avat, OH. utasította kegy a Marnia ■y.\'l. . sapmben továbbra a öettetébb /dekarm jeflaaét A fMg P pAA kanaángaynl kjormáay iá^etét, kötSii«, ártja a mg- tal> AZ OROSZ belügyminiszter bu A NAGYKANIZSAI BANKEOVjESQUET I "j " RÉSZVÉNYTÁRSASÁ6 :: .t mint hivatalos alAlraai haly, már moat a (fogad jagyiáaabat ii a harmadik 6 /o OS magyar nemzeti hadikölcsönre, aradat! f altátelak mallatt. | HÍREK Radószlawow bolgár miniuterelnok — Fáklyás HM Belgrád Itlabl. BeJgrttd vártnak bevételéről • Z*la távtr*)t»lból már noobdw\'id«. élrtctllll a várO*bésőasége. A Centr. l-ktvébázbaa jótékooycélu teaertléiy «ok, amielyee óriási kfcönég vett rént Kilenc árakor érkeztek meg* Zela blvitaioa eürgirtyeC, amelytk kézrél kéire jártak l IsbkatatUa kt-ketQHtégtl keheitek t* rgéiz közöaiég kötében. A győwlal Ur QrOmáre * hatoeasaaakar hazafias darabokat |ét**ott • a kit Halig még sokáig tsstpslll katafin egyé tté**é* ben a magyar- aémet btMak l*g*i*hb fegyvwtéayét. Vasárnap tatggáslUI Uébstalaí pakltUlih a gyöayéil liig iwljnrt. A kltBnlg taaér nap le lg« Idkeaea llaoapeh. A kink lobogó-dinbe öltöztek j ette dedlg a Wadwtbr zenekar léklyák-takarodót rnd—*tt Seokáa izettat a virockéra dőtt | t>*T k !■ ■ amthel IjlhaMsh. amelyeket a katonák Ieszes tleatalgtaaM. a polgáriig levett kabppil kaggatatt végig. lot lap legújabb izéma jelenti, hogy őfelsége Streamer Oyőtő I századost ét Vajda Akót tart! főhadeagyot a 48Uk gyalegorredbea leg-leMbb dicsérő ejl*meré**él tüntette Id — yigyaleteiletáa t hereaeléktak. A boa védelmi miUztéJlum rendeletei alapján a polgármester a| következő Hgy^lmezfetéit tend közié ez október ÍB-Ikl bevonulók réttóet A a Ur. honvédelmi dalnlnler t. évt Up. tember Iá 20-án kdt 13900/11—1915 \' ale. ■eáaa körrendelete alapján (elhívom mtedetoa 1897. évi születése népfölkelőket, Idk folyó bá 15-ée a hidaftgkn Imiin rial tartanak, hogy Uyó ká 15 éa raggal legkéaőbk délelőtt 11 óráig a kiegészítési kertied paraeeteak-ságiil jelentkezzenek. — ItCMiat ......... in I Péaa- Pétetvár, okt. 11. (Hhaitálas) batov herceg belügyminiszter I Utóda Costov kaqiarás * lett A szinódus IAprókurátora szintén visszalepett A két bukás hagy feltűnést keltelt Pétervárott A beHigyminisster bukását a forradalmi mozgalmakkal hozzák kapcsolatba. A francit harctér i H- Tamást áfbatpaaáe. A valáa- ésj köWktátásügyl nil iblt in roltoauaarea Médiákat, Noll jóuef oki, rajttaaárt e aagymsbsei élaat (öfimnázlumU! e kedAemítl állami Mk teflnaHbse belyezte át. 4 U1 plábááoa. kcjller Imre plébéeat •ibatalaaáta folytén Wniáétbe jutott dMthél plébMtra béré HoJulg Káijo«y megyét püspök hhMsiatstm a kótakUUsI miniszter Szánté Géee MmOgynentMlátf képlént eeimts bl -t Aa mtwaWttai dtpfilb illk bea-jmMráaa. A város kátééul ügyosztálya je-tmásedsn blvja M miadkmaa Bl osztályú (katonaiig kiképzett») stpfflbilBhll, akik aa sdágl szemléken Debt váltait b^ As 1890-96-e* Wolyemutk okt, 13-de. aa 1885 89 es évfdHrtmuak okt. léién, j*x 1878—84 ae év-latykkuUc okt. Ilii, Sx téli—TI-as évfolya-autb okt. lóén délelőtt 9-től 12 %, vagy délkjtn 3-tól S-ig ¿millInt végeit jelent-tamU lilsansb a rftpaUzt katonai Igyem láMe. Szóval ezúttal még asm az ajrtsetetés rélű|ssat ta am v*& olghNsabMl van saA - A gab ama. A balkgymla\' tetm tag-aap lávbattlag 40001 aétermáasa gaboea véaer-léaAia adott tévtratl aegedttyt Nagykielan vérié hMeaigéoak. A átbaaét Zaltmtgylbm logHb tlsiLihhlIslI IgyeMke ee a miaayteég Hetgilfa Wdasi a ksff^sabsil aiSktégletat. A tapolcai mlllii isii fallgya-Nt kJhfotl II I m Igy «a®; (Zala, Vassprém, Gyér ép jCemtmm vérmegyék): As alábbi UjUlott asSs láSjbta a rothtdást Mtdttt ¡A szüret AMáaaam folyamatban vaa, da is eat asgyea bátráltitja Ugy a mtstsép, mial t lalayltécbM %ne abáröá at and-taéepeh. | Igyas balyebae 5—10, vtmoat mé* islassbáli krite»klsl 30—25 U maslet éiftmtalaak «2—2t*/,-be takortert <ltm mai, Ue^ríji 60—80 K-ás Ikötitek tértéaaak bdbeéa laákmtjai javára a nsvéijmtfrfyel «Irish erssai e szombathelyt éa kéttagi bely-agySIt raadsaaedd hadtti u>ll) tbatelettel érteti tl a a. A Idé iul. Simt Margit unttu a lefaéplmekbtb blsé. laook ramka a éjuakal aaéaét ez oka, téaSkea a e hédl sséay, begy a atgyhtabstl jbéihie azáj- és blrltsM|tt miatt a ssrttsah és marta* mtrbék fílbajtán elmaradt — Oaadák fiai almák s A IHánta* ll*lgyl barmáét a bében ebest* dhbk eétliaa céljából még a* év Islyjali t»J jeUegü 3—3 és Ml éves, lebelókf mts laá t, inán átbiab Seb i isatü • - |\'ni_ Bféadf gaedabéaéaaég láasSM, bedvaaaé^ malatt behozatni. A beaearapara ajraiaM kedvezményekről és mÓdcjaatakfé! « Madtf elótjáróaágokboz kéldétt MbKé* éd UitéÉ«« •aést A bejekotétekel S bit légi «Wjlréitgil utján balaaplg bal *mbls8l*i. - A .Ifttrm Afbmat" elmü *jú.. déb-Mbamr*, melyet a Pettl Napló clölbHSI Ingyen ktpnak, kéléa taaaaék flgyrl***a*é ut. vétóinkat. A béberas Irodalom legVln)»*»»l«SU, leguebb munkája es ■ aagy eseményekéi tgy balegbdá pamma* dbamé, mely ítlí ttát a#b nyetééte remek képben a vilisháboru mlaéa ■■filét maradaadó omlékként msgéiMUll As a tltánl bírt, mely a eaatatarakaa lelyl i mely orsságek sortét vsa hintve sldöfltenl; olv tendklvftll. espsatnya a most éM stattáA •ae, begy agy kéeyv. maly aet * httalaa küzdelmet a képek gaxda^Mgéval nlnte m*a UltetSen elénk tárj*, történelmi beasS ml A agyetlaa amayar esaléd kbayveamalcsáféi *a klányozbtt A Ptsb Napló minden uj tlMbt-tója a kladóbivaUl.iél mmtedbtéé leltéltkki mailett l*|itn legyen kapja aet a readkltU, dissbótéses könyvet. A Paslf Napáé tiéllttli* ára : negyedévre I kar., agy hónapra 2 80 le\' A kiadóhivatal, (Bs lipiil, VL, Vlmat mé taér-m 55.) kívánságra bárkinek kéld matat váayiaémot — A riptmftlrl borbély * ti« annak a ragyogása Maim és taslemettt plkánt vígjátékaik, tmilpil ma, k*l*»p b botnapatén (II, 13 és ISáe) matat be a Uránia mozgófénykép aobbit Legközebbli aagy PtAaeder est Mm as UriaUbaa Zalavármegye 3 aagy Islltérképc vászonra hutvi ezekkel ellátva 22.— Korona. Kapható Flschel Fülöp Fia kOayvkcraakedésébrr NüfykaitlzaAa. Weisz Miksa aól dívatáruháza Nagykanizsán. Ajánlja elsőrangú, a dieat tarén mérvadó újdonságait as leii Uéayrs ■ ■ Női kőppengek, Női biomsok. Női ruhftMzB&eUnIu Menyasszonyi kelengyék, Mosó érak* Chiffonok é§ vásznak a legjöbS liiillsiiii. máméha* asabast ásaiwa Butin, október 10. A nsgyföhadi-szállás jelenti: ASóujohe\'stői keletré esielkedó aagaalatokon a fran-olbk el vess tettek aéblay árkot. Egy géppuskájuk lá a kasdakbi Jutott. Cbaapagnaban, Tabura, nál elveastett területből négy kilométer asálesaégban ellon- tünk vlsaaa. \' — Vaaboroaaraad kát bnmlaeal boa vódilastaak. A Uvitalea kp löttfioé kltŰntcJ lé* hírét köti. öfabége Kr4tky György 20-lkl be->védgytlog*sr*dhel fóbaanagynak a* ellen *ég elölt taaetHott kiválóan vttéi m*g*t*rtán elltmeréseül a 3-lk ontáfyu vaskorona-rendet adoméayotta * hidléÉMméa>t)*l \'Otjia kilfle-teté* et, amely törsstlsstakaé! Is s legkiválóbb é\'demek jutalmazása * általában a vatkorona reed ezredeseknek szokott kljjúnl. — A legoa-J gyobb eUsmtrée árad kl azon legfaböbb klje-lentésból Is, kegy az érdemrend „kiválóan vt- t tét" noigélatob eHnesrése A pagyképisttségé és hó* ifja katona előkelő kitéetetéséhez szir-böl gratulál * város egén közöntigr. KrátUf (őbadnagy hőd dolgaira * HllatStéibi bOaa-kék ngyunk mladnyéjin. — A badMbMmtsyes birmidosztályu viskornnarenddel való ritka kitüntetésben rétzntk — t*jnot, már csak halála után, — Salamon Gyúlt, s I 20-ik honvédj gyalogezred egyik legvitézebb, íegrokonszenve-*ebb százsdos*, tkiaek bőd báláiét aohaa gvá izohék meg* íszinle trlwel. ö silntén kiválót* vitéz magatartén altmcréséfll kapta a ditres kitüntetést -r Katonai érdembeaaeet A\' Uvti tilos lap vaiáraapi néma több köziimart 20 Iá bonvédgyilogesredbel ti*st klIQnletéaél honn. Iry ölelaége Rugtek Aladár őrnagyét. La ¡petit Imre, Konkolyt Jenő «tltiátilbil az eBenség előtt tanúsított vitéz magatartásuk elitmerétéül S bidldlszilményet 3Hk josztáiyju lutonsi érdem-kermittel tüalette ki A három kőe liszt kitfletetén várossserte fiszinte örömöt babait Itt cmütjBk meg, kegy laglalslbb dicsérő d-Umérésben részesültek a 20-ik bonVédgyaloj erred következő tUzIjei! Smlng Ako* löksd nagy, /etzeatsájr Emil hadaagy, Numl BéM szíztdos Fodor Károly Mbadeagyl Pixavon hajápolás tudonaánjroa nlapnsi a leghelyesebb mód a fejbőr ápolására és a haj eróoMeére Ara I US■■>*»\'! tJM |C — MjmesUs hl Egy oroszok által [szétromnbit állomást most orosz hadifoglyok építenek NflPSZrfnOSOK munkára felvitetnek a Patina j j\\ r nagykanizsai pótkávégyárban. konyhával és oaai n»ellákholyiaég| azonnal kiadó. r fJ.m\' » v. ■ i ■ Egy esetleg két egymásba nyfló ázoijhal kiadó. Cjm a kládóhlkatajbfltn. Kerestetik 2—3 szobái lakás konyhává es melléki) ewiaéggM Mvefn-s bér 1-ére.! j Ugyanott lét fUtiM* ét egy váskeresköflösegéd! a w^m* urak, hölgyek Atóber ti smeges qfcágiró főffegytémi. A pépb seu, Mtr r&vtd MM • hábera kkőréeé »«& rw^o>«>i(bsi> minden péat, aBl aty a jlftm M csakesm tel|mm eltUai a Imgá ytf. Amennyiben a kormfoy aem tette M ^ ■ stinyra, magánosok rejtették a| ast, ü (jfjWdí ufysaeeak a k örmény óhajára a l^éwtif»1 átég m esBst- Is akMMml is m„t.tiaUíV, A kereskedelem és V« tere» L beillőit asorekségee a kereskédsltkl l)8vik oly módon iparkodtak segíteni, hogy ilpta vidéki várpst feljogosítottak egjhkaho», | jivtn ceatlmaoa papírpénz kiboesétéaéra Hogy esek a cédulák végtalaa«! 4 si aég a legkisebb ha]. Sokkal Ujb ssoabaa as a körttlmény, hogy ááélán*» gin a jaacaibaakókat kibocsátó mkkiaayat ne« piheeaek a leMtÖStnb adat. Kraoelaoreságbea való utszésam Alisával egyetlen helységre sem akadtata, ml a másiknak papírpénzt* flzetségll elfa-pttik volna, aaég akkor aeaa, ha a kW odt agy órányi távolságra Volt egymstól s roston ily aiddon valahányszor einsgyuhk gy «erest, kénytelesek vagyunk papif vAíljó-fjsiühkŐD bármily módon talláal.l jaul kz itúok kényszerhelyzete miatt gyakru eláf aUatétyaa »aaztsaéggal (ér. N4mit foglyok mint naptadméasá MaraeUlebee került« Isgellmlr öséaa ■lett hadifoglyokkal. Negyvaa aatbetMI álé I rapal. A klkfttóbeo do)rosták éa aaréayaa idiik át egy aagy főskajó rakományát Láma. l.-ftóbbeo köiQlők n>rt. aaMea urireíju SzalaaakaUpot hordott, itaetkaun tűző nap elten éa tmberlestíjr őrveodeti UikoMl keti adatta* alkata itá - Ml? Le akarja otofratélal eteket a Inaékat^ A triada embarlaseégbe hitem «f re perssa taat eilaairttlL Mikor kózelebb léptééi, láltaaa, hogy oaéa kUSaSa maakéra alkalmazzék la eéaaet katonákat A vaaati kocáikon krétaWéa ¡eleete «naat riadaketéal helyét: Le CrjMset. kthekat [tehát arra kateaélték, hogy f réoá aákot »Ikaágaa eyeraanyaget rakjanak lel *aatra. Kis bengeralakv vasdarabek voltak etk. amelyek astéa kiesstergélyosvJ As aa\'f-láva néUiy hét aaalva putrtuiáat éa haéék adattak ki a német bajtársak kSzóft. Iraoda nt rveodetes leiének vhttei ornbea tmtettaaa, amikor adó aasseey rém HWl. .« akarja \'utertaléláj ataé »15. október 10-töl 144« | siáis m, MN, hs* smtds át sUbnMN Ben flroliy Bey grafologu só enyéroonal!f|ió nntjyitoníítáxi van. FeKtt geestsi aysjt s mult, agysztntéo tsi\'ammji. Hl Jetet és |M*,f liádMU kérdésekre lögtön •éeykíp\' válaaao* H;6tát hajók nőikül. Mai idllebeu« alkalmam volt eg| aagy ka j »tahidéi ós éa kiviteli eig tulajdonosival |be> I adat A WetS axQUtéaéaéi togva si •Wbó) uénaasó külföldi, aki tkBI8löl|litt ■kt kos nt képviseli. Páriából temettem H Wkfristam, h^gy adjon aéaat feMlégoaMat f\'»tcUouMg tengerentúli kereikedéiaaéHU éa fcjtoail largalmáről. Kérdésedre a kettnl | \'üat volt és Igf szók: | - HU a ketté e leheld t^f....... I^tetUn vsa; a Iraada hajózás íttöfini. 6$ ennek a n \' .íJrtí mkrttlme" amely aaég "«nari*. Hébere esetén .ugyant» " « Mit bármely sarkában ■«tR-onjbb utón hasai éa iagéaységél \'«dt&etésér« Utadea boesélaai. ■ »lia a legrosszabb ha a korinán* aj ha í^ MUdoá. — Igaz agyas, haáv vásárolt »rat. de otv roa. irakit Btttett értik. "•W » Nétalaldaasaah kivétel néjk asaevedtak. Egvndtl S értaét heeaé ném képp, hegv «laaeaveh oBeeére 4aUm1 kár Mht ja\'itjon. MenetrendnerS utjfir« !"Mk.i bérek kt, de t*ak szélén ÖL CotbeA idejéből jyahb idlkden kaié . |! \\A Maximális tkénarak. A bajdtuIsjdoBaébec Intézeti ■éSnaMk kérdésem í|ranclaor$zitnak aaéeaal való allé-Iáiéra vonatkozott. } — KlIHUrdl fofaok aaeael himumal — aaadta. — Mar logjti afyaa kapt, de drága less, aagyoa drága. A ka|étovar »ár aMSt il 7 Inakról 40 traakra jeeaelkadatl, a rakomány blstodtéaa V/.-s, a hajóé padig U>\'/,-a as ér-tékiek Ktaeáalthatja, ikegy as ■ akkora ársaal-kedéat jalrnt. &zaakl.QI tokkal tőbh asaaat va-gyaak kéeiteteeek kajnidrdl bakeaal. »tel hk-mtkor a hflbaAi eiaaillfmar k meakásssák- ,érben iiatvtélik, dk kelS mpa^lalgi tek-haad anyagnak alaea. A Mayirnlifílasatik «-gyalalt alelata a haláa menekaH »ankétokra hévték Ml. A betfék tatahia kljelaatalték, hogy elég «eh, he Waenlaefághl vérestah, nem akanak még dolgaeal k Irta. Fedogéaek ■ydvéoaeáéSa aa kefir a kormáay Ukségóa ieheUneg geadtelae áódéa Mhséh napjalkat. r- Ha a laagléyeh*- kockéatkttam aaag a kérdést, - hogr Ifr«« • eUen vé- átktnl ? ! j i — Ugyan ki uUdlk aáluatí a ssegéeyak-kel — vltaaentla a kbnijtl. — Franciaország ban Wiedeht a péas dint el A plutokráda uralkodik A deiokrUiaJ esek tartalom néttOii tilv, göpökyeg gaestss. I A heaséd további lotyaaaéa Igyekeztem magiadat, Kogyaki vélaáidaah T ankaédml U-«öltben a Ubora1 kkjyánlérgl Est " — : — Keadatkae izt Wtték, hegy Nlmatar aség kaBtersakaddméaeh aegtzQnbeésa pénz-hUay adajl össze leg réppsani. Ma mér nW- véáaméay—. A tapaaalaUl épp PMMMtmk .— Az aa enaég, amely majáéra vsa nmlva a apara anyaga is na, aamjanavadhaé. pliiiliUiflat bkdbh ad intnak abljia a miiiéiiálts halgtalha, péastnk Ufogy, mtvtí ddadeoért, l.amit a kSI-Ióidról bakónak. k»epkaasdk még ped% ae-héa arannyá! kell HsUaBidcl . NébMr naippal hMkb a svtyid határhoz ériem. Aarfkor ¿énzLnet beváltottam, Ijedten léttam, k»gY esek N avéH kaakal 100 fraaéje frankért! ki _ ai ¿rtoijmaa *Baan aaá>aln ÍBottJ Vagyis egy hónap óta tShh minit 6 náxaiéklial eestt- fit Pária ban b«aakén adták tuátmaraj kegy a fraa-ela péml m agám éttágea paris fogadják el SletcLó egy nagyon szép qiOvfl antik cjbédldszajtrény és égy átto Íróasztal, Qm a kiátlóhivalalban \' \'f 12714 Rendelési időt Délelőtt 9 órától 12 óráig, délután í érától ette 9 óráig a KORONA axAllodában tM esMáa, I. mim i í O kl o velőm gó-pén axonnal fölvétetik WE1SER gépgyárban, Sugár-ut 16. Altat tl«aaS| A aéeaet smtvnah esd neat, Mataa *a atvasaaBan taatta ainw vats alapae eiea|ewee*re den t.— Hevem, tttal aeeaa. Wtmtl tupii (Mtttk tMlanetBMh ■taflSMauMiMera Altat aseel. Mamrar eSaaat. tMaaeS-awsrar eeefeeaeenr Ara tmv. M,(t ,naalSat4i FI S C H EL rOLÖP PIA HSiis aNai aaseséesnea Sasytnalam vi a tar a peaaaw nme» a aiiaii» aa> tat se mis ii ei i URANIA aOZGONYVUTCA 4 1915. ald. hó 11, 12 ás IMs, hátfőn, kedd 4a sserdán kerti saiare R rlimlilvi barbéty grandiózus; rigjáták 3 fsh naéshsn, Éa még a remek kiaérfi mfiaor. j í Csütörtökön és pintsfcsn kerül színre I Iz Ulirilinl tuti nagy háborús dráma. f Előkészületben: Alesandrs Olenav * Portennel) Ne jiátsz a tüzsal (Pstlander) f A pokol i iám lése (Eke Fmáck) A kel I zebub leánya (Ebbe Thcmntn) a*. fe ZALA továbbá hetilap-képes folyóirata előfizetéseket kdrvatit és hirdetéseket felvesz ja 4* 99 ZALA ii k ¡adóhivatala Nagy kantói ni, a lapokon MlliaMrlI IMI *a MHclkl Arakoa ál Ar postán Küldve, aJ ár h|uhoz hurdvA rti Élj. rijéib niI italen pella liOltafg nélkül jjTIrtékrűl előli! jpósta »öllséy néll ¡lapjain (szárra eiíal és hirdet*} i;d¡¡ II, ¡w ,,Zaía" ttfrt 21221 tífoábbithjti Vízvezeték, lakatos és kútfúrási vállalatomat \'I kaatzaalj régi AlaadA axfrtadeWai kívánságára i NagvkanlxaAn megnyitottam, mély eaéba a RorfOfl|Mka < 9. as*m alatti Schatel féle mühelyl l: !■,:: n \' kibéreltem. j a f a t|MM* ■!>»<■ IMa M tmHiiibim aiiMU M ilwllnW aÍM ii«tailiU ta : p*aa*alalaana»aiwhMiai<«<aii I mit dilim malmi •" ■■mii iBiiiihii . inaSmT M • lnii|intli lanilMi 4* Hánwf, ¿«« aaMhw laamiiinj «aáM «. a«« ■ i*a kiiJimqii itaUiB*. Eijjéilödfiknek UieaOtévea elő- lö\'l refeiaadák állanak rondel-nasaafl||t. TjeatoU^al: q D É LYi JEN ó «i «l»i iinlwWtti mi TELEFON ra. Minden kereskedőnek |00 érdeke, [3 hogy üzleti nyomtatványai Iztéses kiállításban, a modern tipográfiai eszközök Igénybevételével készül* lenek, mert csak így lehetséges, hogy ja vásárló közönség figyelme üzletére Irányuljon. Ehhez pedig csak az kell, hogy nyomtatványait a m ZALA NYOMDA s Készítse lel. = Fischel Fülöp Fia Nagykanizsa, Kazlnczy-utca 3. sz. választékú A ZALA kishirdetéSEÍ ! a!leojobb alkalmat kináfják minden adás-vételi\' Mindenféle irodai felszere lés, Iskolaszerek, sokszorosító készülékek, Irőgépkel-létaeK, :: diszlevélpapírok, (teleti KEnyvek, zsebkönyvéidtezmtovek, ImaKöny-vek, zenemüvek atbl, stb Könyvkereskedés Nyomtatványraktár:: {Könyvkötészet ügylet mogkölésere, MAIIItAau Izléana = tmgolcaöbb t i»on Aki valamit aladni, vagy venni akar, Aki lakást keres, vagy kiadó lakása van. ! Aki élelmiszert akar, venni, vagy eladni ; Aki alkalmazottat keres, Aki állán keres, Aki ga#áasági eszközt akar venni, vagy eladni, | Aki bútorozott szobát keres, vagy bútorozott i szobái akar bórbeadni,, j Aki csittedet szakácsnőt, házmestert keres, az leghelyesebben cselekszik, ha klá hirdetést közöltet a Zalában. Efly hirdetés ára 20 szóig 1 korona. j Vltí&Kről Ja Kis Mrd#t é* p o ataut ai v A rfyon ltSfcton46»a tatrtatöfc i Ut MrtMs i mmmrn, \'fttfr-rt i««ft A Ma MHUUaili mirtdtB altra Hliallli. am .Few«e «Irtnnl TÚTB ZOUáW. Faiilf. tteÜ nsCBEL LAJOS. I i MM> h Wyamesaa a la a Nb tatai»«* ét Kyaatá* S>T«a«b Manas»**»- Wi aktékas 11 Mi ^gyKANlZtA S. ttU ^DBifdiáumi H I ML kNP JM POLITIKAI NAPILAP mttr*\' a címer es jetvénykórdóst A magyar Kívánságok diadala. A kWataios kp mai «rémtbaa lagteUbk ásatok jelennek Mf, i«il|f«lL Sfelséf* _uiti. eihOénmését foglajjik mágokbasl i^lffinKHi jövendőben Mm»w% Aaritii külképviseletéből éa hafrsraglbfl rf Ksik > fékete-sárga zászló és kétfejS sete! dair, hogy belyet adjón a paritást Hdombd A jdképe«5 ujabb elmernek 4a zászlónak, «¡íj a kft független illám sima Ih II fi* »WMI alakul. A legfelsőbb dhatérotéaréi tiretkező tudósításaink aeámoiaak be: Budapest, október 12. [ A hivatalos lap msi száms királyi kóiratokat tartalmaz, melyek hagy jdentőségü közjogi kérdésnek, a órner és jelványkárdésnek megoldását foglalják magukban. A probléma megoldása ugy történik, ahogyan az a dualizmusnak éa abban; Magyarország önálló államiságának i I»¡korrektebből megfelel. A kétfejű, sas es fekete sárga azin jövőben az osztrák császárság szinbo-luma lesz s mellette teljes paritással crvényesfil s magyar cimer éa 4 nemzeti szin. A, két címert őfelsége kézi címere köti össze. A korrekt közjogi megoldás őfelsége királyi feliratainak értelmeben ugy s közös külképviseletnél, mint a közös hád-tereg zászlsjábsn és s haditengeré-n étnél is érvényesülni fog A cimer és jelvénykérdésnek évtizedek óta vajúdó megoldása a háború izgalmai közepette is jóleső érzést fog kelteni országszerte áe tsnuskodlc arról is, hogy őfelsége bölcsessége rendületlenül dualisztikus államformában és ennek keretében s magyar nemzet érvényesül ősében látja s monarchia boldogulásának alapját. A cuaei- éa zésslékérdéaaafe aa » meg dália míltó kidomboritésa a magyar áUaaai mMéaéfeak s mémerea hhamd kai, hegy «tóhse minden Igaz magyar ember lelkét F&L-! *tai uralkodónk ezen elkitátsaásáhae gjaran-l <dt léteik arra. hogy összes nemzet! kkáatá l*kk, - amelyekért aaeyi közjogi harcot Wytattunk - teresedésbe mennek. ÖWeége Bwjin tat in bárókos, kútágymlniszterbaz a ^vtaykérdéasel kapt»ela>baa a Uvetkseó kés-Ht latéste: Attól s szándéktól vezéreltetve, s monarchia kénóe intézményének ^■■álatárs s közjogi viszesynak meg* "ddő amerről gondoskodjam, Ausztriá-. ** Magyarországnak *»*—»— címere egybekötött ómenből áld közös Qasrt iüapátok meg s utasítom, hogy * % rimemek n közös kormányhatósá-O^ál és külügyi szolgálatban való sl> ^■rn» iránt a tovább, mtáiherléneket itVf* meg. ,7 Ferencz József t A Ttaaa ktvéa i I li ulti ilitklta iaMeatt Vd^hb kézirat szövege Igy aaél: Előtérjeittiéaersi(s »agyar róna oraságaj egyesitett cimsránsk uj leírását ás riLsna|»iit jóváhagyom. Elrendelem, hcjgjy az 1874. február! f^áa kelt kémratnimasl jóváhagyott ¿agyar állampnaUal (pajzstartói sngjslnhktl a magyar szentkorona országainak elreppen megállagiitntt aj címere , hksználtassák, a amert j körülvevő emej fólijrással: «Ferenc Jósáéi Itten kegyelméből ausztriai császár j (Csehországi királya #s Ma* ¿rsrország apostoli királya." FíW jénai i. k. | ■ * aliaata«ra»aa«a a asaty a at»a«. tpena kaai. é* H^snasgaraatseet SaaaS AkarotaJ kdgy kaídtaíegem éa Klfdltetoge ifiAltn tehíjgéia klejedig műiddé jel képe (egyen annak e kapíesolajnak, amely a tyagmatlea uéctld alapján es osztrtt magyar ■fóoarkta kéti állama kóaött főaáll. Jówábagjreaa, y>ey ahsdtSrsg aáaaU|aé» vez^sáttttja egvtk oldaton Megifareraség éa AasStria «rrméa mellé helyezett ciaiarrH viselj«, ezeket Htmaa eksara őaarakBm» ék .latéMaMker ae 1»lapmitikiBlw" jfHgéa szaliig őfeesa. Méaik oldaWn középen nérfelvéeyemi sarkaiban váltakozva ea oaztrtk, ijlatve a magyar korona éltltUaaék. A tóssii Jf l ssfredlSlI sala« /aádr. Saéleio vákakoava fekete sirgaj és vörőí-fébér-zöld kéramstőg* Uegjvek vtjgyék körül. Legyenek eien rendelkezések ladtávolábbl tdőMg élő tanv.jelel a ^eearkfa őLnas népei fldtmalktraia együtt-mékódő arejérnek, amaéy oiyaa aaaaaaaa saag-agUatkoetk kidiirtf ímeak. ka|ita»dnmaak jslsa héborabaa véghezvitt győzelmes hBstettelb». A sésdllhtp ée liNtnlaaiÜ labagdhos aeéliee mindenkor a kardiak aaaf^ató kBadgethaja. kpgy egyei«k atdval ktgjik ■ ign Idila tsal. sdklassUárttaa megoltalmazni Aaaztrta-Matyar-orazágaak Htramaaai velő Itapeanlatét Moatanl sáedók safedalkaél maradnak U|akkal azSk aéfhez képest gttinikti*~ A tmérslsdikit azonnal beszaéki kdV A badttekgerészet a meghatérejzandéj érébaa (Slvonja aa aj lobogót. A mátalljalak végrekaUbiaéval hiadOgyminlsz teremet ka hjiditeiigedíszetea jtantndaokil magbhoan. Pmmtt jUssf. A szerb harctér Bniaé«^ október 11. A Maca vábtus de Ob eaao rácnál nincs Jn-iMlMUb ÍHaiMMr. A Belgrádon át alöayonsuló oaztrák magyar án ndnet cnapatok klftnták m aaar beket « vároeaál ddlkeletre éa ddlnyugntrn leviő elaásacolt áBá-■alUI Ma nai csapataink ro- kaaaaapl vtttták be a Zöld begyet éa a V*lky»Vrmcnrt IsinimáHn fc Posserovác körttl aaövetnéga-e&ak hadoastátyal Irnssét lalamtt « • * ^ -m-a m.l null »---fs-K-ll ívfT mjmrtmu. BmkfTma oiTtivtaei a ea. éa kk.wapatok kllamekaié-ágyná, M tábmrl égfialiil, agy Ma paahit, eok éb ItaJlaayagnt M Máéit áa été fémyl tegémyedget nlfegtak Aa aw^vslL A ésttsai floMilU mtá naoa folya»akaáft éa ormaa tam-gart nkmát aaalt kL Hdftr al-táboni&gy. Beilin, október IX, A DHwa további harcok fajlödnak Sabac ép GraáUs kM sievei ssles a dumai átkaidé bal\' nyert BalgvátHél délre atfoyU! tuk a aaaganiatoknt Zark éa MMiawo kösött tovább a tánxedis folyamat baa 1 aáaal dunabajlásba. alfaglaltak daaths^s i állást, 4 tovább leteld Ornovátg kel yen kiat ágyba,cok vaamak. A mé aaaft ceapatak addig Hsaamágy tüntet éa IStt Mnyl liHsyiigjt fogtak al éa Ihaltt ágyút kös tik két aakMmJ-j T1 glppaehéi ssáktá^yoHtak. A /ff-főié hadvtztífoéf. Az orosz harctér. Bmhptít, október I/. As oressék tegnap egéss éssakkeleti hero-vonalunkon lónyegesen alább-hagytak taasdáeukkel. Aa iUn> •dg ónak a Sstrtpa ■elletitl hadálláaatnk alljaa lntésett néhány táaadaatv aaalyak — épp tMM.Haial,.Jji 1 eltisp napokon 1— reá násve teljes balílkerfjal vágsődtek, A DeLesátos ás ss alsö Styr kötattl ssiskasson as ellenséget ansakkklét fald t|a-tattök vlasta. hfSfet) ttítábomdff- Orosz j vereségek. Berlin, oktj 11. Hlloddnbarg tábor-nagy badcsoportjs I Dinahnrg rtfttt éa VytyMl ésSakksfetre vlaazareettk as oroesok tiamiÉeatt, Smorgontól nyníistrs lelfittOnU egy ellen-tegrt repülőgépet Lipót bajor bereefj tábornagy hadcsoportja t Kuchoks Wola kOrayéMa vfvott lovaabarcok-u ellenséget fWihjmw éa Wléria-bteba szakasz taOgé vetette vissza. Ax ellenséget elteték drót Botkaaer tábornok hadserege uJbCíl visszautasított erős eiensdgea téaudéMtat. NéaMt tiMfrt elfoglalták IWajjk-töl délre, a Seretb ■■Hitt, Tarao-jpoitÓI 15 kHuaUlMBytre éazak nyugatra emelkedő snsgsslstot ás Hladky falnböl ellealak Intézeti három orosz elOretörést vissza varlék. Angol tervek a Balkánon. Laganó, okt. 1$. Az angol kílngyi bwstsl uj hsdmüvíi^i éervet dolgozott ki Az ej tsrar céljs volks az ag\'ásr balkáni belyant gyöksrss átsWdUba; a aá-met msgysr-osstrák invásiós tervek halomra döntése ás Ramáaiápek, dörög országnak az! sahant| récére vsid * meg-amfnymém. A lőtnere^eé, eme kev^c végrehajtásában az aaésfvlajll t I jáá- Az olasz harctér Budapest, okt II. Tegnap a dél-nyugati harcvonalon tem voltait nagyobb harcok. Az oéoanakaak \'a Mrtii Vrck ellen Intézett témadúsait már tOzdné-günk meghlasiiotía. HOFER, skáber-aagy. Keaciy harcok a Imiiftci Boriin, október 12, A nagyityhadi-szálás jelenti: Souchss, Nsuvtlle környékén ás Chsmpagasbsn La-Mesnihöl észskksletre risszavertük st tHsesig kézi gránát támadáséit tgy harci repülőgép Poperingketől Imletre lezuhant. Liliétől ásnakayugatra Sunnchmsn hadnagy négy ezer méter magasságben legyűrt egy kétfedelű engol harci repülőgépet Essél ax emiitett tlstk rövid időn belül négy sPsnságss repülőgépet pusztított eL Ezen« kívül Sommá Gyaái, a Gtampagnabsa éa a Maaa magsslntnkns Hapchantetdl ayugsba iégiharcban egy egy hmnia kétfedelű repülőgépet lőttünk le Bolt de rVlbllél délre egy megfigyelő repülő* gépet tiltilllah , ^J Hz iiérzetcs BilHfli Szófia, akt. li /aekov gsaerelse-szimusz, a bolgár hadak főlezére fogsdla s német, amerflrsi, ssagyar ás osstiék újságírókat, skiknek kjjslentstás. hogy Bulgária muveréa jegeit méltásággsl lógja SMgvédeni. Az egks bolgár nép a kormány körül (sorakozik. Bulgária háborút nem akar, de ka káwszeritik rá, ám Venizelosz szokik Görögországból Budapest, okt. 12. A Magyar Távirat 1 Irodának jelentik: Ven|. saleei, as aataat.barát görög as.aialait\'ereladk elkdltdslk Görögországból, — Venlssleas Praaelaeraságbaa fog asgtsls-pedai. Elsülyeszteti francia hajó. Umcóbéi jelentik.- rdatakeg egy ndaet búvárhajó a libtal tea. gerben áltaai\'y esz tett egy fraa* ola eaapstaeálllta bajét A hajón ldvd\'aarekaek sorsáról nea árkssstt jslentás Elveszett orosz cirkáló P Ilmák, s káé ha 12. A | Vrrm/a gyész/etzmtezi késéi, amztybéi magéitapétkééé, kngy ^agy nme ekétm é kelaél tsftgm ae agéaa ütMkarmai éa Az ujnépi urada lom tejsz állítása. V A Zals nerkékxtfioégét a kflíji aSiáJj torok kösléeéte kérték M: TirtiWii S»a>ill Url A „Zala" akt. 4» 9 ét 9. náu&ui ajfj )flM ,At aj«M nridaloa ntM axiffit telíti Nmliil»iitV.» tej* 4a .A katona tM ké> tej nélkal* oUa cikkek tartalau taáiatal lében kére» a köraOarf kalyrMgaMM nylM-koaaloM,! b. lipjibaa I illMml Mtgíelel a téf aé u, hogy liipliatin bó vét« MM a balyattaa (SktpHány nroál a tanárak hatóiigIU( megállapított Mnak 34 HOérra való WiariMtl kértem. Eno a. 14» tat, amist aat a beljeltei íölupiUny orral Mrflw b, cogera több (ufaéua kért W. Magaa b Indokoltaik tartottam ax <f illat, »Ivei — aaúat azt a kalyattaa Itt ipHi| ataak raaáal kérésére boctájtott okiratokkal Igamltaa — a tataMe Mlta4gM t4bb atal lOO\'/.-al aacl k. Uiyiali, *aug 10 4 minin U u ujvarbátd cakorgjrár nekem Ujata i4nenMva 13 K 30 Mérárt ■Italt a uárttott il|imlilil, aéélg ogyanatárt L A «tpteatbar U 15-én 33 koronát, mptinhit M 2W. padit 37 IC SS kért. 1914. évi október 26-ta a Szeretkezett a cnkotOlkUk (i kjnai j\'T 9 K 65 i-ért száll afyaaacért 1915 magL 2l-M 22 K 50 fölért kért. A kárpát 1914 ilitna bar 14a aákotta 11 K 44 Hliérért aállitnei a kalybaU |4nu km. mlg klulig 3t K 70 Bttár4rt aáMtja Mb. A bízatta« Mtaa*My ar na« Mrkéao« al a tq aaaak 33 Ullltbaa való ka a SALA MeeSganlá] ) 100 tan. Nákáajr aa* - aalva kflaftla valaa a kalyattas MkipMty ar, kegy a llfiliaiil kalyt aaa adhat, alvM mái vMoaokbaa a tej Ilim ».fcb 4a atanláa*\' fatadjtaiá\' iltaalayi martat a lakaoak takaraáayoaáMra mbmktakarmány Mm irilri^gai, A tulaali dk art léte véged a UMjrtatatt halált itta r talál aki aaa lafiahlálok, dc fém makaa 4a hlillill ItvMuijtaf M M-raa InaiágttlMri. kotr Nagykaafcu »éro, 4a klaOalif■ trdekatt mklfr artakéa képaal áitaidlaa. Kirak* I b. kogy bér kfchn. tattea a hdycttef líkapÜáaj janik, hagy % kSrübnéayck között MMiaitvJ ériem magam aaoa aUlcd htajtta akii, kotr miliőnk továbbra la tejel nUMi.k, a trjnlMtat aM a aM napét aaai aSalMlaa ba 4a a Zala ara voaalkoto cU dákjaik aagjMiatia aapjáa la 380 Ma tejat 4a löbb Mar *artl 4a Mg tej-adut itáBloltam ba Ktnhtlnil A kaaalád naháaMgak alatt — caak valé nlllHlill 4a >il\'rtiihiÉI , ka, «1 ■^ilhBliig iiill«il4rta«tattaa. hagy agy léalg nagyk.atihial kénakaél ajtej kaaiagkra 41 ta mWel ,amm tudó», kogy álf Itaa »¿do»baa taiat aálanl, tijirflulg ktfikrSl goódnaknd|«iaU Ugyanit a dolog tnUaaata* randit uerist a MM takansányo-Xitra rali Ifnad elSHi Mgmkban • taht-ack lijill>l>ail|« alin Ctfikkaa, Igy nap-liala 3-141 aktobci 10 lg a^l líjlBiiriln iMlaiirtta uMnlHoailaynil 333 Btmd ettk-haM. T^at agy m>M\' mm ■ÉAliHn taka . .......mim Nagykaaáaára 4a m itecttgítiS qfdntotabin*, katia aaai n*a4llu ■ aaa. TiibImiIh mmbm, hagy a caokkaal inailli 4a kád aaka4glataa Iakaaó44aa Wr-táa (270emlLr 1\'t*— itI i Ii mh hUefJ mflla kflr4t lt neg keüctt ■■fcfOa. A kának, a külggtaUtU roodiráio» bWetéaqek lt at «ok a 15 célt, hagy a reede* mgla hM aaa, tartóvá Itoagaa tejlaiiHa távol lutaia A kltllll kárkát áa tfkm t+t nka mm hátL Strá. éa ■l—ik hjat, a kik » tf * a \' aatk«4h k Ma . PM*b*ra,\'a atfvMk ■ ilipiiilii kaililgA« anA H>*«t ár, Wr-aUbb I «tkmLaatitibb a llilailglt lt) ki-a4L Éé aklába ká fr^r ">■ >|g4iarto< t aéUcor bc«g a | nlliHniil Lcr- BlflK a líj á\'áaak ntglllill Intim I IJ agarait rtiljiiiáhil lrtii>ollf, Igy kéUl a kalétéjl *n Hat MN kaaáaa íolytia 4kat lt ngHanitMal, lUgV a aithilglillh liáitlil ral (oadoakoájtaak Alt mkm mm ail»lt atWk, hagy Még eatk 2 atplg aiMg laáok itIBtitl. ara aétra taaaa Hilnl ijflilk—IM Ma MM a mI aarfg atoabaa foodoikoAaa «r^l, hagy náMot Uw« atatjlilg >0—>100 uter otpoíkint i taMMk(bMÍfa i álljon. Hogy aagaa kmdnyáa 5aérdek a tejlér-dlabaa aaa ncétcU, aat al4gg4 BnáiáltH), aa a táay, 4-1 t>ou«itUl|« a hatybaM 3 MÜMa MÍémi — bogy a MW|I «magÜhgWt dtcíia október Ü6 IHg aa«yobb aaaayblgá A alg végül ■ Woot ■Igittl ■att, nyogoat láltkkal lilullitii kJ, h^ty rálitlkoió taba atrAta, kogy • aakoa aaa Nbanbt ataB hancol, tetemet anyagi kárt ttowlt, hogy altüf kSidöltem átok ellen a kik a hiborn — jmlk turi t vagyoa ttaraátrt b««ioilUk kl 4a ilákbi-tar aaa tartama ások köré, akik eatk ayüt4-aotan gyikoréljlk a jóiékónyiigot, éa báliun tlaandkoloa, hogy 300 liter aayoakiatl tejet ttlín oaghtltéA értékű téoaáayohkrl tltaa gtMaa a Wje$>é!yríi B,ytl lt a Iroal aSgMM kOidetcabei ráaaaaot, adat bárki aáa, Hi itlf H Ntgykaaltaa, I91&. okiéba II. Elok Ent A nyilatkozathat a követkexft jUjiéai (üssük: Amikor a Zala ax ajoépi uradalom tajtxáliitéaéval \'loylalkozott, egyedül éa kixárólajf a közérdeket tartotta tzem alfitt. Kommantérjainlr is kizérélag eme tényre vonatkoztak, mert Elek ErnA ur ¡előző közszereplése mindenkor cttk tiar-teletet váltott ki tollúnkból. Saaríotflnk ¡fölösleges volt a nyilatkozatban megem-1 leni, bogy Elek ErnA ur a front mögötti Kaltböl eddig kivette a rémét Mi rabunk voltnak\'as elsők, aidk követendő példaként bonétStéhnk, hogy az njnépi urádalom badbavonuh alkalmazottai jé idéaégukat a háború tartama alatt ia Mi tiaatén abbéi a sastpaatbj tették kii ti ka tárgyévé as egész ügyet jiogy minden leitől máitól, csak ujnept Elek Ernő úrtól |nem lett volna ssabad és áremelés kezdimén^ezésének kiindulni. A nyilatkozat elolveaáaa után azonban kétzaégeaen kőzbljükl hogy Elek Ernő ar megfázásból járt aL Továbbá aziv*. a en konatatt Ij uk,: hogy as uradalom rea-.aelloeiéaének téves értelmezéséből eredt az a hiedelem, hogy as uradalom Nagy-Imaiasára nem né Bt lkat A nyilatkozat meggy&z bennünket arról, hogy as ad •mmimtráció nabéiitgri miatt maradt csak él rgjulllii a tej háihni asállitiae ötzanta örömmel vesszük tudomásul a nyilatkozatnak aat a részét, hogy Elek Ernő ur! — amig a régi állapotot hetjroéllfrhilja ■t a lakásán Invébbta is kiszolgáltatja, ha nem a régi ■ManyiaAgben ia, régi ve vőinek a tagat s hogy Elek ErnA urnák taéebova, mint Nagykjanizaára, kecsegtető vidéki igéi1 etek dacéra sem leas teje. í | Aau a dolog azeéae^ rétnél ffletí, aaea ki}elentétünket, hogy Lat ar kartfim boai mögötti épp oly jél ama lik én % alaaif éa as* | Mi ff I ■ a UJjllllliíar a UaM MÉsMMasii al-SbUjal M|a* sémákban Myniffi tetoa. ; K >■ III III i valtak egyfllt a «iraa hm Ualaalf^,: örömmel vasad ládpafü. yalaariat i 4 raadAniég Is, íwwm ULvUó isssMH aaaa ügyben mintén a legjobb meggy&zödéa éa a köz- érjlak j4MtU V<HR \'_ ffijlHlREK testvéreinkért. > bttatkft Wkw hanga i iaM ii iili iiiillilgn ii. Mttaa t ItSfk NaklUbtán 4a Zda-|l^kaaalgaaa«ÉI MekaágMaa: Mtmaa MnLa ieaWaMt I Nam tad-lwljali UemeUír klari v.«-e aa MA ml kori aUtatak brri ijilÁlgliih la 4M4Mk «d klUU m» kel« ii í|nwa»mgek a kákát U ajiftl. adyA láitra • aap. álkor hton ■MjMlMia UmSan a vAMMM láiakrt K la Mt btk vtataak « lengyel •él k»la<l. amtt] laAkr a roabadOU »áro-tek, MlA eaaláli lámáié, mm boraMam, Maaar ttlaa áam Uaay árán, már ébred a tkri kordák vértM likillH kamal Ml ¡Ugattalak íeagydMzágl Ntpók aMa a aayyar Hii4aIhiM<%|Mti *r • \'i ni. w4A [bajkbta la kiáll lt Intvérrá tették a atgyart a loagjeütd, — | emeljék kim vakat aaHokkaa jiiMlil t. a hit iiakn leg» ^ at yclbia M^ttt, $ aaf^r4kAiU(ái ÍM makf bánatot, lár.dtWka gylártl jé aarafce^Ma t áZLa \'ii>!>|ik!!Z a MH aáMan atilliftn ksldjak kii liSt Mt héfy MWoaki IdboaaAlaáaok ai)|al ttaaiUl ámen a atgyar Mimmel la^oaéna |i>4nblaa|aafc. hégy _^__ ■^wiimM ÍUhM^p» tláá^áMik féféa •orskjo®-t4k éti aaálaijoa mag a aaawt adadaa ré-lltlawaak MiMiMd I ta Mdy ká-| Igy4l anmgy lt éá Mhm ét Lt i|gn|i| tUdelt ■ü PNBMViVpIMI •fVflSVMy ^mpTMii hmtlm UvSddtd: I A Moggdr Lktggti SipmmhL Az Igitaaitl aiákáai i*ai kSMátt keaaáok e éMMA hogy aM a aaaaali, jagok alad-méalal aMInmak, akA a tadifc Loa-BMMiM kMnjáfc. Aa akcW-aak caak akkor lam «Mara, há > iM i j Ml I lak, | * ---kTÍ gábntai, hog^ a amgyar ....... 4pa agy IM- kaaaMk mM aáa taahililjltlt. alat a aját- iáért. At 4 Zok UMU fogja. ~ riMliJak UntöLk Bgyalail alag-Bj«bb térné bilin I krképlek iiyfli kánfllt aktaMb hlAAl tárházra. -r Földi sagia a aayyar W-vidékán. Tesetvérröl táviratorták i A A mull itti efóai Tttan ea Torontálmegyékben két heves IN4nt|kl énm-tafc A rangéa kálöoöoabbaa Béalik ta Mód« WaéfaUbaa vofe é^aabetA, akol a háasl kár. IMI M Mtao*dbaMrt4Ma Mimim* A> U+fmTSEL? ¡¡¡J M tii l^iit • MMkkMI ■■^■IIH Hm, ■ " »aayaaaea aiariMMi Aaaa ár M Mr tigl aMata Óméig IAmAHíI tae\' liál taiaa. e M ai| kim ■ la| n kaaaAaa 4ra4oMM ükahra, «St Urazta, hogy a MaA liMta Itha na« 19 aMM kornál Mg a aagya ktrályi Pk» Igialilaialia uljáa jtp>aal Aa aMM Ml kaMMmMMI a Mraián 39a aMM kmam érték» nlialMH vatt M M Igy a aa. haMa ■atka aaaat |acyaM lama|M a Malikig « ,KM Magyar" taaaaa jaMáatl lam ial v« Mbmk jn) aáa a» 81 I— j7a ragaM, aHtas koronára, tagjU oly latmara MM MigyaoraMgoa át AameKáhaa tgy*M MariaááoM MM leevaMt Kaon l akélcd éa kaMtUa masnii mMh, Mm m aiolaó liikiéMhtt Uma Mak klvMkaaéay» aevefl erejét t la. niiaihkn nn<1 mértékben aa állMa tltil Iriha ertjtett, Itliat hbliiilgal nyojtá M -\'TtjIil taaaloaé ataMtak ntfyalSrrö váaériáta áM a kaza mlatlMlki álMa. laaa a Unadg által i oklill MahM InpiMn limigg k.dl-llHetit myéta, aaly ia Mtlka «Matt M laaUiimaki bltoayltákái nyojtjau alat p4IM> Ml taaaÉM naliki4ii a ItpammaM Ura ben lt l?bw»j In a laajoM tattal Mgjt kelteti, Ha mm aaMa lálkkta, lanti gi lidj tényezőink lt pMtlgyi 1 lliltlrttk agyasZ kaalai áMaaalMaaaaglM áátatot, t htraaM I láailnla kiboeaátátát aategl amhlaaik M\' jit iftayhiiUMIiil haaeala Mértékben aa» Attak MA a hamiHh kilMBteilt ékmt IgnilatajIku aili Ii IMiaityM at aUaé- tat la awmaa tol lógja mirnytUU k Neptakarekpénztar részvénytá rsas á g mint a m. Klr. Pénz-ügymlnlster által kijelölt hivatalos aláírási hely elfogad jegy-\' zéseket .",■■ a 6 % os lll-lk hadikdicsönre ■■■HNMPMBMÉIHIhhhbwhv eredeti feltételek mellett A Jegyzés céljaira 10% készpénz lefizetése ellenében 90 *4 Kölcsönt ed az Intézet bárkinek f-t évi M6-tartamra 1*4 kamat meMett w •dkivtu ■iwmiéi. sípdki lÓUpio iklÉbai 19*« »liiill al Uvott aaelyaa a terma- Mteltek rehdkWttt mHjiteiH. * dstl|teek Iiboolvil vsló eUAtiaát, k ksdi tók»öo «fyfc a a lUIamftt totiúsát lógják tárgyalel. VUatk a kanlaaal Bwtot, aataSf «sba. A readfatf már régebben op Nagykanizsától iiptdUé nagy-ági lisztet Aa rengeteg plkeite»teyt kL Tefnep aatte kiterül. bogy • «t Kiüok idegeebe való szállításival «es dálívssutl alkalmazottak, imntma 0k lojlslkoxuak. Aa egyik Bécsbe ladaló ilk»lm»ioli»lnil a rcndfitséf tegnap tum kllllt, zsemlyét ülik, amelyet Ím é» Wteeet Neustedtba akartak vinni. Ulcaaek, nektek ktilink l)lit|Mii van « ttjoiljuk «t e szegény btaMM na te Uuttet magnak aem rcadelkex&nk ia bfaágttss, Ibofy abból vidékié la itftat- KÖZGAZDASÁG. A harmadik magyar hadi I^PppSF^Ií^ . A WmL Jlmtiá kiion «Maifnaeé Nt «Ötatetóit tavnrtal m «)• Utfca cántete Yu* U&efta boaaáttaaete kd E utkateŰ Uete5TV| esettel kWólfagYaŰ Wádli kai IMMMIIL, A kièftlliili dal a ktefr - láseadajab aVlilakaiimliak , Vfaftskst «at nagy kanizsai Htajánál legojab-m i kővetkező ndományok folytak be: Dr. team jésselta knenernpótló adománya Ite Lajea elhunyta alkalmival 15 K» « nagy tahiti 2 poataklvetel gyűjtése 36 10 K, FongO .Mtey agy utaióiol 10 K, Remate Gása (Zafa Un») 50 K., Wetas Ignta inaptemhar ,havt latoasaya 10 K, ujoépt Elek EraS 14- Uàe lita hősi tálala alkalmival 30 K. — A ota Itamefc liaaère: A nagykantaaei 5-tk faáme 1 «««»16 tlkMtae liasiikaiéaak 4a lagtnyetgènefc 1 QfkUee (a ¿ala etjta) ¿02 50 K, Kata Plfáeke Utcaa (t ¿ala atita) 20 KL m Hrtapa oten» btmtanhea ta magjeéaat ea ára 1 vua Kaplaal* FlaeAel FiUp ña Mipke- étaébaa Narr>anii»an — * Tareaaan A ■hi— ai» H bt yta" kM Ni4na Haaa Aafciaaa A Tinin i aflata a, Laaaa lai— ragaayaaaa layiax— l a LaaaMtS \' im ng|eMka*aa M^mmm Mirai Batft>i j te Ma taxája. Lâui i.i.aa kmtUj., m*mi LUa «a a —m a, laaé aafekat «aa^aa atMii I ^awit Nm hn>«m> Malta! xa a Mwt > | « >wa - * •• - S\' ~~ *" vaaaat Saaa Wte aa Tata i .u », ~ ■ T T~ - nalyaak kt^** m U.ri.i I aa ■ «M«« « aktaaaaaa. A t aaaaaag attthaaaaa P ama >• K, laïaaaa 19 K. nHl«< k k | haaaiaa,«aaaaa> kaM a >>a i|ta il il : kaaàe, taba ibatt UkíuvetMil for- ■ a Waattek a k tBrtteí. AUlMMi aliMs erta.éeya ikpjll b« n>l«i»IÉia> ayarnl Ak iIMm egy ka Ulorgéae alte vate katdrtá te 1913 oktébev 184AI aaavmWr n-% |Mxáráar> fot metMrtatnl. AUfráal helyekul bfnkk \'ái teaaaa Mate pteatárkk te MllliiliUt. a ptetatakárékpéni. Mr éa UtvatM belyel, valamlat aa Umm námotfcv* hlxal liiaÉWteaMu Ai kibodaitásra keij&M éa tT/.kal tfUnl kfllcaMatvtey áltete «ra ateten IQ0 korona névértékért: [ ti te ai aláUitkot te atélrt eftet ellenértóke teHiettetlk i al 19151 évt lUlfcn 30 la > iilHlinMk-téte alteéa áMMte 97 K 10 Hi4r( bl 19151. évi loktóner 30ját kóvetf IdSben 1915. «vi ailia^f 17-1* teaMite tfrtteC elÉkéa aiette: 97 K te tUéri 2i te ateta aa eiteb linjertet«kl6 kad-vermédyea (tfcttlelekbei tMtaé) Ited md-teaat vétete, Iginybe. ^rf «a 1915. tel októ-ber\'héi 18 tói miaba itlg li|il lia terjedfi ateaa htélrid kaiirldabeé tSrténfi ilélílmél váltotatlanul <98 koroaa. A karnjadik kadlj»Uladll I*! a legkl-aebb jtfreahatfi otndg 50 |ioron|ben van megéUhpitva,! kogy Igy a kélcVta jtgiaéae a lagaalmeelib oéprélegcll Jéníré la lehetOvé A karamdtk tei MlLiBa Mtvteyd 1913 novenber 1-fOl kéaágéBlag évl 67. jka{, tandee év mijui l-éa éa! imveinber Ifte Nérd Hfflrgni itadMAkia |iB>liin l, tetar aa elafi melvaey 191» mtea ¡1 ljl l lÉiiaai Ai alé-tete 9etve OaHiaim aapfitól a Wfd évl II in|kii l ia tariedd Udee ata kematek ak-káat taataNmt mag, kogy a Wyd é»t okidber k6 31-e elfia apklal t )layalaihi a Itere kete¡4<netey k lpfta^ynk taMfte éra_30 W-léfral ktaeka *taane<atea vae mejféllapltva, ■ jlrHaB ieayta A Meksar Me kéabae Wvd a«é*én Utaaaréaa >ttaaaihae ■egfckaatah alat> A W aiabk érák «a látaaarafc, eeetvek legjidá-| eaaahhaa áraaMaedók ai. Safada AataaaSárfa a Huialiatl, Kaikcy atoa X CVnta alLa)., A rigai pályaudvar • bombázása. Beíifn, o*{. 12. Sgy n*mat hld. !**»lenkltun0 eredaénynyel tía dobott a rlaal paiya- [Megtagadott rokonság. Luganó, október IX Montpenaier | ^te herceg levelet intézett aagybáty mea, Ferdinánd bolgár király boa. ekt-! * » rokonaáfát megtagadja a kijelenti, öt többé ismerni aeea kivánja. Aa aláirt Bmaiglk elleaértáte aa alákfal halváéi lerttada be éá az tiltat! fana laMI aa aláír Oval asrmbeo eem lelyó keaaat, aeet jata-lék léitlintailiA ktere nfaea Ha mt aláirt mm—m ÍM keraaét akad. aa aldíráe alkalaaavat ita aa aláirt laaerg agáaa al-kaftaataadd. A 100 koronát magkeladé IIÉInkiill e ránlcjtekben történő taflaaMe la aaee van ee-gedvk de da etitkia an tlikfa alkjakaával az alákt tamte 10*.^ btitoaltókképpti leteendő éa pédlg a Mr. aulampênzl ár aknái á adökiva tatoknál, a fea. kit. postatakarékpénztár közire Ütő MvitalmeH továbbá aa 18081 XXUL t c. alapján atitaifa Országot Központi Hilikeltat keieteél kéiatpázaaben. mlg a többi aláírási I kafaaél van ktMféàtea, vagy olyan dr-tékpaplrokbtua, aanfaaket aa aláirád hely atfafadnetdenah tart. A rlaeletak pedig aa alákte fa ételi a következőkép Mata: a jeggaen őeaeaa laáfaeértéktaek UV,-a legkésőbb f9l5 dáanCklr t fa. a Jfeggaaa kad Ellenértékének 23\'/,-« fagkfaőbb 1915 liitaii 18-lg. »ia |egéestt laaeig iHaairttklaik 33\' .-a legkésőbb IMS éiaifeibki 28-ig, t la lacftatt Daaaag Jaleeártébdesk 25* ,-a \' tegkéeább 1916 janoár 8-ig. I Aa eAateá táadta bcHntéso «lkaiméval ae ilMiiii heti a háta Wasoaliekot iliilanll . FOg-Kr©m 70 Piller Aki A jnayzéa céHafra iaanfaéH aiaatitvlai fcUeak ae öaaaaa aMMál kJiabaél dijtáUna kaphatók. K »naairafailh biinyéban as alá káa taeteben fa oxk&tólbcíö. A befizetéá ikalkál al aa aláírd UI ae lük tal hatea aéaitárl Fiüimari la)a>il kap. a aafafeh a tel l»ifalfa*a 19:5 deccmb« I ta kezdve a m. kté. ytaatoahlmaHaa ilmtiai ate ta\'aaaktaj iaint a afaa* {egytaé. adoe enmmemfan talrafa in Mtlati Ua-- - c tagaak t\'iaaa ttlaaat. a aaaaaayihaaj eddig aa MÉ üstig a véate »a k«t> ■éayak KUdkatók acal laeaaifc. A aéglagaa kctvéayekl kUdáali II te« atia a Nt hl tatema kladeW Itilgta na rJUaaWiái>y ak-né a taneeaa hflaatemhra vató klin lllii lljihail i káéaééar tafa h( a W- hlvá» Hl ami II ifel .Üu k tnátea arr*a«aaa a Wj« lof kmtêfé\' áiMi^ifc afir • MMU* «M * Mf AxafAal któpoate >etet tnl)aáaa Mjlhte > máaodtk kadikófaaóe tádafe kötvényeink W* tii Iliit i la «MtMMMS amMM tfatatekrl A aáraUteál MaM*t a» attírtt leltd Mltete aaa te Ma. SüUteW fcmMi teé haladó óaaaaf« (ateiM vaa teH mk kt a Ii^ImMi jífippipO harate j jj A m. kfa. pépiilgyUiltatcrttai magának «a 4 fofoli ktey előre lliiÉl il M károm havi illillTl felo+jodás aMÉÉ át kölcsönt egészben vayy ttastea, návártófa faaa vtssssfinetteata «aaatea ta ektltafi felmondási — ép aáyj falat a asáiodlU kfaf-kőlciÖn K\'i MSP lattNMjt IMI asájas Itat atetelM IdCra dem iö>lta telik meg. A kamatok di ugvj. mint fattaeadéa tafite a kálcsónkótdáéyel. «Matate fminidfn teaelte és a jóvóbrh Lehozandó mfgyardr-saégi adó, bélyeg áe illeték ll alli a4MU fizettetik ki. A kölcsönre wMI MfMMteM moralodum alá nem eeA betétek <- alfelejiok-dásl határidő betartásival — MHHldMl I^VifllfVfMCOt. A betéti tatetel ifgliÉsil letaeiaill a más ty; ttestell \'UK M Ufaátee te l-je déjt: btaMI kányvré j elke^eketl, egyék ként aj taoAtor|¡Btaffl^tdó ríaadalntbéa lóglak kdrlálozásoi alá leső betétiek azoebWn kibocsétákra krrÜKj jikaddkkök tlkMli éoynlfre tőrUeö bafUetáaek «jéljalrá csupák a jegfysét Mtjében (fennáll.) Iigdlf 30%-da te iegfjd-jebb e ketát telaidaaeak által legyseM ánmag 30*/,-a afe|te vetette tetayba AfaM.:a kik e beasáténekre ilyea, tmtej Mat a maraáorfam fekdda rsatalat alá tat batátjtkeé kiváejéb Mtet vaehl, saaál as teéMttal vagy nljreik Wstvs asista ae taá-astnek vagy eágata UterntaAsdam tnrtaeánk jegyezni,la melyofti la tjeiét el fsa kefaesna. A klbocaataedn U»h|tkt éa pef% egy a aateá, mfat sl Sárok darabokra, as Oaatrák magyar tesll á a M. kir. hadi ata-osö&pémoár lajárafiek Mfadsaetest kdsfaáatel lekdtdee i sltai á staséstlk 71% %, a il ilmhlnjl elil1|lii j J váltetaaaétataMte kant sít iák sa, tetet jsán >a 3V,-oa imtet meiirtt, ayajeeta IJfajlH lesk e heíhte. ■áeyek IBI7. te\'étetek* 31 Ik ■meááak érvéaybea A aateatl IH fatédst agiaSSSlk a atiadamheH httatilo* váItóla«BSÜmlto láal hmmstláhiaa aya|t a laáfak sáhte< elfogadható éltékpiapii-okra kölcsönt, haT i lakra se d| Itatta <g««o»ta« el jete lilbáé alapján feléért tasSsdtaj befizetésibe szolgiil A si gli n is ags i bbltcftt JllJ kölcsönök j a mirséáta km ta» Imdveataeytew IM7 teseaiter 3t-éíg fafafan idtetelfsfc. A fjuti Ildiim batáridők etet Itfiatltel Ufatatak aUd. a la kivánaáfara, J daindamkoH kfaetefae véltó-Inaiar»itoiait ka-altab hafaaSL 1917. évi dtfete ta 3t-fg, évi "j r Utisuadd *i i liât pl látante. Ezenfelül a« CTnitta msgjfei bank fa M. kir. hadi kőMeaéhaáBr a lent hhafat atlda aátak — íltifl esekdaál a kik lg«ne||áb, famjv a aláírási fetUválbao lotaatt kifajlil alatt >sa klflMsss jbecsátott MrtlM9% víkfMBty, kanyaró, typa«e> ktelfl ét t&ébh ravüyae teap^a * kétere tefa btetatete arOsaf Mpaeft M, atet más lártMie, mUrt fa «Madpte tefr teodai kéteHÉMaa egy aaagMefafad I»(Mente azrf fagdl fagyon. A jdeita / IrgmegbfrhBtóbh WlMtaM hw • szagtalan, ttvegekben 99 HM ér árt etatea gyd«y-/ —tabee ta dnigéHában kaptató lU-i Uítter, Vortun, ffartfa. Vas, «Ib; Infanstalata ytzsgáfaul aeate gyere ta biztos, ntari fa ae Oaseee orvotok taita-ágyak fanMaaüdedn; aniiscptans kötözéseknél (sebekre tagén tnáie) tas ta ananetee és rsgáfyta sfadraáedra, dk ajtetlte enttsspata Alkalmaztam a fagtanysnnta bőrre fa ssépM. emgptddifa fa arnssedsesmaáCr^ Cgy kísérlet ás On s fö.őben Itiéi áhg ezen szappant fog/a iiiaiallai Ara 1 20* f§ lm nla IrsBlBrm, ém tmtMaaah\'aM k Ktlfb is Hiriifi t egj dsaael gytfaa l^faasAma. ZALA Éli&rM TÖRKÖLYT Okleveles, gó-pósz azonnal fölvétetik W E 1 S E R gépgyárban, Sugár-ul 16. 10 a Ibzta ¡avtddtmből ai ÖrszUos vttri a tarait n«ni>aulual1 gaga ¡a» ¿ra MfeA 1915. oktéber 10-fől 14-ig (vasárnap, hítfő, keid, serda Is cagtertokoj) minden menytaékben vesz RECHI SAMU »>Hii>mmiMmMm [Mmh aal n án Klráiy-nlczS 15. ♦ a kontinéni legkiválóbb ertyérüonűlfpjlő Ikgykanizsán wn. ..........r i j i J Fel il-gmMl« nyújtI a aa* Jelen fis Jövőről, ugyszínién jel emrajz Ma éa fényUp uHn írásbeli kénténjkit rögtön rklamol Rfndtléíi idő: Déléigtt 9 óirltöi, 12 ór. ír, délután 3 Arától este 9 órái* a KORONA szállodában első emeled 7. ■ ma Egy csetteg kt egymásba nyitó bútorozott szobai ázennal Síidó. Gim a kiidóhlvaislbsa j j I 2 bútorozott szép iszÉÉ konyhával éa öaszea meilékbelytséggm azonnal kiadó. -« M iarcziér térképe Lidiié k\'táés; ii|fti| 1 ÍM III A katonai földjajzi Intését kiadása ára 2 kor. 50 fillér Fischel Fülöp Fia ki jknnk<J\'«ékra Nafykaahafc* kap» Mák — VUtkr* » ■H I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I ■ Mindenkinek érdeke, hogy az őazi éa téli szükséglétét sm Kisfaludi és Krausz = I rőfös és divatáru üzletében ar „Arany kakas"-hoz ms Z ( NAGYKANIZSA. Erzsébet királyné-tér 21. Z Moakowitz dpfiüzlet mejleti szerezze ba, ahol " m még elcsé ár nseBatt as alant P* 1 feltörölt cikkeket kaphatja. *m 2 j^L Z I Női- és gyermekkabátok Z S nagy választékban^ kosztüm-kelmék, blojuz, pon- ■ m gyola és ali kelmék, gyapja Bánellokl pargetok, nagy ■ m és kis téli kendők, berliner kendők, selyem kendők, " ■m fejkendők, bársonyok, selymek, Icrepodeachinek, ágy- aa • neroüekre kanavásznak, vásznak, achiftonok, fia ma ak ok, ■■ Q rumborger vásznak, asztalnemű, törülköző, zsebkendő ™ m Hadbavonulók részére trikóirig, nadrág, lábszárvédő, ¡¡¡¡j ma szvetter, keztyü, harisnya, hó sapka ármmgmthméwt§ 11. am Késs fehémem&ek nagyobb vásárlásnál eredeti gyári • ¡¡ü ár. Kész pongyolák, bíoüzok, aljak, gyermekruhák nagy * an választékban. — Gffáxzruhák 24 óra alatt kftsMbum m ■ ÚÚébáÚÚÚÚ saját műhelyünkben mm ■ 111 IIIBIIIII IIII IIIIIIIIIIII II II ■ ÍURANIA^Ti I I ■ aOZOOMTkOTCA 4 191$. okt ItA 11, 12 és 134a, ÍbétMn kadd és fe^ráás kerül tanra . Ii rijicsliiivi feerfeéhr V grandiözue vígjáték 3 Wvoaásbaa. Éa még a remek Idaéró nűaor. Csütörtökön és pénteken kerül síinrt 11 lllirikinl csata nagy bábatva dráma. , Előkészületben: Alexandra (Menny * PortaaaaO Na léte a tűssel (Ptilandar) 1 A pokol vitorlása (Eke Frolichl A bal i zebub leánya (Ebba Tbomten) *!b. ^mmmmmmmrnmmmm ■••-»»-#• --IDŐSEBB NYUGDÍJAS —— közös háztartásba liiu jobb magányos nővel. — Clat a hivatalban. * , urakt hölgyek éa gyermekei rémé* hadicipók éa kai anal barlakaveteaaA. Gsntsg téaha. orvom táak«. g ■■ ■ ■ áh«. »ma» iiikiiii! Itf/iü Mltt*fiyi Sándor éa Ha PaMSa mrtnai TŐtlI ZSLTAM Nh«S IfeSé nscatL LAJOS. %n|rtÉ: FISCWi EMSO. - NgwaM a ba Krtafüfci*#é áa M*eaa4B AT-ma. SS* • MHNW Stip ááa mvét »M imgtttl Ni tattik IémOi ^"•átyoaá * twri tttf. ftmnt an>»y» m/M»? Nándorfehérvár ármala aira « magyar I» i«f¿ bng, — A magyar 4a aáaet diadal tnai ksyvttek alai nyitottak aa I orgyilkos Sxarbla *Mb*. hogy a kuhuráiatiaa. ttfcsimrtdl a*-al Mtdaa ai Igazi iliMdili gyáartga alá naáaUtk. SwíbUMi Mi m* aa a retnaetea MMt It\'hS, maly alaH 15 Moap«UvM taták itremnek UgyoaéMa aa agám világot aláirta ■ a Idhflgoatoly m élteti káka ahdcddig agy tngár (Mi «oyák «Ivébe, hogy végre bjr* hkéa|*k a oap ragyagé arca. A aal lelk&ak ársi. hogy most iwJi hijnal. A aagVar éa kO nliild|iii ojia lalé tart, bal agy mñik nép »ktatága iMbgall a síttigadö angol [él a oagytág dSiytiben tal. 1(0(6 izUv patrónus nAalmi hatalmat. A magyar tanárira taták. A t&jok már rigen érd, kogy agyalka kartija a rokonit ju, ■agyar; la ka ttátadohlg karcban Utott U vdflnk, a kllnhli zzlmpátíát egymás vttáaaá-(áatk ikimalu nem taáta maglagatal A balgát pedig egyenatea finn-ugor aaár-»Ita, MA twlvára*»« a ■arfan*■ Caab. - Mlávaaodott. Erényei ás illlailgi aafmaratH u Ali aaáratskbaa Mikor a magyar aaar ávoal eieldtt hasát karmait, kaiá koaatt a kát nép. A géHJg caá-nir, VL Uá aaas mli sasa látta a vitát bek (árok ttoataédtágál nagyarekal hívta almUiighi len. Természetes, bog a szövetségetek gytoak, df a bolgár caakhaaar bonat iih a amgyo> rokon, mart mikor Aldkatalél áatakrt kalaa-\\ dottak a magyarok, a bolgárok rátámadtak t Varyarok taayáira éa trlóaatoa paattuláal kagytak maguk atáa. A ihwiltrt magiatok uoaoraa Utták laldult cialidllkd éa aakl burait kedéllyel mentek nj kaaát karaarii Attila őrökébe. A krónikások mrid Árpid tép« itt lt bolgárokra akadt a Tttaa-Daam körén. „Bolgárok népe Udol itt a nagyhírű ¿alánnak mondja a költő Ennek tigjgtéSi vek legnagyobb munkája a kootaglalétaak. A Ipára ál lett tStdtetaM a kasát vesztett ZattL Azóta at eaxtendS Mtat a nagy kdék folyamába A magyar tettboa llltkhit nef-növekedett. Folytonos kéiltaiéggal Védte még hazáját, A ^bolgár nép ia álhmaikoM aaaaat bttj át ka Srinydve a szláv batát alatt tal|f ma megváltozott la, dé aa éti ftémUk aaa b ékesítik (Vitézsége a legutóbbi halkimi kabarja b»o lusttbbet ragyogott Most a testvérek közös mikákaa. Ezer mef később I» agyait i lkaik t atai Wai. begy a sxitv fojtó karokat aaátMrjlk. Most lt •erOl vitnlk Itej\'aatah éle iát égéi laaklll tóit, ayafattél k ilillg. A tSr£k ét ba%ár teatvérdt.it kihúzták kardjaikai, kagy Utakat. l*\' iiill¡Hn ii n táila mik Bár ■ ég, de mlatba kapai biiidloi. öéMradl at égaa, ott %érkarik aa aáaS aaeaaiA, moly a béka aaméetá mé tbaig moaolyét kkáaH Aki Budapestre aéaiil. nécte mag a Pataréti •gftlm kmé Uttingauégal 0 0 Ujabb sikereink a szerbHbarctéren Bttdmatt, ,okt. 12. a savától iák a Dunától áiilra, valkmint a Drina alá* tolrátánál a tárnádén aa 4afiAa ha -ovonaloa tolya-jaatbaa »an Belgrádból alónyo-laulS: eaaírAfehiiacyar oaápatok a varoaMl jaé a Laadaa-laáaoak-[tAl kalatra 1 laalkad« Llpar-hagyj i illta—al valö aifogla. lAaaken ( l|*<sat éa aág fény-aaörót taákmaiiyoitek. a Balg-rAdót Mkftraypiid Snaaaa a a -Caal.ataki <iaalgak aj falyaa Stkaléml paallj al faíléti tábort löveg kő távja] éa bjaiai ural-kodaakjí a aabietaégeaeik birtokában tannak. A náaetek elfoglalták SiaaJntriatiéa ^a ellen-aégét Poaaavaréo \'faléi aaorlt Jék riáaaa. A Haroage^lna éa Moataokgrö ¿őst! hktAtao több helyen aontaaagról oaapatok-kal oaatér<>taaokra karült a aorl |mW aMwami. \' ■■íllWf;4«MU tt. Al lajlál» hartisiiÉk*« li^lAiHi: A balkán haduintéran1 alönyomulAaunk a* Arcvonalon Jól halad. Sza-mandria vArosAt Aa erödjatt csapataink tagnap attoglaltAk. Szerblat sorsara kell bízni liféfld^ október 13< A tzerb vezérkar fax; antanttól lagalébb kétszázezer ffinyt áejiUéget vár* A Córriere delta Sara dmriat akkora erflt lehetetlen volna Síerbir rcndelkexéaére bocsátani s leg helyesebb volna Szerbiát soraára hagyni éa af ¿öntö eaapást ismét a francia harci téren sseflda^iaai. A Sekoló szerint a szerbék türelmetlenül várják az antanft csapatok megérkezését Nie Iobogödiazt öltött! Afe antaionak gyorsan kell csele kednib, ba nem akarja, hogy a vérei dráma tragédiába fulljon, Görögország proklamálja 4 semlegességét MMta, ott 13. Zakalai «alnlait-tarelaOk kijelentette, hogy A kcjr* naény politikája ugyauaiton alapokon flQrqAsaJk, amelyen ax] európai má-bora kezdete éta nyujfpdott. OOrflU-oraalt aaari^taaaéga atyelflre fagy- fa iigsig jiingiiriTr amax aaCMéayek fok-Jtk Iráayltaak sadj a«» fejMWMét a kirotáar mfeCT figy^emmel kkari, Éttlto1 VoftMeag baaaélt, kljatta-tetta, hogy ifi a—tja a kanaés^rt. A lkam a«n istasáaaBl vatta ta Zaá*u domkaul kiirUnIM\' híj i n u ievv i. Az orosz harctér eseményei. Boriin, ókt. Hl^idaiibtiíi té-torzzagy hadcsoportja i Dkaaktirf ayagatl arcvoaalAn táaaad&Suak arcdméarakép ¡kél éa fél Wloit jétcr aMmééabaa raftMnaal elfoglflltak áz ellénség tlokati állásait HArom tisztát 4a kérokasaAskatvaakét fönyl legénységet etfogtank Aa agy |g*p-punkéi zsAkmaiiyoltoak. Aa oraiaial jellentamadáaAi vlasaavertttk. Üpót bajor harcag hadcaoportjénél ujabb aaa-meny nem történt, Lktslagaa tábornok hsdceaportja i Az alaaaátaa lovasság Jeziercynél eltakarodott aj harc* mwtörfll GnM Botbmer tábornok Hadae-i sgéaék német raapataléál a heiynt vél* tozatlin. Az orou barctér. Budapaat, okt. 121 Aa mu fmd-uintérm a katgmi wlmsdks. A Bar kanodtól (Uirt fakvi «srOástsa Adrom oroea támadást partink vittto. Egy küríilbetdl 3—J kilométernyi kUtrjedésü harcio»m tSxMatS"\' e//(»i \'fi*tb^kWT — nagyedik — támadás niimwi^n még folyamatban van. Mr ellenség a fíormin , pataknál éa Rofcdopkútól dasaAva a Jn| mellett Szintén megkísérelt néhány témadétt, de nem ért al ti »dméjigt. Hőftft, altáóí trnagg. Merény le t készül Románia ellen. Bakasjaaibfll jelentik a Masjyar Távirati Irodfnák i Aa aataat nrKaaa-koa lApAara kstárosts al Bangát Oramaaraaág a Rosiáa karmáay-nak laghdaalakk hajalamtl, hagy aerageivel Dakvmáaaáa vaksi At. kogy BulgAHAt M«tAmindja A lapok aálysssa kHsalaMki kogy Roaaásda vonja lo a klilflnil tyekrt, aaart aa auttant képotuta láss egyre HUgesskb Ima H; antant a Manón Athén, okt 13.1 A aa«vátaégé> aak aasvkltoatéttak op|rAoÍéa tarvatkajl. Ssaloalkiben a oaa patok yartraagAllAaa f tovább tart, A oaapetokat asaabaa ajaaa viajfik klkakb oaipatok-hsui as araa\'a« Mslaajéba, kaaaa Saalaalktbaa vkajAk fiaj.se. isméén, okt 13. Tagnap aagy haitkaaár a volt, antelyén hír ezerlat IrarkWsal «a 1 Pardaaalléfckai fogMkoxlak. •• i, francia er6feeadtée. fferka, okt 12. A aagyfia* aaálláa jataatt t Aavaatél tasakra a franciák folytatták táaaaiáaal kat Kél alaaligi i támadásukat, aaaalyakat aa aktákat ayiltak kán LaaaálAI délnyugatra tőlök yksufegUH árkok alian tmtáatok, vlaasautaaltottttk. AreaoaHÜwak-oak laadkaafl éaaakra kaaáááő éa Naaweatél kaáabra aágaffdfl réaas attaa latéaatt nrlaokk támsn dánok halyaaklat aa allanaégaek Igán aolyoa raaataaágal aaellatt omlottak 5aaaa A franciák aaak két caokály kltarjndéal bolyán Jutottak alad vaaskisklg. A has-dák láasaáéaal a Champagaaban le. Tabora mindkét oldalán, aa aflamoágra aárt> éraékamy viaaaa-katáaaal Jártok. Aa arős f aáisigl alákáaaWáa allantara aaas roltab kápaaak tagmap «ata aabol aaas tarálatí alAmybáa Jotml Aa attaa-tág arra Irányuló klaárlatat. hogy AMAaooIsma aaa mggal inaasMa a bolyom át .írják, - «aagblnaattalc. Elsüllyesztett csapatszállító hajó. Athén, okt. 13. A Patria Aaterika-Járó görög kapitánya Jelenti, — hogy a Sambil Haves francia rstpatasáMld gAxös tőle te^napelStt dráttalan távíró utján sagiltaágat kárt A hanoit haját, amelyen kétezer algíri vadász volt, — némát bvjyárhajó aulytaztette el A ve-dámok közül caak kütmevenet lehetett megmenteni, a többi a hatéval együtt odaveszett- As alafllyedt csapstssállitd Mudros leié tartott. i*iakmik>. oá*. U AwgMa biabad alé harpa «ta ax Basaos pdrBg hiko-tAkat Angas caafc Szorbla azAmAra érkazo axAHttmányakstt ssgsS a kWotflSa, míg a fdrdpda ráaxAra érkexő Artrk klrakAaAt magtllfotia. Kz ax ,1 or^axakdakodAs glrigei «rtgkss nagy fBIHAborodést kiüss Riirilii ieiyierkt/ik. Washington akt 13. WUaaa al-aSk a koagraaaaaatAl Btvaasail* lié feat akarltac awaaaavaaa» laaatáaéaak ^Aljatra A badea-reget 18S 000 fiagl rfodaa lé-géaraécaal éa •TB.pot faayi tartalék kai fagJAk SMgaraat toat. i HÍREK Lajpczig Imre. MmamltáaaUab naár *iiir ölekége ■ liiliiaillaélaki amltMHi teíte U Léjpcmb Imre 20-& lualigidog ezredbeB századost Ezt ee itig-»érig kMafl katonát, aílt alantasai a hátai a; aaidg aaa-rétnek; Níoca h \'l\'itl jobb barátja! egyik katonának aam, aki stigma ott. akol cakk ad* (orral labatatt azt a khoejet katónjd cí.lt elírni, de humánod* aéedaaabtdalt Igáméi tea sszai asambea, »kit aiia^Wad eatlá Ijaeult KMad judidummal v?n Lajpelg aaag-áldva, aidt agyai iaa tcklntééével vérig mért, azzal tintában volt . E totók aaaréay irója Lajpedr Imre aaáaadeak akkor Mtta iWllőr, amikar a UMk pdtazáod pareaemobségét átvette. Máiod«zor mát S vett ászra, amikor a rendet fogiaJkazáai Idő akti, nem a terepen, de a konyha kSrfil ttHeddtm. Mer fa lé-lagháiatabhl mcoettd már mag|ik le a harctéjre . . . Hogy, hogy aam tártáét, egy tatba* megtátU az imsoaaati Mta-ntp már benl voltam aa Irodában Egáée pa-raseteokaága Ideje alatt áreelem lelke malagát. De érezték aiedaaok, akik Ujpedgot kifeetcbbről megtsauték. Egy alkalommal a meeet aaéxadot Indítottak útra. Meglepett ae e debattéri kiálltáig. amrlylycl I ajpezig li atonáll a boaata útra aegedta. M ti elán a . járt az Idő, amikor maaodaaor ment a harctérre. „Spariaazoaa van —; agymond — e torok írójának, kogy balahqnptik a fiba"... A Gondviselés másként határozott Lajpczig Imre a harctéren is megmutatta, bagybame-tyaa vetai héaatáaát Est az avateaságét mél-táayolták a lagleUAbb keiyra azzal, hogy most kkádlatták Soha méltóbb köa mellét nem ékítette a királyi kegy, — aiiat Lajpczif Ima Deliét. Valaaa együtt mledsrokhó», akik 6t lamaják, jól aad »rflmet váh U aa a jál ■agérdemait kSáetatéa, ametyke» e sarok avetstlaa hája káláa ktidi lesietata viaágai-bál leat grataláaiéiát fc>. s.) A czimer- és ztózlókérdés. Amint tegnapi számunkban jelentettük, Őfelsége a cimer- éa sMÜökárdésI e dualizmus alapján végleg\' \' rsndsiU A megoldást közjogilag teljesén kielégítő-nek lehet mondani, mert átálló Irijsjs zésre jut ebben Msgysrország és Ausz-tris viszonya: a külön áMtiaiaág ■miatt a, fökiszthststlsn es elválasahatlsn együtt-lét, amit a pragmatica aenctió sllspit meg. A ket állam cimerenek egymáa melle állitáss mindennél nwggyösöhjben jelképezi, hogy a Hsbsburg monarkiépaa két\'teljesen egyenjogú nemzet éli eajaga önálló aliami életét t e magyar nsmset éá sz osztrák nsmset, amotyekí az Uralkodóház közössége \'es ss uralkodó szeméivének azonotságs folytári egyaránt hü »éggel sereglenek egyazon trón körül. Ezt az alattvalói érzületet, , amely tinha\' ragyogóbban nem nyilatkozott meg, mint a világ háborúban, — > híven fogják szimbolizálni a közös intézmények közös címerei éa a hadsereg zástMjs, — de egyúttal sz egész világod kifejezésre • fogja juttatni, hogy Magyaro szág a közösség keretén belül tmjesen egyen rsngu leggetien állem AuaztnávaL jóésa döben -nem kell piralnm a magyar «embernek ha külföldre megy, hogy sz önálló állsmiság jdiia}llw még sül-képviseletünknél\' sem találkozik. Mától kezdve n követségi pskitááea ótt less a lenyes ragyogása magyar ctassr is, had bevonuló fiaink pedig árrá s zászlóra lógnak fölesküdni, siaeljaJa mi sziaeáek egyenlően foaédnA öesse a osstrák CAU T 7TT{ ■ f,| J-VT\' « j i f . i • i A NAGYKANIZSAI BANKE6VCSŰKT / [; " 11 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ;s j« mim hlvataloa aiAlráai ttaly, már mostj elfogad jegykés a harmadik6%-os magryar nemzeti hadikölcsötire, 1 eredeti faltétalak Imadiett. * J — KttBaásMe. lAeer Dmsft 20-lk vádgyalayearedtjall silsadesi ŐfeUége as llleóséggel teemkeá laaetHiill vitéz. nJagatar* |sáéH a baJdhaltjNyaalhaioaal hdeiitai\'SsH. tüntette ki. \' | > MaeétyIbérek. Dr. SrAut/íá vaaé.. »orvot, VUmki lí Sidder és Murfm{F«ieoé ntsnenk Paéeaagaél Nagykaatsnka ér. lUstsk s ÍM a káténál kb házakat vbngáliék fW — A ti 41 évaa aépfelkeldk áa éa laldalmtá ajaká kekledtn. A he» jéáated iililnt satébJ U-áa kelt rendeht- 2sl ajabb bavoauláai hirdetményt fajit kéaaé, ly mariét st 1870, 18741, és 1875. ávbea iMlilitt és a nmcIkcJásj maadls alhahaaaaek talált népfelkelők - mjumnylbea aévaaartat IMmtMVe aNimssaH — november 3-áa a nép-ftlVlIls\' lgasohráMoo llitOatetett klatémUd náaágkse Itéayiegjn acotgáistra k«vo-tartaaaaá Ugfaaakhor tartoznak ba»o-i aa 1S72, im, 1874 ávbsM éa lUutabb rosztiiljfin A) sUiotályu [katonailag klktpeatl) pfeUaífik la. akik ^jiaéta aaér babivaltaá 4 kavestaik, de iiikiáaágokiMita Éaaá aj tmtéakBdáal kaiyákhős lagkiealahb aSÖ heavéd pétaéariáaHhea imusneh bevseeliil M 1873., 1874. áa 1875. ■■■■■■ bé nem vonult ée\'Uli aam maatatt A) lám a tfteltdflk közül «aaa kiv.taaoa gőa-vigy meéarahagépéaadmák éa Wtákaak téay lege» aaotgéiatra való hweealéaa, akik Hg gil1l1f i" iTi n i i venaak, a köaaégi aiől |áí»t>gsii saaamlpaeee iMfjitmdl háraé-máMi as paMbna tiagéanio paraaceaekaag aljai IBii. aevambar 30 ig slbslmshia VagSl adodazok. kik őakáetes balépéa folytáé a, koa véd »égbe vagy a káaós kaadsa-agba (akár aiat egyévi önkéntesek k) már bUoroztattak, tckln-i4 aáikii aira, hegy mttf stálaléai ávlolyamba tartótnak, tényleges aaa|gé|atra szintén aovem-btl 3 an ttMaaeak betmnual — a ha atealdnj iamita a c.áirőt. Tegnap dttatSa aaagjeleat a Zaia atLtisimségSbia Öntél József zászlós, ár. OtaaSg Ujw orvos Itvéte, aká legstább agy-bJuliban tiz és léi fónapbi töltött a harctelren a héaieia%ééTt kát IkllDnjétést kapott. léO basetm atsspism át a 20J boavádgyalegetjedl 3 |k jtészloalja pimataaibinalt lévaiét adta ál a páas « jkaacWzaa elesett hSaák özkégycié áa áruáié;| a levél pedig Nagykétti-saá yá>os klebatágáeek sdtt. A 3 ik aészlóalj kilélá parancsooki, Konkoly néradni nr, aki aeartgtbes sdetéa < iajttdt kWstataliia ikWestilt, a kővetkező Wba* kárelmet sasaifclM aakstebájm: Úttalan atataa, btimellea|abia, repgetegébea megjy » boavéd előre. Ttbamtó laiadtaag. gyötrő ítamtUdg aem hoz ajkéra páaaad. Qalgák atgérthaa, gránátok düböigS, léktté hanyjánál, tani mim tálak rejtett vaaa*. alatt aaa Ml MikétiMltW MérketetÜen a tUaaaég dWidása rMtt aadkla; ha tá. da| kaU: ilriajbilitl vihar, káaaayl ki-rS, béaanMtl Neid a tes\'ntk, a lélek ndk lálááatalí, laUdén itmbalt naahiliáil enésies. Hiszen e bén véd hazájáért, az otthon Mák jMlteért, gytmMtd jaa4tárt básd. A iitiittam athli aihimáo t^y a adyua éaaiidk. aMy Mkáakré eabéteáfti elesett bájtártak lakaté j rakéta, kícaby értatlaa Hiti »paBBBWi MÉfc MfB>Of*é| veiaa aaaak tad.U, hagy dal 11 itt bijtl Ilik laya Mahs tlaáitl ktwttaHoéái Jólétéért, MaMlMlMI ^Béjééft. Eléofltt oroct kilioikéH D Imjniabtst a Xk heevád gy. a. BL aéaeié-4áMk klaaatatt jiwlia 4 • bjhiMja áanmf. étj a kétaéfbaaaatt t maradi tevék \' \' 1 1 ■ \' \' 1 1 1 \' ■ , kétaserasre* eMfék at asanyad Kérhétdlenfil növekvő pijtiifinll a gyírsk aktil 1H kattogó gépei nyogódbn htkmdkaljék tflkátbat AW dWgosMilud, dMgeebatO| ettken béataa SdRkeá- Aw álleatég. ilndeoti ldpuntltő átam-úkU eear ietttől vdma. Haresdsb aéaeél Itlkáa mltaeiisulidlk mladda főldlikC. De éeash a Hlsbaáfc Ittj soodtalsajiak MtlsaM* Na kő- «aaa aj 1 beaé qbket egilegy baéeaaatatt tlr atáa M leeegytsw árva gyéreaékak aiáaayS ér-eyáá«. TI atlee nyugbütan MgeSéh, — oly kOcei vagytU. aaakwjBata I fi 1 llbaltok, — aagiiaataá I A aa boávéd gy. e. IM. itiilü Ij psreemnalmwet i(sa/m%k mssMaa* - A Hannat dó» kl aaavtpsla.jflj baeeataéak kddM is ha »aaa a ludtakisfróLjmieteda »ag|i»táai Ultid be-táltab [a mda év vág* |Wá alkot a stiai adnám érövéi! szenteli fö diéta áhlúwUt. Ifik* regek Bártik elfoglalásé atáa at Alföld Wé k irányították ItÜdetetakM, akkori miadeaképpan értkms módM, e IMatiák aegteaé^ kfaeaett a tulsi dánosok Igyekasuá biztos hatyva jatutni. A lölvjdék Mm a nlijti képji 1 »leiemab le. dett \'Dsaáétmm kMdiSitk asSaa lagieaekal át igyj keroltfic akt 01 Buproaibka a kastai dám lánd k Kmkst a MsnasktkamhÉnakslb drága lempkMi kéBaBsmhM fkmkmjCsmtls pAsplb dirigálja Ssplsabs éa ett a Saátial Takarék-péaatár alit|hl»Hl>ll belydrték ai Ha»y aaibát átlót 1 e klaea, ast pmáaa aaakl sem látta. Csak két \'——|r ládát |«aisk két be-aaér Sizote neilatt A püJpők mágbizottja ia mtmiatayt Sapiaaba éa aa á aaaaaáiyaa IM-Sgyeidta alatt MaipeaMá d a takarékpénztár blttoaj kalyla. Aaeta sárnak ajgk eeak Aa ereaaok Inváziója őssjnroppMK a Kérpéteh azlklaflaláé lliuswmg bsijrtla maesaa tnl fntl asleeeas Ss iaamár I Magyáttoraságaál Jóval aagyopb hassá tcrSletea a mdslka volt kény telin kyfixclmea bsdaiijk elől elbordaél mindéit. Matt azután ajbdi megjiafjeat a ftam megbízottja. A sokiwroi\' telt iáaákat kocsira rakták és Mvittéfc a ve-Lnt| a. Meglát kálőa kamatba tjdlték éa kai ha-sté» iilAgyaidé alatt \' liaai vtttdh Kasaira. Sapro a laaa — A vak kathadfcstafc egy magát magneveznl aem\' abajrá honvéd zászlóa tiz kesoeát küldött a Zala aztrkeazlőáégákez. Kaadaltatéal helyére latlattak. — A fa Melák I 1 tnl...... tan t ibtiiááad Slag abbaa a MmafcU stinaaeCt I.latban aaltlyst aaa pittibia a «Wrályaé lo-vaajjan etm{ alatt marni he as tjjáma aaósgókép palota egy Weisz Miksa női divatáruháza Nag j k at ni Mán. Ajánljd elsőrangú, la dhnd tarén mérv Isdo ujdójitágait az étil Idémyvs. il /Vw köppengek, Nm blouték, , Női ruhaszövetek. Menyasszonyi kelengyék. Mosó ébdftL,\' Chrffvnolc és Vásrmsk y a legjobb kii dalban, méraékell szabott árakon. Emlékezés «éá« a kia adt IM»< a kel kltal»sl pea»e ett Aboayt Andor Csatád hdk eL adat aaari máai. i Tudlak, begy ae ^ne^aM ál e aalsdMnfcanma válogat, niamsi ás a psiksttck Mm IQ.ö, wmtgn eest káási\' aávámslsl emkegy, alat ea Metttai aMs II ib aa örökös mMbmigbia Iáéit ssMamekm Tudtuk, liiliklk, aagtiaganitsh. hsflg^baa vlltgaiá», ide mlahoggta, aaégft . . . aaa Mtfh.ek ¿tart a golyó atftt való aa a aéaM egyenlőség aem végalt beW Mjáaa M éiaam a Mdnklfb —- ugy, miat Ulat mast, Abaegl Andor aaaéáa . • Eieaetl, megb It, aaiat a tább llataL Oly íiataj vek, nyolc éves egészben. £ goaáalal k aakagá, hogy Uyte tahit 38 érvei pusstaljnti el Mart be valaki 28 áwai már ikadt, aé-hággyadt akaratú, leaorvadt energiájú eaba, — ae étstkea céltalanul ia Sesaaeraaa ógyd gő .i, . Ha valaM 38 áeval aaát ugy étd. hagy hám és végzett, begy tája aaér aamai aem vér . . . akkor já . .. De Aheefi aaa obből a fáradt fajtájú 38 ti ttabbM VÍdó vak Alkotás trágya ás taael — akarás töltött* al Fegbdhaataf — Ogyvéd vek — rideg éiat-nézeteket dlktálí~volo* aeki * ő tudott Idaa. lista lenni, — poéslsaal tudott faglsIkosaL la saip ialgakat. — airiáiaáá ■ diaán taraa tatt, tadott kai . . . mart anmg taivo vek it aaahf árséaa . . , Evakaa M ililiiu. flil^Siga folytonoa töprengés M tptkulélia, MaMÉb atrt akt barna valamit ,. Onatagát haraeta Akeapl J, , 8 a végén, amts —j aem Is olya* rágna. — végre rivbs árt Lai Zavsrtalaaul álheUtt volna rágt maiai Másak. — aa báanab (est a mareiaét a Meem már Aboeyi jogáaskejábaa vhaeaaata, már a fiatal jogási Abobylauik sMarMl bőit* aaáepel masak) — áa aj ssaraiam (a háaaéa tátt Éjt... A kiliagete bwlppaal baart. MsgalSáh. Isatlimbll aAaák meg, evvel k megmutatván, kegy különb ember ő aaé S aatéa at kellett aaanate a hábc k Méedják, hogy főne a kas» te golyók t-éeátt, gainétek zukaUgában, — ott la. att Is há. AssaiA a csapa-Wagaaabtr, eyugodtaa ás SMsddkMsnM Mt, irt, m alatt aatások a (e-jókét fbhra hatra kapkodták ... Ecce potta I laa * kákái S aatéa )8tt a gelyá, - az ő galyéta aa 8 látassa. Elvigeeeaeal a • Aa egyetam majd la|ag|d Akeayí Andor derét báai bálik bek dektaral a^Usgl sorába, {— kamarája mag Üti ae Sgjill i névjegyzékéből . . . Ba aa egész . .. Da hogy blaeig\'»ll sokkal kőfőfb agyveleje mm I Mm 8 többé, aam giaáiMidM, aam db« da nem igrmd szépségeket: art aem lagyaa tói kz aeeeleeebkaa. fi* art aam iegyxik Mk begy erds akaratú, nagy amktaMK — taart vágyétól hevfilő, — ugylaWt a^jah. dkMa á*me kialudt — agy er*M aaaa amrvd M«vyaSa Vek >Mm . AkM Akea|i Aadsn faeááal tak üptakarák pénztár fiszvenytársas áo Nagykanizsán, rtnt a m. Klr. Pénz-gyminister által Kl-»10lt hivatalos alá-asihely elfogad Jegy-cr zéseket - ■■ ■—1 ama Indáik MU nép, a gygllliia [vMtek ■ a tó kenaMn nnmri ama. Drága kled lid>4>, kegy tadlim U tmbkfl *i anyám la oiyta itamakkd (árt ágy* mer arrr, midi fal Aá Ipoly udvar lám IÁ aMM, a KliMady Sfajdor aaabn kötői, kjbfk bronz alva akkor a bon WaH kesergeltJ A vén platánlik alat{ akkor la ¡agy aétátuW a lányok, mint mealL aakk kogy a kedve* ro maottkaa Iflredl gkvaliéroW, a mik Ml Ml I*. vágok Adyctt llllmg, «agy biaag« vaakr 1 aáaittil Mártinak a mortUl léagak Hojm MNkja míg eaak kmlr Miifil ortovasok? A régi tomocyi, Utal batárokj, fo-gaéak, a potaoaymegyal pnaitikról Másakaaá maadlaalarok ? 3 aj llgkMél Afntbáok? Anyám s as A UrihjSl a aárgá Itikaia tnbá-jakbaa, mdyektiek fddrait hkpdortlk, liítép-Iák a polkák át Mániások hJvjébea. Elölt« játszik wjtök a 4 TaUn víiboU IS ih< Égá gMgik, lekér tógában (imák a mamái I mdliA aa tj twtaopUél Maik Méta km ma la I Oilrito? Ml k*atSak maradjon AaAkké m lilAtlánl, tl*xt* azaretet, mart ka aat aaa fa mik agy Utak a vltág-bakara pihil|lkta. adM a régi pogányok aáaMh mMalaeM m arámik atAnqft amitari áMaasM*. Msoh^oo III Ittak a mmalii, mint Ir, »tmmm. aki kiáiijon vaémmdr Golgotára, adat a Mester, vajy a Varait begyára, mkit as eredeti feltételek mellett. Ajegyzés céljalral0% készpénz lefizetése ellenében 90 % kölcsönt ad az Intézet bárkinek 1-2 évi Időtartamra 6% kamat s—-- mellett -•" " • tábori dobosban A táborból érkező ismételt fait«tízesekre szereletadományként leendő Szétküldésre lí üveg Odok csinos fémből késsftlt táhnridohlsMk HáSlMM tálat tábori levelet teljcaen keszen i ssisg|iilis (portó 20 filk|MH|láiUÉi |m> szertárban, thngsriínas tHsásHriaUkbea as aradeti áron I K. 20 fiAárétrt*). a bába Mi tereljék a amgáaf aaaaáfe valamint, mint gyenaak a bárányt; adat a iagandat etép mn ktrálylaáay a maaáa llkaayi kegyen a* I luwakáll PMb M reggeleken agy liláit «M»-táak a Halilas, Ma* agy slvá gyanaaá. vacr knláae tggatlyia. mart a Mka mliiigjlMik jrh M illek a kupolák kb Wes Benvenc to CaJHal — A lak Ih iái« — Irtai K. Barabáaálsls. A hol nem ordít a halál, aaas bimbói IHTV s hol nem Mai aOaaaágak áll aaa k Raimel íremben, baoaaa, Mit meghitt )i MA dJoigaak a aaéMk Mi a migyar piai a • moaolygé oaa« lofoly, Itt a Hkadl euvvtk kSst mtgtayMfc a karag, mat-aUk aiadie (iidtlom. A lacikök itt r>»\'" nhor • (űredl partokon, éppen a Sk<M \' adnia<1 szemkSet. S ha olt ilatmal fan ] \' WiDftxó, akkor 5k éaakelaak. Má.kol I* énekelnek a tacskók, de Ojmt áa, Hyaa rt*ffl kórusban sehol, a jli Vallj A| traferrk partján, vtjy a oynyalfaai QNsek kMtt nem billottam ftaL A tücrkSk kliaiMk az a| kalsllahal. Muitaniían a bárgaló pUtinok árnyébá-A i .Pas" jvilla köré |>«akartak, la Ml kdUnil megb\'ékBll aagy ad* limilksMil | Mf a csenU fa béke birodalmiba, Az <*yik békeapostol belehalt aWigtt S tütxavarjrt»», a^gilimMdkS, fekér pépa, "fW. fia most a ml tlazlaMkl meleg rtlvü ^dak hatyl* el csendet tnaskalájldaitt la N**bera véres is dlaaB évébtn. Olyan a Balaton taaad (akár adilogád régi aottnrao, a Hdka ia a Kaién IBadárak eaMa exöst azÓvata, a kitté akiimia, ekkos Tlktéy tak-tok legendája I a klkall Pta-rtMa ■ályaégaa aaaad^a. .1 Iliimildl ■ iriMik, jlnillliW amkort Mnk örvend», lényét admUkaaa . , BARTA ÉS FÜRST divat AruhAaAt, W a knmikk MMk, lluml, i ni i k I edk, aaénmak, a^aaafafc aaay i \'«■ \' •\' A bolgár gyalogaág bpQibk k lüt; ugysí11 ?51011 A katonai földrajzi intézet kiadás* 2 kor* 50 fillér FischeJ Fülöp Fia Maykarrtkrdlaíkia HagytMmil ható. —i vidékre ao mm tir fi <tppa<jlsigában, mM «gy asdU, kai W Mér latti aggattyio. A túcikők kiéóeklik az d k.kottába\'. At tabtr tilvál áiamtdia éjjelta kM-t» partjára a vilahov* a táj kőié re) KüneUlk a boldogemlék«, a Mtlao dé l » a a kopár orosz mesSköa pihaM Rdal ^dat, s kikatk nem fatotl ka\'o\'ti |én«k, Satu). fi» «z tSciSklttánla aa ÜgaMi énd». Mn.kk I | aarüébt IdkBdéaaMk Ok 1 evo los gépész áronnál fölvétetik W E 1 S E R gépgyárban, Sugár-ut 16. ^ \' *-■» ¡«3* «- "i\'1 j---—- H|TiipTii n ü Tt "~¡~|TT. iü Olí • ^ Ciafc 9 na SlMJ H\'. atilda foedritmb« as- Oé^áM; ÍÑ»^. l—g, javim 1915. oiióber 10-től 14-ig (v»*ám»fs MI i, »«W. aer<U H c«M*r«Mn)l Ben flroliy Bey gratolog u 5 a nyéroon^r|tó Ragglumiziáii van. nyuit * no* ItoTSi Irte fe HnyWpT «dín region viimnl i F«HIm*M úgyszintén jd i UM Rendelési óráig, défuti • KOR i (W ijiő: Délelőtt 9 »fátpl 12 Un 3- jórátol \'estei B óráig (>NA williiáW i melcL |7. ki mu «qbs. Csak nagylbéin a legolcsóbb árak mellett ártuitok fésűket, kefeárukat és toilettcsikklsliet. XáXlHILlill ALTMAbi Wieh Vlll.r Lerthenfeldestrnsse 66. ROZQONTU1TCA «lerdán 1915. oUóbar hó 13-áa kerül bemutatóra I. Satines történelmi dráma a franjada k\'H^H idciéM< < fcIvon\'á*fean.| • Éa meg egy remek «*y kísérő kép a j Legkőaelebbi j Uzjiliísiuígi cutH Minden atfBaL2t kereskedőnek m érdeke, Q] hogy üzleti nyomtatványai ízléses kiaHltéeben. a j modera tipográfiai eszköeök Igénybevételével készül jenek, mert caak Igy; lehetséges, hogy a vásárig közönség figyelme üzletére Irányuljon. Ehhez pedig esek az kell, hogy\' nyomtatványait a ZALA NYOMDA i készítse el. = Nyomdai iroda; Nagykanizsa, Sugár-ut 4. A Zala-nyomda | a legmodernebbül berendezett nyolca, könyvköltészet, vonatozó Intézet j és Üzleti könyvgyér. ■V eivl mi an bútorozott arak. Ulgftk ét HifilA N hadicipök éa katonai hShémnalisrt. G táska, ormai Saka. g—mtW mm esíkiitiy. kíüii I a legjobb tataflségbsa ftültényi Sándor éa Ffc r»lára>áii>as. tfl« , rima m>m továbbá hetilap" képes folyóiratok «tefiZetéaekct köi vetít, és hirdelniáflt felven i ZALA" A ZALA kishirdetései a legjobb alkalmat kínálják mpden iadás-veteli • ügylet Éieáotésp. Aki valamit eladni vagy venni sksf, Ak{ lakost keres, vagy kiadó lakásh van, Aki élelmiszert akar venni, vagy eladni, Akt alkalmazottat keres« Akj állást keres. Akj gazdasági eszközt akar ve nni, vagy eladni, Aki bútorozott, szobát keres, vagy 1 bútorozott szobát akar bórbeádni, Aki cselédet, szakácsnőt, házmestert keres, I az leghelyesebben cselekszik, ha kis hirdetést közöltet a Zalában. Egy hirdetes ára 20 széig 1 korona. Vidékről a kis hlrdetás poatautalváavM I feffkaizsáA i kis hifdetís i küMMafai SafS4 4 == A kis hlrdetéaak Atindig aMM kiadóhivatala Nagykam a la|Mkaa (alllatslrll elél Mai ém hlNMtel arakon poétán kftldve, ¡akár házhoz hti minden poaÉnrllJ. ng; balta«« B«ikW. lapjsin (uáma 13122) tovább* Vl««krai rlflflwiísl «s\'fcifdttÉ» póttá kőllsáR nélkül, a „Zala" br Vízvezeték, lakatos és kútfúrási vállalütomit hahnl régi állsnd > ■HaraamiNn kivin* ■Acara Nagv kanlxaán yitottam. s Mis ■ E R D £ NÓ nt@@ÁS) @Á®>@Á@ ^ffo Qfö i anal sama, A njémat nyolviMf iáéban. Iraanán éa | itraasanaa laMté , «léniái való aNmaa .loal.Hiéméi a é*m l n.naa, ! Altai Raaeé, M»am ilaw,aiai ■•«*« aaahamééér éra l. - ha FISCHEL FÜLÖP Ft iang.mii......«.ii wmib.ni.\' ****** VK AMIZS A m< i tn i. «iuub - «HlHOWtTlil M (I«MMl WH tMkm Ii ullrtlh Wm «iL POLITIKAI NAPILAP U*éM **• • < ü /llll^\' A szerb harctér Bz dopest. októb« Mj DflbiliH i Támadaasdnk aa el-Itghnvemabb eÜBaátláea A saját dolgainkat igazán aohaafMi i ih|wÍllc llülilnbhlfc Kltuk függővé az elleneégeinkétől Atni- | A D^aa alaó foffáláaál csapa Titkos szövetség Bulgária és Oórög-ország közt ? B polji-ktijkH- Milajtó, okt 14. ft«|aeft tikai k!ör«k a«» tart Ják tu ok lel. A ataebek «zundLstz eeetben awlyoa *Mtatéféval még Höfa gtfdkonmp, Mikor avatkozik be FÖItaft£zliajtlan elo-1 \' Bulgárl*. | nyomulás Szerbiában. W BWhlj október 13. A Szerbia pénzt kér. Berlin, okt. 14% Szerbia a szövet-fytsektöl a háború folytatására nagy■ *** hadttzeren és kétszázezer főnyi ***** segítségen kivúl hétszázötven *** dinár hadikölcsön folyósítását Londonban nagy lehangoltságát 0 szerb követelis. Szófia, okt. 14 Bulgária még ima üzent badat Szerbiának áa harcok sin-szerbek j csenek! még. Ha fordulnak elő hswir-ellentéllása jelőHchiÜad&auntíat csak i «éli csatáratások ezek iac daas szákn-ktréwi fodja KNtartúztatni Bslg1 ban mennek Hntárssék ImiHlih^ rádtól déíra CZelwnlk éa a Tapcsldar- j békában is állandóan vegek Hülyén kától mladWtt oldalt keletre earal; kedö auwaalatókM rohammal el* f. gialtuk.jA Posaarevác elleni támad áa kedveiden halad altra. A Pozeaverjfc-gradletiei arbzágutat déli (>)|ák hogV Oroszországnak mennyre i árobltöl klUstéh. Belgrádtól áéks j baaitheden sz ember ereje a a» ő ■» allaméig^il több mdvóajkn vé- | lyirsik, szövetkezve Amerika hntahaae I lámaakgealal ragad I Atkán, okt tpirával; mily iszonyú tömege gyárt | jik a muníciónak,^ Németország akkor pktc le ember\'erejével aa. orosz óriást s akkor kényszeri tette rá ellen-légeit a német municióföláay elismeré-; síére. Ellenségeink megfenyegettek bee* | sínket a japán-segítséggel, Portugália beavatkozásával\' S ezekből sem lett semmi. Ms sem vagyunk kát rá kíváncsiak, hogy mit forralnak diplomáciájuk boszorkánykonyhájában. Mi \' mindenre késien állunk. Láttuk, hogy amikor a Balkán felől iparkodtak tüzes csávát dobni portánkrá, mi hamarabb ceelallad* tűnk < a csóva as antant háaára hullott, annak tetejét emésztik most a megsemmisítő lángnyelvek Mindenre való föl- készuftsggau^tet bflonv$s muja nyilyán.- iráaybnai átléptük. A való tény ia, nogy mi a második táG hiboru gondolatával is teljesen meg-barátkoztunk s hadvezetőségünk, hsd-mtgünk srrs teljesen fölkészült Bár-a ennyire nem érdeklődünk is ellenségeink dolgai iránt, mégsem hallgatjuk el, hogy • i francia és Orosz népben már csak ügy tudják tartani a lelket, hogy burkoltan bár éa közvetve, hivatalos helyréi jósolgatják a világháború Igen késeli végét. Esnek \'igazolására több sajtóorgánumaink , meg is e mii ti, hogy a világháború Igen közeli befejezése mellett szól az a tény a, hogy az antant nenájett semmi elő-készttletet sem a téli hadiáraira; ha peéig eddig nem tett, később sem lehel » idő előrehaladottsága miatt. Mi mayire optimisstikus következtetést aem •adunk leszúrni as antant készületleaaé léből; mert amennyire e mi\' fölkészült-Kfünk sem bjzonyit föltétlen téli had-járat mellett, épp ennyire na antant ttszületlenségén Sem múlhat föltétlenül » habom folytatáss Azonban el lehet gondolkozni a dolgon. A közeli bákét •kin jósol atják nálunk is. As ő ige-■olásukra említjük meg, hogy Párújban [ * Londonban óriási fogadásokat kötnek hogy véget ér-e ebben az ávbea i 1 háború. És dupla pénzt kínálnak azok, akifc azt hiszik, hogy ebben \' " évben fomtienéi meg lesz a béke II br sz antant-lapok legjobban bizonlit-1 taizzkla hákiliit több lövész L °*Ka<\\*y nuigsris iee nerág- i ^ síigetct hatalmukba ka Ai orosx harctér. Bertis, október 13. Aftndmlarg tábornagy ttadesoporlja: Dünsbárgtól nyugatra aa eraeank támadáaai ágtetft tünkben összeomlottak. As ellenség ssaa kűéiuetei, hogy s Madiiolskának réstiink- 14. dsérgy fflWt 1 herceget Párizbél MwaMag haza Rendelték. tudni fogja, mikor kell cselekednie. 1 a A döntés megtörtént. Aa angliai bq%ár követ tegnap hagyta el boadont. «ÉNMpg.l1\' Angql és | francia csapatok Nlsben. Bakdrest, okt. ¡4 A szerb sajtó-iroda tegnapi \'jelentései szerint Nisbg megérkeztek az aagtll és franjáa csapatok, melfcreknek\' azonnali elszállítására előbb megtörtént mjndenj intézkedés. A .szerb vasutak; teljes ménékbeta isadsl kegésre áptpuc a, francia és angol csapatoknak I A sajtÖirdda kiémeli, hogy a lakosság a snerb földre mkesatt csapatokat lelkes togadUtásbaA részesítette és as ovbeid as ideiglenes szerb fővárosban rapdkivűl mejeg és [impozáns volt. GMgörttáv szerepe. »október 13. A. „Basld, Nachdeh. - Í.te>Ö|é4o maetet Görögömig agyra IlirgjM áulgjuial. éa Tőrőkorixig dlplo-mátéÍM. | llJprfMia a károm IMaa vkáa hktítzfia«t|ak Ivtgléfcek saégáIla|j|táM kőrfll folynak a inssáv sáeJMek a dlllÜin. Való-sirnaJboyt Qől»g^wif Bu\'gá-jltól Krirt-Macedóniir eyyj ré»í|.s a Msaisdl ITingii Dekaá vajul! voeatal kapfa, aá otfomín bko dalowípedig vérJeg Cllilinnégj tártokiban bagyji a litisl hákehi sorén i tÜsglk ssfge< tekét Ha m aj megiRkbodás perfktaM vilik, Cli őjjorsmg alpaa aeUtegea ktttógyi politikát teg ifrtekd, nmslr Biigária akeiöéaaá aaakad liiejiii» éfrtilkm káMarfija i l ritsék, maghieaultak Smorgontól eaaak-kslstis ea eroasak támadását, smely akadályainkig jutott, visszautasítottuk Egyik lég baj érik aa elmúlt éjjel! erre a megerősíted ás csapatokkal megrakott vároms bBságesse hajított bombákat. Lipót bafor herceg tábornagy házcsoportjánál semmi újság. Linsingen táboritok ftadeíöpdrt/ö: "At ellenséget elűztük a Viulka BUIske Walokojs melletti álláséiból ás as Alessadrs major ás as a msjortól éesakrs busódé magadatok közti vonalén tnl visszsvetettök. Botmer gtéf tábornok német csapatai sz eHea-ságet HajwárawkH éezaknyugatra (Bur-kanowtól délnyugatra) "^Wbb állásából kivetették. Bwdspsst, okt. 13. Burkaaev^gl a Sstrlpe eellett a tegnapi jelentésben említett táatik London, oktálMr 14. A tanácsbai tegnap la Ügyét tb lyalták. A [miniszterek, a kik a vtilöNt eettsWSÉ** vmnaek. elhatárolták, itogv s d^foaaaüt folytatják s . kérdést döatéare vísaik. samt ssaádo aok a legcsábítóbb frh sínbe éa» \' \' a—\'^ a doberdói femikon, Budapest, okt 13. |ás olsafsok tegaap aahé.. éjkő dpkalib|ru lövegekből a ljafráunl faaalk eliaa aidiak tasárnéki tQselkat kesdtek. Aa ellenség tüsérekge a tjepgeraellékl J karovopal egyee ssskasssl"ellen le ffo-knso^tj tevdken4a*gat fejtbtt ki. OÜáas gyalogságii osztagok aaa kiaárleteit, bolgy a vrsjlsl éa a tplamlal hídfőt aegkőise-lliaélj, ¿eghluáitoIttuk. A Un-berdói fenaik á|saknyugati rászán as allenedgpt aéglelpe-tássjsárü taseldaakl táasldva aeg, jairrákényasáriiettOk, nogy elől leve fjsdesdkeiit aeéekoilve hagyja edgi 80FKB, altábornagy gáaet sjisslóaljak a negyedik támadást ls vleesaverták. — Egyébként ássakkeleten alaee Jelentő«ebb eeeaáay. HÖPKR, Pártz, okt. 14 A H Hevea ügynökség jelenti 1 A tegnaét minisztjeris-nácson Vhrlsnl miniszterelnök kőiÖite, hegy Dekámé e külügynjmiszteri Utol« ról limiaJitt. As elnök| a lamoijdást elfogadta f\' |a kBlagyaUniszteri Urcs vitelévd Vivis^ji minisrtérelnököt 1 Jbfizts meg, Dslosseé Orey ás tífzvolszljmal együtt Isgéöbb slAdééöje vek a 4dág-hábarunak.\'A németek engesztelhotien elsesige volt. Bukását a belcáai remények i¿kam stf. A francia Inpok ssennt Ugyaniji s BaMcáaoe Dekámé flg-, sséae Qg] rtlssaágshsl köUtptt <i Az Avantl Jóslata. f.agsaj. eái 13. As Avnatt kja í A kSipoati kathlanakaak a Tkadk terti-leáea vald Atlinladáan eldőatketl a kadt-tájntil da kdkdra vasstkit. Német sikerek a francia harctéren. Berlin, október, 13. A nagy főhadiszállás jelenti Aa aagolok elém Haléit VeraaaMaatől áeaakra könyü szerrel rteasaataeitottak. laaehaefin kaietre a fraarlák lámát el remi ett eb agyon áeeb-rám ebet, nsmalyakbea ebbóbns dsenegysáftln aaég hápmsfr val tak tartaal magabal. A Ctyum pageabaa Ishnrstál délre tagnap este aeegblamft egy francia té ■adás Ufyssszos a helyem ma reggel eggmáel kővető több eomalbaa seeglemételi támedáemb teljeaaa BemremlaW. A Vsgleeb ■ a Sabvataaaarfc ayagaál lej tőjáa a frameiáb rámát elsamleHáfc. Fillér aaatayan itgjait Awiwt Mm^ S«i Mogtt. In*% Siadoraé, Dar-MM JmL fllilil liauj Radvanyl Emi, Ríttka VUm, Bdto Károly, Ctaky ¡P«)««, S«|jí» Kénig. Törik Fmm fa Onday j*rf - A | lailgy! khiHiáj ttidaa. Tae- Mp d. «. 6 árakor élért tartalt • péulfrt U-■o-IMf dr. MU Vfctor ihlMlti alatt, -t- A fekgf«lta «ii karéit IgyakM! a UnlbaS a latataikklkl A pl|iii»l*a ai4t«rf«aatatta a atrptambw 13-ia] tartott wgTaá kBaglMlnarf ja Udaal. kr-siélltaoltaok dlj.xta« Igjftti ka-bott jk^AMUti mely taerlol a aklata roa-SdelHc «UpiKn - aki a baaaáltarUaok dlarf-•ét aaa vilaka al IIní Uadfaaak — at k»-líroirták, hogy a a«pteabar 13-% Ifel gt benilUtoláii taegfjaeBk a kdilajgak MUl jlaa«nhik 4a a aiibdt a lefolceóbb oe-pej laUaikBI k«aiJ«t vaantk M éa eaaak kanadai ia a tSbbi fcrtirtu pedig már 1915. ífcwi TI, njegyel pét\'dél vetaak kL Sirptom. bar 15-41 In* l pedigj csakis ax átUndá léi-Kimért Ibcjűk aa add%< dl}»k»», a t6bb ékért ¡pedjg caak a HUta naponkint) ~ Miatta «a a »irój kia^tt nagy mérvben lérdaklti Miilit Utéa a btaottaigkM tudomi-laai wn>k i aaea killiaaUI vagy Mabt-jatall ¿janit? 4 bhottság arra való taktatattcl. Ikogr «tea bilit utkis a kékara tiutamáta Lali — Eeia t»r»i« axflkttgeaáak a lellebbnéit. A BWk kadikökctAaadi Újból 300000 koron» SegjWsÖ i«malijtad a WiotWg a Wlfaii a lakarét«* éa Mibiiimlik k^akilit\' «kilt Ijataka *«aük él aa lkukéi a ifcaaa« b aa atomé kééaa aagg »etudeWet kaaaB a flWkelafa» épp agy. miit a aamaaatatt* «llatakra, A «SUI adtai agjaatt betójíi I» brritér án ulnl? Ak*d|tafo*tevéeére «ladt ja, Jbojdr mir ialba^Mtta otata, kagr Bsp ob«»» A aolfármattar e>»«dja, kogy a Hilttj iiél 60 lr«cio« ».bo«« Balja ai% kétbéaap alatt dtebyolt, kgtatl ekaak klraa kéaapra etóg-ntkj kelleti voía. Ld Da a klilntg mag* fia «kam a Mh*> | fii aakao vilii nt. hírek Fortunatos Imrék. *A lámák hasábjait agy idö ót* aaa a *aaa • «igee«g. •isla, «aaái Wbk lei miken laMknlk arfa, Ammyi bimm. kogy mm kai «am ta ■aétal «am lakat mérnréi. alta err«l. Aa aaaara a Utai «i*S a i^Jtal btodh i oly óriási erSvel »»«ataik WtT *n»»k Miré ■éca eddig miad« lilttfcilli bboayall Ecy eeaig. amely taaka a «Mg legkilt tani lik kitaaal tai Imit, aem tadta megjtőral a piefl laL . kapéaakat. Igy araaig. amaiyaek «tttrgtt jin eddig egy vüiy Uawdtaa kkmab mag, — |>h|i erra, kogy a gynmat é) nak karéiban a aaebal «laaaa antta. Aat moadták, legyíak aUftml Aaak lei Utak * aatata «éaynyt avattak a «ojorl-Mjot, mari baüttak, kagy a< kai a gy4b> iilmlrt Ebaaattbk a rietatt levesig, de mit ebbe* la aak kall, aa |M«Ug ai«o, mart TÍiixit.rtj« a Ukaltea Qxtett tpeka-Udó. Most aar meg kai iltaaak.é Nem óért lakarékoakodtaak, hogy Éxten lan-cacjtért odaadjnk »et«|Ukaa maiUaki minden gjiatiliiM Ugy Ülak, abogy a ■agy id«k nmwi|iigi megkävrteH, de ■em Mért, kagy a ad »am «tagadj kintiakkal miaak Vissuéljenek. Saigj»kitiii Útink, bogy Németaritigbaa an «iUpotok akbaa a lakhtalkan b maaall riadtaittab . bak a mlatakaÜ. Kiiadjii, kagy e*taéi-[ íaaak »igte read« ikkaé at eraaágbaa u. Végre ayAaa, tattakiiünfctel kait Hittel attak aá ilmintl biririaiai oMm U, imity ott kaikéi a htataii l6i»ta|kéa|» parag i raiaaaiaak ktaagai koit Miadaa riat ti kall «ltot a világ kébora Fortaaétaa Imrüi ML Ba a kor aam mra «alé, kagy i laikatalleaaég, a Upuuég. a ktaay« MUh könyékis «éji*l)a« — UJ Üaatalatboil éablarab. Bada-paatrii lévlralanék : A taénmtamjilam M aa illamladoméayi kart tagnap étlalia tartat! ráadta*SU Mili Tnaa latvéa aáiMitmdaMlta jofi-, kbekaiiia tébonokek, jéaaal Iflawa«.! ia Eavw paait lllimliidimiayl, daktané véiaaa-tatta. Hatat ex alkalomból a nemzeti ma «kaptattam lelkei ovimóbaa rtaiattlillék, — Hnldlnaáaob Vmkéi Sataka Ariul ISIdldrtokos, lebírmegyél btaottaig tag október bó 4 én 62 ivta kotaba Ciecain elkaqyt. A boldygUUn, a ki a kdaiiatbaa jeleatékiny •terepet vitt, alaódomboran dr. Zmlém Utján lej érmegye HlepáajÉoik in kin, a Id jelenleg a karrkaa narti a vittaaég babétau. apeaét gyi-zolj*. — Lakén Sácdor amkeataktavart aagykaraakadt 46 ivaa koriban — Benno Prigor Béiéné a veiét gytaaofa. — Nnlgyt blmviainb A tavat»-loa !«p jelenti, kogy a pén»QjfjmlU»ttei a ji-rúi mámvavflk Irtutaiik.a Okoliaányi Rfcuő iiKbiwIgiHll ia Mard ktvéa ataaagi amd> laahiktt etamvteigatakki, -* SxiIca Kikaéa olaegemegi iiémláilat pedig i«émtUeaQrrt nevóte kL — UJ bndnprM Klria Hugó 20 ik ii>HH«lfcarartbrtt gimmlart aépiilkaM had-■pródda nevezték ki. — Qydoi Gén lavala. SaaUdhéréi jelentik: Ojóm Olea a mtaap tavatat at a Bácskai Hírlap sxm kcamj«aa> togsigxbóL A kiváló költ6 ladvalavAea PlMaysl «lattakar kejriit orou kaddogségba. A btbpia aMtt maakaléna vak a lapaaé éa é lurtauí bánata nyelvű táviratban érd talé ditl Gyéta ba«y-létérgL Ena a tavuatr« ¡án maat a kinltul ritan. Sikwaia a vitt« agyta taiiktaéi mm «ártam tartLt — a«ak Sa^adktaéL £a Im aar biat aern la kadktaii a tégka.takkfc A ta V Neptakarékpenztár részvénytársaság Nagykanizsan, ■; mint é m. klr. Pénz* iigym|i)iiter által kijelölt hivatalos aláírási néiy elfogad jegy-"r a zéseiket ■" ■ t - a 6 °/l -os lll-ik hadikclcsönre eredeti feltételek mellett A Jegyzés céljaira 10*4 készpénz leflzetáse ellenében 90 */0 kölcsönt ad az Intézet bárkinek 1-2 évi Időtartamra 6% kamat ;, ... mellett .rtWH tltaWk Fanmw Jtaatart a .Mbaaata atak"H4«»%tH- Maij mag halit kltarjl Wrtíjbao Maatt — cdbH aam t«k|t* V tje aa ésasMr aaaaMMMtMI vágata M mWfSMtam Ma^ Ui» «II»-ként mta a t\'aatoa a>t d aitaai ílttr« a\' IcMeitUmj emaktkw alad be i N«b|af taAa «na Httd ka tar* a m«Lkji. V uk l« iiljgwf lal ntMoayfeg aa44 |v*iín tagakbn ta kát am 4ta arat jeieat» baMI. iL KotJtta^k Igaa u, i mMéak abaa bnimtattv n.p, mtal altkaa | elgatalta. wfata kMbaa yan. Egyttojral |i«t éiéak. La réeyalm «Still aak van MMgynmtyal la El>n ilaálginm t|r««tta» n-autimbw e Katatata b ÍM tamelt *wátjb*ÍÍMÍ Bvifti VdL Eg^eiy «MÉttl MM j-T köatkk a mi apeaMMtWh a innnb 4 «grao K "aa* déjakj gydkréa aanéba M*4» • pMrlélbalk a toamnuku U«ní»luU. $ ta agy k*«ew estaoUni, kngy katttan dadartaaaák ¡ \'i,Ne U*i>i>. « árfp magyar |i VI iiajfvgak dkaaaééek Vilakai velibHa, «agy aeba edM idea |taaaargéé fárfi ét Qdvötlet égis* K.» in lata]I }->LLa»yl ■ agyar betaadla W«y kamiaaéw tfi iirtaayl alpin Ittlimit lagaap déla bU Xndég nalglbhl aié. Aá «ah « ba»«. kai y a I« ki akarta biaalhl a kaataaa«MÉkta i a partdkéiéért a kiléiagi irnak éppin! a dapUjit ktata.¡Amikor pedig a i adtaik « ktaéaégi ta kdtiwtaln aaélttattak Mi, #a«4 mák táatadt, I Erra (gaaonitU akmMk, dé aam datt, baaatallMegeaéa b a A I4M4 idei aUM a mmt0k jámbornak fatitta magit, miét a aa tillar kiiadaa «roa al mmH UM pitániayaU kagy ft ajrandbttlat aaa la lama | mmid mtaar aa aam tdttmba aaki, alig • pa> aambadatl, kagy a raada*éé jogtalaaai iának el vata aaaabaa- Ptatae altaaefc mira a takégart birö 00 e^sal aattatla. Ana a kéMtajw, bkk-ta barkgoaén» |ataatalM IM I — A¿rt lifataamt, kagy iBlmaa^ék a — N. aab Ci — Hit inak bocaéeLtot! akaioki kérői a nadtiaiyieb aatart A kudva — A pl aal iidatdiiillat al «aa)taL A pia ixiuurtnUt iddn|« «a ojvidékl mii 4 a tagak bcroattluk Picar«, akol aa • ka 1» ta ijexüit aag. Mgi|itl | TlamrlrM almi aa a> növjendekdc aujjfjbeveréi« a .Vai-Hiad^btW >11*11 aki enfkat iártjraa, Mart 1« «ilil Mf • h.dlii, hagy whtrwJ U Igyad JiooJ aáawlfedtmiel lahéi. Itnak t5 koanoát! k»l] éHt m ádee nfeUM Vígra ellgmlljjik |Egyed JteW dojgát jfcL Aa utoíaó « Igkw a katctiabanda 1 Qotterfc/ütébe éj* Hfmaabe log. A Wwllt tiaetel»»»», ■ civilek. ll|lé<aWld í haljgaljijj. A >4<>mI| «UMtfic >aAÍ tiAríekg, de kétóbb a hjvmnjui bangjinil M#*1<p énekbe • k nefnwrt^ Imádéig olyap Mkwedv*, olyan itteltel mili, »mluflvel még ^ohaj A v^>»t jiair^i, M Um IntfSMiH MfUil A vájt «blafcakból «ra* Mpki. L poroalól «eer kende tobor A Rikócí akkordjai ^ihjhlilA a klerekek lilitlItillL 4 I «+ Jrtee veletek M.fy.f Mulkt, n;« é#ek, ■«>I» etó • IMk l«»á-oe ikambée. >«M»r á*p<*-•tyea *<n" ■«<< 4*a» • kMMl Cm r.«t • *«Mt « Mn fMMM^ak» • *aW mm í URANIA Iwlitl) sárga Stombaloi) éa vjuimap i Figin m tolvaj meat#r bfiatigfi éi apacadréraa október 14 EALA ChUMI HpM Irta ^fuk Mm MniWiaik yj lfcWf kaptak. Tegnap JlhMi már tauervet, kenyeret b UoarioPák ^¿«éi ras at ««*"• •»•toll*. A leg&y-r^MOfM, oemxetíndn« páat&kiyal M-> jiri*! ■ v*rolb»a. A Ittkaégee knt- 1 V^J rffi M, arf-a ai a\'ae* (é«ap kaptak. E»e« a bevi<t »»ok padig ^(..i r aaróbb ¡\'yerraekeknt-k b«b#, a sfi obb«kcak ké», utón ee VfHugVO\'t lil»at| «k kerdV, »óié-y ker»»^ Hjjfc »-ae*i be kl|>, atrai upj«\' * poatalé 5k ia flgyOm-a I m kfetaittd E» * f y«rat lelj éned , cwb kelepét >-jf U civilben A ijacUpefU ^nbbu i\'oekaraiek tagja — ülito\'t az paeekba, a lattu al a hadfiak l(f« bijoi |M, a ci»-ii ar| a cwu|t>kil ■ bj* j, uíiiitoJevekke; s 10 a j a kadaaaL u atolaó mege»léke>és Zaláb\', a MUkat Z l ba. aa idea otthonba. N4a«tyÜ Lm iiudinicl ualsggel kiiteti M a Lgifot, hadd listák al ottbo« Icvöt, boiy L H b bőven ebben a fránya Cst honiig ba«, Ljfick élelmes kercakedSi bamar baaieraattk Ltaitti otaUlA kéaő délutáni ¿rákban ttt-l^tdt a körcímík, (fiapuékek vigaa nótító ^tor«MeL Kiballataxik at utcára: Hall a köaoye valameooyi >»., Kanirsai ki* leánynak, SelyemkendSt lobogtat • Harcba meo6 bakáaak I Ntacaak éneU-ab a. 4« ailibaa la kOek ■aátak a c agyar lásyoltbM, aaaaoayakboc. ar&l nioci nóta, de aaaa ia laas. A a<Ha-M klek kciL A sagyaar bala lelke pedig ■koa vaa Zalában. Cuk a ttal vaa ott. ahhaa m Idegen nép városban, az moiiroiik ki aia-llen nap a gyakorlótcire, al (árad, ax piheni a \'Sek eJlenben oUhon borong ai elhagyott aM-Wa báiikókban, a iáin katiliban, aa Mt-k • • » Ha eactorira aaa ii, da tikacta basa Miaek, aart aai ragala, aa oaagia aaak >a I*, küiönóaea abba a hadi tdAbaa a #*f kai a harcba való Indoláa a\'fitt. Na Ín( ar ■ ellett, akár Mllyaa jé aa, aaég aa JBa at| afy a jókedv. A bőr jobbaa ■araaMai, jékaa lel-jlat, lobbaa vtdil, vagy noaaMtt, aariat mér, ahogy a aigáay kva. Reggel ébreaxtAkor, négykor uokttlLhal cdtBabban keinek, mint miskor. Nóta a* iaidsig, nóta at rgéu liiz, ai udvar. Rukko-S» Bár airca, meit dclclítt mennek Maáaak kidtlaii cfatákba, ismer ellen craaágakba bdt, tróot védeni. Ai egéax d Jelitt kéatfi-Bdéwe, cihaltdeara vaa asanva. Kilecckor vetgaterung vaa, de eUUSIég aegtdnek a teráek, a nyitott ablakok vigaa *fa6 legáaytkkeL EóaekUk a Hymrimxt, tf pír uj nótát; légik csapongó jókedvvel. Orőtyörluéggel btlgatják ia alant járó Uádlk, Mjik-biaalják a csehek, hogy indul a na-0*> baka a cslU.be Poat kilenckor megnélal a trombilj>i — Qjálelcezésré hív: Ho a.an leiül a biUüaa "Dn torakbia. A> n ea ablakok, erktlyek Btywlái adLaft • WeUIscb MK li »1 liilij. ■«oimil eladó Adandó Mjgy nk*— ■ «■gg»» £• Incánbaaéaj\'i tűzifa és -kőszén kernkcd&emet bmMáim müjtt Schmidt Zai(«ood lofjtkwlti. j M*gyar-utca 13 Tdkio* ÍM. 12696 TtsitaM LEHR OSZXAlL ll|ÍlÍMClillt|QÉ Mimiin Horgony Liniment PlU I* 43* ■7*e> ■ »g«ilaik[iM>Lt«kiU a (¿dán!aa lak« már járni. A qfanel bfajkon kilökik • alarykr kán-lót U a nimet ontják mellé» ^ kMgyak, gyerekek Ua Ltfrar ílwMIIlM MafaÉ^M « ke-tan|k felél éíjqneinek, afit még a caeheltet la aiagivel ragadt» a tdketed^» tnimora arre a gyóayöoyóeft Képre V% <o bánatos aéka járja, ámilyóa a ma(|y«r ember terwjaifte. fjítíii atafa agy ÍM iíklaéiri eló & t Sndtr jtttjgaaJ tudár aaegjaa A xyárfij tet«ta (ran, ta ll olyjin ! aánrji «atydll S \'crettc n egV karltUl klaláayt. De Már réf jdhagyotfe. Zeag a) agdaa atea | Untak, kA ligéayik ferMaek effaráaá. Seegiay ia\'eoadtk caahek. aéaetek la a ^e\'aék «oekdal. |4r la a a»á»ek. kestk, labak, Ualial akaraak, mlnt L awgy»-rok, 4a aem aik«*i eekik. " • "h1ri| —rtr1- MUÍa ataUM I «Ua kataaáaak pdmllka a Mpkijéa, N\'Welylknek fUf I» jalón. Itt már naae kja «I L otyae desea a aWeék aaákóiára, miat nWlLw, N a-a«aa aaayi ln»kert, Ify ataeiee vtrág »a, da •eg leáay ai», akl adja. Dé ftrt W> vaa I TSbb, méat Utbati. Ida aaifar wja jS selbucjaxnl aa ódea liaja, asiiony, gyarrif! K*M rég odakaÜ bagtUk a axóU «i eMlia aebéa peredt bejvijota 4 feledis gyrtgo mjib¿ Nivea aadU a hójclitntbTÓk kSctl e baka mallett a ex vidimWwfi t H * ka>abs UBduUl laeapé-lyaa pillanatkt. A harcl kadv, 1 lillliiiti aly aagy, bogy aa u kit aldaláala M sorfalat ¿lió aapk, német kóidt aégal la magiéil ragadja a frene\'tikíá éljébiésbaa, a Míscia|fo|atá»ban iSr ki. I^látkada.-koak mog *a álfcmiú e«Wi ttrre, bel fUSllnLk i*aboi a Uáaa bayonúlpak a pályaudvLta. jMfgtirWaék 1 betóolroiá*. ASásilókaL hoiráerósitlk a Maidkiaa Krtór Vil mh degylkre | fel rjik a cLgot. j a aaiaad, ctrtd n*ft. Da ■eglaa>ate»lk m ellaaaéfet 1« láalr. ifedd «oedUokUe . Igy ,Jaj aakad mataka, b¿ meWükr.üdk" I LVár)| caak gaa taljin\'il lltj msnkek a «Ifeé »rgujaayalaaaok. Hsmaij fUd gyort WrikatnrJ raM>» b, akl Viktori Eask-u-j telakaMl», k aárf pjedlg kl-kSil ai brejik aldiHia. A pjrton ¡teIejtí*Htc|.-|}iSÍgj |k i» «aaaak. TbaHMtaaUokJ tovibbi fc tártiój» Alali ik. ti ttak h¿jl»?«\'[nyai a báMMsaawiiytl> ala*a* Idea poflidol Ut.ak fonda-i a «k aaffvar tevantpcfdk Allana l*ly<»a jitell, Negy ittt-góe I irgáa- Aklaatak, Hlajtok lutk|áakk taa«-, vtawi oWaaaék ton « Itgfayaég*\'. ¡A MrSalíaraa^aa Mgyrk b aafybaa ! boxfóUt dn tV IO?a-esiit Vépésfajfot adaak a | n K^T llklkk fatík boj»A. A aaoidooyl la fc j^ad^ipa» J|Mr warirf A tw^-f, » »3- - ¡AÍ Uo\'si pr^rfcÜsi agy a«lrÍe»fftordó ftj^k titead rtatráU kétfcfaüj a agy4«al u u • bakák«.k. A ketmejWi gardiját eabeara kÑU «frf « P9 — mk «M^ 1915. október hó M áa áa 1 caüiörtökőn ég pénteken ¡nzjillersli|irjii ] —~ csata ^^ Z Héborua diéai héronS" (aJyonáabak 9 £s még két remek | = kUérö kép. S ] I II I llll I II IIIIIIH I I II I I UK IHB Mindenki neki érdeke, hogy az őszi és téli szükségletét j ■ E Kisfaludi és Krausz j ifőfös íéa aévaiáru üzleftében az „Arany kakas"-hoz m NAGYnA^IZSA. Erzsébet királyné-tér 21. Z kiowitx cipöüalíjt mellett exaratza ba, ahol ■ fjgr alccé ér aalktt az alaki ™ (eborolt [cikkeket kaphatja ■ J^t I _ ! I II I ■■ I Női- és gyermekkabátoU I nagy ^rélAntéklMUi| kosztílm-kelmék, blouz, ponj m jgyoia ¡"és u kelmék, gyapjú "flanellok, pargetok, nagy« <"* és kis oélii kendjők berliner kendők, i sejyem kendöki J fejkemdék, bársonyok, selymek, kreppdeschinek, ágyl m neműikre kanayásznakí vásznak, schiffonok, damaskok * rumbunrer vásznak, asztalnemű, tőrülkőző, zsebkendő. * nalók részem trikóing, nadrág, lábszárvéckí " keztyí, harisaya, Hó sapka ifi mílgmdmtinnjwl. m •hémeműek nagyobb vásárlásnál eredeti gyári ■* pongyolák, blfuzolt, aljak gyermekruhák nagv Ggáakrahik 24 áru alatt ^étttímk m saját műhelyünkben dúúééééé m I 111IIllllIIIIIIIIllllII|| ■ termé *ü babot , a ok iá t katonai uiUitaaekta ; fiMtl kiviteli cngtdé y^coef-LWok»4bb aünUlol kir lina 4 GrosstaarWthatte \\ MOm*N _ \\\\m MnkHMMÍH íy Uiltoérktpe vfcsxwra Wm kd el M\\\\a 22. - Korom, IC»p*taó: í\' Fülöp Fia köayvkcicukcdf^pc* Nksvkanh*ta. toSrölyt te szilvát 1 minden JnenyisíRben v«a REICH SAMU p^kinaavlMdéte Natykantnén, i KlrtyMrtcta 15. rak, hilpM it gyermekek ri haaicipó1 b katonai barfelsirrcléaek, GyttUyl táska, oryoai táska, gaiaaachm, ővsrijL m\\\\m ttt&l Ica legjobb taúnőiégbtn kapható | Miltényii Sándor és Fi cip64rwhásábaa. Főút, viree bérpalqi M \\m mm \\¡£5Í inn»i HM HI A kstoasl faUllil lntét> t kiálltat ára 1 kfor. 50 fülé» Fischel Fülöp Fía k&aykWsksdteÉkta Nagyksnbaie kap-H.tö. - VUÉU 30 MUr pásMj. Ha öröme Van, vagg at Itta* segedamét wár/a, nt ftitdktt sék mag I vak katonákról. i\\ Fischel Fülöp Fia Nagykanizsa, Kazinczy-utca 1. sz. I V i\'i T: " l T \' 1 1 Ili I 1 *\' \' \\ .egnagyobb választékú X Mindenféle Irodai felszerelés, iskolaszerek, soksizorcK sltó készülékek, iAógéjpHel-lékek, u dlszlevéilparilrok, üzletikönyvek, zsebkönyvek, dlszmfl,vék, ^maköny-vek, zenemüvek Ist-bJ stb Könyvkereskedés H^omtatv^raktáí:: Könyvkötészet | laawMmsi ■iamUteawyofc I = iihH»«M k*+Om glofew* aéeaOin*«,. Minden ^^^ kereskedőnek C£] érdeke, [7] hogy üzleti nyomtatványai ízléses kiállításban, a modern tipográfiai eszközök Igénybevételével .k|azüt~ jcncki mert csak Igy lehetajéges, hOjgy a vásárló közönség Qgyelme I üzletire IrányulJon. Ehhez peditf esak az kjeH, hogy nyomtatványalt a ZALA NYOMDA S készítse el. s NyomoBl iroda: Nagykanizsa, Sugár-ut 4, A Zala-nyomda ;a legmodernebbül berendezett nyomda, könyvkötészet, vonatozó intézet 4a Uzltsfr-könywyér. ^JS« ©t@ ©t@ 4?<§>© m I & 1 lm 4 i I IL- II kn muilll UCIGÚUI k]legjo^|ail|al(nat kinálják mlrtdbn adás-vételi ügylét lüBBkotfeéíB, j Aki valamit eladni, vagy venni akai Aki laHdst kérés, vagy kiadó! Iáká$< Aifí élqljniszort akar .v« nni, vagy e tv nr Aki alNalnazottat kornW AKI állast keres, Aki gaUkaégi es Aki buiqflbzott sz\' I At akar bórbasefnt,» sjsl ófdei, szakácsnőt, hjkt ízt akar vepni, V&gij eladni, it keres, i vagy bútorozott istent keres, leghelyesebben cselekszik. ha tlKlfrt\' t kÖ. öiiet a Zalában. Efl| hirdét Is ára 28 széij 1 korona. VidiMu-tfl a kis hirdeti s postautalványon kMeeaMe flMaÉBftipUt bK#w> i > aoé .«ataie. S^áf-e iÉÉl . A Ma tfidatéaaa mlntüg sWrs fiam****** ma ^ flip i mi: is. Wm^rn^\' ^mm POLITIKAI NAPILAP Bulgária megüzente a háborút Szerbiának. Görög ultimátum az antantnak. Görögország lelegyverzi az antant-csapatokat. Románia végleges semlegesség^. A legutóbbi huszonnégy ¿iában s baltám iiiekyik isimlrirte fordulst-\'¡tt jutottak. (Bulgária megüzente! s háborút Szerbiának a kp á két illanj tegnap | rtggeli 8 órs óts hadiállapotban van egymással. Es asoaban csak természet aa y^emáeya aaaak a ciilitelitaé, emdyfyel Szerbia jprovokéitk a bel [prok «égietekig menő türelmét A bolgár-hadüzenetnél sokkal nagyobb «sensáoó, i kjy Görögország; ultimátumot intézett az sntantloz, amelyben a gfirőg kormány jüyetan követeli a partra srfffihrtt -antant csapatok eksSaééél mert dhksntbis lirom nap mulvs lefegyverezi a görög földön tarózkodó idegea csapatokat Ha ltom veszzük ehhez, hogy Rótfténia ismételt ndligimitf aytletkoaatot tett s **n-j muUsitotta Oroszország ama kér alminak tejesítését, hogy orom csapatok Románia ét vonulhassanak Szerbia segítségei — a bslkáni helyzetét végleg megöl Ivottnak tekinthetjük. As antant dipkw ári éjét végzetes vereaég érte a BdUsm, melynek első hatáss Deleeesé fsada külBgymmisriier bulcáaa A maaodik hatás a | lurderekre lesz s legközelebbi jövöben döntő jséeatAaégn. Legújabb táwataiak kk^aneaM i|li ni ■■ Bulgária hadüzenete BukarestUI ¡dialik a Magyar Tá m* irodának. (A hadiaajtóbizottaág HfadéiyéveL) Rsdev Itteni bolgár kö ret tegnap délcMMt hlvataloeaa feft-liMe Bratlnau román miniszterei iflkkel és Poruaibara kttlflgymlnlsz-krrel, hogy Bulgária megfliente a háborút Szerbiának. Radar egyidejűleg kormánya nevében UJalan* I Mte, hogy Balgárla Romániával nemben fflntartja barátságos maga I tartását. Hadiállapotban. Bécs, október 14 (A hadissjtóbi-Mtaéf engedélyével.) A PplitisQhe Corrhpondenz a bolgár királyi követükéi arról érteált, hogy a« »terhek tHtnkettedlHa is tizenharmadikán Kőt fadilnél, Trnnél és Bjeolgraddkndl át-kptik a bolgár határt ét megtámadták 1 bolgár csapatokat. Elkeseredett kar-°at fejlődtek U, amelyek még tartanak, k támadáa folyttá a bolgás kor ■áay kljeleatl, kogy Bulgária a «ai naptól, október tln—megye-•kéaek reggel ayolc órájától ka **Uapotbam raa Saerbtávsü. Görög ultimátum az antantnak. Sjöfia, ofct. J5. (A hadísajtóbiiofeág jó-Görögország az antartt- ** uttfmatumaxare íagyzesban ná-****a»ee határtdSl adatta 9Mg> partr.ssaWWoW csap tó* összevonására. Kllonkozó aaatona * ■yüaas la.gaa t s ap amkat to»r- I mart nem .wfadtia« aaas> j "•«saagét megzavarni. Manifesztum. Ssőpa, okt 14. A Bolgér Téwab Iroda jamatl: A V(l"j nft|fliM \'t i hadzereghei manifesztumot intéseit, a melyben Wszóhtja ftket az alattomos szomszíéd által bemocskolt boni KM prt gvs d esrr f és a szerb járom alatt sínylőd» testvérek fétszsbsditásárs A mamfeaztum megemlékezik a: király és a komáéi réséért! a béke febfcartáss érdekében kifejtett fáradozásokról, amelyeknek Jqélja volt s: semlegesség aljé. mefwéóriUH a bolgár nép eszméovét és a bolgárokon eeett téreleme tá a két kedvkellf csoport által való etemeilill. Ez a *ere(aa a bolgárokat Macedónia széttagoláaévsl érte, ! holott Macedónia legnagyobb részének agy ! ez fentente-ti stalmah, mint s ; kozponh hatalmak ko» lililÉn alapján n.ilahiéhpe M tartozmkr.Á manifesztum igy Végződik : fA nmei a tözéphatáliáak vitéz ssragéiosl egyidejaleg meg lógjak tésniM Románia felé nincs veszély* Szófia, okt. 15. Petkov miniszter tegnapyótib határozottsággal jelentette ki, kagrltamákkt mzérőlnmptveszély. Románia nem Iz gondolhat beavatkozásra. mert a központi hatalmak minden ktsát leirt paralizálnák Görögország eíufasilofía Szerbia segiíeseí, iAtién, j\' oiit 15. Gór&g- o rsiag samlegeaaége végleg biztosítva vaaii A göróg kormány SzarMttaaeirélyit érésére a ssővetzégi mmuBdik érteJ- riHf aPHpafliPwt] Románia elvtaaitotta ax orosx Idváaságot •akaraaibál Jaladkik a Mear ar Távirati Xfaááaaki ála aroaa kareáay mikltii álylaj-■áolal kapviselftját, botyfpnba-talóssák a roaáa hofáafaáli. vajjaa ás milyen áliáayaatoii foflalna al na kéréssel aaem> ban, kagv araaa naapatok átva-nalhassának Debraéslán. Brn-tianu alaiastaralaáa arra [a lecoaergikaaabkaf ktij eleatette , boiy Boaánla asml.iee.égét mindenkivel aseaban ia legnyo-■atákoaakkaa ■agvéáalansl. Rllílil llllllll A szerbek nagy veresége« Bakarest, akt. 14. Ti mlaiastas.lnllli ■aWaateetaaács volt A k&J hibistat keisiaék BMf jla aaameri okot MHm Utáltak kogy Kaaiáala asagataitánábaa fém sás álljon be liairit tokát továbbra la oo—lagon Berlin, október 14 Balnráedtól dátra csapataink tovább nw-mulnnk Méta. A várazargan MépHtt Pozaarovac nyuQatt, áaxaki, kaiatl és délkatati Arc vonalainak arSdmOvaltaltoelal-tttk. A legfőbb hadvauMaég — HOhn jelentés. -» Szerbia végnapjai. szerbek kénytejenek voltak kiőritení a Piává folyótól keletre e$o vidéket A király, a trónörökös és a hadügyminisztérium Kragüjeváciból Pro-dujevába (cöltözött. Hanoii* ton angol tábornok Nisbe érkezett Szerbia már csak az antant gyors segítségében reménykedik. Szerbia összeköttetése Romániával és Oroszországgal megszakadt, mert az összekötő utak a németiek kezében vannak. Berlin, oltt 14. Teminllsif llég-hajóSok az sfcáibm 13-MI 14-ére vir redó éjjel London város* és fcfcajdké nek. tontos telepeit, valamiéi as ípswicfai Itt a lili 11 in igmaiilll A londoni Otyre több ¡iáknsdupsn, s londoni dirk<ki< a Lomb. meBrtti bmpto vismére és Wsakriskra > lelnie n dsbtaak és roklts.ta bombákat, Mimám etán rahboaasoksÉ -áa\' fayihtoá oaeg. He aéra, amely részben mért s tMMSipáiton kesdódótt, m öesna llgk^ék sértefaeil tértek visssá 1 Bekneke, a tóoóka. UmdrnTja ti. A Belgrád, okt 14 ■ toansap Balgáá blsnyábáiil dál katot foké sUnsyomdvs rshaae-aanl vatták to am Erto.krd.rn, a Omahm da • krsssrée lavi, »anlniiitlii .tsáncolt bad álláaokat. Ax aWaaaég, nmtiljaab • fogtyok aUoéáas aaartot pm volí, kap aa atalsé amál kltotsse, ramdaétom h inmabait as Avmto bsn fséá df aa att«l balatra fakvt torOI.br«. Vaaatnlail esesdhliSI aaaynb Nebós t8eá ilgá k.ib-mtot bnaanH badMdmyeb»ál onl«-ám aaaébma a dtor klilsásd-bmm Is dtond rdmo. volt Has .a Idmm baáiaplaa \\ m* m alfasmdftiB a Paammsti syomtl, damsbl aa halaM barcvowalaw Imé alnlar ilt hadálldaabal Prancíaorazág nagy eacmények káasőoáa. Pirii, október II Vtvtoni állása HfNMÉB A rtpaWkánnvok többsége kormányváltozást követel — A kamara tegnap! ülésén a radikálisok és szóda-Uzták kalandornak, hazugnak, népcsató-nak mondották. Az tltést, amely rendkívül. viharos volt, — a legnagyobb ts> Íalmok kőzi rekesztették be. CaMhflaw. lemenceau és mázok titkos Mist követelnek, hogy a kormány a kádi helyzetről föMldgosttdsra kényszeríttessék, F randa ország fomtot aaaeaé <yek kiizSbén vaa Az oroaxok arSfeaaHéae Tarnopol kflráL Barttn, oki. N. Keleti hsibimlb Hindenburg tábornagy hodeaoportfa >kaitól eyagsas és délayimetrs az sl-toiiégst agy további éaioíól khalsttSk. Hatszázötven oeoezt elfogtunk is bárom géppuskát uákmaayottfiefc As oroszok támadásait DCnaburytól nyu-gatra és délnyugatra Yianunttasitottuk- —". Upőé beforkereSg tábornagy éa Unztn gin tábornak ilmst aaap elfagkkék Hajvoronkét (BurkanowtóJ délre) ée Jas oroszokat a Btyipáo tal vetették «mssa. Legfőbb »áiiÉlig Bnáapest, okt.\' H. ás atlaaaag tegnap táaaááot latasott Tar-aopoltál araaatra lav* aaáai-láanak ellen, ftareaee*eres eet lopokbaa arai rotaamra a as ala* sárban 1*vöket *fak reáápaj »»okkal asoralta MI#; ceopa-iaiak vtoosevartoa, aá\'lyá» voastooaaot »>w»il«tt. fááak-kalataa egySbfcáat alaM !*!•»■ töaabb Sseaánr Hgfkr, aii i^ Mátok. Támadás füsti 1 mogvi —A francia kardéi eSeminyei\'\'\\- Berlin, október 14 A szállás jelenti I nyugati Mialatt ax ellenéig ea monitorok denéi a tdbnariwt ot twnéffi\' állásainkat* %amtU aaki t*e ágyúzta, aa angolok Ypara éa Looa k zött csaknem aa qgikj arcvamkm\\futt ét gázfelhők mögött támadásba foglak Támadásuk tHfesen mtgMutull. A füstfelhő több lufién ax ellenség árkaiba csapott Pttsza. Ax angolok caak Wer-metteaztdl émkkeletre éa kai ab a voltak képesek megvetni a lábakat legetói lavó árkaink Ina részében, ahonnét azonban legnagyobb részt kézigránátokkal Ismét kiűztük. Támadásukat, füstfelbök Mhanwáláaa nélkül, de la erőkkel a HuUuobtól nyogatta állásaink ellen indítottak, aa alleoaéf airfjw ita1wi|ti mellett vertük vtasxa. AngrestíH débe eiletrtsmadásuok böebcn ar uüteiígta» két lipii íjaim votttnb ai Azoknak gr soré fáaakaknak MagljaeH i táar siksiMávsl, - aaefralcet a fcraaaíáfcí a So«cbect6i Ireletro emeltedé oMgaaáo-toar megszül vt tsrtottak, — négyeséé jogoty maradt kezttnAkéti. ClHaMMU bak a franciák tsmadlnatk* Tanórai mindkét oldalán *ép0 aSaaeradéan« íuiftswák. öt támsdáa\'kUhure-soasint BHwIaaMiil délre. keM8 éazakra, \\ témádé ntyos veszteséget mellett ossee omlott. Bjje» liaimlil UaérftoMtft ttoér-ié|4M[ orirÉjibu cJfojfbttfe A f^fvbbíMtdtlvll. A* VofÉnkaa ■ (ftttttí^ \'iMlMrtlteko bojy Sflfeévto* omkben Mink o4ctób«r tfomlnJtncvdf* IbJét MnV állfcrt vttÉif60cli| —4 ts- - 11 \'a a, , ara. t.t Jim unuKiiTf BKauaij aun non oniRmK Sík^rfflnlc az flhfcgx harctéren. Budapest, okt M. A Lafraan ét V3g$rtuih-fensikokon levő hadáJlÁsaútk éte /Wnmft- tawinnaí eggm támpont jak ttUm intimff éW Umirmgi tét még téttt Bggik, Füvééit délre létét huéál lé tank efftn IIAffUtltttiÓ alfát táaérségüék títzdim ttxU el. A Ijmgtrmtltíti Aartiiowtoa a Javorcak-tz okozzon egg olasz lövéaaárok efg ré-szét megszállottak. A Mrsli-Vrh tllan intézett két támadást, amel$ Keoes tiS-kétziti tűééém. atán cétméétgmnkig jutott ti, vismavertük. AS Isonzó- Aarrvo nal teUi pmatfán* mint rtadeitn, tikzv-sáp tét, HŰJ-EA akábtmwgg. Hazudik B IRRIÜIt TVYCZct. ______ _lí 1* Acfy iiÉBá^/MMÉ! í4I A fraMttír JttfWffÓfty MMMMM - AáffKBM^ÉlAÉN^1 taaroe, oxí mtrttzeb éaémh tmgyj^n tikamakmak okiékor iUmaitjék, 27m.de ét\' kamm nagg saimm vtfumaH ttmL < parancsról, rnmmm ^yáwrsi min- hírek a hSamÉ ssrafm MA. ko»t lel U? Mérté*« ? Vagr «M¡d»« kiaóT (kll ■ m - *- a. ^L»- riUHS OBOTyaMfí cwwm rmcifNfr ,G»«fci II llntlle juL éa-kétkedés — «Bajea tkréaéáa kh ctekéjység, a azi n4»a«r\'ai-^ Mi. téátymlséig kéliaaak m ívek. Még Miméig csalj a ptksaai. — Előli Ipa ithiiimj fctlT \' még|sgfr* htlm! wgrii. ilfg adódig. Itt ¡ibak a porW, li laja libeg aígtkas. lepel — ^erasetn «kaard*. Kot vaa> Jön pgjr. pre, \'ÉimI titokban •sakiflbéaaha láleaMl ... Dr. Abaaqé Skvór tata. I JMtDweS #aa kaaved tdnátiii, kalaaik agyaki tafchN IfSL Éi mUU°, Nem kin cm, kagy akadna katona, aULak kéri »ét Skvjir laU Ligiagillti «ataai Bam«ll« a raarkt, elvárta, iko0sbá«aaaáaágéa »Urendalt lati« soal vkaaaoeták, bogy |f>nkb korkoti uavak aálkil Iá taQatHaák kétalaaaággkaL S mlatka eaaák «\'«Ím éMPiáaak vbaakaagj« brit «•Ina katoaái lalkOaa PrraaemMksági alalt jmant MlnéWLlakét! a karikaaaapáa Skvér tau valóaággllI afi|á vok kileiihik Taéek tattel, kegy iéln bttkoaábaa ia mm agy-■ar zavarták kalanái. Uyaakor Anaaaakk*-jwm\'é. mm téti iutééfmatt «MHNalát, kamtm ii mi l ál I buiaátatt« ai ma. igékéi aal, akit valami ba| vwárak kaaaá. jN«r kim SMfr Illán áu ham &gy«e fcajo* lilg«M»" aúaéig a magértéi rmürna veit. E adfcra mbott Mjraa aam Sévéa mt jjájgU. .fér ratlaa ka it^fcjilihl éfkirt a UtM iolUm. vaaiaallrt.«aaretta, I Ez a tterelet jár kl aakl • komon lmiiM[linlaWII le. U mwáMt mqt aMba. Ssd^éa, kagg Skvór tat* méltó dtluért «Mimk»arlfclilaMÍi aamrjail okmliaeak\'Aki karát|a, éa tfykeefipja b, ott a naratat ki»a»r emi.ki.értkkra Imtliá^a. ■ iMaaéb Ikmeaar *e ai Skeár tata paraaaaaakaéga íalnM mikMff zinlWj«! h Jó Skvér tata,* •a égv Uaéi — amit a kmaaéi ««ián — értékesebb, mu^é-éSOt Keesff ■ ¡fogj« HHhwL Maginak — ismert ixerfaiy. awk fgr klikt tért meg» Ékma kapott •él a érékaklMI U • • M.mnmt ISrók »81 éjivel a káJébea vegye Saáaaéea Ur aa «aknamM\'aáykl\' KUÍját; BBvBdfttt; |D|aa soká akiéHfL>ali|ii katoaai km l*il4>iSWr mai ... . Saai| Lmoí aépflkaá*«ata 7.«á« Aaaniroé. Baraát bMa W kaaa. |y. a. « mtm slacsíc® Gjfi^y ZA^WpasMlt» MáHaa ao. boai gy. 0. 4 HÉM Zala-Vár fdMa, Cnait Gáea » kaaa. gr- % 4, saáaaé Kmrtá*. Ctiae* C3kar amik. maMaa Cyap«-krtéa, ÖiadsTlPát« va36» M«gjk.kéa.l. Caárdáa Aadrda 30c baea gy. % 1. mhmi Sarméa. Wm»iM %Ía /kdaüaéj Mm Mátyéa Keáer (IM3 kan » I WL Mak tfcS Ciékkmana (1881 k Jltém takk (Í8T7.) ttiianli. Ziibletj. Mátyto Dákáalaiva, Balak Vaodal ajkWKlt inéi» Z4Í¿IW»IÍÉ lilu laka VbUantgySrgy, Igaéa lakéai Fkbala Baádtaaér Tin i Caél Gypa NagyapáU, Kkm Jáaoé (t8W) Pótrélr. Koíorz jótsat Najnr^anhoa, ;Ké«a jkmé &ve-aaiik Cwadkar, KBvér h««a Biiaart| Aranyad, Kr*a*eaa ktélyéa |ManA* m, Sétriai KMy (1881.) Bsgonya, Boós VaaM |IM0) Sí?tSr, laéaal János Fiklidé, VWéaa }laaá D8tt (?), AdnrW Jáaa* Hhéiill. Bmi Aadar sémié« Ktmnaly, Jn iilid)" EaSl t. kiéi agy XX kan*, gy. a. Bakja Viktof BilaMbc Bakari Aadré* akiét* AlaélaadVi, Ba\'qg Sáaéar Z.U-Bik, Bá. Jémél liMimiklI, Bíjles Jáaa* Zala-Oyaievéat, Blca4 Jéaae aéplillbaáB-vadáaa Alaélenévai Bognár András Saáptlaak. Bika aal Mamé BilstonlSred, IMikfa ICáiéiy aiptllkili vadlas \'¿Uabér, Bmbély József 20. kan*, gy. a. 4. Étáxad ZaU-Cwkakafyhét, Branké Jáaoa 3IX kaav. gy.Te. 3.szá»»d Petiak, C*et Nteát Farsa* 20. bak*, gy. á 3. sataad Zaiakér. Cmkta Pátsr XX.kaaw. ns la Caapal F«saaa «nEÑ» m bobv. gy. a X h Zaia-Tssmma, CttUragi Kéáméa aéplélkal« vsdtat Swag, Cifcéár István » kaav. gy. e.i 1. szJ ©rosztonjl CsoMiédl János vadász Gyap*k«jija, CaaaSOa JUm taétm Pasata (FaMatjak.j Orala famiéga Zslán ii alpirliilB rraamyal «iasto-MBafMgba kartgl m mém mm áasei a mbmii mut« Ura a Űvp irf téifcmi kapta ■i Qa«lob gsaané. Dk kars wnaet io táener AnkaMÜskksk Jabas Zriárn (HáU irtea «énaégpa vagyok. A tegssivetabb ödvózlrtet kawl IdWWta ragaaa* kodéttí\'7.,IÜí GráU.) -IkW — A Itulli éa • táj tudott dolog, kogy akbsa as Idóatakbaa a laj-tarmsláa minlmálitr«! csöUkcn a s| városnak tafial VJó ellátáaa Kákáktt k aakáaséggsi ¡k Ilyenkor} Érte való tiálnUtlal a vétót katéaé-gáaak (jfflgyebae aha káaysi, hagy a laj aagybaai imsiiátiriliill magak»dáiya«tt. mert caak Igy iatkat miaisn káaltrtái réaaára ebbfl a laatos táplálkoiáti cikkb«l ..U.iot. A polgári k&tf itg«r \'lt (- IsbttsU mktatai a aagybsai vitkiámil. lUtab.a áklláttl a paaass, bagg a«aa aaaeil katenéi wa aktr-|ák átirtMá a ktéáaág lalwié**, ta a pal Ml ratmaktéaák t aa». érnék MÖUayos leánr, bk a IsaénátA Im Imepdkijdolatk a >iapa|láktl a s Miat áttla-kst Otásttt pótotsékl arerj eatbi így jatáml le] a város katagaiaak és esoeseaulédki As tnrsd-I kmranewoktignsk mhtdenesetrspstlvies ftgyrlw aa-tarokat. A NAGYKANIZSAI BAMKEOYESQLET HÉSXV^MYTÁRSASAq :: :; mint hivatalos aiáirAsi h«ty, itfis Ifl. 6%-os magyar fteettetl bíadtkölcsöare = SIBIWIIt niRllt )afy>éagMt gNVfié • Joflyi*»«* mafkoein^iÉggi g ....... olcsó kiimat IIKIUHI mstas sfOlavst nyújt. *-r~i i i i i ■ , . Niptikirikpiiztir rászvinylirsuig r Nagykanizsán, mint a m. Mt. Pénz-ügymlnlster által kl-Jelölt hivatalos alá-IrásI hely altogad Jegy-i?5\'iiIi";ii; zásakat s a 6 % os lll-Hc hadikülcsünre eredeti feltételek mellett. A Jegyzés céljaira 10°/, készpénz lefizetése ellenében 00 °/0 kölcsönt ad az Intézet bálidnak 1~» évl Idó-tartamra 6°/0 kamat ,,, 1, mellett, rrr — A kárpéti fahrnk fillpHáaks Aaétt Mér matattak, a glulgyl > lanada laaaapriBlH Biéaéa ItiMlilli. kagy a k«M dS kiéSilialthlll I llilklMM korost jtfyt«. sét lógja iwtaeial arkéagirallaaak, Jaanafc leaáAa pénzügyi Waéttaáe. kagy a kárpáti liivsk SUpttéálra Indított akdó madal.iiáa a város 3000 kmoaCvailftmtjoa kotta. EtrtM «a éfyskkal a MMáSkfcpMka kr * a kátaé« sa I* kani, kagy t Up fanan vita aflkgt, agykMts W» mag a Isgafrkk BaktranUI laUaŰk, hagy a rsmán[~hmmás| »tmiktlk, Msaavt gabonám «aa sa orszégnsk «aékstfa s többit padia — agy iramul — ritdhsli»» i kAsponti Wtlláákntk A kormány konii»«k akhqe te kagy a >■ mátfreh kiihilán vtfi» mak mukaweaak he RosfánUba s kétriarflfk ráért tatt arra, kagy s kocsikat kaladáktsbad vbstakaldi. A román llléal illilgil I Ii— aak njból Ktmáallkit Ibgnak laréalil p^s> aéért a. Ina a> matti gűák váltáét mtg ka «iHfaint Ha a kéapoaM[hatalmak ás Raaáw Wztta gaháairltlláil lkL)iSiiiá lidi|nirfi L «ÉpdaÉHl MB Wll tJpt gshtta JSkrt ka áátgpttonaágka. |0 knmtéé^falngnntné téka IdtÉsűbatakéaa (Kétfl a ci. aa Ur. mag minttzterfum M|KVnrU)ys j A ai Ur. II * *m «é%fMagiaaé ll-lk apte a wa kte«^ tói éaastrs tekvö tgydi ItaarhaMHa aarfa-lékdl 1\'msdts- meg ai a [iktJek éa a Mga^a^r éy Mayatat ing Híh a%a-a mémmmaérn hegy a kámerea^easágni tuletft mapdai aag^ A nagymennyto^gO Mhani «éU Mgg 1 g fegyvert ztékMényoitsé Ml .aamétéék. aMgtepafkaar«gé|éhgyanrak «M i Mi d HSaÉB ki tjfMHIk 9 fVfcdMNel Ml Máaak. A Uj tenaéai babot raggoaetikíai k alna ai attiiobt naaik. MM>alfcM>alaaredtfymea-■inlii. Ugnfaribb ajéaJatot k3r Tonina - Grosimarkthalle M>IM lar» Be vonulAs miatt a Welüach Márkuaf«. katap hkt IiubíiiiIiiiI h|H azonnal eladó. tlíielabb t HliililiifcilHl Jé <*-LnU» «Ir— mufchdi «a «M—ba^a .«, t Ifiünift l itlilillt ii t* • hrnrnm Zalavármegye «) Mfy laiMfképc vásxonr* hazva Kczakket «Mitra tt.— Koron», JCipíató: Flscbd Fütfo Pta MeyVkweetied6#bee N»jüfkinlxaái> - MI aa, hv UU? A fatal aabar mUlm a«aMt a Way omIUi - ¡pui mtm kalott volaa mig a Wt» •i«? Aaofcról a féiMatiiM. «Mfc aa mi mi <tf micacm Hfjr lnl.il MalaUba iatik ? Zuusa ragyofó ««■■rl atett. - VtO a«T. akik aa ■■ttttga) lat, mtr afta « vcneket iqák? Ai, hagyaa Inlitl n i a lapftbb ■■ffil|1mi kapbaíjó 3 Miltényi Sándor én Fia URANIA 1915. októbtr U 14-én «a I cJHilAli Ai pcnteken —— csata — Háborua driina hároa feJ»oo*bao Fagin a tolva] me* t Ilium lÉPI^/Keresek Ss is mi utlwm iwaeANaw »» irat toyfcbé ligHIiji- m képem f»h >ir«titii e*ö6aet**te* fcdavwál j és hirdotésoksé (mhrmss m I íiti Étrt/tír mm 1 S mmttmt imui HIH Vil A 4« fi A tatial «M i|ii íjsfei »■<>■■ AAluA ff ■ TB a i^\'fc\'» aaiiiii i ai MaJ >é"íiiIi I *#mMmm - akAr Méi ***r MmM — I *a>aM pMaaatyt- racf * I ti k> «a »¿atai OU» iwáiaMM. KkééSurSt liMhifcJf a» tedrtfei <ÜM Hi*s-diarft "Mil a *raa*te» «f)M (aaaaM Ut29 MMiMltk. / Minden kereskedőnek CD érdeke, [T] bofy (Leteti nyomtatványai tzteaea a modern tipográfiai eaxkArOk igénybevételével MazOl lettek, mert caok igry ictKi.tcvc», bocrv a vésártö kAiönség flgfetme QzJetére Irányuljon CHhtz pedlgcsak •« kell» hogy nyomtatványait a ZALA NYOMDA i készítse ai. i Hiwúsi Mi: tagytesa, Sugír-tí i A Zala-nyomda a ItiiiiodfrnebbtM berendezett nyomda, kön*&köt4axet ronaioió inrezef ¿a Üzleti könyvtár. Flschel Fülöp Fia , Megyfteetese. Ksztocxy-utca S. sz. (fii Legnagyobb választékú 1papír és irosisrraktar kUndenteie IrodsJ felszere-/ skoiAiz erek, sofcszoro» sÉő kéezMékek, Irógépkeí-lékek, r diszfevélpapirok, üjieti könyvek, zsebkönyvek, díszművek, ímaköny-vek, zeneművek sttoM stb könyvkereskedés I^Mff^r:: KönpMesiet \'ás # 4 ZALA kisíiirdetüSEÍ i Ittfott ittiftnaf kínálják ¡»iaÉa aijás-wfaíi Aki valamit eladni, vagy venni akar, Ali lakást keres vagy kiadó lekéss tan Aki élelmiszert akar vermi» *e$y etadtf Aki siksJflMJOttat keree. Aki á/tást keres. Aki gazdasági eszközt akar venni. vegy^Madoi, Aki buknozoH szobát keres. butorozetl szobát sikár bérbejdní, Aki cselédet szakácsnőt házmestert keres J az legk^fyt^ehhen eMkksztk. ha kIs hfrtféfésf kd\'öltet a ZelÉfwm Mftá éra ffl f korona. vwesret a US Mreetát soetaMaM^^Mi MMaeS^ee HtfllB 1 & HÜi | lutflII—Él ftjMitftfft ákát * «MNái "¿II > » t«ts jeiTia • Mi m iziibtttlik in. ElérkertöhW a tizenkettedik óráhpz. Amit az antaát régi árokásóhoz híven most csinál, az már nem egyéb fejetlenénél, nyílt kapkodásnál. Az angol la-pókból olvassuk, hogy e DardaneUai kirándulást kiábrándulás váltotta főt. Olvassuk lólábbá, hogy ss itt tjár-toló csapatok egy részét a Balkánra j vicik. Ez alatt a központi hatalmat ke-ecay harcokat vívnak az elkeseredett mrbekkel. A francia kamarában Vívispl ur, a mindenhatói francia miniszterelnök ur kzó-nokolt Ahogy korábban annyiszor, most is patetikus szavakkal nyugtatja meg a közvéleményt, A mi hátrányunk — úgymond — hogy a szövetséges hatalmak* nak előbb a szőnyegen levő dolgokét meg kell táigyalni és cssk azután csele-hdhetünk. Addig a központi hatalmak kilométeres léptekkel haladnak a kitűzött cél eléréséhez. így vata jól ez Vtviani ur I Önök csak szónokoljanak, kísérletezzenek, — ezalatt az Adő alatt üdén meg-i Woipónti Katáimat: abbeli tjaVfij\' hogy a tőrölc-szövetségessel ka öltve vívja K{ s világtörténelem legnagyobb csa-tájét. \' A SzaJonikiben partra tett antant-bdi csapatokat as s veszély fenyegeti, Hogy lefegyVerzik A görögök bölcs ki rélya: Konstantin fenakarja tartam nem iste számára a korábbi szigorú semlegességet Erre s veszélyre ss antant csak most, a tizenkettedik órában eszméli sasi-kor s Szerbiének nyújtandó aegélylyel negkésett. I Kinevezték ugysn i Hsanként a Btlkán haderők gcncraliiarimuaénak, de mit segítenek eszel Szerbián, sboi nem annyira a vezér, mint inkább á felmentő csapatok megérkezésén várják. Mindem jel arra enged következte-Né. hogy következik a döntés pillanata^ Az antant nem tees egyebet, mint .kegy a sikertelen akciókért kéraai a bűnbakot. Vagyis okoskodik. Már pedig | Madách szerint ma tett halál« az okoskodás.\' Szerbisi offenzhténk jól halad — • fja a legutóbbi Höfer jelenté« A bol-gérok már szintén akcióba léptek. A ro-•án semlegesség, aa antant és Meg aa orosz fenyegetédsés dacára is biatositott-wk látszik. A legbecstelenebb »zövetaé-l*ttérsnak az olasznak, a fiai in expedi óéban való részvéte pedig >alrisiiallsg us|botzs a világ legnagyobb, legváratlanabb arreiécióját, azt, kein a bolgáron lovdl más sessleges nemzet is tagy rorrd s kesében áll s központi hatalmak Est tudják mérv antant élaasok-b« is, azért buknak rakáari na aniant-«Memtták Bizonyos, hogy elerkeztvnk a "^ntís tismkettotik órájához a. I. Magyar-német-bolgár szerb háború. ■MiLiaajMMi - Atttalós az\' alsó Tlwiapwat — a imlgArok diadalmas IuhmIJ — A bolgárok nyolc agyút zsa kmany ottak aa hótazaz szerbei elfogtak. • Macknnaen M szerb agyút zsákmányon. Bariéi. oaL 18, A nagy lőhndiszál-lás jelenti : Balkán hadszíntér t ( A belgrád - Ipslanksi vasút mindkát oldalén PettoJrgrid W a környék felett uralkodó Avalaihegy, vajamititj Avk Kamen és a Ripotektol 4 Duna mellett délre eső hegyvidék loerünkb* került Gsllwitz tábornok hadsege az ellenséget\' Podu-waljetpl a \' Kajla mögé, Szemendriától délnyugatra vetette vissss és a Sapini NakkSi magaslatokról elűzte. Bojadjov bolgár tábornok hadsereg a kikén ysasri-tette az jslsó Tlnokon as átkelést és rohammal alfoglaita as ezerszázkileacven-nyolc méter msgas Glogavica begyet | Knjszevsctól | keletre, miközben nyolc ágyul zsákmányolt ns hétszáz szerbet el-fogoljt. Pirou irányában is előrenyomulnak a bolgár csapstok Mackenaen hadserege ^ddig hatvannyolc szerb ágyút zsákmányolt i ¡BuHapdít, oktf! 18 Osztrák magyar és némái Játstíaaek tagnap átkaroló támadással északról és nyugatról roham mai vették bt ai Avalahegyen laoő szerb állásokat. A ¡Belgrád- Groekai at két olatdán előnyomuló es. és kir. etapotok átragadták az ellenségtől Vetity Áfanp/enj ét\\ PasuMsts magaslatokat Szemendriától délnyugatra és Pattan-Oéctól délkeléin Jj németek újra vittta-vetették az isflmsM. A bolgárok Zaj csér alatt áttörtek] a Tbnokon és rohammal vették \'bt a | Knjateváctól keletre emelkedj Ologovtca magaslatot, kétttát embert fogtak el és nyolc löveget szák-mányoliak, Víámaaásuk mindenütt előre helad Höf-ER, mtíakarnngg. | A Morava Volyyében PáKs, októbJ 18. NI»WJ1 jelent k, hogy s magyar német csapatok a Morava vfligyéban rendkívül nagy erékkel támad ak ValóazlnUeg azért, hogy a bolgárokkal a Tíraók völgyében mielőtob egyesülhessenek A szerbek helyzete Itt Igem veaze-delmen Attól lobot tartani, hogy a Pozscrovéc alatt harcoló azerb csapatokat ketté stakttfélt éo Jobbaaár-nyit a román batárra szorítják. A artrtitrk gyors sogitségrt kérnek. Ha idejében megkapják a segítséget, MktoOra veszik, hogy megsemmWt-bgtfk a magyarokét éa németeket Az olasz beavatkozás a Balkánon. Pám, október 18. Ai Bxcaüdor tadóéUója beszélt Salandra miniszterelnökkel, aki kifelentette, hogji Itália legalább 150000 embert küld Itt Bal \'kánra, de hogy a csapolok bal fognak partraszállón!, azt nem mondhatja meg, Mindenesein olyan helyen történik a partraszállás, ahol a bálkánt hadjáratra nézte döntő eredménnyel jár. Az orosz harctér. Berlin. okt 18. A legfóbb had\\-széllét Jeleritése: Maéa|ém|tékar ssagy hedueupaslja: Miamiéi ke-írtra aLapalalali aa dianáégat Isi ftrték álláaalból Groaa Eckaatól északra éa áamkkslltrt aa arainkat Nlaso folyósa tul saoritot bűt v easa 5t tiaxtjOk 4a aaar főnyi lagómynógflk foglyul Maradt - DQoaburg détt Sla oroszok eróe tiranééisll roHflk rlssxa Aa oroszok ekfitbam aégy tisztet és mégyszáanogyven fónyi leg*nyaó*t veaatéttfk kadlfog lyokban Szintúgy luarg alél délre aa oroanok al6rot8réaalt résabon kézltasaéban mlndenfltt visezautsas > tottuk. Lipót kejor herceg tébormagy kadcsoportja ■ Aa oroszokat MUlcénél és a Stryon ét voiottfik vissza Komya nson lém osevkisórelt támadásaik oseg kluaultnlr I franciaországi harcok. , , BartlM, október 18. k aaai kaéiaaélléa 4elenti a nyugati hadsslntarrOL : VonMlloo óa loofclagoourt környékén aa »!• Budapest, okt. 18.! A Kormin patak asallatt arőa orosz téaaa-dáaokat otasitottunk viaaaa — Egyébként óexakkaleten nincs ujség. Höter altábornagy, Uz iliszik vereséie. Budapest, okt. 18, As oisisok tagnap reggel erőe tfiaénééi dAámfk után s doberdói fensik észsknyugsti séakaass ellen több gyalbgságí támadást mtéztek, smelyek mind akadályninkoa lomlottak őssse Ai ellenség tamoe veszteségeket! szenvedett ét eiőbbi állásaiba mznt vlzz-lia. Egy a délutáni Órákban megismételt támadást mér tüzérségink lüteléee kényszert tett megállásra. Este és sz é) folyamén aa alenség^ gyelogséga fjra több támadást kis árait meg, de eisk k ss össass korábbiakhoz hsssnlisn meg-hiúmnak. A támadó caapntokst három-négy gylugssisiks becsüjjük. Odébb északra s govu és tnlmiiri hídfőkbe* rém napon M m eieneég tutira a\'att éltek. As eilentég s toimetm hidtt agyat rézzel dtezgém bombákat lőtt. Karaiéban ét Tirolbaa kelyenként heves tBsérsIgi tfla. Esemény aáncn. Höfer, altábornagy, •reéaénytalonok voltak, alart* aaaavojlorkopf nyugati lej • iöjét aa ájjel torvaaorAaa áe anélkül, hogy as ellenség «a* tart volak. isaet kiürítettük, mintán aa alleaoégoa allaao-kat slaposan ssétroaboltuk. Beapletai, loaklatól éaaakaya-gatra loolko hadaagy légi karóban agy fraaala repülőgépnek lén essél rtvlé időn belül ötB- lasnkaakakt okosta. — logy ellaaoégoiak aiaé varakoaáao-kat ftatok íegUitóbbi vsislko-aáankbaa éo alna erőket ferdítettek orro, eH.sk Int ve e Joffre tábornok ssopt. 14.1ki «ár kasait paraaooátél. kft. votkoaé további paranoabólVü-nik ki, naolyot okt. 18-aaogy találtnaki A keleti kadssrra nagy főbedi-srálléee A fóhadiazállás titkos uts-■tása ss észski és középső kaikmag caoporéok asámára. A támadéa eMtt aa össoss smsdskst következő módon kell felvilágosítani: A francia éa angol hadamsgok által végkaa viaadé aliratörés énési erejéről a hadműveletekre, de C setele aa tábornok alatt hsnsáneót hadosztály, Foch tábornok alatt tizennyolc hadosztály, tizenhárom angol hadosztály éa tizenöt lovas hadosztály, köztük öt angol vaa rendelve. Azonkívül támerllera készen ál tizenkét gyalog bado stáhr éa a belga had sereg. így tekét s francia badaré háromnegyed résns vesz részt ss általános csdfaban. — Támogatásukra kétes« nehéz és károm ezer tábori ágyú szolgél, smelyeknek iövAsterke zete messze msimslsdjs s háború kezdete óta nradafemoéere állott készletet. A biztos siker minden előfeltétele meg van, kivált bs »sem előtt tartjuk, hogy as Arra» köréi legutóbb támsdássinkbsn esek tizenöt hadosztály éa háromszáz nehéz ágyú vett résst Jaffre. a Az antant blokáUa a bolgár partvidékét London, okt 18, A magyar Távirati Irodának Jelenük: A szövetséges flotta Földközi- tengert parancsnoka kézéi, kegy az aegei tengert bolgár partvidék bét-kádja okiéber tizenhatodikán reggel bet órakor megkezdődik. A semleges kefék negyvennyolc éra atsá hegykőmé el a blokád zónái. Aapaajol kabiaet haibáaa Madrid tét. fé. A immsá akaaa-Isrlaaéaaoa dkéksaát a kab net b-ai J* J* aewt D«»é ■iiiilmiii lii á ké-sM s kMMyel. _ a artaut: lAéTKANIZtA * ur" - a szám \' SÍSSUOÓI^VATaLl ¡aggAgpsn ^.Ttviszaaio«; M«« .....•• fjjL évfolyaas. mi. ok tóba* 1» kótfó POLITIKAI NAPILAP I ürris uu «•tf w AE NEMZETI HADI-KOLCSÖNRF tétoM artMI MÉMM lt»«« a Pesti Mauir Kereskedetei Bank Riwkaiizsai fiókja PFn?^™ jtfyilt—twt elfogad. A jegyzések mmgkönnyilAXra « »HkWúk im«u Kölcsönöket nyu|t rendkívül lllwyl» »*H#te*ek Wllatl hivatalos alákisi Mj, Ki iz i mykiBizsai cbi? óla isiMipiáhat kekk polcait folyik. Andi na sroj ko«V i «ég *gr tartatta. A aatr — rést mM* — iWMI volt U»ln pótolni * ^ISpirioeiejiíBS^ Ak Idegen gyártmánynak • ,oy>nknl | e*tf oui|(i» nUM csapott. Mimoiait a«|-tck Mát a prntpsálaitk « a bonMibié aa* wlyoek ttrdatW rov»i»> dsibok IMM «ári«. A »nagykanizsai sáM* álMM fcnyaji Mekkát kötött at «médiai üdA rsk|Mké»*á s.jigea rövid idő alatt ebbél m cf^tlfa cikk> Ml la vatyoat kaimoaoU ia». eá M lett volna baj. Ellenben a aaalmu aaat árt agy bájttófát aa. A gméik utmt «nldi«*, kagg • \'dHad ammAagy ¡taitnatí volná, tol uta*. Sok gpoéáM óriási m ify kai» a Mtaaáléa&ak aze\'iat a pórok gjójp fog ma^fodnlal a\' .a«(yka«tzsai jeég.*j ellen. A aágat araabaa aa a kötőimény tej isvtrta mag ah lm a, kogy * (NkUtMM Rótgóle még mlo-j tovifeb ki etijákéL A .nagykanizsai oá«* lakói u*y m-gMt ax irtotzar Uáayfa. Wtgy a siAióatouer aavél mantar megvakotlaita a matt »ár, a* aj aávack csapott beled kát orstágrs miU reklámot. Mcrnólaltetott ¿asMdgí uakértóiit, msgdiiáirfiul*. akik Osadej ¿ItlUMaatretes vizsgálat a i| ákap k u tták, kagy a állni ar-taimaa uar tgytdék Mprrilíák któmarc a »hm álMMtik A j igjhi siaaai oig* aaaa Ma« Halknpilg< «. aJCMettTrtmt aaklap ahiáM ftdé \' " -rak isUdSsk mr( J Ala a j aug^np tdmáyi áUami Urnáé i| ig tl)M k lakik ál gÉMapitaBÉM^ tésj"* > mdhtalMgé A aáUkk marta» asek a skatc dldlkleae-st sraksal Cwiw^liéjéf^l la l _J a mahtrték aan HtMrrt vál-faPMas, sMk ofjjaa maUfrttt tHnméayt »iélli-j tavak, aadeArt a rííjdtíS fikeh A cikkíró ■áfaad*. koyy s .«ngkaaiisal aíg* aál. ta raadtít .msNMM rtleniayt^ amcíyM ■ " Uhxfc koronát rlflka be is I01356, de bisoay rast M>ts kopogtatott, mart „rákértSl otla-1 ■%* keljeit mort k*wtkn ét Maw íéfcp-Mk kapott, »ml types etárt oígiv snk«MSI-v4*éay-oámba metyj Aa «rd4kw cAk ami Wgi&flk. lagy ss oeudgoe SiiadaiásM) «Ltja tat a vaayyliaahsai dg" s tegaVggt s lusa ka Wtx «y»gyyanrfgpa s^k aiadsa dk^rOi, de sgyei&t ai| atsa ■iadaa * Edcfig tart a cikk* Erek atáa ta\'éa in-m követSnk rt ia-dblkríclöti b». a. u4ykaobfai tlcrtesiigei karwkedtfctajg fcaaéa kidftia kotaisák, kkai a JUedsad eígf \'j 1 Idé sstl dkk aiy kÓvatkaaeliSLa biürat}« a| a ■al^aa «Adák kfiik kUgk caak kd^teap Wk á^ak vaau 4 Zaktvármegye uj a agy fatMrtépc vkaxoara hutva iönyVltef«tM M HIREKflp levél a. hölgyeknek a mm, Mkadaapap JttaéMwkfc W a U k téli taateHtk térdé*«, lg«-, s kkasyrfla •ddltiki Iddg |>il|i kliagk *"ftTkii. áésag^l a kasai ak> 4a addlt tarW as %ea Haaaail div.t*tasté\' ? Mond jaak bM kftet, ipp Mayl UK», a aMkaU-isMt «gr |ao4Mdaagaélag«aal^ aMgkáap*. •agvctau icspdStn aükásskééa. IkMa «Mai *mti kt. aatly jö dalgpag vak i %VaiA talia agy Mséssdija W lakat ■ir,,mikor daakéMkak a finom pliilitka. niiMt»»\'\'. InkMi utk Ma a primk anyag nem a jé, da a hgjakk kés Mlfclpma. A ialttaparodaM aal ma aaat tiaiéén péas basáéi, a6t aitk-imkia tlltwán Ilklblllli. «riad tradíció «mait. hMw potito megg o{y dragti és ritka partéka, mial aa basivriő. A, legalikaWkb dHatérakéisk a gaka, aM kaimét Itawis^ék, mai a maly as tgyedM alkskaa« a moataai iélbtttiM aaa-1 |ialÉ»al Mdklt kábái hat, Sswfciak a léi , Uaata, L - gf- kékéi.kassé teikaaaa mij il|pl>apaihliai JaiipÜa naupt afij tajakM, kccsss mnwialalal. íáráaát. Rátshan, mivel a iával dtrékpa aial ki-ttéltseafl karsag kgysatkksa rtik, rástkta mivel s aagy aayagkláay a kitáMli béarSá Ug hal. minára |6 hés a ráulstkádsigo-ré«kaa maUtjt ertfák A kdais aagr kárvo aaita Wk a f ilikánk tááa tp«ó iátékáaaá isáilM*"^: a stabbak «a ö»»tl, a *H#áhfTr\' t««kttk, kaaltkvásgévfV a nafc-ajáatk kH6a láaitiw«!, vagy iabotboU, tomkok d»rabi»i»aL Hogy a rtáadr áaptsao-aaésy az etek atáa Iskajgásntl kkahk tárt fsgW d, annak mártákkaa attilkd\'liW préwikmt. Prfm-¡galiár, prémstagéiy atUal tlsgáaym a lag-jBéfeHby % \'IsjlBítysldN^Wk IhmiéIMI fi^fjr^\' jtndj^ hagy HMbi <«4 lak—nnli\'iáaaátdl sár el t prímek Májától, másrészt bájak s MthVtfl taáhk prémet: az ember rejtélyt lát ét aam hkga amgHtaai. A mai divat a tékát tart)« a piémek a léhának miatlae lajtt. éa UÍdM. •iiátt\'ói rv tart a tzies* áraytltl. Asak Igy j;lt i^mo«slwtfciüBí_ s kara« U tgeji divalaa, éa a divat! a A taahilli ■ Mlaáilataág lt bám tfára áalya-aaáaya »mk 4 léitktáaaiá, aa^hMék aa tttrntémáuf iTanaá«aiiaaaat|at »o« aaaja vÉkstik ékraá* tssát oly itaMipufc ajteS, slkíkiviÉgy lahsta. imikar Ippta 4 a «lasM tf ksP, hagy ba aam lt aiy »ah sálMMrtkaa, j éa aé*s>ag Ikágt\'lttb\'s legyfa srf^laa aiáa »«to la a g»s» léha haial «léhát kiég «gy «p|m a UkSI hjadtimH S a mily , démaré ayáraa « Iwka lakiár at\'tlad, kim-jtáai tíy itlhik étll ma, mááBa é tél ék már jkBttÓbSn. A «iá kottMrn aaiékaa saak agy UkáltltA ha atLgrtm ja bataéaatáé matalta vagy tag km ti éti iu] »rután mér kS kárpál Bétt tat a hékra Mk iisnlátls) ÍStaartgsUár, ktjtáhs. «aiéSa t*<pha *«gfi- *ajtttala% kiwr tm, gttak át ttalag, rniad, mink laadaákt-péiéakrt ái i a kéaayá aayegot tlaayétta MApwflNl^b kÉMiiw^ysl^ fWtÓB* kották aaagg Hkaiaéiatall tftkélaiaata éahé byescA, mealsa fadadsa aaapaorké raaésto-baiytéi. Marta — Dalira rai -I alh|tá. A hivaUlat lai lagatébhl uéaw jcléaii, hagy Maltégt a péau IIlálltatéiul kiimiiti tér. Adka Ni Máaági iagysfit asaaalHháaaá iátéakiaáaágkaa alkirévé aavarta ki, Dadfee Pal évak% aáté éat a aagykaakMi tfc ilaymáhak a a mak tvkaa basa kágpMtgká éa l hototékak, amikat mgtg0*a | "Itf1k1ik4 raedthék ha Nagytaaima art laraaságal ialdli taiaáktk á r jigtaa lásaaástA moat gaélg mérni óiawat táaa**«Mi. \' 4 iq tfápiu kalyaa»—i ÚfJWg« SJmmttajótiel péca királyi kgyétraah a tAvjgyesk belyett<ui émié és jtilagat attaatk sparta a rggkat. »»Ját, Mk^"*1" a gi<ytááhl l|#éaaaLkM balysata AéT - MagaabaakH éa Mai halalt kall pH MatomAk. ápialhi ; Kassa hajráé jCtéaiksaaaa. Kokpíct Zdgmsiá W zi«i.0y8íto, Kovács Namaaéény, Ktam C)k|J Khjaaat Wlkt» laaéi Hédca. Utaaé fa Ziltmlaáiaiik k éaiéa Uksa« «arnya, Máik Kérsi« haas Rskondh\' AaStl taáétt Otbméégm, bkráa a^as baa% KakaMa. Imák b«av. SkUévér, Stégfai ¡tmé hmm htaya. 4aiaaM«i||étaa kaaa Sakénakm Jlaaa baa*. Slyaa Páést haam tiaadat |___^ Mák Kavása Gyér« km^ká« Málha Járnál 90-as ksasáé tftaéaa, Nagytfe éat 31 tlaav. gy. a t tiáttá, Wtmmk jíka, kaav- IClsuantyrM, Nóvák Taméa lk ka gy. >-«táaa< Pasaavéas btiéa náta Dté, atgyM% Séadat Jám Cdkt. |fk%át«a>4 —- UA* tmtdanaa, \' A lig\'-ftul ér. Lmtét Alltéd maaéai amaaléM .%aagaáá (tlaalag adat tar ad ars at Wjsdt md-géltlal al éaaAi ksuMita. Amint, most «p Maiárt taéáikésaak jeiectl, kiváló MIM iiwiiHöli hfclaaaá—tdiartU aakát ktvdi aM a haaiaa. LsgoMkk éista mámat»m m aali; lalilásétal batoU ka a borzstrtó ém a lg ii ágyrtas alail illó iwMsIit a aaam W-lakat, a tttiyofka\' atrtkahaA aaáaéa MajMg at abA tagláyl. Ri kéaáaHégéart\'iMraaaaaaksapt aiAéaáé Mtáms Mara tajsiMla léi. "Hlitaif Vttlaáatéaik A aarik leit hMéay Irgpjihh aáam isisalk M Naitéga 5rté jésart és MaMMkr imi ék* gyiIsgttrtdkiM lákidugntiil ti saMt lamomlatt vmás éi srtdsé máa«M lilád iitsMdia taahaatm imás, OtMk ftr Náaéar ég as iihméai«]mak t*% • htAákkmáayta Ili ad attté%a Maaal írd» imtailal adaaaéayostaL fCmtm Jétfl MA Istvéégy ilag 11 dti Mi érm«mar ai mtmég «léit isMMati kikhaMm héMaiaégáé mégk írtéért é btrtaái sekttétéeadwmmasi Mak 1 — Iga^tiá vélaaataa akar. ktaa áahaikkaa Már artpltmta Ma hM «a asaakit jtMimah, hagy Baa Sma,\' a Idal Mi lakol« Igmrtéit, a i«r. istinléMi táaanéMaa\'As ajwta^ atsa m ka m ;g«tg hbgfát íéma i|áis Zds«g}Hsa«g, Jóiitl haavéd Tapsitt, MAMt Kltkomafom, Molat* Irtvdp Mftké kaik, Adaif kaaaéd I át Mé, Hmmé majd a mWlNsá De od», at ari kááa ml«s<% tAid é« Maa dár«V Mi ZalMMMÓl Njmklaii á» aiátlt Ii " imi-\' M\'feall "1— Halli Séta kiyjr. ZkMdagbs. tajot a a Mi Iféságé Ara, Prtag MŰéty kaaa. faitM* Ptpéa Oyaia bóev. "Rfcr}% Pmgtr Jmrnt Lmr. Umén , Ma P>a*ér Husi i wMa f>«prt. Pa | AMrt «disz Mémtémfi Radlcs Pátm hagg B\'m Otsaé, l«|aft baa itk. jrfialag katonai «talgáialaé trijítit, «»itsdsaA mrg t|argátévá A hhait tsil % médaa mk magnyktaaaiéae tatéi aakk, mart mté méém\'té — ax ai igaagaM jdlAf aisrt k m. lérnémtéam Mp hajts« aást a* MgrégM Itaárt. árt) ultim. * JátMtty aiaméi»ah A pé ttéAmééttftttA a ad kttooák iavárt iáik *#f*1 A. MAfíYKANJZSAi BANKEGYESULET n RtszvÉfCYTÁgSASAO ;: 5 adj6menlas m. 6%rQs magyar prnemzcti tfocNMHcsonpt s •múéU, lé^tÉiMHií mümiagpiMatiMi éHo^m invi<7 Nanwi vtraivm ai—f 1 andt OaiaérAi 10 klIlléltA Paéál ááikiág mt BM il it«l i fém léaa. Fém K*, ■M, CalaasM J* Wkawa Aaaa. «Mm Jak, Harvérb áMt, HcrvMk ím, M«y«r Krtt és Wémrt liaéirtá irjaaéáal Méé >fr ilkA kt maJitjik aM«, hagy Frtár Mk* tgéim* kaimiliiM MM HlaaA« (aátMmyásai épátási «14« jnánH • m a-aa aaáfiaw aamt aa rbéa \'**», mék aam |m A tét mt étéét Mg^atti Sdfimm iSBUjH&S« éa ám al am a aaa MÍ* Mk a tmam.#aJ Wehz Hüm aöt dWatáaaháxa MvgykaatsiAft. A(£i koppenyek, K£T " \' \' iiw uiiniiun, \' vaÉttsjtyviiij»\'\', Menyasszonyi kelengyék, Mpsó áruk, Ckiffotiok és vásznak kkgjdbb lÚNtaihn, niiiftill iisbott Mm. nkkk lillbi A ÜKiÉlili I TMko», pohos w jitiy volt u «bukokon 4a ki jb«t Mar* mjúott, *MdyM iIimi«. «tr—«*■>"». Mrfaiala, p<roai«4«M kaairay* **tt hML A riiül mm é lakatott Utol a itlittokil tétekre 4a ««MHUakr*. A Víifirnf* admiria lebíjk.bítas, pkos-tajtékía ■láMiit |j ti iwlilinl k baaa a aá»>i w*r »«tt< Ma haral* in Mg«* a ifyfi, Bélr Aa flr fag>—t «eg-ategviikat a faM*fiágbua |<a linókor *t-tifiOMár el f IkHaáa 4. Matyiit fc fa- ktíett, aal aas Utti MÍrtaft«^ 4a fairki »olt fa. mull ii mlrt ktato. M*M ktola« a Schícht-mosás—Hadi-mosás la liaifcaflK Wjpméteéacjbb te IcgbathafaSaabblmmhijejifefaí Ajii» l j\'iHÍ. *TI--r*!"*-****-..«?....... nM | . f||| ^ ^ a^fatte iá. **wt p**r aw eade kárrá arappaa - a legjobb FeUkkáSmmme «appaa ssgks%M M«g( bogjr «ép tehemensüt li|liliarit ■■■bél, üft, péaat éa exappaai Q, | Ili kafcaé mm a ka«*k liliilIUi* i éa tmoUmil koriyhtóaa 4a kétbaa Neptakarék penztá r részvénytársaság I Nagykanizsán, mint a m. kir. Pénz* ügymlnUter állal kU jelölt hivaáaűea aláírási haly elfogad Jegy-35ST zéseltet .,., a 6 X-os UL-tk ti ftrgdsti f fr Itátslek mellett. A iegyxé* cédáimig. Wszpén* litediam ellenében 90 kölcsönt ad az Intéxat bárklMfc VC év» IdS-tartamaa 6% kamat «* ■\' ¿-¡ü mellett. Tal „11 ■.nn.ti*i- A*A* Ina atiiná haatof«!, pamw »»» aiv. j», afttHK,|lMa«|ii «rH, Miitnh att JStti « Srrel fa ab* aj mradtdc <d ! «•« taMa ■aafal, hagy «aa étbar Mi «■ a raO-|ÍN4| ikArwIi a lérjfai aa ^yülii mpmb» w U ma. ««tel ■ nk***. A taW wkwt. «M Mart M«Wka UMirt **«a ímH la «fa j több, afat kére. 4* M* muhAh * Ifafa karfai kfití. AkkM fiatal *é* faaM fa atka ■ | X, j L ■•fa^HB, aafr aMNi WMM fafaMgM «ayarta 4« aMtakaa* m(t ¡affdkke*. Aa M6k 4a U Hk vAfaíeaÁMt Nartoka aaak «a *M*kk4i tan* A arft aaa fiatal ta\' Gittai am fan tMMfaaMaa •*] w>i ii •Ml íá <réa «hrffAtast, caafadakaa kl«l aaia-•ai aaai hfaAwJt | Á»l( Hafaaka igifawak vrft | fai aaai ttat wU, kegy ab4R *»» ét, a «Ml a virtíB. Hogy at a gipkw waagiat alak atk* afikc, atka bsrWt, n4m • ia OHn ily ■ifi, "akf MMajaHta Da agy^wr :)M aga latéay, akfa^k «dfraa jktíf a Mai HaH ül «Hfkaaaa Miiiitmti b»aag>aai «Aa mmh «a aaHfaaakaUk a WakfaAaaMfa« (a kaaaabk a liataiba Mfaék k#akér MfaH, n«Mi «a iiiuinii aaa>L Ta faMf^ kMwli Ikriwfa — tdVaMkii a vfatía? — ljfaa, MM a kaiaai. M rl ii Ti ii «fa« «44 a^aaafaMl. — Afcfcar k«nMlA M 4a «tákolj M(, ■4 kapatta «4(j«kaalaÉhM é* MÉrffaa. A fc«aaa a«i twft», taft t»k45jon. Ma-gNa «a a alfak IkU aa* Wl «fal ifa uiáiliit, R—kMW. fak 4a apaMatt, «falka 4faMb« kM«fai agy MMfar M4ak «Ma* Uifa* 4* «MM«I kiadta. Niiliaiakm a legyaartl a fabá. BMakaewakaéatl agy fcaala i«|(il Mfa«a Aa lafaa«atL Aa art* 4gg « ablak tm. A M«4fafaaa agy t*fl*kfa .asílfWI —. »¡ot pMÉMafaokMi á0> «NMnMMMggr — ha atin »yitt MM-. Itartaafca aMkair fatott .flbffatcM faa kAaaka éa^iaiat^) «yltva «anMt « *jk*. CaMfatatt* «lg Mt fa, kagy Hktafaa rattaactaa Ttaaai «Ma« *Mg a aaa«a MM M 14a fapa 41 aa arci!, mMl A kMaaa arc* títotxutt, a «faa lága«a aykaM M *(7 aa*a«4g«aaa fa- Mnii aij laitai* aa ikfa 1 Afatar a4g A Mire kuw faUtt Nóa taMa éfi] «katyte • taif«L Mm, kofy *• faaa «! aM 4#Ma ■■■ if*i _ %y Matatták « M, kafaat tbkawM kMk «MUk myrmr*eh és Hö<?áo*4h bmnes 1lrr i" r fgmmor-t* MWrWffaya* ■t - m«* MiOi.ll WU » I«|HI Mm Q*M««it «n*Ml, Whw I , BlimtraaM a o. attai a*«f a «««aa *>ii»*« a*a-i»r. «aaaaa em aavaaa«iaa «■•« it<MMM wB a«#aa iln)iaiua ■ Állal ni aa* Wliaa» awanrár baaaM ■■•a* aa Mt« aaaaaa <MM)««aaaMara »»», nAhi m v- ka. Által a«taa. Maayar» M||tr aaaaimnt > lániratölL Bulgária mellett .r. nliiiitiiifa-\'j ab» IA Saa«faataa ay j^ia toH Bal|4ria ondtetk Tittiratro ww6 M reealt itnUk *fa»a ka%4r koaiait-i\'jaii atlk ia»gbtb *a akMgk baér mmé. Kaaw» katfér ttm fcbalalil mtm-M • ■•nraíaa "*aaMt As antat ciapatmnúniMta P&a, Ma. IA A. Milta Ik fal ..MUk». MM : TnokraUbMI kaiéi a aagytaáfaa tfú aipilak MfaM p—tr* *i 11 itAiai A Mk kMfakarfM alilulii SnlaaiUka Mbt-«kogjr a növeiaégesde láttáiul « aai csrpttok Snrkiáka való aMBfetaM Ma- Levélpapírok «ÜMstfkkw Krímii Fischet FQlöp Fla Wag 4a nitrliiaakaifaifc » = Nagykanizsán. 5 Mwmwtatnä k6tjcgyi6t6i Hirdetmény. Alsómihály falva kftsaég tulajdonát képező lyhatóaági ulmeüett fekvő, jó forgalmú korcsma épületé éa tartozékai ind nyilvános árverésen bérbeadatik. A feltételek a községházánál megtekinthetők Ab4Mlh4lyfaha, 1915, október hó 14 4b. EMUjáróaáf. JUlgrád 4a ktrayéka. a ZALA Nyomdájában. ál Legújabb kiadás; iigysii I f 51 III A katonai tOldrfizl Intétet kiadja ára 2 kor. 50 fillér Fischel Fülöp F k")-yk«rf»kedí»tb-n M jjkwlwá« kitó. — Vidékre 20 B4tr p& Fischel Fülöp Fia NaiykaataM, Kazinczy-utca 3. az. Legnagyobb választékú* Bevonulás miatt ; a Wellisch Májrki» Ua| kalap üt lat kai laintaiil agy«tt azonnal eladó. i: a legjobb miitőségben kapható : Mi Itényi Sándor éa Fia ctp»4rwllrttaa, TO*, város) bérpalota. Üres üvegek mindenféle fajta a nagykanizsai cojf nacgyárban jó árban megvétetnek. yízvlezeték, lakatos éa kútfúrási vállalatomat Mindenféle Irodai felszere léé» Iskolaszerek, sokszorosító készülékek, irógépkel lékek, s dlszlevéf pap Írok, üzjletl könyvek, zsebkönyvek, dlszműveky Imaköny-vek, zeneművek stb.t stb Könyvkereskedés Mpitatványrakíár:: Koiiyvkoi&ßi kanizsai régi állandó lakgreadatötia klv.n-aágftr.t Nagykanlzs4n megnyitottam, mely csiba a Rozgonyi-utca 9. azám alatti SidtaTel féle műhelyt k b "a kibéreltem. a v u \'I URANIA Zi l * ROZGONTMIfCA 4 aa4w ! « ---;—p-- ■ I ! I { Psil ander sorozat első \' j 1 b—atatááal j\' ■ J 1915. október bi 18-ta 4a \' hétfőn 4a keddeb sziejre. keapl j < I : A feketekancellár j dráma báróin felvonásban. i Ne játaz a tűzzel-.. ! vig sz*al«. történet 3 Éelvonásbai. . «Mkärk fall I U «ián \' MdB Ii ii Iii tili tuUttX - ¿idaiUAnk tizenötéveu akS-ketS referenciák áBaéak mW limíiilm. lüktetettél: ERDÉLYI JfiNŐ Szerdán éa óat&tékön kjeriil áÉkkf Manya» a törők leány Ragyogó nília - oattttaa MÉt tólH ZOITAK fM.Ua kla4* ttódfflí. 1AJO& Igaigató* RSCHEL DM01 fa állam háborús kölcsönel.C í At«M llaU tl «aaagy*. Nh a*a Wek |ka »«tágét ftéxl ráérik Hglkii-f1- « +tr MHlMt kában |b Uben olCloidnlt mik k«ty •a aastrék kifli) fa a r«ág la kSsvatltaBf a ita le a kaidrtaa laMb.lt«-|nv«gl aatkAtékát flélrthési »éri boaiásta. Eaak at a. a atr tnishttgall (lrt.lt, itÓ! paNM la tktéaaáÉi hoaaip alklarilni 4* |fa>|il|tkaH fdgya dadáin tartartaak Igy i Obkai kWtl ayflváavalélé váll, bu rtkáat a k adtaragaak nasMÓvti éa «tikfa tyyib ktdliayaggel valé tháláthl etaMl I fptfa vttaMt aifctt tavartalailai alj-W Ipw képas, továbbá mikéül nlli jilg elolf-rt klíkntítéiínkre Irányuló léi Alátét jt a*u ■ meiórtutd lllig aMrvssaétség« vslfc lfco arykladtaal, a®r > laaggyl térdű U a nmtettitf éa BIm a teljes iilllil| uot kilkik »alyek a valékaa aagy cóak aaf-MUaát lehat»! tataik. A |fl»óra aétva lt lakéi tgyá Mtr kt-btiad kiró ét aaaatalgeidatá(i taartpaalkél ■rfaárkatlan Imltttigs kévrtkasaéayt ia MMaaáa*kaak, bofr at álltul hMéltM [a UHU ayoaaartó hrtalyitálél Mfgrtlaekék. *tia u állaapaptr.k lataagyobb M. ér lakriHUláaéval a pallér at taélat ré»aft* ijirfk a cg MB álla® fcttsIpiriftMlEg ■te*1 ta il»..»é rkiltlél a aakeaa téval állattak. Ai Hia>ialrik ataa aépsxárBsttM te-él rtliüStaa mb 1 eladatok témaki arra u 3ttl pásslatécetre, ady aár kaaérttfi iaga* kfaprébb tékékaak egy Hfijki rtló gijtiiért van biraUa t alat tyaa aa tnriffa kitárj «dfl kötvetitM káiéirta MMek óit élénk amthéOrtéibrtl éli adj kii eaberahrsl. Et aa ékaal m, aa\'r m\'ltín aa tpktH a aép I takarék fkttiráaak a m. klr poitalákarékpébiUr. Aa trtaétyek. aiatyikrt a partatakarékpéartár aa él két kadlkAlesft. kiboetátUtkor ¿ért, m|n-fca Itklrtrtbea ■ ■»hírfáik a boné Máért vé-léartiaktak. Nwiiilim m aké ktdlkffl. 73 millió korona, a »ltlá*|i pedig n atikó korán, jeyyartrtrtt ai látását késve IMaéad, aaly uiart akkor tartkattak céak trtkaélttartáara aaáaa», ka laUetitbe vaac ak, kafy taea Mtaftkaak lal.yrtaé rítta tkfkkebb ¡egykétek átfért aéóéott j&ttte. j Dt bár «Ur lUatai aékék k erak ta .............................kiaitll üllftit la tébb otv pikliHnaltl akaé Lt. adyaél addig aaa lordakak «M *é aa at aiag, Art, ud aoaak a ti Itt ty légi, kagy tataik •*» trrttartk ét rálagak, ■Jglkatk aépn aaa ralta Id réaél abMi t ■ttlial aaaatkaalarté aiikékM oly pkkftkpi. \'ka|)ta aiaéta lyta aagya \'a torsit ttiréa rM, kötaltsiíga Igy tipitrtiltltt alapaié Ma *% K*ailáaéghta a I k áttér 3*/afa l»« \'á«t «aM a I kkillllllkfcf, *tk » lakttaég a% í^.-éra frög ■M .Uk addig a ürtrkaté lakéi, kagp aart, artééa kar. Mai a aagyar karaéay ax anaég "NU, aUiat, kft kaaakaé kgHlllll«ék aOM * - , - . i A , —* aaa taaa% a^na A szerb harctér Borii«, okt 18. ttmuwéimA m W- JaUr AtflrélU W a Btlgrédtól dÜn fmm nyomatában tajtél Imdkom, Grab ét 4akt MmT pV- pSpSp CUM p Aaawéeeí elfoglaltuk, ci^iaéok nUpKtttÖá* ktiutin, Ártja 4t flpÁin-Ztié maimlalait. Odább dátn EgripaUnkán Ül némultak aMra. Lag-fSU HarfiLirtlilg ftl^JlMr» október 18. At /¿Valit-asHUUKon nagvbrt nárb haituaaaiymk a dal«ícló v«zató jut aÚBdkét oi<Ldáa vo-nulnttk wiaaas. ¡Caapalaink ti4>ad>ik a Récéiéi ¿arakra álló alai»tgai ctapato-kat Aa aüUMlfal ■ lUcarébaa Is riaauvoaulásra kényasaritatt ük As alaó Marava tparikát ptirtján a némát hadoiitalyjjk folytatólag! tért ayar lak. A bk%ára|k tnagtsáilták a Muaiio-Fjercia éa a Babik Zitb mafadaMt Odébb délra Birt fMÉaliá i tul nyomulnak m Htyr, aHkarMgf. A szerbek ellenállása, Lagmó* október, 19. A Saaalé amnat ■ «wDtt aaaaaaaaa aate *eaa ntéaégtükhöii Da aaért »aakiaa éltaaaa aaagét. Miboiyt a három harevoaal agyi- kén Iftgctekéiyebb baltiker bekóvatkank k kataattróia elkarülbatatlon lalaa. A bolgár front. rak október 10. A bolgár offw-jriva MgaiAbb 260 kilométer feoMzti fronton iutalt meg. A bolgár froat a Tlmdk völgyben banMMIk ét kö-roti a Ptrdt vaaatronalat, éftaU Pl-rát terflietál éa MketaBk a nla Bazkflbl vooaíioz Onnan a macedóniai batárhot lordul a Koralltól Stro-mlca Vidékéig nyúlik. Bulgária hadifoglyai. / Sééfia, al|t 19. Balaárliai\' kaiéra jáa adéigi harookban 8000 aaarb^aélfWaelf jutott, lkakat aArtkj fanná*aaáXJkk a »aaut-épltéaakaél. Francia icsapalok m jpserb harctéren. Atlíl itt II. I lütMIIt ¡t ImÉ. I ftJdtiaa fcatai aiiitst i faÉn hImMí má Wiíi uüé íkkM i Mtoubm, M I Mitf# mtinitti ftit I ttzÉhi m **** Wfft-jl Mpü tÉ4 Wárn H l uáá Tbt As uréu harctér«| A Zeppelinek. tibaiaagy Hbdenfc | pórtja Rigától délre Hajálatil jól halad. Két Out, ÜuliMHaai fíigd legénység futott /bg« éjiméi a. Jákob-rtadlói nyugatra viama vartok m ora mok támadásait Luxtót nyugatra ndatagy károm kilométer irim^lw kgtah emukba kerítettük ar cHmb|| dWiatf. Tovébb délra agémaa Smongon viéihéig ai oroagokaak lHNilfli aagjr «rá» kai atogtodltaét elövtíóirtaolt aa etteaaág aalyoa voatteaégával vteaaa-verfBk. Két ttette! és otsedskefmtdt Budapaat, akt 19. MfTirlMl liiU awgtaáaamk, kegy a lafye-íinak. legutóbbi látogatása Uonéonbsn ellyau batkaeal Járt ék hagy a iéa»| légi aHIvekaak llllia jlflt jó»ólnak amgek áa angolok; A >e*rerken ll éittasait laaáeat hírek aatrint á lagutébhl let»el>lk*láaaááa «lat Jelentették a kaakéhere a*g egy ktlg tart, ahher * léchajék ttaegtaaeéhea »lr- ftnyl legénységet éltogtunlí Lipét bajor | hkté. A lagutébhl thaaéha fá> karoag tábornagy hadcsqportja: Aa orosiokatk Lit|mm bmagavki vasútvonal mindkét aldalén aUaakak iaééaatt timaitiaa ■Igimii máéirnyira állá^nk alótt Ossseomlatt tüzelésűnkben Limriaa-gaa tábornok hadcaoportja a Styr folyó mentőn Ralalowkáéói Kulikovicátg ujabb helyi harcok MSdtak. Budapest. október 17». Kelet Galíciában as Wka mellett éa a volhi^iai vértartiaten tagnap aa vek jalaatőaabh aíShííi tm\\ mm Syr alsó foIytUnil tt iiiulg több Tel klkaaerfl kktkea alaiia további ttoaaéáankl feheaéáal fea A francia karctér eseményei. ¡1 Berlin A aigyl8hai*méHia Jalaeli akt. l-éa déiatótl « nyugati "Mimimén<R t heves lámadátj wtéaatt ^alaaáak Kuh-kavitiail, Nmwtaiafcliiál At RMIevké nál még lolyik j a karc Ai összes tÓbbi poetoa aaér lagatap eaélg fértam ateaaaapitik aa tlaaaégst. Veam taaégal matyaaalr Karaal—ál tel-jrtss raaésUasfll, fagy tasak áa filaan rllal tórgyok kátrakagyá sávai ménakOlt A Swara labá fo-lyéeéaél élé cL, éa Ur. csapatok k visszavertek egy erős orosz támadást. HCfer áltibormgf. Ostromállapot Moszkvában* AMM. aM. tt. Cári «kde vára éa ká\'ajjlklia aalyoa kaáaraet wlilt- Aa aiHaaiaal kéaémama «mtJM Takart aaaMatt a Ina éik tjá\'aaaááal lililililiH II illiá 1 tltyoala Aa alMaadg njabb dá aalliáaal, aaagyeiaaaéia|«ál dááre lliaaalail akarta skmaa fogtálai, rrarliMytaioa msraél, y, térm thl i alli qili iiülailjlki áa laaMaa^á ■ma, aftdk fog aágwakM salak. A doberdói fenaikon kikaptak az olaszok Budapest,] okt 18. A a elaaéek aa leeaae kareeeaklea aira élénkebb tivAheayaéget fejt* aek kl. Tegnap aataj la Mgle-hetéaea kevee háaáolaak fej* íeátok hl. jpataanon^l, a é«Mr> dói feaelki éaaokayagatl aaa-kaasén,ottani élléaelntat sjra nagyobb nlaa olaaa gyalagaég táaidti aag. gályánként aag-kflseiltette as afca«Alyahat a véggl vlaaaavartkk. aalyaa veeataaégafcet akeava aa elüea-aégaek. aggókkóat a teagerMl-lákl éa a tiroli fegtórrláékea •áfahare vjaa, íöFttti altékar-•agy. aeta tadatt séaaaasaereaaá Né rrpü órajok tegrmap aaagtáaaadták Mart váaél, aWIdlaUk as aáea lágaa ripülktt áé a vám ayela raa I imkdi i ilili, Baaltrrh tákk kelyea létrt ikaalak A görög kormáng jegyzéke. Bukarest, akt\' II. A gátág hóval aw átajujMto a gárAg karmáagaaá aaaa )agyaikát amely a aamb honalap-ka* «ál a kgaMéá, kagy a aaaaa te sót rit aam Matt ha Megtarpedtósoft hajó Párti, ojkt 19 A im A kspáMryi te tAl lagaarát tapp Berm. alá 19 Igy láma* taaaéa a MAldteMm dká* KOílOGFIS HÍREK ntinnh f«ttah. Máfc a -thot nUá 51 bliábk alpla*! awjajtafctekj tattík Uv towí * Wiéént^mliHl, mm* cui Ify Uut\'U mU> dMamtf a» Otbl «\'¿kielt-»«8 ilii uodopálcát h taoMil. AJ tár-««r r*o*r* mit fáaaág« 0V0V w^cíték m vj >■<!—n wJüj ártéréit , TaéaMS • (i»fóraod*nr»il aégyabfc m ájraiaMcgtalfctf áa, iUMÍ> a >«>M>. lataaafeabb • ^ká. • aagyott • tajwtkedái lifcáHitt\'. Bnib-kéot a kát niámr k*á • MmhI U HM kattaakaáf aa, Ingt M «|r*aáraM áxaiaM • iwalák * HU MlMt a ta>|<rn—ál iM^iÉi ■ a fUá ak* UM áa aakfcal ha»«nkki <m-konl »■»-■—"\'-\'- vsa mfkatg, adu aa aMfci eaatbaa. Eiaic tUfraba n>ián lui a tl«iiil| b aiafárli mm* aur, Uqt a «Éa mm karakk taktftáíM tartán * akt farö átMnl a laiMwaw. U<étól Osztozkodás a kölcsönön. Frankfurt, oki 19. Ai aa*aaá aa» HU ktteaöeéaak túlnyomó ráaaáá. «g bahaatUt Oraaanrnif kapja. A $ aaakfttt UlM álaátiyal áWott» i Idea. A Jt>f>*MáM> átiágija eaak aar aaaytt aaHk. aM a ktt««*M átl r. Ha taká a& aa .........iákat la ládáit ai áMkfcjktakfcal, abkar kkaar »mrn IIIiwii kiaiaakn A mi kaaaá mer»alA«l a tar». a aawi UtMttaáf áa « lap «MaMht ak a ltn> baa «mk U Mai NWil aaNaai áa iMta? ■áiyaa lap Ifcra, a <áaa: JahT. MtJáááaá a Jatt» Sreot Sai*| laá atal| araival áa a lap iiaihii«Hil«i Iflwiti atyikból lac álíaal A 4p latiHHlH pruniktaad aaaHa* a kpM«4á tfateietdijat aaaltoab mm ati, a cttkWjk aarát a >itinilli% ntihflfcaká a eiraa 3X0*0 ktograa mifm Hff ráafcáiéaatet U. A •L1 Uiiiat>)ul Hpiiáaik a rmt Unj t8kt>-aaM aaatfrii tátiyMáaaaki aa Utt aa Li-n lig». Aon a Wtaáfaáil 0jMq Uin Nffkamlaaa a ál a« Iaaáa«i4a«. Urnám, hqfg kanááil kakak aa aaaL TtkWa a tflalaa ■Mmka Ja auitultt Uiw a haatakat. 4a bka a aáfaak katagdrikaaaaj I fakad, hagy • aáraat a i«ai6ááa Hliááiki\'aaa fofja káayai ika^ ■tatami ara ab aiaaaca. ttjaa Jl«at«jak laaattlk k aaok, t a tkKI illánk it, «ailyik aaat tityaak a »árok áa\'a láaiiáaitáraiiá| kSat a an^Iyak aaláml aAkf k«■irama ináaáayii «aulaak. Iáiati* a várai baéaaa arra as eotjrflkaa áHáapaaár« káiaakadatt. kotr rfjakbl HHálikftn m alt aaa cagadl —\'a aéf aamkMa(a mir, pojy a ráró» ■kán 4>ail|Hk aáJkll aafa^ta ^r a kaávaat ku^iaklalkiL Ari* «áaytáxaaáf kfim 3 áa L aÉhaMM iák aaaaariáat íjáalott i8i braitIjH 11 lilaák^ |- L Uoác* ni *■-- kát pwtcatal kkáa. Rjí»aTO KIVAtÓ MINŐSÉGŰ NAZM k TEPMÍK a NyMi, Taaáa ktyáii XI kon. Citm Foaor Oáaa A W. fililialil, Tap- KM MfT P »^MMÍIim Hataca Aaa «a it» á^aaBaa Aa (aMk «Mi. ha» CpM G| ^ UcoU IMaiUwk. akt ¿¿afaig bliopit™» UM< vaft «cm. A Air lb»*aih nr ln iian aw^btf • MWiWmII Hímig». 4* Jt, u J.- ta barM >>UímI ílul j r bbu »«tátott kwe GyAat Gidtról kljL led. kajy acni * na 1« mi Mtk U, tviia ertttal la hihhmilimii. kofy MMtlcsU Jó krittiraj iL mort UttUilU «ilélt éfTTfJ oca Umogattaj A H^ka Danánluli vette akalkába a mijl-t¿).T.l i klmy kUU «cmrat aagtáaiáatt •U alaBllh Mt katcok • aaérlujtUa aii\'iAl ¿ ata. Uátfaiaégha látott. biMs «M m, aat > .bUb* olyan a^lih ll Hllkia Uipott el, »■>!>■> asoabaa a* tiéja ai| ■■A mst. A Daafcalai iMr aktt • amar Ml b gi»i|lrói (ira* IcgUaaLaalóbb varir-tlaija Ir Aa A ragyogó aaral aaakat k a.ag péatt Gfóat klviló ük M addig aé«MI aa kaertik. Da raat-Ul Ipd ta alapoa, b Mah kadvaaB MU-Uku réaaílt Gyóol ktvallu krtriaékój. : Ajly bita k Erra a Vlté%k aa jfitt Miria ZiliiModtól, aki Adyt IpaibaAaa Ohá DuaáatoM tBtuihta, laditli ■ igaaBta, WHn tikelteüuBl. Dnmlmtmil n IfW, nUfaa étvcira Mótlo aa Ady-iakoia értW-Mía liialljiailglul kp rfUgoaabban 4a fcthmhhn ti Ml W, ttn ka tad]«, kogy fk akar bal. Aadg a Wt Jy agyaaKttla.él Myk, ak «nn|i4> «dklawt aaaak bal linijklitli. kp k*a ata ok aéJkil tagadta «f Cyóai MM »Ivottat. Na« ak aélkH aaért, aart Gtéai aakkal rtgabbaa. tppm tj »i* Mi >q agy «acal Aéyv.l 4a aa Ady laksla ItktUíge», vaky tahatatgtaka (egyik HM mi éokti) aAnadakkaal Hagy tUkkt| k laiUa Uaaa, kof y Adycak aba »aa OfMn i L lililí. Itt kouak a kuautrclct, a koa-Kfy, a kábofil» ayoaior éa ■«»allí, kaaahaa hfctáUaaia. fkftu «4 k4M|éaak alábbi gyO ijJti laaaatétí a . ■odaraak* atka: Levél nyugatra, Mngftek mm, m jmnitiiMtUtk\'. Wat tai mumti baljós wfee tUtrt ? Sutit Kyufsl ttőit wjongva tínkptOk Ok lthánytatok minden Jóson gyeplőt y Ounypj moiatfgót idtaha, kent*, »tat a ,n<4 Ki»** tóit a Pummfja, kik nemű* al ¡uní Holnapot, S tklk tegnap m kaira toltalak. Hol ng/tok motian, ftanya fiardthek. Kb mttikák, tiaUórlősok ? *Mr% e még a wk kii uéümtpid, I . kmttyntk nép tok minden, atqi utpéé t \' Magyart és jnnItct szánva nétMót, Nyugati n«ttrA m^w akik, kcnutu Uiatk. téuák. brtegeti Wt éta aMM korpudt mellelik t fal MgjtM mostan, kerge pldnétésck? k »kar jSdi/n tsak tgytl U lássak. *>> kai »agyiak, kaj? Maria tsnk utminl lét, ^múMM kém tttUt a gythennéi, iHf tévtdöt sngm léi e!t. ■ I G+é, tíi fiak, aéné, — késsél os eré. "M* ote, kora jcvas i **létté: bún mt Brésn Vén. "»ématt . ionunk egy mamé m jértént % Ck* Krtutasta krnmzt tét ék kkrtémt , 1 Mén I mit rejt imeni m errná, ^ntttmémk *»\'/ m^téémd; ¡J* +eééja téres éméei, m+*t*4k kkst tééOtm lápjáb krik: ittriii 1Hl A katoMi KMtfn^d MHrt ktadéie I ára 2 kor. M fillér 19. BALA mam 50» m M ittope Miff" *¡r ñ sm ser Irodalmi csata. Fischel Fuióp Fia Hafkai lakaOaébaa NaajI aaiaaéi tmm. 3f l\'rattciabraiágból Szerbiába Ím kéné ktfaa, Lgf «MnUttsk, Ma kkaaiwkit ■— m a ay*V\'4st I Ai a Am|M, mWifí m<»/rod</oioj|L S atatyüj HlrMraí? a ssksS Ltaíjfr, ! •ttamd Éíro* meit«t /piliséi Rojt, J.«*-*, \'.i-d/ roik»t| a inafcJlS . j S a*fltj dWfüjrfjijt néktek aj tétgklt j B\'kkttskm mink Aarekia Uétfaa*. S am¿?qjt mmpd egéss, KIM ét nem Jttttf a tüéepqméu. HaiijijttÁ lem, J imlnaSi» ésska Ketmské koraik akt kii tMaetéem: KorbaJt fa «rila, min karkttfy tmpáaaal, FVdrt tokán mér témtéafééikm. Csak ééfas tmrm. i«Wi mtak kélaak, il-kat\\tnem »«/ Jkrgeéttéaik | ts /Nktj tikár *<>égimeté:\\ /Miak(|a|iJ ¿Ufa u4z emgger eté. ! Oyéai Óéra L i I ,Hr#york\' >Waalli|iJ brrkrlbaa a.fy a barai. Okkal, 4- mfi ba IgAi »aa k vaiakU aik, a«L Lik»4|aa> otyan tyatirtlaa Baaiata-afggal Lajkat, «lat .a a liiWlii i jilkl Gféat TOifOIJYT I &\'szilvát minücLi tBCkylaégbittiveaa TREICH SAMU pálinka-iügjföztleje Nau|haMuAa, i j Klrtiyfatcica 15, I ^ v< t M I tett«. fia ■■tlyi^ra kon* oiyaa raaaak imkaa. la lakat kaamléklya yflaiiikll {URANIA ST ) i RUtOONTVUTCA « mmám Üres ¿vegek mindonfél« fajta a nagykaniKaai cog-nacgyárhan jó árban megvétetnek« Zalavarmegye uj aaty lailtérWpa vaasunra baava | lflc;ek|«( «mtva 22, tQmna, K»pb«t6: PlscMel Pfliöp Fiai kQny«kerrakrtf«tébm NagykanliaAn < Pailandcr aorozat elaő » } bonaalátáaal_J 1 ÁltlAkw I hJkjLjM im 10.««. f urald, hölgyek la yyamakak rWrt m és nií tova bbá hetilapképes folyóiratokra előfizetéseket körvetit éa hirdetéseket felvesc a „Z A L A" ! 1915. »któber hóths-jn éa 39|¿ñ» J * hetióo m ke<tda4 auara kerül !1 j A fekete kancellár * dráma bárom felvonóban. | I U n/J í aÍaAI/ Ne iáitsz a tűzzel...; II Mául Cl DOK I ,vig azeralmi történet 3 I élvonáaban. | \' " " f ^irr r még --f J S kiaéfg kép. S ¡ J Szerdái áa caütöitdkon kérűl niara * Manya, a török leány ! t Ragyogó kiállitláau cxotikua dráma, 1 Vana«a4a» pa 4» w * * 4* T*i ét katonai bőrlelsrerelcaek, GyuUy J táaka, orvoai táaka, gaiaachna. övazij, esikipeiy. feítzsik i a legjobb minóaégben kapható ;*. Mlltényl Sándor éa Fia clpAirnbárájna, Fő«\', viroa bérpalota. kiadóhivatala Nagy kani rsán, a lajptUc»» IrltSaUttrlk rlatlar Mali ém IMmM árakaa p akár poalia ilidrk akár házhoz,\' fcofdra — ■ladii fiatalít, tagy «gyOb bfiu«« »4ik« lapjain (azáaja 12122) totábbtthaUk. Tiaékral iiőfizclésl lés kirdetéai dijak pöata wllaiígmélköl, a „Zala" bdhetM Upjaiu (uáma 121XÉ torábbithatOk. i ¡l!:!|( • H- vI -r 1 Meghívás .\'VHf a Markor Vaamfivek Réazvénytáraaaág 1915. évi november hó 2-án « I d. u. 3 és fél órakor tartandó Rendkívüli közgyűlésére. Tárgy-orozat t j i ti d*ai*¿*k i i FT X Aa kinaiila Uaat*a a kkakfl Cfktakp 3 IffV \'Mlik\' kfU péti*p *aU aagaO Nagykaaizaa, 1911 okt k4 18 áa. Aa Megnyílt a tábori ! csomag posta, lehel kürtünknek IjnkrkH, MMM áa ■tora llájlklt küldeni. Sziffiöf leva tana* nrkünk, ta» á ly*......klakmlHl* IJM«* uUkkMikaalmafc a ltomon, ke tintwtyM w tniMiiikBi^ «ea viadkiag|litahjafc> m_ agha n»" minden diogtrlákaa éa gyogyeeilrben egyforma ctomagoltora áa a védjegyije. 100 grUa ttng tyíbíbria M Váaárlátnil vlgy ínunk aa eredeti K--.50/ K 1.20 K 1.60 Hegy Miakia lUtU Ikaáttá nflMl áagyobty iacnayWgHen éri kMdkewai lyeotorw gyárt Imínyokat tábori yiiili|ll ililittiiiT kOHn 5t Aá* aaoaugaUa« veMUkak be. Aki nekünk 20 koronát be kaid, annak «ztilitiuik\'tt*« liillllti M ImatiaLakm. Mnáentve, jé daitb \'laakif uappeat, 5 Bvag lywtormo«, 2 üveg lodormefU-lyMorm «itvfcet, I kG lliiikilll { Writbi mellékelünk agyárdtae» könyvecskét, melyben i Ii iMiikf kBnoyen értbe* mádoa Ma bhnj áa egy .Kolera elleni H \'dtkaaáa* drall füzetei. Feati meanfaég egy uemályeek 4 hóoápra efegendU »taaa .ImdTktaak a wádfa Fntoi, kagy a bet a Uf agyink gniaaaég_ ílapjda, ugyi■\'■ítén kHk azi k tilt mdlákellilnk a csomaghoz ,_ _ _ _il iMtte kéiéafa. vaáfcatéaa kMPilnMá a g laéaaáali éa j kát. 1, koty magyar, némei vagy ék nydvü biaanálitl utaai Dr. Keleti és Murányi vtgyéntH gyár, Újpesten névjegyeket, eskeiési es eljesyzési kártyákat csinos kivitelben; oícsó áron készít a Zala Nyomda R.-1 Fischel Fülöp Fia HwfcniKi«, Kazlnczy-utca t. il Legnagyobb választékú papir és irúszerraktár Mindenféle irodai felszerelés, Iskolaszerek, sokszoro-sH6 késelések írógépkel lékek, ~ dlszlevélpaplrok, teleti könyvek, zsebkönyvek, dUzmflvek. Imakönyvet zeneművek stb., stb Könyvkereskedés Nyoaitatványraktár j: Könyvkötészet aa ayomtaávkayofc éa kdayaak i aikaa gyoraaa hénzOtnaa. - A ZALA kishirdetései a legjobb alkalmat kinalják minden adás-vételi Aki valamit eladni, vagy venni akar, Aki lakást keres, vagy klad$ lakása v«tr Aki élelmiszert akar venni, vagy ei^Uit., Aki alkalmazottat keres, Aki állást keres, ¡Aki gazdasági eszközt akar venni, vagy eladni, ¡Aki bútorozott [szobát kores, vagy bútorozott* szobát akaij bérbeadni, Aki oselédet, szakácsnét házmestert keres, az leghelyesebben cselekszik, ha kis hlrdétéat köröttet a Zalában. Égy hirdetés ára 20 S2SII 1 korona. «Ipákról aiKIs hirdetés postautalványon kBááawdáfca lligfkMizsái i kis krtitto a ktadtíiintiHii, Sagár et 4 iM Ml h=|= A kla hirdetések mindig aMra flxaf nddfc. ag (£%$) < Minden !5tSÍ2!LÍS: kereskedőnek m érdeke, hogy Oclet) nyomtatványai Izléaea kláHttáaban, a modem ttpográflal eszközök igénybevételével készüljenek, mart caak Így lehetséges, hogy a vásárló közönség figyelme üzletére Irányuljon. Ehhez pedig caak az keH, hogy nyomtatványalt a ZALA NYOMDA skéazttaa at. z Nyomdai iroda: Nagykanizsa, Sugár-ut 4, A Zala-nyomda a legmodernebbül berendezett jiyomda, könyvkötészet, vonálokti Intézet és Üzleti könyvgyár. Tán jZOMfAk Felek« kiad« RSCHEL LAJOS. Igna^tt: "»• - A ii n • «aáa ...........at gp g-T^K, Naggyka «taaéa. gjL áifaéfaaa jAf TK ANIZSA ím m»»»» ^«aAPdnma^ikt HAMM POLITIKAI NAPILAP fa nrs»0í»i|i harcok. BgrÜn, olctl 19. A nagy főhadi jáiláj jelenti i Keleti gfadenborg rthrnngy partja; Rigától délre rqprtahk tshr——1 elfoglaltak több oraai Oút ée Borko Titachtol keletre parték • PSoál Egy tiaatat áe kálsiéanegj ni főnyi le^ányeé-ftt slfogtunk áe kát gépp—hát u«kmány oltunk — Jakobatadtól északkeletre agjrlk oroaa ténae-áást viaaaavertOak. Saesloy fiéé no egyik kard rap&ióak IdÖtt tgj francié kétfedeM gépet. ama lyat agy oroaa témkapttéay va-Mtett ée amely egy angol géppuskával veit fekaartlra. Lipót fcajor herceg tábornagy hadrao-portja: Ujabb eaaniéay aeaa volt. Unamgaa táberaok hadcaopotja i A tagnap mér jeleatett Styr harcok ráalr aáave hadsaaőaai folynak Budapest, akt. 19. Ax oroszok tag-■e az Akó Skv mocsár éa erdőöve-ictében folytatták támadásaikat a De-izsótól északnyugatra fakvfl Bogualavka lámái Az ellenság három ízben inié-ad eredménytelenül rohamot egy hon-ndhadozztaly hadállásai ellen. Tüzelés ai és közaiharcban vertük viasza. — A mieink három tittxfet éa több mint öt uáz fSnyi legénységet fogtak el valamit kit gépfegyvert zsákmányoltak. Egy Kuiiko vicén tul előnyomult orosz hadosztályt újra a keleti partra irtik vissza. Cartoriach környékén az ellenség •fjres frontokon átjutott a Sztir nyugati pacára, Itt még folyik a harc. Az oro-aok Rafaiovkátői ápaakra is nagy had-eW támadtak. Visszavertük őket Száz embert fogtunk el, A helyzet Kelet-Galíciában egyéb-iont változatlan. Höfer altábornagy. Véres tüntetések Pétervárott. Krisztidala, okt 20. Pétervárott "jahb véres tüntetések voltak. A mun-Üsok éa diákok vörie láailélifcal végig-nanduk a városon Treide képviselő be-aék a tőmaghez a követelte a duau "■akivását, mire rendőrök léptek közbe. A tömeg kőzáporral fogadta a readőrö-** Ezt* kozákok vágtatta* a tüntetők ^ akiket saétvertak. Sok sebeaülés Sákt Nem hívják össze a dumát. Püenár, akt 20. A hadsereg-« *?\',»ukság székhelyén megtartott V^ertsaáes határozatban kimondta, /p,\' "fat"» egy behívásának szüksége ** ,or»g fönn. 4 Nagy diadalok S z e if b I á b a n. vPbrenovácz elfoglalása. — Macsva a miénk. Budapest, okt 19. A saAvetaé-gea badaereg teaadáaal tagnap ija aiadanatt elérehalsétsk. A Maoava legnagyobb réaaa birtokunkban van. A Kolubara torkolatának alndkat Oiéalan • folyón ál* esAllktt oá. éa klr. oaapatek éifél körül elfoglaltak Obre-nováo hrkrását éa as attól éél-kilatra fekva Bagaslataket. a Belgrádtól délre elftaye-auld aaöveteégea oaapetok as elleaaóget Üldőave R1pafajén tul nroaultak al0. « Igy oastrkk-aagyar hadoas-lop aauronnyal foglalta el a ¿re ojt At ól délre fekvői Cigány-begyet éa ássaeköttetiéat\'léte-Lltett aa Alad-korava aladkát partján erjadaényeaen alOnyo-isulo naaet hedoastfclyokkal. Avala körül éa a »reokétól éasakayuaatra levő AllAaokárt hároa napon ét folytgtott bar-ookban oaapataiak 16 aaarb tlastat éa 1000 fényi legényeéget fogtak el. A bolgkrok elragadtak aa allaaaégtftl a Plrottól ke-letra levő alsó védelaí vonalat. ép vranja vidékéig ayeaul* Itak előre.F HÖPKS, altébernagy BaUáahsdgalstér: Mackeasea hadcso portjén ál Kövess tábornok hadseregének oeztrák-magyar csapatai elfoglalták Obreaovac városát. Belgrádtól délre náaMt éa osztrák ■agyar csapatok nagy k* ideiem után aléirték a Vranlctól keletre. Rlpeajtól délre áa ■ Daaa melletti Orockalól délre emelkedő magaslatokat. Gaüwltx táboraok badse regének jobb száraya harc áráa elfogiaita s Seoeetól ayugatra fekvő vidéket, valamint Vedanj ég Mala, Koana helységeket Ladcaál, valamint Bozevzctól délre éa keletre egéaxcn Mkijelovadg a domb vidé-kíat elragadtak aa elieaaégtői. — Bojadjeff bolgár táboraok hadserege Zajecaz Knjazevac felé laowoa tul Aa a párod katlan irányában tovább nyomult MBre. Más bolgár csapotok a feiaő Morawa völgyében elfoglták Vraajet 4a tovább délre atJepiék az Egripaiáaka-Stipi vonalat. A francia harctéren csönd van. Bérik, október 19. X nagy tóhadr-arfflái jakati: A aya^ll hihdi Elindultak az antantcsapatok Szerbia felé. Róma, okt. 20. A Stefáni üjgynőkségjuek jelentik Athéntól: Az Antant-csapatok tegnap elindultak Szalonikibdl a szerb bolgár határra. Szerb aegélykiáltás, éara, dktákar Iá A pádbi PaM Jaamal nM táviratot kMi, aiely a tgkhi kU mém kt páidáláaa a aggodatejn éa a kétattka-aeáa. A aak lilmaié aa lég narlni 290 mm kataaáia van. E plndka vnnnbak ka ■liánlW aa íjrszágbaa a H inuk A várt ■agUaág csak akkar mentkat «Mg ■Maarka addig Mgérkaalk. adg a saaikak ásaakl kaat-fakat védtk » Mg a aáaatsfc aaa ayaaakak ka ix orsságj kekdáka. Mackaaaaaaek ttt tjapra van tlksága, [bogy a aegotínj kárélétea áéaa-sea s aaa kai akkae ksraiae a^, kagy tk Erősítést kaptak a szerbek. Athén, okt 20. A Riatavac Vranja vidéken ka^dodött c-ata aaég (olyik. A aaarbak jaleoté kany aróaitéaakat kaptak. A Vranja mögötti táviróöaaaaköHe téa megakadt Görögország a válaazuton fért», akt 19. A Pettt Parblen {«ílaaU Londonból: Ai Itteni gSrdg koióaw Icgtakia-télyaiebb tagjk Bariuol, k|ehatette, bogy aag van gvéaééve^ kegy Gtrégaráiág a idnlll gaaak pártjára áB, éa ka «a aen laaaa Igy, akkar mm bwaal a klsipp»atl kaMaak oldaláé. Oárégaraág kgiéii isaiskálg látaváa hat, mert klsyssaknl fofjáki » áliMin. Az orosz hadsereg reorganizációja, •hJA kákora vége. — Pááarvtb, október 20. Suaasky lapban ast Írja, hogy Oroaáor aaég a téli bóaapak alatt ka«. téraa léayegaa ■easMr- vaaail London, október 20. Sir jÉgn Eric, aki Loodoa északi rétsékf a sorozást vezette, szombaton tartott beszédiben kijeiaatette, hogy a bábom nem egyhamar ér »égei , Tavasszal Wéantmggig több eaabert fog veszíteni, mint az antant A tengeren. SmkJmim. oki 2a A S000 toami. P«r-amiklni ds aa 1200 bwk Ináakia kkaal ««■»■Ikit IMkhgm aiginlglk »fai ba vdrkaidk ■sgtwpséáatft. A kgáejság, *«c- NÖVEKSZIK az olasz offenzíva. Budapest, okt 19 As ¡sönté-hárcvonalon fetyé karcok hllaíjpááss nÖaahailh Tegnap délben er&s tüzérség késes tüzelést kezdett a Km-en, a totmetnt hídfőben, Canaieridl és Platónál léeő állásaink, valamint a görsi hidfő és a dbberdói fenstk ellen. A tüzelés nagy hevességgel estig, tét egyé» helyeken éjfél Is Itrtott, A tüzelés által fedesse aa olaaa gyalogság aaásaaa helyet táaaadsH A Km-en, a Mrzti-Vrhen és a túlmeini hidfő állásai sOőtt as olasz osztagok összes támadást kísérletei gyalogságunk és gépfegyvereink tüzében, valamint tüzérségünknek oldalak ellen Intéseit tüzében omlottak Saaae. As ellenség gyalogsága, ahol támadott, a laganlyoaabk vcastoeágek mellett aaemekSH vileaa lövéaa éahalka Helyenként beérte aszal, hogy } jmmtr-t kiáltott, anélkül, hont kl ■lead ah volna fadeaékalköt Egy. m Mont* Saáeibm fSokanMl nyugatra) ellen intézett támadást ét több a PettSno melletti kadáHáaok ellen intézett arás előretörést - útibb, hadállátok Urál már napák óta heam karc folyik — mintán ilaaaaiaalSah Aa olasz gyalogság itt la aaűyaa vaastaaégaket sara »adBit Karint iában ée Tirolban tovább tart az ellenség élénk tüzérségi tevékenysége. HÖFER altábornagy. Olaszország és Bulgária hadiállapotban. Róma, okt. 20. A Stefánia ügy nőkség jelenti . Az olasz kormány a kővetkező jegyzéket Intézte a bolgár kormányhoz : Minthogy Bulgária megkezelte az ellenségeskedést Szerbiával és Itália szövetségesei eüen karcol, as olasz király proklamálja Olaszország és Bulgária közt a hadiállapot bekő vetkezéséé, Vaspenz Nemetországöan. Bmün, aáéékar 30. Aaafc as «MkdaaStalak, áaakdk NéaaMmrff*» nkil dl kgl iiiiilii kas aéaaésnkak Uvarfaéra ngtl tfctik, mU tefajmást ■) ataá. agy begy m aj páaadsra. lek a kdaap ai liiák idftaa Ubaakhásm ka-dNaak. A terv ax, kogy >iSl »irka Mák-km ksMÜlák k mjd alaslinkikit, vagyk ■iiati ánb kartd forgaknabiL Aa a lik, alatki vas Maámaáagasak b k*anaéar» ka- A trónörökös hadijegyxéae Siid^iK. akt. aa A básétWtfc MM És mégis mozog a föld. etn. SB. faaankaa ka aa ba* Má ngfc «ak Kár H T l\'| upiad.io.i-r TTTT SALA IM -i ■•- ■.i.. \'-f—: ■ ^j---—ír«—— ■■ ■■■■■■■ : i i kg ipiiT\' .üBjgwifcM issssssssa: A llll NEMZETI HADI-KOLCSONRE | | a magy. kir. pénzügyminisztérium által közzétett eredeti teltételek maHatt a Pesti- Rfagyar Kereskedelmi Báni nagykanizsai fiókja mint hivatalos aláírási hely, [>• Í J jegyzéseket elfogad. A jegyzések megkönnyítésére a bankfiók magas kölcsönöket nyújt rendkívül előnyős feltétalak mellett. -1 ( Ki i; i wMm\\ cég? S da aktt ^ Zala 237-lk sstaábsn aaal-jelcat HiliMur« i Mjlkpknl Stkmmi*» ét Tmmir cé/t«l m kivetkaaA nyilatkozatit kaptak: A Zala folyó év ahKhal 18-Ud axnja\'il baa aagjalaat cikkre »Ki az a aagykaalaaai Bég ?" mladeaki memdhatU Joloá a Iet»«wa(-Ükusabb választ; mart kkiaa a „PcroddoH éa aa ezzel teljaaaa axoaox jAstispora Vk] aaagtciáváxó szert hátlapokon kt birdattSk 44 aaaa aaaiakadattakat aaa okaik, acá wéait kaakba aiacata tagadat. Vikasakhaa kardal áka|taak naaél) aal aiifl vagy polaaikas réai t. a nagyközönséget agyanlhi aaa Vdokii. MiadaoakaUtt laaaägaal khráaisk aaoo tésyt, hogy a Perocldot aki köztudomás»\' la, je« al gyirtfnk kanaa a „Verdaikts Cbaailcka Faliliken* éa ka a Mr rsnddfctisiaek aog falai, agy ex aaa a Mi trdiÉak, ka roaa agy caak aaayikaa >»ka)ba> (aklteág. ba a cakk belzerlére körül ak nagykereskedők aaa jártnak a | el kd)6 goa-1 dossáfgtl vagy óvatosaággaL A Parosidra Itr yclainkatl. a Miaii eblá legaiaA tt logdAkolSbb aettgezdatiJi 4a boráarali szaklapok letelték és UkMlt .Prroci-dot" forgaioaba kották votas, a btailj a*pl liyaibia a kövstkezt káalaaérty jdeni iaayl —;— Aatamg aaa iki Wiener Ztilémgm dk „Neoa freue AtaT, dk jütf „Neue» WUntr Tag/HatT vak 3. April 1915 (Bskäapfang der Rabenllraakh»it Pa\'O-aorpora durch Kupfervitriol.) Dar aoaerad Ra baa so gi-iikrHeha Pik Paroaoapora rÉedi ward« durch Boapritiang ak doer Kaplaalt» rtolkalkl»Bte baU«plL Da jodltb dia Kaptár-vtoidvorrete bever lofolje der b*mcbánda<i Verkältokaa sehr knapp i\'ad, ao nuut- daran g(dacht werdea, c\'u\'ch a d.rc Lrl ka.roe Mittel diese unserem Welnbsu droh-aide Gefahr ab aaw:krea. Zu di Zwecke fand lieu\'a ia Aekrrbnumintattrium actor dea Vor ai ti¡ dea Sakllomckrft Ritter fr. tri! aar Besprechung statt, aa welcher die staaillehd Wdabanfacb organe aller Krön äider n<-p Fachfcntc dar VerssahastaSio\'-ea savia das Landaawciijbaia» dies alea teilnahmen. — Da Plchrdsront dea Ackrrbaoaia latería aa Hefrat Portale Itraok aick dattr aas, da« Mr daa fohlende Kkbr-arttrlol tailwaba ak Eraaii daa aaaa \'Präparat „PtncM" verwendet werda,, waakoa aas | Salías „seltener Erden" bei dar nur\'uaaaa der Tonada aaa Moomait. hirrgcataAt arird. Ulkt-di« kok a dis Notwaadlgkatt herrar, aal Eztparsogoo aa Kapta dtital saibat durch alaa rasfchUgai. aiebt verachwaadarlacka Alt der Ratisatiaspiiliaag aata Acwaadong gtwiaaer Zanbäaker Untnwirkcn nad| evlaitaeUdic Kap» icrkalkbrühe noch alt aadaaa ErsaUaittáln wta „Ptroda" Zu vaaiackca. Dia aigoakaads1 Dakatte, aa adakr aick ak Aawaaaadaa ba-tatfgtaa, ftkrla an daa nhsaat ukia Ergob-nisse, daaa aa tratst dar knippka Varita aa KnpkrrilrfaJ aSgUeh aain wird, dieses Rakoo-schädiiag wia Makor ■fslgislsb raketiapiar Kivonat a , Nama Ham Prmm", a ¿fejér a*. Mcai újságok 1915. ép HNi S-Ut lltlkiHaaaaaMl nlilt)hkaitka« éaaAdtal Ul-\'oMitokl mmML*4|»\' A nañinteütus loMtaaaa | naéak odr, taadataa a leged ¡avasolja, kogy U Mioyai réegtfe U kklaSaa bavék AadJ" MraaétoaS anwggal pAttaadd ady aa ogyacj Woaatt Hlka IMdlkaak »agyttiéhe áa Moaaailkél (aaa gyérlVa."-l- Patala oagy takarékaaaágor Ljintatt a idUlle ! kaaaniláaa alkalatbói éa jSrva latt a tiiLiHklt a lalailagia paeaéka iástó éa bañaba a ! saakUragekot odabatai, kogy a riagálliiul lillráiítva borélt évaaarakkei Wat péUM a L^JttW-dal kr^attnitaik. VagykaaUahjákeidalnlMgyi aiabata ¡isa Mialaktal lodJkofotl a paodddil Mog-jslaaltk míg k«tli¿4a|ak a Paroeidról éa ka» «a a bMí RerUkWl Dr. Stakiaaa Gyak ta» air advari taaMaoai a prigal advíay pbialo-tóglal istéaat éai taajiaaa igazgatójítól, Pórtele EHdalvditagyi advari taateaoi te vígQl fdia-aéat kabl kiakjataki Or. Fr. Slranaktil a prá-gal sAvéay pUsiológiai lalteat verel6¡fctfl!, ady a péróolddd m a peranotpora ojlcol yidfSar\'etril, sdal veto magctéoétéval bhha-tpan iogkibaaati. léadaaaa WlagbM saakto» aintéljrek a Parocidot ta a oyera Peroddol a ■gaqkftl»" attdjud éa ai érdakladtlkaak akaa taadaaayokat stlveien raodaikaaiséra bocaé)tjak. A iuW ^idlllljlt a dkk bo-aacrxéaa kirél takát ara aalasxtoituk al, a «égal igaaolja eat aég ama tésy, kogy aa aaarák karaiay aaaaktaa 24 iki koraáayroa daiatébaa ajy a Parocidot, aiot a ayaraParo-ddra AkékM lillalaaf rmklt ai éa aa oaatrák maoégmdmtég éa tiltuaiaki eéijaira agysttd Mogíatta, aaM bkoaydra aaa tett rola», ha a Paroaid 4a oyara Paodd aa oaatrák aaaSga» érdakait aéittaé, aart addig agy Upaaa-tdluk. kogy caak tUSrtndü él aéfcilaikototks áldalcikkak 4a a kgfantotaU gyértaáayok láttak a kazai logyaaxtét cüjairá rakvkéka. Mogayaglatkaljah tabal a aagykiaflaaé gat, kogy aa oostrák koraáay roadoikoaoaa lolylia a jóvfi jévben nana k lobotiak atoa kiljiabaa, kogy aaoo, a aofflgaadsk érdakait kaiiak korliaaaai asawt oiy aagyoa tétlA dk kat iorgaioaba boihaaiak. Ha tokat lalklhlaaataao aigakirjuk jila» ¡pltani a sotrcndel, hpgy klt labal a laíaidaodg. agy a iorrcnd véloaCayBak sxerint caak a kó-vMkaaé labal: ikgiakla a Paoaidot -""•\'111 ffie, aastéa loVag Erti laldahroléiigyi oai-Ulylíoók, aa aaatrék lildalvaléiigyi aaakrofa ra aaa, Pórtele sdvarl tiSkaiaa, Stokiasa taaar advari tiasaaoi. Straaok agyataal taaar, Dr. mi iik a rakvtraió oaatrák koraányro: ddet kdMcaatoja, Stargh grol oaaráfc afaisrUreladk, Dr. Zeuker oaaUak ¡oldmivdétQgyl miniaater ib! caak ualáa kóaoikoikHk cégOnk, asaly a faktiah alia a l\'artnctdot Iorgaioaba boata. Maridslk a tckiolaua anrkant4aégaak U aar.uk h&aléaét kérvo — kkéló Ihatdattd lohwara éa Tsabor A nyllalkpxitfcól a a prodnküt blsoayW ■4kokh*l tdjiaas ilatol^.k la jqk a Sckw rta- ék Tsabar o4g i|kMt a art klldisslgtak rjek tartsak a hd^Ott^klb s^||hialaitl karaa-Ikdalaa jd binaba érdtkébea aagiiapkast. Ha a o4g Által latgalkaha kaaott saoraok dyaa «rtalaui taWdonJigd wbkii, ais» a bsdapiaH wak apokhaa analta! s ákalsak k ilaériotctt dkk ¿Bt¡¿, l|- aligha tirtotta voba Uflkaégeknai as oaatrák kormány aaaak raV«t- r&Wt H1REK As tfUwiinr uzsorás. 4 háborúnak WM toé Mat AkUttt a jtk rnkgat. Tábornokok, w«rr*, fkatat t* tatéttr «éoILm*! > E ittnldlls Imétl gamíaS, Amannak awrtat talt tadfe — Dt Itgkétaaké ékSm miga At ékimiém aatords. A kate Uta cu ttUcta kiptt: Kit tmbaúl ¡etxneM nagyék, A csaták tét Am tetemnek Ma Ii A4wMH|aaaavpst. Dt hóbat Mbété agyit.Itm Nem akad atf kék», oly akta, MM U Héten itti ekékéi Nam k attaétt. <— miUi Kátét* a bakos, körtén, komén, StéuSttt étken kotuam ét, Majd kikatm mWdkt tana A liunt ét t gabonát. Beiftkkéi kététk t ttitba, .KdkarkátptT tt kittit. -t A lemmit urtkké fingott -» Így tok: Mat^jN0rnemtiaik... — A főim kadikórhAa« A háborút jótókonykodáaból kevoaon vatták ki annyira a naafikat, ikat tipalri dr. Baján Báláné őméitóiága. Még a háború elején caöndben, löltünéa nélkül 22$ ágyat kórházat iLudwwU ba a laia egwaiegi iógiznnáaiuat tpűUtábasi, amely nek azóta minden dolgát A végzi bámulaton agilitással, pillanatra sem caöggedó biagáaággak a magyar aAi lelök azoot heyüie^éveL A korháa valósággal látvá •yoaaágsáaba »agy. A hatakaaa he-lyiaégekben mindenloté rend, tiwtaaág honol. Saembetüaók a hófehérj kányel-bmm ágyak, mélyekben deréle katonáink boldogan pihenik ka a dáló rtaták ezer viharának kaatrraa fáradalmait jÖrötn, megelégedés pkrőz£dty le mindé« aktról. A kitűnő ¡»lilái áa kmlÉi hatása már napok alstt mutatkozik az aicaigáaott, láradt embereken. A gazda- (Védaketéá a peí iitipira elles.) A cs. iá. /akbdUto\' méékaktkmkam looag ért aaatilgféaék eUSklete alatt baaáoakooéa Mgt an. hogy m «raékssy rérgáue hiésy áily aoi klíma katdbat* W. — A aiHtiilmkilil» baa k\'Hadvo vokak aa 4aaka álUal arakkó-tagak, iaigydáaégak, bo lamdtk Hininli 11 M 11 " ff; í . . . i n \' A NAOYKANIZSAi BANKEGYjESULET aa RÉSZVÉNYTÁRSASÁG c: mint hivatalos aláírási hely, az adómentes III. 6%-o$ magyar =Jriem2eti haqíkölcsönré = eredeti feltételek metlet|t jeflyzéaeket elfogad —és a jegyzések megkönnyítésére ea^aa» olcsó kamat mellett magas előleget nyújt. 1 goa fáiitiik műtí elfeladteti, hagy caak idcígloneá hórházban vagyunk A moéam orvoitudpmány mindoo eazközét megtaláljuk itt — Ai áiéakamra m aUaié { dói gazdagságot is elhomályosítja Zár, Üaat, fSzélek, befőtt, aaaak-gytefika ak. atb. gartáadatámra áll itt A iujkilai kápokiaatrrü liirtatág honol. H^y milyen arányokban megy itt a (őzét, a bizonyítja, hogy a téaztanyujtáat^ dari-láat praktikus gépek végzik. Ei mindet a (Attpánne őméltósága nagy buzgalmát, k imeríthetlen áldotntkaauagit rlicokt Sajnoa, tegitótársa kevés van, mart t zalaegerszegi urinbk körében a bábon tartama alatt ca&kkent a buzgalom. Éppen ezért őméltóságának (okozott tevékenységet kall kifejtenie.; A aap minden szakában a kórházban tevékeny-kedik Minden perca, minden gondolata, notaos szivének minden sugallata a aehe-sülteké, A hasa hfi védelmezőinek még 1 gondolatát is allaai s nem marad kivánsl| teljesítetlenül. A sebesültök imádat rafaagáaaal adóznak 1 főispánná kiapadhatatlan jóságáért Mi a vármegye kák-i ja tolmncaoljuk ömáltóoágának a b azaau segítőtársainak azárt a lőlhaciál hatian jótátaniényért. tmalyhtn fiainka ráaaoaitik. A magyarok litaao áklja aa| minden lépésüket érte I í — Kltastotda. öfrlaéto Lem Raaal 48-lk gyalogaarodbaM aaAaadoat aa alleertggd aaeahaa taaniltott vltiz aagatartáaátrt lagtaW t5bb diaaérA dksaliéliia részesítitta. ; — rtOkk as IsrnaWts IHbAas kakis Dr. Absmawi Ua IVabbl, aswaaá-goa rabbi agyaaAlat iklki a harmadik kaé Mieai érdakthto laftoa bosga föiblvAst IntAr satt as hradia lelkész-kar boa. BUtOara isas*, hagy a gySaydra MSWéi aaa marad aadaésy aSkk I — A klétbllnlara. A sagykaaéad aArgydr rééxvéaytáriaaág iaaaétokaa alp k M ain 1 a4ké faraaftlM aiolfdu«\' bmiAa» éMoeathéaas4|4aak A harmadik badttlkil» b8l mésasa korosát )a(yaatt. P »aOtsgily sayal kalsodk A ca. 4t k¿r. hadBgysdnktlsrfwi lagsjabb Was-talian «atrial é 4Slk gyalog owod k.tosál aatek réaabos orosz,\' biadl fogiágha. A novak askall atl a halfst k, ahol kiliailak vaaaak. Aader Jéiad alaa. Srv. (Oauik), Antal Slak KAi4g4A Novgoród, Aotsl Ignác 1 1I11 ti Oak Oaak. aoako Htm fcv. _^JPi Badil Ntor Srv. Esttor ......... Osadk, kaA4 Aiatsl péttart Ltpisy, Oaak. Barda fkS» Iktat "ii ■ _i> 1 1. Oa*. amad)kaé pémmt lidiaiiilaa-i Osé Báaaák fosi P*«ata atagyarAd1 haangss kkadk Vawae** Noapad Na. Sk kkarnMkm, 9tkkt . M dtta, Oak. péMari aa aa> -■ r GfkM Wfar^ h»»» fjtiar). C iktaraya. War.»«, Omtk. ,,ti|aktébsf 20l . > M j Z^cLt* LWm AliIgMK Osmfc CiLsaJ [ ft Uifai XWédomboro, (M, Oéeaér M«mc. OaukJ Cwda Madm 0»«k, Dertgyek jénoe Lèjiréd ^L DW \'««« Diatet Ot^kj MaSlr p ««w péHart. Vetpp, Omsk, Da-^-.Jiufl «rai. ZnlntxiaW jOmtk. Dattes! T|afc ptttatt Damiw, Omak. Ekracstrta y, yétJt. MaraWy, Omak. Farkaa fa*«. ^ jr, LlMnml itkily OL, k*a*aa l.k-+ , RJtrvi-Mkêrtpkafcaa VdjevéAmibU, ht* J<4* Tapolaa, Omak, KMM Feétae pturt. Z1U1M bawk. nu latvé» Akô- l\'taia, FM Pfl Mitait. Ziedéey, O^t, Gitubiei Jiwa pé-.tart. SwntmH». OaiÉ, Gojtettnee Gyôrgy Uratvir, OfA, Jitatl péttart. Za\'abér, OtltV, SiWor ÔUi, ZilkovtS SsmMs, Mlkily péttart. AWédomboru, 0**, éaoa Serrais, OmskL Jigni J&aaf Om.k, Kaafasai Mlké\'y (Folttatjnk.) — tfcalahi • J*I«IH aarfkatak lu, Stamuel y Qttôné arinaoay. a\' jpléti Ida lekérsdv osttâlyénak vetelflje aanl a U.J»aai I lardai a nometstlvQ emberbarejoV-10t. bafv kloyawjtt aapU éa népirodalml l^j.ikit eaged|ék ét a sebesQit katônék rfitérc. A lapok étoogedéièvel senualiéle |dii| Un jir. A jôlêli Irada agyaiiie e {ditrôl szillll]a al aiadnaip a mâr Idokrtnlt Upokit. Atlk tekii a Merencjétlaa aebasétlak dUâtf ixorakottatâaihoz bajlandôk boxiiji-nhi, — Wvéakedjaiiak thMkd Ottoné araunoyayal kôzôloL At iUontktu daainyoaat klrlapilag Byagtéuék. — Maldiowi» A kôxtiaxteletbm il!ô Ktvact e«.l»d cgyik rckontzeovea tagjn, Ljijor, biBii (isnvrd\'t olân 26 érrs korâbnn lUf rteben cl] an v t. A tzû\'ék gyâsza anr I a*; 0obb, mrjt rgylk ry-rm-kék aliitéla; elrsttt a lacCra, I méilk prd g esooki», alUkkd têrt onnao visiz». A Irmeléseo sokan rttek iW. — A niaiettaralaSk ■ aakr Inkak ■SgéllapMisArét. A dorrintn!! relornjétn» •lykokeiliât bêtifia tirtotta Pipi* kérgyaU-A A k<ségvetéaek térgyalésakor lôla«5Mt Tint I itr in grôl h IHofiwIti, boy y a| nkr irit UlotriaBocklat 8 koroaiv»! ftlIÀ a lolUcgvetésbe • afr nyUatkozolt kofy M*aa dff, ha 6 ko\'o>!»»»l iraayouik e!6 a i iakr kiiofrtmmj*t. .Netr akrrok kl»»ta\'o» titkat kdai, — »o->dt» a minitTterrltôk — \' de eay ■vit air- ao1>dlntaV. A itlr Irinak a rjilitpt Uu 5y>éb*~, l«ioo% <ok tiryet6vl kell tir-fydai, da «S erre vaaatkaté read-ria*ak méfia kta rôrld Id8 aUtt ntaf lofaak jçt-ao\'J- Aa «j kukcici idtkaaxaaliaival («valai tft • balrict, i ugyobb Uoalataek la ainr kn ax credmé -tjt i a tmtctdraa t*ir lényegesen olcsobb \'en* — As oriiifoi syart aays| gylj-téa A biborns visrb-.yok a ntk\'éfa nyert ur»|ok Ixkoutilit airf •kidéhrozrék. — A fytpjn kiéayxik (fikép, mely nélkQl a kadia-K|àek a biboro folytâa iSUnMtin ioko-xott yontétSéksétlete kl ne« elégitbelfij é* a ktiaak il paai, mely axéarta\'aa kiSilefc» déil hcknikai eukSi elSiUltûtbra nélkSlôxiieteV lën, mely aélkSI a tn>[ badytkel«s efyik ahp. MM dit kéjleiÔ fejlSdôtt kéfiakadéa el MM ké»wllittfi. Stereaciére eigdibtom IrjlSdôtt Ipvnnk nj anyaf fyirtélira a kal\'déjkokat k Id todj» kauaUai : a air kasnavekdtetlear fWIyokbil U »def ai pontét kéuit, meff »édri k&i katonélnkat a kôrels6 téi nxd U-iejétai; ■ rayai és k«aoak hullidékdk pe-®t alat btbnke >atemobilok eanml ibtMeul kdaek ni éiatare. Esea ■•ksêgWtak érdekében Ual aat nr atgyarima ai actio : a giapia-, knmak ésaaBal kalladék omi(M (ytpéar. A aafyar Û koavédeM alalaitnla» Had-•t^rrf Hnratala, aa .OazévM kgapoatt U-kWwdk«aàt"-tal «tyfittexétl fdkMnal lardai ■ iMoxatktmégbea kfaaerilbatatlaa Usaiiai tfeuddombbr, mlrdeaaaa« deaka rakikaak fa luak és bncnk-laMéltaak kadtafétyrséal «ekta raid adomioyoâsit kérre. Jé llasaaét SALA •Wft lutIlijlhi,BI»I> il Uli I..) , salwss. aaMt «a lÚtftlU Is kafcáiklk. Ewa-WM «IUI ni Hallatlak kal.d*akra. M »alk.% »aa ¡[Byaa ■ r TyM-llj karli 1MÍ labda, faaadeip« , - i> I dawwl kak, HwaBaaaS arfvaaa éa! k«Syk, ahaiewastk-Seeei ml MfiMl&Ú ■ U a UkpotjbM Im ur»t MpaL — Aa ka llW kaik ■«glfa h aséltely péaa- aek, Ol* ri\'TTi jiír-\' r4edaéarykaa a badvÍMU> bâtai-SlUaMi ai alat nktjÀ a estpa-b»Iu mm kkitldtll l| end s \' aat |antk «ej. 4 AaUkispatt aaobar R^dklrfli ér-dekns kaalffyf ia«t lartj» Vgiluaikiü okact nWikaiii UodaW ÜMrotit í Splint A ftétMt tilpiaf ikalaél klMtiirii kéjtóifi\' a«ylk ••te»»é»étj*fy piad fali (n ak «Heptik, naetr *ft kfaja ssépiért I5r5k leWyt ébré-aok. dé «àlnjl hljllk afr Otyaa dctjrktlrnek éa a nôbir, UriHatHSnck .Mniya a tSMkl laé«y"-atk ilHIt i t£lto]oV«t MepiexoL Haey ml-kéat ? Alt J kedvel olvad ■»|tadWt|a éa Uth>lj«L ka jaa lia koh»p, atardéa fe« eitUSr-löVa-i Latakjl ¡as UikfaiaB^Htokt\'kt ndnre k^rül« Mjirjy» a t6r5klr4-,y cjîldréaéi. hA NéptaKareKpérTztár részvénytársaság Nagykanizsán, mint a m. klr. Pénz-Ugymlnlster] által kijelölt hivatalos alá-Irási hely elfogad |egy-■■ -M-"-"!1- zéseket ás "-- a 6 %-os lll-ik hadikölcsönre eredetifeltételek [mellett. A jegyzés céljalra10% készpénz lefizetése ellenében 90 %j kölcsönt ad az Intézet bárkinek 1-2 évi idő-tartamra 6% kjamat mellett. [NyilWér.!) Nyilatkozat. A liadliMf <1 eSeoem allirfs Indáit aft amiatt, kdfy Hjrnlaéaik tlbullott iértéit adtam volna e\'. Én « sértést Hmijiloénak nem adtam el, banem suppaaléaéa cé|»bél aa 6 kérésbe Imé engedtem ét. Sr|telmem sem volt krrÁU\' tan H.raaiaé ut tldalwt eâ)aba aka>|f iBIktniéliil Nev» tettel soka méaéasta-kBHtléaam nep vak. mlatkofy «aotéaém voit Es- ni állltiííln sí ijruolni tadom Klaes Aodoraf, NovÀ Martoanf és Stdamoa Ithléaaé PetőB-n!c-> jll-lkl «fâmj alatti lakoaokkaL N^éráUw, oküóktr 19. Tktk GyBryryrá 1 Ej ikmi |a|at HaaNatM (et d eterk I IlDffiHI B-lk Oraszirsziibai. • Cenardxott tábort ánál. 4J Ma: Dt.lilbli>*ijlillilO kD a UnoMMaa lakva a ké rSUKtBak tértéi maa< dakahél moesaraa ISldjéa. St*»amkar 7$ «a moataal éiléaankbt. aékar Is llmléilja .>Wllb.t.UM artv mirai kivmta IHiiaakkaliM a tdall, viastett «lUasdM. Tadhak, kl a Lanka »In Hl aam halkat PétarvMf s kofy dSbb artbb aaakaaa ilinikM léitva ki, «amaanfal kdiké-piszkéiéi illádba, éppea «sért, taklatva efy részt, kotr latilMItt koaaaabb IM éta tartalékba. rak. méméaat padk « a| maaat ahkaUaaal mf I llgtoiségai kiptaak, a 19 (veadrát, — altoayplj eUagaltsatt*^ aMfval-lom — atkaa lllllimd — tadakaak aaM a ké. aaaytalaa kkaitritli témadéaaak. Raid « ka lérkasatt as egy irdlllf aaéléa aiUaaétaa ikrkr • lafadaM baaakakai. la. Bha^anaaMHarfk I Schi kéat bétkéaaapl daio«. api lik mm aka-délyoaott kaaaéakal Isilkkl aUkaaytamaié «aakkaa A B. Hal| iaUatH JdS-étvé^tat a mai aap lojyamát} al keli kajak, %y asdi a parancs. A [ pairaoci MystarS éa MMmm. a véffrekajUséa v»á tálét a so». Nlocs MM kéalekadal, mbidea Here vatktaségu A sistléklj [két stlxada rajvoi alb* HU-dlk, mialk lét atiih mint twtalék, a atérayakoai ay- r Mbaiyesétt. At rfjí \'j éUa-kaa, da aaMlj k^ltlll.ailkal IMI Aii)nid laltartértatkeiitlakal Lromnl elére aS prrcra kSaeledik ai alMtéf éUéaal laié. Mér arak 230-300 lépéara IsksBkA eilaaaéftki, mé( dsak aékéay para volna, kogy rakasw4 maajéak « Ma éllé és kereaea liaalé ellaeaé« • kor ryyaxarr. aéaulesaad áll be, a 45rdBl6ickj j(a|s klbJl s a ^évarkné pWaaatba. aa allaaaé( rrarladap«!, agyaéa kátén tabayva karrja al idéfalt s lm sa akli a SlljlMIk elta-rtw erdSaéj bebeUka. Ctlaakat lakét elérték, elkáiitottak as da< akadályt, ami eléreayoma-litnnk a\'|éMj k^öli Míg déli 12 ¿[a sass vak s ml mér as UkagJott orom ááléaok birtokéba jatattaak, mdyekbfll még alfctay pasakkal elébb afl.uáéfra lakyvSrak métal radhotték a (olyj.éport ltléak.[ Ery negyadétal pikaaé után ayagadtaa laiytattak a\'aakil Jbbaa a nméafbaa, hogy iaoat mi- »Inden nagyobb atklaaéf aéikll jsikerRI alpeMlati erdAétvégjift, amire parsa enmk ronalkoKtt k amely tolBnk mér mind p5«ej 250O-3OCO Ily Imi vdk. Alig Mtkak met 1000 Itpéat ak ardékea, isméi galyéaépot bgadótt élénk bltinyltékáal annak, kegy as Imént m«glattat*>t eéeaaég kanét megletette lékét s isagyobk nógatásra «aa sslkslgt, kogy mafkesdatt latikálla tőle ajér add% U mag-¡»okolt taatpéMa |Wyt> saa. A mawka IMI mflaan, aal pedig auardg attslaa ntaln Miyoagva tartottunk çéfnak Mié. Elírjpk aa ardOétréféal Is akkor létjjdk isak tlartéa, hagy es alleaség at ardfla tilj egy tkatéana, ISIénk mintegy 000 lépétoyire méfaa baéapa loglal >Héat. lAmip aUs téjaadâsaiéS a dk tarapaa vaM oUayomalés a kgjlkk IdéM a a lejfnlgyóbb tilttlgki kmV, addig Itt agy vlltllss tévedés aékéay UlíaaJt alatt a legkisebb ramta séffel keséikbe jLtUtta a talmik ta taré alkaté? |él kiépített éüéMk. a a kliatkwl Uékáat ua.tr. raMat ka « aég lliéathkd kaié. Hiékav.Vé vak a« ék klakAla és alaki a^ailv mér a déet katilgélal akarta, * ItlUklilMa a a karagtél vérvétli aa aMfyar IIb tat asaaaé* Uta hatalom M asks ImlMlatk^a. Xgf Ml pÉaaaé ak* vak bakékà sa la aalkk a )é beldnftbk vég« lagva, aatmkéékrt. Aid tadott, at g aramak kés«, atfyskk réaaék iktakit toy-aigba tatád. Még a rabsm aléa is a kér« létté.k karé kimkkél éfai kellett sédé m ataak a>. Kgg maga 23 arma fogott el, aMk agy kk pad-léaéa idllaMélsk. A séeist dAljAré ka^aarag ^ecss^asaekségy agysxtatte ami liltiS éa kiétlily paramaa-aokaak lliktMI^ Mettik M miaaap klmlai tékát éa aüaaMréaékot étellllgtlVl témádé -staUrjt Aséto ajaaaaa akogldl Illik »kit dai-gisslaak s Mi Ml dliailgii earad taMatM témád Isi miamié s«asllli|tik alea, a« «kf saa rlstsavarMk, agy aaayka kogy aaal ibbb arasa kddtd laamtllak élést lak mégé. Aad kávés Ml M a pénkn am a kasai amUktkatk <Udot*uk. ltt agyaak sa a kgktéligikk, aki MpaaiaMbaa HimtNé|i ve-ilasikl a békés paiféri «lai kadvat amiékél. au masl ábrándjaiba tlmsrgWl tod Is kaam rdaaéa fityolt von köréje, kogy itltllktm ihtkiljl a ttoméi alél a rftfcé i illllf lt. AU gyeagéé, miadaa béaaéol tr^tkuua éné lé-MkMal kk, aa írig naéiHai aaab a régi, mar-ttépélt emlékek tagiadén IJsjlkk merttbab- Mt, akik a sévér véfyédás miadaa tk>k magWmarték, fáiig lakaayt, aUUaé ......Mii éMah a tétét Hmiklki ét aMIIsjgséjsfc kakáink albalé aétílét i «Mlkar m «é írni. Weisz Miksa n6i divatáruháza Nagykanizsán. Ajánlja akéfaagu, a divat tarán i adó újdonságait as fiaal lééayra. ■■ Női köp pengek. Női blousok, Afői ruhaszövetek, Menyasszonyi kelengyék, Mosó áruk, Chiffonok és vásznak a legjobb kivitelben, méhékelt szabott árakon. a MintAk vidék r a kMéilailt I cht-m os ás—Hadi-mosás a IMfofeaébb, legkipaéletesabb éa leghathatósabb ao«ésl djirésj: Míadeofitt kaphatói Áztassa tb a nihil J Avaxc c y d\'ciérat" noaókivoaat oldatbak néhány ólára, vagy egy éjsdakéa ét Most pedi| Uar csak kevés szappan a legjobb Pcbid^-Szarvas szappan szükséges még, kogy azép fehérneműt kapjonlc. * , Magtakarít munkát, Idót. pénxt Ak Lwppant Ominol káünŐ. szar a kez|k tkztüésébos éa suiolaaál konyhában és kázban. MiadaaMt kapkalé 1 t*lt tlSftril|l nól-dlvatáruháza Nagykanizsa, Főút ! u étoo Magyar Bjzt. Ti is. patyta Telefon S2S iwLjia. Női- és leányka kabátok, Szőrmegarniturák Blúzok, es pongyolák p i ■ ¡ ^ I r . mm Ruhakelmék Bársonyok, flanellok » Pargetok. Selymek j Vásznak és Spffonók ElvilMnk niik wmm Mikit umI. 199 Vidékre mintákat küldÖnl. Hü Leiatcsibl oevisirlisi Inrü! ÜIRbCTntNT. A nagybakónaki közbirtokosság tulajdonát képező korcsma a hozzá tartozó 8 hold földeiéi együtt 191$. nov 1-én délután 1 órakor » ¡ r" • 1 m Nagyjbakpnakon a közjegyzői irodában haszonbére adatik. — ArveréSi feltételek a körjegyzői irodában astegtudhátók. j : : A valódi szakácsság vagy legújabban átvizsgált ésj tokéiétesilett Képes Pásti szakácskönyv ujat sák-szon kisérlel után érthetően I és pontosan leírta és kiadta Mtalre Jozkta. Huszonkilencedik, a legújabb szaUqavényakkell a ¡elszerelés mesterségével, valamint a áiodsm asztal terítésével bővített kiaaás —j Ara kötve S korona. Vidékre airmenks küldéssel a pénz elfaetes hekuklese eltrnétien 5 korona SO ttllér. *e .MegrenildMtó Flachel Fülöp Fia fcönyvfce-reskedéaéban Nagykanizsán. Eladó egy 4 éves sarga m Bővebbet a Zds kesst fiségében. \'a Intett ló. fuj? A NIA \\mm .palot. BOZGONTUUTCA 4 lL I 1915. október hó] 20-jhj és 2ljétiL I I szerdán és csütörtökön kerül szlnrefc | \'iMANYÁ a! török leány kereskedőnek m érdeke, \\T] hogy üzleti nyomtatványai ízléses klállttáaban, a modern tipográfiai eszközök igénybevételével keszül-ienek, mart csak Így lehetséges, hogy a vásárló közönség figyelme Üzletére Irányuljon. Ehhez pedig csak az kell, hogy Nyomtatványait a NYOMDA S kéazltae al. = \' I Nyomdai iroda: NaaykanizsaP Sugár-ut 4. A Zala-nyomda a legmodernebbül berendezett nyomda, könyvkötészet, vonalozó intézet és Uzletj könyvgyár. ZALA Exot\'kns káard-Jr és detegtjy dráma liégy fflvonásban. ¡ | Éa még a remek { = lriaérő kép | Pénteken színre keril t • Parvennék - -m-m-4 pikáns vígjáték A . 1305-j^d. 1915 12740 ♦ I i I I I fc L Hirdetmény. Közhitté tesszük, kogy Drávavásátpely nagyközség tulajdonát képező drauibid«pasztafai kircsii tarta/ekaiva; /. éti október 25-én é. e. 9 ómkor Drávaiásárhely nagyközség-házánál 1000 kor,, illetve 700 lt*r. kildátásj ár mellett nyilvános átjvsriasa 1916. évi január l-től egymásután kővetkező 3 (három) : k ? évre bérbe fog adatni. t i- A réuletet fettételek a Msségháxánél bektíntketék. ; Drávavásárhely, 1915. évi október 7. I M Nlegnjilt ===== HaMrlhan ==— I PANNÓNIA axállodája, Péca KirAly-utcxa 5 MsnAsaTMa MM. mfaa «MHi »Irftla liliSn ÍOOO Méat jr 80 szoba. : Gőzfűtés, Hideg ai legviz Személyfelvonó (aaiaÉftl fürdőszobák Éttermek : Kul&atar-aak t Díszterem. Kávéház % Bajor •aöroxo-pinee. «e--*-« A város legforgalmasabb helyt. aaa Vidékiek találkozó haljl Irodai alkalmazást keres kereskedelmi női tanfalya mot végzett kal.gató a legazeré-l nyebb feltételek mellett. Cime ¡1 Kováts Emília, Hunyady-u. 18 II arak, hölgyek éa gyermekek reazert hadicipók éa katonai börfelazerelesek, Gyulsy táaka, orva« táska, g—isnrhni. óvssj, tsíkiiem, kátzsák t: a legjobb minőségben kapható Miltényi Sándor éa Fia ápAftrnbásában, Főnt, városi bérpalota Vízvezeték, lakatos és kntfqriai vállalatomit kanizsai régi állandó megrendelőim kívánságára Nagykanizsán megnyitottam, aaely csáka s Rozgonyl-utca A ssáas alatti Sctiavel féle mebatyt Kttn kibéreltem 3 c S M pshsi lati ta* paaatalat oka ... > (mM- k bM) _ Matt IndSá aJC Érdeklődőknek tÍZ»0tt*» ekk-kelő referenciák rbeasM TÚTH ZOLTáN. Felelte kiadó: FISCHEL LAJOS, igazító; U „ 3 — Jg # jykkhl ERDÉLYI JENŐ *h laaSa MrUail. jflJL évf oly g¿6YK ANIZSA ji"— «1 szám irinuMMIIll ÍO\' Politikai napilap Hasznos hazafisig Ki ne akarna jó hazafi lenni, ha ez qyizenmind haszonnal jár? No már a ün magyar hazaszeretetet a jvagyonoeli qertséggel egybekötni sohasem ksz ¿pn alkalom, amilyen a harmadik ma- Sir hadikölcsöjnnél kínálkozik. Aki sb- 0 töle telhetőleg részt vészi nemcsak i hazája iránt rója le ebben a válságos időben szent kötelességét] hanem jó fiz-kttt is csinál. A föltételek olyan kedve Á aminőkre még nem volt példa. Meddig ét hol lehel kölcsönköbvényt jigyezni ? November 17-éig minden adó-ki vitainál, postatakarékpénztárnál, pofta-hivatalnál és számottevő pénzintézetnél A kötvény ára, ha nyomban fizetik, .00 koronánkint 97 K 10 (., november i 17-én tul 97 IC 40 I; részletfizetés sse-tén november ¡17-éig 98 korona; Isiket pedig 50 koronás kötvényt is jsgystni A kötvény kamatozása november M6l kezdve í\'/,, est félévenlrint fizetik i jövő május I tői kezdve- A jegyzett összegei ott keű befizetni, ihol azt az ember jegyzi. Még pedig, ha tál koronán alul jegyzünk, akkor lcéaz-pénzben egyszerre tr serük le azt Ha pedig azon tul megyünk, akkor nyomban letesszük egy tized részét, azon felül dacember 7-éíg egy negyed, december 18-áig egy másik ncgyedTrieca—bw 28 ig harmadik negyed éa jannár 8-áig utolsó •agyed részét, amikor is viassskapjuk nt, amit foglalóul adtunk. A ¡egyiés agy történik, hogy alá inink az sláiráai helyen egy ilyen célra lázitett nyomtatott lapot, vagy pedig levélben jelentjük be, hogy s jegyzésben riszt akarunk venni. A befizetés títtlr aávsl a befizető elismervényt kap s en-•ak ellenében megkapja annak idején a vígleges kötvényt A kötvények tárolása azt jelenti, hogy aki ezer koronánál többet jegyei, az biztosithatja magának azt a jo (ot, hogy ojt éven át követelheti az iUaatól a 6 százalékos a öt év ■ulvs azt hogy az állam az Ő kőtvé nyét névértékben fixeaae viasza (holott ő, aevérteken ájul vásárol) ■ A kincstár vagyis az állam is fai-Mosdhatja a kölcsönt, de csak 1921. aájos elsejénél nem korábbi időre és akkor ii csak három hónappal előbb. Aki tehát báfekteti a pénzét, biztos lelet abban, kogy jó SQkáig élvezheti a | kamatokat 1 Adómentes az a tőke ét at a ka-I mat is, amid a hadikölcsönbe fektetünk be és amit azután élvezünk. Nem ve* n«nk tehát1 lekévé annak, hogy ebből aj aamea vállalkozásból ránk háramló he-noonak egy részét adó meg illeték cá ■éa visszaszedjék tőlünk, A takarékbetéteket is felhasználható kk a kölcsön jegyzésére, ha készpén ük nincsen. Ha takarékbetétünk vsai I újnak felét kivehetjük erre s céfa-á, de <má fele összeg erejéig annak, amit erre > hadikölcsonre jegyzünk. É féltgmhtöm. Ha sem késrpénriink. *ea betétünk nincs annyi, amennyivel « a nemzeti diseőség basznothajtó költsé-(aben réastvenni szeretnénk, még az Mm baj, még ugy is csinálhatunk ló üfr *at Ugyanis az Osztrák-Magyar Beák, ®*g s m. Idei Hsdikölcaőnpéaitár a kM-wnyek háromnegyed része erejéig ad **nmk 5%-oe kölcsönt, holott mi o\'l, crt «apunk És ha más hitelintézetnél *a-■oob M a hadilcőlcsön céljaira kölcsön*, * az emfitett két nagy pénzintézet át 5V..os uj kölcsönre. A kaévéyek megSrtéü ét ktatlém ss adm gondot senkinek ;, arfs ingyen vállalkoznak a beváltóhelyekid megjelölt nagy bankok ás akár az Osztrák-Magyar Bank budapesp fiókintézete ésifiókjaTis. Hát lka biztosan lehetett valaha pénzt elhelyezni. ez az I Es ha nagy nyereséget lehetett valamikor bttzm a hazafias áldozatkészségből, akkor igazán itt ven a legnagytobbszerü alkalom. Hiszen egyáltalában mó sem lebet áldozatról akkor, amikorjj az aaerévea és dicsősé (ss BUgyiur álamnál való pénzelhelyezés forog kérdésben és ugyan aldoSat s meg levő pénzkészletünknek, nélkülözhető jövedelmünknek busás haszon mellett a legbiztosabb helyre való befektetése ? Csupán arról vsa sző, hogy akinek valami pébzccWéje ládafiába, thkarékba. Isten tudja kova félretéve van, íjHjon elő vele a még s szájától megvonható jöve-Jdméral is, hogy hadikölcsönt jsgyss zen rsfta és elmondhassa msjrlsn ss uno-i jkáinakj, bogy lő hazafi is voltl meg jó gazda is volt 1 a világháború [rettenetes idejében a hasinost, meg a nemest, s jkőtelesaégjet meg s józan számitást s le» Ihető hgssei eácséfebben kötötte össze Magyar* az, aki mit a hasznos jharafiségtá is megtagadja r Ujabb bolgár győzelmek Szerbiában \' — \\Httaialos jelentések! — | Berttn,* okt. 20. Aa oaatrák á* magyar ceapatok Sabtfcc Irányé baa nyomulnak etftra. Rlpanjától délre további karcok marnak folyamatban. Latks Boaevactól délre njbólvtaaaa v*t*tttth aa al Itsségil. Afaolgár csapatok gyors lendfilettel hatalmukba kerítették Soltén Tepot (Egri Palánkétól dél nyuatra) Komanovs irányában ▼álé alőrenyomuláauk alkalma val kébesor embest liagltf ni ejtet tok éa tlscashét ágyat sséknaé nyoltak. A legfőbb hadvezetőség. Budapest, okt 20. Délkaletl had Kshstér t A Macsvdban előnyomuló osztrák-magyar csapatok Ssabáoehos közelednek. Ripanjendl és Orockátái délnyugatra az ellenségééi kivártak egy eráseo negasállett nagsslstl állásából] k» Német csapatok Szemendriátől délre klerősSfdtoitdk a Kaja alsó folgásán ss átkelést éz Pozsare váctól délkeletre JPetrováo Irányában nj ra tárt nyertek. < A bolgárok elragadták az eUen ségtói a Szulán-Tepén, Egripalánkától débiyngatra lené erős álláaait Kamanovo telé előnyomulva bolgárok 8000 sserbet fogtak el ás 19 lávéget saSkaányoltsk HÖFER altábornagy. A francit harctér Berlin, okt 20. A nsgy főhad 1-itállás Jejleati,: Champasneban Prunsytól «asakkeletrs agy felderíts előretörésünk sl-kslnSvsl aágr tíestet, bsroa-asásbatvsnnSgyfflnyl legSnyaé-gatelfogtunk, bSrongSppaakat, báron aknsvatőt áa sok haél-asert ssátasányoltunk. Kiddel-kerkenál lelőttünk ágy angol légi J sraQvet. á kaaa Alakét el-fogtak. Románia a döntés küszöbén Basel, okij 21, A General-Aa-selger k&ali i Aa 8e sae nvejct lapok anegevösHIk, hogy Romám la lagkéaóbb három hátam hotül ha téroa aiagataetáaéfél. A vaaérhar főnöke több bbea hoaasaann la nécakoaott a királlyal — N act már hélaég aa hrémt, hogy Rs-mánta malytk oldalon fog kar coial, asetyth gyteksrt óhajtja. (7) Budapest, okt. ¡21. Romániában élénk diplomáciai tevékenység folyik. Ag antant képviselői Bratianuval megbeszé lést folytattak. A szerb követet és Carp volt miniszterelnököt a királyhoz audanciára hivták. A bolgár csapatok Szófia, október 21. A Narod dmé szociáldemokrata lap a bolgár csapótok s lámái hatszázezerre tani, de ez nem a legmagasabb szám. Minden körülmények közt a tárák bolgár csapatok együttmükődfse v<irfiató. | Kövess tábornok a szerbiai harcokról Budapest okt. 31. A saftébddl szállásról jelentik t Kövess táboraok tegnap fogadta a szerb harctérre megérkezett haditudósítókat Kijelentette, hogy a harcok reedtivOl kedvezően baladaak. — BiWiil gesBnkkel való egyflttmQködéMak • csapataink táfjesfta^ayel kitO-aflek. — A Isi Wall ,nehézségedet azonban lebecsOlni nem s.-abad A terflleil Mhézségakat» az alea ségnek badlszerekben való gazdag főlkászflltségM, nsagas katonai kvsJttésatt az sfkazfva «15-BÉadNeeirXlegnagyobb gonddsi mérlagdliflk. Csapataink hőslesKge, önfeláldozó odaadása ősasehmson-ilthatian. Végoi a tábornok kijeien tette, hogy szövetségeseink segítségével elérjük céluaket. Nis—Szaloniki Bukarest, oJet. 21. á aserb kor-aány hlutslsiia \'kdséltja a román koraánynysl, hegy Sla— Ssalonikl %Sst a vonstflsase-kflttetsa vaaáraap éta aeg. I ssakadt. Az claax-harctér. Budapest, október 20. Az hm cin* alo* levő hartáMásmn1» ellen intézett erős tüzérségi tüs tegnap nap tartott ■ A éohsréái teasik alas havi se égi délután még fokozódott As olasz ryalocaag a Kra s sicon. s tekasiat hidíő ellen, azonkívül a Ments Sshodai, a Meato San Mikaele éá a VermegÚsnótól kelebe fekvő taráiét ellen iatázatt támadásokat, de mindenütt visszavertük Nagy veszteségeket szenvedett. Tegnap á tiroli harcvonalon nagyobb karcok voltok. Csspstaink Tresa-stnnál és a vggereathi lenstkon lékhét támarláa vertek vissza, Trssssinnál a halyenként kázittwává fejlődött. A Judtcara nsk sanos, ahel m ellenség es utóbbi időben szintén foko-sott tevékenységet fejtett Id előretolt osztagaink s ¡fővédelmt vonalra voeukak Héfar altábornagy. Az oroszorszíoi harcok. BerHa, okt 20. A nagyfŐhadtszál áaabarg táberaagy Ina jelenti: Hlod.obur, hadcneport|a Mttau •I őr »haladt ksngshs tovább b T8bh elsaaéaas ajor hu, él Salandra bukik? Milana, akt 21. Selsadrs komolyán msgisedalt. Olyan konaáer fogja fölváltani, mely többet tMdfc OUszoraaág érdakervei, mint m Ml aha»aga Több i lést foglalt el (Mtks)« kurcey láhamagy fcsInips^fsH wmwn újabb ssiiisu moas llrtlat. ue singan tábornok hadoaoportja i Styr sssmtén aség taitaitah a helyi karcok Budapest, okt. 20. KoAtf körül tar* nap is folyt á harc, anélldU. kogy aa fl> talán os helyzet változott volna. A Pstaovks mellett s 49 gyalog •sred agy portyázó osstoga lessereit ágy oroas páaoáltenatet, amelynek mozdonyét pár ssás lépésnyire állásaink előtt ágy gráaát telibe talál-ta és ei alkalommal kát gápfsgy-kert, aséaos japáni kési 14* íegyvart, sok láesert és nagy aeaayleágft kaéiasert seákmá-nyolt. Egyébként északkeleten nincs újság. Hő fér, altábornagy. As antant éa G&rőgoraág Athén, okt 2U A gérég iiaaáif nak arra a kijelentésére, hogy Cörögor ttég Szerbia érdtkébtn a tatot foodt-ritt nam látja elérkezettnek, — ataron ét angol követek mott adták meg Zoé-ndtt miniszterelnöknek a m Hotel A két kőmet ki/tlentetU, kom kormányaik nem értenek egyet a géñfg tttrb tttevédét \'ekkénii magyarázatával. Francia elvakultaág. Guerra Az angol yídkőtelezelfseo. London, okt\'21. A tbn kéidcsében s döntést kat ítétre elhalaszfot^ A kabinetben agy főnyi Wbhj^s Vsa s védkötelezettség elleni Párit, október 21. Merté a Snrisléhsa itja, hogy s frsasis csapa toknak szeptember 25 én Artoishsa intézett roh amiáma dásánál egy hadosztály s kiadott llgyelmeztetéa dacára is msy» rohamozta a 25 aaétor mélységű német drótsövényeket A hadosztály a kiadott I figyelmeztetés dacára k SMgvohesseeto a | 28 méter mélységé eámst éétddsfv* j kat A hadosztály s 1 tiil ifij il I M—akadt s to^sssa sipiaa iák A hsraaysli Bécs, aksáher 21 <As ésssái kk* I tol fölszólította aa «gMás plébániákat, hogy eéailéshetf karangjatkat \' be Isili llihis I . HÍREK • A Zala ofoasjihozi A Ziti lipkliél plUp IhutrfcUd jdead • lm? ihwttiiiuiiwt. k*cy laManoe drágáié» tliijWI káayteka a lep átáá Mdá A* ad tisztelt Hiliil|»|iid vee ¿arái, Upr a 16» i» ad lapold már előtt emdtélc ax irsksl, «ét ianaal »melyeknél «a áremelkedés több itbee ia következett De namltwk a magyar-, hantim isi osztrák, német, hmb, Ntd, orosz, horvát, román, cseh isjtöloimákok «IMMéd ért [la jelentékeny» MbtéUe. A Magkar Ujségkla-dók Országét Stóvatsága ssiptkskari kéjg^é-iéaén határolta cl a vidéki Itpdc árának léiét. Ed a katározatoé október rlsejátől ijil atoa vidéki magyar lepek kerenjtalvftték, lyek mér eMtőleg nem emelek. A Zala olj/í: kétőes*géaek ipM I ölön I megindokol hogy a papír, imték a mladta agjébb nyom* ster ka 50—100 mátalákkd váló iáta s a mankabérak többstört kéayueritik a Zala lapkiadó rést\' IgtrgsMságái a több mini egy évtbeddd Mtt Bagéllapltott előfizet éti érák megváltoztatásán. A Magyar U]d«kiad6k Országos Síével t ég ének vrxetSaége erről tu következőiét moedje i Maggar Újságkiadók Ortuigat SröoU ~ tige Budapest, W/, £rtsr*»-farul 49. U r*. A kozőaedgbas I A nenuetl megpróbáktláeéak a taros korszakába», amdyaek reiagatéaéi tendrje bírjak baér növekvő er8vd, a gjrar kösóatégaek aem (¡ellj megmom kogy mi tiámka ma a mag yar sajtó, legfőbb léoyvtöje vaa nja la közéli Hadsereg és Sajtó. A kadsereg a saidt karja, amely a nemzet éleiéért küzd, de ak ihletet, a szárnyalást, az etŐI, amely a \' kart dladaka leedlH, mindezt a sajtó adja. Ak otthon maradt társadalmat a sajtó mozUiljíL a sajté ad szárnyat és lafcsimladaa akciónak. A aamiatl maaka lagMgjSgébb lejetete aa. aadt a héhsras aasteaaó óta a magyal sajtó végez és est a máskat la maga faU egészében a tértiaalam fogja majd máttáf oyohi. Pedig a sajtó — 4s ktllalna p v* dékl sajtó — bdyzatc a kábora ÓU i 1» batő legaslweabb. A kéhBaiáfeah, aadt a Mytoa lokoiódó drágaság miatti panana it a sajtókaa találja mag áppen a 1 legt almáciolámil, aem kall rtsdetenlkeki alt jelent ma már a ! drágaság. Dá lighs vaa intézmény, amdy a minden te-Ueletboa magaebesedett életviszonyokat új hrosabbaa érezné, miat a legnagyobb IddJ áldozással küzdő magyar Sajtó. A nyomdai árak ma kihataSeel! magarta azóktek, a> mankabérak miadrn téren agyra emaikedaekj festék dlg kapható éa akkorfls asak síképp zaiketatlanti drágán, a psmir Iba padig rgye-\' nesea horrlbllr módon drágult meg. Hozzájárni még ehhez, kogy a iöjjöntég fokjozottl hírszolgálati Igényelnek hkMMMsks J vi4 déki lapok Is tok pénzbe ketOlő külöo hlr szolgálati berendezéseket vesznek ma Igéaybe Bs miadetzd íremben ma, amikar a dkaga-ság sa életnek minden voaitjkoaásában érez. teb hatásét, a vidéki lapkiadók mcaUnáig vártak Itgilmlkk létérdakék élctbeléptetí-aévd, sa előfizetési és dsdéd árak Ideme- Ai jÍA6YKÁIilZSAi BAWKE6YKSÚLCT :: :: RÉSZVÉNYTÁRSASÁG a mint hivatalos alkirSal hely. adómentes III. 6Vos magyar — nemzeti hadlkölcsönre =] eijedirtl ¡feltételek mellett Jegyzéseket elfogad M<Ma és a jegyzések megkönnyítésére olcsó kamat mellett magas előleget nyújt. I é 9 K ?- Bit Egén évre M 18 K — ML lOUUb* p«sárf sSáéldMátse/: Bgyf bóra | 3 IC A budapesti napilapok a káborul kéz et Uatl mags\'Bafllag emelték U áraikat. — A béed lapok a kábora tartanas yalatt «acte-kadték agyaaest. A magyar Vidéki hpUaán a iklMt vért, de ma Kéayteiaa az \'dM!-setéd árak minimális Idsmtlésékn lolra-miáal, ha továbbra la ktMaiakarja welgéisl kózóaiégét, ha tavábbra Is ls>)lüld «karja kakaréks, nemzeti küzdebUt A vidéki a api lapok iráaak l.lamdiaa aem wéd dkatkaakkél, haaam a Magym Uh aágkiadók Orsrágos Skkvattéga Vidéki Saahaa>tilyéask áksléaaa mcggyéaMtze depila történik A magyar vidéki sajtó biz* baaae, hogy a kéeóaaég, amdy tSrbrtoOcn asmeteüd és ragasskodésad támogatja s>) tóját a aabéa Idókbaa, éekéat és sdaaarli járd kaasé akkea a méaimaakaa. maalp Is magyar vidéki aajtó k " aikéllshata sgysufteo A M^jé H|ilelakik OnságM Mntdgs üj alifitetéd áraiak á Uvetkezdk í Hetglaa AdsAaa kaidba.-Egy bóra t K 80 ML tina Hsgiaélita IK FléÜbre | UK lEgéáá.\'éM\'l ; \' ! 24 K £gg— <da ká trefiUaa et utcai eltfa-. d|d«éaai ay«W«llkr.: A Zala a hábUt talfaméa aakaáam té-Wdtdte Séma Jelöl aj köróaaég órdekehdt 5n-Nllaa szoigítluL Ez a cél vezérli tavibbra h Ml\'aakat t <a tlsihalg klmrrllő, gyónj poa-Na ké tájékultatáaha.laktatttk |>v>aiabaa h lóau|yt. MéjHcgycMalr, hogy aa agy hóasp-all hosszabb jtartamo (IMketésrkaél » eÚtfl-Mles lejártáig a rétil\'árak smralinak érvéapbaa. Aj kósóaség Unyagj ét arkMed támogatásit Jvábbrá U kéjéki ZALA 11 ! HSlyMl^l r. iT. igazgatósága. Li1 i Hl --IÉ hklHaial aWNk. /ja/« Lajos, péasBgyl bJzktság eddigi elnöke Ideiglenes várad Mlgyéapl léstéat megválasztása lolytáa Irtmoadott tlisHlglil). Á jogQgyi bizottság akikévé mre a bizottság egyik aagyklpaelt-sjgt agilia tagját dr. Frted Ödönt választották — HM baldi Echard Viktor 20. kaav. gyalog csradbek haiapródjaUkk ssept 30-áa este agy nllaniégat ttmndii dkakséyal, arntdAa szakaszát ellentámadása vezette, az aiiaaségat elsöprő rokam kúibrn golyótói találva, hőd balált halt Tetemét Sllméa hdyortak iddgla-naa pihenőre. Benne aa esred pontos, lelki-laamntaa, bátor katoaét, bajlsrsai kedélyes, joszivá/szoigáistkési| barátot veadUitek. Teaao-tééén bsjtársdb klvfil jelen volt lastvérbétyja ix jkí aa ezredben zJtelós. A meg boldogalt Ha volt Eekard Antsl kUztbdyi karnagynak. MataaéakHameramkdt h aroma. Eaeyi bírságot rótt kl egyik en napon, kédden, Králky István h. iökapitány azokra, akik uacl viasza-«Cm követtek d A várod daagdayalnp lakát jmBny&üed gyarapsiik S ka a meg asa eage-dktt pi d üzérkedés tavább folyik, a varas szegényei Is adBtownrek láznak. A k. (6k.pl-táaa erélye tálée végét veti a pisai gsrésdd-kiaM\'Sfk. haitár az eddigi jelek ama esaa Ml tevés melleit bkoayitaaak. A magbkségd tik ugyanis könnyű lélakkd., apeBáta aéUtél tizeik ki a Bírságot, ¿Ível dtSzdleg, vagy aié lagl tizsserraaa h kimék a logyssztókoa a büntetés pia a, — A aáaéal alkalaaasmttsk árágs-slági pótléka. A tlrbetatlen drágaságot leig splyosakban HsjavádaMaiaia alkdmazottsk ¿dk meg. As áiltml drágraági pótiék kiataiá-sKval éa HseMd idlljnaal Iparkodott alkdnis-sattd tarkéa UMay^iaL A magánvállalatok 1 tkiayomé resae ii aaaaeaea vladkedatt embereivel nmabea. Most á váras la isiempl \'lUett Ck. S.bjánl Gyak polfínnrster, kéaysssritl baiyspk tdjts »értéséjrd akkézt l^iik ltll, hoJy, a jévé évi HkiágsMklsy vátaa &M>aaa dkabonottd [részére sa al^lkk vágyik ba Akkor, amikor as kd 100 - 200 percenttel: sem lehat eek|kk.ka ry éven á>< tekét I9IÓ I . 91% bovaaUat 297ri I SaZ 1 1 \' I Mi k aa aa Oasaag, da ; a Jirod aUsImseattsk «o(4áa. ICMsIg sa Mr kaásá. hagy a véraa kkshtiMImlMai agy-kaagn hdározsttd járni wd a itsgmailghaa stekMM várad dkdmáztjllak helyidének meg-IköűyitfacW. — ¡HadiaJságok. A hábora meghozta a maga ssnrnaiisdllcal aMisM la, a ksdinjságot. A jhadiajpágot katoéák ilrirrkeszUk a katonák rémére és céljuk a frontín kűidS vkéaakai a iMlgeassséayakrM róv\'dan tájékmtaltnl Aa Ab pad Magyar ,HiHdilgiél tébk kkaa megem IMtoztgaa, mert aa a BMgy«r hadk^Ság Igazán {61 vaa afkaatm. Érdéltes fényképre produkcióval éS bammas rajzaival Tskmlkbr Igán keresett oljfaimány jatt muxenmokbsij és könyv támkbaa. Most agy más|l Ilyen lapot kaptaek as aksa karctárrM: a Kfsakek-JaHac\'ie Krlegs-•akaag as, amely ugjanpUk szép ktoejkkd tarkítva, ggjisie bmaavéiagaéeU szövjsggd Ida-málja a katonákat. Madlfagaly salaaiaayal katamdk. A koowáde mi mkásstarfam Mmntdtásli martat a aagylaalatd 48-lk rydogvsrrdbél a követ-kaaS katonák astak badffogságbs: (A nevek melleit ¡található Oad joTost vára» asm. Itt vaknak lógva aa !egé»Wéres di katonák) i Koedésl Clek Damáaa, JOmak, KMwka Lajos Maraaeáay. Omak, Kbbtor Sárfar GdykJ Obsit, Kopási Jl i\' t laaladmkal, Omskj Kaaéos Ferenc Lnadvaváaárkdy, ObslJ, Kovács Jáéaa potsrt. I enc|VaváJá|bdy, Omak, Kavéaa Kűmán bóttart. KjékinUetfaln. dask, Kov«-j csjes Mfkiós pótlUrt OyiaMadJgy, Omskj Kréaaár Rok^i Murmév, Omak, Kilteár látván Marmáv SibseMlea fekixlk a vjcSáal (uroaz-arkdg) azáfflu katoaai kerbáskaa, Krami Jéksal I szakaszvezető Bslatoijealeáót I Omak, Kilcsár {József Laadvavdiárkdy. Oaadk, Lendi Mihály Belatloo, Oaaak, Leváoslas András pót-lajt. Maraazardabey, jOask. Lévák Vince DiávaaaaalMa, Omak, I, nncsarfos Jóesd pót* tnit Hkkskka, OmsIL liúdas Rdka« Kotar, Smlajnca (Szarbbk Laliéba Péter póllert. Sor-mis, Otask, Mesrkrips Rótaa pótjartL Mara-csliny, Oaisk, Néasetk Ikk Vöifjjiltlo, sebe iluten kkaaik a skaujel! L szábm katonai | tartalékkóiban, Németh Zilgmaad póttart. í Óhldj Oaak. Naaék Gifirgy llzédei Uar>-kdressiar, Omak, Maiik Jak< b siaUszvezetO Perlak, Omak, Navék Taaaáa ZdMfrér, Omik, Obadlaa jéaaa Mandas Bélica, 0«mh, Pintér Jéaad Ci mm«amik Omsk. Raaéaáa jóesd 0ijv. BlitoTnya, Ömsk, Ritz Fa*a|id FelriS-bsmlma% Omsk. Hadt-béstoaMAaL Immár 6 hónapja bdgy »1 Iséhaaaaakak iráeséra akf végUlaa« tdvéa (atézményt bonUtbitak ama a hadi-Aasa kMIsséar, (agy tMd Iis4t»lli óts több naint 100 adMé korona billa ikml ksumg él sj hidhaianiigik rendel-kfdstte, eléggé Igazottai Wlly gyorsab hnaet lék Id s kidlhlWailláii dlayeü. sáaak srtk-séatsságét áa nagy klagindnésl kaasssáfek. Egyszer áa adatlinhaem ktmlaadé i csakély djj cllaaében, ameyet má* a l*gH»agllih anyagi adk lelett rendelkező« k Masltkala-k. 30000 bmaálé tajada\' Mtféjna bbmrdikstja a baAi fiisk Ididgi a Urjrt, ¿fiM a fiát, ifióök Mt slkdmsioltját, Móaál acnélu . horv orvosi | vizsgálatnak tedné M ÜL gaea btte-■W bkmanitását ás gdMka^aalMl lg«roga. loaáaká, hagy a kklaáMa még a kévéstárok bók • táborból is HMIKSar kéevelleeél posta bíjáq éppen agyi sUkt a tévdléil mer büwttjkilid U KW póádlj ekimii. s kést»-. déott «asaag padk kérhd baklndimilt halát | esetre azonnal kgksaééare karé*, kIMaktaa siWj^k Bgy tkalha gküszuVuak b, akik L FdvSágas&ássd k jJlflak kaakkSaaM Wiiaáili vágéa áttette orsaágot\'móir iaaadf gt Malii A magyar Maanit dáeoMáae eMa a Wháasai msgyaral ehqeveks s Hbaaass^l verazatát, mhre a tömeg makad* esgbas ssétaed-Mt. — Aa aassa kasrtds kgáaalfadmdhk él térképe olcsó kiadásban Is megjdaalt teke K 1J0. Kapható FiacAaf FdMp Fis kéeykeme-kadétéban, Nagykanizsák. — KM halottak, Kksaad Jéaad IT. haavédgydagsmiákiH lénaérmentw lka klaip éta aem adott életjak magáról kUtrí. tiilfll mát dt nszettnak hittik. A sipakkm «aatéa IsvtUsélsp érkezett Klmdtöl I liatgl ask A levelezőlapot eegaseles 174a adta M éa sasa kéek, hogy Bljakkea. Sdháriáhaa hak-lagaly. Másik eaati Prtemyd magyar blsd kéaétt vok Névey LissM makói aegyklrtekm ia, aki a ml síét várnak Iragikát Wladit« nlát árost fogságba jutott. Egészen ■eatiaálg nea idbstott hfrt érette aggódó szeretteinek, át Sn Névey Areake táviratot kapott a tivoli TokakakkéL A rövid, de dgnseteM tOrgSsy Így taél: .Efitmign. Hk nélkül vagyak.* Návay Lltáló kkidétte a rövid értetitéit A kél neat djgasztalásni szolgáikat szoknak, akik lalg mindig Mr aáikél aggódnak dtttat kossb isrtasélklrt. —- Aa a ad Mtkamk . .:A jtgrtl araak, agy a^jk Un lg nótárinsánrk levelel ksa a potljis. A borítékból aMmér is két dt.\' lak, aem éppen rapsgéa, de eaárt klbatUa tiakmnnás kaské bak ki Abaakékat s kévtk kasé W.d mefyeréaat aTaUntetes Jedaé ar I Ez a\' kaas kenet | a tekintetet jedaé u-é, ki mtgedeéfis kogy V. I K. arota Fogoj. mint Magyar álom Polgár közös kívánsággal sálam Itt matadkaaaea Hagy mljár aa a mi Tdkaak. A ^utt korosa s tekintetes jed.é erá, ke mt ki tudja nste-Irttd 0™. St L-ei. A kasa koroia dsteameat érv. Sj, Leások ás tajjiae, st orom fogolynak is viema kell jneljnte a táborba. D • majd eljön ss IdS, a inlkór — visszajöhet Megígérni bltaeyka -aeg-Ijt&te. — Jótékoaytdg. Sziktly Jít»« nrlránr 10 koronái küldött »tesáek a vek k\'lesákaak !>> |0 ktraaát a tttdőbelageknek. Mindkét ado-máayl racdikaMel helyére je\'Uttek Laartáka Baánpert V. | [fpw 1»-% Vá-o. dM Weisz Miksa nAi divaUtruháza Nagykanizsán. Ajánlja akőraafu, s divat Ivéé mérvadó n^do«>s ágait as étii idény ra 0 Női köppenyek, Női blousok, Női ruhaszövetek. Menyasszonyi kelengyék. Mosó árak. Chiffonok és vásznak a legjobb kivkalbaw. minikt* isatnr»* wakoa Katák rtéékia kMdilask i niáa. aa* alérkat, Ilkl.......laéér kai a mejpröUltajtáaokkk amalyekLt a JÔXAMTtÇ \'TETUI I , Éta» a magymr |_tir— Balgrágbaa típikns magyar "" - Magyar postások (körték aagykaat-j y la rtigyar laaalaaok II aak a Idiala 1 W Ai elfoglalt városban a aaraália «ht U kexd kdyreáM. A torfalaat Bel-|U fa Hm/mi között még caak hadiMdakoJ ¡jyoHljik la. de atakaa a Udskoa tábori automobilok a kocáik ■ aaaak Jpidba. Polgári lakáaaága , laafbóditotl véreseik sterb maradt «tea Balgrádbaa, a többi IL, m oitroai előtt elmenekült. A városbaij ^ siadig aiglálaaaik h vaa atea, amilyhsa aa laaaa \' 0 Ugyaitatt kás. Aa ntcal kareekaak ateo-—«I nyoma. A barrikádok eitávoJ „ Belgrád a teái tisztán, rcadbekeeva kö-j ii idegent. fjövid kW malva Bel(rádj (bpciolödik a vasad forgalomba b, magyar „,Ujcik vaaaak air leat * talán oaaaokára y| kaljok a irabadkai illomáíoa a portásolj pkai ubloooi kiáltását: Újvidék, India, Zlmoay, Belgrád faié A polgári ataaekat még ¡Ajakiig riixik, a vonat azonban aár bel a ziaiooyi állomásra Is. A magyar s a mlndea városinak lakéi annak de-a, kogy Belgrádban épületek üszkös kam[ is rommá lőtt paloták kást kW sétálj, trigrséggel goadolhatnak Belgrádra, — as váróéra, akol Meég vaa as éfakal. Kateailak Balgfád kornyékén sok (asdátlae elő asarkát s raagateg sartáat «k óaste s ezoket bsurdtik Belgrádba. Ii Ifáanilin karaaiatálbaa még dalabk zsák-■Aty várta a bevoealókat : rengetag maaayt éft iks ás bargoaya. A aigj vagyoat érő aiaiajri véletlenül akadtak rá, mert a ssar [tak i lóid« Uni raktár kos vesetf atat fakab> Matt (alakkal akták cL Magéakésak piaaái ta ka slasva s felrobbantott epületek tdraM-lád alatt igea oafy msaeyklgtna találtak ánásskt, kávát a agyák H italaikkal Minden at Unayitja, kogy a ssar bak fcnssishti allant üsrs readeskadtak ka s oly jel ellátták asa-fuu ¿Jelmisser ékkel, hegy Balgrád k Wn aaatve Icas as tlrtmkiaaiiináenktól éA Mciczcr tála káskaa Iává méérée látasarász thlatamkea magárkastek afay ujabb órák áa lilnait,inehrek lehűti I ^aaakkaa éraakaaáók ai, Jala*i Ánlmlméórás k Uacréamei, Kañocy-atca X (Vasatinilea). Szerkesztői üzenetek. W. A tagaapi postával asalákkl I h Isayagatást klidták be a^áak: Takiatatas Wantfla*\'\'! Ooék legtöbbel legiaikoaaak •Hh ■ kereskedőkkel, sót lábbal, mlat lapok. Oaök k akarnak kanalakat teái. Ha fel sea bagyaak «sa nilikiái agy lapiakat bojkottálal fogjak. Taftea ktaktM: TM mfgkmiitmH áaaáiáf. — héarbae k a tiailaaéga aagykanizsai ke-\'akedök seaébea kall tilUkozânak aa atka, ko a jól ismert levöiró tább aagykaakmai tamkadí aevábea basaéijaa. AU «yaaaláraió I »«on • karja a lapét kötelességének trijallé | eltántorítani, aa simkaiskidl, IsgHIikh | ikd Aláné, vagy * ádáera assardaa. E rakat fa*» • tiszt aaséga kareakadö oaatély éppen •Vsa « dórral bélyegzi meg, ak si A ¿ais • tnrskedők érdekeiért níl T \' nu fip*. «du magát; tékát ■»ilgtaiaa aaea véd alea *a*e*aia, hegy a keraakadákat ei aka ja •foad. Ml a kiéalkm, sa a Másokat, a tir-"Wom tlaitpsliimék akarjak áa io^ak eka-Matt caak a(y«tlaa sasai Mtilimlgit •»•»ak. a Hiáidiéaak m^sldéait. És «s **"kM«l ama táborit ai iasfcht a Uba*-k Wati apakaiáeM sétát kiiiknmhikik nt MkbfUda mm. A palkáaykad takát káéba bg ásma, kiáka I ijigllll»« III I l«t fe •ákM rafakSaaa tavibbra k rá kvvBfgttaal ZMaialr anáaa ekfttj jgáa-|Mal|a aaaék a tUail ^ba|gár>«na>k MárdMák-"k- Poaapás roa.,áUs Wák es * (f * értáa spklWjL ikájika sérlá Ilit Mik berigl kMpkfri >la«agvémk r^mj^ UtT Savkia,\' «U Batgérta ilntintnls A aak áa»f>as\'eamaél(e»ilák abba a kaiykaa s ■Méta «aa likliliii k tTliaUt — I laiéas aa —íaaáki • Tliul igjgi állandóan —ipil a tfcHiilia Isgjsk. A Mgások talijdiiklágia «ai tllillariml Maiakat k ewfciodc erre a tmllska Aa akayeaaaá káiténa magáK^JMta agyaah kétségtelen bhoUtettakkal. kogy a Krkatne atáa 830 ééO tjaa lai^tilip léfct má téraa staagrafial katára sfhwam tarjodt tal a Mo-rava völgyen. Ei volt a vélssmt katk a surb törzs ás ások UnHt a adév tSnaek káéia, amelyek niár a U| ik másadb« kezdtek beszivárogni s biéboj .blilgár* név aUtt lettek ismeretesek. A jrlsséá mentán atkaaesaa szláv törzs tasyazott, aikely netrái valéaiiaMag a tlmnkai tikrak Upjtfl vettat ennek kkóksl|M agy aak Pjiaias|ssidtki sn a védekre tessi Ugy leheti bogW alrégi bulgár álom Valósat meg as ul eröie dyert bulgár wgyvkjek fé-nyékea. * Kenjény laiadstok áiUaak azoejbaa a bolgárok ciölt. A Golema glkva és a Stara plseka hatalmas kagyiaaaa választja ai Butgá* Hát attól a szetb katartél, amalyaak szélén, akg aékáay küomátarra iakakk K ajaraaiar. a témád ii eenirnUa. jA ba|gér Baiogradoaik ot et köti öiue magás begyvidéken át U szerb várossal, amelyet 4laku itt-ott takktéiyéa, hatsl—s mdésággd szegett magaelatok vasa aak köréi, A Tkack larrásv deka cs, Hletva itt ngyesijl a SvrljUi éa Tsgoriskl timokbél egy ágba a folyó, majd kiSafia madokaa balad Zajeesáton ál k Dona lele, kkol Riéajiveeail vaa a tmfcalili jCávas madrl, augaa, sek kelyen írLkadttns jé* mikléa parta loiyö a Tiaaok. Medrét, fMég iaká Uyásáaái gyakran itaeeliljl ia, ami — balérfelyé levéa, abbaa a telyáaékaa - tfimlrdik vido«gAa<a adott alkalmat a bélgéáek ée mirhik kéaétt. — Kajaxaovaoot a maaik ti ma ál d pomtai. Zaja-oaárrai már aikaimaa at kM össze a Timok maaMn, aaaktél a isatramsktól» aaaahia a Morava- »éltykg jexetö területen esak kél el vaa Zijisaáikjtl Pártcsinig és . KajasMMMéi Bánján éjt «exlnUig. A ajeCsái paracsinl atra észak felöl is értáa Golnbfpje | hajlik a alt, ékel ja délre iakvtf Rtánj felé nynlik, UOlöijösea meredek A Riaaj aak délkeleti elhajlása, a zajeaJr—laqaaevaci attal saembaá imsktdB Tepsi elem plaalaa Knjusevae f Aljzlnae között k jkiaailé a taaap. Hesaafbpni melad a védékm agy kegy iáae, imilyáik külön szakaiul Iz Okea piaaiaa, Ostra Laka és Gferiaa. LegbUtosab tttr ■ kiatésea ti-fant terjesztő ruhatetvek ellen. Cjéllifcaééia. át*g+mkb— mi. adat kba tébwt I eMui {céak evét tal ri*m) Inghat4 1 Sanalfct. \' upij afta diái ii ha „imaair" »■". m i \' \'i tlmli*sasi k akadt alfar itluii taai^B kaphaa« >4a S éalal 11 II S I ] kW. Safar pénMta. WOmÁC* M ága bányai, kkakk, a a Karagyeegáértes ás ¡Obeaertai dlnaszítfk vérei uliUjkilllil jk dam egy íJkó^a IM¡-dtk késsé Breáek neve Gurgnsovic s a da szerbit s náveseMs Brankovies György áa^ pota lis, G)«rag|| tetttejte s Mb dette detl oevét la. A iörök -jiábornk ala« sokato\' szerepdt s Inllm ad ésktrák Láak kMre aa.g k iöd tottákj majd a *L*b smAaá ságharc alatt H.jénk Vtíjko, látfkea ped% sa egyeiMi mim mat sarag (ogUta aL A városban akkor aíég tMk llkliiig ka ék. as ott mc¿tdepUelt srerbek anjki i ezekét 1833 bea Ñtslfe éa il\'irMbs Ibtéju 1876 baa ajbél bevés biurcok folyitsk itt a ] lairkik és térékék kölött, aaif !ve¿al a törökök Uttaá aa arak s Sfckor^ vwoat fa omboltéi. A ismklk fsatkamar liHpkjaiák. ; A Karadynrgyevkaek arakUñ a várea kéaalébaa lévé Ka!a CaTfa sevae eaiakettet. Ma ksak s rejmiai «aaaak meg, egykor asbábab hatalmas torony vek, aaliyet aafas IMak «attak kájéL (MrtMl sselgalt ások ttlaara, akik Kdregyergyevks Sándor aiatt is aa ÓbrenovicsoU kivel Meeá-tak. lM4-*éi Id57 «j falva vak a bé>té*«a«k- kel aa 1.........................s sdMr Oarawniaa afaádkas IMI íja iliissl i, afaá delga tornát Mrombettatni. Saját «ág>g tóenla e r«innatas paartaláaát Ugysusakker aavaata ai (haga*a-vacot Knyasaekac aak. Kayasiwk»kél as kéay syafat kik a Morava veigyába, akové lllllgtiillll Igjukll aak a kajgaaL kaWams kagyaégek kéaéu vezet, aaariyakaek egy része jerésea aMk. Szerbia egyik lagseaék vidéke es a Mojrivica völgy, am^lydt sűrűn tarkit a frirromokj | nagy száma, itt vasi tbajk Watt a klns Seekál «én is, meredek sáHUák1 titejaa. Miga Banjsj ! nevezetes Mrdékafr s máij a rómakk idajea k ismeretes vek Méjf és fraiiartalma arás ienásai réven. Ssókoi romjai között «alaban sek rúmal» febrasu kö Ialakító, Iamely dyttvánvalaia as etpusstult tóm|i telep maradványaiból kerilt óda. Mfaoéik Mmsdlk pontja a beígér bad-seregaek esse se fasmaaaioa fsjecsár. [jk TV mok-vögye köti basse a kél kae Kadibof aa-taaroa is, aamlyel a Maaáaa eká napján aMgaélkk a kalgársk Ugyeiiaik Itt vaa a Vrafakaieeknerae isi aaaéf sa 1137-iki báb a ab a< tniqt «Pásso Angosto" aagy szerepet jatssett. (kM Sakaijtaa jegyezita fai akkor, begy fában á >aai k a 100 emb« egy egéa badiaagit Iskartáil atkat A aaa-bekaek csattal, od látszik, kevesebk ara esájék «ek. A jas arait áénlill magasiaitok sikálják, roppanj késkeay és alig egynegyed órányi Mát kívánjmt átkatöláaa. Az nt * szorosban á trikUIslkM áa a Tioók sseáre között balad. Zajiaiái ajtbn váras a nagysága mag felel Kayaascvécnak- 9000 lakása «aa. A Karafyaerivtosikiaá aa a várót k egyA erás poríctója volt s aagy iiillkilla tárgya a meri» felkelők éa a térékék kötött. Végéi 1876-ban a törökök kezében maradt, akik art k Mg|«j»rtM>. épp egy, akt ITiJialaisiiii. Aeéta ^eeaaa épéMMk fai Tíjlnlii vidáka k imnla mal lkaival Nragalra, a Ukálbejit kétórányi U\'o\'aagra lakaik, rigrad roaia, amaly ké A wét Êé^ff&Ktf he tt a II M * aritasége 4 sMlas. ÉiMla» «álgr vasal ak Zajssalraél Nar»-k ipMB laatmeiM kihaég««. «Nre a : kj tMhatestae tntiiiii kámdk á Mfthaa aaáaaa aah e beMakkae e tvt»4im% ak bsaakayéak k vek e «ériékan, MigsMn már béart takaaék a Peal kná\' síkitótöjáber, Ptaksia kas aagy «aa» agakat tkéak a et ajkak s eaf iöiát akartak mübaánj^ Bt laM «alas a áaae-ssakui MkdaMs inlja s ra|ta él BimáMiMjwMMsáwi Oraaaraalçaak cjr«- nes t^njiköttetéae |* áálUaal s Otaaeareskr-(«L axiáv lalle Ma eSatoroAja", aaéal Paafat msiliWi 10 isbaa. Rfyétt vaa mart es a rnkjaiges mté« latfa «Mmtség, Ma alaea Makit baaae sem\' e Utfaak, mm a lajávak aáaMraJ As kadjM áaaai wmi laté pedkr ákámasaaa baladaak a >i algái ek s a teásán» beígér ékéi saéteaakitia, éaseeaamia a (rákra akrat ti as CledékM . ít . gk A Eladó agj|t 4 évea sárga ami lá. a Zala ssar- Bővebbet készt ősege ben FMzett hálószoba butor és ebédlőasztal ^ FlwJhel Ftiőp Fi* könvvkerc krüésébrn Irodai alkalmazást keres kereskedelmi női tanlolya asot végtett haj gató a legszeré-! ayehb \'eltetelek mellett. Unt i Kovát» Emília, Huny&^y-u. 18 A valódi szakácsság vS|y legújabban átviaagák és tokeirtcutettl Kapma Paett sz akác akOnyv uijat auk-snort kísértei idén ártbeaVa c\\ prmtuaan Mktsi és kiadta MM aire Josata. Huszun-kilenietlik. a ieguishb mtkiwn yekkri. a hsMIsMs amstenégivel. vuianunt a motlcm asztal aitttM«M béviiett .kmdés Ara kBlee a korona. Vidékre bcraunles ktil-désafl s péna stBsetls bskukléae ellenében • korona ao nilár. Mrgn-ndelhcté Piachal Fülöp Fia könyvke-raakedásében Nagykanizsán. TÖRKÖLYT és szilvát minden oMnylségben vesz REICH SAMU plllnksnagyfősdéjg Naryksnlzáán, Király-ulczs 15. ITOJU tt! iDizíosilast klsséa aaghplaa «laaé l^éSahk aaSaO: kssp ikün tnavitt ■■ SrHp ::tai aiPklula MaMSIW lnaaasgaai KSt-•éa^i aUr a kanéina, aèér »1 ilwi ImMms-kaaatt I lût » I sósat- K*r la kll ■ íiijir imarfii 22i FdaStgaaSfat aqrajt fa a|falaaka* «Mhaad a PbSatx hletasllá táraaaégi HadkhtasMáal aaaléli a [ », ¥Saaa fcémki na M j TfJU tffWl 4 ZALA mi Levélpapírok Fischel Fülöp Fia May I* paekba^ÉNéiaéfeea | =Nagykartlzi Én, s Két asxtalM éa kát vaMuterfályM unni hMMak WEISE! Ilin él A NI AZT ■omotnrvutca « aaka i . I afckéka bé 3Ma « 2Ha» I j ntrdiiéiaMMIMikaiakR: j H ■ MT * i i I ■dk. isőfcyek w jjaankak hadicipók íi úfetMi blrfilfennlM^i táska* orvosi térin» gamaae&ai* isikijii) kilzsík & a legjobb ■¡■Ifiigli in kapk*é * Mi Itényi Sándor ém FW jMANYA a | török leány! EmMm kdaadgf és delek öv drlaa aé«x Wvcnáabaa És aéf remek S kisérti kép. = t i » I IMatUm adaté kerül s 9 ■ a Parvenűék MkaddMkj I Egy a kertinat tea* igáiban, asiat a ■virág, gyimöJcs és iflbkég Hitéani 1 — feca Jértas ¿ertész bekfém km.aa.ik Ja aaSr M 1-r* •aUj Kéteéa, Horgéay a. p Od«. (§5*$ ©t© © © I m I © ® I © © I & I A ZALA kishirdetései a legjobb alkalmat kinifák minden adás-vételi = ügylet megkötésére. . Aki valamit eladni* vagy venni akar, Aki lakást keres, vagy kiadd lakása van, Aki élelmiszert akar venni, vagy eladni. Aki alkalmazottat keresi Aki állást kereá Aki gazdasági eszközt akar venni, vagy eladni. Aki bútorozott szobát kfcras, vagy bútorozott szobát akar bérbeadni. Aki cselédet, szakácsnőt, házmestert keres, az leghelyesebben cselekszik, ha kis hirdetést közöltet a Zalában. Vidékről a kis mrdaies postautalványon k! tagdKá 1 kft Mtffe i tar-Ma SfüMjt 1 -A ide hirdetések mkiJig elére ffea tótb mtla nmi im raaa ujat £ Rschel Fülöp Ra Negyknivs. Waikui» xirs i u. Legnagyobb választékú papír fe irászerraktár Mindenféle Irodai telsz ere-lés» Iskolaszere k, sokszorost készOükek, Irógépkel lékek, s dlszlevélpaplrok, flxfeti könyvek, zsebköny-ytk, dlszmflvek, imakönyvek, zeneművek stbM stb Könyvkereskedés Nyomtatványraktár:: i 1 F feaeaMSM tyomtatvanyek éa llapil toaa fyoraaa Skaalaek. m M Éircztér térképe Unawk;inikii:ism A katonai fÖidrajjJ Intézel ktad*M ára | kor, 50 fillér Fischel Fülöp Fia Idk Í- VUUftn 30 rilCVKI. FÜLÖP PIA Iz összes budapesti es wiesi napilapokra továbbá hetilap* és képei folyóiratokra előfizetéseket körvebt ¿a hirdetéseket felvesz • ZALA" »P kiadóhivatala Nagy karnisa* a hyakaa lillhmdlk» Mai. ék kkéilkl Saakao - ** (KMtáa Ikhrt, *kíf feistes karéba -aliéw pi a<a#t| mi isklj .fik sí . Vléaié eBéaka «• kHéMéééié ptmiss s J0t (ihm ina| eaküsa írt 1911b Ml. i^ítraiiizsa JHIHIHHTM i —— rir 3 fVE A POLITIKAI NAPILAP Sabác a mienk. A meghódított Macava. — A yydir völgyében. — Átkelés e Bolja völgyön. Serím. Md 21. Szőfstságes csapatok Kis síc^atffl kMi itoa iátréló Ripjtá! délre is kittre a altot nagyon fnegerUsítat} állasaktól i kajla Tititttt rissn. Qlcstpttaiak att a Siepojeyac—Usrtw—Baba ott. Morajtól íjsptra Mosdatok sancta is SafMrfc át, a tolyótöí kötetre 0 Yiaskidm is Rasanaciw át taac M ijMÉHk aiöre, A bolgár csapatok, kpüal karnint Tovább ¿élre tűrték 1 ZUKár-tijaznatí országutat. Budapest, október 21. CSSpSta-iak bevonultak laklaka. A üaosTB lapálykt aqtk^ átottuk aa allaaaégtffl. Uthi gyalogsági tábornak kaéaerego 4i a Morava aluákét ;«::jan előnyoaulo néaet hadina woroaaa caatiakeara cir [ aéa&aa, egyre aHytakia ayaaí | aA la Méla földjére | Kéveeo tábornok eaatrák-[JMJar oaapatalnak nyugati sioyortja a Kolubara aacaslatéin a Túrija torkolata kSrlü Mlcdl ayomult álét als a ka lati oaoport OrodakStöl délra Itareolva kelt át a Kajla rllpáa, A bolgárok lajeoaár éa Ksya-liaevác kösö-tt a Tiaok völgyébe liyoaaultak elö éa JFlrottél ka-{latra a ffivádattvekbos ágy atka lévaiságra kSaoledtok Bgylk badaaregftnk elOoaa. Htai tegnapelőtt barooal ki. •riaiakoltSk a kaaaaaaiél aae-I kacéMB való Hl ép élt éa a Var I éar völgyéke való bejutélt HOfer útebenagy. Elvonulás Gallipolról. KoQstgatinápoiy, okt 22 Az első ég második francia hadosztály és a tizedik; angol hadosztály elhagyták Gaillipolit. Üvonulásük előtt elpusztították a" drótakadályokat Randa csapat tehát már alijg van Gaffipolin. Hogy nagyob an-H egységek is elhagyták-e Bár a félszigetet, még nem betett megállapítani. Orosz csapmtszáSitás Szerbiában. Bakarat, okt 22. A■ oáeaaaá-öaaaavóni ketasSsdtveá-•«er féoyl.oroes aarag kekajé-togaap ktiéKItt aog. A \'•\'Hit valéaaiaSlag a Fekete-\' •agárnak a Duna tarkelate ■^llaitt partvidékké hajés-*ék kl. Macedóniában. I — Wjkéklüi bolgár tttmtát — Szófiát október 22, A bolgár főhadiszállás jelentése: íimókon áthaladó csapataink Negotinban állanak. A városka való bevonulásunk alkalmával a szerbek pánikszerűen menekültek. ^ • Vranja vidékén meg-vétettük lábunkat és húsz kilóméter szélességben elfoglaltuk a Morava-völ-gyeti Vranjában kétmillió töltenjjt, egymillió frank értékű dohányt, — aboja-novicí J pályaudvaron tízezer métermázsa szériát zsákmányoltunk. Bregalnica völgyében offenzivánk legnagyobb gyorsasággal halad előre. Az egész völgy, valamint az Ovesopolje silcság kezünkben van. Stip. Kliseli, Sveti-Nikola, és Kratovó városokat elfoglaltuk. Lovasságunk a visszavonuló szerbekét Stip és Kliseli közt Utolérte és szétszórta-Csak kétezer főnyi szerb csapat tudott elmenekülni az éj sötétébea A fölszabadított területek lakossága leírhatatlan lelkesedéssel, virágesővel fogadta csapatainkat Hagy Mdraogés Toron iái iligiagjiéhM Nagy bee karokról távtratoa mák i Tiniilll láaaaaeja Maiakt aaahnllaaal eróe fSId- A éa Déd klwifg II ki vak aagy Mjméhi iigfiliin Mékkáskedt a g kiíli — iii tikiam ápMelr ke«y lékem el I Balkán SZenzáCÍÍÍ.|Nagy harcok ■elgár gOiegaiooogyotéa.—aöcSg oraiag gyarapodása. — Hol tlauHP aak aa aniaal napaéali — Török csapatok nyomaiban Saerbia taté. Budapest, okt 22. A Ma erar Távirati Iroda jelenti: őrögország és Bulgária viszonya min a szívélyesebb. Szófia és Athén kögött fontos tárgyalások folynak korábbi macedón terület jövő elhatárolása kérdésében. Görögország — ugylétsxik rf\\ ujj területtel fog gyarapodni. Görögország, Rjomásii és Bulgária között az élelmiszer-* ellátás kérdésében teljes megegyezés létesült. Párisi lapok szerint az antant csapatainak balkáni beavatkozása a Bragklnica völgyében fog bekövetkezni A bolgár-görög határon számos török osztag nagyszámú tüzérséggel Szerbia felé nyo-muL , Heves caaták \'az orosz fronton. Berkn, okt 21. a) aMjfflkiil+ll léa jilink: Hindenburg tábornagy had-csoportja : Mítaetól «azakkektra Borko wibrtöl .Baaaeiaadnig elérjük a Döna partj.t. Ax oltani faarcokban eddig 6a- az olaaz harctéren. Budapest, akt 21. Aa< ayogati kamaaalna i karcok falj aak Tirolba» tegnap aa tkaak saéMoa hádállásalakoa. Igy caapabúnk a vilyatauthi taakkaa a lagaapelflttl Ijar kán bal téaaadáat vartak vtaaaa éa tagaap aapkéabaa • léiailé aiaaaé-f«l károauof vtaaaavatettttli — Ugyaaaa volt ed a aona aa é^al aa aSaaaég egy nagy kaéaróral végi a bájtod léaiadéaéaak ia. A Dolomitokban a| etaaa téaaa-éáaekat ataaWaltaaik viaaaa A Gal dl l.aaéa. a Monté Sialaa és a Sthludtrbachtél délra levő badrkldea a aa alaassg. aaaaly sasa a taríktaa aiér napok éta féradokik, aakoiaara tudta éinak a legcsekélyebb eredményt k A Karai nyergen, a Volají-tótél ny (■tn. olaaa alpesi caapatek agy A taaganaaNékaa 1 alaat léikaég fogtaak al ÓS hat gépfegyvert ■ illitail íj iHiiisIi Upálbajor kaeceg tábornagy hadcsoportja: BaraaovtÉMt keletre sí iiwik támadását dha tánadásaakkal vtaamaataaltottak Lbutngen tábornok hadcsoportfá: [ Styr, mellett éurtonjak vidéken | ű kefyl karcok terfedelme megnövtkedtti. Egyik ad karcolé német hadwotjüy agy réaaé-aak s jllialikiB) háer« slől hátrább lavé élésba kellett viaasav|asha. aitéa-ban alraartsd nébány ágyat, — mely éléabaa utaké pillaáatik küsrtod. — BBatááataááeank folyamaiban van. Budapest, okt 71 Cvtorínktó! nyugatira és délnyngsinj Hgasp iíjegéa* nap bkvaaaa folyt a jharo. ] Kuiikovicetől délkeletre otetrák, magyar éa német csspatak Sréa arass táasdásokst vartok !vtaaaa, A Sabr ■iMidi tegnapi karcokban 1300 ereaat fogtunk al és S gépfegyvert ssakaanyoltank. Novo Alaki—dl tegnap reggel ■egklaaltottak. Egyéb wjtig siac nagy. Hőfer tdtábar- A francit karctér BerlÉu, okt 21. á gkjfr fftkkál. aaSllSa Jeleatl: áj ayagatt kaásslaéérea Xéayagéá eaaéMay aea volt. \' I Jl fokozódott a aapköibeo aa hsad kanviaelia kertelt Aa alsaoégas gyalogaég és a mű asab eaapalok kóoekdéei kkérlatad gyalogsági és gépkgyvafdkAek oaegklaaé-cotta Hátér, attdbomegy Az olaaz intervenció. Róma október 21\' A mtntsstsrta ndcs elhatárolta, kegy Otassorsság sem Szerbiába, sem Macedóniába nem interveniál, hanem a tzővehégeseket a többi Hadsztntíren fogja támogatni Az qj francia külügyminiszter Pária, október 22. A legnagyobb fatótstnátég szerint Bvrand igazságügy minis Her veszt át a külügyi tártát. Abbamaradt a nyugati offenzíva. Uéh, litBéar Hí Tm jM: I IrMBMruép if Műiét végin atMqfbk. IjnMvilÉ u iéanll aüÉi 4 Mrzit tén k m lipUtÉI Forradalom fenyegeti Oroszországot Kopenhága, okt 22. féterva. rett, Measkvsbaa ka aáo vare-aokkaa taaétoltaa foayoeelott a ferraáalea kttérkaa, aeelrel aaak a roaáéraag veé arSasaka tndett alfoitaat. rsiervsratt aa eatrotaállapet kthtréatéaa kgasSkéa vaau m n IMA IMI Pcazitft iiillMímk E«T-tó é**M n MM, ha a bormáay kü-. MII Hl i—ljl > Urdu ««tU UHMh, aa akkor oéyaa mi^nttea |aMelte pimmpU-raaéin. kogy iHjili péasaséka n il rluiutl ki ■ i gliki i irtfl fa terasakadan. A Hkcn Üt i »I n « Mm M| II Um* aéaSI mát títsar v*t IM köfaaéat, Mtb ■te két és agy mgftá mOUt i IwhW de Umí de ka «W «H Nw Wdu lllhéll kurd Eme eélaakkaa további lépést klpsssi as ni, EL bsdftöksBn. MHBaöaee akkar, he Mke-r31 a eépaek ae iáM»fall le a&cUbb rátfgát büaiuaai a bed köksöb jmiMrta Ebbaa a teálaletbra Is lenesek padaképfisk a aáw lek. kiknél ii <M hadMMtiHa Sitiéit aliy I le léi adBét de már e ■ ki «til Slaél asgyedlél ■Mii« «ettek ránt. — **\'1 \' 3000.000 « jegyeztek hadikö\'etéat- A lagaa frobfa tétrlcnÚBot « kisemberek jsgj lém aaot-yákatt*. A kisemberek sxa-veíate: e hkelázS-«etkesetsk 110,000 jegyzést p^lCUat. ami Öéiken iBaailiilji. bogy a aagy tlmsgil l$ley a kftekzöretkexetek aorrstják mag. A tömet letyaéeéadk óriási jMsstfMgt vsa. A tñueg Mea aéáját ragadj i magával aa agyasakéi, MU* a hméreatlkaekal, da sőt ■ét a badikölcsösbea /irattanokat is és moadj haljak, ko»y a tisaag jagtsése jattat)« ilsiksi a kadikölesflat Eaárt nlsdsskaik. teMképsa e oáp tn alMilil vmetőiaak, a papak-ak, ta-Mtékaah, j\'ryr^kaak ad» kell HkMlllMk, begv e aary >lm | si ■na agimél ¡ oda hal kataiuá, ks|) a legklnbb ambar is msgismerja. áMítsie a kadlkölesBe láayagét, jMaatBaégét ét ast as elBeyt, ate haKHa h «gyama Is as élaa»ra karamlik Ajáalilos abbaa m báeyboe a Mtchiôic\'lsirtrkkd rgyá\'t mgkSdM, mMy-k e hadÜt&aSn érdekélea, os or»aég minden té-ttékat tartenak ntpgyûitL Ha txtktn a ffi-léteken MÈ4 oidairót megvilágít/uk a nép ató« e haditco1 csont, km több alkilfcii eeseM sxdi e néphez. akhar a mép tokkai UÍékk btfogadja, i miteasksfia hadi*Untai, jMam IMril e red. kánató UdmtégH ét iik|ii»si /egyez öaáHs. As, aki ssomsaédié«, ¡¿barityal. relee ál. Ismerősét marayart e kiiilkőlcséaaa\', mlr A Néptakarékpénztár részvénytársaság Nagykanizsán, mint a m. kir. Pénz-ügyminister által kl«> Jelölt hivatalos aláírási hely elfogad jegy-1 zéseket dk 6%-os lll-ik hadikölcsönre eredeti feltételek mellett A Jegyzés cáljaira 10% készpénz lefizetése ellenébén 90 % kölcsönt ad az Intézet bárkinek 1-2 évi Időt tartamra •*/« kamat mellett béaa lsl|i siHlis vaa, olyan péaaáéeé* assisi kaak, kofy a péoaUéeatafc a kafaaMkksMfaáat •kg 3 éa tt, vart 4 "/.^al alébb I tfiü le »laatekil is ságtaás* tel rifail i Ez s k^tat iftklli «kra «ssMfaat tea-ma, de kltségMs*. boty a Iialainkt, dkoV anHka, Wy aa ea tente pínxágyi tárca is te-kiáéiSISSI btaaüaket Hegy »1 Ii li«< t danteiben mageekra iag)eik elalva, kegy sikk aáeteaéakal saját aéfaéhH kefl lláiaill, btev a ptes Ingám omágaak batánla beW t^rté-aft, ez kéUitteiuB Sfcd az aotoaéa Mélád ífaek lliiilkiimli|i. De ez a fegyver is, te-t sok tea, «innililé MII cL Aaste kagg atmgamk ftdcxxSk tamkaég- ¡j leSemSut, itfulr /Mesélte tggik fiU c "aaMaa, I póaíggi iméMéaégamkkat, mHft é 4»l rvteá magyar, grié Ssélé ÉMÍ MM mini [agy . fk sadraaaal miéit tűzött tünk. A W/a neg ! oaéétiééaléi még témái vágyónk éta Ujkié ! MSHMMÍMÍMI enWk, Hk | Ukrél kéatm féraa ümr ott a MMMsM\' , Laey il ii Mu nul«—M. aMv lépés *ei HMl la+bmijm&Mglmadggl láti||iillii\' HÍREK Álljuk a harcot! Kaef A leköt da, — ka elv leeae — smtt ae »ataat nliip dki v4g% eaéaáL He«y laaiá tági Hli|M: Ma mái te», ezt ■ Mr( kal|érlakta délid n hiiihijij. — Mkt f tadvtei i Oag >éS é«1—I tsalW véfifkfedőiti: a Balkán bábom! 4- ny0>, i|)iia áSéalar- lallal\'iil a körpo-»i ImMmak o-Ui áMatt és ér, etóbU oédaéán analkaslk bMb a kékmab«. iró\'-a a bSakr, ggf éa aagv államok; korra pro llijll vele sermks i a KadUliapo\'öt A térMaalaa eam egf Wa;a» lapja peltu|t regél b ka||Élsk aagy le deWJ Wáiitteift. A moataal, afig párfaapot tdjuitniéeiye Is béaa\'aiat ¿da ni Vrwmjm sKsgliléilte az I anUat e«p»taiiBiÜs» — e ailiMI ikl de-Silim — komoly «Maadalaaabaa lareg, Hte-ktek. kegy mMMpMrtMe es ealsataak ■mikk csk patt estiekkel segítségére kaele Smitiiáaak, addig a kliiisslg ttrkaresstté gén oéy sekaser álasett -vitéz bolgár «aeate, f- e német és osztrák-magynr seregaMel -— tívéjri, aten a jövö békés f#5d|re |isapi>W"jélall agkaége vaa , . . Sem ta >i sas, asm es sagal aagyobk \'6r«f r kkr I !<■ jöket es éltalak dldslgilstt Si<vbls lagkiáglrr. A d\'Amadé paraaaaaokaéga alá tssdsk graad armeékak nagyobb tréttakki! való hdni\'flfceeási Malg érflg késMtetbeti, da föl acm laitbat|a a kéipoaH katalmak Elkadilsi «MiilliÉMU Nem kket ayaa aéé-kél tovaiul.ai Roméala mnagéteám Métt de alg kitelő, kegy akkor avatkoraék a kaboraba, amikor slmtisk RemMa vaseM-körd, de a kIsi tlteley k tksMbaa vaa sssal, amit a aéaaat ly ikiiÉilgilg ate kesébbaw ■nmoadott. .« további vároatéa oékklaa mert a bábara továbbvitele as antant mai Misóla ate ama eaféL" ka) a Makk MljáaM A ugykislm I kslyéraég ttetikara és le»é«ye«tl Hialiji kalolak etpja alkalmival agyszerbságében le aetkaM gyásrle-Mp ilget raadaa a aétjykablzsal katonasiroknáL Mkdaaeaeatak asp)á< dékdé- öt órakor a titefcar és agy dlmmli i követdl Boér Gaaa-táy atreder, áSominpmaesnok «-teáiéval kitoaal a tlMiaill*» abel a landvekr-aeTad reaekars ritexMa\'éfcat fog ját-MH kőiben a WvilWitott kate n ikak valamennyijére érékaétdbÖl font boaaorat ka-Matek a badkaaaMaág revékta. A honvéd ¿liométporanasnokidg la Isbsil gplsséaas pely« Madraa kitt nfcft fa meghhja. A réu vétaitét lakét nem fiíéamak ef aaakk, s6t aaaak Sincs akadálya, kegy a kateaaA oknál a kala-aal laai^ség btfajmléa il maglaeank, efycal letUk, V gy bárki akkéat frjezte M kefyeletát, amint ôbâjtjà [e- sáriak a tyisraápi saakáaak 5él trfali III fa faM, ka e vfaaa, as ecyeaélatck safatéa aagyobbaré-kyk ryéeséaaepélyt rendexaénck a kalaeaád-rojtnvl, r>áesbeméddsl, karénekkel arybekőHa s ml a katopkság acyaaarl kaenaia sseM e Uágirság kenMetlaek dfaars teégakbél Mal jkétsZprmi kateaéoak. — BMMaMkki Okklgs fleeaéeeke 48-ik iralsgaaidksk Mkadasyyel se Mjiailtgil ifaemben kfaeMMÉt jvkésaéjé&tj a ¡baki\' dladtaaéafa« kafojte éteamkanam karma M «aatérével ttfatdke M. j — Otaaéaég Baaéteébasa. Bak.raa»-bte > ha Malim olstéség n sliwdlk. Klbeodw ■tét agy kés merbikes agy korona eegyvtej Mh orr kdb eteáatjw é> két karaaa agy kSö -sir As árak nfab Ipeava vateak, azok mfaifaa IsfaSbaa MM U«va vaaaak ktflgf gasdfaoL NMtek aég ■ bábom ttUk se «Ml még e akg éa traHeek «A a Migrdkssk llgkfcMskk mér eijiMIskss -aaafaak agyaa jdniMi aklillik MMaak mag a a vám béaé t. aaaékaa laaWiilC, UIMMi aaradlkaa>Mg imsmk a«M» k gieaietli Mi alall|k aaarfat aa d Sbb aated «ek MMKl A táwateg a MM é áekaa S%. a sahkeUMa és a krw dk öt évbaa. Mette a smraőtea régéig TV* esgadk át a kiill||l»Milmiil tasaké«« késaéte magét, begyj kMM MM w a mMialll ndtesae kéMOM M i Ilka a dktt BM, továbbá a késiMágWe magokéi km ötvea Wmpél estesd étveaet a bében atka MUHI A kinamMá megbejazjaibt^aba a <Mmt nem megy bele. A iSuiH«!!! tekéi itt éa UI év mafaa e város kaaaééaébe «agy ét — Egy oaaaqm mrke\'ito eg islali I A badteragnáKtga furcsaságai közé tartozik as, k ld)i8l most szeree-tűnk tudomást Ajmagyar királyi boa vád-központi ruhatár ^araicmksága^ebáay liéttel ezelőtt pályksaéot hirddtett kát-liáiaam darab báránybőr mellénynek a honvédség számába váló szállítása végett. A pályázati határidő e ká 8-áb telt le. Az orsságbál óeeseeea vagy karanmcaa pályáztak. A pályások között van -r BHat s Honi Ipari as száma kfiat\'— a Makói Hírlap aZexkéfzt őségé is S s szerény cég caak kétaSáreSte darab báránybőr tnellény, tékát as sgésS Sssaayis^|, kásntá-sáre vállalkozik 430 «jer k. óasasg ereiéig. Tudvalevőleg a korasány ss ásrlekaü iparosak ás kereskedőbe Urslsriba S legszigorúbb elbiráiáet követi a bedaereg-srállitásóknál és BaagkóvrtsÜ, begy a pályázók szakmabeli oágak legyenek A irallitasrs kfllSabjsi is csak aa Üstákss kei eek aitel mi áa Ipaifcáaura mag buba tó sági lamejkiáada alapján leket eredményesen pályázói. Nate kikelő, bogy az aradi kereskedelmi ás ipsrfcsaMrs ilyen bisoMitváa|rt áilitott volna ki s Makói Hírlap sstskalMfiaágigM. saert a kamara aaai követ iyea gyakorlatot. Nagyon wlósziau ás kivánatos is tehát, bogy á nőikor a szűcsök síig tudnak megélni a swnksaáll üliségtől, ae icap-hsssnit katonai szül sn^unkára megrendelést valamely\' lapszerjcésztőség,\' ba mindjárt kormánypárti is aa a lap, e melyet a takicsredaktorok Szerkesztenek. 4 Ittráty-kJössatjak. A Utólag régen érzett bláay, begy U enMrsr aameaéaak aln-eam kkáij klmsaMi Baaa a kllayas akart segkaM aesMnpi Sipm Kfroly msiMtmlil léid-Mrtakas U, aki a KlInlUrkM klaaam dalia-maitea aj asftvqtet bt A aebés praklámtval más Mbkea k UsárieteJtM Igr kgajöbt a Ilii S i\' több te«J kö tői Ml ae M [bbaanss ss^késíle. Ide tel-CradaMeytetmriU. Vllaaéayflak aaarfat azBkségfarlen katisvábU kisblctezé*. Aklrály- klasamaik a aém IMkÉktl kall kisarjad»". ■lat ■ népdalnak A jjSIfcsej likéi Mpbte aasalaak is aa a bej*, begy érzik rajSa a an tarkétoég. A sok UséHefamB kéaéi dtefaaMJ kek kii ii ililifc il il |l Sípos KéMg MMka-Iskte aetél. A aláás bélé lat á nem tadta kaááea aigsldisl, áa kllilgtiésii^ kafy lábk sikere eád% aakl vaa. Aa | meg e amgy art" imMöd|é|án bt iilliukk kérbae laMalgatfk k ser II <1 I II I mg ly taraiétea a fávárdb . kBMailga elBt aagy Mkanai be k ■ t Wlf Aa B ba-sakse szép ISt IMi aapái ssg|ikb métián; -^ ^________r akk*mm agyba jleláMai apa te e iVliliii mil aUpfára megy. Aakkalá, köröfcj t te Matek Is magá easek Igytlmét lekM 11 1ftli kii fa HNkN^dk m % n^lnNtafcr jl^wit ItÉ^rtdÖiw^t kotty km Kfapfaikk 11 S MSféréa IskMs a ti teg kméeab. de as te\'ép^éa aarrate^., bafafaéé». A Ml Mafaa MBkfet •aaM IM feiysmâa I f \'nul | téttkt IfMásk a ésMaMi S|atm 1 Jak keiyBtt a magánosak gttaégat s magok eoeKk Ml hajlét Ml E^m káiségtkbie mér asáaat aj kéiM áhM m MpaMkeM viskák Mpéa. Cateatatoa, bsgp , sokat sssaii lilt vidék \'lakossága m&yea aaa. rstettel le leltssiáliiM Ságét magéa la tinafa. (- Maátfagaty aalal katonák À tmgjaislaM i>ia luallkki "—m_ santal a eégykanlzsal 4g-ik gyMagaat^ kft. llial ketaaél jutottak árosa lefilgM Sap\'ika Oyárgy Haéssáay, Omak Saabé Db mm Ha- Linaiiiil éi d. Omtk, SaM jémM Nr meaéái. Oaak, Sttlídi György Kotor, Oaik, Topéi Jéaee pfat Eda Sít-LfaMI, Omik, Tk sék Mihály pétt Vaapfir, Oank, Török léte főtt. Monostorapáti, Oaaak, Va-»a Jéasa\' Xb-j márváiros, Pasas, Visai« Ufate TltmsiitaÉ ten, Omak, Vasales Tamis Csábiak a, Oaik, Vi«y JéseM BensMMa , SoHgialitseb goavam« •eM Kaasfamas, Zalieek lváa péSL Camas» esses, Uate, Ifsaas Rékae Atefaraaaáate Oaaá, liMdls Oabriol péti. AkéBra, Inaokta-tfco Gsaarasmavt likafak Sirfly Károly Kétes, kél, Oaaak. Safarte LCMaci Parkasbegy, OeM, Saraga Iván pött. Belattac, Oask»\' Safaste Jáaaa MaiMHIl, O aak, Séaaa Sttiaa lutte Karkakatae, Paaa,. Stabca Sfatée pétt Abé-gsmkies. Omtor la ah M Jéaee péa. Ima eek, Oadka (Mlt kfaj - Beabad ka ■» si\'bml gária áa Magyaaaaaaéa káaltt A a» gyar Dateaak as a réaa amely Zteaay Él Oraeea kéaéa ae enség áéá balé al MsalK Mkk mént agy raatrad^e pallagsa hatat fa es e¡bMUtey kIslakedIM ilasiiyilik I T ayébaa is súly osan befolyásolta, ameaayibaa a fcMmgshmil teljesen átkáritoita a vaite ká lii.tr*. IssM sgjMIbaa a Saávia.k aa s MHUsamk R*esa és Ztmsar késé« veeald, teaiéa kt volt kapcsolva a lergsIeakU aM Mkka a mezőgazdasági tarméksk sráOkám kérM nedkliM kMisaáMsaM befnlyásabs m kalmgalait. Csapataink és s szévetség«s ka tsloá; esapatalaak disdalmas aUkyemnlása a Dont és a Száva legnagyobb részét mér ld> szabadította aa illiaiÉa iBiaÉnfai alél k ásdajt a JMak matatják, ráatdaaea laikiáM tasz Mm a Pealaak sa a álá iliM ériási te ayarWata Is, aaasty Szmbláaak UkMbadM apatematkél egyik kglealsiikk Mater«. A Dunááak a a »ésse, amely OiiailSM déke RadájeváMg a aterb romáa batárt alkotja, % «esiMu alailiiil 40 h»i illír, s iteiég baa a kanyaralatokkM sgySH sasain alstsgy 60 kilométer baaaaa éa sasa as slissilsa kk ma:, ék aaak a szerb Ukésé lUaaMsek (Tskfa, rfakl.l . Qraboviexa, Paiánka, Prabava), aa* lyeked át Ssarbfa kösvetlsn lamakfatafat nyeri \'Oiasmmmégial Is RaaMaMvaL A öte aak isifa a vonaton vaM magMeakáas fa ké-asskeákéea és ezaM a kMakedés éjből «Ml fal vétele a sas caak m jelenti, kegy ka a i te eek iaántegy 300.000 wagganra tagé Is BM-gériásak sMsMa Igea aagy miii|lilgrtldteá gitus kliMalil szabad atat nyernek Magja araségba, Haaliie* és MiminiMgbi ál ialaafa azt fa, begy a. báspeaM bstalaak MM-tale ti nrgy lendtúetet fog ayeral és az te-tmgslem ebben a MsáoeyiMkaa aagy sM* baa lag aigljlakl* I A magvákosett «» arak kpaaamsaa Hlij mim a Imii! jani Mp abban Is, km a «atatf forgatom Igea (Mte MlHte mériWben lik.....................i kg- a tltagárak aagy Ijlajklilaal kdbtorf wM II^Msm Mrifikd Mkal i IMIn fl Hém Ujm géti kfai^i^mm Cte> Ca 20 as honvédeknek. Qeuarútott tevéi « kardénál. —, Mindenütt kaphatói Stfedänk jefeskgl «UM eaá krkatak, ,««tetete aAéay ksislsthsa. besMtetfi ......................agy, 1 k d|*ltek«t \'ae Mi>ni. At irt V^i. tíjferféwe, btlj-zttkép alkotásra ttnk- Orfléttéak ** 6a»é6 aéne, ajMaa I nil wife tvssésedee (ék keresztül-karai Jji^-1- A lelyobdér átkot «Mg átkatet-l^j „S,«vénye Íc&íött mticertésste valló pál ¿^tvdtk dlsslteek. Uij4 hMA egy „tuWI* kliteta alakja. Megég: fér pilli-^ „ónröfkMketaok eeak baa Riadt ^ menet il tovább tovább a gyilkoló em- Eta • terepszakaszon Ml elSrekalad-mt ttíof laJei e raukt, a«l)il rndalvi ■ptsk. y^yJ^H mindenen (wModn keled. Inát maki l Özeiéit fel erm na mir. AU „a iái, azt aem éri a («tyó, ast tartják a jótett régi bajtársak, akfk a haretáree {n|eásek «ak-aek vére» hónapja már. Sytse> ¿„bíl (l máiból fem tfibb) etapán két Uafl tebuült «aa a mér helyt la vagyoak. fg papiroa gyatsaa meat, de nektek két úp kellett kani) Majkradldlk a beáaés. Mi, netb^ató állárt kell ide kéasksal, mnt i aaoka kinél valamire. Itt-ott a aagy ereidben ven fala. A labdái perue elmeaekSlt a hadtiialáiigl. eé-nbkbee ettkagyve alliiert,éleimé«,rahájét, iSili«. Sianmmarbék, (eeak tahi aak. mart u ma aiodee »árt rekvirált •— sabrék. — már riftkbaa), lartéeek tiltanám jöanek fajvora-j Ink Mé. ReeJk, libák, tyakak gaadéüaeat aatemét Nem Irtea eÜea való vétek ilyee-br narnal ■ ka lakét, ha *aa rá IdS, egy Ui jé életet readenl e bskatfissdalotantkj Ntklak la juiott a aefytxari yorkaek er\', rinutfad sBldSkbóL Meme a aagy a dó tätäjibenj «étét lOtlelbök ssálinak a magaakaf Káail wc Illatoi leves, pOrkélt, falyáa és Hjébblile, BÍ»d oiyae dolgok, amik óak kikskés I ámította remekek, Béftajokk aekkal a ««meqi IbljM. (Hiaxee ottkoa káaytzor ralt baj jas ebéddel I) Nam le blik ám a ,tmki" levet. Jé pár napra vee mtedaekleek .kmyáraiellt" valója. Síép aapféoyn időben aétkérnftak aa l> mm. Halló falsvél néildegél, j.Ul, kotr Sure jár ax Idő., FI0T elélek aa elfiterrpea éber wata Mééaté. Kéetoe^ egy-ety járéréak érkeaik »kaja, |«icatik, hagy anageáédée vea ae eron Baaloa. .¿Jáakea kfyalalt" adja M a perecesei aáuépáraceiaokeek, a mir tAbb isbea kiiéa Witt Mari ay i Métyéa b.do.»y ar. Laeaa keid alkonyodéi. ,Not ■ tBtékára jOtaek e menték.* JA veedöKH at taaeótók. TSnyler ¿lénkéi a front, jobbról balról lWiek kalla\'naeak, a kint leró jMrők Od-, röillk formáit. . / F^kénlM, llyye\'nll Harftfk a paranés. denkt oiloftalja helyét a lSrétaél, étedet. Silradpartaaaeokatk, a tsa-aokók, (Stábé, FSlSp, Thlerjanir ik, Koriét ét Dce*aek \' hadaprédok) aa várnak kelyékSe. Sárt iranter íretesen járja a nárad fro»tjílf uio\'ió pt\'lanatbaa »<( oafyiAb bi tanáfrk katdkn derék bonvfdelnktt, hoof a U-ft tUrid továbbra le kl maradjon Wr elleniéjft« ligytlő német vexjukan Kerdjk elobk «lárarae dtaá|elal e I véat-m6*8 darus ik. ■jiijd mlkiet Ji éji k eekl OMfy a Ulnki), k ppmávek, pjjkkakátok ballatattoaV. fii <?bbsoó v < I léaék a kalyákl jártak eeak I Nem la ke^ Bokái* várai. Elvenne Mtk léeeléa \'ndtt||La jobb «t|>eyoe. A brtt bitetek it anakéiba kod», eek hálánk pöfSlji Mlot n aKOéft konetrt, btóertoi a Uagttn. Ordit u Seerdfi, kOf, jajjat, sípolj févék mlndea kMÍMVak, remeg e f51d, renlet Á leva|<l VoséMs parack, vábégee pOjanatok. E|yeaeere efak ¿\'fjaltüiet kapónk A saam-nédos kélj hmm ellen egy egén estéd támadt J Jáe ia ak a seéM nikw. Mi mlkdea ttrléebellk pár rIM oat alatt I Jon UcatclcnCl, kattAa rvédtkban — kéevatma MeeléjMtaa j— vonalnak a munkák Oaak férdát eya|0éts<g s rcttentkatatlra bitoraáf «efttbat Bár itt. S\'éraj (tekaavaf f MMtgf mm tartva a lakéval W éM KréasroéatWétél Murányi kattnúfr. | * ICsnti kidipród nekana elkre. Savat, vágal I Rjb l utakra ttaehl I Seefcl al ae famoeil FalBp ilalói már r«adnli|a amkeset. Elére hoaVéd.k I Már let a menk|l Éeeae, Bdese I Nyírna paska paeyll |Í FaMMpwjl Véres MJW htj, aki meg aen kak, jLogy megél meg aem »étal MsIlaJééseak 100 kalettjába kerélt ee aöaatfgoelíi Sat\'efaak bakélek .Ast lltték mások veeaak ktj aa* kanaeok I" ia mUqaijijjaredpíranal ssermt .« Irfé»»-ség elélt agée* iBjeéelmébaa Mkkéelaaél* haanst éa hadsejet psnremwkaéyl dicsérttől I kaptjank ml Mltttal htom ktméd/k. Aréta Oeeli prdbi kortak mep p ocasikík. Nyegmkati vayjucbl »ék.rt Láaaló <e*w- twtft&j\' Ety a ketlétakl Mkiai Igalban, mlM a \' vlrég, «yamOlca ég idldsét-kértéatet ban jérlas kerté & tz belépésije kriwtejlk jnnuftr hé jl-ive». •slljr KAIaukaL Morg&ny u. p. Otflse. ííjr"anTa BOtfÓkép paM ROZOONTI UTCA « mmém 1915. évii cjktdbor hó 22-én. pénteken ^rül baaotatéaraj: Vtgjétééf hkroas fatvonéebak- I ii < I még a remek =5 kitérő \'kép == isé Szombaton éa vasárnap kerül színre j Lóverseny és kártga \'; pünugyi dráma. ] Voaokaleaaai hílnek éa gyennokok inasirr hadicipók éa jkatont l bárlebzerélesek, Gjyalay táska, on ost táska, gemescbas, jövazij, íiiltiitt biliitiki batst ttillltlf, lilüil n ¡aa 5ayyk«rtike<fiaéb(fi. onajfrnmaifcatL -mosás—Ha I iegj^pb minőségben kkphald Sándor ¿«Fia ében, Póa<, város kérpalolB. «as^fcSiii kálissen INIéH a mm. apgjwiaaltalk *m kai™ ajáft mt aeémém ma a naayw U^éjbb lénpeaMa eaa am I HadÜi tg éá S^Mapgl IjsiM, Mady e oaaMél OMk a aaémekaL aa1 artk mméki a dladsn IsadkC mMeat a adja. ettkee maradt firsad^Mlt a 4 sajté ad sséngat M.lakmti A oeuaxeti Baaka k(iii| ea. ernk e Mknai tulmm éie a aüagM1 sajtd véget ee lest a naekél e mege tifa égémék-a e tlrtéeslai iigja H WoSaU Pedig e NM — és kMkaéesa a jttki aajté -7- Mptóte a kákera éta a kottj Itgasksisak A „klslesá«iiik. ea _k klytaa lokeeódé drégeség adaMI ■ iaak e sajtóbei IsMa meg éppen a lay habt» tiliiliiiW« j, aem kell triésieteaM^ Img* mit jelenj ma | mé* a érsgnág. De sHmm vae ieléasiéaéw empty e mndee te* IdaSatbaa Bigmknadntt álstikapayslal sa-maaabbaa Hnk< pat k Masauskk éalsk ndésémal késéi mjigyat sajté. A nywadal kral ma kikatedsav magasra néktak, e mttakabérek miaéas léréa egyre malhsésih. Mék aUg kapikalé és «kkar Is eeak elkép-kelbttctleaSI dMMa, e ksak éra pedig agye-aeaae boRiblls nééoa pH sseg. Hőssé-(árét még tkkes, hogy a kleleitf lekoaatt wtruolgáUU Igle»akik jkWégttésére e «!• iéékt ispek Is jak Sisaki kertM kllla hk-»jcfjilaU ftsiiaéaela^sl vaeseek ma igéavka. Ei mindenei asesskea at, amikor e drifa-eág es életaek mkaéea veaatkaeéséksai énia-teil hstátét, a] tlilkl lapkiadók mostaaálg leértek Icjeleaűbt MMséséék életbeléptelé-elíliietéal és elsdésl árak Idoma A bndapesM ^pilapok e háborút késiét-Iseél aagMbmi ossekék M áraikat, -j A ■ lapok aiMMn feknt lapok s kékere látni alak kenték egysaeet. A mtgyat vidéki Ispkiaéls e eégiékki vért, de ma kéayteiaa sa alék-sejtést árak atalanMk liliailliltss folya-1 mádat, he továbbié la Uvea akarj* sniellil klilsiIgW. ka tMttk» Is fcdytatal akarja keketéks, aernsek kéedskaét A Wdíkl oapÚJpok árának felen tilt i nem aeyéot alkitkeefcfcék kaaem a Magyn Ul-kiadók Orasé|as SiSvetiéjce Vidéki Siakoayt - lyáeiak általános meggy fisfidéae alapjáé történik. A megyay eáélll sájtó Maik beoae, kegy e héeéaeég, amely llrhtlsilsa B«» at at tat és iianslealaml iamagal|e saj-1 tóját e aekée Idlkhta. önként és I járul heesé abbot e mteimeaAee, magyar vidéki »Uli toomm | s|jsairi» eálklléskeisljee A Megyei W|ségk»odék ftseaégas gaéeilaéga. A Zala 4 «laflaiéd árai Mlielír MM k kéeetkseik. fitlj/btn húnkai hordva Egy kére 1 K 90 ML Negysdlwe 4 K 90 lik. Petém Í i f K — kB. Egása évre IS K — Hl VidÜtn, falat tzitküldittií ; Ery kén 2 K Negyedévre é K Fátévre t 13 K Imm ékre ; M K £fyn ttom éra trafikban és atmt elére. i Ink! síi í nyolc IttMe. Két asztaloa ¿a két vasesztergályos stonnái fjlvOtefnek WEISER: gépgyárban Najjár-ut Itt. Schicht-mosás—Hadi-mosás i á legolcsébb, lagkanélstasebb éa legbsthetó|eebb ayfai eh\'áraSi) Áztassa be a foMt ^Aeaaony dicsérőt** BKísókivotiet oldstben aéhány órára, v^y egy éjszakán át. Moat pe«f fiár csak Itovéa Szappan a legjobb Stíbicht-Szarvas szappan — «űlcséges saég,; hogy szép Miéraosnüt Iptpitink, / Mogtakarlt auakát, MSI, pénst éa auppkvt OinlU\' kitűnő szar e kakok rtaztitáaéKor éa suro{iiBBál konyjiában éa házban. Mindenütt kapható I Ml Rschel Fülöp Ra Nagykanizsa, Kazlnczy-utca S. az. Legnagyobb választékú Mindenféle Irodai felszere lés, Iskolaszerek, sokskoro-•Hé készülékek, IrógépkeT lékek, p diszlevélpaplrok, üzleti könyvek, zsebköny- vek, vek, zenenrayek stb., stb Könyvkereskedés NyomtotváB^riárl t: Könyvkötészet 1 iiiésas kiAlMtAsu •niomlatvknyok és kttn^vak =55 iagoiCBOtob kti> gyorsan késaOlnah.,= Sertészsírt tiszta jó minőségben minden (nanyiségben veszünk. — Strém éj Klein Nagykanizsán. 19747 Ivék, lmaköny- Kőröshegyi balatonmelléki [ hegyibori legjobb minőségű rizlingjés vörös, nagyobb tétéi eladó. Tudakozódhatni a termelő- nél Nagykanizsa Sugár-ut «9 Ossko PéternéL Hz összes budapesti továbbá hetilap-1 ¿a ké\'pes folyóiratokra előfizetéseket \' közvetít és hirdetéseket felvesz a 99 ZALA" kiadóhivatala Nagykanizsán, | lapok«* l«lllaiat«tt eMHttlao-Mal ém hMMM Arakon - akjr testén kfttdvc, akár háthoz bonfvaj — fiaáaa paatail]. vagy ff/Mb kelta«« MélkSl VMSfcra clflllsctésl és hirdetési dijak tfsts kftkaég aétklt, a „Zsla" befizetési lápjain (néaii 11122) torlbbtthátók P«tattá aataal TÓT* ZOUA* PabK* klaM PISCNC1 LAJOS IgargaM rtSCaCl leojobb alkalmat Kínálják minden idis-rtMl difiét megkötésére, = Aki yalsmit eladni, vag^ venni akar, Aki lakost kelés, vagy kiadó lakása van. Aki élelmiszert akar venni, vagy «¡ac«.. Aki alkalmazottét keres. Aki állék keres, I t j Jl Aki garaasági eszközt akar venni, vagy eladni, Aki bútorozott! szobát Kqres vagy bútorozott szobát akar bérbeadni,| , |kl cselédet, szakácsnét, házmestert keres, az Icghqyjeacbben cselekszik, ha kis hirdetést Közöltöt a Zalában, Vidékről a Kis Mttfatéa postautalványon kSéaadéka Nagykanizsán i kis Hífcta i kiadóalwUifcjn, Sugár út 4. Ml Iá ab A kié MrSslééék mindig elöro WialaMők.: ^WWÍW® < Minden kereskedőnek [±1 érdeke, [T] hogy üzleti nyomtatványai ízléses kláltttáebon, a modem tipográfiai eszközök Igénybevételével készüllenek, mart eaak. Igy lehetséges, hogy a vásárló közönség figyelme üzletére Irányuljon, Ehhez pedig csak az kell, hogy nyomtatványalt a ZALA NYOMDA I készítse al. I Nyomdai irodai Nagykanizsa, Sugár-ut 4* A Zala-nyomda a legmodernebbül berendezett nyomda, könyvkötésiét, vonalazó \'littézet éa Üzleti könyvgyér POLITIKAI NAPILAP Általános offenzívába kezdtek azjlaszok. 1 — 4 tenger mellett. —Elkeseredett harcok a doberdói fenstkon. j— Borzalmas olasz vesztéségek. 4- Kézi tusa. -7 Minden illésünk megvan. — RaJapn. akt. 23. Mint Tártuk, tegnap délelőtt több oiot ötven ¿re* hoassat tartó tüzérségi előkészítés után megkesdődőtt as ksésrifg Wirtjéw tárna dá e s taa|cr«slUtd áttáaatak elless Es s harmadik, a mm öt hónapja tartó hábnrehaa. A Kraen ás a tabamai hidfő állásainál kúiöoóeen s deberdoi fennie aeilia elkeaee adett harc folyik A száz toenkileoces számú olasz mobiladé-ee-redaek s Kra támpont ellen intézett ~—ez dhsiéi renáldvfl salyos rssatrsájal Ust oaalott Sasaa. Egy ssámk támsriás ugjsniesn "•i"r* bátor védőcaapatsáak tüzében rövid idő alatt sriatéa meghiuSult. A hadáBáaaizzk eiőtarét borítják A tokaakM hidfőben az ■g támadtam főkép Mrsai vrb és a védelmi vonsbislr déli része eOsa Irányultak. Az Sa&aaa téaaadéinkat rá re I sas a lássa iss lik A kel es sllsaség egyes helyeken rohan mai betört legek 8 iiilskai vonalainkba, eMMitálBarfáaok "jrsktTsrtéh fls slaaesk írsstul gél Itt la Ifaa n^ynk rsllsh Mote-aaa Micbeleo erős ellenséges rsspatotr délután btmyemuitsl Hiásiiilsink közé. Következő ellentámadáaaal núadenútt »naia vetették Előbki állásatmk ajra Hatoknak ka a vaaaak Többszőréé támadások után az otsssofcwalr a dél nomirédoa szakaszon a sikerük 18 l áss arkmnkbe behatolni. de agg len tért wwa közölik A fessák hrnsssk fárts rlaskodás belya A harcok sok helyen kézi tusává Mődtak. As aUcmeág vaaa .elégel ktllön&aea aaiyek As elssak Jankán a harcok s doberdói leasákea »áitozatlan keeraséggel torákb Mytak Kariatiában s Hochweaaeo-•sínen (Montepersába) a Pföcken tt*-mszoo és Seébacbtalban gyeagább tárna-k voltak, s melyeket visssaataMtot->«*- A tkok hsn&aasloa mint eddBg, •ty most is heves tfisérségi haraok Urtsk. Dolomitokban ujabb olasz táaw omlottak össze e ős fásainkon aétékarnqgjk j &**i§e*ztett olasz csapatszállító. Athé«, október 23. IfT SSlTir-•••trák bevérbeJá • ««rög ei. •ekea elaftlyesstett egf eless •«•»átssáUitá kaját. lőasl*-kláaysaaak. M m Otasnrszái. Acrttt, okt 23. A K&lniscbe Zertung erteaulese szennt Olaszországban mind jobban kiélesedik ss s kormánypolitikái válság, SMty abbéi szármasott. kogy ólam pasink részt tmgyisifc e a bal kéal tÜÉdliiiiifcia, «w sem, Katoasi körök határozottan ellenzik s balkáni khwirsqést. mig a legnagyobb lepek forradalommal fenyegetőznek. ha ez el A bolgárok diadalmas előnyomulása F r Tl .smMÉWK -4 -SMlfiq,* akt 22. Aj bo$ár főhadi-ssáBás az október 20-íki hadműveletek ről s kóviftiizőket közlj: Október hu-kxsdikáija yihradó éjszaka a psrhek el-Isalmaidiet kisirahsk meg í|e Negetia kőről levő r—psésink ellen, de viasza saellki őkat éa aatjroa vaiataaá fákat okoatamk nekik Tkaak völgyében jnsspstsink elérték a Zajeeaar-Kasjiavni elet áa iMsglstél! a Sebecka (Zajaceártól huazohét kilométernyire délre) K/djevóaale. Diakeva ás JllasKilr (két Hettétansjiis Knajzeváctól éetaknyu-gatra) kflsságskst. A bolgár Morava völgyábsa Vranjatól északra éa éssakke-teliiiíl • odaaaállitoCt Mai csapa-tlhfcll állő nísMIifkil ás folytatták alll^if mlésiibl ásrek felé Vra ójában a már ismert zsákmányon lávái agy katonai kérkésst, egészségügyi anyagot áa orvosságot találtunk, ötven ezer frank értékbea, továbbá egy fartőt-lenitő készülékét és étvenkét vasat! kocsit. Katonáink még ma is (stfsdazask hérskbagi elrejtett aaarb Egyik késkan egy kmaskatonénk megcsonkított hadtestéi iaiéttuk - A kf Émlfl • Ama hadoszlop, amely k Strariaasl vert eflenséget* üldözi birtokba vette fCamanowat A sssrbsk vadul maashBl aak Űszküb felé. Cstpelaiak, amelyek as Oicaep aljai feamkot etfogiakék, eljutottak a Varda-ríg és iM gliim Vales véresét és üldözik s Prilep Isié msaeáÜŐ ellenséget VekzkéréieiposttiMtdkctatatatnk a Vardsr vasutat, »i jáltjal elvsg-tkk a ssslsnikl_üsskttbl öss. asekiitetéat. StnMBB vidékén a hadműveletek mdÉsil ksJiesésa fognak, As eism-aigtt lisais Hiltaé s Vardarsg. Ceptafi begy kntekuakhsn vaa (Ez a pnraasi hagyiáoe himsgssshfc gátéin Stzvm« JllllllliJS|BllSÍH Í1ÍT \' " "l A francia harctér. Botét, okt 22. A aagy Ilii Ti II H, yJgj a syicstl kiistiitá-rea ktlőeés eetméng utm veit. Az oroszországi nagy harezok. Beriat. aktéber 22. A nagy Hkadi sztíUa jelentí: Hindenburg tdbótnagy Aanaáam!: Ssdseseál (Kesianitól délre] a ksakeay tőkbrökben elfoglalt állásaink ettek intézett erős orosz téaw désoaet iljessn tsr«k I Upéi Htar herceg tábornagy had-gggÉMli Az oroeaok Baranövidtól éaiakkelstie. keletre bt iélkitibi széles arcvonalon támadtak Vi*asavart*k őkat. ■aramnats»él kslsárs aák-raa «1 liftéesalls—li f#wéa syek ttaaftet éa lasiasfjjnr fftant te-fásyaágtt ajtmttttmk fsgM ifw/fflgiw MBÉMpMll; Cartejshtőf nyugatra theginditott átterelő éilentfinadásuRk sikerrel \' járt. As oroszokat iámét visswviatSb As j Udő zás miginHal As uÍoIm napok aarcai-baa itt tiséskilsse tiszt és tfibb i adat Károm ezerhatszáz főnyi ligáaysáa jutott fogságunkba. Egy lm es nyolc i géppuskát zsákmányoltunk. Tegnap \\jekm-tették. Hogy néhány égsankat élesztettük. Bsam ilnk^liW az mosta, hogy az Orozz osztagok étténtk a szomszédol* csapatokat] ét tüzérségi vonatunk ttdidba kerültek. Hat égyank veszett c/K j Badapezi. okt 22. (HivataJoe) Kelet-gsliciéhse csend uralkodott. NovpjAlexi Bscaéi az oroszok folytatták támadásaikat Har, vonalunkat túlnyom» bsdarő nyomása elől őt kilométernyi széleséégben ezer lépéssel hátrább vántuk. As ősssas támadások, msly sltát ss|ailaaség sssa uj hadállás eflen intézett, i ápugy, mint s Caleecitől keletre levő harcvonalunk elleni slőreáSréssk fitagrink kar ansttllsá hmm Saaxcomlottaik. \\A Styr melletti karcok ksvetéége fokozódott. As jsreseok a legutóbbi; aepalikek Csan^ysktól nyugatra s német és ssikék magjsi csaostok közé asn haderő igáetybevá Isi evei éket rsrtefc Tegnap erősitéaek hiiiksséii után ellentámltdáat mtástünk ellen ük OktMsskmál károm, oldal Hl fogtak MdM aá sDraaégat éa viaesa vet\'ttflk Az sléaség SMS tő-rekváse, hogy szorongatott csapatat helyzetét Czartoristől áezaknyagatra Kolki irányában intézett támadjutsal segítsen, — német és osztrák magyal csapatok eüenail ¿iában meghiúsult. Hs^Slkk grél láberaok Koldtél dékk kftadő csapatai végül a\'máguk lövészárkaibői tiieglepő Idrohsnist isiaitsii se slásség ellen, azt ttézték és kgt tisztet, vaidmtat Halszáz Mm ItgmgéÉgét elfogtak. Komin és Stzps millstti még be asss fejezett bar cokban október tMaayakMnté) ssság őssssfoa ttsdfűt orosz tisztéi ét károm-CMrtMfeéfg Jpégi legénységei áfMlMI egy ágyat ét nyolc génpmkát zsákmányoltunk, Az iPinsig Litvániába^ küzdő rsspStsisk slee is tőbb támadást intézett. Helyen In né eljutott hstlálléssískhni, de se ősigH fimadásokat végieg viasza vertAk. i Riga eleste köszöbön. Btrlkt, efaéber 23. A Riga körüli után a aéttst essprtsk a sérestfi ba létre elértek s Daas Myát, Riga a mér wttM l^ft lidbát hértl less, sárve. Balkan Mimii Mackensen tékomagy kadcsapert-jdban Kövess tábornak hadserege általában elérts aa Araija«« Slartaa kegy vonalat Oaiivttz iákénak hadserege Zsbavéag. Ssvsasváwg és Traavcéig, lilamint a jRenováatóí északra fekvő Is-riSstig ayaeiuk előre Bojadjeff tábornok hadseregé: Kajesreváctól északra tovább ayomal előre. A hadsereg egyébb ( rénaeirői a jelentések még nem érkeztek be. Más bolgár ssng ráaeak megszállót-ták Kumaaowot és Wslsst elfoglalták. Struanicátó) dáké s polgárok es ellenséget s Vardaroa tul vetették vissza. Budapest, okt lt A stbteltégtttk támadása Satrkiékan tegnap is mindenét! elérthetné A Kémen tábornak éltől easéwfstf hadnrag osztrák-magyar csapatai a komái httdélli» ellen tlé-nyomulna, rohammal bódék be o Hatjától délre mm tikodé Slaébta magaslatot. A Momoa mindkét partién «/íVswfaasafd német hadak elértik o Pálinkától ét \' Ptbooéukél északra fthmé fai Ufa* V Vran/t, Knmanoma á*4A|gg — a Vardor mélyyéboa a kalyérok ^irtokéban vannak, im HÖFER, altábornagy Elitéit bulgár képviselők. Száfta, elet. 21 A hadkőrvéayseék Stsmbokasln sgrárvesért mMksiJstaríee-tüms pwipsgsedéjs miatt élalfiigyUglsri. Rosenkov agrár képviselőt pedig kát évi " \\ bőrtönre kélte. Ai|lii fii]íi|iti Romániát BerÜn, akt 23. A iaadeai lapok népfelkeléssel fenyegetik asag Romániát, ka nem hajlandó Snarbia segítségére listai. A vérdíj: Besszarábia. London, oM. II. Páfcreáfl táe-Ust Jeleatlí kegy Oroszország káes-aek ayflatkazott RoasáaljÉaak egás/ BcsázaráMAt átengedői, I ha az aa-taatkoa csatlakozik Közös minisztertanács. Badapezi, okt 23, Tegau délelőtt s minisilissleflki palotában koros tat-eistteri konferencia vak, amelyet éékttím is folytattak. A hsnlsisatita se tti sási kérdések agéss sarát vkalték hahsttisn, ssenfivfl i esmér am« oai ^_ I í 1 ^ ■ i L !■■ iiilal a »Iii Jl^UI egyes acraesonoea rorpsusos nyamms At átázik Mii vmssa Bécabe Az antant as I •erika, aksákw 23 A Tkntt kje He a gérég knrmdny at fölajánlott ICypret tstgattt lége. é sséttéoégentk tmém hfjét. hagy mtt tegyenek ZALA 1915. október 23. A III. NEMZETI HADI-KÖLCSÖNRE . magy. kir, pwawmW«*». a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank nagykanizsai fiokji mint hivatalos aláírási hely, jegyzéseket elfogad nvuit \'rendkívül előnyös feltételek mellett A jegyzések megkönnyítésére a bankfiók magas kölcsönöké, nyújt renaiuvu *__.____ ■ B ■ Í-s | ^ •• | lásnak csakis az 1000 koronán felőli össze?ü nnm7fltl VH POM í Íezy**ekoél van helye. A kamatozás 6V.-OS, \\\\WW\\ Ku Lollii, j y^T^J^T^ .... . . . .... . ... I ellenérték egyszerre kerül beflieté»re október A keboro ■««»« oly.n ónul mére eket , ?? «W ^^ , 97 K 40 f.. <*, „üyenekre me, c*k ^Wl.tSe, ^ ré5lIetekba t6rtóDÍk . befhelé, dncsee pel<U . torténelen.bea. Enny, frootoo. 98 ^ , fc ia(Jek ^ . ilyen nagy területeken, ilyen nagyszámú ellenséggel még soha hadsereg nem harcolt És lám a ml világhírű vitézségü derék katonáink hűséges szövetségeseinkkel vállvetve minden vonalon legyűrik, összetörik a nem igazságos ügy szolgálatába szegődött ellenséget. Még egy kis kitartás és véglegesen letiporjuk ellenségeinket, eg> szeremindenkorra elveszük kedvüket attól, hogy vesztünkre törjenek. A létünkért folytatott háborút azonban csak ugy leket sikeresen tovább vinni a végleges győzelem felé, ha a nemzet a véráldozaton kívül a szükséges anyagi eszközöket is rendelkezésre bocsátja a háború céljaira. A háború anyagi eszközei előteremtésének egyetlen módja a hadiköicsön, amey a legnagyobbtól a legkisebbig mindenkinek módot nyújt arra, hogy a szent igy szolgálatába álljon. Közvetve azonban egyéb jelentősége is van a hadiköicsönnek. Népszerűsíti az állampapírokat, mintegy előkészíti azt az ideális állapotot, hegy az államkölcsönök itthon ler. • elhelyezhetők s igy az állam hitelműveletei tekintetében nem lesz ráutalva a külföldre, hanem a sajat polgára, .¿sznek-a hitelezői, a saját polgárainak fog kamatot fizetni. A hadiköicsön tehát a kc--?az*\'*sági önállóságot és kulturát is fejleszti, ezenfelül módot nyújt a kispéazes embereknek is magas kamatozás elérésére. A kormány mostan harmadszor fordul a nemzethez és a harmadik hadiköicsön kibocsátása kapcsán hivatkozik a hazafiúi kötelesség teljesítésére. A felhívás szól mindenkinek, nagynak, kicsinek, gazdagnak, szegénynek egyaránt Sőt a kistőkére kiválóan fontos feladat vár, mert a kistőke megítélő tervszerű koncentráció folytán igen számottevő hatalmas gazdasági erőt képviselhet. A szétszórt, egyen kéat csekély s ennélfogva improduktív kutó-kékbői a leghatalmasabb tőkeerő kovácsolható össze, amire egyébként igen szemlélhető példát nyújt a postatakarékpénztár. Ez az állami pénzintézet egyéb tevékenysége mellett immár évtizedek óta tölti be a kistőkék koncentrálásának hivatását és e tekintetben nagyon szép eredményeket mutathat. £gészen apró betétekbői sok százmiihót gyűjtött már össze. Ez a szerepe a hadiköicsön körül is megvan a postatakarékpénztárnak» amelyre itt b az a feladat vár, hogy a legelrejtettebb kistőkéket is megnyerje a nagy célnak. Az első két kibocsátás alkalmával már tanújele! adta a postatakarékpénztár, hogy ezt a szerepét milyen eredményesen képea betölteni. Az első hadikölcsönre 73 millió koron&t, a másodikra 75 millió koronát jegyeztek a postatakarékpénztárnál. Minthogy azonban eddig még csak a népesség 3f/,-a jegyzett hadi-koJ csont, — szembea Németországgal, aaoi 6•/« «z arány — e tekintetben még nagy íeladatok várnak a pos tatakar ékpéaztarr a, amely a kiterjedt postahálózat és annak révén, hogy miérten postahivatal egyszersmind a postatakarékpénztár közvetítő hivatala is, úgyszólván közvetlen kapcsolatban áll a feleivel. Mint jegyzési helyek, ezúttal is a postatakarékpénztár és annak közvetítő hivatalai: az összes postahivatalok, továbbá valamennyi adóhivatal (állampénztár), az Osztrák-magyar bank és fiókintézetei, valamint a mult alkalommal megbizott pénzintézetek szerepe bek. Most is 50, 100, 1000, 5000 és 10000 kereaás címletek kerülnek kibocsátásra. Záro- muHkoriaknál is kedvezőbbek Vv Ezúttal az Osztrák-magyar bank és a M. kir. hadi kolcsőnpéaztár is több kedvezményt nyújt a lombardkölcsönök és általában a jegyzések financirozása tekintetében. Minden remény meg van tehát, hogy a mostani kibocsátás az eddigieknél is fényesebb eredménynyel fog járni. Senki sem vonhatja ki magát c hazafiúi kötelesség teljesítése aióL Meg kell mutatni az egész világnak, hogy a vér- és pénzáldozattal egyaránt nem fukarkodunk és az itthonmaradottak csak ugy teljesítik kötelességüket, mint a harctéren küzdő fiaink, testvéreink. HÍREK Frigyes iöherczeg a 20-as honvédekhez. A nagykanizsai 20-ik ¿lunvédgyaiogez-red a világháború kitörése óta haiomszámra aratja a babért. Csudával határos a zaia-megyei honvédek teljesítménye, amely előtt a német hadsereg is többszőr meghajtotta büszke zászlóját. A német lapok rajongással írnak a zalai honvédekről, a mi fiainkról, akik messze messze, idegen országokban is féltté, tiszteltté tették a zalai nevet. A múltkoriban dr. Balassa Mikiós zászlós hivatott tollából gyönyörű tudósítást közöltünk a Karmin pat&k melletti ütközetről, amelynél a húszas honvédek ismét rendkívüli módon tüntették ki magukat. Amint most a harctérről közlik velünk, Frigyes főherceg, a magyar és osztrák fsgyveres erők főparancsnoka a következő táviratban fejezte ki legmagasabb Cilim ereset az ezrednek: A m. kir. 20-ik honvéd-gyalogezred II ik zászlóaljának a Karmin-patak mellett, Bogislowkanal vívott heves harcokban tanúsított kivalóan vitéz és a többszörös túlerővel szemben is eredményes magatartasa-ért különös elismerésemet ós köszönetemet fejezem ki. FRIGYES főherceg sk., hadsereg főparancsnok. A nagykanizsai honvédek hősiességének eme legmagasabb elismerése örömmel, büszkeséggel tölt el benuünket <3- """ — A főjegyző nem vonal be. Krátky István főjegyzőt es főkapitány-helyettest a napokban katonai szolgálatra hívták be. Vasárnap kellett volna bevonulni», dc most fölöttes katonai parancsnoksága arról érteaitette, hogy behívása tévedésből történt. * — Katonai kitüntetés. Őf^ílsége Kiss Elemér és Lukáis András 48 ik gyaiogczredbeli tartalékos hadnagyoknak ez ellenséggel szeu.-ben tanúsított vitéz magatartásukért Irgf-lsőbb dicsérő elismerését nyilvánította. — Hősi halál. Zimits Lajos, a 20 ik honvédgytlogezred ^\'egyévi önkéntese, akit hősiességéért a nagy ezüst vitézségi éremmel tüntettek ki, szeptember 4-én a Szereth-partján szuronyroham alkalmával hősi hálák halt. Bajtársai ideiglenesen a Szereth-pariján, egy kis erdőben temették el és sirjít megjelölték. Hősi haláláról szüleihez most érkezett meg a bajtársak értesítése, majd a parancsnokságé is. A szülök a holttestet hizsszállittatják. A szinpa-tikus fiatal hős halála széles körben keltett őszinte részvétet. — Uj gyárat épít a Mercur részvénytársaság. A Mercur-vasgyár részvénytársaság,., amióta a gyár Csengeri-uti főépülete leégett, csak korlátolt mérvben folytathatta üzemét, mert a város nem engedte meg az elpusztult épület újraépítését. A város ugyanis — igen helyesen — arra törekszik, hogy egészségügyi, közrendészeti s egyéb praktikus okokból a gyárépületek a város szélein nyerjenek elhelyezést. A Mercur gyár telkére különben városrendezési szempontból is szükség van, mert egy részét a népligethez fogják csatolni, másik részén pedig utcát nyitnak. A részvénytársaság nem szívesen vált meg régi helyétől s mr-már félő volt, hogy ez a szép mulíu s nag) jövőjű gyár végleg megszünteti működését. A város hatósága azonban olyan lojális ajánlatokat tett a részvénytársaságnak, hogy a gyár fönnmaradása máris biztosítottnak tekinthető. A város ugyanis 5000 négyszögöl területű ingyen-telket ajánlott föl a társaságnak a szentmiklósi országúton, közvetlenül a sörgyár mellett. Ezenkívül becsárban megváltja a régi gyárépületeket s az izem szünet élésért is hajlandó méltányos kártérítést Űzetni. Ezzel szemben csak azt köti ki, hogy az uj gyárépület is legalább olyan arányú legyen, mint a régi volt. Amint azonban mi tudjuk, a részvénytársaság a réginél sokkal nagyobbszabásu és modernebb üzenve szándékozik berendezkedni s igy valószínű, hogy a Mercur gyár egyik legnagyobb vasgyára lesz a Dunántul nak. A város ajánlata fölött a részvénytársaság még ebben a hónapban dönt s az építkezést valószínűleg még az ősz folyamán, de legkésőbb kora tavasszal föltétlenül megkezdik. Az uj gyár épitéazeti szempontból b számottevő alkotás leaz. A városnak a szentmiklósi-ut felé eső része pedig hatalmai gyárvárosrésszé ala kul ki s mielőbb meg kell itt oldani a munkás házak kérdését is. — Sebesült ¿a hadifogoly zalai ka tonák. Hadifogságba eseü : Bozzay Gyula tart. hadnagy, keszthelyi lakos. Jelenleg az oroszországi Irkntskba van intcrnalva. Habus Mátyás tüzér Kotor, Kuhanecz l*nácz tüzér Csáktornya, Vranovícs Lakács tüzér Tamása, Zsibret Mí tyás tüzér Dekánfalva. Sebesültek : Fekete Bel-dizsár gyalogos Sümeg, Gaáí Gyula gyalogom \' Nsgjrapátf, Kiss Jtnos gyalogos Zala-Pötréti Kaáusz József gyalogos Nagykanizsa, Kóse József őrvezető Csesztreg, Kövér I:nre őrvezető j Zala-Aranyod, Kraayecz Mátyás gyalogos Mur« hely, Sáriéi Károly gyalogos Bagonya, Soó = Vendel gyalogos Söjtör, Szényi János gyalogos } Felsőzsid, Tóth István gyalogos Nagyhorváti, Vhicze János gyalogos Zsls-Dötk. — HadfkSlesSnj egyxásek a kodalxni baak nagykanizsai fiókjánál. A pesti magyar kereskedelmi bank aagykam-zsaí fiókjánál eddig többek között a kivetkefi nagyobb jegyzések eszközöltettek: Jézus tán», sági nagykapornak! Apátság K .000.000, Király sörfőzde Nagykanizsa K 100,000 (hvmadik jegyjésj, Pollik József bőrnagy. ker-skrdő N.Tfckonizsa K 62 700 (korábbi jegyzés kiegészítése K 100.000-rr), Nagy. karizsai Izr. Nőegylet K 10.000 (előzőkké együtt ÖS5ZS5« K 30.000), Patria nagykaoús* pótkávégyár K 10.000, Hegyeshalmy FíscW Imre kir. főügyész Nagykanizsa K 4C.C0G (előzőkkel v együtt K 80.000), Tyll Lászlá csendőralezredes K 2000. A kis közönség részéről sok apró tételbrn történtek jegyzési — Zalamegye gabonaszfikséglsta. Az aiispáni hivatal pénteken érkezett Ieiratání, értesíti a város hitóságát s az összes izolfi. bírói hivatalokat, hegy a belügyminiszter földművelésügyi miniszterrel egyetértve, Zé* vármegye közönsége részére 62000 méterei-zsa gabona beszerzését engedélyezte. — Ex mennyiség az uj termésig bőségesen födözii vármegye szükségletét Az alispán egyben & hi^ja a főszolgabírókat, hogy a hatóságok t* rületén lévő uradalmaknál, földbirtokosoknál a gazdáknál járjanak közbe, hogy a törvényiül* sági szükséglet födözésére maximális áron fá> tétlenül engedjék át termésüket Reméljük azot ban, hogy a gazdaközönség amúgy is átért ama magasabb szempontokat, amelyek a ag zavartalan élelmezéséhez fűződnek s nem & maszt nehézségeket a vármegye kozö liszttel való ellátása elé. ; - Száznyolcvannégy katona-fi A zsidó-, görögkeleti- és városi temeiébe száznyolcvannégy katona-sir dombul. A hí sebesültjei és betegei közül száznyolcvanaid pihen az enyhe t-a dó kanizsai földben. A halottak túlnyomó része magyar és horvát A többi1 német, cseh, szerb, orosz. A nemeslelkü ú gyár közönség nem tesz különbséget a hősök közt se nemzetiség, se felekezet szí Még azt sem keressük, ki volt közülök az lenségünk. Halottak napjín egyformán jat rc kik s részvétből. A közönség kegyelete ep formán díszíti föl a sírokat s egyaránt fölbasf zik mindegyik sírnál a fohász: Adj nekik. Üres örök nyugodalmat. . . Weisz Miksa , női divatáruháza , Nagykanizsán, Ajánlja elsőrangú, a div \\t terén mérv adó újdonságait az őszi idényre. ■ ■ Női köppenyek, Női blousok, Női ruhaszövetei Menyasszonyi kelengyék Mosó áruk, Chiffonok és vásznak a legjobb kivitelben, mérsékelt szabott árakon. Minták vidékre küldetnek J láL mi- ru-»0, 000j bbi igy- ckdj Cttij cool nbl rt-l scki 915, október 23. „ FSláttlt marka-spekulánsok. A kiskaJrsahkban nwncsak az agráriz-baocm a merkantilista érzék is pompásan ott. Amióta a háború tart, különféle közvetítésével állandó Összeköttetésben t nagyobb hadseregszállítókkal, akiknek ¿„n sok marhit adtak el Az élelmes taiak hét vármegye vásárait össze-jták s kitűnő üzleteket csináltak. A bi üzlet azonban *c hogysem akar tődn\'. A kiskanizsai közvetítő marha-ók már több mini egy heie nem tud-ttladni 200 marhán. A hadser elszállító, összeköttetésben állnak, aem veszi át a mert a sajátján se tud túladni. Ennek az az oka, hogy a hadsereg a hódított nagy jószágálleinányra tett szert, a állománya is hossza időre elég s ezenkivüi tek a koozervahus fogyasztásra is. A csa-X ktsksnizsaiak persze olcsóbban nem tk tálad ni a portékán. Pedig előbb-utóbb kell fanyalodníok, mert a marha tartása a takarmány mellett napról-napra olyan ibüis összeget emészt föl, amely még a i m.g<\\s marhaárak meHett le térülhet A közönség persze csak örülhet ennek a illatnak, amely itthon is rövidesen o csóbbá jgi a buSt. — A Hadi ünnepély. Szombathelyről itik: A rossz időjárás miatt most már két rtjésaprói elmaradt hadiünnepéiy f. hó 24 én Ttsárop) okvetlenül meg fog tartatni. A ren-jez&ég előrelátóan gondoskodott, hogy mi se urarja meg a gazdag és változatos programm lebonyolítását Egy egész Barakk tábor épült a Ipttetéreo, mely nemcsak az eső, hanem a hi- I osg eiiea is oltalmat nyújt szükség esetén. A IrtadezÖ bizottság értesiti a közönséget, hogy a tábori mise — az időjárásra való tekintet nél-kii — a főtéren reggel 8 órakor kezdődik; a porttéren pedig délután 2 órakor kezdődnek II katonai versenyek. Emésztési zavarok csecsemők-! sál) hasmenés, hanyszékelés, bdhurat stb. min-(áig csak helytelen táplálás következményei és e rettegett betegségek már sok gondot és bá-| utót szereztek az aggódó szülőknek. Ha azt akarja, hogy gyermeke egy igazán jóízű és ksuyen emészthető táplálék mellett szépea fejlődjék, u*y adjon kedvencének Nestlé-féle gyer-nekluztet - Próbadcbozokat teljesen dijtala-boí kőid a Henri Nestlé- cég, Wien, 1 Biber-ürasse 6. U. — A katonák Yáaárláaa. Említettük, sir, hogy a cseh katonák tömegesen vásárolják össze nemcsak a kanizsai piacon, hanem a töcnyekbe í falvakban is a tojást, vejat, zsírt, niioccat, íózciek-leiét s kű:üik haza hozzátartozóiknak Csehországba. A gyakori elelmiszer-kiinynak ez az egyik nagy oka. A rendőrség s^ átírt a honvédáltomás parancsnokságnak, s >.. hogy a katonákat az élelmiszernek rend-b\'Hs ebzálJitáiátol tiltsak el. Reméljük, hogy reétirainaa meg iesz a kívánatos eredménye. — Főgimnázium, főreáliskola és keres ktdelmi nói tanfolyam targyaiból magántanu-;out eiókétzit Kácz Lajos tanár. Ugyanott ppirásianfolycm. Cím: Csengeri-u. 1. 11 em. — Egy kifosztott azredaz. Érdekes eset tartja ízgalamban az újvilágban Cicagó visztokrata szaioojat Ugyanis egy dúsgazdag Byngalmazott ezredest egy hamu kártya-jatekos banda egész vagyonából kifosztott s a péozt a lóversenyeken költöttek el; ezt az érdekfeszítő irgalmas témát játszák meg kitűnő lendülettel Amerika hírneves színészei az Uránia mozgó-^P palotában szombaton és vasárnap színre krüiő „Lóverseny és kártya" cimü bűnügyi drámában, hol különben a színre keü\'ő izüsor egyétö számai is szenzációsak. A Melczer féle házban lévő müórás és látszerész üzletemben megérkeztek aleg-_ uj^bb órák és látszerek, melyek legjutá-d)osabban árusitandók cl, Szívós Antal müórás és láiszer észnél, Kazincy-utca 3. (Vasút i-uíca.) TALA é Divathöloyek figyelőiébe! Ha alefinssn és o\'csón akar öltözködni, keresse fői BARTA ÉS FÜRST divat áruházát, bo1 a lafMebb fe 181 tök, blcuzok, rohnk éljék. aalymek, bársonyok na*v Telefon 323 ban vannak. Telefon 323 - Minták* vidékre postafordultára! küldünk. — ^^KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ HAZAI lOS^ TERMÉK Rut, a szabó. Rut szsbó volt egy alföldi sváb városban és másfél esztendő előtt meghalt. Amaddig élt, rendszerető ember volt, aki a katonaságnál megtanulta, hogy az utolsó halandók közül való és minden körülmények között be keli fognia a száját. Azért most a sírban is csöndesen feküdt, kezét összekulcsolta a mellén és nyngodtan bámult a feketeség be. Egyik éjjel valamelyik kósza kisértet, éj féli utiira indulva, megpihent Rut hantja mellett és így szólt; — Tegnap este ott jártam a házad mellett. A cégtáblát leakasztották, a feleséged lérjhez ment a mészároshoz. Rut csöndesen feküdt és igy szólt: — És a kis fiam ? Nagyon szerette ezt a gyereket; mikor még élt, esténként a lábszárán lovagoltatta, énekelt neki és nevetett, ha a gyerek kitépte a szakállát. A szellem igy felelt ; — A kis fiad vígan lovagolt a mészáros térdén. Megsimogatta az Orcát és azt mondta: „Apám l" Rútnak kést mártottak s szivébe. A feleségét nem bánta, az mindig rossz asszony volt, aki csak pántlika vagy keszkenő után futkosott. de a kis fiáról nem hitte, hogy íiyen hamv túladjon rajta. Becézgette a gyereket, egy telén, mikor a fiu köhögött, mezítláb szaladt a városba orvosért, attól hat hétig rázta a hideg. Ami fölösleges pénze volt, félretette ködmönre, csizmára, vásárfiara és még utolsó karácsonya előtt szorgalmasan dolgozott egy kis aranygombos zöld kabátkán, amilyen a vadászoknak van. A kabátka nem készült; Rut idő előtt meghalt. — Ezt nem vártam a fiamtól, — szóit és sóhajtott, hogy a szemfedő meglebbent. — Ezt nem érdemeltem meg. A kósza kisértet igy szólott: — Minek hagyod főnt az .emberek között ? Ha neked volnék, régen elvittem volna a föld alá. Rut elgondolkozott. — Mégis csúnya itt ebben a nagy sötétségben — felelte. — Ha legalább dolgozni lehetne valamit* ha csak egy ócska mellényen is. De nem lehet. — Én elhoztam a feleségemet, — szólt a kósza árny. — Legalább nem lesz rossz asz-szonnyá. — Igaz, hogy az emberek hálátlanok, — jegyezte meg a szabó. — sokat fáradtam azért a gyerekért 1 És most a mészáros térdén ÜL Sápadt arcát pír öntötte el, elhatározta, hogy fölkel a sírból és elviszi a gyereket ; ne mondhissa a mészárosnak többet; hogy ap:<m és ne lovagoljon a térdén. — Megyek, — szólt uj barátjához és fölemelkedett — Csak a keresztektői és kakaskakoré-kolástól óvakodj, — adott neki utraválót szom-jxédjs. — Aki kakasszó után jön vissza, annak lelke nem pihen többé békében. Rut lassan indult neki a fa\'unak. A te-metőőr s kapu mellett áilt, az öreg falabu katona érezte, hogy valami elsuhan mellette. Jobban beburkolódzott kabátjába és marokra fogta a botját, mert bár nem hitt s kísértetekben, félt tőlük* A falu végén kereszt állott, rajta rozsdás pléhből a Megváltó. A kisértet lekerült a cigánysorn*k és ugy ment be az utcába Egy kutya, amely a biró háza előtt feküdt, felugrott, szétterpesztett« a lábait és üvölteni kezdett. Oda is kapott a szabó csontja felé, de nem tudta megharapni, s láb engedett mint a víz. A bíró mellett Rut egy régi haragosa, az asztalos lakott aki mindig mekegett, ha össa-találkoztak. A szabó megállt a ház előtt és benézett a kapun. Abban a pillanatban a tehén panaszosan kezdett bőgni és a kotlósok ijedten rebbentek fóL . — KI az ? — kiálltotta ki az asztalos. — Ez fizetség a mek égésért, — gondolta magában Rut és gyönyörködött, mint torzul el a mindig vidám asztalos széles ábrázata. Tovább ment és elérkezett a házához. A cégtábla csakugyan nem volt már ott helyét egy láncon lógó tagló foglalta eL A kii telken látszott, hogy jobbmódu ember kezébe került az udvaron nagy kazal állott maliette Csillogó eke hevert, a szérűnél csirke- és disznóólát építettek. Amint Rut kinyitotta az ajtót a baromfiak nyugtalankodni kezdtek és Foltos, az öreg házőrző dühösen vágott neki a semmiségnek. — ó is eifelejtett — gondolta Rut és az eb fele rúgott. Abban a pillanatban a kutya felfordult, egyet rángatódzott és megdöglött Egy tyúk röpült el a szabó mellett: szárnya a kisértet kezéhez ért s azon percben a kotló, mint a rongy hullott a földre. Rut besurrant a kamarába, ahol a kis fia aludni szokott Holdvilág volt mindjárt meglátta a gyereket amint egy ócska pléh ka tonat tartva kezében, aludt Szép píros gyerek volt, olyan a feje, mint egy nagy, egészséges dinnye. Gesztenye haja a szemébe lógott — ha megsimogatni, táa vége volna az életének, összeborzongott erre a gondolatra és nem tudta, mit csináljon. Körülnézett a szobában: minden ugy volt mint régen, a falon lógtak a kölyök ingecskéi, a széknél állottak sárgarézorru cipőeskéi, odébb egy háromlábú hintaló, melynek üvegszeme bátran nézett farkasszemet a szellemmel. A sarokba a régi szekrény, azt már kidobták a nappaliból Künn szél kerekedet, késő november volt A gyerekről lecsúszott a paplan, mezítelen lába lelógott a nyoszolyaróL Rut az ágyhoz ment és megigazgatta a takarót óvatosan, nehogy hideg zeoevel a testhez érjen. A gyerek nem mozdult meg. Amint a paplant leeresztette, a szabónak eszébe jutott a vadászkahat amelyet annak idején nem tudott befejezni. Előkotorta az almáriumból (ugy, feküdt az ott, ahogy akkor éjjel abbahagyta), aztán megkereste egykori tűjét, az ócska cernat és terde kozé kapva a kis kabátot, nekilátott a varrasnak. Azt akarta, hogy szép - munkát végezzen s azért előbb kifordította az ócska szóvetet lesimította, megtisztította és hajszálnyi * vékony, remek öltésekkel fejezte be. Mikor eikészü t, megelégedetten nézte a kaputot: olyan vott, mintha most csinálták volna a legelső párisi műhelyben. A szekrényben Rut egy kis sárgaréz-horgonyt talált amilyen a tengerészek kabátján van, azt rávarrta a gallérra. Amint a hosszú munka után az ablakra nézett voloa a szabó, ijedten vette észre, hogy reggeledni kezd. Mindjárt kukorékolni fognak a kakasoki Még egy pillantást vetett a kis fiu-a. Mégis csak az ő fia a az ő nevét viseli: egykor talán nagy vagy jó ember lesz bdj^e s akkor az egész világ az öreg szabóra fog gondolni. Kár volna a fold ala vinni 1 Gyorsan megfordult és kisurrant az ablakon. Az üveg megzörrent; a gyerek fölébredt és sírni kezde\'t. Rut megáiit az udvaron, visszanézett A kis fiu felült az ágyban és ügyetlenül takarta el szemét. — M gérezte a kísértetet, — szólt magában a szabó — Szegény poronty, minek háborgattalak. A szomszéd szoba sjtsja kinyit és a mészáros, kezében gyertyával bejött a ksmaráb». Az ő arca is nyugtalan volt kérdőleg nézett az ablak felé, de nem látott semmit. . — Mí b*jod van, Sáodorka? — kérdezte a fiútól és körűi világított a szobában. — Rosz-szat álmodtál ? A gyerek az ölébe mászott és átkarolta a mésíáros kövér nyakát — Gonosz lelket láttam, — nyögte félig duzzogva, félig remerve. — Ne engedjen bántani, éds «pám A més-áros mosolygott, de látszott, hogy ery kicsit ő is megijedt. Megsimogatta a gyerek haját és igy szólt: — Tudod, hogy nincsenek kisértetek, hányszor mondta a tiszteletes ar ? Aludj, szépen Sándor ka. * A gyerek szemét az ablakra meresztette. — Ott láttam, — szólt a pityogást nagy sóhajjal befejezve. —. Most megy az erdő felé 1 — síkoltott fel újra, »Mim nyuznán. A mészáros kirántotta az ablakot és kikiabált az éjszakába: — Jár erre valaki? HejpKi jár itt ? ! Szólj, vagy lüvökl Senkise válaszolt Rut a kapu felé loholt, félt, hogy menten megszólalnak a kakasok. A mészáros visszament a gyerekhez és nevetni próbáit. — Lstod, nincs ott senki. Sokat vacsoráztál, Sándorka, feküdj le. A gyerek Lem nyugodott meg, megint csak látta a kísértetet a szilvafák között, Lám, most megáll, visszafordul és bucsut int kezével — Ott, ott I — mutatott a kis fiu az udvarra. — Én látom, ott áll és ide néz! Láti, édes apám ? Most naár a mészáros is meghökkent ; hűvös szellő keringett körülötte és a szobában idegen dobos szag lengett Megint kitépte az ablakot és kiorditott, de nem kapott választ. A falon csüngött vadászfegyvere, hirtelen lekapta a falról, megtöltötte és kétszer kilőtt a szilvafa felé. — Most elment — szólt a k is fiu hálásan« Amint Rut a temetőhöz közeledett, mindenfelé megszólaltak a kakasok. A szabó elkezdett futni, de hiába, késő volt. A kapunál termetes, fóidig érő szakáiiu alak állott az öreg szellem, aki minden leköltözött lelket számon tart. Ránézett Rútra és barátságos hangján igy szólt: — A lelked künt marad és a vizek fölött fog bolyongani 1 Rut meghajtotta a fejét, tudta, hogy es ítélet ellen niacs föliebezés, lelke időtlen időkig fog a hideg habok fölött szállni, megkergetve, megtépve sirályoktól és a piszkos hullámodtól Lassan bevánszorgott a temetőbe és lefeküdt koporsójába. — Miért is nem vigyáztál a kakasokra, — szólt hozza a szomszédja. — Micsoda könnyelműség, most évezredekig fogsz szenvedni l A szabó megvo:ta vállát. — Megcsináltam a kis fiam ködmönét, — mondta — és nem vettem észre, hogy elszállt az idő. Olyan a kabát, mintha uj volna, kifordítottam, meg bő vitettem, a gallérjára egy kis sárga rézhorgonyt varrtam, mint az uri fiuknak. És az apa szeme bárgyún csillant meg, mialatt lelke már tova szállt a végtelen < sárga visrk felé. Lövik Károly \' EöonAflKägmonÖJiA ¿SZANITÉC \' TE Tul .y po» Legbiztosab szer a kiütéses tífuszt terjesztő ruhatetvek ellen. Gyóyytárakban, drogériákban mír mint késx tábori csomag (csak címet kell ráírni) kaqpható 1 koronáért. Kérjük azonban határozottan „Sz*nitéc"-port, nert mint minden jónak, ennek is akadt silány utánzata. Ahol nem volna kapható oda 3 doisozt utánvétellel küld, Aeber gyógytár«, MOHÁCS IALA (t) t. A valódi szakMg vagy í cg ujabba n áiyiMgáit é» MMkLnfca Képes Pesti szakácskönyv sajil Öokf sscqo Üaérfd után érthetőén es mUnss tótía és kiadta MUalre Jozefái Hálton} kilencedik, a legújabb ¡uakácsvényeKlfi, i MszeftMs mesieiségével. valamint s ntmera asztal terítésével bővíteti kisdia — Ara kötve 5 korona. Vkkkre bénnenua kuli Uéssel S pénz ctöaürí feküldése \'clIttaEfiea 5 korona «0 flHfr. mm MegientUjkeif Fischal Fülöp Hl könyvkereskedésében Nagykanizein. Sertészsírt! tiszta jó minőségben minden menyiségben veszünk- — Strém és Klein Nagykanizsán. im7| törkölyi , és szilvát minden ine ^yisígben vesz REICH SAMU pálinkanagyfőzdéje Nagykanizsán Klráiy-ufcu 15. j Két asztalos és két vaseszteryáWoa azonnal felvitetnek weiser jtppb Rsgir-st ÍO. Vidéken lakó urak ii liilp kik a helybeli egyénékről jól vataipa tájékozva, fáradság nélkül juthatnak diszkrét ás tisztességes mellékjövedelemhez. Grossws\'d E, Budapest, Futó tl:38 iiiiiiiviimiisn minim ni Mindenkinek érdek«, hogy az őszi és téli szükségletét hadicipók Is katoeai bőrfelszerelések, Gyday táaka, orvoei delta, gsmaarhai. frnzjj pssklieiy hálzsih c a legjobb minőségbe»! kapható b Miltényi Sándor éa iSgMiiktrikan. Nd, verne I Kisfaludi és Krausz j .Arany kakas-"-hoz an m rőfös és divatáru üzletében az g NAGYKANIZSA. Erzsébet királyné-tér 2!. ■S Moekowitz cipőüzlet mellett szstezze be. ahol ™ még olcsó ár assBstt sz alant M aa felaorolt cikkeket kaphatja. ea m K | ££L Jj I Z Női- és gyermekkabátok I aa nagy választékban, kosztüm-jkelméle, btouz, poo- m* ■ gyola és alj kelmék, gyapjú flanubk, pargetok, nagy * üü és kis téli kendők berliner kendők, selyem kendők, ™ aa fejkendök, bársonyok, selymek, kreppdeschinek, ágy- aa, ■ nemQekre kanavásznak, vásznak, schiftonok, damaskok, ■ ü rumburger vásznak, asztalnemű, törülköző, zsebkendő. JJ" " Hadbavonulók részére trikóing, nadrág, lábszárvédő» ¡¡£ sn szvetter, keztyO, harisnya, hósapka árengedménnyel, m ■ Késs- fehémemüek nagyobb vásárlásnál eredeti gyári «■ ™ ár. Kész pongyolák, blouzok, aljak gyermékruhák nagy * m választékban. — Gyászruhák 24 óra alatt késsülnek . saját mdheigttnJcben ééúúéééé m ■ I 11 111 I I I I I I I I I I I I I I I I I I 11 I I I I 11 ■ Egy a kertészet összes ágaikén, mint e virágé gylmölcs és zöldség-kertészet-- ben jártss 111 " | r kortész belépésre kerestetik Január ká l-re. •aIly Kálaska, Morgány u. pl Oetsr. Diófa és tölgy tuskókat adaáea ■eaSykágbsa ven, metl^g egy negbkéiló bevásárló kerestetik. Ont österreicbiacbe - Holz-Inaport Kommandit-Gesellschaft, Wien X1L Nliieiikiiai 21. Erzsébet-tér 21. sz. (Elekféle ház) udvarában lévő raktárban hétfő, október hó 24-től kezdve egy waggon igen szép karlsbadi Porczeflán-áru lesz olcsó árban eladva Finom porcélián tányérak 14 fillértol kezdve. :: Kávés vagy theár csészék 10 fillértói kezdve. Azonjdvül mindenféle kávéházi, vendéglői és háztartási edények. BV i Ha már minden drága vegyen olcsó poceüántl HlkbCTntNT. A nagy bakónaki közbirtokosság tulajdonát képező korcsma a hozzá tartozó 8 hold főiddel egy Ott 1915, nov. 1-én délután 1 órakor Nagybakónakon a közjegyzői j irodában, haszonbérbe adatik. — Árverési feltételek a körjegyzői irodában megtudMtók. Kózaégi elöljáróság. Kőröshegyi balatowa^ 4 begyibor legjobb mtnósegu nzUf n Vörös, nagyobb tétel tk^ Tudakozódhatni a lm múl adtl Nagykanizsa Sugárét H Ossko Pét «r»i nanat<M>< ka ^ >Ma> 1/ SS6«?:\'\': nitl a MMa Maeeane iiruiten J akár I WiUia. dMr m itt« L^J hM >iHM«" sooon K « i^n MnaaSaesk eerBSSErti; ^sistgnsiii sjaH H »ÍW.IA.1 P kSnla ktetaettá tárásáéi Hadbtstoettáai osstálya Saáajak v., Vii«M iituti .1 n —■ TJJm 1HJB I ■ m-Jk-m-m aaii UHANIA BOZGONTVUTC A « mám 1915. évi október hó 23 ét | szombaton és vssámsp kerül mail ;Lóverseny é (kártya * Éa még a remek | t s ItUéró kép. I Hétfőn és | kedden kerül UM*i| ; Csak álom volt t Erna Moréna felléptével. Sportdrámil három W»l Vízvezeték, lakatoséi kútfúrási váll »la torai kanlzsaj régi állsaéó megrendelőim kívánságára Nagykanizsán megnyitottam mely cxéka a Rorgo vi-atcs I szám alatti Sdiavel féle náksW K tf a lükéi ekem. t«mm.< iiiíi ii t*n n éeaá\' UmoUI eims M vas t MnaUn . i a sTTia tiéihliiapili tissaKvss + kelő Taelaisnsi ERDÉLYI Peklls klsáé . mCML IAI08 Igazgatót FfsCHKL Rftfa « ........... . Utm Bk^MMS 4 -, / -\' r t ,t fljtéiNlf—i I*K1 IM»m 11. hétté |A|TRANIZSA setét*** a. aaAai ^íwOimmt Mt H A «Min« «, m wm PJJ * Ma ém 11 mm Ml IMM POLITIKAI NAPILAP U orosz harctér. Kaleti hadaaintár Hiaden-t** tábornagy hadcsoportja t Doatea-íisioél pirtranUlltott\'tmi ,rik siatt csapatok alóraaio-jjlasa «161 ianéi visasaaen-itk hajóikra. — Dftnaburgtól iiiainyugatra csapataink a* Oraasokat n ellenaég nagy r«st«ség» aallatt klntttttk iikossbergi Állásaikból éa ro-iíEaal elfoglalták Ilustot. u eroaaok tizennyolc tisztet, lltiiirklitasiiÉiMiTTin t9~ ifi legénységet, tla géppuskát, »slaaint agy aknavetőt lUftik kii&nktn. Lipót bajor ber-Mf tábornagy had csoportja: liaos uj issmény. Lins ingen tábornok hadcso-portja :VygonowskoJe tótól Aélra •lfoglalí csatorna állásaink fllsn intézett ismételt tárna, áésokat TiiniTtrlABk. FHamtá auiáraakkal két Untat éa több it héro—aáa főnyi Ugéayaé fit fogtrak ai nailainaklim nyugatra EoaArovnAl ollaaaó 1« állásokat foglaltnak ala asíaos orosz slUaliaiadáit rima ftrtüok. Három tisatet él 458 ffayi legénységeaatt fogaágvskba Budapest, október 24. Bovoalezi-tiacnél visssaaserestak a Lo_ pusnótól keletre fekvO nagas, latokat, aalyrSl tagnap vias. niTonultunk. TAaadáaaink Oar-torlssknál baladnak, ás ellen-■éget KoaarovnAl visssavetet-tttk. A balysat egyébként tll, toietlsn. Höfer altábornagy. R; slasz iMm A kanatui kjá aii saebis csak tüzér-! sági tyrcefcj vökké ás kiaabb ctatároise Wjf^. Az rlraiÉg a iÜtscbi medencében ! és a -Hrn-iikapon tagaap délelBkt egyes j I támadásokat kieárilt aaag aradmeny aálbil Attán rí lanyhult a harc. A MraB Vrh harcvonal ellen a tolni cini hídfőig beaárólag az olaszok még aMkfc^l^iiull u«is»IUs»el internek támadásokat ^¿noaen a Santa ij«pst« nyugatra fekvő! magas-tytot támadják «jre szakadatlanul, Alpiijik itt behatoltak a fikrcvonal «jgy kjs s$aluujiba, da aa 53. és 86. fltámu gyalogezredek erélyes ellentáma-dása hamarosan újra IJiala éket «maja. Az ellenség a tolmeinj áa a áM hidíőj költi Isonzó-szakaszon ae tjudott! saldl áljtömi. Itt különösen Plavá aál folyt bevaa karc. P A goijti fcjidfő előtt már tagaap előtt többj a Monté Sabotino ellen megkísérelt tamadijá omlott o<ue Tegnap érős tüzérségi ¡előkészítés Után nagyon! jelentékeny] olasz haderő intézett tárna-dáat ex oUpn « környék*! uraié hagy, valamint Oslavía ellen. A harc ide-eda huBáauottJ éjjel ia |ovább lolyt. Alxal végződött, hogy i—yatalah Bastai élléaaflrat re»-dithetrtdanül megtartották A Dob erdő fensik izéién a Mainizzai ás Montétdei-eá Busi közti szakaszon a csata vájtozatlan hevességgel tombolt tovább, aug a déli ssakaszoa a nap éa ax áj csiijhaabbew tah ef Ax ülenségnek friss erőkkel mind újra elflrehajsxolt támadása» teljesea ■ llhlawlat Ax olaszok csak át-meoetileg tudták magukat egyes elől levő áratokba befészkelni. Gyalogságunk, igy a derék 39-ik «ráma gyalogeared, Saa Martinétól délre badálásit héettaaáhaa adudig újra visazahc íditojtta. HOfer altábornagy, Mikor támogatja Görögország Szerbiát? Baddpesi, október 25. j AQIrtbfll Olaszországba érkezett hírek azerint Görögország caak abban az esettben hajlandó fegyvereden támogatni Szerbiát, ha az antant legalább aOD.OOO katonát azálit partra a Bal k Aston. • Athén old. 25 A kttlftgyalnlss-r toria görfljg-bolgAr sgyesaény aegkStAaénak hirét, \' jrélanlnt aa fa Agyban való tárayaláaeki-ról ssjóló Jelentéseket alaptalanoknak Jelentette ki. - Párt», október 25. Hlleiaa hírek azcitet; AagMa Görögországnak a háborúban való xészvéleléért ezeket ajánlotta: a Jónl-teager szigeteke\', az ala4>#anláii axarb terflletakefL az j atftpá-tikngar bo%Ar pártjM Dedeagacscssl és Cypnuaz-azl^etéL A szerb harctér Btrtín, ottóber 24, Macbentén tábornagy1, hadaopart- jában Köven tábornok haiiseiegw Luta viaától keletre anrbokat tovább, vetette viasza dé|i iráaybsa Oattpttz táboritok hadserege Paláakáaál elfoglalta jaaaoaca déli: partját, tovább koloba elérte azt a vonalat, amely Rakinactál koodva Pebo-váctól éaaalok Reapvácig húzódik. — Csapataink által eltemetett szerb halottak nagy stámából következtetni lehet az iHsna% salyies veszteségeire Qjjso-váaál átkeltünk a Dunán é» elfoglaltuk Slava Boxia magaslatot háfom tisztát ás hotvaa főnyi legénységen fogtunk ai, vártál (Negotíitól \'északjceietre Diina ■alatt) egy oréaa lőszerraktárt rsákaiá-ayoh áa Ma Zájecsár ás Híjume közt fele uton megszállotta a Ttimok nyugati partját A többi bolgáf »eregréstről ujabb jelentés Ma érkezett be Budapest, okt. 34. Kövess gya|b| sági tábornok hadserege abc ellenséget az Arangyelöváctól északra levő nsa?asiato-kon tal aaarilona vissza. > Zászlóaljaink visszavetették a Salatina hegytől délre harcba bocsátkozó saa b iitá»ádehol| A Morava mindkét partjáé előnyo» mu|ó német csapatok elfoglalták a Pa lánkátjSl détrej ás P eb okáétól északra lévő aiagasletokat. A* a hadseregcsoport, amely Orso-váaál kelt át a Dunán, eiStte aa ellen séget a Kladovától nmgatra lévő hagy vidékijei. A bolgárok Negounon tul nyomultak előre ás Kayaaeváctol északra elő-nyomuló -r»r\'ML átkeltet a Timok középső wakssráa. HQftf, i[fl(^fciiWM)i Egész mUmm a bolgároké. Budapest, október 25 SíéllKból jelentik hivatalosad: A bolgár1 {csapatok Osikfib városát teljesen elfogulták. A torok harcztérrőL Konstantinápoly, old. 25. (Hivatalos) AnafortAnál aa allanséyaa aánco kat szétlőttük. — Egy ailrnaágai t orpad óaaasá d ot, amely Djoag boir kornyékét lAtta, agylk lőre gftnk akWta. A baj ón robba oáat j—MIIfml A hajót más tor padónsusxádok Embroa irányában elvontatták. Ariburnuaél éa SadJ baraál időnkint aaUaataló tösér aégiéa gyalogsági harcok folynak Beteg nagykövet Konstantinápoly, okt t^ Waagea--haáa báró német psgykövetl újból tfen súlyosan megbetegedett. A francia harctér BertÉK okt. 24. A aagyflhiit^aálii jÉni Ny agad ItaMaMri loa-ckaatél éaaakkelctra ilaaaaaáaai iottak aa altal—tt i»ia>li|aiil Aa Mániakba benyomult aaa-tagokat imis ayoasbaa klvestik Aa ejttenséges repfciAk eredménytelenül vetettek bombákat Oszteadere áa aa aaoyooi pályaudvarra. Egy angol kát fedett St-Qusaliatői nyugatra iági Harcban lezuhant, a vsaatő áa megfigyelő — tbindkettő tieat 4- laaghak. A német repujők sxemmelláthftólag jó orathaáay-ayal támadták aa abbewffi angol csapattábort áa honbákor vetettek Verduara. Találatokat éazkhtbk. Franezla Jelentés Dedeagaca bombAaáaáról Párts, okt. 24 A tengerészeti vasért* közli t jOktób« 21 áa délután a szövetségesek hadihajói bombázták a dadaagsesi kikötő tengerészeti építményen ás őrházak. A varos házaira nem tüzelitek. A hadihajók elpusztítottak né háay katonai ápihatayt áa megfigyeld állomást a bolgár partea. Végnélküli haditanács. London, aktéba» 24. Loadoabaa leadd óta üláaasik a haditanács, ámenen Miller and fraacia hadQgymimsstor ia ráaal veszt. Igen foatoa ágyakat tárgyalnak, áa senki sem tudja, hogy ez a haditanács mikor fog végét árai. A tengeren• Párts, október 25. Hivatalos jelen táa: Október elsejétől huszadikáig a földkőzi tengeren a Provincie, Sainta Maria, Aatónie ás Adnárál Homelin navü francia gőaöaöket sulfesztették oL Az utóbbival hatvannégy ember odaveszett A levegőben. Pátit, okt. 25. A legutóbbi német Iági •támadás alkalmával Bolfortbaa kattan meghaltak, ketten megsebesültek. Az aayAgi kár jelentékeny. Az orosz kölcsön. Nevyork, okt. 25. Az \' orosz kölcsönre vonatkozó tárgpaláaok befejezésükhöz közelednek, összesen ötvenmillió dollár kölcsönt veaa föl Oroszország a azt mind bevásárlásokra fordítják. t*l| > ■!■■ I ¡Tnemzeti hadi-kolcsonre * nvagy. Uhr. pimtayaiMssttrium AMal kftMétatt nrnd«« IHiinlak inM Magyar Kereskedelmi Bank nagykanizsai fiókja Éri hivatalos alftási Mj, ^^^BBHHKmiiiíiyíir j •*• A jagyxááak mnfi könnyítésér« a kankftök magú kölcsönöket nyújt mndkivél Méii>H taitátalaa maltatt ^ \'\'., - Hl [! A betétek felhasználási hatNkélosin jigyttsiie. * A aoat kllweiliáara kerMB hidikStcftk oít — áp ff. nb* « attMkJk ~ a plat Sfyi kiátiii Mlkk aéyt ka^ea mm, k|ip a kanta célMai aklaakne * a&l bev«á iflktk na»f4«kt*aiaaak»«gr f wt r«*é»4gi *4rfc*rle^t4a*k «ik.U»«. a*Ma ik\'Mkaint. v Klkl|<ilii asoakaa, kegy a ahkea|U~t tofutóit piasIsMigak aikk a klilaiig « U> kwÉkka*#*at la Ipikiit iag ja Maakaff klaa tikal tniiiila bUto»Uó Innkki í<?rJit*iií, TudvdeWV kagy a tnéklLlmj ti bWtiaUatk ok|ka a »orsMklú«} *M na betétek, tékát ások, a melyeket 19 4. itpnlu t>i« aUa helyeztek ukaríkbs, -4 la iataeedfcl batfrhttk betart Maid — lorWlW-aal Igénybe vehetik. A moratórium ala a*l, tak4t ai 1914. naginkn ké > 1« elBtt alkalgcjcitt heiétsUi veeatkoaáLg pedig! a napokban megjelent pn4-igyeüasuieu •«•«Ukt •ká*** >«aAlke uK ty»K aa Uyaa kitélak a hadlkSleaSa icgyiéin* ewjc rSasba* 4a aaak kkeaysi kkiMkia lasótt«« •ehetik igáayka. A ■ tatai wi readelM «araik ktmpodj*: hogy a woralfri» «14 «fi betójck a kulkiUals NU*4*4ra Mefáa a jiuik iMr 14bw faaáltó twtajrtk felinek (SÓ*-*) errjáljf vehetik Igésyba, dk laiktl a hátit l*taW<r aaaa aesa lerdáhM halkték» löbbat a hajii-kl ki la aá**.. «lat «a ékals i*cy**M o.m*» falét (50*/,-itt. Tékát a -■-■--gf miJiik. itat aaak a betát Ma tgMyilkitl keékUaAi l\'Kgaásfca 4» « kerWaaA*» Uk*l « b«i*w4 kidáiliié* dljka vall laUa.k MkasuUláU ai% akkaa a talMMikaa k kW. |ka«r a M» i«t.»4aan> *a lg4**W wit katkt ilaaik lia- ■kfek kUnank. lakk aát agpw fmyltph Hagy példával * k|l»|lji UXO K BMratádaa alá «0 (1914 I je «14(1 eHalyaaett) bM4tj* «ka, dkbfll kU- Makk 2300 koreait letákStkadihlleslaja^r stsire, 4* ca*h ekkar, ha l*c*lábk mégnjaL »»«jU, tekéi 9JQP0 karost ntt«^ H* X0CO karaaál 4Mt W e»ai. a kor « f*a>i° (*> wjt a analklea 44 «18 batétUl ctapu éal IMO karaaát katarik a kjaj-hIqL Mkaa^t, ka aa 5.000 konaáwU Mkkn k Mt aa 3,900 Waa« alak idét, aaaa 3900 koronát birtodk a jejiy tét <t|lri rfg^MriMÉkkMI^k A kakik ina 111«át« «kmatkösd kj|4 ti<3í\', Hatva 4 M ttvkf«á«ikM klfeat Mr •••la mU |»laJui4odta4l ikkav.^aaL Aa akkk4 k4»fktatwffa4»J cílj^H l.lvi« tálbgksukdn (4«krdMiBriM w«f \'hk<ka*e«e i&rl«U-M4 Uai •« eaaltal agr^a raét Igétybe lata vckatC dk a aoraUUM«MI Rakfattaaai M HukMtaU Mi <4aakH. A kuakijtd^lcUn Wg*M»*l ll\'taa» Hty»4» a lika «ayacikaw ikt aaa a*. Ját «»léjkk 5h kltiki) kai«L »V«dcHad ml iiÉlip^i aJyakk (á. 8»],) «kl a l|gtnil|liiHi MaitMa " » ■ >|u ■ I ■■ j i ■ i— I i l ii 11 iUi HIHEK «4a»k H attika.« aiiaiika alá agt fc^i tVwaK. a ianta etika, vai^, keWw # •kaáéiyekat gárditW,, ^NT« agk véaek nem iá ri4«lliimlelte «ly taaaaá ktep^r, aagHyet aa %ja|fctvak»tá ka^ ra«* «Mak öHaaaka V\' S«ai ae»ak«a mjM a y4artgf*tkk»tari 4aka tiiáa««8 italt» lofWt La la y4*i, aaakr mm*k « ea*4 k> k«al*i a«jrkM ijgUlkaiá laiM^ tgaayk»vek«>4«ka kgitkgrk ikl ók«)t ta * betttlakWMa» íjaik( a kat4t leül kaesk)* iagyaée aHáaa kaataka. a Kfjwnl 4Uká lM4w. pedig kteegta aal aa náikJali. a laaigaik az« a r4a*M. a»«p a fc iláfciiiti* tgáagk» \'takkaa • k^gjgiari taikm4\'"i\' \'f Wafaii \' 7 mm •*■■»-!»# _______ _ »^alalMla»^ Wi«Mnli Zaiaaaasyc kadikőlcaöa Iujiím Z>lkg>fty» Untábbi kAggtA. léién álhaUrpua, | hogy a fcannaililf ha» jkoicaüWhől 900000 korost jegyez, \'az alaA «4 awaodik jegyzaa óaagege cgymjlíió ¡koroníj volt Igy várnagy4nk uaazaaea ; máalcltnilliót íojrdjtótt a hadtköleaéa iftl-jjátra A reaavetel aranya méltó i megye aayagi helyzetéiig» áa hazafíaa áldoaat-keaaaégehe* ia. - KataaNM kltáatatáaak. TngUr K4 aua lundu). ránl4«|p«r»»ctaotot \' a karetárea teaeiiteát vitéz angalwlát* eluar-rea«4l e kaát4kM*tefe* lU-td unilyii kataael MaaHwmlial l#atgMe ki T tea kar «aáaatloa jegyik lagaigamtlfk tagjai«aagykaaltaal SOf-ik fc«év4ágyalogaared tlia>H»r4aak> a Igy r4g aaglrilaailt kk«atet4se aa4ÍM kttkee log Mate AráoMt kakaát. A klváU kepicttaé««. kaaánut gmdllkiiá«« lkat, akMrt ktkoa áppugf itlag a I egééin ág, aka a kamtka^ «a tartótfnkk a lieatoa. Itt avUtjkk •ef, kogy KUpic, Pereae 30-tk keev. gyUog-eareákell tett. hideagy vlt4a Mgatait4a44n a Slgaaa LiMáM Ingta. - Wakry tanár gyáaee A Vaagyka» akaat állmai PglgjM kkata egyik uiayetáiu UeáHk. We4/g Magót pá»elk»tailaa i análiá |kk CánttiK Pnaae, Kukant vára* kinkatetatkea 4k6 polgár* rí.W paüra-Iá4a atáa SS áve karékaa elkneyt. Oktakker tt-éa kelyenak írók eyegvéM e ki»4aaikinl lámM kalottkiM .......Iliin, Háláik kkorjeál rakeaatg ggána|n - A klktaklála áa a Hjn*. - A Zmiét a kávttlwal aetak klallihi tártai lk|| Tekáaletea Saamapalfalg I KSjwÖbdn vee [e p*>táj«k egyik kg|eaarveaekk áátaau: iek ti a kJUMidípdU aaMjk Aa UaLá* ve^kakia Ml^ijip gall kká eeeiál" Ukjat, a lamkákg kká kkaajkz eek keSej-euágjgel le« járal A etika a NMi* IklUkaek kát klrklk wU. * reaálralgkaa. ÍAa agyA; hagy * lutarkiáayr* 4a a kettlk Itaalpii y»tó takiatetltl iák) napp«l kafa» aakákt«aa4k aU a aaakál|iikiilalkia aaM lllagkni klliáakáátal W8. A n4a*kt kagy 4 I 4ltMkW an*4ata •ál Mkket aaaa kéral^ aen ih^al H aagjehk caWtlllUak in fii \'. r ir- a Maakk k ana.k mi, a t nárilk\'aila»knt*k ■■■■\'». haaa Iggikaml tagiak 4waaaa \'kWf^L »ktagnnkikmkk Aa ei^gee katlelal; lntí^e^4f — U ela^k tojj* jvennt! m.otleo aaveraak t r. K. a lale t4gl ilMkillli. — A* \' aAyk Ma MM ¡9] m>| UanaaeaMki SJ«. RontrMrbh H UkaM 9- « P«a lUw ah dia likaoite Madv«i Ma«ea< M4ty4a a, aa \'II. áj. Af" ¿■laaá 10 aal Cm. Krkiáa, Ma Inakp Más* kM4a ti»íil»fi IQ fásam 9. aa- MH ¡e, Itslk Qr#gy lt n Jáá Í4aM S. aa, areaa ár», ff sz. Plae, Kls\'Od, ktntls Okkar Mllatyáe Mla 10. u. Ta. HHDlklk 9. aa TMnOresa ál m Saestss. Kap Jáaset Vne; k sa.\'UanAMÉ*t J%U y. ás. R rfgngji JajUriBéls |iaakk|i#M*ta 9j ss.\' Zilagi laH Slrebest J«-> aes ,9 •«. Riáiisklii\' Ssakl J4asel!k ss KMl Wv^ SzcgjaU Inváa 9. w. Wkdi PéUr 0 n. fápolea, Szita Jáaes f. aa. Ukk, Táraki letváa Irvaiell St^Wat, Weüa Uak tlzadaj ¿duMszet. AUsi < » HdrvaUk K414 mám 9 Alael<íoávíE Kootrecz Ctakgy 9, m, Bvenlákecr, kiartaa GtSagy 10. m Ktagaeba iNeatt, lansa f aa. dÚUVilgy, Pilll Jesasf ia sii, riskanéad. Páraki Antal ».lauBeesket Ifi Hraa slarsak |nn> i>u«tM mi a hUe| iSMtkl. kasr a páasea* enáa *MH isulatu »»i ¡¡itiu Arva^faaél, aart cMk <n an aB*4a taMkfaa* klNnl««kÍMks jww.pitalal * taasM kUiyW UMMt a kMiUMr^ M«kiak[«tr «aaáaa im a\'á\'a1 tioátlttk, hagr » Ilin»* llkküaan ajiWMaaa* állta aa([<ae Kraa kŰneakaal W a* kitíla Mkna Vad] 4m HaM aa UttoW aw^MUp pdankw Uk* amutl kM Iwliie fcatWá ^Ctsk Haá «na* «<wl káalli«« T- A W81 üakairaaatagytit SÍ Iá jktaiataMUa: Rám. kaik. püaaiiJ grlMes 20 kareaa, Strfta Károly tsaadlj »0 kdroosi Or. iMarkiy Mas jösiefl ifj. Uks Ená klel halála alka\'Mlfal J0 kseaaa. Martinék aOsmsk 10 koreaa, N [N. 5 laraaa, Elek Brai saakt ktkál 30 kgmsaJ Usgw Ulkaaaa fiiak alaiairautj slrálnlUa kelyatt 10 kasai 114 aak áaMajáá láHat Siasa Margit 9 ■Nu N-I Ik kateaa, Ko.«űkld AáaK iltnk «aa. aatsk k»dÜaas4gLa kfci M». .Wiálgíjli nlík K aa. kasiekwCan Stades A Dadkk kaMááá. K <» Tkail»kk. hmk Paa^o* hm A J Hal 130 koron«! Falár M|k4ly asttratltlli gyOj l«se 20 keraae. I — FkglLuaáaljUi. Mraátskeja 4e áares. ledkM nóí Wu^Wyol togyrifaól ÉMf4ata\'nu Iákat ellMsKI Héu L.| ja laaár. Uggaaett H<pkikm^i%áah .CinijCiaggwtaJ l. iL e«. j — TaieUt kfiáiaak. Beiker Jlaaal 4a Ifta álutrW elgatt egy k«ieaiwik4ka «14. iáit, maákeaM s4klk IntaL «»elaak társsat! Ikki 9 par (la gát ItiiwtW Miyekjsgy letek-UliAae valtak pkaa I tikarável Üiáva. Akt a táte*| ayaaHka. waaki a, e4g 4kal jeli Inak mi r^azf.űl, — klagyac aktor laaat A ai aldati, 14 magyn a4g|latet tW Iái «kit aagyea ajegWettik J ked\'leftyek. Aaáker e ■•hko-rákaja agy eiaat fogelrtráoaiportet, aaeip eiáis nyáron át Negykaelas4e *4gs|>a «rsáj gkzdaiági man* át, — riMsaasal^nklk a k* talytlborbs, 4 Ma* a lálketeaááá krawovis« kkáaslitU káatori. k\'Uy asskliátia ki. bog>j tévíbjbm is Nftgik\'ejiaka. aaeradkansaak. —< Ktváaségmk «gyseilt« aaa ttljeiéhéteti, mire U|aiaM(tt4k, koiy a UkirV etés ekvadsaM «lts4.Mraak.aart ksaUaal UkéjMlj. akarask atarádki A pedig ag] legaly |kak 1 li>l| h^ilisail sjrrOpiik, *»UI gigádig tala|laeáilhia. Al ¡Mfinik. M4.Ua Jiaa. ka» kgaaaja karfát katodangássl *toat<<>| knkkw. M4r as alsS siftktaa ktakákk a ¡negyei eseUdálggci tar Csekkel áslfeeMt, seekkel basa4lgetett a aáflásBsa egüsak JáS urg4 hptgkail, ka esjjt lekaMs, Pál áspis |st4a asaal »á»M»l jásakis HHkkHási « relae a rónai IntoHUn vafláar IMrM I -j- KUktf - MrAnOál láts. I T- Wen »egyif vksas Itatklál«. Magyar akarná laaaá. ! A áartk laerb Ltáiá e hMgpj pldkáakk aakksia Jm álmiái kM Mnka -nr •analk SM balt MSaaiMaa..............„ _ áa MMaaA A Tfc Mvsnni ára «gka áae 18 a, aaa« te MfaalK pkMaánalaat k^yaa UM . ta »iflk\'kt\'\' ¿TrZZi MRHk a lap WruWÍ. AbMM jía AT mtfffd^ßr» H llaMalaäaj — «áíiá. ««fka U|raaaraa4 4rkeeaM ke Nagikaaa ogMá%a aácMkakk terveaetai- Eatriat a\' aasaiaak haa^ Akaai Ákásr aán 97. hnksas^ C«n kM Cammi Laak, WmjCmiTX H.P|k%|iiiwlaslga. ¿akt Mm ^ Iii iái at áfcáa alá X. Akákalia. T tklliiki Hl Ián Rasaaak. aa*. I, l.faa« ZikngMtyáaaa Snaigylrg|«lki, Hansa «es áj Bietareya, krleilaa, CaaHsla, M { Cbesanag. lulvailMilik, Ttl taty Gislnn^nf án > m>. ia. s»^ DirávacsUny, Baltoruy«, IkwnaiatSh «p II.\' OiMtlnekit 1 Iklwaaagttsk, rataa^» vidéke, M*. (L MMasátáe, PcUtailmAk is. Mnt«srcntm«rlO\'i, ; ViaksaMplegv, *ea. ü Ikaasserilahak, S\'iáMvar. fWUi kái « lk lliiáaaksia. OaMMa, DeUalak*,*, 10. PráMálls, Katar. HaáesSsy, Tásksaa*-eylrgy, t>av. 17. Klsankidaa, Patak, *at. g ■Man Llgelvár, aov. 19. Morak^ MaiavtaL >lsrwä«»H*sri«. ¿enagW /dnlt: 20. TMasa**aatM, B^i c>W»»enij:)ürf)-, maa kék, aav. 3L kereks, Paiitai aa*y^ Sanh •áeriáe, aitctkilgat, aov, 33. Kerkatsanafi Ida, LaikeiSt. Pg*sta»agy*réd. Nagyáaikn Mnki etá. 37. (Mikkik, Gelte, Haaav akt, 3S, Uf«|U, tt ika a ka a, ekt. 29. ksreaatar. N>g|t)iktaafc. SoraÄ*, ekt. H Saepetbiak, laiaaáraaag, IibnalkiHn, w )«4a A á*áa Naeykaaksa, virpr. A\'aartkk kMst akt. 27, Ajaipákek, AMiaM, Karaaa SlraeMk, HlitanMtaakli. ekt. 28 Vosni«. - lak «gr. KIskeastMft Reat, Zitsisutá Zita vár, oki, 29. Ke^tbely, Üefatom/imfí /¡irti ekt. 30. Alaódórgtcee, AssáM, Ftiiöön, Bab. laeHasd, Capit, Nsmespleseiy, Sasaissldk MM y\'drdí; I aav. 1. NtaMkkk Taliíndürögd, Balaiaaalntea. aov. á Ni laUes, MseuitnaipiÜ. Bad*e*ooytea*j, «sa 8j Dirrel. Karijain, Kákk«!, Kemkl aaa. y, TayateM^ Leeeaeaeteeij. w nt*gi\' ÍM*: noV. 11. Baas1. CwiiMák OiAgánfk, aav 12) Mihályi*, Kagtalaak UU, KUgörbö, all» IS, Nytrád Gaka, Slaag Ak rím/jnlíí /íÉrdi: hov, 19. AreijredL\'Ziasagl MtaH. 7,«kkappiay, aov. Iá ZabMr, Thk aav. Ili ekssealgret ZalaeMsy, Zslaasaeina &laapmiÉ|gf /dráí: no«i-19. Aklkmá asál ilakMa, Bewlalá, Hmii^H. aav. 20.Él vár, N*gyt*egy«t, Ságod, aov. 22 Zalai Z«lal|ii I, Zaiaaseatnee, *a*. 23. Sójiéf, Ta-kiad, kagaik, ntjv, 24, Zriaagaaaea Am Ms i áaV. 2& Baa«sasa«il*aale» N.gyiaA □.«akli, Felsdralk aov. 27. Nsayk«p«raik, örosstóay, Pseul S«ealp4t«rvár, oov. 29, Hibát, Ziils*páll, XAaaaainikM., Z.ia>t-b#. MkMi A Meies« Mis káskan lé«á afló»éi k kMiarliS II,letemben Merakertek «íeg- _ ejakk úrákj 4s I4u «r*l, mekak le*jatt« ataokSa* *r*i**aá4k H, 5sM« Altéul miké Is IlMaarlstarl, ^«dacv-ntcs 3. (V*>vlá«i«h> ő Weisz Miksa női divatáruháin Nag y kani isis. Ajánlja,abűrajngti, ndarat terén I adŐM«fdoaaágait aa kaal tdéayae •! ■* Nqí köppenytuk, SSi blousok. Afői rttftmfiWil Menyasszonyi ktltngfék, Mosó árak, Ckiffmstmi és méstmmk a legjobb klattalbea. ak^t\'t ati>o(t ánkggk UftÉKkaakt Íirla •• a ■■■>11 I Mrtw*" ikililM,« a bttbájoa, hanfolatak na—I i mHnitall «kaa éjaakia til WjMSa a íuuuoihuí orssifut Nilk «ebe- daL - F lili] BB \' pireeí&ik | tata6 líUio«a>| afcdaa. BtU pÍMíql,JtÜlÜ nix lépésre, t.lía szix-5Weore,| két ftt kj%oaf]t rct barn* kiilm luí n 4| szfeU Mtpcdníre. EMU*. «steüd laJkéa drmin, J hjeád baka loketfc. C«k • bornypUt s boty« Udaj» «venal, fia] lonei, aa irfak] perijttél. nem aaUr ktp adiar* keü Uoi| hogy tp hdwli ét guny-aaarid jaadaBaf tusak a JeaelkedSj aoall\'a A bo*itfu owV mtntbá a bita lenna i a i; Ana «d««^ ad»<ka motftebAb c«gr« lasa« .annak a UtpMajoJ aadfeaek MlntU HWaH ama eselyB Hjfjrdlnh aun a aaeHd laekéaoe. Fl*yeliia~arra ¡a v»(¿al eatltra* leely ott nyullk í «lí« U>jol katlroo a ye«¡0 6* HnMl Uonvel baUlja tí ax éfj a |át a Wd a\'jáfét A» a Toral :»lk! Kfc a«p te Una ¿juaká ¿ta iijllaal |Ji|\'- j» khfclM anak. Ha iimbiH aaa kM raerf « m orear Ifb rgreelota ritml-kaa raajjíb* olva tt aMn tdcgéa femgol. Da ka a pihja( koél alnyulunV a (Sldóa a (Ulaket aiaLjrii «k a puk> tu-ló-a, eiyaa ai fcatalak, bagy Maol kaletae «uavofok donf-aJk, alkoeyatra kdva pedlg m*(ielaaik a bqriroaion aa) a i trae edk. Ma «ta ¿la adr Íaai kesdttt a Wd olyaa ktlSalwa, ta két él(Ae bárkéaaék falaW)l maaaa a tMekadéiak tBabaa naryolpt topputa-k Ubakk»! a peroadra Da aea 8a»<«-viuaa, baaoa blaotiyot Atoa iwtlrt a laf-Iflbbnylrc hat«otí rgjnaátatAa. M« ¿ata ¿la aaapotébb a jláMift, mái a levafgbea ia ¿rai-ka6 a debaiae, na a vdree e<lk pedlg efyre aageeabiva b% SAt egy réarilk aiyka», korr vele dcfdkaraAaa. ana teaakialt la, Ha-ifcaal kaad ujy«aol>aa Wtor i\'oQ a mafta-iJaltó May. ] Ab, litjdakkkoi játaad a aaW»|»i>l¿l dnraofS pujo* idl. taba ata Utlak mtt SdlaÜh 1 gkfeofaak .. . pipil X lCMal Uj • Caak a tBeaSk «aso! «üatt ailkal,uiai* •fcaaarcdrc, ahlk i UvoU «tk l*akad¿ ka»-vídjeinck |d]dí| a bh|al(at6 e*at*dait. A llgrelö pobt aüatb» adarayadl volita a la&Ms »¿tcjékarj cJak a >tpVi|i réna mmg MR kAtókb»«. Jobbról klnliÁ om, aHa oly i^aÉaa koeafái, adat (alklor la bájanatt kövolys oda — Lated ul • «alkot ? — UloiB,; éoloap mi blvarabadal lif> A kát lúa Ma köaySkSU A IBa sil» W . . . C4%t . . . Cirtpl . . . KM «Ma dt* ktraof a tSctkftk orfe* tta. Nóüjuktil btarot a mtaS « «akaláab kitartó bkq.tJ korr nem Uhal kallfatal eea\'y a bljoay«a bi a oélknl. Hwaetaak, Udeaak olV Mat^ekao, aMn aafdrad Iraaa I—aébtk y még rajlakldl ébradaed H balatHlteraak. A reHcbtS ke>aeeh*. ott a tanyák tetö-maUa, Bwin^pMdM a blrtalan rá bírom ivaa bakkai (611 ia geHoeen. Oly viratlanul, latba efy kipkWelbSi lépett volná U alad báróin. Mdoltrttn körvonal >lk éhaaa rajiotód-ak la a IMal adk vlaanlé^ébaa. nUaoatial ¿sfibb cr(o)tqlt kiáltás. | f »M | I \' .( 4t TAÜoitl «aadSr. M4r dkliiwk mellettünk. dötögnl aa ágya a ad aty sajvaaalbab IciUaj-lödöok a aaala. Ha«y aagbiilok a ? Api valóban nea ladetal de aan le eidekd. Haaea aa a pillanat alkot levágunk a Wdwi ISlői-llak aLabaa a, ellenség lagkUd SsaktQie, a badaagy ur komnaniM kiiítp — Pujtf*. aeért érdaaca volt dIM . . 1 — S atigkifal la, Aa Aekéalaa baagja kbfclan kaaadyra lordul ja ami itt Maetkaaik, aat mÜf acg|jr0a6- — Éa ersaa, begy aaa tagok iagk.1.1 Ax idea anyám, mikor jaBns iatobd aa#ta cala dUaiabe tfta, raamaaett ana a tAaardaoyt mlilagu, aaaat|tk ott kaejeteg a Nagygdaedl larfjának kotrptA aaülafaui a aat aoadk aa. kaa/att*, kegy ae Mtb, alg ast a ikéf csU. Ugét Utea. — Bolond vagy ta. C ebe, — Nemi ca<k Medt btbori*. Ott ragyog* bak az Cb eaMtgala a »m\'f niyagaak, aaba H eogaaat OHa \'eg kai As a aagyakkA aa 25. ■ £S3J KjOZGAZDASAG. A kereskedeiem és a háboru. Irta: PmB J¿b. Mkáay osppal etalfitt Sindjtr Jéaae Ibjyarornál baUgy alélala a nmdalatet tntt-ntt k omág *«aaa t^k^ykatóaMibox. Igy i al Hrvéityhatóeigeek »aiHjthm k, i,rtaddetb|sn a abdkaAv H ana Idáiigekal hogy a jovóben jtlrf lehelRleg miadeekor aikercelta&Sk atján Maák (orflalomba, a alolaata acarlat ujyaols m¿ a eUráaaal liliilagnai vállk agy agydb-IW sok tJga «a aaa ida ktttséggel ¡áró kü-taaiüM MllllUsa, mámí ■akcrakedalam vtaaaaaaél abára: «I magyar karaabadik pdjd-Ajlk Enoak a mialailal rettddctnek a l lálaklt íniaibk akció aidata bmJ. A cnteadó klüWetleo tapasztalaUi atáa i atacar Áaaaaki dSk voltak aaeb, aUk «kra iiiülak a ilkxoiyok javitása hdabtbka éa aktk atipa latakadéeeket koveteltek a kormioy-lóL MagyaraiBság batvanaea iQaacrkereskedfi-jtaak lagaigyabb agycaétete: a Magyai Fé- taUa tiiel vcictpségp küldöttséget k «oes mloaattiiemeb íejcihci, A klUSttaégeb niaekai: H*v«k Néadar, a. Haaikai id i Itk «tyialtaitiab alnAba éa > ibia Vwmee agyv tñleti atkái a agg) lat szavakkal tajték tal a karmáéjr tagiéi dW aat aa aldaba batjraqtat, ly a Maankaiitadlb aéraUai madati ba ta«uMeBMMiM|aa aa aaa*gkegMJ*gyaaa¿ UiéaaégéM la. Aa volt ogyaala «Aaer a ba^r-ka(y pgyce vidahaia aa otaeigdak guama-aádra nilaoáuk acg aa alkatmI IvaUalatak, •stiyek a gpboaa liaaimiáal kormányiende-letre tám:aakiiodva aaövelkseetakat llapitott«A> latly iiAéakaaetek xa leallek a| a w-laattett a* a aépjatitat aaaa aiSts taitd u6-ielkcieti jataéa¿. baaaa agypdAUl céljak vett Ukaauélaj a helyzetet ás a kareakcdAk MakraUtafével acg «aaa [^.adatl kamiiib— A Htaiayraadalat ugyanis éagaaged^ ko0 as5v|akéietck éa aikalai véilálatnk koa-iraekaaak be | L1li" a a^ét Ujjuk HartUbjreik kiatégitfaára akkori aaiéeaa loetkedtiL adg oaak llaxtet aaa véjátalbatnek legtöbb Mfae kdevatlaatl ax dljak dU te-kWkbaa isofcott vavdbdsÓMég téaaéra Aal-kor tehát [a kereskedő a l^kétaégbaqtdbb kdptlaek vak kitéve, akkor agyda üyea at-bU vállalatok Ififyléara aéttd álllpotba ko-littak voiaL Sk ajyaala kerestek velaaa ■atad a gabina megfcléséoél te nekik aáf WMa^i kLakd d.j*t aaa kaliall volaa mag> hataL Eiak aa állapotok kétaigkMl a bociA-kt« éa tláta« aaagya kanabadalea aalypa e^káraa* lattal^ egyiddbaa aaegiéteelteUék tahk a kasoaséget Is, amely kékytclen i«tt raba a aijnnknll IwRskecUí Ufe belyaU *«yuaüs®51 aeg nem kmbató bdyen be-"arexnl a.jalM^Mb Aa eiMiWt aiairtati re«uU aogv«-,kaau Mk ate- a kaájaakat te ■Ó* Wiyaa a|at aiokaak a batoaagokaok ia, aaa *«k tf aoa todlék, Wyaaaté IftBwég étdeke ssefoaaa «aaaaHgg 1 aagyat >i.aib.d> Ui kilval A agakat a latbora kkát a léétlra ir i «Onipterl reaJteUt amdy ■^ayatuibatla agyatlai a I > ilniWgOt tk • itdaifa. ¡"i--1- btaiifci) "\' **a<* r+s la éMd «alea aakkaeia aaatiag ae • aaam h n t, aagaMnékd Eáv i| állapotban levfl használt zongora Va¿y pipldnio megvételre kweáetlk. Cip a Ha4&hlvatafbap. 12753 A sáncba kudiO káplár. Olyan vékamy, bogy a anilli i kiáll a két j válla lM8tt. LebaiMl alösiSt pipára gya|L A tüz aagedflaa é — Ugyaa, fii le ate aat a «aaaoMhl Egyet-kéÚÚ sjippaot látkató agy falai a ptpaarar aadgdl —VAU uoaal j — neoáMfaJ vagy vda, — Magiebet, fte iot éH A bitáik ladd a agy reí vél: A OtíMnjtila domb alatt kettOa dr-wig abáaaéL ¡Aa atátralk agy hgialaaá. kagy aa|d kia»ika aajlk Knéñad aégf — I — Nem ? Mák akkor aaak annjjU, boggá faluban uta atte egy kakas tekaiékeH, Maet aar a k«aa«lbaa lat"»"\' — Uagatátaf ? t -srarr 1 I halaaa "=■■ -1 — — Él^dtlk Kekerikal — Jokadiad|vaa. I ~ f"* — Naa egyre de ■egy kl a Mgy gyei Artl eoy hajlik, a tte vegyek, mart a űri, löt&tta pedig Kaeadraaei Jdaaa A Neptakarekpénztár részvénytársaság Nagykanizsán, mint a m. klr. Pénz-üyyminíster által ki-Jelölt hivatalos alá-Irásl hely elfogad jeyy-d zéseket ■ ■ " a 6 % os lll-ik hadikölcsönre •redttti feltételek mellett A Jegyzés céljaira 10% Iwísypénz lefizetése ellenében 90 % littl-dtönl ad az Intézet bárkinek 1-t évi Idő-tártamra 6% kamat mML tt ■■ Erzsébet-tér 21. sz. (El*k-féle ház) udvarában W|Ya raktárban kétfo, október hó 25-től keidve egy w aggon igen sajép karlsbadi Pirc/íllli-liil tesz olcsó árban eladva Finom porcellán tányérak! 14 fillértől keadve :: Kávés vagy theás csészék 10 fiiértöi kezdve. Azonkívül mindenféle kávéházi, vendéglős és háztartási edényéit. Ha már mindem drága vegyen olcsó porcellánt ? "1)1 A valódi szakácsság vagy UniiaMtia átvnagált te uftéMteanl Kép«« Pesti. uakacUSnfr ^iiwfc Kua kisMw uMt iiAnlui ei mmii tóna » tóatöa Mitaira Jozefa, mkm-küroceütk "a itfgujaht» stató^csttttq eteíL1i hinni k\'i awnmWgii1»«!, "teaaaat a. mm joal miirwi UwkR Inwth — Mp Kötve S korona. Vidékié Miaate íá-ücsssi a péas eMaean bekHMtee tUeaAee 5 korona H fillér, «a Menicadela<t\\ Flschel Fülöp Fia könyvkereskedésében Nagykanizsán.I ■ _« -i I urak, Hölgyek M (JWMBtk rtntlt hadicipók á> katonai bfirfikieftiaik. Gyula* táska, orvoai táska, geiaearkaa Óveag; esíkipeny. iwmi a ; s legjobb laiaóeégbta kapkatdj t ] Mütényi Sándor éa Fia I rfrlltriktiákea. Mat, vénet kkyalita M fearcztér mm litsiittkiito;i!B!iil:]5lMÍ A katona* töidrajíl intézet Vtadása ára 2 kor. 5t fülér Flschel Fülöp Fia jmcykaeskedts^bea N«|>>»»lMk IW» k*M> — VÜébe » BMr pfeuri«. fi^ezitl úmiú haiti es MmM ¡¡Mg Rsch. t Fá ^a p.« köayvk rtakedÉÉÉNé. Egy francia lalalNia náaaat katona karangoua aa Aaa aárlát. Nnjegyikit, eskatssi is atiegvzésl káftyákat csinos kivitelben, olcsó áron készit a Zala Nyomda R.-T. Flschel Fülöp Fia * Naayfcawtais, Kazinczy-utca *. sz. Legnagyobb választékú papir te irdszerraktár Mindenféle irodai felszerelés, lskoiasr e re k, sokszorosító készülékek, Irőgépkel lékek, z diszievélpapirok, üzleti könyvek, zsebköny-vek, dfszművek, imaköny-vek, zeneművek jstb., stb Könyvkereskedés tymtatványraktár:: Könyvkötészet Mám HMMaa nyomtatványpk éa kttnyvafc 1 árfcan gyoraan k »arainak - | a »»a» m^m^m-m^^ | lOrftiíMM ■OMovmms I ttll ért sskjéW M Aa MMb a InéAaa in*a í " ; Osak álom ! VOlt) ^l^\'ria asiki StÉL « Éa még a remek jS kísérd kép Sg | Saerdáe áa oÜfrtéltAa tem! i Éjjeli kaland riáaj. 1 \'■■■Éiiida Április kisasszony V\\g)átek izmkss. Sertészsírt tiszta jó minőségben , minden menyíségbeo veszünk 4 Strém és Kleia Nagykanizsán. \\tx Millió ember basznál IWW»™ «WMl kateiaa, eJtiyélkisorfö nme gOwgae eaaigii m iig »m Ea>—cláli Mell-karamellak (a Mraa heM) eateH*. — SlOO MnodN nanan iwswjyüvirqr m*mt*m te angAaenM • btefcn MAÉÉk Bniáklitl kateaa áa i*t* >ntn fc. Caoaaagja : 20 és 49 ftlMr doboa 60 már , Kagfeaiá: Nw ni Abdti te Km üt* 9aaM Mart, Mltewtajt Atfét a ■efca U|N wak plginsnlrttea Vízvezeték, lakatos á kútfúrási vállalatonal itaúalxjMai régi áJiaad.) affrtndtWn Wvfedt-«ágán Nagtkaniiaán megnyitó 11 a nv mely eaáfaa a RntgonyJ-alca • Mám alatti Schavei (álg etéM* c a u kibtulliai eMMftoti adat armkmrMi — wSESLT twtaHlilJkaek Waan8>Mae kelő ERDÉLYI JSNÖ Tém zottá FM» Uadá racKi «jós, igesgatel ngcMti eatto. - nij.!,» t taa naia»MMM 4a wpmm n.-t*mn, WMiai I\' # fjjL éffolyam. NA6r^NIZSA I04ÁK-UT 4k tZAM ^kiadóhivatal» Nagykanizsa 1515. október 26. kedd. 244. ▲ ▲ « POLITIKAI NAPILAP Az olasz harctér. _ Az Isonzónál a csata még tart. _ Éjjeli támadás a Krnen. — A gorzi hídfőnél. — Heves harcok a doberdói fensikon. — Trieszt bombázása a levegőből. —■ Budapest, okt. 25. Az Isonzó-csata még folyik. A védelmezők tegnap a nagy gyalogsági hareok negyedik napján is az ellenségnek a legsúlyosabb véss tesógeket okozva, verték visz-s i a az olaszok összes támadásait, ameny-nyiben azok nem omlottak össze már előbb tüzérségünk tüzében. Csapataink mindenütt megtartották állásaikat. A tiroli arcvonalon a vilgereuthi fensikon levő védelmi vonalainkat több zászlóalj, mint eddig, most is eredménytelenül támadta meg. Ha sonlóképen meghiúsultak a Cima Di Mezzdi. Sief község és a Rienz-völgy legfelső része ellen intézett támadások. A Krnen egy támadást tegnap, egy másikat ma éj j el utasítottunk visssa. A Mrzli Vrh elleni két előretörés is meghiusult az olaszok rendkivül súlyos veszteié -kiHrfr: Az ellenség, e hegytől délkeletre behatolt as egyik árok egy rövid szakaszába, de ellentámadásunk újra kiverte onnan. Két alpini zászlóalj kisérelt meg erre itt egy ujabb támadást, amely azonban tü. zünkben összeomlott. Ezek az ellenséges osztagok csaknem teljesen megsemmisültek. A tol-meini hidfő szakaszán a támadások főképp a Santa-Luciától nyugatra levő hegyháton, a Selonál levő hadállásaink ellen irányultak. Valamennyi mégis birtokunkban maradt. A Plava-szakasz nehéz tüzérségi tüz alatt állott. Tüzérségünk szétugratta az ellenségnek Plavánál gyülekező csapatait. Zagoránál az olaszok napközben birtokukba keritették árkaink egy kiugró szakaszát. Éjjel kiűz tük onnan. Tegnap délelőtt a Monté Sabotino előtt tüzérségünk tü2elése fojtotta el az ellenség egy ujabb támadását. Ez után az ellenség már nem is tett abban az irányban komoly kísérletet, hogy a görci hidfő hadállásait megközelítse. Leghevesebbek voltak sharcok a Doberdo fensik északi szakaszán, ahol igen nagy olasz haderő tömegekben előrenyomulva többször támadott Műidig újra meg újra megsemmisítő tüzeléssel fogadtuk, ugy hogy az ellenség kénytelen \'volt fedezékeibe ▼isszamenekülni. Egy Monfalconetől keletre . megkísérelt támadás sorsa ugyanaz volt, mint az összes többi olasz erőfeszítésé. Trieszt fölött tegnap délután az ellenség egy repülője jelent meg és boi»^vetéssel két lakóst megölt, tizenkettőt megsebesített. Hc\'er altábornagy. — Hivatalos. — r Szófia, okt. 26. Csapataink elfoglalták Negotint és a prohováci dunai kikötőt. Az itteni élelmezési raktárban husz vaggon hadiszert zsákmányoltunk. A harctéren 300 szerb holttestét számoltuk ősszé. — Cyrill bolgár herceget és haá seregparancsnokot Oszkübben nagy ünnepséggel fogadták. A város zászlókkal, szőnyegekkel volt diszitve Az egész lakosság részt vett a fölvonulásnál és sirt örömében. A lelkesedés leírhatatlan. A bolgár-partvidék bombázása. . _ Briníisi, okt 26. A bolgár partvidék blokádjában és lövetésében az olasz flotta is részt vesz. Az orosz vezérkar jelentése szerint október 24-én a bolgár partvidék bombázásában angol, francia és olasz hajókon kívül részt vett az Aszkold nevű orosz cirkáló is, Az antant-flotta az Ászkold parancsnoksága alatt állt és Portolagost bombázta. Görögország. Berlin, okt. 26. A Frankfurter Zeitungnak jelentik Athénből : Az antant Görögországnak tiz milliót fizetett, mint a harminc milliós mozgósítási hitel második részletét. A London Nv>es cenzúrázott hirt közöl, amely szerint Anglia legközelebb uj fényes ajánlatot tesz Görögországnak. Ez lesz az antant részéről az utolsó barátságos ajánlat. > Német buvárhajók ■ ! • munkája« Athén, okt. 26.- Marketti angol szállító gőzöst Szalon!id kikötő délkeleti részén elsülyesztették. A hajón ezer tonna muníció és betegápolók voltak. A legénység 83 emberét megmentették. Berlin, okt. 26. A Kölnische Zeitung sisrint német búvárhajó október 20-án Withe szigeténél egy angol szállitó hajót elsülyesztett. Számos katona megmenekült. Páris, okt. 26. Néntó búvárhajó a csatoméban egy francia hajót megtorpedórott. Valjevóban A német-magyar-bolgár csapatok diadala. — A Német hivatalos jelentés. Visegrádnál kiszélesítettük az elfoglalt hídfőt. A Kolubaratól nyugatra és Ub-tól északnyugatra elfoglaltuk a Tammava átkeléseket. Kövess tábornok hadserege elérte általában azt a vonalat, amely Lazare-vacnál kezdődik és Arangyelováctól északra, Rakrovácon keresztül egészen a Rabaritól nyugatra fekvő vidékig\' húzódik. GalJwitz tábornok hadserege a Ja-siencától délre rohammal elfoglalta a Banicisnatól keletre uralkodó magaslatokat és a Morava síkságon heves harcok árán kivívta Bl. Livadicat és Caba-rit. Innen keletre pedig addig a vonalig jutott el, amely a Bresedna magaslatnál kezdődik és Petrovactól délre, egészen a Meljnicatól nyugatra fekvő területig húzódik. A Pek völgyben megszálltuk a Ku-cevtól nyugatra és északnyugatra r^.el-kedő magaslatokat. Az Orsovánál átkelt csapatok tovább nyomultak előre déli irányban és balszárnyukkal elérték Sipet a Duna mellett. Bojodjeff tábornok bolgár hadserege elfoglalta a Drenova Glava hegycsúcs és a Mirkovac közti hegygerincet, Pirottól északra husz kilométernyire. A legfelsőbb hadvezetőség, — A Hőfer-féle jelentés. — Budapest, okt. 6. Osztrák-magyar lovasság bevonult Valjevóba. Kövess tábornok hadserege harcolva közeledik Arangyalováchoz. E hadseregnek a Kolubara mindkét partján előnyomuló cs. és kir. csapatai a Lazareváctól délre és délkeletre fekvő magaslatokat támadják, egy másik osztrák-magyar seregtest visszavetette a szerbeket Katarinál, tíz kilómét myire Palánkától délnyugatra. Német csapatok rohammal vették be a Palánkától délre elkeseredetten védelmezett állásokat és a Mlava völgyében Petrovácba jutottak Az Orsovánál átkelt osztrák, magyar és német csapatok a Klissura-vonaltól keletre fekvő hegyekben nyomulnak elő. Az ellenség elmenekült, puskákat és lőszert hagyott hátra. A bolgárok a legutóbbi napokban a Tiniokon a folyó forrásvidékétől a folyó torkolatáig számos helyen keltek át. A folyó balpartján levő magaslatok, valamint a Zajecsár, Knyazse vác és Pirot ellen intézett támadások előrehaladnak. Höfer, altábornagy. Az orosz harctér. 4700 hadifogoly, 17 gépfegyver — A német jelentés- — Hindenburg tábornagy hadcsoportja: K. Ekantól délre, Rigától délkeletre az oroszok előretöréseit visszavertük. Düna-burgtól északnyugatra a folyó hó 23-án elfoglalt állásaink ellen intézett ellentámadásaik meghiúsultak. A foglyok száma huszonkét tisztre és három ezerhét tzázőt főnyi legénységre, a zsákmány pedig tizenhét gépfegyverre és egy aknavetőre emelkedett. Gyenge német erők, amelyek Illuxtól északra a hasonnevű s2akaszon át előnyomultak.a túlerő \'támadása elől ismét a nyugati partra tértek ki. Dryszviaty tótól ésíakra a detoni határvölgy melletti állásaink ellen intézett orosz támadások eredménytelenek maradtak — Lipót bajor herceg tábornagy hadcsoportja: A helyzet változatlan Linsingen tábornok hadcsoportja: Komarovtól nyugatra osztrákmagyar csapatok négy és fél kilométernyire behatoltak az ellenség állásaiba. — Höfer jelentés. — Budapest, okt. 25. Cartoriszktól nyugatra támadásaink kedvezően haladnak. Az ellenséget, leghevesebb ellen-állása dacára, a Sztir felé szorítjuk vissza. Ezekben a harcokban tegnap 2 tisztet és 1000 főnyi legénységet fogtunk el és 4 gépfegyvert zsákmányoltunk. Egyébként északkeleten nincs újság. A francia harctér — Megakadt francia támadások. — Berlin, okt. 25. A nagy főhadiszállás jelenti: Champagneban a franciák igen erős tüzérségi előkészítés után támadást intéztek ellenünk. Tahurennál, úgyszintén Lamosniltő! északra Lahurenál támadásaikat tüzeléseinkben nem voltak képesek teljesen végrehajtani Lemesniltől északra kiszögelő sarkon késő este még heves harc foly^ Innen északra és keletre a franciák támadásait súlyos veszteségeik mellett visz-szavertük. Berlin, okt. 25. Folyó hó 23-án a Prinz Adalbert nevfl nagy német cirkálót egy ellenséges tengeralattjáró Libau mellett két lövéssel el-sülyesztette. A tisztikarnak és legénységnek — sajnos — csak kis részét lehetett megmenteni. — i Szusz csatona vtszélyken ? — Genf, okt 26 As angol király Fárisba érkezett. — Francia irányadó körökkel a Szusz csatorna védelméről is fog tárgyalni. Franciaországban ismét erősen agitálnak Japán segit-ségül hivása mellett. Hadbavonult zalai tanítók és tanárok* (5o/ii Mdérítihil}. A kar l(uia taparía« bímmI a\'titánt ktedrffbee. naly Nagj MigjawtatS ■H>«i»lhlhi vasét. A • báj- bor u UrUa* alatt 307 p i lg éri iskolai tanár ég •inai likolai tanító mii Ím tégjeewi ad gilatrr. Ezeknek jelentékeny rétet a tisztikar bao foglal helyet, e Bateb&li |ue<W pedig mlut öokéntps é* hidapfód iiolgtí. A* őrJ-gehbek kőzlegéayi «e altiszti «albas arataak m*r diada\'okatJ Ehelyüf* le Mlilnilgtikuji Urtjok átok éa«tt iiwgagjkilMf akik a batjr vldthaéliBl épptigy kivették rénüket, mint • bsciWlMi ptlgtel aeiHhll:<Aa aiaae lator I roltak míg na U kptonák) Ailami laniiók > Hadi Je»6 Kírilyirff, Pdyvtey Zánka, Holczer Béla MeTMaleace, MátKe jtook-Egeriracsa, Hevesi Jenő Móiairi. Vby latirte litHifl. RefcBard L.joa Hodoaáey, Kéry Jáoai, B^tta Fetenc, Békélt János BaUteeiMé, Sikliy Sámuel, PavUeook KÜnia Ziltig teliig, Woiiotd Béla Szeateáerjia, Balog*. Embíe BUatonttred, Horvith János Muraciany, Mée te Zslgaond Drávaszcfitmibily, Rétta Károly, Németh Józsd Sümeg, Almtei Jáno», Seéete Fsreec Nagykanizsa, Pollik latvio Pátiak, Satete Lajas Danisa, Rónai Béla Zalaasate-gjót, Percei István Drávaagykta, Tétb Petes, Plaaáer Jieoe Suidóvár, Rélly Erei Mura catey* Karoef Agateaa DtátadUe, Zubeeeh Gyula Drávaottirf NénaU Fereae Baglad, Hajnte jaooa Drávaaxilae, Ifly Király Sxeot-kuimOÉfhji. Tibori Béla Stridóvár, Bagyaiy Jiaot, Gyarmati Jdzsel Alsódomboiu, Major Károly Haénetey, Varga Pál Mereted, Fatete Géza Feiaépasslete« Saván Pál jéaoeUtee, Legajar Perene telküyía, Gyarmati János, Hajáé latvia Stoag. AlL polg. ixk. tanárok i KoUlnyl Odóe Troica, Földes Mikiét Nagykaetzsa, Lucbobar Oáta Ateteatetvs, Botetetsby Grata, Laüte Diaiéi Caiktoraya, Bwtey Lajoa Tapaiae, Metete Antal Baialoe-tarea, Bttekkag Aatal CaéktteaM, Dr. MaeO Fererc polg. bkolsi IgalgStó Zalaezeetgrói. \' Kó—égi te fMctxcti Janitok. Mrte Péter AMaeeseeepiÜ, Héjjá Lajas Báadkteeatgttegy, Antal bura HotesueÜgy, Te«« Jöxacl Karaaes, Szoliir latvia Kmtki>t, Újlaki Faraae Kaastbaly, Viacse Zottáu Sztpate, WHekfag Ferene Ate»»éteaha, Filo Balén AlaóbeaJteree, Kiss Entfl WWáÉtegtéeei ■ Déeas teléül uk,PeaÉca Káinéi-Ba-_ Király józacl, Weekél Józacl Csiet-bozaak, Caoaka Jóssal Pabhejk, Török István Gyntekaazi, Biiiaé KaaaA, Major ZaiÜa Hakét, Bak* Mibé* Kcteda, Mirkua Király KUazigtt, Rikéte* jtee» LaedveeseatjéesU, Ncmaa Uie I i»a lliliiijjaai Károly I eneeSBfcaHlihi. Koioater joaeet Leaaaartvry Bruuk Lajo* N gj<llg|ll. Béltea féter Nrgfratea Hortete D<r* Kisr*a* Cyaraetey Kilatel N*ms* (aiáce, Fejér Mért orr Nyiréd, Sellégyi GyeU PórMMai Lázár jourt Söjtért Varga^ SioMgygrgyvte, Bóaa Sn* Kies - litvié til» l»te Ull< ívSteiii. Tekenye, Hervitk Jímm. Csteste LajéteíTtejef Martjnesev\'cs Jenő 7.al»apiH, Tamissy Faraae ZaUéMM, NéAete Séaéfa» Zalavte, Léerti lili II» Ctefcál\' Tilgteed ______ saBlifis, Abrakán Jaooa Barabéesseg, Ciéteéayi Lajee AkfiteadVa, Néteetlr* Kfiteér* Mgfce, Paeekas jiotfr SiaetUMlb, KilnÉia- Anteo T.ptfea, Hoder Andflr B.jese, Pataki l,lvte>. Héjjá Lajee BéabkseeeljfBrgy, Hsétteeaa Aatei Bncenta, Polgár JebÖ Cierc^toetej,\' Kerner Károly CtlBááte., Kcé^éta lác# Qyeaesdlif, Koróföl Nsníor Sttütttloliírí Jnkáaa Ateal KatetUiy, Matate láván Saigeé-vér, Gteate &üe »llitolln *m Pária ta LA A NA6YKAMULSAI BANKEQYfcSÜLET li1 RÉSZV^*YTÁRSAaÉ<i| :: :: mint hhr * aláírást fca*y. az adómentes III. 6%-os m*?yar =» nemzeti hadikdicsönre = V eradatl tettétaielc meWatt jagyjéaakat laJtogad •sasasita jedyzések meökönnyltésóró e^«^« » olcsó kamat mellett magas előleget nyújt L\'loi! ¡Nagybakónak, O.t MadT N Fefkj i Mteálf W«gytiam Mtetm jóasel Pteflá. Va»«a* Uytegy Sortel, jSslavkoloky Oteteiv SteteqcckcfyJ . >lj Aeariáy Jiaos ZaLbkarayflt Berkovltl > Utvía Ztlakopatey, aitA Lisrió : ZalakaMiag, tijuUl Irtván ZáaUentba\'lin, Milly Óién Z.l.tlraolj, Stabó IsImU Almisktea, SUrksteaaky iLtvád Bada-csonkjtom»j, Motete. L|joJ BUatoigyörgy, Bslotti Béla Belateaegvari, DbKekí Antal Bakii, Tdtk Radotf Baz^i, Hakack Lajos BslsUae, Cseprjigby ICáttey Bdltinc, Egy¡td Jóasel BoncodtoWf; Nttk Ferenc Dlted, Tfirök litf^l Ojulaktrki, Nagyi Jóasel Hmekksaii Lekeotky BéU Houtot, Seeksres Era« ataikUs, Kovao* Lajoa Karkaasealaúk-tensas Gésa KalaUn Kokkal, Para Odéo Kisapáti, WacW János Kiskosara», kas Károly Kuarskegy, Sieidi János Karos, Sientgyörgyi Jóxict KAvagoOra, Nagy Kévénkét, Miatiaaácxky Baldías ár Lsteoye, Kilnáo MiadasenUuklia, Mattoa BéU karcait or, FUsxir Miklte Murasxenboirton, János Murassiget, Martiaesevtes Ue Noé», Tibori Béla Nove, Horváth La-vbid, Molnár Mihiljr Osaéabtkte Landt FLike Pacsa, Török BbtaUa Páka, Harvtek Jeaki Patcektea, Göndör Kálmán Pula, Laaes Féreac, Ttek Lajoa PusatSJB^yared^ Varga KM Radoaaos; Gibrtel PÍU Raodaa, Krataa-ctjitl tíávin Rtdiek, Boda Beta Rigácr, Cteny BteaiSaeséges*«, Maéate Perea* fleealblkélb, EMM Fenrae Ssaataeearor, Horváté Oyörgy Sséjilsik Jaaka litvar Keater U- jJs] Zoltán Tapolca, AU>eci| Oyula, Silamck Jfiii Titisealsslrtoe, Bibik (Heteiéin) Jiooe TóUaar éakaty» Saafcé Uéváa Jtek saaaa >gj *»17, Mte^sgl\' Fereae asligs(sss, Nyel Zakia 2ala> Ijajéaek Janlkovtts Gyoia Zalakaros, Németh Béiij Zilinénetfalu, VidoSa Ernfi Ztlapetaed, Bar« Lajos " laisaljlk b. T ib Smóar Bate-téaateatt Kise A^ed ^l iliiléé>|Th ijl 0»ate míá KiwUjrgtke, Báody Kóvégófea, Kovaca Jiaoa Taiiaadörógd, 3aü liñoe Zalagálaaa, Ostéeeisel Oyela Diesel, Néfáetk iáaoa Csapi, Lakk s Pál Alstesid, MoW Jiteati BaktDttÖJ, Ujvátl Imre 1 Baiatoaesic U>, Ntgy Fcreee Gófiata, Kavées >£rag N seaMterásr Taa»adl Jéxsel ■ Nava» V VM>ée Zalaaareeye, Varga Jöteej tilgett hidor Buitonlfited, ¡Köalk Feéaee2ala *te|áballes, Tkalacs Vijmosi CiüfojdJ Llog Ti. .wftl UteáfckiV, Sswaeéley ¡Jiads Lavss, Béski Aetal Abtetekelyfatv*, Mébrs Aladár faleéeg, KaBtr «Jteá»\'Ataélteie n Reartei 1) fij In tlSlM lU Itf |t| \'I\' f- Pék*. w|ai|lili|-&a6 Zdvfclr, Kaatfk GyuUNagy dátuj Draakovita Ojtek KomirjiroJ dr. Maafl HFdrL le z»>esscatgr&tl: kSeag. polg. lik igazgató. Hogy folyik le az un-tanglichok - sorozása. U-! A esfalsslw raadéfcfr. — (Saját Wóiiídniíó/.y- Négykaaiata várót taaicaJbo* UlMa dételM teleaste ba a be»-T<d(rlml ■telseteraak La a raeáde\'e, amely a ■Oét neg\'artandó néihJkelS sotemlék aj rend jte |álla|piljt meg. "A rend elet aak lagéaatoeabte pjlLjtiia aa, amalyt a seieaáMételiig Snxeittitte sáré vocetkeslk. A bioltságorjn — amely aa-gj/cibizotu4g aevat (kel — áölgicok Is réete vcasask, sát a seraiáááHteteg tinóké eaai p0tgéií aateer IsAte s | donfés/ joga aaa. A rcn-daiat erre «aaatkoaé léiaa így aaól A vegyes Sitottaagbaa palfari létsrte e kóvatkaa* tagjak vsketfek résel: Aa | alispán, vkgy piilgéi saesáar, vagy aeek törvéayes kilj lém. Ha asaahsm aaak akadályoxva vateéaskl valaeéehrlk tekintélye\' scbb illái li te MMeeMb törrcUhatóságl blaott-sági tag ké lehat a immliklinaeég aieéba. Résst <esSe»k nég: k jirislj vagy ttsati orvos te aé Illető sorotójárás Mhaaigsbirája, vagy kjal,onaf előadója. Katanaorvels hiányában tabil fi eoiesill paigéri ortroa is 4ágeek«li Egyék Mai a katonai bUottLigl Uaok össxeilUtása a régi ■stljl. A vagyas bljcotfsigban saapáa as ateék-aak ée e kateaeá kipvfaiHaak vaa átmé aa>-vasaia, a lobbi t ^ikaib aeék taaéeakaeé aaa-soreeáeaa kSMsHMa a kSvetka-landó iigyUaw: A inelisá ate-taanéiy vizsgilatiijil M kall te-ti litelinmHiiflI. bogy aa aiöaA tóméit aam | telttel aa. _19tS ektéV A A^ataiMMa asak MMgti kná M te p*ag A tteaaaaeéteá kg kée»fc Isgarin Aéiektete A kin n éilal lail ika >i iiwaliak Aate — m, \' .......... éneim ag - ha fcériM* lésOktes- etré aéava Mtegaia telte eM% «akak JJ HÍREK EMBEREK I Értttek-e ea <sd mM hMs 1 Buji -litjátók-e a aaéibaa kavargó sérgaUasdtel Taáltenk-a, kagy ae a T« «eaaate. Jkh«a t«k «Itek vagyak mir, holnap, hakavMéa U le áNkekJ* Emberekéi A vtli^háben aotaaá. eiée lorduUtsi. k£«t aa Madjééek ai, begy a lM a nyomor ée seaavedéeek Mttssaka. Ami. d(> Mit aelyeeksriseyibe bujtatjátok |M Haaaa pedMvBeStt lábiteokat, aa laeteM-|<ik a sattneMekcé aa ataa Méta, aaraa (üldjfln vSr&tnr fizott bteyhte lábakról , gotdöljitok meg, hagy Nagyketesaéa a gfer. mahak seéeel («gyoakodnak Ubheb aétkéL Enberak, akik issreestenk lehettek éléate-r .itekat ahéa asBkeégveeal Kkeeretei, ae lefedjétek el, hagy teteeimsteUik nteai ■tl a ma tipiilékit I laike* Bab ink. kik ke4vea jeleivet teasstbstjiéak el kteeieiiki-két, ae dugjátok be léi attikai ama estcsemOk elhaló liriaa elül, akik nem taUiaak löllrU-táiéal a kiapidt anyai emlSkSd. Eakerakl SetH stobik piutefi lag.ibaa, iate te •lés eséslée kdrngyban sete te iste gyte-tádgiter lile|l Ilii i. Emberek I Alatta-¿alomnak lilkéisaluo kaii várete a Wl be-kftieáeéék. Aa Idén még nagyobb, pérvben kjeli gondoskodnánk a segélyre .sxorolókril, satet mi, esztendőkben. A tiraaáaioa kóla AauaoyiOao egyes legjelkostesh, ktlft-eóeaa ati|b«J, iWftij, eiWrsbaledott asas vagy btelajteeli e ....... II isaaÜsaM megéllapribaiók aam volaioUi as iíiatS !o-gjratkosésaoak etegiiUpitaas végatt a lagkiai-Ikkkl bsmreégl ktebiaaak adaadó it. As ervoa bakaié nagvissgaiaa teáa azokat, akik e»gyiIhiei 1 oólMII aie.lmaeak, vagy esetleg csapja as erre vonatkozó jegyzékben feliorolt Ibgyatkoiátok ralúmeiylkébea sxen jvEaedri JlkalmasnakL— a tMÜkltl jládaalin u ; A i égj se MsOktM lasi eévMt •• javaiét kaaS hetll n i iljtejhiii t 11 Nlgliláillst Isgy^eree ipslglliai 2. Népfelsaléil icgyjraree Iztegilatra alkalmat-iáé. 3. NMttetesi jWÉUtekgátetea atestteteé. Ha á kórházakban as ogateasitoB egyén k|g a néWelkelísl fegyveres! sio\'gilatrs való ai> slnaseagte kitted iogyatkaete állipltutou ■tg. cai\'d teéa (bttegjdfcUúialkteaatlaeaég el arélé baiiroettaé. Akit, Jhekeatesk találnak, teaá a koóvédldagteLkfl pliWa ultilligko« elS iidlkilÚtasi, mag JuUi>att vkagibri te ÁdterioxatM JktsI A fiodalct ioubkedík ejtulín a laMMia-gaiai lileft l e lilliiwéá|jl a lőlipid eloökleto slftl éiWH ásttft A lellÍlte|«%lakaél aiy tag> sen «*k4 »rrtl, ate a aápfa^eUU bamatUé-eteadéa JBkSdctk laaaéga a |. failte t HMMnia a ss ve» mökíek tejet jel tatai, a betegeknek égilist, aa éhetehieh laUvat e|i|ma —• AMteke^ igyatéiatikaa leheetetabb ^suta var. A aéf beaytte as Méa> berékkea ^ttdjc mag »ükó-daaát, ml pedig, tklk takaijSk, ayejlsaakse> |ldbitet a aépkoayba Intenzivabb nflkédé séket. Jaítaaaamk pénzt, élefcaisterekte a eép-haeyke iaaat<aé|luak- A imtléteg vésroal rkla a ei un iiail goadoekodjék, M ■ akiket betagaég sir ai a Icarattetái. EmberekI Minden médeekbaa álló aaakóa-aal aegitsüok itektt, akiket kátveileeil sajt a Ml nyomorai A kirpii ialvak léléfüéta megindítóan teéa fit\'el. De ae kedvktóbb idfikte le eteket. A taieitnft, a beteg, a gyorhor vaaa vér. — A seagéayvk aegüéiét abbea asévbaa a kiliiégate lakalöaóssbbea ajánljuk gondjaiba. A seegéayiégalippel aa káéa hOeetaa kaii béaal Azért adtak aat Oaaaa elMeiek, hogy szbkafg esetén lühm-tjiljtlk, a«n rséft, bogy jól hanaéeelaatah. Ott tartaak, hagy a „bét hévét aaztandó" gyBatelcaailies kell egelaask, da tegyük bleei» tilt ttb eaert a Jktt etéá eíiiaodó* ia-léá agy eaztendeig se tart ate t azujibb hété. gak etpjtlhee ajra pótolhatjuk a hiányokat. 4* <HlMi — Béeah—. Tieee gvéf nrfnisztereloftt iegaap Bétekea aataajotti&Barfá" ée SSrfekk ate InéaefceantT ka» viesseééte Bnéipaaa I J- Zalai iskat <A tegteate I iéMgyeit jdlspétet a muU hétről:) A ttgyebb etgakirtebeietttl y>ág irt végaL, A tefreil ■aekélilthii istvée Sc hl c s á s legojfa¿i>br iegkiméietfcsebb és < 11 adi-mosás abb anotáa eljárás Mindenütt IcaphaUt Adante Ia| a i«fca aSÉunaarflaia>y aatóháteaiakaMLtfeap n¿kWáJ¿al rirrmü ®áf( Jtofn aaáp iebéraemüt kapj\'uní. —ve Ma«iaWit s-m^át. UH, panal áa a lumtáeaái kitűnő a kések tiasHtítákca ^onyUbkt fa bájtban. MMaattt ka^katé ber*"._ a£XYt is jobb a mait bárom év kelheti a peronospora kartétele * volt meg * «zükséges védekezés ^ ^»etezés é« porozás. Jóllehet, a ke-r1 Zc csőkkent ugyan a borpiacon, c árak szilárdak. tflbllil • főglmnáxinm. A nagy- x oUrtó*\'f5ginmÁzium november 5-én \'¿oíllásácak másfélszázados jubileumát. r ¡755 november 5-én kezdte meg és sok viszontagság közt tizenöt év ^folytatta azt nagy buzgómmal, « Ljtara kUzámithatlan hasznára. — j0jó oeritJOeplésére a béke utolsó gg kezdtek készülődni s az ünnepség aoak, « intézet ragyogó mul\'jához Ígérkezett A világháború véres formában ezt a szép tervet is elsöcörte. 5 én c?öndes ünnepet ülnek a derék ^¿i atyák. A ntgy n^pon cupán istentiszteletet tartanak, aztán csönd [fényen folytatják az isko\'a áldásos LÚAtét. \\7Fo1 kell emelni n tej árát. Eddig «keit ki legélesebben a tej érának föl-c!<n, rn-rt azt tejesen icdokolatlan-[Lju Most az:én nekürk kell azzal az yl fordulnunk a rendőrséghíz, hoyv a ¿ajég érdekébea mérsékelten tmrlje ,tejárakat. Akkor ugyanis amikor tilta-it fölemeltük, mások voltak a viszo-Sea volt nagy a kereslet s a takarmnny. > i jószágállomány élelmezése is oc-^bb s^t teljes pompájukban virultak a lege-azonban a kaeizss-környékl tejért etóidről idejönnek az élelmiszer ügynö-Bad*pe^rc» Bécsbe óriási mennyiségben fői ezt a fontos élelmidkket s ax a falvakban éppen annyit fzet a sint ameanyi a hatóságilag megállapított lujytanizsáo. Ilyen körü\'mcnyek között : a termdÖ nen hozza be a tejét, ami k, hiszen így megtakarítja a fuvart. a tehenek tejdőképessége is meg-, at, a takarmányozás pedig határozottan lat. Nem a nagyobb tejtermelők ér-bozzuk föl ezt aí utóbbi Indokot, s falusi kistermelők érdekében, akik negé\'zik a takarmánydrágulást. A föo-^nozott okok — szerintünk — nagyban ¡áruinak a városban érezhető tej\'niányboz. éppen a nagyközönség érdekében akként cegállapitani a hatósági árakat, hegy a érdemesnek tartsa a tejet Nagy kani-beszá\'Htaai. Hogy még érthetőbben i ki m^guakat konku:ainunk keli a pesli ügynökökkel s hogy a tejet mi el az ő orruk elől, mindig többet érte xdnunk, mint amennyit ők ad»»k a Már több vidéki váresbaa is csak a tejkérdést gyökeresen megoldani, dolog éppen nekünk kérni a tejar fól- aert mi mindig az áaemeiések eücn ^ ltunk. Azonban kőtefeaBegink azokra is akik egyáltalán nem nélkülözhetik a A tejár legközelebbi smttlyczásánal tehát touebbi okokat a rendírseg figyelmébe Véleménjünk szerint a házhoz aordott irat magasabban «ellene meg állapítani, mint moht m^t az előbbi értékesítési mód bb üzemköltséggel jár. - Pusztaié* n Balaionpa — thelyr6l jelentik: A mult szombaton erős \' szel haj tolta a tajtékzó hullámckat a és a sétány felé. Mintha csak mcx.cdult ~ a haragos tó vize, pár óra alatt mé\'er-m borította cl a sétányt. A vizár eilen-itiae ereje a több mázsányi sulyu fedőét lefordította a cementül rakott partfalról s a réseken át zúgva ömlött a viz tétányra, a csónakokat kidobaita cs vitte az »jégvermekig. A lürciőfeöz vezető fahidból •ehány cclöp mered ki a vubői. A csó-jykti hidoak s az eve/ő paviilonnak -iyoma u Lyen nagyarányú pusx\'ttliat már évt»ze ÓU cetn láttunk a ¿al.tonparton- A cjó-flelnek óriási kárt okozott a vihar. — A —n vízállása már regen volt ily magas és Sió zsilipjeinek megnyitása cs-k hetek muiva Nütjl le par cert.mé:errel a viz tivejat A Utalás romjainak eltakarításához hamarosan ¡•aíofUk a munkások katonai segítséggel. \' ** « sétányról már eltakarodott, *ok spró **»oiyát hagyva o:t A partok kijavítási a |»o*>ak nagy anyagi áldozatába fog kerülni, \'pttztuiásnak az elmuU hét folyamán sok ^ie voiL A Balatonpartnak igazi káborms J* Kit, a ig a sek romot cl nem távolitot * « Buakis kezek. Az újraépítéssel sligha-. híinig fognak várni, mert egy ujabb \'"«n-cstrom megint elpusztíthat mindent , - Ukkbronz mindenféle tárgyakbron-1 doboz ára 80 fillér. Fischel Fülöp * kÖByv- és papír-kereskedéseben kapható. KALA 3. — Katonák n norcemában. A Volgyi-féle korcsmában parázs botrány volt vasárnap este. Egy cseh katona az alkoholt^ hangulatokra gerjedt és megtámadta a védtelen dvil közönséget és a korcsmáros családját. Szilvári rendőr rendet akart teremteni, náre a katona megütötte, de mindjárt eme hőstett után futásnak eredt. Szllvári rendőr azonben elcsípte s átadta a közben odaérkezett cseh őrjáratnak. — Mikor az őrjárat vezetője - egy szakaszvezető — meghallotta, hogy a katonának mindössze az a bűne, hogy a rendőrt megütötte, — szabadon engedte. A rendőrség kénytelen volt fölöttes hatósága utján följelentést tenni a katona és az őrjáratvezető ellen. A landwehr ezred parancsnoksága bizonyára példás büate tésben részesíti a rendőr bántalmazóit. — A Tüdőbeteg rokkantakért A rokkantkérdés egyik legégetőbb • problémája a harctereken tüdőbetegséget szerzett és rokkanttá vált katonák elhelyezésének és gyógyításának kérdése. A József kir. Herceg Szanatórium Egyesület a magy. kir. Álami Rckkai*-ügyi Hivatal munkájibi .illeszkedvén, két szanatóriumát, a debreceni Auguszta szanato riumot és a gyulai József szanatóriumot már e célra kibővítette, agy hogy a debreceni szanatóriumban 300, a gyulaiba 200 tüdőbeteg rokkant katona számára van iaely, Az egyesület tovább akar menni ez áldásos tevékenység terén és többek között most kezdte meg akcióját egy felvidéki rokkact-szanatorium létesítésére. Az ilyen cellud&tos és nemes munka megérdemli, hogy a tarsadaiom minél hathatósabban támogausa. A József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület az idei halottak-napján egy nagy ¿zab ósu gyűjtési mozgalom fcapcsán, melyre a belügyminiszter 97323/1915 VI. A. szamu rendeletében adott engcdeiyt, az ország társadalmaik Segítését igénybe fogja venni. A multakban az egyesület „Csak egy virág szálat!" jelszó alatt cgyetiCn egy szál virágnak értékét kerté abból a koszorúból, amelyet kegyeletes kezek halottaknapján a sirokra szoktak helyezni E virágszálak paráayi értéket n»ost a tüdőbeteg rokkant a*.tonák részére kéri az egyesület s nincs kétség aziránt, hogy a hösök iránt hálás tátsadalom meg fogja hallgatni a kérelmet. O/szágszcrle a közigazgatasi hatóságok és az egyesület fiókjai fogjak, végezni a gyűjtés munkáját. Nagykanizsán október 31-én és november 1-én a temetők kapuinál és ax utcákon urnakkal és gyüjtŐpe>sJyckkei fogják végezni a gyűjtést Nagykanusa jószívű hölgyei. E két napon meg kell moxsKUaia a tátsadaiom szivének es meg ke*J hallga tart a mindenkinek az intő felhívást: „Mentsük meg t tüdőbeteg ro éA Mckacr féle házban lévő ed üórás és látszerész üzletemben megérkeztek a legújabb órák és kuswarek, melyek legjuta-n OS a bt*» árasiUndók el, .Szívós Anlal müorás & Utxzerésxnei, Kasincy-«tca 3. (Vasuti-utca.) állást keresek, hivatali: an. Czim a kiadó- 12754 urak, hölgyek és gyermekek részére hadicipők és katonai bőrfelszerelések, Gyulay-táska, orvosi táska, gamaschni, övszij, gillftupeny, num :: a legjobb minőségben kapható :: | Miltényi Sándor és Fia cipőáruházában, Főnt, városi bérpalota. SZEGENY GAZDAGOK — Levél a szerkesztőhöz. — Tekintetes Szerkesztő Ur 1 Tudja-e, kik a szegéay - gazdagok? Persze, ön azt frondolji, hogy az cS&k regényeim a Jókaiból. Milyen nagy tévedés. A szegény gazdagok ml vagyunk, akiket az ég néhány százezer korona vagyonnal sújtott. Szerkesztő «r I Tessék elhinni, csöppet sem rózsás a mi helyzetünk De csak mtgamról beszélek. Én például, mióta a háború tart, csekély néhány százezer koronát tudtam csak összeizzadni, de azt is több mint károm kóoap alatt. És persze, most azok, akik a kedvező koo-junkturáka nem tudták kihasználni, szeretnék eiszedsi tőlem. — Reggeltől-es-ti<r nir.es nyugtom az adómén ygyüj-tőktő5. — Példán? az egyik íven a sze-géay «jytrmekek tej.el való ellátására kértek tőlem. Hát kérem, n utzáj a szegény gyermekeknek tejet reggelizni? Én csak tehetném, de még se reggelizem teje;. Megelégszem szerény teával, vajjal, tojással és egy kis soakaszelettcl. Aztán jOnnek, hogy adjak a vak katonák javára. Furcsa. Hát nem lehetne ezt a kérdést másképp megoldani ? Tessék kiszuperálni a vak katonát és mindjárt csaűc közönséges civil vak lesz belőle. Hogy ilyenre rá nem jönnek. De nem folytatom, hogy mi minden cimca akarják zsebemből jótékonyság ürügyével az utolsó garast is kirabolni. Csak röviden azt akarom még előadni, hogy abból a bagatel pár százezer koronából, amelyet a náboru alatt kerestem, már eddig is mennyit fordítottam jótékony célra. Íme: 1 Fizetek húszezer korona egy fillér évi jövödelem után hadiadót 2. Egy nyomorult kis állami tisztviselőnek jót álltam ötszáz koronáig, hogy a hadiköicsönbői jegyezhessen. Az ötszáz koronát tehát voltaképpen én adtam, mert ha nem zsirálok neki, nem jegyezhet hadikölcsönt 3. Az egész háború tartama alatt fizetem az aikaimazotiaim bérét kiveve a kocsisomét aki hadbavoüult. 4. ötven üveg betöltet adtam a helybeli cs. és kir. tartalékkórhaz sebesültjei számára, a szakácsnőmnek pedig fölmondta m, mert mégsem tűrhető, hogy a szegény sebesültek az ő hanyagságából romlott befőttet egyenek. De hagyjuk jotékonykodásaűm további sorozatát. A fölhozott pé.dak is elegendők annak illuiziralasára, hogy milyen ieikes áldozatkészséggel siettem a draga haxa szent oltárához Exuitai csak arra kérem az igen tisztelt Szerkesztőséget, amely mindenkor buzgón h«rcolt a háborús uzsora ellsn, hogy védjen meg bennünket szegény gazdagokat is a jótékonyság uzsorája encn. A mai viiagbao, kerem, csak a szegény ember jótékonykodhat, mert tőle köszönettel vesznek egy-két koronát is. De én enyivel nem kompromittálhjUom magamat ha pedig többet adnék, hova jutnék ? Nincs igazam ? Igen kérem tehát tek. Szerkesz.őségét, iijana^ mar egyszer cikket a mi érdekünkben is. Maradtam igax tisztelettel: Régi másodolvasójnk. Á valódi szakácssag vagy legújabban átvizsgált és tökéletesített Kepes Pesti szakácskönyv saját sokszori kiseriet utan • érthetően és pontosan leírta és kiadta Hilaire Jozefa. Huszonkilencedik, a legújabb szakácsvényekkel, a felszerelés mesterségével, valamint a modern asztal terítésével bővített kiadás. — Ara kötve 5 korona. Vidékre bérmentes küldéssel a pénz előzetes beküldése ellenében 5 korona 60 fillér. Megrendelhető Fischei Fülöp Fia könyvkereskedésében Nagykanizsán. Erzsébet-tér 21. sz. (Elekféle ház) udvarában lévő raktárban hétfő, október hó 25-től kezdve egy waggon igen szép == karlsbadi ===== Porczellsn-áru lesz olcsó árban eladva. Unom porcellán tányérak 14 fillértől kezdve. :: Kávés vagy theás csészék 10 fillértől kezdve. Azonkívül mindenféle kávéházi, vendéglői és háztartási edények. Ha már minden drága vegyen olcsó porcellánt! TÖRKÖLYT és szilvát minden menyiségben vesz REICH SAMU pálinkanagyfőzdéje Nagykanizsán, Király-ufcza 15. Irodaszo felvétetik helybeli :-: pénzintézetnél x Cím a kiadóhivatalban. Sertészsirt i tiszta jó minőségben minden menyiségben veszünk. — Strém és Klein Nagykanizsán. 12747 ÍURANIA ROZGONYI-UTCA 4 uám * i-----j I 1915. évi október hó 25 és 26-án, % | hétfőn és kedden kerül szinre: J íOsak álom? á \' % i 1 X (Egy művésznő regé- i í Y I 1 I Ij nye.) Életkép sziné- í )jr szek életéből 3 felv. Á « És még a remek kisérő kép. ^ * í I ■ Szerdán és csütörtökön kerül szinre: ^ | Éjjeli kaland Dráma. | Április kisasszony Vígjáték. í Megnyílt á tábori A ZALA k^shiFdetései 1> MM JSI NM WM kaMntinknak t»ilwá, -yéLLl Hi»ni * lil iaw* ........ a^ikn kiM M iMUibH l^uta liléié mim H a IMM. ka a«ta$;gnH wgy IMtMIMM at, L)*jfoft»-gyiíti*iny*lnk m egtsi am<tN* ■Mi #«frtábn «I 0^1—1W>C «fa taima Im kapkattfc. \\ MáriMnfi «NtMt K i-,80 K IJO K 1.60 ion ferWUtiiltö «umagotísr» 4a a «¿djcgyis. 100 0XMÍ NI l|M <n áj* jjwnfend daraLa .] PodonMot« Jyaofofm Bvtgfc Hogj uMtMa btiM Im«M| nHtmi . w** meanyttgbcn <a ktMbcaam lywlwtuj gyíri\' Riinyokai tábort po«Uhiv»tt}okhor.i..MJ10n p|W4f ------rg II"\' w«M öt Aki nekaijli fco koronát beküld, taa* \'«tllHunfc «0» UUdifcátM HM BettöibigoU, Mnncntve. tO daipb bMtaMMppasj » MÉ tysötónnot, 2 ttvcg Morrotnta hiiite u)|<tad, 1 WMHnMft ttovitibi qseUíMflnk egy »iktoí M«y*antt. meljbeii i MKIHmMi kbnurtn írtWrtö módon te vmi ir»a H egy .IfoMa dhjWt v*! tlHwiN" rimO HMM. fenti mennyi»« .4 aMnÉ 4 hóaapi* clcgcnüB. Fonto», ho*y • kttow Mí MÉAfc « fial! • iimhi> MHwl klánja, « Utaan«» |l»lin%|il, < »>ÍMlll>i fcSaSIJék 1i—k > yaitaatalTÉff apján. unrMtfn kérjük ait k oMftml. Mgy magyar, MM vagy letelj nyetvO hawnllall utul lat mdlf keljünk a cwmaghcn I Dr. Keleti és Murányi vegyészeti gyár, Újpesten. Nívjiplwt, Bsktlisi is djiívziii kártyákat csinos kivitelben, olcsó -áron késiit a Zala Nyotada R.jl. Fischel Fülöp Fia NsfykaitizM, Kazlnczy-utca 3. ez. Legnagyobb választékú papir és irászerraktár Mindenféle irodai felszerelés. Iskolaszerek, sokslzóro-sltó készülékek, irógépkel-lékek, a díszlevél papírok, üzleti könyjvakrf zsebkönyvek, dlszmflvek, imaköfiy-vek, zenetnűvek stb.t stb Könyvkereskedés Nyomtatványraktár:: Könyvkötészet I Més>s t.isawii m »jfUiWlsIványok é« könyvek 1 leÉbl) aftalmat kínálják mi lden adáHéleli ügylet Aki vjílamit eladni, vagy venni akar, |Akl Mást keres, vajgy! kypdó lapíts* Imiszert ¿kar, venni, vag^, Imalzöttai keres, Aki áiiíist .keres • ■., Aki gazdasági eszköit akar von^j. vnrti\'; Aki bútorozott szobáit keres, v<u}y but k szobát akar bérfat&áánf, \' kf cselédet, szaképsnflt, hdznlostert az leghely< ki i hirdeti >hcn cselekszik, ha közöltet a Zalában. Vidékről • ki* hirdetés postautalványon IiIMmMN tagykiRusai i Us Mrfctfe i kl^MhMH««, Su§sr-iH 1 M Iá ! , * A kis hlrd«t«s*k mlndly Mra hsetondök. aas Minden TELEFON 78. kereskedőnek nn érdeke, [TJ hogy üzleti nyomtatványai ízléses kiállításban, a modern tipográfiai eszközök Igénybevételével készüljenek, mert csak Igy lehetséges, hogy a vásárló közönség figyelme üzletére Irányuljon. Ehhez pedig csak az Mell, hogy nyomtatványalt a NYOMDA S készítse el. = ZALA Nyomdai iroda: Nagykanizsa, Sugárét 4, A Zaja-nyomda a légmodernebbül berendezett nyomda, könyvkötészet, vonalozó Intézet és üzleti könyvgyár. íwL 1 1(A M fl Vfíi Up J \\W/ Sj i I 1 FdtMa «etkewlfl TÚTtt ZOLTjU r*kUa kladi; kscHEL lg*tsaM! FtSCjBEL ERNŐ.\' - Kyowit^i a Sala KttfapkUM «a -x - • fli l-t^a MmM—»\'■*« 0BnM B IA0TK AMIZSA i^iw 4 nm «omdMVIIIÍI POLITIKAI NAPILAP Velencze bombázása. Mott Mfepüietek.—Visszaadott *W. Hivatalos. Budapest, okt. 26. Október huszon-qyedikén Hálntsa egy olasz repülő Tnent várom Matt jelent meg ás aaél« tál, hogy tárgyakban kárt tatt volna, ¡¡írom lakosi Mfök is többet Mf Kbaaitett A»« pár érával kéaékk rtpillAlak TfUarékca viaseaoa-lák a létegatáat, akelé))all Ml-tkeuegytél hajaall ffj évéi« gyera e(;a*MláakM késép éa «gaalyoeabb kaliber« baabákat retettek lé MaéfcMa éa ared ■éayeaea u arzenálra, a »11-ia*«iáf| ttseaaek késpeatjára, a pály aud varra, aákáay erMre h katonai éplletekre éa ilta*» Myca IhTéui Idéstek elé Miinap isggel nyolc érakor agy taa-(tráazati repülőosztály unk újra atázatt Velence rflan, ahol máf táac-gal lebegett\'egy helyen as éj-tsakal beaa bevetés által akaaaU tíz Az «Ifibb felsorolt épulataken kivül unttal a Ireptf^jp —araehekra kk»dii«a(rréaaetl JiralTlkrs k dobtak repBlétak eredmé ayeaea bombákat. As allaaség kát itpülőjének az akció aseghiusitására irányuló gyenge kísérletét a mieink poska-tunel a legrövidebb idő alatt meghiúsították. Mindkét vállalkozás alkalmával «As éa heves tüzérségi tűz alá fogták repülőinket E tüzelés taljaaan eredmény-leien maradt Valamennyien teljksan sértetlenül tértek viasza. A haditengerészet parancsnoksága Még mindig tombol az olasz offenzíva. Az olaszok általános kudarca. - Este a Santa Lucián. — Grá-nátssö győzelem — Háromezer csöndes olaaz. Budapest, old. 26. (Hivatalos.) A éoberdőt fenzikon lövő harcvonalon a sap aránylag czendezebben lelt §1, elvben a förzl és tolMÜd WdfO Állásainknál és a tolmealntól északra » Km-ig tet^edő szakaszon rendld-»41 hevea karc folyt Mindezek a Hat-telt s támadó teljes balsikerével vég-rfdtek. Kmen az olaszok károm elérető* Hit tflzflnkbea összeomlott. MrsB Va. elán az ellenség egy éjszakai ttatadáia mtgbiii alt. Déiatán küU-Mstn élénk volt a tüzérségi táz, mety "gy haderőnek a tolmeini hidfő elleni VűM támadásait készítette elő. I C«apataiak kémé sstl egy a •ttk I adóiéi ajagaira kai \'ál eilea ujabb támadást vertek as lüniijiA a k|isl| s- sabb isefllsáfekat okosra. A» atókk emhiitt támadás Hsfcsiélé fej- Udőtt. A Deala kórali taréiatrv időnkint dobptrgéssoapep sudalt az olasz tüzérség iűze. Bgg a Zagom tUan irángitott gyenge olaj* támadást koiingá szerrel vártánk eéjsa*. | Az eOnUé a Monté Sakattno el-lom, melg iutt j a legutóbbi napokban legalább két xrrOtssás embert veszített. tagnap\' már nem intézett támadást, de a* oltat tüzérség heves tűs alatt tartatta. Óéra ééU léséébe la aak gra-aát hullott Esés | aai nagyszámú i/fcm^ysi csapolok A |Podgoraj\\ magaslat jsUen in-toptak tárnokiak As sem sagtístt- raftuk, hogg >s6kges gásókkal taUtett bombákat 1...............Vírusa vtasssvefrftttk lk«t Tegnap halyenként áilehefen ■•tár tekinteni J vasztoaégokat, msigoket az trIrr^k a Doberda fensik ellen intézett támadásaiknál szenvedtek. így egyik gyalog xredUnk harcvonala előtt hároaaeaer olaaa holla faktaik yj tir^K harcvonalon ja \' Lafrmum hadéilét médelmezlU a isástixanhatodik széma oUms géahifiiod egy támadásai utasítottál^ 0izéza Az antant csapatszál litasai a Balkánra. Laganit, október 37. Athhs lapja lantiask saeriat Sealopikibea a i pattia szállitáaok tovább lobnak. A csapatszál litásokst Méttetni ás fokozni fogják, hagy idejekorái^ Szerbiában lehesssa a aegit-ság. As li lái a görög kowáaynál Görögország csatlakozására vonatkozólag mindadkiig nem tesz lépéseket, katif nagyobb 1 csapattestet nase szállított partra. Véres tüntetés Bukarestbein. BuJmsti okt. 26, Ai orosz-bará tok vaaáraapi háborús (yüiáae véres tüntatássel A gyMéilr Hatá- rozati jajnslatpt fogadtak aí, amely til tákozilc az allén, hogy a | racsán kor mány Romániát német ssévetséfba vigye bele ás ImmP a hadsereg ayoaibaa való mozjrásifcását arra a célra, hon ilyen szővotiég megakadályoztassák, kínkor a mik véget árt, a tömeg Fili-pascu indítvány ára s királyi palota elé akart voMulnlJ de lovas katonák utjukat állták A tBaseg átakarta törai a katonai konlont|l jmircf j a katonaság szurpnyroha-a csócaalák ellen. En em-sokan megsebasflltsk. A a konzervatív párt ei6tt újra s királyi palota alá mire a katonaság ismét nyúlt. A katonaság lőtt. A réáől viszont a iialBassigis ¡Őtíek. Aj HMetők végre shsalolriiMr Fifipaactii fs társai a király elé akartak járulni, de1 ez nem fogadta őket Bratíanu a tűntet« lefolyásáról jelentéit tatt a ¡As intromiMopél IdhinkteM M. Sikifik az orosz1 hareztéren Boriin, akt 26. Hináénbarg tábornagy padseregcsoportja | Aa IDaxtéől éasakra ooé Uluxt aaakaaat Urnát átlép.Dk. A CasimlraW majort amalyet aUkrtagaap elfoglaltunk, tévteska tarjak Lipót bajor herceg tábornagy Hadcsoportja VlaseaearMli aa aeoMieb támadáaaH, ■■slyaks* Baraae victtél keletre és a yigaastas-kojatől délre a awitsréa asaatée levő kadálláaank elte* Intéstak Unsingen tábornok kadseregcso-portja; Kaklitól keletbe (Carto Hsaktól ayagatra) \' asl ektikee 2S-re virradó éjjelea as ellesaaé ges állásokat rohammal elfoglal tszk. As erolsek általános allaa támadása sikertől aa mm.— Tegaap tovább eM ekalaátaak. As ellsaslgask aégy tlaatjél éa 1450 főryl legénységét Vogtsfc el és 10 géppaakát —ékseá^f sHlaak Légfelső hadvezetőség. Budapest, őkt 26. IMbeiaAMj A Cuutaryaktól délnyugatra UBidő ti. éa klr. csapatok az orass IflWéss-haderő több támadását vsrték vissza, msly alkalommal két tiaztst és Ötszáz fényi leayényséx«t elfogtak és egy gépfagyven »»ékeié nyoltak. Német e/redek vtsauve-tették as ele .séget e délayugall Irányból a Czartorysk felé vezltd ut Otaokét loldíil in. Ezen tkrll«Ma s KŐvetséges csapatok fegéap faszé tea négy orbez tisztet és (eiernégy A szerb harctér — Német tekntés a-ezerb harctérről. — Berlin, oki. 26 Visegrádtól kslstrs elértük a Suhá - Gora Paaosi magas lati vonalat. Kövess és Gsllwibj táboraokok hadseregeinek támadáss ¿61 hálád. Pe Iánkétól délre a Rácsayölgy északi lejtfii birtokunk bán vannak. Tovább kaiéba elfoglaltuk ksrkovftoefc, Vk.*Laolet és Kuaevet. A leg, utóbbi htrea asp slstt eeo aserbet ejtettttak foglyul. Bojsdzsiall tábornok hadseregétől ujabb jelentések nem érkastek. LégfeM hadvezetőség Rohamos elohaladáa a szerb badazintéren. • — A magyar Jelentée. — Budapeti, okt. 26. (Hivatalos). •záiOtvee fteyl legénységet elfogtak ét tlz gépfegyvert zsákmányoltak. A helyzet egyébként éasakkele len változáUaa. Hőfer altábornagy. Meghiúsult francia támadások. Berlin, október 20. Soueh< 26. (Hivatalos). A BalgrádtólJ keletre eXSoyeaalé osstrák-aaiyar asapatak as el* lenaéget s hátátig vetették yleess. As ellenség soraiban szerb zászlóaljak makett aontenegr*lak la voltak. Kövess tóbornok haéseragé nek Szerbia éjnaknyugati izo jl í t é b e siónyomuló cs ás kk. csapatai a Kolubara felaő folyásához késeiednek, amelyet a marbek lovasságunk elől kiürít ettek. As Obreoovactól délfelé T küldött osztrák magyar hadosztályok elkeaereéett haro ntáa elragadtak as ellea-aégtfll e Lasaravaotól délre éa délkeletre leve erée aa-gsalatl éllésokat. - Náaet ess-patok sa elleaeéget Araagye* lováoon túl Oaték Ti sasa. — j Topolában és attól keletre fekvő au-• I ¿allatokon osztrák 119 tel ■if granat-táaadAaalt vljsssáver-tok. As oktébalr 84-ikl hajraek bsa a Chaapagnaban a Le Mas. alltfll |épasira kiasögalie sisgistben allÁsunk alntagy 360 méternyi arovonalon ktae. aetlleg as ^lienség kesére Ja tott. Tagnap sa elleaaéget innen Idáét ktüstük. öt kiss. tet éa <tbb aint íéO fenti legénységet Xogrtaak el I Lelkes* alltei éeaakkblelre éa eklea* ség aég agy kis, néaft krkot aegsaáll|vs tsrt. A Ooabrda-as-gaslston zobbkatásalu jié aí-karrel Jártak[á fraaélákoak e Bele de FreKre-bea véksett robbantAsai I eredaéaytelenek maradtak, LégJUatkk Hadvetetéaég., A szerbek menekülése. Bskaéest, október 27. Klúdovi éz Kosion városok Okossága étőeél eddig kétezren menekültek Románja tefélalére. magyar csapatok állanak harcban. A Morava mindkét j partján előre nyomuló német hadsereg : elfoglalta a Rácától éasakra fekvő ma- fsalatokat Markovié községet és más etrováctól, délkeletre levő szerb hadállásokat. A glleara szorostól keletre leve éoaaaellékt »ld-asalagban fekve hegyvidéket as eüenaégtel nagyobbéra aegttas-tiltottuk. Itt az ellenség által visszahagyott 3 löveget találtak katonáink. Baak egyike nehéz löveg. Hőfer altábornagy. Az Unió megbélyegzi Anglia el járását. fTasktogtut. okt 27. Aa UaMeek Aaf-Itákos tatéaatt legakékkl J agyaiba haagsalisasa, begy a métmot pmzsnk blikálásésa voaatkaSé reSéslalab at-laakaasah a asassMil jeggal. tér-vóavtalaaek, samasleah és a seaalagse élamekal i ....... i sem bMataaCafik. A Jegysék határfsettaá kéveteM a tee-gerek seakadségél. Toké Jonescu fecsegése Athén, okt. 17. Take Ja a ama, aa a hírhedt antimt-bwát raméa alaai pofit tikus agy gŐrig tBpbaaamiá nal MytaM-beszélgatés alkalmával így nyilatkozott; Azt kisaaaa, Orononzágnak ké> tsieaságe asagbéalalal Bulgáriát Sakk« ve la ék, ka « erem ée ramée hadaró ismét agyét* ekltll, mist ItfMmk A TEJ. — A közönség hozzászólása. — Hogy milyen égetó • téjkérdé^ lyes minin. ml «i bisonyitja Updhfki lAte, minthogy ■ kUmér kMM két hoz-záazóllázt is kaptunk ama hirüekhöz, emaiybea a tej Uuk Illem iMstl tettük szón. íme a kit levél: ,., Tisztelt Snrkaaatf Ur, engedje mar. kegy ée, rétebeo miat valamrireat szakértő, rékzbea mint érdekelt, szintéi} hozzá jzólbas-aak a tejárak iölematéeéhrz. Élsősorban le kénytelen vagyok kijelenteoi; hogy aam (o-gidom el tegnapi bbékaak ama érróléaéf, bogy a tejárát a takar mánydrágulás okéból h 01 kdl -aaaaiai. Éa,\' aki ndatéa termelő vagyok\'— kabar kisebb aréayokbaa isi —; béléi aiuttaa mondhatom, bogy a (dbMny drágulás nem hedmkaija meg as áremelést. A, takirminy drágább agyán; de hbrccn éppen emiatt 28 Mér a kaj és aam 30 fillér, mint ségabbea volt Sijoos, a tej árának 161-etn élését mégis éppen a nagykanizsai könöa, ség érdekébOl nemcsak kívánatosnak, de egye-aasaa szükségesnek ée sürgtenek tartom. Nem hatabeszilek, meri én a tejet továbbra le 28 filléréri fogain összes régi use*fnimá szállítani. Azért ealkséges a tej érát (61 emel el, mart — amint a Zala helyesen jegy aata meg — vidéki ügynökök 28 - 30 Miiért kiaáloak a helyszínén, todaiiiHk a lalvhk-ban, gazdaaágokban a tej literjéért Valami értelmének tehát esak kall lenni; kegy e termelő ae az ügynöknek adja ei portékáiéi, hanem azt baauUUtsa% váróéba, ^rgóaeak pedig esért ¡tartani es inai illat, bogy a termetek közben Aoeasaáá időre szóló. kölest me esinái/\'anak a tej vidékre szállítására, mart akkor hiábavaló lesz aa áremelés. Ezeket bátorkodom — e kösöeség érdekében 4 ■ L betéség Ügyeimébe ajáalaai. Mély tisztelettel ; Egy taraNlI igen Haltok Saarkaaatfi Ur! Ugyeneaek lején találta e stöget, sálkor e tajoéftül szflkőlködö küsönség érdekében e tej érának laismiléaét rtrgette. Megmondom, bogy miért. Aadóta a readőriég a (ej Ml 28 filiérbea állapította mag, — essk vizsal kavart hitvány körét árulnak a pieeoe.f Da azt ia esak akkor adják 28 Mér ért, b. véletlenül rardör vaa a közelben. A tejárusok nagy résza be ae megy e piacra, dal bolondok ia lennének bemenni, mert a kő-sinoé,t keresi /ti óket ée sz e boldog, aki 3C—32 fillérért kaphat As én eeetééem kis-kanixséra ¡ár ki minelennap tejért Hirmioc kél Ulért Haetek érte a boldog vagyok; kogy a gyersaakefaaack tejaakávét adhatok. Igaa, hagy a cislédam tdjea iéieapot tölt el aa uttaL A sioaMzédasssaayom a tomogy-aaap^nikléii eeaságntoo vásárol tejat. Egéss a faléig aléjik megy a tejraeeemejekeak Hí lakát a laadéliig ióicmaii a lej árét, ramélbatjik, begy eselédjeiekoek nem keli iéia>p*t a kgsaaegosabb maekaidőkől ai-vlapai. Tisztelettel: | Imr, a második levél njeéggai Is saolgál, A kö«6as*g Mnspes járólöldaket tesz a«, kegy a batáaégi árnál magaaabb é ütegért tagit ksgbsisne. A tenadök tehát kilógnak a halélégi latlskedésekee. Ha a piaeee aam k^rkatnrk többet a hatéeégl érnél, akitar ottkért öaifeget. Még Ok j&e- UU a*k ki tybkan, mart a kö-öeteg bteytkbe | Xgy. Esek ntán sttete léttel, bogy még aa | klia ikéi aa eiglthatai as Híg alabee Aa Jtyagklk aa 4 álakra ie ráUdtilkatnakJ a kö-J || laaég rsabe ped>g aam bírja alatt e vége- \' koseea áétkOll verieagáét Penar, legegyese- i| rfibb megold is leaaéa tej kivitelét éa vajjé való látásig aahll rttöuni, de es nem áU jogéban a helyi hatóságnak HÍREK ttu - Pancara látván tAblabiró nyugalomban. A nagykanizsai tár- vényszék bírói ka ának egyik legrokon- ^rjenvesebb tagja, Pancara István itélö- ujblai bíró nyugaioiaba vonult s állandó tamógkodásra\' Grácba költözött. Tegnap Hucsuzott el se 5 szokott kedves, figyel- rhjis modorában negynáan\' barátai tál es tisztelttől, akik távozását a város társadalmára nagy veszteségnek tartják, iffinceri táblabíró / azon kevesek közé J_L—sJ----^¡gjj még lát— nagy ————- -boa kapják meg f*01 tWtozott, akik a mi kis városunk társadalmában igazi gavallér ás igazibb européer szánba mennek. Felvilágosult gondolkozása, széles Iwé, világiátottsága, bámulatosan omaotfajáéa, lebilincselően jszimpatikua egyénisége, sziporkázó szellemessége, vweaaületett uri finomsága, udvariassága, elpzékenyaége rövid kajjjtzsai hivatalos\' kodása alatt is a város legkimaj gáalóbb, legbecséltebb, legtiszteltebb polgárává avatták. Az 6 minden tekintetben kivéte es, nemes egyéniségétől nehezünkre esik a bucsu. Nagykanizsán sokan ás sokáig fognak nagy szeretettel gondolni rá ás ezek szivbfil kívánják hogy mennél sűrűbb legyen a viszontlátás. | — A ylailpl biaottaág Uéia Tegnap délután 0 órakor Bléat tartott a pénz. agyi bizottság, melyoa dr. PUhál Viktor elaö| kök. As Méaea térgya t \'«gyek köefll lapnak hlalaalgll a kővetkezők lógják érdekelni. A 3-lk badlköiesöore a javasok 200 000 koronát e Wglmníiluml alapkői jivaaolja a taaáaa ki-atiftatai, ugy amint azt az eMeö tléeea a bizottság is véleményezte, a akkéot, bogy lebe-tSlrg aráayoean ottiaasék el ez összeg latéselek Msött. Az álMm által a raodöreég céljaira adott segély 3-lk részletének felotztáai tervezetét terjesztette be Kritky k.tökipitéay E 4 sirrlnt as addigi kereteken leMI matatkozó örjízfgből 700 körönét e felmerült fuvar kl.dások fedezetére, a többit pedig a relwétaiény mrgnagyobbitására javaaolnak. fo|;nttanjJ tekintettel az érmailkodéeekre. A tervezethez e bimttaág hozzájárult. —: Az ipariskolai tanltdk őradijjainek readaaésa Igyébcn (melyet lapaekbae már sokszor lamer-tetlüak) eiöterjemtetett at lgaa«at(Mg -Mma-talésa a mait taeévbee teljesített ¿r»dáaokról éa a jelea tanév maaka beosztási tervezetéről. AkboUaég enaek alapján a téoyleg aaMtödött rtsaadékeik aa elmaradt aagamtaal fiaatéai részlett! a beteg Orbán latváa tanUóéval eggyétt UutalvéByoeaedóaak mondta Id M a lelaa tanévi tarveoaba a mait Bkéa katirozaU értelmében aiiatéa eeeltie a tényleg sdaedé órák dijjaaását javasolja. I — A köaönaég figyalasáha. Dr Sabjéa Gyola poigáraacster e váró, 1915-» 1>1 Wk évi i itliljillkalglaláifn Idejekoráa akar goadoakodal. EaaéMogva NMblvja a kö-zöeséget, kogy ss egész eldiiégl évre szóló i ¿<b alglad il \'r-*tT \'f jeleméae be e retd liHgpit I !l - ii * AI ^á^, ■ I ¡1 k Xa varoe egy«a tegregioo aa HtwtviaaU(a, MMKf lak tJnácsb*,\' i ArvaaaáÉd llaik tytjgdijajzátí kérelmét Rá-tarvát ¡vaióeitotta meg ezáltal Már k arait évben ¡nyugalomba káaaftk, djs a |viíágbábo)ru ai 6 tervét ia aáa(- Dacsjra megrongált állapotának, a naáaa ioáretméra njaradt továbbia ia jhivataláh—, csupán hatyaftae- polgáimestoí i tisztségéről aoe-dptt le. SajaoaI egéjszségi állapota kl6-kpzben sem javult meg a orvosai sürgetésének tett noU eleget, amikor njegmásthatlan szándékként nyújtatta be nyugdij-kérélmét] A városnak ez a légibb főtisitvisejője a legmodernebb elveket vallotta hivJtalában. A bürök-ratizrkus az 5 ügyosztályában nem tudott gyökérét verni. Ásat alán meg elevened tek aa akták; I a petitk beszédesekké valtait Emberek,. ekemények, életviszonyok életre keitek Halik István hivatali kérek pápaszemében A paragrafusok, kWataK copfok fölött a belátás ás sxiv leit úrrá. Az áUák dolgának ilyen meg-é|tő intézője aligha lesz többet. Nagyon, nagyon sajnálnpk Halia szenátor kivonulását a kanizsai városházáról, ka nem tudnánk, hogy nyugalombavonulásával az fi szintén légi, sikerekben gazdag mi pjályája nyer tágabb teret. A kárai met tegnap eáte tárgyalta a nyugdíj bjaottaág a akként döntött, bogy a legközelebb összeülő köagyúMaan annak teljtiiláiát fogja jMMoiai. \' 4- A VSröaJíoraaat Eayiat aary- katiizsJi véraü eélaaallméaya november 4 éa djijutai| 6 órakbr a Nagykanizsid Takarék-pénztár helyiségében évi rendes közgyűlést tart A köagyélée tá[gyaij: 1. Elnöki meg-eyitée. 2. Jelenték e Woiyt évi attHlaé. X A szácJvizigéló-Ulzoltsig jjelentéii. 4. 18 aö és 18 fírfl tagból étiéi aéleietméa) magillm-aása 51 Netéal llnditvíuyokL Weisz Miksa n^i Nagykani: Ajánlja elsőrangú, a divat karán aaérv- adó újdonságait az itli idényre* ■ ■ Női köppenyek, ¡Api blousok, NŐi ruhaszövetek, Menyasszonyi kelengyék. Mosó áruk, Chiffonok is vásznak a legjobb kivitelben, mérsékelt szabott árakon. •UsstAk a Idákra kflUateakl tanéaa, Pabér jpa T t Gré^ yZj N«k.......... H jdiayak Hl lé^ Pawae Tiáfiill Heg i Mi Kirak a?"^ v*k György Dkóakál, Haraé* ¿¿^¡Z ■fa, Horvétk Kéraéy Camoaas. H^C Mi. laanplM. Harvétk Károly tateasZZ Hoszlte Józacl Aból adva. KJMblZ KI | 1 . Kéiatea jáaea G----, iZ Béla NagyWaaa. Kateaaai Jéaaa INeésCgT tor Kéheda SsOMa, Kaszás DéaM BérUiy. —< Ormmm fagadgba >aha« la^ knáagiláak A .Magyarország\' bj. ^ kiaipgTil ezelőtt megbipó jdulla« ad^k számat. Megírtak, bogy Csea^eas Déaea m. kanlzaai 20. baavédgyilngsa edfa dl badaprái srfkor csapatteste az oraae harctéren vaió a haladtában aaiknslvil Déay Zabán Ajteá klsallk i jutott, a sahee rendelte uaktiui, Imához vexiujreÚe legényeit éa —igható mode« rétta le hagy» latéi a böe kányában. (Ezt , jelenetat Cnmpim i.jitknúleg irta m^, Zalának s érdekei levelét ekkor L* Ilin y Gakatpssa Déaes maat Farkas Jenő, 7«w<U, Tivadar és AWaméA Jéeaaé adatén Mgbaarté-gyalogaandbaii hlgtpiftáibl I agyén kéab levelezőlapot irt a .Magyarország* nak, ami; bee aaaak közlésére kérnek baeeéeket ksp orosz fogságba kerültek éa begy —\'—issyln jól érzik magukat. — Pakaa a nagybaalasel baltaeek Llaatje. As ntábbl napokbaa több kaeM paaati marélt léi a kaatteai boltokban baé lett kenyérhez! ellen. Ebben ae ügyben s pal-gármester a béislhiaé föUdvést iaiésu • nagy kanlzaai pékekhez * boltosokkor ; Tiki okúiról paaaaa érkasett hozzám, begy a tárossal szerződési vlazoayban étté fraat L^a ée Rei eég nees a aaanMeabaa magaiagaa minőségé tisztet hozott lorgalomba, Imi u általam őrzött mintánál sokkal aUáayabbat, aét Ml sasig él kl. .FelWvoa karaabadőkat hagy am k, hagy a Fraaa Lajas iittia tapasztalaik, _ ___H _ Fui eéetöi klaailglk Hasi aié lilgi aam a^ telelj illa» a aéiam I ti ill i M Itaitati aMbsyeba, aáiaa ésggeaeá, mert elleneseiben sütőtől el fognak Itataslaim ée kdmkra étet takaimé^/aiée tétjeire elfognak li nimaéé Bejelaatéa esetén aa elkobzást éa állati takar-mányozás céljára «aló ámraaést uűatéi d-legem readeioi, sseabaa ea eseibea e eég* i kicserélésre fogom Mteieeni Nagykuiub, 1015 október *-aa. Dr. Smbfén Gyula u k, pniférmeeler. — Tóival\' karaaaab Berény ¡érné ée Fia ékszerész aégeél egy kelensrakába éké-aétt, lyikaiidt aélkftli Batal, qruláali lerarti legény 5 pár függőt iapott, melyek agy i.ufc lettében voltak pbae takaróval lödve. Aki s tolvaj nyasaéra veret, e eég által jataleadxa — Váeaal alkalaaaaattak ealsUHJáka drágaa^el AaiQs||ka egé« eaemt I löljeientés érkeztet a városi belyp telin Itt eiiea, akik éHélag hatósági áron íölBl, tiae-geeaa vásároljak éaaaa a piaci cikkakrt • ásókkal éeéthsdatk. A lagatékbi löljdeatte Grémamid Sama kereskedő átela gi 11 A1 ranáárélg aa e^áráat megindította, aessém ezeket a polgármester nraak le Ipdaái »janijak, aaert ee aség ae jérjs, hogy e <éw Intetett cselédei Balnáljaeak aeeterségm éráf»- j ságot A k ai| 111 ni időkaeh aa val« a Mfr I lanégük, hegy a rendőrteagel «aeMi* éteiattsaer uaaorái maggaeaaék. — Tolvaj láa. Bogsin Aftte Ote I utca Sw-aaáa alatti kééi eyBt ateáa kétéves kUáey atea ta4* a tolvaj. A itt.! NEMZETI HADI-KÖLCSÖNRE gt magy. kir. pértzügyminisztorium «Ital közzétett ectjdeti teltétatek maltatt a Pesti Magyar KeF^skedelmi Bank jimml^j ípja mint flétete «lairési Wy. J é% s-- Ili jo«yz黫ket «Mocad. «¡V Í,.\' • . ; A jegyzésak megkönnyitósére a bankfiók magas kölcsönöket nyújt rendkívül elönyöa fattá««i#k ttiilHH ,915. 71\' 1ALA II^ .ixl kAe» a >HmikMb. I mMIi» yrt.. kOzgazdas acu < A járadék népazerüaitéae JWÍK oonii«! a Mvstkasfiű A ritm ¿¡SA»AnbM K • -Am*U •V, k é»l bwttójöveddméből, Eiiffowtn évbee éri tna\'iótcM karomat,« aéóhU u É^KO évi\' >i|Jiim" komit jelentene ÍjTk.»i te- mm fejlŐdaéki A «in* " - 1916 jwk »M*"JkiiMÍa. S abbaa as Mdba te, ha a tiniéig csak térne it a fosgóéreatfe. Bihklill a SS- lövő évben ötven Umpái, a kában ¡¿\\JUfci ötven lámpát kőéeks Kláliltanl a Xjutii Intenzivebbé WiUrt, al «DUa«. ¿r* pedig kötalaa mégideUI időben a mi-i.,-" elválasztva a Ugaatmlik fclexeraiáe- ^fölépíteni. A ittws bátiroxottaá eMwyta (a mejrillapodás, de a tirntif aaae járt Olyan ex, mint aa munl embei Aa m «ntri kalapos üzletkötése. Aa egystqi —boueV olyan nagy leje mit. Hogy nea rá k»l-pot. Végre a tizedik kalapos bolt ^ tkadt egyetlen egy kalap, amil megfelelt — Hogy ez? — kérdi a kaUm — Tlx korona. Az egyszeri ember kisxnrkolja a Hs koreait, után kajánul vigyorogva megjegyzi; — Ha\'bnnat kér, annyit, laj szóoélkül akadtam volna\' érte. mert Ilyen aagy- kalap sl,cj ai égisz városban, A kaUpoe is deeVeti magit: — Viszont ka maga őt ki Ma annyiirt Is oduilla volna, dysn aagy lej, as aaéaa vármegy| melyikre es a kalap UlraS. A vill»mos-ü;y Is majdnem II[ lyalás anyag> egyébként a legk&zi gyűlés elé kerül, de addig még alk| i izerződéa-te vexetet bővebben Is Ittál a közöméggrl. — Jitikaayság. Egy aegát megnevezni nem IdvinA úrtól tlx körömit kaptunk ■ katonák bátramar adott il javára. Rendelteiét! keljére juttatlak, — Takar ékoakodj atok a uayyaa-aall Ex a szükségessé vélt Intés ne i)>|tik-un asszonyainkat, mert\' a Sckickt Aaiaoey-áieséret mosókivonatának kaaxailata lehetővé hiti, kegy jelentékenyen takarékoskodjunk ■aipseaA aaélkAJ, kegy a tebéraemü maga, wgy klelatee kiét asenvednek. Is a adaden Ittintttbae megbbható asappaaaaoaópor a ■oaáaail oaaaeeek saappaat, kaaaas maekát, léBt és piaat la légit aMgtaksritaal. MlaéeatU bpWtt — A cstdák vIIAgát éljek. Egyelő ktlS »véd család egyetlen gyermeke, kt alig kagy lérikas ment, agy A oniiertl betegségbe esett, melyből felébredve elvesztette emlékező tehetségét. Kétségbe volt esve a «aaléd éa féri, ■art a betegsége kőiben a bölgy eltűnt a valami kóbor ckkuii tirsalstkoz uegődött a ott talékak reá mint artista nőre. E témát re-éeigoats Id filmre a Nordlak lilma Co. a axt aa éa hoiaap fog|a bemutatni az Uráala .É)tell ktlaed cimen, ugyaaekkor Rítta Sacc-hetts felléptével; színre kerül „Az Április ki-latttony " c. bájo, «igjéték is éa a hadi újság. A Uwkuűsa i I . I ,ads eddig Is sak Mgg&MnUdctt Wkgésl tfaMptak\' kálómra. Néss annak SMgértf a Uratfeid tn lia Imi 9 uéllill *dy tŐjesek a&uto&tt, hanem a nemzetek halllatlatk . »jtaai I e<t-\'|1 " " fi Uvinuak ||j 1 j |T Irea «okexor a nagyon saftaa [ logtalkee lak mii aásLk lazsál a kétdéeed, minként Ubakae jírjadfckot, festve értik».akt kádak baa Is LJ 4|.i«faa,l «MiMlla^aHsiiiMlial Ezen ként» salat 1 »egoidh.tatUn próbám, szerepdt. 3 jme*\'«gy vlliijkibeU véres Mr-getegiaek líclttílt jonal, kegy a problé Őnmigitöj jaeglddódjék |s a [jkÍMpb|aak megbóalt^a ngy |Í polgári Üemet, mint Irtssmhlt. Sjakagy as ómig fUsejniberfU és I polgárai a 15vészitkokban Itijaéges péti»ját mutatják b láafUasjignknakj épp ughr las itjpon-■afadottsl | igsttája bimalaloa. éa nem vért módim, lé rdtévjj as eddigi awgpoeloaOdott bk»ha«tha «»¿¿tjj teljes inérlekben kMették lésatket a Htdifcö cjönök Jegyiés4fll. Azoa emelkedés, mely azj} és II.. Ibtdl-kőlcsőn j<) njsésak között a klstéaéakl mutatkozik, Iges Brvkedetes éa biztató :eira, kegy a jalealagl II. kaáikölctöe alkalmival Lég tömegesebben IrJsxii ki részüket s kliembcrek. Le aul UUIvszógesakak ajon ¡tényt, kogy a Ivllijjháború ezctnyl Idnizeavedést mindnyájul | értntQk, a aiégls sok elrejtett klhcaet bfojcottj a bapvIÚtgra, Uély a jövő siempootjiiDÓl gazdasági (érea la alssimhka-tatlan erőforrássá len a nemkét éleiének. t Hogy a kisamkar belátta as«, kogy a aeaaaet önmagéra van ssoraiva, | s begy Így neki {filléreivel s kasa segítségére oljj tény, mdy legnagyobbrészt lakadt] de Igék er\'fik mértekben ennek a köztudatba való étvltelé-i faktoraiéi, melyek igazan mia-boo példás bazgskset lejtettek ki. ■aaka «ott, mert kiaaan aagyoo ■agy aa eneég Ikltalpp a kare-lékép atazoayok bitaimat-aml miodeaesetre Aki fosait Wgbea akarja ai««tart»al, as Jagyesse at\'g —»»«ak jU, Iwry est eaakla aapoaké.t köv t-^•«en karaaaltMH legipclissd érkatl eL aélkOlözhetetleo as aatlazeptlk oa S7ájvb, **** ax Odol, amely ,todemányOa «Issgálatok ^oayságé saeriat -meggátolj« a fogroeeso\'ó "*>aaék jmtkádéaét. As Odoijnak cseaklAI •*» \'daégas QditA isa Is w. ¡(ilediiew húwuetófló {¡íre kfs gyermek gondozáM la WZVÍ foae, Azojoral állást nyerhet Czirn « kldóhlvattlbsii. sietni, aa öamagatói bozséjái hmkéagi dao tak 14 iét tér »a vaa. takét taaságát kellett MabW Msam «ok. Fóaaéges példáit tudnánk (elhozni annak as álaosi ttaéssaégoek, amdylyd a kisember sietett a kasa segítségére, s igen érdekes, kogy mig a maltbao ajándékot kért mtadig a ■egatoialz állam, ma. mikor jgaa jó kam, tozáau kölcsönt kér, a polgiri aiam és kis amhirekl égylormán felfogták a kettő < közötti kUömbzikget, a megértették, kogy péezBgyi szempotabOl az éttamaak menny irt foataa az, kogy polgérait\'ae szegényltse d azzal, kogy éldasalm kár. ¡Magában véve ezen kát&btéoy eek lalllaÉaréae egy magaaaáb péazBgyj iakola-sésaak letelt meg, melynek klkstssal j ti aaetasea iá |Br6 tzempoatjabói bírj kékMaabb fontoa tággal. Ht gy a járadék sépssáriskase Ny nagy sikerrcl járt, s szinte egy atapissil! megbó áitotta azon slamiket iá, [ mtlyik tan eddig kliliHI limlaljattak éliaast .pénadgyl mtvdc-tekrŐI, annak kcaxöohető, hogy a aéoztgy-miolszter rögtön észrevette,L kogy kozgazda-lá|f faatkralaa között melyik faktor <X, aae\'y esea föladat Megoldására niva\'ottaak, szinte predestfaftttaak \'lAldkUi. plénx^gymlafsiter mindjárt as elaő kadUtéfciéa |a|kalmávd megbízta klvaitaloa aláW»i| tjeljülj as Országos Kupoad Hitel a(atl^> mely coaatruatiőjáaál lógva a beakárdia. Em intézményt a elé kébe tartozó szövetkezeteket a igaa jól ismerik és népiaatlSéga a a Igab nagy. tgy{ aSackit végzett ezea Intézet rs sikerei I maradi ndók lesznek, mert nevéhez fűződik) fzj hogy a kisember a a polgári elem Iá gyűjtésben Ily erős mértékben kivette náatár. NeU könnyű munka «olt es. Fői kellett , kérasnl jaMWkk, ! nemcsak Mmlasallaaaigot k&llett eioMlatal, hanem meg kekett magy»-.ázai mag kettatt fetaal a kadlkőleaia bele«-ságb, mert hitzen az a 18, kogy a kiaember M [Aifiátkil. >e kaaisalni ifrátltoktól ehra-kk«a, hlsaes saját autgyMdérébél jegyem A Néptakarékpánztár részvénytársaság mint a m. klr. Pénz-ügymintster által KI» Jelölt hivatalos aláírási hely elfogad Jegy> • u- záseket a 6 %-os lll-ik icsönre tafc, kt I L__ r»U S fehágketadw«, abból a aaáttiaiskél «iker a golyók aaklasapáélik a «aa aé •aageak, megpróbáltam mefáliapltaal aa gépfegyver ukmsigl Isliihinli)It eredetifeltételek méllett cé íjaira 10 °/Q lefizeése 90 °/0 köl-az Intézet 1-2 évi IdÖ-6% kamat illett. A jegyzéi ke szpém ellenebei csönt ac bárkinek tartamra mi a ü.lrta (Badá* ós űuea trawet Ubarilln»| , ¿•I Mkatnik. Egyszer axt1 akartam aiegtudnl, hogy agy kkoaioe orsztgbaa meaayu^e kaladtak a gyalogság kbépzéae dlolgában L kézi lő tag y» mai Uletéaal Azt Is imlloUak, kogy as illető oraaág ejla^W gépi agyvert mataett be, amely raadkivül gyorsan éa pontosan ttseL — Bár fényképekből IsmcrtQU as aj géplsgy ve) kaliberét éa nagyjébaa a modelljét fa, igazi haaznaieetöaagara vonatkozóan mégis gyaaMg»-téaokra kdfett caak irarltkaaaaak. Ebben sa aattben ieiadatom tagrgyat— rttbb BMgoldaaáaak azt tartptiam, ha egyétaléa aem halinllfTk Sli ltuielet Egéssea aysWaa be* éllitottiL két 4 aieiyőrségi Vaioaokba, amilyek-ben vé ellenül volt egypár liszt kaalila. Aa 6 révüljön mégisJiakadtem más tlaslakkd la, éa laaa^cakán Uf valakalt a kelyzet, kagy együtt azoktam velők enédelnl éa as sstéksl k as A tsfsaiigekOaa töáottem el H< ndelkezéscmre híJbották e lóvéikat, elkliértLn őkJ ahc SrszemUükre, velőik voltam a lében gy akar lator a tokon | és a kadgyakorla-tokua. De vaiaMéayasar aj lögyakoiüptérekhez közeledlünk, mlnlllg udvarijáén, de Igea határozottan Uiszóiitoltak, kogy ne atanjaé tovább, hanem várjam meg őket, amíg vllszj nem jönnek, aiert itt Imi dolgokról van aljl, amiket löketiejaQl titokbhn kell ta^taníok. Arról kogy mi törliaik a őkgyakorlötiret rejtő kezkéa mögött itímmifélé felvilágosítást aem Szerezhettem tőink. Mtatáa Uyeténkáppea azért taHem ayoe timasxpMtokrs, agy klcllt klaalikk «Mátém a kerltéskézj art tiatilis, kogy vdsks gyaa talán aaégk csak megláthatok abból, ami a kerkés mögött történik. Amikor a« őrszem éppen Úttal lelem, odarekaatam a kariléskas Bár a kerítésen áthatolni aem tudtam, aa egyik katyéai ráakadtam egy magiatak deszkára Est Mkékb tokám agy kkiit s as Igy támadt réasa elág jól megllgy ölhettem est, ael • •értést. Mialatt «idiaiilksm ebbe a he fogblkeiéaha, ss Srszem, aagy Ijeddsia hirtelen awglordalt és kőiiliéal kezdett ada, akol álltam. De aatadig készen yoUam aa eliále meglaprtéeakra. Gyoraaa vteazktaltam a dasa> két a helyérej klkaatam a smbambM egy éveg rumot, »melyet c tak Is ily célból hfczteaa magammal, s ss Dveg tartilmaaak egy réesét ré-lecske-destia a ruhámra. Mikor as őr odaéri keasém, ad kellett hinnie, kogy részeg amberrel vaa dalgs saert szinte bOzlöttrm aa alkokol aaagétál As a rumos év rgemmd dalöngélvc meg k kinékam karétaégoaan aa Ai nemet. Bizonyára sekogyiém tudott eÜgaaedai rajtan a «égéi tiai átiigasaa, de határozottan elvezetett Brtiarllleténck a határáig, akol ast a tanácsot adta, kogy menjek Ikeaa Ba aem vártam meg, amíg megismétli Barta és Fürst llsorangu nől-dlvatáruháza Nagykanizsa, Főút si CM Magyar Bírt. Társ. paluU. Telefon S23 ÜAI/tfr Telefon S23. Két angol lanui é(|dt Ss kapa eíőtt, mira Iges, kogy csak barilom egyszer sa"ágBedob\'., egyik li£yakorlótflr4 nyíló1 nyomban leUrtóataiták őket. egypár ériig volUlj feltartóz- tatva; de esefckimm klulajllottik Akétsslkelé helyről; anélkül, kagy céljikal eiérheaéá volo J Itt tehát aigyoe óvatbsaa keltett eljárnom. Csak kébe-kötél sikerült barátaimtól egy-egy elejtett szót kkialooaa aa lej jépfcjWvérre vo-eatkosóUg. ktláeöaee egy ixbáa, egy rendid völ vidám kangldatban akpkőtl rata után. I\'J módoa Itilai laasaa mégládftam egyet máit ae "1 gápbtyer táljeiltíképikségérőf, 4, meghalj lottuk ast Is, kfgy mozgói célt tőkésem Iskd majd vaia dtalélai, mert aj katonák éllé eéira fa Igee nehezén! tudnak csUt ~ frliajil 1(4 xalai Oa aaaéi tibket ertáaj aem fedhettem magi • A ayeraat mtn aaaja mgri^Jalpél ■ 11 w Női- és leányka kabátok, Szőrmegarniturák Blúzok és pongyolák Ruhakelmék Bársonyok, flanellok Pargetök, Selymek Vásznak és Siffonok Efrillifiik ralik mm iMIii mi ### Vidékre mintákat koidünk # Iqttütl MUrttl Ml! 1*11 MEGJELENT irimoplioi PAP ZOLTÁNTÓL n Áldassék a király!|\'| című uj néphimnusz DARABJA 3 KORÖNA. Minden femekhez a, szöveget is i mellékeljük. Azonkívül megjelent még aiaM uj felvétel, úgymint népdal, hazafias dalolt operettek, humoros és művén lemezek Árjegyzéket ingyen ét bérmentve küldi á GRAMOPHON Részvénytársaság! Budapest, IV, Koaauth Lajos utca B Hirdetmény. A bocskai uradalmi szőlőben termett rhintegy 245 hektoliter must jeladó. Féltételek Bocskán a gazdaság* irodájában. Sxondy László I Urgoadnofc | Irodaszolga felvitetik helybeli pénzintézetnél Cijn « klÜdóhtyaUlban. Sertészsírt tiszta jó I minőségben minden menyiségben [ veszünk j^\'Stréat és Klein Na^kanizjuuí. 12747 { URANIA lOWiOWHntA 4 1915 évi Október hé 27 ée 284a, j&zerdín cil csütörtökön kerül színia: JELI KÁLAND flatfáayée ertieU <káma 3 lelv. És tég a r—Ir = kimért kép = Pénteken éa szombaton karai snnre : m 11 kii ©f© ét© ©t© ©t® m Vízvezeték, lakatos és kútfúrási vállalatomat kanizsai régi -áUaadó megrendelőim klvím-, ságáru Nag> kanlzeán megnyitottam» mely czélra a jRozgonyl-utca fllj szám alatti Schavei féle műhelyt :: :: :i kibéreltem. • :» t: ti TI 111 nkodv> - Uú twcs M év— tanap aniiH M T —-- nté il fcnlaM ta-flBUlllltlilligW \' -mi* jidélna MMMH lurcett I II llll lll , 1 Wáia.. Wil«.»^iMlj«lMi>j rijóje^v;- M kM) HQIHUIÍ MUke* I Bt miilT7«Mt»S M mrnmm I * fcUS 1 11\' ■« lif I \'• \' "1T1 Érdeklődőknek tizenötévea eU-kelő referenciák állanak reodel- T| nhiliH il: ERDÉLYI JEN fi gépész éa eieetraleaftaftas Ha ordasa van, vagy as htm tagadóim* véri*, <ee/llllS II wék mag m vok áiliKlIwll. A ZALA kishirdetései a legjobb alkalmat kínálják minden adás-vételi B ügylet msopsrirei ■ Aki valamit eladni, vagy vénnl akar, Aki lakást keres, vagy kiadó lajtása van, Aki élelmiszert akar venni, vagy eladrjij Aki alkalmazottat keres, A|(l á iást keres, Aki gazdasági eszközt áraar venni, vagy eladni, AkI bútorozott szobát keres, vagy bútorozott ! szobát akar bérbeadn, AkI ciselédét, szakácsnőt, házmestert keres, az leghelyesebben cselekszik, ha Kis hirdető st közöltet a Zalábejn. Vidékről a Ma hirdetés ppstkbtatvAflyfen Manilán a kis Mrdetis a I^MSMWta^ SafrK 4 === A kia ttrdatéaak mindig al«re Sztrt fcnner im bwMWk:agii|l:IWi A kakjnai 4ftldrajit iatéut t^mm ia > kor, se fillér Fischel Fülöp Fia kséá. i— Vlé* i 30, Mér Fiipzitt hálószoba ira ii LAOft B( Fischtl F^ttlöp Fia könyvkereskedíjébn. BIRTOKOT KERESEK I Zalamegyében bérbe vagyl örökáron 500—2000 Holdig! Bizalmas jellegű ajánlatokat csakia tulajdonosoktól kérj Dr. MtsltMzj fieim Szombathely, Seelestey-utcs, NNNMNMNMNtfNNNNNNK arak, hölgyek éa gyermekek rámára hadicipók éa katonai bőrfelszerelések, Gyulsy-táska, orvosi táaka, gamaschni, óvsxij, isikijiH. feálzsák i; a legjobb minőségben kapható Mi Itényi Sándor áe Re elgSAneáaáaaa, Wat, városi béryaWs Altat mnaaa, a síin ara* FISCHEL rOLÖP FI* afcgeaswiiiinHii mar*—* FetaMa mmpm* Tét« ZOtTáH rtérlís Ua4 rwciKt LAJOS. ««-«g.* - hV \' T \' "II »1 i ii l-t ai, tn& ^KIAffOrVATM. I politikai napilap balkáni hadszintér.l I ruenkát Agyút zaAkmAnyottunk. ■L Taíálhozáa • bolgárokkal •\' — Német Jelentét. — ; Berlin, akt 28. Visegrádtól keletre I ¿fialtuk Dobrnnjt, Kövest ésOalwitz mgtrtokok hadserege vissza vetette Ijr tlienségel mindenütt, akol tiientdlit. mfitrökktl általában elértük a Walj eve-IWc/ (a Ljig melletI) Topota vonaté Atkeltünk a Fasienktkacán, Szvtiá/-l*t mindkét oldalán pedig a Kesavan. mPtk völgyben elfoglaltuk Ntretnlcát. Ik Orsovétól krktrt elöretör* trö-l|k Klsdowobaa tizeakét nehéz [gyat mányoltak. LjutHrevac-1*1 (Duna mentém Brsa Piánkétól uklrr) lisxti jlrOrOk közvetlen Oesze Iwtatést léteaitetiak BojedJefT tá Itorsok hadseregével. Ezen hadsereg Imi// szárnya nyomában az ehemségnek IHegotintót északnyugatra és déteyugati iitsyban Ku/arevec birtokéért a kart IlMM folyik. A lagMbb harti Hilgii| — Magyar jelentós. *• • I Budapest, akt 28, Visegrádtól Ittletra eaapatalnk elragadták »tlleaeégtöl DobrunJ batár-Inéii falu j két eláaláa larfl iMiaalatekat. I lövess gyalogsági tábornak utiini* aa ellenaéget Srn llllsnováot Al éaiakra fekvő Nagyságba aiorltotta viaaaa. Ii aagyar osapatok aiuronnyal I tat ék kl aa ellaaaágat a Topa-|Uaél IitS aagaalatl álláaal-\' IMI. A Morava alndkét partján Iiltayoasl A aéaat badaereg la-IpátAl délre fekvő aagaslatokat Idfsglalta éa a Mlaválg falfalé I irtául elSra.í Ai oraeval oaoport bevonult Int Palánkába. Kladovoban 18 uhéi aiarb löveget, nagyaeny-Uiaégü löaserkéssletet, Tálalhat életalssereket éa rabásatl \'»laiereléseket laákaányoltnnk. á Hegoti!ntöl nyugatra kist* Mgár oaapatok aa ategJ el kalg-• «állították aa AsssekÁttétéét I eaatrák, aagyar éa- néaat I ,|apatokkal> á Injaaeváo eUan ktldött I klilr eaapatek tagnap a vároa láalatl reeién harcoltak IOIB, I ^ábaraacg. M bolgár penzumnniiitszter ■ \'t utazása. ^ Ssóflm, ok t 28. Tarnmf bolgár **ugymnuszier Stojanoeeal. as állam-¡Jtafc* igazgatóival pémtekem emmam BerHnbe atastít bitmayát ***** kérdések ViáéiÓt^ intim* t4 Ufcujabb. — Budapest, okt. 28 A bolgár táviraCi iroda j4snti: Csapataink Knjazevac környékén jelentős éfteJényeket értek ek Knjazevác vÜroiát megszállották. EamkirAl a bolgár eeé-patok rohammal elfoglalták |bí rendkívül megerMtatt Dre-nova-Glava hadállást, Pirpót-eröditmény övének kulcsát. • Szófia, okt. 28. (Hivatalos jelentés, | érkezett ma éjjel 3 órakor). j&ajécsár város a bolgárok kesébe esett SZERBIA. afcft M. A Imet^ mrnéd uerb va—tvoaalna a lötie-kaááS megszaladt Kragujevácböl aár neai lakat a tagyvar-kAaaleta-ket atglMWkal Aktaponti hatalmak ae regei atár csak karartac kilómé leiajlra vakaak Kra gnjaváctól * London, okt 28. PaaTca aiarb mi niax tarlala ők a Tiaaataak kósléa végett a követkai« flt> bivált káujtat Siarbia emberfeletti jer 61 euitáit fejt ki. kogy létét íjldja Németarnág, Magjjaroijaiig, Auajc.tria ái B ul-gárisj SajJrbitiát ka Iáira Ítélték. Ellenállásunk nem tartkat vár teleniágig. K árják Angliát, aegitaenmiaket London, akt 28. Már tsinte kétségtelen, hogy a tsávetségesek Jóereft idejében nem tgyetOlhet a sttrb had-seréggel. Athén, okt. A UélsMH aa-taat-csapaáok ét SzerMa köti már süci Oaazekdttetáa London, ökt. 38. Laadajdiawae lordnak tagaap 1 felsőház-ban maadott beszédit ugy takiatlai fákat Sierbla kapi-t u 1 á|c i ¿k ajaa k kel ej lat étét Kovnó parancsnokát tizenöt éwm ítélték. Stokhotm, október 28. Gngonev táboraokot, Kovac volt paraac»- ■a tuanééávi börtönre iéáfca. Aa vak eBaaa a vmc bogy a várat anáfcél adta Ml bagy d« őasaaa vaööea^Mkat ká-A v*d kápvwelóje balál-AaMÜMÉt voi»e Hf Az olas2roffenz!iv4« — tawy»yl a támad ae atangerm«- tekaa. — BiokiMMééeBerfl Ég|as áa \' - TQi alatt a gOrn httftcT— • ttéapeeí. okt 28. (HtaekÉM)* A t—etratrlláki karcaamal allaa ka-tAamadáaokat tagmap flilirtlil aly aagytft ■fllj aélaléiaá, eká a anata aapjala Aa elaatá| kabarra tar-fcajgÜa add% rlamalarteti eam- A Kia tsliiái eüaai tM támadás liiilláls >*a JisWtt ML A IslasglaM hMM aBm iett Hasaéjyakat. adat Ttaaaaataaltattak A Pina a—káims UBmkdmt dobpargéaaaarfi ttUAraéfll Ht *m-daűt Tltfraáaél agy saaiaaliafc Plaaémél aa llmilg |yalo| valt alösyo UU alatt ott táwaáé tMmméig kaaaaa bekatelt agytk AHtamkJka aaelyet sioabtn aoAg aa 4 fotya al kaBatt e|ra kagymU A dobrrdöl faaaák aBam laté tütAr»agi tü. lényegen naikkaael A PalaasH Imu crnnaloa aa arás 4á Sáef ayarag Aa Cal dl •llam latéaalt BaaaeaáMkta rl leró kétká- A [francit harctér Berta, dkti 27, A nagy ídtaájdi-aiálláa Jalénti a nyugkti aad-aalntérrOl: Lilla-arraal atoa kantáé után Jelentéktelen tt-kSaat fej lökött kl, aaly ránk nésva kedveaöen folyt la. |Naa-tlgaatW éaaakkálrtia t kialgaáaál karebtu. mg háljam BakabolftaA k(át6 árka lakka. BJialj Iámat ilsanatalSIi lkat Mgt >bareban lamelaan kadaaer aiér aa StSSlk alláaaé-jgaa légi Jtnittyat löt te lel Bgy franela kétfAdelQt aagel iias-|takkal| akiket alfagtuok. *A aAalk két alilenaégaa repOlégép allaaaSeaa veaalak aSÍgStl la« aakaat. Sgylkot t&aéreég«ak taljaaaaaljus»tltatta, a ááalk Saaakaatfl láaaakra kavar, ke- Elllklllill Franciaországban. ,: Berttm, október 28. Páriái tudósításokból kitűnik, hogy Franciaországban nemcsak mi -niixterválság, hanem /elnökválság la van. S8I Poinc\'aré bukását aaaylra kafajaaatl-aak tekintik, kagy aa alaBkl széknek már j\'elöMjat la van-aak. As aj jelöltek Dasekaaal, Ríbót, B o urgeois. Desebaael már a kamaraelnökaégról la lemondott hogy jobban ke-rilkaaaaa ai elnökségre. Pala-oaré, aki tegnap elutazott Páriából, kagy a Iraataa aa aa» gal királlyal találkozzék, hirtelen visszatért Páriaba. Randevú a francia fronton. Pártt, okt 38. Paeecare elaSk uta- bakm ........i I iBjj ¡ ful il a frotrtaa lila—, almi oTa^al kÁrAJylyal él Wlllli IliFCBfyti As orosz htretér^ — Német feteatte Berlin, okt. 3$. Kelti \'nlid il Hindenburg tábornagy hadcsoportja t At abbeli dfinabuigi vasútvonaltól dáka Timschany vidékén ca^patainli mintegy kát kilámláaraa axálességben beoyoosul-ták az oroszok állA.jáiba. Hat Mas-tet éa négyssAtBlvsa fflayl legéay-aégat eifagtak, agy glplsg|isil és két aknavaáét nlf Isyilht, Aa igy kivivőtt állást as oraonk tőbb tá-madáaával szemben is megtartottuk, caak a SzatraÜtamtfir (Carbunowkától agy kl-lamáternyire északkeletre) öritettük id la arft aa Ijmaka Wyemáa. Lipót bajor herceg tábornagy had caoportja* Ujabb itamls) nem tMáat Unslgen tábornok hadcsoportja: Czartoryaktól éyagatra támadásunk a Komarow Kanleuticha magaslat ok vonatáig (Vladowcetól délkeletre) haladt elflre, A legfőbb hadit róttál. — A magyar Jeteeáik. — Budapest, október 17. Cartonsktdl pyugatra aa oroszok visazaatmátáaa aS alaaség leghevesebb eBeaáBása dacára tovább kalad elére. Mgyák ujtág JLm. Höftr altábornagy. Odol rl ,1! hírek I — A kézOnttg tofc!éiMéié* — A tej kérdői napról-napra több aé-1 bert iióMtat meg olvasóink kőzÖL őszinte örömünkre szolgál, hogy végre a nagyközönség k segíti ötleteivel, tar Ivek Mi étivel nehéz »unkájában \' a lUjtót ás a hatóságot. Mi, amikor leg ¡utóbb tettttc aaéM a tej kérdést, a bejnek és pgwebeh helyzetét tartottuk Isxem előtt, sldkeH — És \'tgétz nagykanizsai orvosi cvr tanúsága szerint 4-tíérhetetlenül sújt | a tejhiány. A mi véleményünk az vejit, Mpf a betegedet és gyéreteket még akkor is hozzá kéli kuttátni a! szükséges tej jnennyis éghez, ha ez nem menne máskép, mljit áremelés Sutján. Most iá « le véleményünk,, kegy la betegek és gyénnekek tejét, bárnji-lyen módon, de meg kell szerezni. Ha az áremelésnél jobb o^dvert talál va laki annak n|i örülnénk elsősorban, akik addig nem is hagyunk ¿51 a harcol, míg a koruk és égkuaégi állapotuk miatt arra szorulókat tejhez nem juttatjuk. Eddigi tejakcióink sikere kézzelfogható. EtéijlSükl akt, hogy nagymennyiségű tej, amelyj mar lavitelre volt ítélve. Itt maradt Nagykanizsán. Elértük azt is, hogy a tejnek Nagykanizsáról való él* vonására jidílott akció ebbe maradt Elfogjuk azt Is érni, hogy gyermekeink, betegeink nem sinylódaek soká tajlp* lányban. A halyea utat. ha talán nem jaíonnal iáj db malg tagjuk találni, W16-nftaan ha a nagykősönaág is segít kaa-nftnket megingat katlan célunk sléiéaé ben. 0. ómmal adunk tehát helyet az alábbi soroknak, amelyeket érdemes tj>ntolóra venni t lgap tisztelt Sxerkesztósig I Eagedfe ma«, begy a H áréeak i léi-e^allaá>M *a Is tusimág nádig tikakaaálag. Remélem, hogy a t SesilaSi J Itaég aaaek daeára Is kefe* *d laialm ■ek, hegy ezúttal eem vagyeak egy Véia-méayea. A tiaetell SxevkaaatAséget, sslai • j miedtg. mattéi ia a l«jnlik siggifliHlfc | a eiggtlelpiig árdakaiask meieéWs vezette. A Zala a kábeta tartam» alatt Satptalea értékas példáját aaetgákalta aeaak, kegy smamí méa maaaeeattÁ asm tétbea,a %séLW»ak> karcét lopatta Vita egy nyűg -dijaztatas körül m K A Uta, Itgtapl ¡ kogy HmHt Istrái tea-peágéfmattar ■y^é^irtalétÉ a i ii | dljblanMald tegaSpdSU cate khilad a akfcént hillimitt. kagy I jesMaét fogja jyr^ilel a kéaay|jíeaak. É¿iW rendbea volee a dojog. flJiy e# a.egt£ ¡üljWérvéoy teváb\'bi targyalWéaái térttei, ,ait ligado lajoálatMoík lartjbk. A aégi iiéeae agjaais se Ifei. Hogy Hsks jatvánt a ki|a nem a aeayaeebk, ha ayegdwákoaat éivialeire jegoSitja M a 6t vat&szbaleg 400 kereeéval knmdih jdij lUeti meg, miat ameanyit IglayA iUdvje ekl ameneyi ekkaa as aesibee jázae oeki, jh|i las ejakb reuNikezéséknék mcgfdeU * lOgl kvaliffkáeiíval rendelkczne A joyugdjj mérvére nem is dofctótt, k* meg logja vizsgdni, kogy a ja mageeabb, vsgy Vea-e ¡oga. Afólott «sartal nem Uséaa^ yiiit JDj vokáinl, kogy HaAs Ueáesort jsgtlgartlsfc» Lelyik nyugdfifaUzatxa kvaUflkAJe As 6 & viléaég». besgéw odaadé klvdall iflkSdU juegtilt mlndeo %ea vitát. Ezattd ckak jal\' uvaojuk maglagymal, kagy a bixotufgdak jnég abbaa as aadhie |em lelt valse aeehad ti érdemes IBUsdalselAiil ssambm s gLrapLI odia á!Uspoet(éra hdyCzkcdnl, ka jogWgpdU icm nyujtaaa Is dapot a msfaaahk nyngi-kijbcn. Halis latvia as S oraségeea« m^bacMli (ról tevékeeységével, Hagyk i llili U ¿Jfat firmegyire voMAkasé tortíoeii mfivdvd é* »vérhndlsivai olyan beeeee szolgálátokat lett várnaeak, smdyehedi miké boaocéiásii* Is goñdotaatkák a mi nlkkekla dflkldbb niiskn mágyaateijea dolog volda ai < P hivatali > | | I Ikt U olyaa aaAr-lógató klcdsyeakodtsad fitetnl, amiül; a ijt^Ottsig siaéabidai Halis a —■iesjld fajébea amllsééUl keraastfll «égy ál öltött ke laikes kasgplammal, kar. kt léggel. Mint egyssamélybee véreel tasársmt poigái >aatar isvuaéál Shaök ás kés Jígi biró ugy a.város, njlnl« közönség |gaa all^ leresét vhrta ki. íi bokros teaadél mellett aaég olyas atet la teli e városnak, amilyet esek á tiétflbbl generációk logaak kaMen méltányoial, Megne/atfe aa alapját m városi muteumnak á akt lankadatlan bugáiméval aayiagban a Deaialal egyik legé»Hk|«abk ré^eégt*evi iLjleartette. Hegy meglelelA hely kiáayábaa 4 raoxenm még ma sem eyik mag, Igaaáa aem aa 6 vétke. Nála bdnnhh munkása aiaas J íjdal kulturának. Nigjhiakii városira mrn-deekor diait, kaklalllyt kaaott aa 6 aaaik j ságit ■ méltón vagyaak béaskék Haib IitvánnJ Ezért lek lati ez agé«S rétes h^trfmsih aj nyegdljbisoitsig iagadosáaát, «aárt kivágja a város egész k&önséjfe, kogy eft a súlyos hibát maga a bizottság raperiijy még pedW sürgősen. A közgyűlés Wseayáls amagy Is megtaliljs a aódjst, hagy a város legkivilébfa USiiirtvWaiétfll A NAGYKANIZSA i BANKEOYESÜLET a Íj \' RéSZVéNYTÁRSASAej ■" « mint MvéHalod aíMM hajif, az adómentes III. **/«-<U magyar \' = nemzeti hadlkölcsönre = arad«tl faltdtalak meneti egyxéaaket •ffotfatd eaeaaaéa«HBy«ééé» niéyiaiill^ll^ mamama ,olc»ó kama mellett eidpÉBjertaieset nyuJL 1 m mfcm m éremeiés ekea. Aaaaéaa bk»-eyaam easnsm. bn akbeaes naks»ka, |-f. a haléséf a M két MMa JJj^ ImJUIÍ adalSeh érte s a IsimsMh vsa a t- Sssrbass-éd- éaj aanMkwssMaadi DOKTOK A asMkeé ■iglitlallin fcd— aa aank kai SI t aatfakk léméréi eaak aa^il ISalak li Itlá. Uogy mlkdea véieméayt tlmU elbea tar-tadml i vatfloa dllntétei állisp-----k Is s laaaaSnthll ki«AmaJ A * hiasmj a cii kíjaAa :Ta*lteai a rn aaaek Uweikeamieyrit aiey.A hstagdta, gyarami^aa. loteJligiDs bázvazttM kire hkl kii gyérei ok gondozáj* la bizy^ íWwmv aateaal AMéal nyerhtjl. CM a kádóblMlalkaa. ____IPOO la^Natueek htr.i kHMwM H-»w<d tarlesaéi rabeéetvak aöe«. 1111 4| taaak | KádMUaM tS rékwii hmaaU 1 kar««á4rt ■u a ia tladl|-)| 1. mmrt AMjpa.«rtmb# íay. A^ee m atá aéa 3 dalm i* WiSSi ráiyUn. aoeki magy kaad — talsaal MMadmk A aagym-t intik arából m dm vtHaaégékéci alé kklalillihii ■ Flata Ji-tmlit) 1 I lililí diait] 11 élessé Brizados, Cak éa Mim ah jéasri hed^ IséMMha^egytéaal a la *TT" A Peati Magyar Ka-Bank riagaftsritsiif jWVdni" I laltt a kévetkeeé Jagyzisek ar t Héka DávUaá K 30,000, khm és Taaber a^iámsdsdél k M.O tí, Parté A—-- M-1-~J— K 10,000, Galamb jéasal Mémd Jméaék 1MK K 10,000, Klein Vtam K 10.000, Nagy kt* K 5000, km K 9000, Ma 100 Jókuthy Wh K 400D, Bárány jésad *• * Oyfcgr áttOSt a kwetárt&l IC 1250, Odm K 1000. . Abwayl Aaderrfl a Zala vak kittet aak láidaiomtéi Abaayi AmU> 19. m. NdmsM* HtW lin aagéaw hava megy kag Űeeefdé rakébe?* 015. október 28. \' _ van már áram a kanizsai ril-_ va^nthox. A nagykanizsai villamos-¡^terve eddig csupán szoknak a gondola-¿^ »kik a várost villamos-gyorsasággal a baladás, a városiasság utj\'ra Mo8t történt először, hogy a aagyka-villaEos vasút hivatalosan is szóba került ^»talos akták sejtetik, hogy valamikor meg • ka- ^ viflamvilágiiási szerződés revíziójának ¿Ufüís*. során ugyanis a város hatósága azt á ykőtfitte, hogy s villamostársaság kllovatt-^kiat tíz fillérért köteles az áramot szolgál ^bÍ « leendő villanws-vasiit, ax uj közvágókid , rároíl vízmüvek, csatornaművek és egyéb urosi közüzemek részére. Nemcsak a villamosát terve lóg még a levegőben, hanem az . vágóhíd, vízvezeték, általános csatornázás is aik papiroson szerepelnek. Azonban már bgzéJoek a doiogró. s higyjük el a közmondásnak, bogy : nem zörög a falevél, ka a szél síb fújja; higyjük el, hogy megérjük azt az ¿¿¿t. amikor fürge viliamoskocaik futkosnak a , yizvezetékes, csatornás városon keresztül-yjul. A villamos szerződés dolgában egyébét — amint már megírtuk — teljesen befe-joódiek a tárgyalások. A megállapodásokat bizottság elé viszik s csak azután kerül az uj »xerzódés tervezet a közgyűlés elé. — Az ezredparancsnok köszönete. A 20. honvédgyalogezred parancsnoka, Bugsch Aladár őrnagy küiön levélben, Ismételten is megköszönte az ezredéhez, a X14L menetzászló-íjjjal küldött szeretet-adományokat Meleghangú, szép, elismerő levelét a küzdő katonák sorsán nemes, k^Jias érdeklődéssel csüngő jóleikek buzdításául egész terjedelmében közöljük. — „Nagyságos tarkas Vilma úrhölgy^ok. Nagy-lanizta, Jóléti Iroda. — Kedves Nagysád 1 Tudomásomra jutott, hogy a Xiii. r>snetzászlóalj-jal küldött szeretet-adományokra vonatkozó köszönő ievei Nagysad kezeihez nem érkezett. Midőn e miatt és főleg a postai forgalom 1c bonyolítása miatt előállott késedelemért szíves doézését kérem, fogadja ismételten az ezred nevében kifejezett hálás köszönetemet azon ne-messzivü és fáradhatatlan buzgalmáért, amelyet tz ezred irányában immár egy évnél u->sszabb idő óta állandóan tanúsít. — Midón ezt küA-qös hálával kiemelem, nem mulaszthatom el örökké tartó hálánkról biztosítani. Maradtam Nagyságodnak őszinte és hálás híve : Bugsch ftrnigy, ezredparancsnok." — Zalai kő»£k. A hadügyminiszter leg-ujabb kimutatása szerint a kővetkező zalai katonák sebesültek meg a hatetéren: Kiss János B£cz, Kocsis Gyula Keszthely, KorCz Zsigmond Zaiaszentgrót, Kovács Ltjos Tapolcza, K\'csmár István Rácskanizsa, Márkus János Zalaszentmi-hály, Menyhárd János Keszthely, Mthaiisz György Csaktornya, Molnár Antal Zalaszentiván, Móricz János Győrök, Móricz István Pacsa, Pap Gyula LeseBczeistvánd, Pintér Flórián Hodosány, Ra-tosi Gyula Zalagyömörő, Safuics latre Felső-aibályfalva, Samocsi Ferenc Kislippa, Schwarci József Zalaszentgyörgy. — Hadifogoly munkásak a kanizsai Iparosoknak. A nagykanizsai ipart estilet életrevaló akciót bditott meg a kisebb Iparosok érdekében s remélhető, hogy ezt rövidesen siker koronázza. A kisebb iparosoknak u anyag drágaságon kívül a munkáshiány nyal i> meg kell küzdeoiük. Szakmunkásokban föltűnően nagy a hiány s ez eddig is érzékeny károsodást okozott a kanizsai iparosoknak Az Ipartestület elöljárósága most fölterjesztést intézett a kormányhoz, hogy necsak a nagy-ipari vállalatok, hanem a kisiparosok részére is juttatón a hadvezetőség ipari szakmunkásokat A kérelmet Bálás Béla dr. főispán ur melegen támogatja s igy valószínű, hogy annak teljesítse mitlőbb megtörténik. — A nagykanizsai sorozások. N »gy-«aoixsán az untaujlichok szemléje tudvalevőleg november 5 én és 6 áo lesz. ö ődikén kerülnek ** *U az összes nagykanizsai illetőségűek, Modikán pedig a vidéki Illetőségű nagy kani «»«1 lakosok Harmadféiéves- leányka mellé a délutáni órákra ::•:: kisasszunyf keresik, kl szívesen foglalkozik gyermekkel. Káé né, Zmji Ml. 33. -ALa 3. — Feldnlt tűzhelyeinkért 1 A Háborúban Feldúlt Tűzhelyeket Ujr.felépitő Országos Bizottságnak Goldschmidt Zilgmondné bajai lisztkereskedő felajánlotta, hogy örömmel segítené a háború felvidéki károsultjait természetbeni adományokkal A hazafias gondolkodású asszony 40—50 csomagot szándékozik felajánlani, minden csomag körülbelül 40—50 kgr. sulyu lenne és lisztet búzadarát tarhonyát babot és cukrot tartalmazna. Remélhető, hogy a felebaráti szeretetnek ez a megható példája számos kővetőre fog találni. Az Országos Bizottság felkéri azokat akik a szép példát követni akarják, a zemplenmegyei károsunknak szánt adományokat oagybeasenyői Dr. Bessenyey Zénó tb. főjegyző elmére Homon-nára, a sárosmegyeieknek szánt adományokat pedig Szepesbázy Imre orsz képviselő elmére Felsővizközre szivaskedjenek irányitani, hogy az élelmiszerek közvetlenül és gyorsabban juthassanak rendeltetési helyükre. éA Melczer féle házban lévő műórás és látszerész üzletemben megérkeztek a legújabb órák és látszerek, melyek legjutá-nyosabban árusitandók d, Szivos Ánial műórás és látsz erészn él, Kazincy-utca 3. (Vasuti-utca.) kÖaXÖn meglepően olcsó feltételek mellett: liiili ilitírt ftat Imrtiííi idiiiiak tiiirt U|| Hiti . . firjiiek életirt |1 JJW« • • • fink íiitin . "" tli . . . Hfalnaji iMil ilkiliizittji . a PhVnlx biztosító taraaaagnkl. Kötvényei akár a harctéren, akár egyebütt bekövetkezett halálesetre 20.000.— K-ig terjedő öaazeget biztosítanak. RtaáM, m4r«4keU <UJ.x*b4>. Orvosi vtxagálat nlncaaa Bixtoaltds axoaaal hatályba láp Pitdll alscaaa etatoalUal díj agy>sar áa ainduk.nt flxataad« Eddigi hadbUtaaltAa 8aax*ga 100,000 000 K. Felvüág-ositájt nyújt is ajánlatokat elfogad a Phönix biztosító társaság Hadbiztositási osztálya Budapest. V., Vilmoa fon lár-ut 64. íl néma tatár. Orosz foglyokat kaptunk. Az utca közepén gubbasztsnsk s várják a szerencsit, hogy melyik gazda viszi őket munkára ? Van köztük mindenféle fajta; a nagy kucsmás cserkesztől a ferde szemű mongolig minden népség képviselve van köztük. Szomorúság nem látszik rajtuk, élénken csevegnek ttekünk ismeretlen nyelveken. A gazdák biíalmatlanu! járják körűi őket; szeretnének a lelkükbe látni, mi lakozik bennük ? Jóképű emberkék ugyan, — de mégis: ellenség. Nem igen bíznak bennük. Végre megindul a vásár, ötös-tízes csoportokban mennek munkára. Fe\'tünt köztük egy olajbarna képű, szomorú legényke. Alig lehet husz esztendős. Mig a társai lármásan beszéltek egymással, ő csen • desen üldögélt nedves fén/ü szemeivel bámulta a kéklő eget s fásultan várta, hogy mi történik körülötte. Szemétől le az álla széléig alig hegedő piros esik szalad s még érdekesebbé teszi csontos, barna arcát. Szinte láttam benne a hőst ki vértócsátban ve-ekedett a mindenhaló cárért s valami alapos huszárkard végig rajzolta arcán a magyar vitézséget Iparkodtam, hogy hozzám kerüljön munkára. így aztán sokat megtudtam tőle. Tatár volt a szegény, a neve: Vaszili: arcán végig fut 5 forradást nem huszárkard szántotta, hanem — korbics. Néhány hónap előtt vitték d őt is katonásak. Ezzel a paranCssal kezdődött az ő kínszenvedése. Majd a szive basidt meg, mikor el kellett hagynia a kis tatár faKt!, ahol visszahagyta élete felét, a kis menyasszonyát. A szülőkkel már meg volt az alku, s csak napok kellettek még, hogy kunyhójába vezesse szépséges Fedorkáját S nem lehetett; a háború mérges gőze szétfújta ezt S kedvei tatár boldogságot. Mennie kellett; alig todott elbúcsúzol a airó leány kátóL A bajkál lármában zúgott a feje ; homályos szemekkel nézte a kavargó tömeget Durva kozák altisztek ordítoztak, lármázták s lökődték a hullámzó népséget. Lassan, prüszkölve csúszott e\'ő a nagy gőzgép, mely talán örökre el fogja őt szaki tani alig megkezdett boldogságától A nagy masina nyögött, recsegett, fújta a gőzt s a hosszú kocsisor kattogva ütődött össze s éle* sec csikorgott bele az emberek lármájába. Br szállani 1 Vaszili bambán nézte a tülekedést; egyik vaggon a mísik után telt meg ordító, siró, kacagó emberekkel Végre rájuk került a sor; az ő csoportjára. Botokkal igazítják őket a vonat felé s lassan-lassan elhelyezkednek a nekik szánt kocsiban Vaszili elkeseredetten vágja egyik sarokba kis batyuját — de ime, a — nevét halija. Az emberek zajongásán, a gőzgép fujtató hörgésén is tullhangzik egy éles, kétségbeesett leányhang . . . A Fedorkáé 1 . . . eljött utána, hegy lássa még egyszer. Részeg örömmel ugrik fel a tatárlegény, hogy ölelje mennyfcsszonyát. De durva karok visszatartják; visszalökik a sorokba. Indul a vonat. Lassú cammog ássál kezd csúszni a gőzgép. Hsrög, nyög, fujtat, míg mozgásba birja hozni a hosszi kocsisort Vaszili erővel ki akart szabadulni, látni akarja meanyasszonyát, nem engedik 1 A lány kezeit tördelve szalad a lassan mászó vonat mellett, — csak látni, még egyszer látni akarja vőlegényét . . . „ Kergetik és nem megy; a kozákok Qtik s verik, de nem használ ; ráncigálják a sinek miliői, de nem tudjak elterelni. Az egyik kozák derékon fogja, hogy el-lóditja : — de jaj 1 a leányka egyensul/t veszt s halált jelző sikoltással belevágódik a mozgó kerekek közé . . . s f.je véres cafatban válik el rángatózó testétől . . . A tatárlegcuy a vonat zakatolásán keresztül is halija ezt a vészes kíaitást, — szétdobj« Őreit s leugrik a vonatrói . . . £s látja a mennyasazonyát 1 — a vonagló, fejetlen testet, a rámeredő üveges, elhaló szemeket . . . De csak egy pillanatra: vagy a pillanatnak is csak egy percentjére . . . Mert mint a vérebek rontanak rá a kozákok ; ülik s verik s dobják el a lányka testétől. ö teljes erővel verekszik velük, hogy hozzá férkőzhessek. Nem lehet nem engedik; forog vele már a világ, füleibe dobol a vér indulatja, egy altiszt szíjostorral végigvág az arcán s a haragos, fekete tatárvér kiserked nyomában . . . Többről nem tud; a vonat megállt l Mikor újra eszméletre tért, kezeit-lábait kötelek szorítottak; ugy feküdt ottan, gombócba kötve, ahogyan visszadobták a vaggonba. Egész teste s>Ígott az ütés-veréstől; nyelve leragadt a szomjúságtól; s mikor els5 nyöszörgéssel életjelt adott magáról, uj durvasággal uj ütést kapóit S szive megtelt keserűséggel; végtelén kétségbeeséssel Akárhova került, a híre előre ment A kiképzés alatt nem volt egy jó órája, egy nyugodt psrce sem. Jó, hogy hamar frontra került; hős nem lett belőle, legelső alkalommal megadta magát. Jobb itt, az ellenség között, — mint otthon, gyilkos erőszak járma alatt Nem beszél most sem, de szorgalmasan dolgozik. A társai sem bántják, csak sajnálattal néznek reá: a közős sorsban megértik egymást. A nagy cispás ráült az idegzetére, tompa fásultság mered kl szemeiből s az örömnek szikrája csak akkor csillanlk meg bennük, ha az ember cigarettát nyújt npki; ilyenkor még szófukar ajka is megmozdul: „gyakujem* — köszönöm. (—) Ha öröme van, vagy az Isten segedelmét várja, ne feledkeztek meg a vak katonákról Egy teljesen uj ágy, sodrony betéttel, egy ruha-szekrény, vasmosdó, jó-karban levő karosszék, két függönytartó és egy vasalt nagy duplalétra azonnal eladó. Cim a kiadóban. Van szerencsém a n. érd. közön- séget értesíteni, hogy ícs- és kitníieriez bevonulásom miatt LAKI SÁNDORT (lakik Petőfi-utcza 10 szám.) társul vettem. Tisztelettel: NÉMETH ISTVÁN M agyar-u 128. Zalamegyében bérbe vagy örökáron 500—2000 holdig Bizalmas jellegű ajánlatokat csakis tulajdonosoktól kér; Szombathely, Szelestey-utca. A valódi szakácsság vagy legújabban átvizsgált és tökéletesített Kepes Pesti szakácskönyv saját sok-szőri kísérlet után érthetően és pontosan leírta és kiadta Hilaire Jozefa. Huszonkilencedik, a legújabb szakácsvényekkel, a felszerelés mesterségével, valamint a modern asztal terítésével bóvitett kiadás, — Ara kötve 5 korona. Vidékre bérmentes küldéssel a pénz előzetes beküldése ellenében 5 korona 00 fillér. Megrendelhető Fischel Fülöp Fia könyvkereskedésében Nagykanizsán. ÍURANIA "X mozgókép ^ palota ROZGONYI-UTCA 4 axám 1915. évi október hó 27 és 28-án, szerdán és csütörtökön kerül szinr 5-: E J J E L L KALANDj Regényes artista dráma 3 felv. £ És még a remek 5 kísérő kép. ~ 4 TV t ---:--;- | ¡Pénteken és szombaton kerül színre : i iiruuu nnnrru -.a I * * * KUT PORI esi I i Sertészsírt; tinto » «Ainőségbfeij | minden i menyistgben | vettünk Stréro él luMa Nagykanizsán* itféjf ± Millió rkw haajaál HfflUtHiaa n>a»l<É. MtMM, MrMMttknl\'t --ltotokét TPH fél«- iNtrtl MiU-k«ruiflUk <• mpU w»iimi ^MfRIIrillriflNilMafeH hl*x.rl>»lnr oitdtaMH te mi«i0M0M«f • titilo» híiiuöl.k MMlMi «• HM botíKwak. Caowagja t Mm 40 fillér áofeou 00} fillér. Itméilt 1 Nbeawia •AMti a* Katfc tlf.■ ■« |*até AMMi«, IIIMjIayl Alfél «« ItelM UM ak irétmmrtérétMa TÖRKÖLYT és szilvát Iri+tfca w^y k gb#« vm reichsamu ! |>Mln*a*a»tyi^í*i \'NAkykaatigéiij, Kiréiy-uicaa II, urak, lillgyah éa gjamakak liaaÉK hadicipók éa kaéaaal MtéaAanraééaak, Gyulay jtéalta, wvoai táafca, g—aaahai. ova«j, iiikiiiiy, feilisík !i a legjobb mtnSnégbcn kapható it Miltéayi Sándor és FU apIMkééH, Mat, «éfaet\'MqMMa 1 Flschfél Fülöp Fia Ni^mIhi, KulnczY-utei S. u. Legnagyobb választékú papír te irterrakfór Mindenféle Irodai felszere lek o4a*«z erek sokazoro süK készülékek, (rógépkel léitek, s cHSzlevélpapIrok, flxjttl könyvek, zsebkönyvek, cHszművek. Imaköny-vek, zeneművek stb.t stto Könyvkereskedés Hpifoviip^fr:: Könyvkötészet u.l.a. I ab aragyára— eeeaom«*. mm I Minden ***** kereskedőnek m érdeke, QD hogy Üzleti nyomtatványai liléns ■ k mintáéban, a modem tipográfiai MzkSaűk Igénybevételével készül lenck, mert oaak Igy lehctnéges, hogy a véaárió közönség figyelme Qzletért Irányuljon. Ehhefc pedig csak a2 kell. Hogy nyomtatványált a ZALA NYOMDA 5 készítse el. 5 Nyomdai irodai Nagykanizsa, Suyar-ut 4. A Zala-nyomda e legmodernebbül berendezett nyomda, könyvkötészet, vonalazó Intézel és Üzleti könyvgyár. A ZALA kishirdetései Ipojobt) alkalmat kínálják minden adás-vételi ügylet megkUttsifi. kkj valamit eledni, vagy venni akar, lakéit kerea, vagy kiadó íakáaa van, élolnrwazert akpr venni, végy eladni, alkalmazottat kerea, álláatj; kerea, l gazdásági eszközt akar venni, vngy eladni tkl bútorozott szobát kefee, vagy bútorozott 11 azobét [akar bérbeadni, W caeléaet, szakácsnőt, házmestert keres, az laéhclyescbl>en cselekszik, he kis tMrdejtést közöltet a Zalában. Vid»Nr«H a MaW#at*a t*oHaimi»éa»aa na \'■muí i itt Miétfó i i\\mmmm s**a 4 m* m =*= a kia nr^taae* mindlg «»* ^g* Ag^gfe^i» { *** <W —1«Wi *—i----—-! I f -| b Ix |